Világgazdaság
címke rss- kapcsolódó címkék:
- devizapiac
- Magyarország
- adó
- piac
- euró
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A fõváros 4-es metrót csinálhat a 3-asból
Október végéig maradt idõ, hogy megszülessen az alku a Swietelskyvel a 3-as metró alagúti munkálatainak folytatásáról. A jelenlegi városvezetés alatt a projekt ütemezése kezd szétesni, ahogy ez a 4-es metrónál is történt. Ez akkor több tízmilliárdos elszámolási vitához vezetett, most pedig 220 milliárdnyi EU-s forrás forog kockán - írja a Világgazdaság.
Jó a magyar teljesítmény a V4-en belül
Az IMD idei versenyképességi rangsorát Szingapúr vezeti, az elsõ tíz helyen csak három EU-s ország található. Magyarország pozíciója nem változott az elõzõ évhez képest.
Kiemelkedõ szerepet tölt be a Takarék Csoport a gazdaság mûködésének újraindításában
Az ország ötödik legnagyobb pénzintézeteként a Takarék Csoport kiemelkedõ szerepet fog betölteni a gazdaság mûködésének újraindításában és fenntartásában – nyilatkozta a Világgazdaságnak Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója.
Még a héten kezdeményezi a Gyurcsány elleni vagyonnyilatkozat-tételi eljárást Hollik István
Még a héten kezdeményezi a vagyonnyilatkozat-tételi eljárást Gyurcsány Ferenc korábbi szocialista miniszterelnökkel, a DK elnökével szemben Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója az Országgyûlés mentelmi bizottságánál - írja a Magyar Nemzet.
A legrosszabbkor sújt le a világgazdaságra a koronavírus járvány
Az új típusú koronavírus okozta járvány hatásai éppen akkor érték a világgazdaságot, amikor az amerikai-kínai kereskedelmi viszály csendesedése és a globális ipari szektor élénkülésének elsõ jelei a növekedés stabilizálódását ígérték - áll a Moody's Investors Service nemzetközi hitelminõsítõ friss helyzetértékelésében.
Globális kockázatot jelent az indiai gazdaság lassulása
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) visszavágta az indiai gazdaság növekedési kilátásait, de a szervezet több feltörekvõ piactól is lassulást vár. Az IMF emellett figyelmeztetett, az egész világgazdaságra nézve kockázatokat jelent az indiai növekedés gyengélkedése.
- címkék:
- India
- növekedés
- IMF
- Világgazdaság
- Címkefelhõ »
A svájci óriásbank szerint 2020 második felére magára talál a világgazdaság
A svájci UBS Global Wealth Management szerint 2020 második felében magára talál majd a világgazdaság, és helyreáll a növekedés is, mivel az amerikai-kínai kereskedelmi háború enyhülni fog, és a központi bankok monetáris politikája is eléri hatását – összegzi a CNBC.
Százezermilliárd forint felett az átutalási forgalom
Az elsõ fél évben 100 ezermilliárd forint fölé nõtt a forintalapú átutalások értéke, ötéves visszatekintésben 37,4 százalékkal több pénz ment át a rendszeren – írta a Világgazdaság.
Itt a 7 jel, hogy egyre közelebb a globális recesszió
Az elmúlt hónapokban több olyan tényezõ is összeadódott, melyek együtt arra utalnak, a küszöbön állhat egy világgazdasági recesszió. Egy elemzés szerint 7 olyan terület van, amely összeadódva már igen komoly fenyegetést jelent.
Így építi ki Kína gazdasági világhatalmát
Miközben a kínai gazdaság növekedése 27 éve nem volt ilyen vérszegény, az ázsiai óriás egyre lendületesebben építi ki a gazdasági világhatalmát. A világgazdaság országai ugyanis növekvõ mértékben függnek Kína teljesítményétõl, míg Kína fokozatosan építi le a saját függõségét mindenki mástól.
Az év végére összeszedheti magát a világgazdaság
Immáron harmadik alkalommal vágta vissza a világgazdaság növekedési kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF). Némi optimizmusra adhat okot azonban, hogy a szervezet arra számít, az év végéhez közeledve megélénkülhet némileg a globális gazdaság aktivitása.
- címkék:
- Kína
- USA
- GDP
- növekedés
- IMF
- Világgazdaság
- Címkefelhõ »
Szankcionálhat a NEAK a várólisták új ellenõrzésekor
Új funkcióval egészül ki hétfõtõl az intézményi várólistarendszer, az elõjegyzésekben a sorrendiség érvényesül, és adott esetben a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelõ (NEAK) szankciókat is alkalmazhat.
- címkék:
- egészségügy
- Világgazdaság
- NEAK
- Címkefelhõ »
Szijjártó Péter: Magyarország az új világgazdasági korszak nyertesei közé tartozik
Magyarország az új világgazdasági korszak nyertesei közé tartozik - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az amerikai tulajdonú Flowserve Hungary Sevices Kft. budapesti mérnöki központjának irodaavató ünnepségén Budapesten.
