áfacsalás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- NAV
- adócsalás
- Horváth András
- áfa
- áfacsalási ügy
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Uniós szinten korszerűsítenék az áfát
Az áfaszabályozás korszerűsítése érdekében cselekvési tervet terjesztett elő az Európai Bizottság, hogy az hozzáadottérték-adó rendszere egyszerűbbé, a csalással szemben ellenállóbbá, és fokozottabban vállalkozásbaráttá váljon - jelentette be az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyekért, valamint az adó- és vámügyért felelős biztosa.
Jön a tejkommandó
Tejkommandó alakulhat az áfacsalók kiiktatására, szuperhatóság veheti fel a harcot a szektorban garázdálkodó áfacsalókkal szemben, a mintegy 25 fős akciócsoportba az élelmiszerlánc-biztonsági hivatal és az adóhatóság emberei kerülhetnek be.
Vádat emeltek a csokoládés és étolajas ügyben
Két, csokoládéval és étolajjal kereskedő bűnszervezet együttesen csaknem hatmilliárd forint áfát csalt el, a Nemzeti Adó és Vámhivatal vádemelési javaslatot tett mindkét ügyben a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségnél - jelentette be a NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján, Kecskeméten.
- címkék:
- áfacsalás
- NAV
- Címkefelhő »
Házi őrizetben a két és félmilliárdos áfacsalás vezetői
Egy bűnszervezet elsősorban étolaj és cukor kereskedelemmel foglalkozó cégláncolatot működtetve több mint két és félmilliárd forint áfát csalt el. A Nemzeti Adó-és Vámhivatal vádemelési javaslatot tett az ügyben a Fővárosi Főügyészségnél. A bűnszervezet vezetője és helyettese házi őrizetben van.
- címkék:
- áfa
- házi őrizet
- cukor
- étolaj
- áfacsalás
- NAV
- Címkefelhő »
Lebukott a nagykereskedés
Hetente több kamionnyi csirke- és sertésszállítmány érkezett Lengyelországból annak a kft.-nek a nevére, amelyet a NAV pénzügyi nyomozóinak és adórevizorainak sikerült lebuktatniuk - olvasható a NAV honlapján.
- címkék:
- húsipar
- áfacsalás
- nagykereskedés
- NAV
- Címkefelhő »
140 milliónyi áfát csaltak el, minden más rendben volt
Mintegy 140 millió forint áfát csalt el egy ukrán származású pécsi férfi, akinek cégcsoportja külföldről közvetített betegeket magyarországi onkológiai ellátásra - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűnügyi szóvivője.
- címkék:
- Pécs
- áfacsalás
- Címkefelhő »
Áfamaffia nyomában a NAV
Február elején zárhatja le a nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a több külföldi céget is érintő, mintegy 18 milliárd forintnyi kárt okozó áfacsalás-sorozat ügyében.
- címkék:
- áfacsalás
- NAV
- Címkefelhő »
Vádat emeltek az amerikai kitiltási ügy egyik érintettjével szemben
Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy budapesti férfival szemben, aki azt állította az amerikai tulajdonú étolajgyártó Bunge Zrt. lobbistájának, hogy kétmilliárd forintért el tudja intézni az étolaj áfáját csökkentését. A gyanúsított azok között volt, akiket tavaly Vida Ildikó NAV-elnökkel együtt kitiltottak az Egyesült Államokból.
Földárveréseken licitál áfacsalás gyanúsítottja
Szabadlábon illetve házi őrizetben védekeznek az év eleji hódmezővásárhelyi 22 milliárdos áfacsalás gyanúsítottjai. Egyikük helyi földárveréseken vesz részt és licitál.
- címkék:
- áfacsalás
- földárverés
- Címkefelhő »
Együtt bukott le az adóellenőr a bűnbandával
Tizenhat gyanúsítottat vett őrizetbe a Budapesti Nyomozó Ügyészség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyon-visszaszerzési Hivatallala egy közös akcióban.
Százmillió forintot csalhatott el autókkal
Közel százmillió forint adót csalhatott el az a vállalkozó, aki se be nem vallotta, se be nem fizette az áfát az országba behozott és eladott 99 autó után. Az ügyészség letöltendő börtönt és a korábbi felfüggesztett büntetés letöltését kéri a bíróságtól.
