adócsökkentés

címke rss

Tovább csökkennek az adók Magyarországon

Gazdaság2019.06.11, 12:45

A 2022-ig tartó kormányzati idõszak végéig legalább harmadával csökkenhet az adók száma — értesült a Magyar Nemzet az adóügyi államtitkártól. Tavaly decemberben még mintegy hatvan közteherfajtát tartottak számon idehaza, közülük néhány év alatt nagyjából húsz tûnhet el. Izer Norbert közölte: öt adófajtát már kivezetett a kormányzat, jövõre pedig újabb négynek mondhatnak búcsút a közterhek viselõi.

Van lehetõség az adócsökkentésre

Gazdaság2019.05.22, 07:01

Újabb adócsökkentésre lát lehetõséget az Állami Számvevõszék elnöke. Domokos László a Magyar Nemzet szerdai számában olvasható interjúban arról beszélt: elsõsorban a munkára rakódó közterhek lefaragása jöhetne szóba, a lépés ugyanis javítana az ország versenyképességén.

Magyarország a harmadik legnagyobb adócsökkentõ OECD-ország

Gazdaság2019.04.11, 15:21

Csökkent tavaly az OECD országokban a személyi jövedelem adó- és járulékterhelése a szervezet friss, Taxing Wages 2019 tanulmánya szerint. Magyarország a rangsorban a harmadik legnagyobb adócsökkentést hajtotta végre tavaly.

Brüsszel az alacsony adók miatt támadja Magyarországot

Itthon2019.03.27, 17:05

Brüsszel az alacsony adóterhek miatt támadja Magyarországot, a kormány azonban nem enged a gyermekes családokra fókuszáló, adócsökkentésre épülõ adópolitikából – mondta Tállai András.

Varga Mihály: A kabinet az adócsökkentés kormánya akar maradni

Gazdaság2019.02.07, 14:41

A kabinet az adócsökkentés kormánya kíván maradni, és a legnagyobb adócsökkentõ cím mellé néhány éven belül szeretné megszerezni a legnagyobb adóadminisztráció-csökkentõ címet is – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) évértékelõjén.

Gyurcsány és a szocialisták elvették a lehetõséget a magyar vállalkozásoktól

Itthon2019.01.28, 13:26

Böröcz László, a Fidesz frakcióvezetõ-helyettese hétfõn a közmédiának nyilatkozva elmondta, hogy Gyurcsány Ferenc és a szocialisták elvették a lehetõséget a magyar vállalkozásoktól azzal, hogy állandó adóemeléseket hajtottak végre, amellyel a külföldi gazdasági szereplõket hozták elõnybe. 

Csökkentek az adók tavaly, mégis nõttek a bevételek

Gazdaság2019.01.28, 08:51

Egyre többen fizetnek adót Magyarországon, tavaly 11,4 százalékkal nõtt az állam áfából származó bevétele.

Adócsökkentések mellett is százmilliárdokkal nõtt az állam bevétele

Gazdaság2019.01.25, 13:21

A közterhek mérséklésével a munkavállalók és a vállalkozások mellett az állam is jól járt, az alacsonyabb adókból ugyanis jóval több folyik be. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy tavaly 720 milliárd forinttal érkezett nagyobb összeg a jelentõs közterhekbõl, mint 2017-ben – mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára a Magyar Idõknek nyilatkozva.

A magyar gazdaság az uniós átlagnál is jobban teljesít

Gazdaság2019.01.16, 15:34

Az adórendszer újragondolása, valamint az adók csökkentése nemcsak a vállalkozásoknak kedvezett, hanem a családoknak is. Bõvül a foglalkoztatottság, rekordalacsony a munkanélküliség, és emelkednek a bérek. 

Az Iparszövetség elnöke további adócsökkentést vár

Archívum2019.01.03, 15:09

A Magyar Iparszövetség elnöke szerint a vállalkozói környezet 2018-ban kedvezõen alakult, a gazdaság számos területén kiugró eredmények születtek, a gazdasági bõvülés fejlõdési lehetõséget teremtett a kis- és középvállalkozásoknak is.

Mintegy 200 milliárd forintos adócsökkentést hoz az újév

Gazdaság2018.12.21, 10:36

Folytatódik a kormány adócsökkentési politikája, amely jövõre több mint 200 milliárd forintot hagy a gyermekes családoknál, a lakosságnál és a vállalkozásoknál – közölte a Pénzügyminisztérium (PM) pénteken.

Magyarország az EU legnagyobb adócsökkentõje lett

Gazdaság2018.12.02, 09:36

Az Európai Unióban Magyarországon volt a legnagyobb mértékû adóteher-csökkentés, a majdnem egy százalékpontos mérséklést 2016-ról 2017-re sikerült elérni úgy, hogy közben az unióban jelentõsen nõtt az átlagos közteher - tájékoztatott Izer Norbert adóügyekért felelõs államtitkár.

A meztelen nemesasszony, aki még a Queen dalát is megihlette

Tudomány2018.10.07, 15:26

A 11. században élt egy angol nemesasszony, aki, bár a felsõbb körökhöz tartozott, és jó hírnevet szerzett magának, jótékony személyiségének köszönhetõen mélyen szimpatizált a szerencsétlenebb sorsú emberekkel. Lady Godiva a legenda szerint egy nap teljesen meztelenül lovagolt át a városon, hogy ezzel tüntessen a túl magas adók ellen.

Tovább csökkentik a munkát és a jövedelmet terhelõ adókat

Gazdaság2018.10.04, 17:10

A kormány folytatni kívánja a munkát és jövedelmet terhelõ adók csökkentését, szeretné elérni, hogy a magyar adórendszer e téren a régió legversenyképesebb rendszere legyen - mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelõs államtitkára csütörtökön, a Nemzeti Adókonzultáció szakmai konferencián.