Sohasem gyûlt még össze annyi adósság a világban, mint most
Noha a világ teljes adósságállománya jelentõsen megugrott a 2008-as pénzügyi válság után, az egyik legnagyobb hitelminõsítõ szerint nincs ok a pánikra. Az S&P szerint ugyanis jelenleg sokkal kisebb a veszély, mint legutóbb volt.
- címkék:
- Kína
- USA
- hitel
- adósság
- vállalat
- Világgazdaság
- Címkefelhõ »
Globális recessziót vár a Nobel-díjas közgazdász
Komoly esély van arra, hogy a világgazdaság idén recesszióba fordul – mondja Paul Krugman, Nobel-díjas közgazdász. Ráadásul ma Európa az egyik leginkább veszélyeztetett térség a globális gazdaságban.
Már jönnek az elsõ figyelmeztetések Davosból
A Wall Street egyik szupersztárja szerint a következõ világgazdasági lejtmenet igen súlyosan érinti majd a pénzügyi piacokat. Ezzel párhuzamosan a holland DSM multinacionális cég feje attól tart, Európa egyre inkább kifogy az élénkítési lehetõségekbõl, ami komoly problémát okozhat az öreg kontinensen. Az elsõ davosi vélemények alapján az látszik, a globális gazdasági elit egyre jobban fél a közeljövõ fejleményeitõl.
- címkék:
- Európa
- Davos
- jegybank
- IMF
- Világgazdaság
- Címkefelhõ »
Csaknem ezerötszázan váltak milliomossá tavaly
Négy számsorsjátéknál is milliós nagyságrendû alapjátékot regisztrált heti átlagban tavaly a Szerencsejáték Zrt., a lista élén 3,4 millióval az örök kedvenc ötös lottó végzett. Az elmúlt évben 1462-en lettek milliomosok, négyen pedig milliárdosok – számolt be cikkében a Világgazdaság.
Emelkedik a gyed, jön a gyod, tovább nõnek a bérek
Az Apple nem csak a tõzsdén került bajba, hiszen Németországban betiltják bizonyos készülékei értékesítését. Magyarországon januártól olcsóbban vásárolhatunk tartós tejet, emelkedik a gyed, és mindemellett idén is folytatódhat a bérnövekedés. A héten az is kiderült, hogy mely ország jelentheti a legnagyobb problémát a világgazdaságnak 2019-ben. A hét gazdasági összefoglalója.
Ebben az országban 50 millió lakás áll üresen
Kínában a lakások egyötöde üresen áll, ami 50 millió ingatlant jelent. Ez azt a kockázatot hordozza magában, hogy egy esetleges ingatlanpiaci visszaesés esetén a lakások tulajdonosai nagy mennyiségben akarnak majd szabadulni a lakásaiktól, azaz egyszerre rengeteg ingatlant öntenének a piacra. Az ingatlanpiaci lufi kipukkanása pedig megroppanthatja nemcsak a kínai gazdaságot, de akár az egész világgazdaságot is.
Komoly vihar fenyegeti Európát
Komoly kockázatnak vannak kitéve az európai gazdaság növekedési kilátásai a Nemzetközi Valutaalap szerint. A szervezet legutóbbi régiós jelentésében elsõsorban a külsõ sokkhatásokra, különösen a kereskedelmi konfliktusokból, illetve a szûkülõ pénzügyi környezetbõl eredõ esetleges kellemetlenségekre figyelmeztetett.
Varga Mihály: Növelni kell a lakosság pénzügyi tudatosságát
Nemzeti érdek a társadalom pénzügyi tudatosságának növelése, ezért indította el tavaly a kormány azt a hétéves programot, amellyel szeretné elérni, hogy a lakosság felelõs és tudatos pénzügyi döntéseket hozzon, erõsödjön a lakosság körében az öngondoskodás, a nyugdíjas évekre való elõtakarékosság - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Világgazdaság napilap szakmai konferenciáján, csütörtökön Budapesten.
Beszáll a SPAR a házhoz szállításba
Újabb szereplõvel bõvül az online áruházak piaca, miután a SPAR is házhoz szállítás indítását tervezi. A vállalat emellett az áruházak korszerûsítésére koncentrál.
Az új ezerforintos és a Coca-Cola mellett az Amazon-bolt a legérdekesebb
A héten jelentették be, hogy márciustól megújul az 1000 forintos bankjegy, a Coca-Cola pedig hazai raktárberuházása mellett azt is, hogy nagyot lép elõre a fenntarthatóság útján. Az Amazon – nagy érdeklõdés mellett – megnyitotta elsõ, személyzet és készpénz nélküli boltját, amelynek rendszerét hamarosan ki is játszotta egy szemfüles újságíró. Miközben a világ vezetõi Davosban üléseztek, a magyarországi boltláncok is sûrûn adtak hírt magukról.