- címkék:
- áfa
- autókereskedelem
- áfacsalás
- Címkefelhő »
Áfacsaló bukott le Gyulán
48 millió forint jogosulatlan áfa-visszaigénylés miatt került előzetes letartóztatásba egy 38 éves gyula férfi.
- címkék:
- Gyula
- ügyészség
- áfacsalás
- Címkefelhő »
Újabb egymilliárd forintot foglalt le a NAV a vasasoktól
- címkék:
- áfacsalás
- áfacsalási ügy
- NAV
- Címkefelhő »
Több ezer munkavállaló után csalt adót két cég
Egymilliárd forintnyi kézpénzt, ingatlanokat és járműveket foglalt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, miközben két, munkaerő-kölcsönzésre szakosodott bűnszervezetet számoltak fel. A két ügyben 34 gyanúsítottat hallgattak ki, nyolcan vannak előzetesen letartóztatásban.
Milliárdos áfacsalást fedezett fel a NAV
Több mint egymilliárd forinttal károsította meg a költségvetést egy budapesti és zalaegerszegi lakosokból álló bűnszervezet fémkereskedelmen keresztül – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűnügyi szóvivője.
- címkék:
- áfacsalás
- fémkereskedés
- Címkefelhő »
Kiskapuk vannak a NAV rendszerében
- címkék:
- áfa
- áfacsalás
- ekáer
- NAV
- Címkefelhő »
Sokkal több adót fizetünk be a közösbe
Áfát csalt egy volt állami cég
Szlovák cégek közbeiktatásával csalt el a gyanú szerint több mint félmilliárd forint áfát egy bábolnai társaság, amelynek ügyében vádemelési javaslattal fejezték be az eljárást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyi nyomozói.
- címkék:
- áfa
- gabona
- áfacsalás
- NAV
- Címkefelhő »
A NAV plágiummal vádolja az LMP-t
A NAV szerint az az LMP által készített dokumentum, amely az áfacsalásokról és az adóhatóság szerepéről szól, olyan részleteket tartalmaz, amik a NAV egy belső, szerzői jogvédelem alatt álló oktatási anyagából származnak. Az adóhatóság szerint az LMP nem kért engedélyt a szövegrészek felhasználásához, ezért jogsértést követett el.
- címkék:
- áfacsalás
- LMP
- NAV
- Címkefelhő »
Diplomatának adta ki magát a csaló
Két éve tartóztatták le a NAV észak-alföldi pénzügyi nyomozói a magát nagykövetségi alkalmazottnak kiadó férfit, aki társaival együtt csaknem félmilliárd forint áfát csalt el. Most a pénzügyi nyomozók vádemelési javaslattal továbbították az ügyet a Hajdú-Bihar megyei Főügyészségre.
Több száz kamionnyi adót csaltak el
Egy bűnszervezet háromszázötven kamion élelmiszert, főként cukrot, tejet és étolajat hozott be az országba, áfát nem fizettek. Vevőik elsősorban belföldi nagykereskedők és ipari cukorfelhasználók voltak. A szervezet négy vezetője előzetesben van.
- címkék:
- áfa
- áfacsalás
- ekáer
- NAV
- Címkefelhő »
Ezért gyanús az olcsó tej
Gyanúsan olcsó UHT-tejet forgalmazó cégláncolatot derített fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a fővárosban. A céghálózat az uniós áfaszabályok kijátszásával hozott forgalomba Szlovákiából származó tejet.
Lecsaptak egy budapesti maffiára
Mintegy három és fél milliárd forintnyi adót, járulékot és áfát csalt el az a fővárosi bűnszervezet, amely munkaerő-kölcsönző céghálózatot tartott fenn. Eddig csaknem negyven gyanúsítottja van az ügynek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
- címkék:
- munkaerő-kölcsönzés
- áfacsalás
- Címkefelhő »
Bíróság elé áll egy korrupt ex-NAV-os
Vádat emeltek a NAV egyik volt osztályvezetője és kilenc társa ellen. A vádlottak áfacsalásra alkalmas cégeket szereztek meg, a NAV-os segített kiválasztani őket, ha kellett, a vállalatokat áthelyezték a volt osztályvezető illetékessége alá. Összesen 90 millió forintos kárt okoztak, ebből 24 milliót sikerült lefoglalásokkal visszaszerezni.
