3-as metró
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Tarlós István
- Budapest
- metró
- felújítás
- BKV
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A metrótender miatt panaszkodnak Brüsszelben
A Skinest Rail panaszt nyújtott be az Európai Bizottsághoz a BKV által a 3-as metróvonal szerelvényeinek modernizálására és felújítására kiírt közbeszerzési eljárással kapcsolatban, derült ki a cég közleményébõl.
Az oroszok már a metróban vannak
Az orosz Metrowagonmash újíthatja fel a budapesti 3-as metró jármûparkját mintegy 66 milliárd forintért. Ez több, mint amennyi hitel felvételét engedélyezte e célra a fõvárosnak az állam, így a fõvárosnak még 9-10 milliárdot kell elõteremtenie. A felújítás után a 37 metrószerelvény további 25 évig használható.
Tarlós szerint Lázár János nem is ért a BKV-hoz
Még barátok is lehetnek Lázár Jánossal, bár Tarlós István most azt gondolja róla, olyan, mint Mary Poppins, és beleszól a BKV ügyeibe, miközben nem ért hozzá, ráadásul azokat Orbán Viktorral a fõpolgármester már megoldotta. Tarlós nem tesz úgy, mintha érdekelné Alföldi Róbert, óvatosan optimista az olimpiarendezés ügyében, más tudja, hogy õ mit gondol a Liget projektrõl, a vérnyomása pedig 116/68.
Tarlósnak azt üzenték, jobb, ha csöndben marad
Tarlós István fõpolgármester szerint az ígéretekkel ellentétben nem valósult meg a konzultáció a kormánnyal a fontos budapesti kérdésekrõl, a rossz kommunikáció miatt pedig a fõvárosi tömegközlekedés hosszú távú finanszírozásáról sem születhetett meg a megállapodás.
Tarlós István irányítja majd a 3-as metró felújítását
Fõpolgármesteri hatáskörbe kerülhetnek a 3-as metróvonal felújításával kapcsolatos ügyek a beruházás mielõbbi megvalósítása érdekében.
- címkék:
- Tarlós István
- 3-as metró
- Budapest
- Címkefelhõ »
Módosul a 3-as metró és néhány busz menetrendje a héten
A Sibrik Miklós úti felüljáró felújítása miatt a héten többször változik a 3-as metró és több busz menetrendje.
- címkék:
- Kõbánya
- 3-as metró
- Címkefelhõ »
Kirobbant a háború Gyurcsány cége miatt
Az állam bevásárolhatja magát az Elmûbe és az Émászba, így lehet a nemzeti közmûcégnek elektromos lába. Kiderült, mennyit szán a kormány a vizes vb-re, mennyit költhet a Honvédség a nemzeti ünnepségekre, mennyit keresnek a külügyes háttérintézményeknél és mennyi adósságot vállal át az állam a kórházaktól. A Fidesz nekiment a DK-nak az Altus miatt, az Altus perel. Módosult a reklámadó, drágult az üzemanyag, 60 milliárdból újítják föl a 3-as metró jármûveit. Ez volt a héten a gazdaságban.
60 milliárdos kölcsönbõl újítják fel a 3-as metrót
Elfogadta a 3-as metró szerelvényeinek felújításáról szóló, a BKV-val kötött megállapodást a Fõvárosi Közgyûlés.
A HÉV az új 3-as metró
A 3-as metró felújítása, úgy tûnik, sínen van, de a fõvárosnak szembe kell néznie egy másik hasonló nagyságrendû problémával, ez pedig a HÉV-hálózat, amire százmilliárdos összeget kellene költeni. Az állam segíthetne, de most éppen a BKV adósságát tervezi kifizetni, és az sincs ingyen.
Sok türelem kell a 3-as metrón utazóknak
A tervek szerint július 1-jével kezdõdne el a 3-as metró szerelvényeinek felújítása, a teljes munka 2017. december 31-ig tarthat. Bagdy Gábor és Szeneczey Balázs fõpolgármester-helyettesek elõterjesztését jövõ szerdán tárgyalhatja a Fõvárosi Közgyûlés.
- címkék:
- Budapest
- 3-as metró
- Címkefelhõ »
Kigyulladt a metró a Nagyvárad téren
Kigyulladt egy metrószerelvény a Nagyvárad téri állomáson, füstölgõ vagon helyett pótlóbuszok jártak a vonalon.