Tállai András: Mindenkinek sokat hoznak az adócsökkentések

Gazdaság2018.07.24, 07:39

Már 2010 óta jelentõsen csökkentek egyes közterhek, évrõl évre enyhülnek a munkát terhelõ adók és bõvül az áfacsökkentés – jelentette ki Tállai András, a pénzügyminiszter helyettese a Magyar Idõknek nyilatkozva. Hozzátette: az adóbevételek a köztehercsökkentések ellenére mégis emelkednek, mégpedig azért, mert bõvül a gazdaság, nõ a fogyasztás, szélesedik a foglalkoztatás, és zsugorodik a feketegazdaság.

A Stop Soros elsõdleges célja az ország védelme

Itthon2018.06.21, 11:26

Az elsõdleges cél az ország védelme volt, amihez a betelepítés tilalma és az elsõ biztonságos ország elvének a kimondása nagyon fontos lépés volt – így értékelte a Kormányinfón Gulyás Gergely a kedden elfogadott törvényeket. Szólt arról is, hogy 2019-ben is folytatódik az adócsökkentés politikája.

20 milliárd forintot hagy a családoknál a tej áfájának csökkentése

Gazdaság2018.06.19, 16:43

Minden idõk legtöbb egyszerûsítését tartalmazza a jövõ évi adóváltozásokról szóló törvényjavaslat, amelyet kedden nyújt be a Pénzügyminisztérium a parlamentnek - adott tájékoztatást Varga Mihály pénzügyminiszter.

Bevándorlásellenes áttörés jöhet Szlovéniában

Nagyvilág2018.06.02, 09:53

A Janez Jansa vezette Szlovén Demokrata Párt nyerheti meg a vasárnapi szlovéniai elõrehozott parlamenti választást, az utóbbi hónapokban is folyamatosan nõtt a támogatottsága. A jobbközép alakulat a kampányban az illegális migráció veszélyeirõl beszélt, valamint a szlovéniai robosztus gazdasági növekedés elõnyeinek az igazságosabb szétosztása mellett érvelt. 

Domokos László: Van tér az adócsökkentésre

Gazdaság2018.05.17, 16:20

Fenntartható az eddigi adócsökkentés, és további mérséklésre is van tér - véli az Állami Számvevõszék elnöke. Domokos László szerint az állam és a lakosság ma már sokkal kisebb mértékben eladósodott a külföld felé, a kamatterheink alacsonyabbak, ezért maradt még mozgástér a költségvetésben.

2018 után is folytatódik az adócsökkentés

Itthon2018.02.28, 10:04

Ha a mostani kormány folytatja a munkáját, akkor a választások után rögtön megkezdõdhet a jövõ évi költségvetés elõkészítése, és május-júniusra konkrét tervezetet tudunk az Országgyûlés asztalára helyezni - mondta Varga Mihály az Origónak adott interjújában. A nemzetgazdasági miniszter arról is beszélt, hogy a várhatóan folytatódó reálbér-emelkedések azt mutatják, hogy a fogyasztás területén a következõ másfél év tartja majd a mostani ütemet, mindez jó a hazai szolgáltatóknak is, és szerencsére nemcsak fogyasztanak, hanem megtakarítanak is a családok. Varga Mihály elmondta, az elmúlt években több mint harminc fejlesztést tudtak elinndítani ...

Most van mozgástér az adócsökkentésre, de tartalékolni mindig kell

Gazdaság2018.02.11, 11:34

Domokos László, az Állami Számvevõszék elnöke, a Költségvetési Tanács tagja azt mondta az Origónak, hogy a versenyképesség tovább fokozható, ám nagy kihívás elé állítja a szakembereket az adópolitika és a munkaerõpiac reformja, csakúgy, mint a hatékony brüsszeli forráselosztás kérdése.

Varga Mihály: Hat év alatt 1500 milliárdos adócsökkentést hajt végre az állam

Gazdaság2018.02.03, 08:39

Azért, hogy a magyar munkavállalók fizetése minél nagyobb mértékben növekedjen, hat év alatt 1500 milliárdos adócsökkentést hajt végre az állam - nyilatkozta a Magyar Idõknek Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

Új adó faragja le az áfacsökkentés hatását

Gazdaság2018.01.12, 18:45

Aligha adják át egy az egyben az áfacsökkentést a vendéglátósok a vendégeknek. Bár januártól 18-ról 5 százalékra csökkent a helyben készített étel és nem alkoholos ital áfája az éttermekben és egyéb egységekben, ezzel együtt új adót is kaptak nyakukba a cégek.

Tisztul-e az albérletpiac?

Gazdaság2018.01.06, 07:23

Jelentõsen enyhült az ingatlan bérbeadás szabályozása az idén hatályba lépett jogszabályoknak köszönhetõen. Mind a hosszú távú, mind a rövid távú ingatlankiadásnál az várható, hogy az egyszerûbb szabályozás és alacsonyabb teher adófizetésre sarkallja a lakáskiadókat.

Folytatódnak az adócsökkentések

Gazdaság2018.01.05, 11:46

Folytatódnak az adócsökkentések, 2018-ban a családoknál és lakosságnál mintegy 60 milliárd forintot hagynak a kormány adócsökkentõ intézkedései – mondta Tállai András, a NAV vezetõje, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelõs államtitkára pénteken.