- címkék:
- korrupció
- áfacsalás
- NAV
- Címkefelhő »
Négymilliárdnyi áfát csalt egy magyar-szlovák bűnszervezet
Kiskőrösön magyar és szlovák elkövetők nagyüzemben állítottak ki fiktív számlákat magyarországi cégek számára, a valótlan dokumentumokat felhasználók közel 4 milliárd forinttal csökkentették áfafizetési kötelezettségüket. Az ügyben egyebek mellett adócsalás miatt javasolnak vádemelést a pénzügyi nyomozók.
- címkék:
- áfacsalás
- bűnszervezet
- Címkefelhő »
Hússal csaltak százmilliókat
Egy hússal kereskedő bűnszervezet tevékenységét számolták fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyi nyomozói, akik csaknem 400 millió forint áfát csaltak el, az ügyben költségvetési csalás miatt hat embert vettek őrizetbe.
- címkék:
- áfa
- áfacsalás
- NAV
- Címkefelhő »
Sorra nyeri a közbeszerzéseket Orbán Viktor vejének cége
Tiborcz István cége újabb három közbeszerzést nyert. A Magyar Diáksport Szövetség kap még 600 milliót a Netfit iskolai testfelmérő rendszerre. A versenyhivatal 56 millióra bírságolta az Auchant. A NAV áfacsalással foglalkozó bűnszervezetet és illegális tetoválószalont buktatott, a Flippermúzeum tulajdonosa szerint a NAV miatt kell bezárnia. Varga Mihály megtartja Vida Ildikót, minden ellenkező híresztelést kacsának minősített. A KDNP beterjesztette a magáncsőd intézményét létrehozó törvényt, Görögország bejelentette, hogy a következő IMF-törlesztőt már nem tudja kifizetni. Ez volt a héten a gazdaságban.
Megbukott egy hatalmas adócsaló szervezet
Hárommilliárd forintos kárt okozott a költségvetésnek a most lebuktatott áfacsaló bűnszervezet. Vasipari termékeket és szerszámgépeket szereztek be Szlovákiából, amiket számlázási láncokon futtattak keresztül. A csalásban körülbelül hatvan cég vett részt. A pénzügyi nyomozók öt megyében, negyven helyszínen hajtottak végre akciót, öt mikrobusznyi iratot foglaltak le. Nyolc embert kihallgattak, ötöt előzetesbe helyeztek.
A magyar áfa egynegyedét elcsalják
Az áfa 15-16 százalékát elcsalják az EU-n belül, Magyarország az áfacsalással fertőzöttebb országok között van – derült ki a Budapesten tartott XVII. Európai Áfa Konferencián. Nálunk ráadásul a földrajzi adottságok miatt is könnyű csalni, és a helyzet uniós fellépés nélkül tartósan nem is javulhat.
300 milliós adócsalást tártak fel
Több mint 300 millió forintos, láncolatos áfacsalást derítettek fel - közölte a NAV.
- címkék:
- élelmiszer
- adócsalás
- áfacsalás
- NAV
- Címkefelhő »
Így működik a NAV árukövető rendszere
Eddig 40 ezer ügyfél 1,5 millió ekáer-számot kért. A márciustól hatályos biztosítékadás keretében eddig 1,026 milliárd forintot fizettek az érintettek. Az ekáer segítségével már számos áfacsalást akadályozott meg az adóhatóság.
- címkék:
- áfa
- áfacsalás
- ekáer
- NAV
- Címkefelhő »
Algoritmusokkal vadászik a NAV az adócsalókra
Kilencmilliárd forintnyi uniós forrásból fejlesztett informatikai rendszert az adóhatóság. 12 ezer DVD-nyi egységes adatbázist kezelnek, az adócsalókat, sőt a potenciális csalókat algoritmusokkal szúrják ki.
Négszázmilliós adócsalással buktak le
Több mint négyszázmillió forint kárt okozott egy betonacél-szereléssel és -értékesítéssel foglalkozó nógrádi bűnszervezet. A NAV százmillió forintot zárolt az elkövetők személyes számláján.
