vádemelés

címke rss

Vádat emeltek a Pécsi Vízmű beszállítójának ügyében

Gazdaság2014.04.17, 09:23

Költségvetési csalás és vesztegetés bűntett gyanúja miatt vádat emelt a Baranya Megyei Főügyészség a Keleti Kft. ügyvezető-tulajdonosa ellen. A cég a Pécsi Vízmű munkáiban vett részt, és a gyanú szerint fiktív számlákkal kerülte el az adófizetést.

Berúgtak, meg akartak erőszakolni egy lányt, 15 évet is kaphatnak

Itthon2014.04.08, 10:18

Tavaly októberben majdnem szexuális erőszakba fulladt egy házibuli Kunszentmiklóson, több fiú is megpróbált megerőszakolni egy 17 éves lányt. Az ügyészség vádat emelt ellenük, azokra, akik tudták, hogy a lány még nincs 18 éves, 5 és 15 év közötti börtönbüntetést kérnek.

Börtönt kaphatnak a hanukijarongálók

Itthon2014.04.08, 10:13

Az ügyészség vallási tisztelet tárgyának megrongálása és garázdaság miatt vádat emelt a három fiatallal szemben.

Tizenöt évet is kaphat Király Tamás gyilkosa

Archívum2014.04.01, 17:12

Vádat emeltek az ellen a 39 éves férfi ellen, aki tavaly áprilisban a divattervező otthonában végzett Király Tamással – közölte a Fővárosi Főügyészség kedden - írja az Origo.hu. 

Tizenöt évet is kaphat Király Tamás gyilkosa

Itthon2014.04.01, 10:20

Vádat emeltek a Király Tamást megfojtó 39 éves férfi ellen.

Nem volt elég ötvenezer forint a nőgyógyásznak

Itthon2014.03.14, 11:59

A műtét után azt mondta a betegének, hogy ő 150 ezer forintos orvos. Vesztegetés miatt emeltek vádat ellene.

Vádat emeltek a lövöldöző S. Ábel ellen

Life.hu2014.03.13, 12:09

A 26 éves férfi egy XI. kerületi gyorsétteremnél lövöldözött tavaly augusztusban, lőfegyverrel való visszaélés a vád ellene – írja az Origo.hu. Korábban az ELTE-n akart megölni 22 embert.

Vádat emeltek a Hende Csabával karambolozó ralis ellen

Itthon2014.03.13, 06:37

A vádhatóság szerint a versenyző a karambol egyetlen felelőse, közúti baleset gondatlan okozása miatt emeltek vádat ellene.

Száztíz külföldinek szerzett hamis jogosítványt egy hivatásos tolmács

Itthon2014.03.04, 11:19

Vádat emelt az ügyészség egy hivatásos tolmács ellen, aki a vádirat szerint egy okmányirodai ismerősének segítségével pénzért elintézte, hogy jogosítványt kapjanak iraki, iráni, afgán állampolgárságú ügyfelei. Az okmányirodai dolgozó ellen már korábban vádat emeltek.

Vádat emeltek a Dataplex-ügyben

Itthon2014.02.15, 12:38

A MÁV Informatika Kft. volt vezérigazgatójának különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt kell felenie.

Életfogytiglanit kér az ügyészség az óbudai liftes gyilkosra

Itthon2014.02.04, 10:40

A férfi 2012 őszén három magányos nőt támadott meg liftben, egyiküket úgy megsebesítette, hogy néhány nap múlva belehalt. Az ügyészség életfogytiglani börtönt kért rá a vádiratban.

Vádemelés Demcsák Zsuzsa férje ellen

Life.hu2013.12.13, 08:34

Demcsák Zsuzsának férjét lopásal, rongálásal és súlyos testi sértéssel vádolják.

Vádat emeltek a gyermekét bántalmazó nő ellen

Itthon2013.12.05, 15:47

Életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat egy gyermekét 2011 vége és 2012 közepe között többször bántalmazó szentgáli asszonnyal szemben a Veszprém Megyei Főügyészség, mivel a nő dobálta, rázta a néhány hónapos kicsit – tájékoztatta a főügyészség csütörtökön az MTI-t.

Vádat emeltek a "margitszigeti szatír" ellen

Archívum2013.10.24, 15:36

Szeméremsértés vétsége és más bűncselekmény miatt vádat emelt a "margitszigeti szatír" ügyében a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség.

Vádat emeltek a margitszigeti szatír ellen

Itthon2013.10.24, 12:57

A budapesti V. és XIII. kerületi ügyészség szeméremsértés és más bűncselekmény miatt vádat emelt a közelmúltban elkapott margitszigeti szatír ellen a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.

Vádat emeltek a Honvédkórház volt vezetője ellen

Itthon2013.10.02, 21:55

Az M1 szerda esti Híradójában elhangzott, hogy Szilvásy István - Szilvásy György volt titkosszolgálati miniszter testvére -, a vádirat szerint a kórház főigazgatójaként 2007 októberében fiktív megbízási szerződést kötött egy tanácsadó céggel, majd 2008 februárjában főorvosként alkalmazott egy férfit, "aki nem végzett munkát és be sem járt a kórházba".