Egyre több és drágább sört isznak a magyarok
A sörfogyasztást Magyarországon általában az idõjárás befolyásolja leginkább. Azonban idén a labdarúgó-világbajnokság is megdobhatja a magyarok által elfogyasztott sör mennyiségét és értékét. Egyre népszerûbbek a kézmûves és prémium sörök.
Made In China: elárasztják a világot a kínai elektromos autók
Kína a környezetvédelem nevében tesz olyan lépéseket, amelyek valójában a gazdasági hatalmának erõsítésére szolgál, viszont így olyan helyzet áll elõ, amelybõl a gazdaság és a környezet is gyõztesen kerülhet ki. Az autók által kibocsátott káros anyagok régóta okoznak problémát Kínának. A városokban télen a levegõ szennyezettsége jóval az egészségügyi határérték fölött van és évrõl évre egyre több az olyan haláleset, amely a szmoghoz köthetõ. A problémát úgy oldanák meg, hogy közben az elektromos autók piacvezetõjévé válnának, és megszabadulnának gazdaságuk egyik legnagyobb stratégiai gyengeségétõl: az olajtól.
Brüsszel szerint is megtérül a paksi bõvítés
A Paks II. projekt csak fél százalékkal ígér kisebb hozamot annál, mint amennyit egy piaci befektetõ elvárna, ezt a fél százalékot minõsítette az Európai Bizottság a beruházásban állami támogatásának - írja hétfõi számában a Világgazdaság, a két új blokk építéséért és üzembe helyezéséért felelõs államtitkár blogjára hivatkozva.
Többet költünk online, mint bolti bevásárlásnál
A kosárérték egyes élelmiszer-kereskedelmi láncoknál akár a 25-40 ezer forintot is eléri, ami háromszorosa a hagyományos bolti bevásárlások összegének - írja csütörtöki számában a Világgazdaság.
Világgazdaság: Olcsóbb lesz a hal
Várhatóan csökken a halhús áfája, ezért akár 15 százalékkal olcsóbban lehet majd halat venni.
- címkék:
- hal
- halhús
- Világgazdaság
- Címkefelhõ »
A világgazdaságot fenyegetõ 7 legnagyobb veszély idén
Megszavazzák Amerikában az ezer milliárd dolláros gazdaságélénkítõ csomagot? Kipukkad-e a kínai ingatlanpiaci lufi? Tényleg egymásnak feszül Kína és az USA egy kereskedelmi háborúban? Megszavazzák-e az 50-es cikkelyt a brexitrõl? Bedõl-e nagybank Európában, és számolhatunk-e a görög válság kiújulásával?
- címkék:
- kockázat
- Világgazdaság
- Címkefelhõ »
Fejenként 150 ezer forintba került az erõszak Magyarországon
Magyarország a 19. legbékésebb ország a világon. A lista elején Izland, Dánia és Ausztria állnak, a végén Szíria, Dél-Szudán és Irak. A magyar gazdaságnak 1,5 ezer milliárd forintba került az erõszak 2015-ben, a világgazdaságnak 3,7 ezer billió forintba. Még soha nem volt ennyi terrortámadás a világban, a menekültek száma a II. világháború óta nem volt ilyen magas.
- címkék:
- háború
- béke
- GDP
- Világgazdaság
- Címkefelhõ »
Felduzzadtak a pénzmosó számlák
Meglódult a pénzmosó számlák iránti igény. A magyarok többet legalizáltak a gyakran adóparadicsomokban rejtegetett pénzeikbõl a múlt év utolsó negyedévében, mint az azt megelõzõ kilenc hónapban együttvéve – írja a Világgazdaság.
A defláció veszélye az euróövezetben riogat
A feltörekvõ országok, elsõsorban Kína gazdasági növekedésének lelassulása visszaveti a világkereskedelmet és ezzel együtt a világgazdaság növekedési ütemét - áll a Gazdasági Együttmûködési és Fejlesztési Szervezet jelentésében.
- címkék:
- lassulás
- jelentés
- OECD
- Világgazdaság
- Címkefelhõ »
A feltörekvõ térség vihara a világgazdaságra is átterjedhet
A globális feltörekvõ térség egyre markánsabb lendületvesztése azzal a kockázattal jár, hogy a régió az egész világgazdaságot magával rántja a Brookings Institution és a Financial Times közösen vezetett teljesítménymérõje szerint. Az is kiderül, hogy a monetáris politika nem tudja megadni a gazdaságoknak a szükséges hajtóerõt, valamint a döntéshozók túlságosan belekényelmesedtek az elmúlt évek kedvezõ körülményeibe.
Uniós átlag felett a magyar gazdasági növekedés
Az elsõ negyedévben folytatódott a magyar gazdaság jó ütemû növekedése, áll a Kopint-Tárki konjunktúra-jelentésében. A 3,5 százalékos bõvülés jócskán az 1,4 százalékos uniós átlag felett volt, de az új, keleti-európai tagállamok között már nem számít kiugrónak. Magyarország az elmúlt tíz évben a régiós ranglistán is visszaesett.