Fémkereskedő maffiát számolt fel a NAV
- címkék:
- áfacsalás
- fémkereskedés
- NAV
- Címkefelhő »
A magyar GDP dupláját nyúlják le az áfacsalók Európában
Az EU tagállamai leginkább csak szavakban támogatják a 200 milliárd eurót is elérő áfacsalások és korrupció elleni küzdelmet. Az Európai Parlament tanácskozásán elhangzott: a problémát komolyan veszi Brüsszel, már csak a magyar kitiltási botrány és a hazai áfacsalási ügyek miatt is.
- címkék:
- GDP
- áfacsalás
- Brüsszel
- Címkefelhő »
MSZP: ipari kémkedésre is alkalmas az akaer
Az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer (ekáer) megszüntetését követeli az MSZP. Gőgös Zoltán szerint a rendszer ipari kémkedésre alkalmas, és az áfacsalásokat sem állítja meg.
Tudják, hogy melyik kamionban mi van
Az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszert elsősorban az áfacsalások ellen vezették be. Adószakértők szerint viszont a január 1-je óta működő rendszer inkább a tisztességes vállalkozásoknak jelent majd hatalmas adminisztrációs terhet, és retteghetnek majd az indokolatlanul nagy bírságtól. Szinte minden kamionról tudni fogja a NAV, hogy mit szállít, amelyekről meg fogalma sincs, azokat még mindig ellenőrizheti az utakon.
Egy bank is érintett lehet az áfacsalásban
Az adóhivatal pénzügyi nyomozói befejezték a nyomozást egy főként kávéval üzletelő bűnszervezet ügyében, és 28 személlyel szemben javasolnak vádemelést a Csongrád Megyei Főügyészségnek, írja közleményében a NAV.
Floridában lehet az áfacsalási ügy gyanúsítottja
Floridában sütteti a hasát egy milliárdos áfacsalási ügy gyanúsítottja, aki a jelek szerint bármit megtehet, a hatóságok továbbra sem tesznek semmit a letartóztatásáért.
Brit szoftverrel küzdene a kormány az adócsalók ellen
- címkék:
- áfa
- áfacsalás
- BAE Systems
- NAV
- Címkefelhő »
Ömlesztett áruban utaznak az áfacsalók
Négy év alatt négyszáz nyomozás indult az élelmiszer-kereskedelemben elkövetett áfacsalások miatt - mondta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűnügyi szóvivője.
- címkék:
- kékfény
- áfacsalás
- Címkefelhő »
"Nem sérti" a NAV hírnevét a BME-s dolgozat
Megint dolgozatban üzent a NAV-nak a BME egyik oktatója. A zárthelyi egyértelműen jelzi, hogy nem célja, hogy „a NAV-ba vetett közbizalmat hátrányosan befolyásolja.”
Magyar konzollal is lehet áfát csalni
Magyar nagykereskedésekből jött a konzol, amelyet több cégen és – legalábbis papíron – Szlovákián keresztül hazai karácsonyfák alá szántak a minap lefülelt áfacsalók. A banda évekig láthatta el olcsó konzolokkal az országot, pedig a volt NAV-os Horváth András már tavaly év végén felhívta a figyelmet arra, hogy jelentős lehet a csalás mértéke a számítástechnikai szektorban is. Elsőre furcsa lehet, de ugyanúgy kerül a fa alá a magyar játékkonzol is, ahogy a boltok polcaira a szlovák cukor.
Kapkodva küzd az NGM az áfacsalók ellen
Két és félmilliárd forint áfát csaltak el a konzolboltosok
Az egész országot ellátták olcsó játékgéppel a pesti központú konzolboltból.
- címkék:
- videojáték
- játékkonzol
- áfacsalás
- NAV
- Címkefelhő »
Szeptemberig 900 áfacsalási ügyben nyomozott a NAV
Fidesz: Zéró tolerancia van az adócsalásokkal szemben
Alumínummal csaltak ÁFA-t Miskolcon
Fémkereskedőkre csapott le a NAV Miskolcon, akik a már ismert láncolatos módszerrel hoztak be alumíniumot Szlovákiából és Csehországból. A hatóság luxusautókat és tízmillió forint készpénzt is lefoglalt.
- címkék:
- Miskolc
- áfacsalás
- NAV
- Címkefelhő »
Feldobta társait a milliárdos áfacsalási ügyben
- címkék:
- Magyarország
- Szlovákia
- áfa
- gabona
- áfacsalás
- NAV
- Címkefelhő »