Alec Baldwin fotósra támadt

Archívum2013.08.28, 16:30

A színész begurult és mérgében nekiment egy lesifotósnak.

Vádat emeltek a 400 milliós biztosítási csalás miatt

Itthon2013.08.07, 10:46

Összesen 104 ember ellen emelt vádat a Fővárosi Főügyészség egy biztosítási csalási ügyben. A vádlottak közlekedési baleseteket játszottak el, majd hamis kárigazoló papírokkal összesen 400 millió forintot szedtek ki a biztosítók zsebéből. Az elsőrendű vádlott szökésben van.

Vádat emeltek a Katalint toplessben fényképező ellen

Life.hu2013.07.26, 11:48

Vádat emeltek az ellen a fotós ellen, aki vélhetően a félmeztelenül napozó Katalin hercegnőről készült fotókat csinálta tavaly Franciaországban.

Vádat emeltek a táti kettős gyilkosság gyanúsítottja ellen

Itthon2013.07.14, 23:13

Vádat emelt az ügyészség az ellen a 21 éves táti férfi ellen, aki a gyanú szerint tavaly októberben egy szamurájkarddal megölte az anyját és a nagyanyját - értesült az M1 Híradója.

150 milliót sikkasztott egy ügyvéd, elkapták

Itthon2013.07.03, 09:57

Madagaszkáron költötte el sikkasztásból származó pénzét az az ügyvéd, akinek ügyét a BRFK Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya vádemeléssel zárta a napokban, írja a rendőrségi honlap.

Szabadulása napján rabolt, örökre visszakerülhet

Itthon2013.07.01, 14:09

Nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt vádat emeltek az ellen a férfi ellen, aki tavaly augusztusban a börtönből való szabadulásának napján az Erdőkertesre érkező vonaton megtámadott és megsebesített egy nőt, hogy kirabolja. A három csapás elnevezésű rendelkezés alapján életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását kérték a többszörösen visszaeső férfira.

Vádat emeltek az amerikai szivárogtató ellen

Nagyvilág2013.06.22, 09:03

Kémkedéssel, kormányzati tulajdon eltulajdonításával, valamint azzal vádolta meg pénteken az amerikai igazságügyi minisztérium Edward Snowdent, hogy szándékosan közölt titkos hírszerzési információt jogosulatlan személlyel. Tíz év szabadságvesztésre ítélhetik.

329 pontos vádemelés a clevelandi nőrabló ellen

Nagyvilág2013.06.08, 00:44

Összesen 329 pontban emeltek vádat az Egyesült Államokban Ariel Castro ellen, aki clevelandi házában egy évtizeden át három nőt tartott fogva, miközben rendszeresen bántalmazta és meg is erőszakolta őket.

Vádat emeltek a hummeres rendőrgázoló ellen

Itthon2013.05.31, 15:01

Hivatalos személy ellen elkövetett emberölés bűntette, intézkedést végrehajtó rendőr sérelmére, felfegyverkezve, folytatólagosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette és közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat az ügyészség az osztrák állampolgárságú hummeres rendőrgázoló ellen.     

Vádat emeltek Eva Rezesová ellen

Itthon2013.05.17, 12:12

Az előzetes letartóztatását töltő nőt több ember halálát okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettével vádolják.

Vádat emeltek Felsőzsolca volt polgármestere ellen

Itthon2013.05.15, 10:01

Felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását kéri az ügyészség Felsőzsolca volt polgármesterére gondatlan közveszélyokozás miatt a 2010-ben a borsodi településen pusztító árvízi védekezés hiányosságai miatt - közölte a megyei főügyészség szóvivője. Az ügyészség szerint a polgármester a felelős azért, hogy nem volt árvízvédelmi terv.

Vesztegetéssel vádolnak egy fideszes politikust

Itthon2013.04.30, 19:52

Egészségháznak vásárolt volna meg egy lakóházat 2010-ben a hajdúsámsoni önkormányzat. A vételárból kétmilliót kért volna vissza a tulajoktól a polgármester, hogy legyen pénze a kampányra. Akkor feljelentették, most vádat emeltek ellene.

Milliárdokat sikkaszthattak a MÁV-leány korábbi vezetői

Itthon2013.04.11, 08:15

Az ügyészség szerint több éven keresztül összesen több mint 1 milliárd forintot sikkaszthatott el a MÁV Vasjármű Kft. öt korábbi vezetője, akik ellen szerdán emeltek vádat.

Vádat emelnek három dubaji közvetítő ellen

Itthon2013.04.03, 14:05

A három magyar állampolgár ellen üzletszerűen elkövetett kerítés büntette miatt emelnek vádat. Ketten Magyarországon szervezték a lányokat, míg a társuk az Egyesült Arab Emírségekben talált nekik munkát. A gyanú szerint a lányok egy napra 500 eurót kaptak, ha szexeltek is, akkor még ezret.