Donald Trump adócsökkentése minden amerikait érint

Gazdaság2018.01.02, 10:26

Az USA történelmének legátfogóbb adórendszer-átalakítását jelenti Donald Trump adócsökkentése, amely a lakosságnál olyan nagy mennyiségû - 1400 milliárd dollár - összeget hagy, amelyre 30 éve nem volt példa. Az új törvény minden adózót érint, sõt a családi adókedvezmény kiterjesztésén keresztül a gyerekeket is. A legnagyobb mértékben a társasági adót mérsékelték: 35 százalékról 21-re. A cél, hogy a külföldre helyezett amerikai gyártókapacitást minél inkább hazacsábítsák.

Varga Mihály elmondta, hogy kell felpörgetni a gazdaságot

Archívum2017.10.30, 10:17

Mintát adhatnak a lassabban növekvõ régi tagállamok számára a közép-európai országok, hogy miképpen lehet a gazdaságot erõteljesebb növekedési tartományba léptetni, s közben munkahelyeket teremteni, illetve adósságot is csökkenteni - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

Az állam megvédi az ekáert

Archívum2017.10.09, 13:19

Az adók csökkentésérõl és a bérek emelésérõl a magyar kormány akkor sem mond le, ha Brüsszel az adócsalók pártjára áll - szögezte le Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelõs államtitkára, a Magyar Idõknek arra utalva, hogy a Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított hazánk ellen az elektronikus közúti áruforgalom ellenõrzõ rendszer (ekáer) miatt.

Tállai: A kormány nem mond le az adócsökkentésrõl és a béremelésrõl

Itthon2017.10.09, 11:10

Az adók csökkentésérõl és a bérek emelésérõl a magyar kormány akkor sem mond le, ha Brüsszel az adócsalók pártjára áll - mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelõs államtitkára, a Magyar Idõknek adott interjújában.

Tovább csökkentené az adót a számvevõszék elnöke

Gazdaság2017.08.04, 07:46

A számvevõszék elnöke, Domokos László szerint csökkenteni kell az adókat, a feketegazdaság ellen pedig több adóhatósági ellenõrzést kell beiktatni. Az ezek során keletkezõ hasznot az újabb adó- és járulékcsökkentésre, illetve a bérek felzárkóztatására lehetne fordítani- olvasható a Magyar idõkben. 

Kósa: A Parlament elõtt a "lex csicska"

Itthon2017.05.03, 15:55

Továbbra is elérhetõ lesz a családi adózási rendszer, nõ a kétgyermekes családok adókedvezménye, nõnek az otthonteremtésre szánt források - mondta Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetõje.

Történelmet ír Trump az adócsökkentésekkel

Gazdaság2017.04.27, 07:40

Az USA történelmének legnagyobb adócsökkentésére és az egész adórendszer átfogó reformjára készül Donald Trump amerikai elnök, ezt erõsítette meg ma a pénzügyminisztérium. A társasági adót 35 százalékról 15 százalékra vágják vissza, az egyéni vállalkozók pedig 39,6 százalék helyett szintén 15 százalékot fizetnek, és a személyi jövedelemadót is csökkentik - ezt Steven Mnuchin pénzügyminiszter jelentette be tegnap. A kormány számításai szerint a bevétel-kiesést hosszú távon pótolná az amerikai termelés felfutása és a külföldön termelõ amerikai vállalatok hazacsábítása. Óriási vitára lehet számítani a törvényhozásban, Mnuchin szerint aa ...

Magyarország ragaszkodik az internet áfájának csökkentéséhez

Gazdaság2017.03.21, 16:09

Varga Mihály az uniós pénzügyminiszterek tanácskozása után Brüsszelben bejelentette, hogy Magyarország kitart amellett, hogy az internetáfa alacsonyabb legyen. Más országok is támogatják az elképzelést.

Kósa bejelentette a civiltörvényt

Itthon2017.02.08, 10:53

A rezsi- és adócsökkentés politikájának megvédése, a menekültügyi õrizet intézményének visszaállítása, újabb foglalkoztatási formák bevezetése, és a civiltörvény módosítása - Kósa Lajos Fidesz-frakcióvezetõ tájékoztatása szerint többek között ezek lesznek a legfontosabb jogalkotási feladatok a júniusig tartó tavaszi parlamenti ülésszakban.

A bérmegállapodás már érezteti hatását

Gazdaság2017.01.17, 12:55

A kormány "foggal-körömmel" ragaszkodik az adócsökkentésekhez, mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára, Dömötör Csaba.

2017-ben már felkeverhetik az állóvizet a világgazdaságban

Gazdaság2016.12.30, 12:09

Ahogy lassan elhalványulnak a válság kezelésére bevetett nem hagyományos monetáris politika eszközök elõnyei, és nõ a feszültség a politikai elit és a választói akarat között, úgy alakul ki egy új gazdasági és politikai keretrendszer 2017-ben – vélik a Pioneer Investments elemzõi. Egy többsebességes növekedési pálya alakul ki, egyre növekvõ gazdasági különbségekkel, és lassan visszatérõ inflációval, különösen a fejlett országokban.

Jövõre is folytatódik a reálbérek emelkedése

Gazdaság2016.12.30, 12:49

Jobban megéri dolgozni 2017-ben, folytatódik a reálbérek emelkedése - hangsúlyozta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerõpiacért és képzésért felelõs államtitkára.

Nem módosította a román kormány az adótörvényt

Gazdaság2016.12.15, 22:50

A korábbi hírekkel ellentétben nem módosította a román kormány csütörtöki ülésén az adótörvény rendelékezéseit, így január 1-jétõl újabb adócsökkentések léphetnek hatályba.