- címkék:
- Nagyvárad tér
- metró
- tûzeset
- 3-as metró
- BKK
- Címkefelhõ »
A belsejét is kidolgozta a pesti 3-as metró legómotorkocsijának a 16 éves alkotó
Ilyenek lesznek az M3-as felújított állomásai
Megvan a gyõztes pályázat az M3-as metróállomásainak felújítására: a nyertes építész cég négy épületet újíthat fel, és õk tervezik az Óceánárok utcába szánt új megállót is, a munkálatok feltehetõen csak jövõre kezdõdhetnek meg. Nézze meg, hol fog felszállni majd a kék metróra!
Berobbant a metró ablaka a Forgách utcánál
- címkék:
- 3-as metró
- ablak
- Címkefelhõ »
Ismét jár a 3-as metró
Megoldották a mûszaki hibát, ismét teljes vonalon jár a 3-as metró.
- címkék:
- 3-as metró
- Címkefelhõ »
Ennek a metróajtónak ne fordítson hátat
Zötyögve, ferdén záródott a 3-as metró egyik szerelvényének ajtaja, alig tudott becsukódni az állomáson. A vonalon napi négy meghibásodás történik, de a BKV szerint ennyi még belefér. A felvételt beküldõ olvasót 10000 forintos ClickShop kedvezménykuponnal jutalmazzuk
Ne várjon feleslegesen a 3-as metróra
Szombaton és vasárnap nem jár a 3-as metró a Nagyvárad tér és a Deák Ferenc tér között, a kimaradó szakaszon pótlóbuszokkal lehet utazni - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
- címkék:
- 3-as metró
- Címkefelhõ »
Hét cég is felújítaná a 3-as metró kocsijait
Hét céget is érdekel a 3-as metró régi orosz kocsijainak felújítására kiírt tender, ami 65 milliárd forintos megbízást jelent. A BKV februárban kér ajánlatot a szerinte alkalmas jelentkezõktõl.
Májusig nem nyúlnak a 3-as metróhoz
Jövõ május végére lehet meg az M3-as metrókocsik felújításához szükséges forrás, a kivitelezõvel pedig várhatóan 2015 elsõ félévében köthet szerzõdést a BKV.
- címkék:
- 3-as metró
- Címkefelhõ »
Tarlós István nem tárgyal a metróról
"Nem tárgyalok a 3-as metróról senkivel, amíg a kocsibeszerzésre kiírt pályázat le nem zárul" - mondta Tarlós István fõpolgármester, aki a jövõ héten Moszkvába utazik.
- címkék:
- Tarlós István
- 3-as metró
- Címkefelhõ »
65 milliárd a 3-as metró felújítására
Megjelent a 3-as metró szerelvényeinek felújítására kiírt tender, a projektre 65 milliárd forintot szánnak.
- címkék:
- 3-as metró
- Címkefelhõ »
Tarlós István: Az év elején indul a 3-as metró felújítása
A 3-as metró szerelvényeinek felújításáról, és saját újonnan elnyert vétójogáról is beszélt Tarlós István fõpolgármester az M1 Ma reggel címû mûsorában. Nyugtatta a budapestieket, és kicsit Demszkyzett is.
60 milliárdos állami kezességvállalás a 3-as metró felújítására
Az állam 60 milliárd forint értékben vállal kezességet a 3-as metró felújítására - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter vasárnap este az ATV Szabad szemmel címû mûsorában.
- címkék:
- Varga Mihály
- 3-as metró
- Címkefelhõ »
Adományokat várnak a 3-as metró felújítására
Pénzgyüjtõ akciót indított egy civil szervezet a 3-as metró felújítására, megelégelték ugyanis, hogy évek óta nem történt elõrelépés a fõváros legforgalmasabb metróvonalának ügyében.
- címkék:
- 3-as metró
- Címkefelhõ »
Ismét jár a 3-as metró
Megindulhatott a forgalom a 3-as metró vonalán hétfõ reggel, miután a rendõrség átvizsgálta a teljes szakaszt.
- címkék:
- metró
- 3-as metró
- BRFK
- BKK
- Címkefelhõ »
Ismét pótlóbuszok járnak a 3-as vonal egy szakaszán
A síncsere-program folytatása miatt ezen a hétvégén sem járnak a 3-as metró szerelvényei a Nagyvárad tér és a Deák Ferenc tér között, helyettük pótlóbuszok viszik az utasokat.