Világszerte csökkentek az élelmiszerárak
Decemberben mérséklõdtek az élelmiszerárak a világ egészét tekintve. 2014-ben átlagosan 3,7 százalékkal volt alacsonyabb az élelmiszerár-index, mint egy évvel korábban.
- címkék:
- élelmiszerár
- FAO
- Világgazdaság
- Címkefelhõ »
Cameron vörös riasztást adott ki
A brit miniszterelnök szerint hat évvel a pénzügyi összeomlás után, amely az egész világgazdaságot térdre kényszerítette, "ismét vörösen villognak a vészjelzõk".
- címkék:
- David Cameron
- Világgazdaság
- Címkefelhõ »
Új vezetõk a Világgazdaságnál és a Népszabadságnál
Új vezetõket neveztek ki a Mediaworks Hungary Zrt., az újonnan alakult médiavállalat gazdasági és közéleti lapjainál, a Világgazdaságnál és a Népszabadságnál.
- címkék:
- Népszabadság
- Világgazdaság
- Címkefelhõ »
Látványosan gyarapodik az önkéntes nyugdíjpénztárak vagyona
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) adatai szerint az önkéntes nyugdíjpénztárak taglétszáma egy év alatt 28 ezer fõvel csökkent, kifizetéseik azonban 2008 óta meghaladják a befizetéseket - írja a Világgazdaság. Az ok a magas hozamokban keresendõ. A magán-nyugdíjpénztárak közben nagy nehézségekkel néznek szembe.
Eddig csaknem 2,5 milliárd forintba került az ócsai szociális lakópark
Az ócsai szociális családiház-építési program eddig 2,36 milliárd forintba került - tudta meg a Világgazdaság a Belügyminisztériumtól.
Nem olyan derûlátó az IMF
Közzétette a világgazdasággal kapcsolatos elõrejelzéseit tartalmazó jelentését a Nemzetközi Valutalaalap, melybõl többek között kiderül, hogy a vártnál alacsonyabb lehet idén az USA gazdaságának növekedése. Az IMF az amerikai kiadáscsökkentési intézkedések fogyasztást visszafogó hatásaival indokolja a számításait. Részben emiatt a világgazdaság bõvülése is némileg alacsonyabb lehet 2013-ban a januárban vártnál.
Az ügyvédek harmada napi gondokkal küzd a kamara szerint
Az ügyvédeket sem kímélte a válság, a kamara elnöke szerint egyharmaduk napi problémákkal küszködik - áll a Manager Magazinban. A fizetési meghagyások nyártól megújuló szabályozásnak azért lesznek pozitív hatásai az ügyvédjövedelemekre is.
Tony Curtis sikeresen kampányolt
Sikeresek voltak a Tony Curtis szereplésével készült országimázs-filmek: idén augusztus végéig 16 százalékkal több amerikai érkezett hazánkba, mint egy évvel ezelõtt - írja a Világgazdaság.
Segítene a külügy a hazai cégeknek
A külpiacok diverzifikálásának elõsegítését, erõteljesebb és hatékonyabb gazdaságdiplomáciát, a külpiaci hálózat bõvítését, de legalábbis némi átalakítását vetik fel egyebek között a vállalati szféra képviselõi, amikor kedden konzultálnak Göncz Kinga külügyminiszterrel - ismerteti a keddi Világgazdaság.
Újabb egymilliárd euró hitelt vehet fel a kormány
Újabb, egymilliárd eurós hitel felvételére készül a kormány az Európai Beruházási Banktól (EIB) - tudta meg a Világgazdaság kormányközeli forrásokból.
Eur�p�ban nem lesz fekete bank
Az Egyes�lt �llamokban m�g hezit�lnak, N�metorsz�g azonban m�r d�nt�tt: nem lesz fekete - vagy m�s n�ven: rossz - bank, azaz az �llam nem v�s�rolja fel a befagyott k�vetel�seket. Az �llami �s uni�s ment��veknek is van hat�ra - �rja a Vil�ggazdas�g.
- címkék:
- Németország
- Európa
- bank
- USA
- állam
- Világgazdaság
- Címkefelhõ »
Szûkülõ lapostévépiac, növekvõ képátmérõ
Az idén közel 20 százalékkal csökkenhet az utóbbi évek egyik sztártermékének számító lapos televíziók értékesítése - derül ki a Világgazdaságból.
- címkék:
- piac
- értékesítés
- Világgazdaság
- Címkefelhõ »
Erdogan megsértõdött Davosban
Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök csütörtökön mérgében kirohant a davosi Világgazdaság Fórum keretében a Gázai övezetrõl tartott vitáról, a rendezõk szemére vetve, hogy nem hagyták szóhoz jutni Simon Peresz izraeli elnök hosszú felszólalása után.