Mégis lesz adócsökkentés Romániában

Gazdaság2016.12.15, 22:05

A korábbi hírekkel ellentétben nem módosította a román kormány csütörtöki ülésén az adótörvény rendelékezéseit, így január 1-tõl újabb adócsökkentések lépnek hatályba.

Fidesz: A baloldal nem szavazta meg az adócsökkentést

Itthon2016.12.13, 14:25

Míg a Fidesz adókat csökkent, addig a baloldal inkább adókat emelne – mondta Halász János, a kormánypárt frakciószóvivõje, kommentálva a parlamentben hétfõn megszavazott adócsökkentõ csomagot.

Megszavazta a parlament az adócsökkentést

Gazdaság2016.12.13, 11:41

Elfogadta a parlament hétfõn a bérmegállapodást megalapozó, a versenyképesség növelését célzó adócsökkentési csomagot, amely alapján egységesen 9 százalék lesz jövõre a társasági adó mértéke, és csökkennek a munkáltatói járulékok is.

Dömötör: 26 éve nem volt ilyen magas a foglalkoztatottság

Itthon2016.12.10, 16:30

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára azt mondta, a kormány adócsökkentési politikájának köszönhetõen 2010 óta 680 ezren jutottak munkához, jövõre pedig újabb adócsökkentések jönnek.

A britek is csökkentenék a társasági adót

Gazdaság2016.11.21, 14:59

Donald Trump miatt lehet adócsökkentés Nagy-Britanniában. 

Adócsökkentést és béremelést hozhat 2017

Gazdaság2016.11.20, 14:35

Béremelést és adócsökkentést ígér a jövõ évre a kormány: 2017-ben 9 százalék lehet a társasági adó, míg a minimálbér 15 százalékkal nõhet. Az államháztartás jelentõs, 346 milliárd forintos többletet könyvelt el a harmadik negyedévben. A Fitch megerõsítette a magyar adósbesorolást, az NGM pedig további felminõsítésekre számít. Brüsszelnek baja van a magyar mobilfizetési rendszerrel, államosítják az ukrán szeszipart, az átlag uniós polgár pedig majdnem két évvel többet dolgozik, mint tíz éve. Ez volt a héten a gazdaságban.

A kormánypártok támogatják, hogy folytatódjanak az adócsökkentések

Itthon2016.11.19, 12:21

A kormánypárti frakciók támogatják, hogy folytatódjanak az adócsökkentések a béremelésért - mondta Hollik István, a KDNP országgyûlési képviselõje szombaton Budapesten.

Kombinált adó- és járulékcsökkentést akar az MSZP

Itthon2016.11.17, 16:07

Az MSZP szerint kombinált adó- és járulékcsökkentésre van szükség Magyarországon, mérsékelni kell a munkaadói terheket, de elsõsorban a személyijövedelemadó-terhek csökkentését sürgetik az alacsony jövedelmi sávokban.

Varga: Nem kell módosítani a költségvetést

Gazdaság2016.11.17, 13:49

145 milliárd forintos bevételkiesést várnak a társaságiadó-csökkentéstõl, de emiatt nem kell módosítani a költségvetést, és a hiánycél sem változik, jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter egy csütörtöki doorstep-sajtótájékoztatón.

10 százalékos béremelést sürgetnek a kereskedelemben

Gazdaság2016.10.27, 16:02

A kereskedelemben dolgozóknál a folyamatos munkaerõhiány megállítása érdekében több mint 10 százalékos minimálbér és garantált bérminimum emelésre van szükség a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke szerint.

Az adócsökkentés lehet Trump csodafegyvere

Nagyvilág2016.08.08, 21:42

Donald Trump republikánus elnökjelölt adócsökkentést ígér dolgozó családoknak és vállalatoknak egyaránt.  A republikánus elnökjelölt a detroiti Gazdasági Klubban elmondott beszédében fejtette ki elképzeléseit az amerikai gazdaság állapotáról. Mint fogalmazott: "meg akarja lódítani" a gazdaságot, hogy "Amerika ismét gyarapodjék".

Varga Mihály: Itt valami nem stimmel

Gazdaság2016.04.29, 12:28

A hitelminõsítõk veszélyt látnak abban, hogy Magyarországnak egy stabil parlamenti többséggel bíró, gyorsan reagáló kormánya van, amit õk bizonytalanságnak értékelnek, és vélhetõen ezért maradt el a piac által is várt felminõsítés – mondta az Origónak adott interjújában Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter szerint tarthatóak a jövõ évre vállalt számok, ezt alátámasztja a 205 milliárdos költségvetési tartalék is. A politikus szerint már az is nagy eredmény lenne, ha abból a 73 háttérintézménybõl, amelyet Lázár János megszüntetendõnek mondott, párat fel tudnának számolni. 

Varga Mihály: Választási költségvetést csináltunk

Gazdaság2016.04.25, 11:24

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter elismerte, hogy a 2017-es költségvetés készítésekor a kormány figyelembe vette, hogy választási idõszak következik, mert nem akar úgy járni, mint 2002-ben, amikor az emberek nem érezték, hogy a gazdaság jobban teljesít, ezért a Fidesz elvesztette a választásokat. A kormány még dönthet úgy, hogy nem vásárolja be magát az Erste Bankba. 2018-ban jöhet az egy számjegyû szja, de akkor másra nem marad pénz.

A jövõ évi büdzsé az adócsökkentésé és az otthonteremtésé

Gazdaság2016.04.13, 15:40

A Költségvetési Tanács a törvényes, tíznapos határidõ alatt vizsgálja meg a jövõ évi büdzsét, ezt követõen hozza nyilvánosságra véleményét - mondta Kovács Árpád, a tanács elnöke.