- címkék:
- 3-as metró
- Címkefelhõ »
Elromlott a 3-as metró egyik szerelvénye, buszok pótolják
Mától három hétvégén nem jár a 3-as metró egy szakaszon
A síncsere program folytatása miatt mától három szeptemberi hétvégén nem közlekednek a 3-as metró szerelvényei a Nagyvárad tér és a Deák Ferenc tér között, helyettük pótlóbuszok viszik az utasokat.
- címkék:
- 3-as metró
- Címkefelhõ »
Tarlós: Megpróbálhatja kivásárolni a BKV-t az állam
Vannak fideszes politikusok, akiknek a BKV és más önkormányzati közszolgáltató cégek államosítása a vágya, de Tarlós István szerint ha jól is lobbiznak a kormánynál, "nem biztos, hogy a jövõ olyan politikusok vágyai szerint alakul, akik nem feltétlenül Budapest barátai." A fõpolgármester az Origónak adott interjúja második részében arról is beszélt: ragaszkodik a közgyûlési vétójogához. Elárulta még, mi a közös egy fagylaltgépben és egy metrókocsiban.
Zöld jelzés a metrófelújításnak és a hitelfelvételnek
A 3-as metró szerelvényeinek mintegy 60 milliárdos felújítása 20 évvel hosszabbíthatja meg a régi szovjet kocsik élettartamát. A jármûpark modernizálása mellett a Fõvárosi Közgyûlés megerõsítette, hogy a vonal infrastruktúráját is felújítják. Ez még többe is kerülhet, és a fõvárosnak hitelt is fel kell vennie. Az MSZP szerint itt folyhat el a Fõgáz-részvényekért az államtól kapott pénz is önrészként.
Közgyûlés elõtt a 3-as metró jármûveinek felújítása
A 3-as metró elöregedett jármûveinek cseréjérõl is dönthet hétfõi, rendkívüli ülésén a Fõvárosi Közgyûlés, bár a finanszírozás kérdése még nem teljesen tisztázott. A kormánnyal tárgyal majd errõl a fõpolgármester, de a legvalószínûbbnek a hitelfelvétel tûnik.
2019-re újítják fel a 3-as metrót
A 3-as metrónak csak a legkritikusabb szakaszai készülhetnek el 2016-ra, a teljes felújított vonalat legkorábban 2019-re adhatják át. A vonal Káposztásmegyerig történõ meghosszabbítása nincs benne a mostani finanszírozási keretben.
Az MSZP és a Fidesz is magáénak érzi a metrófelújítást
Az MSZP budapesti elnöke szerint eredményes volt a szocialista párt felszólítása és az általuk kezdeményezett "Azonnali metrófelújítást!" címû aláírásgyûjtés, és a Fidesz fejet hajtott a budapestiek akarata elõtt.
- címkék:
- 3-as metró
- Fidesz
- MSZP
- Címkefelhõ »
Seszták és Tarlós a 3-as metróról tárgyalt
Döntött a Fidesz a 3-as metró sorsáról
A Fidesz minden javaslatot támogat, ami a 3-as metró megbízható mûködését szolgálja – így reagáltak az MSZP aláírásgyûjtésére.
- címkék:
- 3-as metró
- Fidesz
- Címkefelhõ »
Még nem életveszélyes metrózni, de az lesz
Még biztonságos, de hamarosan életveszélyessé válhat a 3-as metró. Mindennap alaposan átvizsgálják a pályát és a kocsikat, de ha a helyzet tovább romlik, akkor a Metróért Egyesület szerint egy-egy szakaszt le kell majd zárni. Még nem tudni, honnan lesz pénz a felújításra; csak a pályáé 100–150, a jármûveké 60–90 milliárd forintba kerülne.
- címkék:
- metró
- 3-as metró
- fõváros
- BKV
- BKK
- Címkefelhõ »
Aláírásgyûjtéstõl vár metrófelújítást az MSZP
Aláírásgyûjtést kezd a fõvárosi MSZP a 3-as metró mielõbbi felújítása érdekében - jelentette be az ellenzéki párt budapesti elnöke szerdán Budapesten.