Árampiac: feltámadt Csehszlovákia
Idén, az év második felétõl összekapcsolják Csehország és Szlovákia árampiacát. A két ország hatóságai egyszerûsítik a határon átnyúló együttmûködést - írja a Világgazdaság.
Külföldön terjeszkedne az orosz vodkagyár
A Russian Standard (RS) orosz vodkagyártó cég új piacokra akar betörni. Az RS tulajdonosa Rusztam Tariko, az orosz milliárdos, aki új terveivel a davosi Világgazdasági Fórumon állt elõ.
Kevesebbet vagyunk táppénzen
A táppénzes napok és a táppénzt igénybe vevõk számának csökkenése miatt 4,2 milliárd forint megtakarítás keletkezett 2008-ban az Egészségbiztosítási Alap 106,9 milliárd forintos táppénzkasszájában - írja a Világgazdaság. A költségek csökkenésében szerepe van a táppénzszabályok szigorításának, és valószínûleg a munkahely elvesztésének félelme miatt sokan még betegen is dolgoznak.
Átalakítanák a szakképzést
A szociális tárca a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával (MKIK) közösen a szakképzési rendszer egyik elemének az átalakítását fontolgatja - írja a Világgazdaság. A változás fõ iránya az lenne, hogy 14 éves kortól hároméves szakképzési idõszakot kezdenének a diákok, szoros kapcsolatban a vállalkozásokkal. A negyedik év pedig az intenzív munkatapasztalat-szerzés idõszaka lenne.
Szigorodik a jelzálog-hitelezés
Tovább szigorodhat a hitelezés: a kormány már az Országgyûlés elé terjesztette azt a törvényjavaslatot, amely egyebek mellett korlátozná a bankok által nyújtható jelzáloghitelek mértékét - írja a Világgazdaság.
Davosban csak 2011-tõl várnak fellendülést
Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök békülékeny hangú beszédével szerda este hivatalosan megkezdõdött a svájci Davosban a 39. Világgazdasági Fórum. Az orosz korméynfõ beszéde elõtt a jelentõsen lelassult globális gazdaságról, a lehetséges kitörési pontokról tartottak megbeszéléseket a fórum résztvevõi.
Vitáznak a kamatadó felfüggesztésérõl
Terítékre került a kamatadó két éves felfüggesztésének gondolata, mint a válságkezelés elsõ intézkedése - írja a Világgazdaság. A szakma megosztott arról, hogy a kamatnyereségek adómentessége növelné-e érdemben a megtakarításokat, abban azonban viszonylag nagy az egyetértés, hogy válság ellen jobb lenne a munkaterheket csökkenteni.
Az Unió vizsgálódik a Pápai Hús ügyleténél
Az Európai Bizottság vizsgálja a magyar állam Pápai Hús Zrt.-nek nyújtott garanciavállalását. A Bizottság nyilvános forrásból értesült az állami szerepvállalásról és felvette a kapcsolatot a magyar hatóságokkal - írja a Világgazdaság.
Közmunkások is dolgozhatnak majd kórházakban
Uniós forrásból összesen 4,5 milliárd forintos befektetéssel enyhítene a szaktárca az egészségügy munkaerõ-gondjain. A kórházak közmunkásokat is kérhetnek kórházi kisegítõi, ápolói, ápolási asszisztensi és adminisztratív kisegítõi pozícióban, ám ez a gyógyítás speciális volta miatt óvatosságot követel - írja a Világgazdaság.
Zsugorodik a hazai PC piac
Hosszú évek óta elõször fordult mínuszba Magyarországon a személyi számítógépek értékesítése. A múlt év utolsó negyedében az asztali PC-k piaca az elõzetes számok szerint 5 százalékkal esett vissza, de még az utóbbi öt-hat évben dinamikusan növekvõ notebookpiac is 8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi mutatóktól - válaszolta a Világgazdaság megkeresésére Fauszt Gábor, az IDC piackutató szakági elemzõje.
Vihar a Vértesi Erõmû körül
Bajba került a Vértesi Erõmû Zrt. A társaság egyik üzletét visszamondták, aminek folyományaképpen 70 millió eurós (20 milliárd forint) kár keletkezett. A helyzetet rontja, hogy a cég nem tájékoztatta tulajdonosát, a Magyar Villamos Mûveket (MVM) - írja a Világgazdaság.
Nem büntetnek azonnal a standtörvény miatt
Lesz kifutási idõ, a pénzügyõrök nem büntetik azonnal azokat a vendéglõsöket, akik megszegik a standolás szabályait - ismerteti a hétfõi Világgazdaság.
Megint válságban a hazai tejpiac
Esik a tej átvételi ára, ami a fogyasztók számára ugyan kedvezõ hír is lehetne, ám a Világgazdaság címû gazdasági napilap szerint a tejtermelõknek 15 forintos veszteséget okoz literenként.