Újabb adócsökkentésrõl beszélt Varga Mihály

Gazdaság2015.09.30, 12:11

A szolgáltató szektor számos szereplõjének lesz kötelezõ a pénztárgép használata. A masszõrök, a pénzváltók és az italautomaták is be lehetnek kötve az adóhivatalhoz. A nemzetgazdasági miniszter újabb adócsökkentésrõl is beszélt, és elmondta, hogy összehívta a bankvilág szereplõit a hitelezés aktivitása miatt.

A brókerbotrány elvinné az szja-csökkentést

Gazdaság2015.04.25, 15:31

Egy százalékponttal csökken az szja jövõre, jelentette be a Varga Mihály a költségvetés részleteit ismertetve. Az adócsökkentés közel 120 milliárd forintos lyukat üthet a költségvetésben, amit - a tervek szerint - növekedésbõl fedezne a kormány. Ez alig több, mint a Buda-Cashnél talált hiány, ami 96 milliárd forintos lesz az MNB szerint. Ez történt a héten gazdaságban.

Áfát csökkentene a román kormány

Gazdaság2015.02.18, 13:36

A jelenlegi 24-rõl 20 százalékra csökkentené az általános forgalmi adót és eltörölné az osztalékadót a román kormány jövõre, jelentette be Victor Ponta miniszterelnök.

Sokba lenne Orbán egy számjegyû adója

Gazdaság2013.12.10, 13:22

A kormányfõ, a nemzetgazdasági miniszter és az adóügyi államtitkár is arról beszélt, hogy szívesen egy számjegyûre csökkentenék a személyi jövedelemadót. Az nem derül ki, hogy ezt mikortól tartanák lehetségesnek, és az sem világos, miként pótolnák a költségvetésbõl kiesõ összeget.

Adót csökkentenek a lettek

Gazdaság2012.05.24, 14:37

Adócsökkentésrõl döntött a parlament csütörtökön Lettországban, ezzel elõször lazítottak a hároméves megszorító csomagon, ami ugyan lassította a balti ország gazdasági növekedését, de megnyitotta az utat az euróövezeti tagság felé.

Adócsökkentéssel pörgetné a gazdaságát Kína

Gazdaság2012.03.06, 14:40

Élénkítené a hazai fogyasztást Kína, ezért csökkenti a cégek társasági adóját. A jelenlegi exportfüggõ kínai gazdasági modell hosszú távon nem tartható, ezért a miniszterelnök nagyszabású reformokat tervez.

Obama 300 milliárd dolláros munkahelyteremtõ programot tervez

Gazdaság2011.09.07, 12:27

Az amerikai elnök adókönnyítésekkel, állami beruházásokkal és az államoknak adott közvetlen támogatással növelné a munkahelyek számát; a kongresszusi bejelentés csütörtökön várható. Közben egy friss felmérésbõl az derült ki, hogy jelentõsen romlott az Obama-kormányzat gazdasági teljesítményének megítélése az USA-ban.

KSH: A korábbi szja-változás emelte a reálbért 2010-ben

Gazdaság2011.02.18, 11:22

Fõleg az szja-változás miatt emelkedett az átlagos reálbér 2010-ben - írta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Tavaly a bruttó keresetek 1,4, a nettó keresetek 6,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Legjobban a pénzügy-biztosítás, legrosszabbul a szálláshely-vendéglátás ágazatban lehetett keresni.

Száz reformot ígér februárra Matolcsy

Gazdaság2010.11.23, 12:47

A kormány februárra elkészíti strukturális reformokat tartalmazó tervét, amely a gazdasági növekedés mellett megteremti az adórendszerbe történõ befektetés, azaz az adócsökkentés fedezetét - közölte Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter kedden.

Kopits: Csak Venezuelában szüntettek meg költségvetést ellenõrzõ intézményt

Gazdaság2010.11.22, 11:00

Egyetlen olyan ország van, ahol megszüntettek a költségvetési tanácsot: Venezuelában, Hugo Chavez - mondta az [origo]-nak Kopits György, a Költségvetési Tanács elnöke, aki a képviselõknek szeretett volna üzenni a parlamentben elmondott személyes hangvételû beszédével. Kopits magát és intézményét inkább pulikutyaként, mint fogatlan oroszlánként látja, szerinte a kormány óvatos volt a jövõ évi költségvetéssel, de középtávon már nem ennyire bizakodó, például túl ambiciózusnak tartja a kormány egymillió munkahelyes tervét.

A román államfõ nem hirdet ki két kiadásnövelõ jogszabályt

Gazdaság2010.11.02, 13:23

Nem hirdeti ki az alapélelmiszerek esetében bevezetett 5 százalékra csökkentett áfáról, illetve a 2 ezer lejnél kisebb nyugdíjak adómenetessé tételérõl szóló jogaszbályokatat Traian Basescu. A román államfõ valószínûleg azért döntött így, mert a két kiadásnövelõ intézkedést éppen akkor szavazták meg, amikor az IMF Romániában a hitelmegállapodás felülvizsgálatát végezte.

KBC Equitas: 300 milliárdot hagy az embereknél az új szja

Archívum2010.10.29, 11:00

Éves szinten legalább 300 milliárd forint plusz jövedelemhez juthat hozzá a lakosság, amennyiben bevezetik az új, egykulcsos szja-t. Ennek az összegnek csaknem fele megtakarítássá válhat, azok is elkezdhetnek félretenni, akik eddig nem tudtak - derül ki a KBC Equitas felmérésébõl.

Átírná az áfatörvényt a Vidékfejlesztési Minisztérium

Gazdaság2010.09.27, 19:38

Az agrártárca az áfatörvény módosításával tenné olcsóbbá az alapvetõ élelmiszereket.