- címkék:
- 3-as metró
- MSZP
- Címkefelhõ »
A 3-as metró már jár, most a 2-es állt le
A Nyugatinál eloltották az égõ olajfoltot, a Puskás Ferenc Stadion állomásnál utas esett a vágányok közé. Meghalt.
Füstölt a 3-as metró
Az Andrássy úti lakóház kigyulladásán kívül egy másik tûzeset is történt kedden délután Budapesten. A lánglovagok.hu információ szerint tûz ütött a budapesti 3-as metró alagútjában a Nyugati tér és a Lehel tér között.
- címkék:
- Nyugati tér
- Lehel tér
- 3-as metró
- tûz
- BKK
- Címkefelhõ »
Olajfolt égett a 3-as metró alagútjában
A Nyugati tér és a Lehel tér között, az alagutat lepte el a füst, emiatt nem járnak a szerelvények az Árpád híd és a Deák tér között. Este kilenckor indult újra a forgalom.
- címkék:
- Nyugati tér
- Lehel tér
- metró
- 3-as metró
- BKK
- Címkefelhõ »
Ha nincs pénz a 3-as metróra, akkor leáll
Gondolkodott a folytatáson, mielõtt újra õ lett hivatalosan is a Fidesz-KDNP fõpolgármester-jelöltje - mondta a Hír TV P8 címû mûsorában Tarlós István.
- címkék:
- Tarlós István
- 3-as metró
- Címkefelhõ »
Siralmas állapotban a 3-as metró! Döbbenetes videó készült
A 3-as metró alagútjában készült friss videó szerint a sínek repednek, az alagút ázik, a kocsik elöregedtek. Úgy tûnik, eddig csak a szerencsén múlt, hogy nem történt nagyobb katasztrófa. De vajon meddig tart a mázli?
3-as metró - Lépéskényszerben a fõváros
Több mint száz elõterjesztést tárgyalhatnak meg a Fõvárosi Közgyûlés jövõ hétfõi ülésén, amelyen sok más mellett dönthetnek a 3-as metró rekonstrukciójának elõkészítõ tervezéséhez kapcsolódó megállapodásról. Ha július 8-ig nem kötnek tervezõi szerzõdést, elveszhet az uniós támogatás.
- címkék:
- 3-as metró
- Címkefelhõ »
Lázár János százmilliárdokat von el a fõvárostól
Lázár János lehúzta a listáról a fõvárosi uniós projekteket - írta az Index. A lap szerint számos fontos tervezett beruházás maradhat el. A Miniszterelnökség reagált, szerintük a brüsszeli szabályok nem teszik lehetõvé több fejlesztési forrás felhasználását a fõvárosban.
Lecserélik a 3-as metró sínjeit
- címkék:
- Budapest
- 3-as metró
- BKV
- Címkefelhõ »
Amikor Sarlós István adta át a metrót
Nagy metróátadóra készül a fõváros pénteken: alig egy héttel a választások elõtt, több évtizede tartó szenvedés után, átadják a 4-es metrót. Az elmúlt 44 évben alig volt ilyen jól idõzített átadás. A 2-es metró elsõ szakaszának 1970-es átadása a felszabadulás 25. évfordulóján történt. A korabeli sajtó Sarlós István fõvárosi pártvezetõ szavait zengte, és ódákat az akkor hatalmas újdonságnak számító közlekedési eszközrõl. Aztán kicsit megkopott a metróvonalak dicsõsége, sok szempontból inkább nyûgöt jelentenek. Kis magyar metrótörténet.
Nem cserélik, csak felújítják a 3-as metró szerelvényeit
A projektet a városházán 90 milliárd forintra becsülik. A rekonstrukció az infrastruktúrára, azaz a sínekre és az alagutakra nem vonatkozik.
Elhárították a hibát a 3-as metrón
- címkék:
- Budapest
- tömegközlekedés
- 3-as metró
- BKK
- Címkefelhõ »
Zsebtolvajokkal dulakodtak a M3-as metró megállójában
- címkék:
- 3-as metró
- Címkefelhõ »
Káposztásmegyerig vihetik a 3-as metrót
2019-re készülhetne le a 3-as metró meghosszabbítása, aminek új végállomása nem Újpest-Városközpont lenne, hanem Káposztásmegyer - írja a Napi Gazdaság.
- címkék:
- beruházás
- 3-as metró
- BKK
- Címkefelhõ »
Nem jár a 3-as metró az Árpád híd és Újpest-Központ között
A metró helyett pótlóbuszokkal szállítják az embereket.