- címkék:
- devizapiac
- tej
- tejtermelõ
- Világgazdaság
- Címkefelhõ »
Az adóhivataltól rettegnek a szállóvendégek
Az APEH kíváncsiságára, ezen belül a vagyonosodási vizsgálatokra panaszkodnak a magyar szállodaipar képviselõi. Az eljárásoktól tartva ugyanis számos sok tehetõs magyar turista a drágább, külföldi hoteleket választja - derül ki a pénteki Világgazdaságból.
- címkék:
- adó
- szállodaipar
- szálloda
- APEH
- Világgazdaság
- Címkefelhõ »
Rugalmasabbá tenné a munkaidõt az osztrák kamara
A munkaidõszabályok rugalmasabbá tételével lehetne elkerülni, hogy a gazdasági válság jelentõsebb elbocsátási hullámot eredményezzen - hangoztatja az osztrák gazdasági kamara (WKÖ) elnöke. A javaslatok között szerepel "munkaidõszámlák" létrehozása. A munkavállalók a rövidített munkavégzés idején munkaóramínuszokat gyûjtenének össze, majd a gazdaság meglódulása után ledolgoznák azokat - írja a Világgazdaság.
Bértámogatásra pályázhatnak cégek jövõ péntektõl
Január 23-tól lehet pályázni a válság miatt nehéz helyzetbe került vállalkozásoknak a dolgozók munkában tartását elõsegítõ Megõrzés címû programra. Kétfajta vissza nem térítendõ bértámogatást lehet kapni, ha a munkáltató a támogatás idõtartamával megegyezõ ideig továbbfoglalkoztatási kötelezettséget vállal - írja a Világgazdaság.
Zab�lj�k a p�nzt a mag�nnyugd�jp�nzt�rak
A jogszab�ly nem v�dte meg a k�z�p-kelet-eur�pai mag�nnyugd�j-p�nzt�rak tagjait a v�ls�g kedvez�tlen hat�sait�l: a t�rs�g alapjai �sszesen mintegy 9 milli�rd eur�t tapsoltak el rossz befektet�sekkel - �rja a Vil�ggazdas�g.
A közszolgák elégedettek a bérkiegészítéssel
"Az összesen hétszázezer közszolgálati munkavállaló több mint 70 százalékának sikerült kiharcolnunk a 13. havi illetmény elmaradásának teljes kompenzálását, így az õ béreik legalább nominálisan szinten maradnak" - nyilatkozta a Világgazdaságnak Varga László, az EKSZ és a Szakszervezetek Együttmûködési Fórumának elnöke. A pénteki megegyezés szerint a kiesett 13. havi bért bruttó 180 ezer forintos illetményhatárig teljes mértékben kompenzálja az állam. A tervek szerint jövõre létszámcsökkentési indokkal nem lehet elbocsátani a közszférából.
Száz millió liter tej maradhat a gazdáknál
Felvásárlói szerzõdés nélkül maradhat sok tejtermelõ, miután az értékesítési nehézségek miatt a hazai tejipar sorra mondja fel megállapodásait. A következõ naptári évben elképzelhetõ, hogy akár 100 millió liter tej is a termelõk nyakán maradhat - írja a Világgazdaság.
- címkék:
- tejipar
- tej
- termelõ
- Világgazdaság
- Címkefelhõ »
Minden hetedik cég leépítésre készül
Az alkalmazotti létszám lefaragásával, csökkenõ alapbérekkel, képzési keretekkel és túlórapótlékokkal számol világszerte a vállalatok jelentõs része - derül ki a Hay Group 91 ország több mint 2500 munkaadójának megkérdezésén alapuló felmérésébõl. Válságban is megmaradnak azonban a teljesítményfüggõ ösztönzõk. A cégek 15 százaléka tervez leépítést - írja a Világgazdaság.
Hazai gázválságstáb az ukrán vita miatt
Az év végéig valószínûleg nem érkezik hivatalos jelzés arról, hogy zavar lehet a magyarországra irányuló gázszállításban, de a MEH igyekszik felkészülni erre az esetre. Az érintett társaságoknak akkor lesz dolguk, ha az oroszok és az ukránok nem tudnak megegyezni - írja a Világgazdaság.
Folytatódik az alkudozás a jövõ évi bérekrõl
Az Országos Érdekegyeztetõ Tanács mai ülésén a szociális partnerek folytatják az egyeztetéseket a jövõ évi bérajánlásokról. A kormány és a munkavállalók 3-6, a munkáltatók 0-3 százalékos bérfejlesztési sávban gondolkodnak - írja a Világgazdaság.
Szer�nyebb kar�csonya lesz a bankoknak
A szokottn�l kisebb eredm�nyt hozhat id�n a kar�csony a bankoknak - �rja a Vil�ggazdas�g. Jelent�sen dr�gultak a fogyaszt�si hitelek, szigorodtak a�felt�telek, �s kevesebb a rekl�m is, mint r�gebben.