Rossz adatokkal végezhették a banki stressztesztet

Gazdaság2010.09.07, 09:53

A Financial Times szerint egyes európai bankok nem fedték fel teljes állampapír-portfóliójukat a banki stresszteszt során; ajelentõsen enyhítene a cégek adóterhelésén az amerikai elnök; csapnivalóan mûködik a kirúgott munkavállalók megsegítésére létrehozott uniós alap; belebukott három miniszter a görög megszorításokba; tucatnyi légicégre vetné ki hálóját a British Airways. Gazdasági lapszemle.

Édes teher és hajtépés a cégeknek a szuperbruttó eltörlése

Gazdaság2010.05.07, 16:58

A kiszivárgott adótervek szerint elképzelhetõ, hogy július elsejétõl eltörli az új kormány a szuperbruttó intézményét. A komoly adócsökkentést jelentõ lépést üdvözlik a cégek, de ha visszamenõlegesen lép életbe az új szabály, akkor sok pluszmunkája lesz a kisvállalkozóknak és a bérszámfejtõknek.

Szollár: Nettó osztogatás a fedezetlen adócsökkentés

Archívum2010.05.07, 13:57

"Nettó osztogatás" - így nevezte Szollár Domokos kormányszóvivõ a Fidesz adóátalakítási tervét. Szerinte az adócsökkentés jó, de ha nincs fedezete, akkor csak a hiányt fogja növelni, ami veszélyezteti a forint stabilitását.

Matolcsy: Tucatnyi adót törölne el a Fidesz

Gazdaság2010.05.07, 10:24

Megszünteténé a jelenlegi adófajták harmadát-negyedét a hamarosan hivatalba lépõ Fidesz-kormány - közölte egy televíziós mûsorban Matolcsy György leendõ gazdasági miniszter. Azt is mondta, hogy a devizahitelesek ügyében lépni kell, Magyarországon senki sem veszítheti el az otthonát.

Kérdõjelek vannak Orbán szûkszavú adóígérete mögött

Itthon2010.04.23, 14:38

Az idei adócsökkentésrõl lemondó Kövér-nyilatkozat óta Orbán Viktor minden kampányeseményen közölte ugyan, hogy még 2010-ben faragnak a közterhekbõl, de a részletek továbbra sem világosak. A Fidesz gazdaságpolitikusa, Varga Mihály az [origo]-nak pénteken is azt mondta, hogy csak a kormányzati átadás-átvétel után fognak tisztán látni, és egyelõre a párton belül sincs döntés a pontos ütemezésrõl.

Pokorni szerint Orbán alá kerülhet egy ügyvezetõ a Fideszben

Itthon2010.04.23, 15:49

Orbán Viktor marad a pártelnök, de lehetséges, hogy egy ügyvezetõ irányítja majd helyette a mindennapokban a Fideszt - mondta Pokorni Zoltán, a párt alelnöke az MTV reggeli mûsorában. Az elsõ Orbán-kormányban az oktatási minisztériumot vezetõ Pokorni közölte, hogy az új Fidesz-kormányban nem vállal kulcspozíciót.

Máshova mehetnek a multik, ha késik az adócsökkentés

Gazdaság2010.05.07, 09:20

Tucatnyi multinacionlis cég tervezi, hogy szolgáltatóközpontot nyitna Magyarországon, de könnyen más ország mellett dönthetnek, ha valóban 2014-re tolódik az adócsökkentés - derül ki egy friss elemzésbõl.

Belegabalyodott egyik legnagyobb ígéretébe a Fidesz

Itthon2010.04.21, 14:19

Bár Orbán Viktor tavaly év végén még "egyszeri, nagy arányú" adócsökkentést ígért 2010-re, és néhány hete is arról beszélt, hogy még idén szeretne lefaragni a közterhekbõl, mostanra úgy tûnik, hogy ebbõl nem lesz semmi. A gazdasági fellendülés szempontjából kulcsfontosságúnak tartott ígéret idei megvalósításából kissé zavarosan hátrált ki a Fidesz, amely most már inkább azt hangoztatja, hogy túl nagy bajban van az ország ahhoz, hogy az adócsökkentést gyorsan végre lehessen hajtani.

Orbán Viktor: "Bízzanak bennem, lesz adócsökkentés"

Itthon2010.04.21, 17:39

Orbán Viktor szerdán a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rakamazon azt mondta, "lesz adócsökkentés". A Fidesz-KDNP miniszterelnök-jelöltje szerint az új kormány egyik legfontosabb feladata a közbiztonság javítása, a bûnözés visszaszorítása lesz.

Kövér László: Idén nem lesz adócsökkentés

Itthon2010.04.20, 22:28

Ebben az évben az új kormány már nem fogja csökkenteni az adókat és járulékokat. A vállalkozóké négy, a munkavállalók terhei hat év alatt igazodnának a közép-európai átlaghoz  - mondta Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke. Orbán Viktor pártelnök egy korábbi interjúban azt mondta, hogy az adószabályok egy része idén, a többi pedig jövõre változna meg, és a szándék az, hogy a 2011-es szja-bevallás már akár egy söralátéten is elférjen.

A Fidesz megtartja az evát és az ekhót

Itthon2010.04.16, 15:33

A Fidesz nem törli el az evát, az ekhót és az õstermelõi adózás lehetõségét - közölte a kormányzásra készülõ párt szóvivõje, Szijjártó Péter. A Fidesz egy MSZP-s sajtótájékoztatóra reagált, azt a korábbi ígéretét is megismételve, hogy csökkenteni fogja az adókat, és egyszerûsíti az adórendszert.