- címkék:
- 3-as metró
- BKV
- Címkefelhõ »
Újra jár a 3-as metró
Órákig nem járt hétfõ reggel a 3-as metró Budapesten a Deák tér és a Nagyvárad tér között. A Kálvin téren történt gázolás.
- címkék:
- Budapest
- metró
- 3-as metró
- Címkefelhõ »
Ekkora a tömeg az Árpád hídnál
Egy elakadt szerelvény miatt nem közlekedik a 3-as metró a Deák tér és az Árpád híd között. Nagy tömeg vár a metrópótló buszhoz az Árpád hídnál.
- címkék:
- 3-as metró
- Címkefelhõ »
Tömegnyomor volt a metró miatt
Egy hajtómû mechanikus meghibásodása miatt nem járt hétfõ reggel az M3-as metró az Árpád-híd és Deák Ferenc tér között. A metróközlekedés fél kilenc után indult újra. A BKK közleménye szerint még várhatók kisebb fennakadások.
- címkék:
- 3-as metró
- Címkefelhõ »
Újra jár a 3-as metró
Az M3-as metró szerelvényei ismét a teljes vonalon közlekednek csütörtökön délelõtt.
- címkék:
- 3-as metró
- Címkefelhõ »
Nem áll meg a metró a Határ úton
Rosszul lett egy utas, a Pöttyös utca és Kõbánya-Kispest között pótlóbuszok járnak.
- címkék:
- 3-as metró
- Címkefelhõ »
Ömlött a víz a 3-as metróban
Eltörött egy tûzoltóvezeték a 3-as metró alagútjában a Corvin-negyed és a Kálvin tér között.
- címkék:
- 3-as metró
- csõtörés
- Címkefelhõ »
Már nem döcög a metró a Corvinnál
A Metróért Egyesület szerint csak döcögve haladhatott a 3-as metró a Corvin-negyednél, mert eltört a sín. A BKK közleménye szerint az ideiglenes javítási munkákat megcsinálták, de a végleges helyreállítást az éjszakai üzemszünetben tudják befejezni.
Füstölt a 3-as metró
Leállt a 3-as metró, mert a Dózsa György útnál az egyik szerelvény alól füstöt észleltek - közölte a BKK. Egy órán keresztül pótlóbuszok közlekedtek a Deák tér és Újpest-központ között, majd újraindult a metró.
- címkék:
- Budapest
- 3-as metró
- mûszaki hiba
- Címkefelhõ »
Már tervezik a 3-as metró hibáinak javítását
Intézkedési tervet készített a 3-as metró meghibásodásaival összefüggésben a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV az elektromos berendezések felülvizsgálatával megbízott TÜV Rheinland Csoport ajánlásai nyomán. Az utóbbi társaság rendkívül komoly hibákat talált a jelenleg is futó, szovjet gyártmányú metrószerelvények fontos alkatrészeiben.
- címkék:
- metró
- 3-as metró
- BKV
- TÜV Rheinland
- BKK
- Címkefelhõ »
Leállították a hármas metrót
Rosszul lett egy utas, ezért leállították a 3-as metrót a Deák Ferenc tér és a Nagyvárad tér között. A BKV fõdiszpécsere úgy tájékoztatta az [origo]-t, hogy az érintett szakaszon pótlóbuszok szállítják az utasokat. Tíz óra elõtt lett rosszul az utas a Nagyvárad téren egy Újpestre tartó szerelvényen, a forgalom a fõdiszpécser szerint legkésõbb délelõtt 11-re helyreáll.
- címkék:
- metró
- 3-as metró
- rosszullét
- Címkefelhõ »
Ritkábban jár majd a pénteki csúcsidõben a 3-as metró
Az Újpesten elromlott váltó miatt nem tudnak gyorsan megfordulni a szerelvények a végállomáson, emiatt ritkábban jár majd a 3-as metró pénteken a csúcsidõben.
A hármas metró vonalán is Alstom-kocsik futnának
Tarlós István szerint a francia Alstom cég a késedelmes szállítás miatt további metrószerelvényeket adna Budapestnek. A kocsik a 3-as vonalon futhatnának.