- címkék:
- hitel
- reklám
- bank
- Világgazdaság
- Címkefelhõ »
Szûkítik a szociális segélyezettek körét
Tovább szigorította az Országgyûlés azt a törvénytervezetet, amely a rendszeres szociális segélyhez jutók nagyjából kétszázezer fõs körét hivatott szûkíteni. Akik nem részesülnek rendszeres szociális segélyben, azok rendelkezésre állási támogatást vagy közfoglalkoztatásban munkalehetõséget kaphatnak. A 35 év alatti, általános iskolai végzettséggel rendelkezõk csak akkor kapnak szociális ellátást, ha tanulnak - írja a Világgazdaság.
Lassan közelednek a minimálbér-ajánlatok
Szimbolikus, 1000 forintos emeléssel közelített minimálbér-ajánlatával a munkaadói oldal a kompromisszum felé az Országos Érdekegyeztetõ Tanácson. A legutóbbi 69 ezer forint helyett így már 70 ezer forintot kínálnak, de a munkavállalók érdekképviselete is csak 1000 forintot engedett, így az általuk várt 75 500 még messze van végétõl - írja a Világgazdaság.
Csalásgyanú a Mota-Engil hazai leányánál
Magyarországi vállalata teljes vezetõségét menesztette, és a csalás gyanújába keveredett igazgatóját feljelenti a portugál Mota-Engil csoport. - írja a Világgazdaság.
Hamis étkezési jegyeket foglaltak le
Háromezer darab, 1000 forintos címletû hamis étkezési utalványt foglalt le a rendõrség az ország nagyobb városaiban - közölte a rendõrség. Budapesten, Kecskeméten és Baján használtak fel hamisítványokat a nagyobb hipermarketekben - írja a Világgazdaság.
Könnyebb lesz a bankváltás
Egy év múlva már egyszerûbben és gyorsabban válthatunk bankot, ha az európai bankszövetség tervei valóra válnak. A pénzintézetek gondoskodnak majd a folyamat zökkenõmentességérõl - írja a Világgazdaság.
Válságévre számít a Mol
A Mol rossz környezetre számít, ezért igyekszik minél többet spórolni, vagyis növelni tartalékait. Az elsõdleges cél, hogy az olajcég robusztus pénzügyi pozícióban maradjon - nyilatkozta a Világgazdaságnak Mosonyi György vezérigazgató.
Pécsre tart az Auchan
Az Auchan újabb egységeket nyit a jövõben, Maglódon már folyik az építkezés, a következõ hipermarket pedig Pécsett kap helyet - derül ki a Világgazdaságból.
A krónikus betegségek adnak biztos piacot
Bár a téli idõszak mindig feldobja az antibiotikumok fogyasztását, a gyártók egyre inkább a gyógyszerpiac más szegmenseire koncentrálnak. Kisebb állami támogatás, ellenálló és makacsul fejlõdõ baktériumok, valamint más, krónikus betegségekben rejlõ nagyobb üzlet készteti õket erre - írja a Világgazdaság.
Gazdaságélénkítés Fehérváron
Helyi gazdaságélénkítõ programot dolgozott ki Székesfehérvár és környéke számára a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara - írta a szerdai Világgazdaság.
Változhat a lakástámogatási rendszer
A hírek szerint napirenden van a lakástámogatási módosítása. Az egyik javaslat szerint megszûnne a dotációt életkorhoz kötõ elõírás - tudta meg a Világgazdaság.
Egy hét alatt 90 ezres leépítés világszerte
Csak a múlt héten 90 ezer munkahely megszüntetését jelentették be a nagy multinacionális cégek világszerte - áll a Világgazdaság által készített összeállításban. Ráadásul ez csak a jéghegy csúcsa, hiszen a kis- és középvállalatok létszámleépítései nem is kerülnek be a híradásokba.
A nyelviskolákat is elérte a válság
A gazdasági krízis miatt némileg átrendezõdhet a nyelviskolák piaca, jelentõs áremelésre és a hallgató létszám drasztikus visszaesésére azonban nem számítanak a szakértõk - írja a Világgazdaság.
Újabb luxusmárka az Andrássy úton
A Burberry, Gucci, Armani után újabb luxusmárka jelenik meg a magyar piacon, a Roberto Cavalli hétfõn nyitja meg üzletét az Andrássy úton - derül ki a Világgazdaságból.
Megtalálták a legjobb munkahelyeket
Megszületetett a végeredmény a Hewitt humán tanácsadó cég és a Világgazdaság napilap idei Legjobb munkahely felmérésén. Két gyógyszeripari vállalat szerezte meg az elsõ helyet. A nagyvállalat kategóriában a GlaxoSmithKline Kft. végzett az élen, a kis- és középvállalatok közül a Quintiles Magyarország kapta meg a Legjobb Munkahely címet, amelyet három évig használhatnak majd.