Bonyolult ügy a gyors adóegyszerûsítés

Gazdaság2010.04.14, 18:14

A Fidesz kiemelt kérdésként tekint az adórendszer átalakítására, amely a beígért egymillió új munkahely megteremtésének egyik eszköze lenne. A versenyképes adóterhelés kialakítása azonban nem könnyû: az adócsökkentésre pénz most nincs, az egyszerûsítéssel pedig a kedvezményezettek nagyon rosszul járnának, ha elõkészítetlenül és egyeztetés nélkül vágna bele az új kormány. Idén inkább kicsi, de hasznos változásnak örülnének a vállalkozások a jövõ évi alapos reform elõtt.

Hitel helyett adócsökkentést akarnak a vállalkozások

Archívum2010.03.18, 10:17

Adócsökkentéstõl remélik a kis- és középvállalkozások (kkv-k) a versenyképességük javulását. A hitelezés javítását vagy a munkahelyteremtõ programokat jóval kevesebben jelölték meg szükségként.

Kérni kell a havi adójóváírást

Gazdaság2010.03.19, 11:14

A munkavállalónak külön kérnie kell, hogy az adójóváírást havonta megkapja, ellenkezõ esetben az éves összeget jövõre egyben utalja vissza neki az adóhivatal.

Hol az adócsökkentés a Fidesz programjában?

Gazdaság2010.03.17, 17:21

Elengedhetetlennek látszik a Fidesz talán legmerészebb ígéretének megvalósításához - az egymillió munkahely létrehozásához - az adók és járulékok csökkentése. A párt múlt pénteken nyilvánosságra hozott választási programjából  mégis hiányzik az adócsökkentés, amelyrõl évek óta beszélnek fideszes politikusok és Fidesz-közeli szakemberek. A szóban hol direkten, hol utalásként már vállalt ígéret hiánya azért is szúr szemet, mivel a program elé illesztett ajánlásokból három konkrétan is említi az adócsökkentést.

A fagy miatt nem érezni a távhõadó csökkentését

Gazdaság2010.02.01, 13:08

Januárban 18 százalékról 5 százalékra csökkent a távhõ áfája, de ez nem látszik meg a számlákon, a szokatlanul nagy hideg miatt ugyanis többet kell fûteni. Több társasház a közös terekben lévõ fûtõtestek elzárásával próbál spórolni a távfûtésen, de ez veszélyes lehet, rossz szigetelés esetén ugyanis tönkremehet az épület egész fûtési rendszere.

Adócsökkentéssel próbálkozik a Merkel-kormány

Gazdaság2009.12.18, 14:04

Csatát nyert Angela Merkel kancellár, a német parlament ugyanis pénteken jóváhagyta az új kormány elsõ adócsökkentési programját. Ennek keretében a családok, a vállalatok és a szállodák jövõre 8,5 milliárd euró adócsökkentésben, illetve támogatásban részesülnek.

Magyar adócsökkentést javasol az egykori Nobel-díjas

Archívum2009.10.13, 07:46

Adócsökkentést és növekedés-orientált pályát javasol Magyarországnak a Nobel-díjas közgazdász Joseph Stiglitz és az IMF volt vezetõ közgazdásza, Kenneth Rogoff. Mindkét szakember szerint fontosabb a GDP növekedése most, mint a hiány - írja a Világgazdaság.

Bajnai: �t sz�zal�kra cs�kken a t�vh��fa

Gazdaság2009.10.12, 13:33

K�zel 30 ezer forint takar�that� meg a t�vh� �fakulcs�nak m�rs�kl�s�vel lak�sonk�nt, ez a k�lts�gvet�sben 20 milli�rd forintos t�telt jelent. A p�rtok�versenyt futnak a n�pszer� int�zked�s�rt.

Nagy a csönd a távfûtés áfájának csökkentésérõl

Archívum2009.10.08, 07:52

Még mindig nincs hír a távfûtés áfájának beígért csökkentésérõl, amelynek a szocialista frakció szerint nincs is meg a forrása a jövõ évi büdzsében. A PM szerint minden azon múlik, hogyan szavaznak a képviselõk a javaslatról - írja a Népszabadság.

Vége lehet a felsõ szja-kulcs globális csökkenésének

Archívum2009.08.24, 14:46

A KPMG felmérése szerint véget érni látszik a legmagasabb személyi jövedelemadó-kulcsok terén az elmúlt hét évben tapasztalt globális csökkenés. Ennek oka a költségvetési és gazdaságélénkítõ források iránti megnövekedett kormányzati igény. A változás hatással lehet a nemzetközi kiküldetési programokra és a jövõbeni globális munkaerõ mobilitási trendekre is.

Varju: 400 milliárd marad a vállalkozásoknál jövõre

Archívum2009.06.19, 20:01

Jövõre 400 milliárd forinttal több pénz marad a vállalkozásoknál az adó- és járulékterhek csökkentésének köszönhetõen - közölte a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) azzal kapcsolatban, hogy Varju László, a tárca államtitkára pénteken Szolnokon részt vett egy vállalkozóknak rendezett fórumon.

Segít kiszámolni a PM az adócsökkenést

Archívum2009.06.04, 13:07

Jövedelemkalkulátort helyezett el a Pénzügyminisztérium a honlapján, amellyel kiszámolható, adott nagyságú bruttó jövedelem nettója hogyan alakul az adóváltozások nyomán. A miniszter szerint olyan jól, hogy arra 20 éve nem volt példa.