- címkék:
- Budapest
- metró
- 3-as metró
- Alstom
- Címkefelhõ »
Bombariadó miatt rövid idõre lezárták a Kálvin téri metrómegállót
Bombariadó miatt csütörtökön dél után fél órára lezárták a 3-as metró Kálvin téri állomását. Nem sokkal délután 1 óra elõtt helyreállt a forgalom a metróvonalon.
Átvizsgálják a 3-as metró szerelvényeit
A közelmúltban történt meghibásodások miatt két hónap alatt többször ellenõriznek minden elektromos berendezést.
Füstölt egy szerelvény a 3-as metró vonalán
A Nagyvárad tér és Kõbánya-Kispest állomások között pótlóbuszok szállítják az utasokat, mert füstölni kezdett egy szerelvény a 3-as metró vonalán.
- címkék:
- Budapest
- metró
- 3-as metró
- BKV
- Címkefelhõ »
Tarlós: Idén 500 millió a 3-as metróra
Nem lehetséges a teljes felújítás megkezdése a 3-as metró vonalán, de idén 500 millió forintot költ a fõváros az üzembiztonságot garantáló intézkedésekre.
- címkék:
- Tarlós István
- 3-as metró
- felújítás
- Címkefelhõ »
Életveszélyes 3-as metróról ír egy BKV-dolgozó
Több szakaszon is életveszélyesek a vágányok, az alagútban pedig egyre több helyen tapasztalható szivárgás a 3-as metró vonalán - írja az Index a BKV-nál dolgozó egyik karbantartó levelére hivatkozva.
Tarlós felülvizsgáltatja a 3-as metró teljes szakaszát
A Fõpolgármesteri Hivatal közleménye szerint a pályaszakasz felülvizsgálata mellett Tarlós elrendelte a felelõsség kérdésének vizsgálatát is a hármas metró "évtizedes általános elhanyagolt állapotáért". Az Index szombaton egy BKV-dolgozó levelére hivatkozva azt írta: életveszélyes állapotok uralkodnak a 3-as metró egyes szakaszain.
Már negyvennel száguldhat a 3-as metró
Ideiglenesen kijavították a 3-as metró pályahibáját a Népliget és a Nagyvárad tér között, ezért a keddi 20 km/órás végsebesség helyett már 40 km/órával haladhatnak a szerelvények. A teljes javítás csütörtökre lesz kész.
- címkék:
- 3-as metró
- sebességkorlátozás
- BKK
- Címkefelhõ »
Csak vánszoroghat a 3-as metró a vonal egyik szakaszán
Ideiglenes sebességkorlátozást vezettek be a 3-as metró Népliget és Nagyvárad tér közötti szakaszán. A metró csak 20 km/h-s sebességgel haladhat.
- címkék:
- 3-as metró
- sebességkorlátozás
- BKK
- Címkefelhõ »
Füst miatt állt le a 3-as metró
A Ferenciek terén füstölni kezdett egy szerelvény, ezért pótlóbuszok viszik az utasokat a 3-as metró vonalán a Deák tér és a Nagyvárad tér között.
Megint füstölt a metró
Ismét a teljes vonalon jár a 3-as metró, amelynek vonalán reggel füstölt az egyik szerelvény. A tûzoltóság szerint elektromos hiba okozhatta a füstöt.
- címkék:
- Budapest
- közlekedés
- metró
- 3-as metró
- füst
- Címkefelhõ »
Keddtõl korlátozzák a 3-as metró sebességét
A menetrendet elõreláthatólag nem fogja érinteni, hogy kedd reggeltõl 80-ról 60 kilométerre csökkentik a 3-as metró teljes vonalán a szerelvények sebességét. A korlátozásra többek között azért van szükség, mert az észak-déli vonalon a befolyó talajvíz megrongálta az aljzatbetont.
Széles sávú mobilnetet építettek ki a budapesti metrón
Széles sávú mobilinternetes hálózatot épített ki a Vodafone a budapesti 2-es és 3-as metró teljes vonalán. A rendszert a jövõ év elejétõl a Telenor ügyfelei is használhatják majd, januártól pedig a kisföldalattira is kibõvítik lefedettségét.
Ismét füstölt egy metrószerelvény
Pótlóbuszok közlekednek a 3-as metró Újpest-központ és Árpád híd közötti szakaszán, miután a végállomáson füstölni kezdett egy metrószerelvény szerdán kora délután.
