feltörekvő piacok

címke rss
Négyen megjósolták az előző válságot – talán most sem tévednek

Négyen megjósolták az előző válságot – talán most sem tévednek

A 2008-as válság pontos amerikai és globális hatásait senki nem látta előre, azonban voltak olyan szakemberek, akik igen közel jártak az igazsághoz. Közülük négyen ma is elég pesszimisták, és úgy látják, a világgazdaságnak újra nagyon súlyos csapásokra kell felkészülnie.

Visszatérhet a feltörekvő piaci válság

Investor2018.09.04, 15:13

A piacok memóriája gyakran nagyon rövidtávú, és sokszor fordul elő, hogy a befektetők egyik eseményről úgy váltanak a másikra, hogy szinte teljesen elfelejtik a korábbit. Egy elemzés szerint hasonló folyamat mehet most végbe a feltörekvő piacokon, ahol a befektetők nem figyelnek eléggé a veszélyes buborékra. Pedig ha kipukkad, ezúttal nagyon nagy bajt okozhat.

Fél Ázsiát elsodorhatja az erős dollár

Investor2018.08.17, 14:00

El lehet felejteni Törökországot, az igazi veszély Ázsiában van – mondják azok az elemzők, akik szerint az amerikai dollár erősödése egyre nagyobb problémát okozhat a térségben. A kontinens gazdaságai ugyanis hatalmas mennyiségben halmoztak föl dolláradósságot, ami most súlyos veszélyt jelenthet a világgazdaság egészére nézve is.

A befektetők újra megszerethetik a feltörekvő piacokat

Investor2018.08.07, 13:26

A hagyományos bölcsesség szerint akkor kell bevásárolni, amikor a piaci félelem a tetőpontján van, mert a legnagyobb eladási hullám után jön a felívelés. Most egyes elemzők úgy vélik, a feltörekvő piacok elérték azt a pontot, ahonnan a csapásokat követően beindulhat az emelkedés.

A válság óta nem volt ilyen részvénypiaci menekülés

Investor2018.06.29, 14:49

A válság óta nem látott ütemben vonták ki a tőkét a befektetők a globális részvényalapokból ebben a hónapban. A kereskedelmi háború veszélyei és a globális növekedés kockázatai egyre jobban megrémisztik a befektetőket.

Jogosan pofozzák a feltörekvő piacokat?

Investor2018.05.25, 14:07

Míg a tavaly a feltörekvő piaci részvények elég szépen lenyomták az amerikai papírokat, addig idén megfordult az irány, és a befektetők elkezdték pofozni a feltörekvő piacokat. Egy elemzés szerint azonban a feltörekvők hosszú távon önmaguktól is túl kockázatosak, vagyis ez a folyamat egyáltalán nem meglepő.

A befektetőknek is nagy üzlet lesz, ha kibékül a két Korea

Investor2018.05.14, 17:17

Míg Dél-Koreában ott a technológia és a tudás, Észak-Koreában megvannak az erőforrások. Vagyis a két Korea békéje és kapcsolata rendkívül kedvező lehetőségeket biztosítana a befektetőknek is – jelezte Mark Mobius, legendás feltörekvő piaci guru.

Internetforradalmat hozhat Afrikában a Google új applikációja

Gazdaság2018.04.26, 11:54

A Google olyan androidos alkalmazást mutatott be, amelyet kifejezetten Afrikának szánnak – írja többek között a Bloomberg. A már létező rendszer új kiadása abban segíti a felhasználókat, hogy a vezeték nélküli nagysebességű adatkapcsolat gyenge minősége esetén is használhassák a világhálót, költségeiket alacsonyan tartva.

Még nem ért véget a bika nagy futása

Investor2018.03.21, 15:02

Egyelőre nem látható a bikapiac vége a globális részvények területén – mondják a Credit Suisse szakértői. Az infláció emelkedése ellen ugyanis jó fedezet lehet részvényeket vásárolni, és a banknál főleg a feltörekvő piaci, illetve az európai papírokra szavaznak.

Veszélybe kerülhet a feltörekvő piaci rali

Investor2018.01.24, 12:04

Számos olyan tényező van, amely szétzúzhatja az immáron két éve tartó feltörekvő piaci részvényralit. A probléma az, hogy a szakértők csak abban nem értenek egyet, melyek a legnagyobb veszélyforrások.

Előző
Következő