Mentõövet dobhatnak a Pápai Húsnak
A kormány állami garanciával húzná mki a bajból a Pápai Hús Zrt.-t. Az elképzelések szerint az MFB 10-15 évre négymilliárd forintos kölcsönt adna 20 százalékos önerõ mellett, így a cég és a készletek összesen ötmilliárdba kerülnének - írja a Világgazdaság.
Golfparadicsom lehet Budapest
A Bécsi út - Kiscelli Múzeum - Remetehegyi út - Perényi út által határolt területen nyílik meg 2009 második felében az Academy Golf Club Budapest, amelyet a GolfInvest Hungary Kft. fejleszt. A beruházás 1,5 milliárd forintból valósul meg, amelyet a CIB Lízing Zrt. finanszíroz - írja a Világgazdaság.
Válságjelek a mobilok piacán is
Masszív növekedés helyett enyhe csökkenés tapasztalható a világ mobiltelefon-piacán a harmadik negyedévben. A gyártók óvatosan terveznek a következõ hónapokra, de kapacitáscsökkentésekrõl egyelõre nem érkeznek hírek - írja a Világgazdaság.
Húszezer forintos keresetkiegészítés a közszférában
Bruttó 20 ezer forintos keresetkiegészítést kapnak a közintézmények dolgozói - írja a Népszabadság és a Világgazdaság. Idén ez már a második keresetkiegészítés.
Ezermilliárd a kis- és középvállalkozásoknak
Ezer milliárd forintos válságkezelõ alapot jelent ma be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-pártelnök - írta a hétfõi Világgazdaság. A kormányfõ már múlt heti rendkívüli tévéinterjújában is beszélt egy ilyen programról, a részletek viszont még nem derültek ki.
Veres gigaberuházásokat "hozhat" Kínából
Kínai cégek nagyberuházások esetleges magyarországi megvalósításáról tárgyal Kínában Veres János. A Világgazdaság úgy tudja, a pénzügyminiszter azért utazott kedden az ázsiai országba, hogy egy kétszázmilliárd dollár összértékû, két nagyobb elembõl álló projektrõl tárgyaljon az illetékesekkel. A pénzügyminiszter pénteken határozottan cáfolta a Világgazdaság csütörtöki számában megjelent hírt. A pénzügyminiszter nem folytatott Kínában 200 milliárd dollár értékû kínai projektekrõl tárgyalásokat - a pénzügyminisztérium közleménye szerint.
- címkék:
- Veres János
- Kína
- dollár
- Világgazdaság
- Címkefelhõ »
Csõdközelben a Knaus, leépítés jöhet
Bár az anyacég legjobban mûködõ leányvállalata volt a lakókocsik gyártásával foglalkozó Knaus Kft., ám a társaság ennek ellenére lehet, hogy kénytelen lesz csõdöt jelenteni - írja a Világgazdaság.
Alábbhagyhat a bankfióknyitási láz
A pénzügyi válság miatt alábbhagyhat a hitelintézetek elmúlt években felgyorsult fióknyitási láza, a szektort sújtó forrásszûke ugyanis a jelentõsebb volumenû bõvítések elnapolására kényszerítheti a bankokat - írja a Világgazdaság.
Mégis készül az adómódosításra az öt párt
Mégis készülhet az idén új adómódosítási csomag, tekintettel arra, hogy a szerdai ötpárti találkozón konszenzus alakult ki arról: az adózás egyszerûsítéseit és a gazdaság kifehérítésére szolgáló intézkedéseket meg kellene õrizni a korábbi adócsomagból - írta a hétfõi Világgazdaság.
Nagyobb a magyar jövedelemkülönbség a csehnél
Az elmúlt évek, évtizedek alatt a vizsgált országok túlnyomó többségében nõttek a jövedelmi különbségek. Régiós összehasonlításban Magyarországon sokkal nagyobb a az alsó és a felsõ rétegek közötti kereseti differencia, mint Csehországban vagy Szlovákiában, ugyanakkor Lengyelországnál kisebb. Többek között ez derül ki az OECD tegnap közzétett jelentésébõl, amely a szervezet harminc tagállamában elemzi a jövedelmi viszonyok alakulását - írja a Világgazdaság.
Viszály az ukrán-magyar áramszállításban
Ukrajnai árambehozatalunk zavarához vezethet, hogy keleti szomszédunk "újra felosztotta" áramkiviteli piacát. Az ukránok Brüsszelhez fordultak - írja a Világgazdaság.
- címkék:
- Brüsszel
- energia
- piac
- Világgazdaság
- Címkefelhõ »
M�r a Volksbank sem ad frankhitelt
Elfogyott a sv�jci frank a piacon, m�r a m�sodik hazai bank sz�ntette be az ebben t�rt�n� hitelez�st. Mindez az aut�hitelez�st is �trendezheti - �rja a Vil�ggazdas�g.