Parragh: Nem hoz érdemi könnyítést az adócsomag

Archívum2009.05.21, 14:27

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) számítása szerint az eddig megismert jövõ évi adójavaslat összességében nem hoz érdemi adóteher-csökkenést a vállalkozások számára - mondta Parragh László elnök csütörtökön, a kamara küldöttgyûlésén.

Áfát csökkentene az ÁSZ-elnök

Archívum2009.05.21, 18:34

Csökkenteni kell az áfa mértékét és a vállalkozások terheit, fontos, hogy ne szülessenek fogyasztást visszavetõ gazdasági döntések Kovács Árpád, az Állami Számvevõszék (ÁSZ) elnöke szerint Debrecenben.

Tíz százalékos bérnövekedést hoz az új szja

Gazdaság2009.05.20, 17:41

A 2010-es adócsomagot szerdán, a vagyonadó koncepcióját, és annak pontos számait külön elõterjesztésként pedig csak csütörtökön tárgyalja a kormány. A cafetéria-rendszer átalakítása várhatóan a pénteki Országos Érdekegyeztetõ Tanács (OÉT) ülésén véglegesedik.

Veres: Nem marad el a jövõ évi adócsökkentés

Gazdaság2009.05.19, 15:53

A költségvetési hiánycél módosítása miatt nem kell azzal számolni, hogy jövõre nem lehet megvalósítani a tervezett adócsökkentést - mondta Veres János, az MSZP parlamenti frakcióvezetõ-helyettese.

Adócsökkentés helyett átrendezést ígér Gyurcsány

Itthon2009.01.27, 13:30

Radikális adócsökkentésre nincs mód, de a munkabérre rakódó terheket csökkenteni kell - mondta kedden Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A kormányfõ csak a csütörtöki parlamenti ülésen ismerteti részletesen elképzeléseit, így csak akkor derül ki, milyen forrásból pótolnák a csökkentéssel kiesõ állami bevételeket.

A homályban egymásra talált a kormány és a Fidesz

Itthon2009.01.26, 18:32

Érdemi adócsökkentést szeretne - állította hétfõn Gyurcsány Ferenc kormányfõ, a legtöbb azonban, amit a kormány adóterveirõl tudni lehet az, hogy várhatóan érinteni fogja az szja-t, a tb-járulékokat és a munkát terhelõ adókat. A kormány hosszú utat járt be az adócsökkentésrõl szóló nyilatkozataival: volt elutasító, megengedõ, ígért nagyot és ígért kicsit. Sokat vitatkozott a Fidesszel is, amely radikális adócsökkentést sürgetett. A kormány és a legnagyobb ellenzéki párt elképzelései mégis hasonlítanak egy dologban: abban, hogy többnyire alig megfoghatók.

Társadalmi nyugtalanságot vár az IMF vezetõje

Itthon2009.01.21, 15:11

Már 2009 elsõ felében adócsökkentésre, például az szja lefaragására van szükség a gazdasági miniszter, Bajnai Gordon szerint. A kiesõ állami bevételt más adók emelésébõl vagy kiadáscsökkentésbõl fedezné, hogy megmaradjon a költségvetési egyensúly. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetõje szerint viszont Magyarországnak nincs mozgástere, mindenáron csökkentenie kell az államháztartási hiányt. Gyurcsány Ferenc a következõ hetekben válságtanácskozás-sorozatot indít.

Sz�chenyi K�rtya: kamatt�mogat�s j�v�re

Gazdaság2008.12.09, 16:53

�rdemi, jelent�s ad�cs�kkent�sre 2009-2010-ben nincs lehet�s�g, az ad�szerkezeti �talak�t�st lehet v�grehajtani - mondta Gyurcs�ny Ferenc minisztereln�k a V�llalkoz�k Napj�n rendezett gazdas�gpolitikai f�rumon. "Az ad�rendszeren bel�l a bels� piac �l�nk�t�se nem lehets�ges, amit l�tok, az a beruh�z�s�l�nk�t�s, amire 2000 milli�rd forintot sz�n a korm�ny a k�vetkez� 1,5 �vben" - mondta a korm�nyf�.

Kóka meg akarja fúrni a kormány adócsomagját

Itthon2008.11.30, 14:15

Az SZDSZ frakcióvezetõje, Kóka János szerint pártjának nem szabad megszavaznia a kormány adócsomagját. Kóka azt mondta, adócsökkentésre és a bürokrácia megfékezésére lenne szükség, ezt azonban a csomag nem tartalmazza. Mivel a Fidesz is adócsökkentést akar, kérdés, hogy a kisebbségben kormányzó MSZP hogyan tud elegendõ szavazatot szerezni a javaslat elfogadásához.

Hiába csábítja Gyurcsány Orbánt a csúcsra

Itthon2008.11.08, 13:15

Gyurcsány Ferenc nyílt levélben próbálta rávenni Orbán Viktort, hogy vegyen részt a gazdasági bizottság kibõvített ülésén, és ismertesse konkrét gazdaságpolitikai elképzeléseit. A Fidesz reakciójában közölte: õk már megmondták, hogy adócsökkentésre és a vállalkozások támogatására van szükség.

Többet akar az SZDSZ Gyurcsány javaslatainál

Itthon2008.10.11, 14:42

Tárgyalási alapnak tekintik a szabad demokraták a kormányfõ 12 pontos gazdasági javaslatait, és egyetértenek a Gyurcsány által kezdeményezett a nemzeti gazdasági megbeszéléssel is. Ugyanakkor az SZDSZ többet szeretne: elfogadtatnák az általuk kezdeményezett költségvetési plafont, és nem mondanának le az adócsökkentésrõl sem.

Elõzõ
  • 1
  • 2
Következõ