- címkék:
- Budapest
- 3-as metró
- pótlóbusz
- Címkefelhõ »
Füstölt a 3-as metró, állt a közlekedés Újpest-Városkapunál
Pótlóbuszok szállítottak egy ideig hétfõ délután az utasokat az Árpád híd és Újpest-Városkapu állomás között, mert füstölni kezdett a 3-as metró egyik szerelvénye.
- címkék:
- Újpest
- 3-as metró
- Árpád híd
- pótlóbusz
- BKV
- Címkefelhõ »
Szombattól ismét Kõbánya-Kispestig jár a 3-as metró
Bár a buszvégállomás még mindig nincs használható állapotban, a 3-as metró szombattól ismét teljes útvonalon, Kõbány-Kispestig közlekedik. A buszok továbbra is a Határ úti ideiglenes végállomásra járnak.
- címkék:
- Budapest
- tömegközlekedés
- 3-as metró
- BKV
- BKK
- Címkefelhõ »
Nem nyitják meg szerdán az új metróvégállomást Kõbányán
A BKV szerint nem adottak a feltételek, ezért nem adják át a 3-as metró új végállomását Kõbánya-Kispesten. Bizonytalan ideig továbbra is metrópótló buszok viszik az utasokat.
- címkék:
- Kõbánya
- 3-as metró
- busz
- Kõbánya-Kispest
- BKV
- BKK
- Címkefelhõ »
Keddtõl nem jár a metró a Határ út és Kõbánya-Kispest között
Várhatóan augusztus 24-ig nem közlekedik a hármas metró a Határ út és Kõbánya-Kispest végállomás között. Az érintett szakaszon pótlóbuszok szállítják majd az utasokat - olvasható a BKV közleményében.
Pótlóbuszok szállítják az utasokat a 3-as metró egy szakaszán
Megsérült a burkolata egy magasfeszültségû kábelnek, a hiba elhárításáig pótlóbuszok szállítják az utasokat a metró Kõbánya-Kispest és Deák tér közötti szakaszán.
- címkék:
- 3-as metró
- kábel
- Címkefelhõ »
Füst miatt nem jár a 3-as metró
Nem jár a 3-as metró a Nagyvárad és a Deák tér között, mivel füstöt észleltek a Ferenc körúti megállótól 150 méterre.
Nyitott ajtóval száguldott a 3-as metró - videó
Nyitott ajtókkal száguldott a 3-as metró egyik szerelvénye pénteken a Ferenc körút és a Klinikák között - közölte a BKV-figyelõ blog. A BKV-figyelõ szerint a videót egy utas készítette, aki azt írta, hogy a szerelvény még zárt ajtókkal érkezett a Ferenc körúti állomásra, azonban onnan már úgy indult el, hogy az utolsó kocsi ajtaja nyitva voltak. A blog szerint a vezetõt szinte azonnal értesítették a hibáról, azonban õ csak a Klinikák elõtt kérdezte meg, hogy pontosan mi is a probléma. A vonat a Klinikákról utasok nélkül ment tovább.
- címkék:
- metró
- 3-as metró
- BKV
- Címkefelhõ »
Gázolt a 3-as metró Újpestnél
Egyelõre nincs információ arról az emberrõl, akit elgázolt egy metró az Árpád híd és Újpest-városközpont között.
- címkék:
- Újpest
- gázolás
- 3-as metró
- Címkefelhõ »
Véget ért a bombariadó a 3-as metrón
11.30-kor véget ért a bombariadó a 3-as metró Klinikák állomásánál, a forgalom ismét zavartalan. Egy ismeretlen férfi korábban a mentõk számát hívta, és közölte, bomba fog robbanni a metrómegállónál.
- címkék:
- kékfény
- bombariadó
- 3-as metró
- Címkefelhõ »
BKV: Mûszaki hiba okozta a tüzet a 3-as metróban
Tûz ütött ki pénteken reggel a budapesti 3-as metró vonalán az egyik szerelvényen. A tüzet egy utas segített eloltani, senki sem sérült meg. A BKV szerint mûszaki hiba okozta a tüzet.
Hat autós kért kártérítést az Árpád hídi károk miatt
Hat autótulajdonos nyújtotta be kártérítési igényét a Fõvárosi Közterület-fenntartó Zrt.-hez, mert az Árpád hídon végzett munkálatok miatt kedden az autója fennakadt egy rámpán. A Zrt. csak annak fizet, akinek kocsija bizonyítottan a rámpa miatt sérült meg.
- címkék:
- kártérítés
- 3-as metró
- Árpád híd
- Címkefelhõ »
A kivitelezõt okolják az Árpád hídi torlódásért
Tervezési-kivitelezési hiba okozta az Árpád hídi torlódásokat az elkészült vizsgálati jelentés szerint. Hagyó Miklós fõpolgármester-helyettes ezért a kivitelezõvel fizettetné meg a károkat.
Kártérítést kapnak az Árpád hídon fennakadt autósok
Fennakadt az autók egy része azon a fém rámpán, amit az Árpád híd északi oldalán építettek a hídon végzett felújítási munkaterület áthidalására. Kedd reggel komoly forgalmi torlódás alakult ki a túl magas vasszerkezet miatt, amire végül aszfaltból kellett kevésbé meredek feljárót építeni. A Fõvinform az építési munkálatok miatt a híd elkerülését javasolja, a közterület-fenntartó pedig kártérítést fizet a megsérült autók tulajdonosainak.
Halottak a BKV egy évig finomhangolt órái
Szoftverhiba miatt hetek óta nem mûködnek a járatok érkezésének idejét jelzõ órák a fõvárosi földalatti egész vonalán, valamint a 3-as metró végállomásain. A BKV tárgyal a kivitelezõvel, de hogy mikor lesz jó a rendszer, azt nem tudták megmondani. A közlekedési vállalat másfél éve adta át a 13 hónapon keresztül finomított rendszert, ami 42 millió forint plusz áfába került.
- címkék:
- közlekedés
- 3-as metró
- BKV Zrt
- Címkefelhõ »
Éjjelente egy sávon lesz járható az Árpád híd
Október közepétõl kezde három héten át, este 10-tõl reggel 6-ig irányonként csak egy-egy sávban lehet majd közlekedni az Árpád hídon. A forgalomkorlátozásra azért van szükség, mert cserélik a híd egyes elemeit.
Gázolt a 3-as metró Újpesten
- címkék:
- metró
- kórház
- 3-as metró
- Újpest
- Árpád
- Címkefelhõ »
Kisiklott kocsi akadályozza a 3-as metrót
Kõbánya-Kispestnél bombariadó, az Árpád hídnál egy kisiklott kocsi miatt akadozott a 3-as metró közlekedése vasárnap délután. Bombát a végállomáson nem találtak ott már jár a metró, de a vonal túloldalán a kisiklott kocsi miatt buszok viszik az utasokat.
Negyven percig állt a 3-as metró
A BKV nem tudja, mitõl hibásodott meg az egyik metrószerelvény péntek reggel. A mûszaki hiba miatt a teljes vonalon lelassult a forgalom, a Deák tér és az Árpád híd közt pótlóbuszok jártak.
A metró elé ugrott egy férfi a Határ útnál
Öngyilkos akart lenni egy 25 éves férfi, aki a 3-as metró elé ugrott a Határ útnál. Csak könnyebb sérüléseket szenvedett, mert a metróvezetõ idõben észrevette, és lelassított. A metróközlekedés 40 percre megbénult.
Bombariadó volt a 3-as metrón
Közel egy órán keresztül nem állt meg a 3-as metró a Ferenciek terénél, mert a BKV-hoz bombafenyegetés érkezett. A tûzszerészek nem találtak bombát.
Sérülteket mentõ tûzoltó autóját lopták el
Életveszélyes sérüléseket szenvedett három fiatal nõ, amikor autójuk szombat éjjel az Árpád híd egyik lámpaoszlopának csapódott. Miközben a tûzoltók a sérülteket mentették ki, az egyik tûzoltó autót ellopták a helyszínrõl.
- címkék:
- tûzoltók
- 3-as metró
- Árpád híd
- Címkefelhõ »
Szombattól folytatódik a 2-es metró felújítása
Két hónapig ismét pótlóbuszok használatára kényszerülnek a 2-es metró utasai, ugyanis a hétvégétõl folytatódik a vonal felújítása. A több éve tartó munka utolsó fázisa kezdõdik meg szombaton, a piros metró felújításának összköltsége eléri a 43 milliárd forintot. A VEKE pénzkidobásnak tartja az Örs vezér téri metrómegálló 1,2 milliárdos felújítását.