Vádemelés a kétmilliárdnyi áfát elcsalt banda ellen

Gazdaság2013.04.02, 12:24

Bűnszervezetben elkövetett, közel kétmilliárd forintos adócsalás miatt emelt vádat a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség 43 vádlottal szemben. Három olasz cég nevében vettek itthon gabonát, és más agrártermékeket áfamentesen, majd adták el magyar cégek nevében, Magyarországon, áfával.

Vádat emeltek Sarkozy ellen

Nagyvilág2013.03.22, 08:04

Kampányának illegális finanszírozásával vádolják a volt francia elnököt. Sarkozy a vád szerint kihasználta a l'Oréal idős örökösnőjének állapotát, hogy pénzt szerezzen tőle.

Vádemelés a gyilkos soproni fiatalok ellen

Itthon2013.02.25, 13:56

Emberölés, rablás és lőfegyverrel visszaélés miatt javasol vádemelést az ügyészségnek a Győr-Moson-Sopron megyei rendőr-főkapitányság a tavaly áprilisi soproni kettős gyilkosság mindhárom szereplője ellen - jelentette be Károlyi Zoltán alezredes, bűnügyi osztályvezető hétfőn Győrben.

Vádat emeltek a berhidai rabszolgatartók ellen

Itthon2013.02.15, 08:01

A rabszolgatartó család tagjai az áldozataikat, akik jellemzően családjuktól elszakadt fiatalok, hátrányos szociális helyzetű, vagy beteg emberek voltak, fogva tartották, fenyegették, bántalmazták, prostitúcióra és bűncselekmények elkövetésére kényszerítettek.

Vádat emelhetnek Eva Rezesová ellen

Itthon2013.02.14, 08:42

A balesetet okozó szlovák állampolgárságú nő ügyében lezárult a nyomozás. Ügyvédje a bizonyítási eljárás folytatását indítványozta.

Vádat emeltek Galambos Lajos ellen

Itthon2013.01.22, 07:42

Hűtlen kezelés miatt emeltek vádat a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatója ellen. Az ügy összefügghet az Egymásért alapítvány vezetőjének korábbi vallomásaival.

Vádat emeltek a Bándy-gyilkosság ügyében

Itthon2013.01.11, 10:54

Benyújtotta a Baranya Megyei Főügyészség a vádiratot a Pécsi Törvényszéknek pénteken Bándy Kata rendőrségi pszichológus meggyilkolásának ügyében.

Lezárták a Bándy-gyilkosság nyomozását

Itthon2012.12.29, 13:46

Hamarosan elkészül a vádirat, így akár már februárban bíróság elé állhat a pécsi pszichológusnő meggyilkolásával gyanúsított P. László.

Száz bűncselekménnyel vádolnak négy berhidait

Itthon2012.12.22, 10:14

Több mint száz bűncselekménnyel, a többi között nemi erőszakkal vádol a rendőrség négy berhidai lakost - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton.

A fiával hozatta a drogot a 70 éves díler

Itthon2012.12.06, 16:38

A nyugdíjas férfi a fiával hozatta az árut külföldről, a fiút még keresik.

Vesztegetéssel vádolnak egy nyíregyházi bírót

Itthon2012.11.14, 14:25

A vád szerint két éven át különböző jogtalan előnyöket fogadott el egy felszámolótól.

Véget ér a 2006 ősze miatt indult nyomozás

Itthon2012.11.10, 09:59

A nyomozási határidő hétfőn jár le, de a Magyar Nemzet úgy tudja, hogy nem hosszabbítják meg, így vádat emelhetnek Gergényi Péter és Bene László ellen is. A büntetőeljárásnak tizennégy gyanúsítottja van.

Vádat emeltek Benedek Fülöp ellen

Itthon2012.10.13, 10:05

A benyújtott vádirat szerint Benedek Fülöp államtitkárként fiktív tanácsadói megállapodások megkötésére vette rá a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetet elnökét - írja a Magyar Nemzet.

Vádat emeltek az idős nővel erőszakoskodó rablók ellen

Itthon2012.10.12, 17:43

A 81 éves asszont kiraboló és megerőszakoló betörők ellen az ügyészség fegyház- illetve börtönbüntetés kiszabását indítványozza.

Bíróság elé kerül a polgári baltás gyilkosság

Itthon2012.10.05, 16:19

Vádat emelt a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség az ez év februárjában Polgáron történt emberölési ügy gyanúsítottjai, egy testvérpár ellen - közölte Jónáné Pocsai Edit megyei főügyész pénteken az MTI-vel.  

Vádat emeltek az ajkai polgármester ellen

Itthon2012.10.02, 16:31

Jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és zsarolás bűntette miatt vádat emeltek Schwartz Béla MSZP-s ajkai polgármester ellen. Két társa ellen pedig bűnsegédként elkövetett, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt történt vádemelés. A vád szerint a polgármester egy olyan járda építésére kötött milliós szerződést, amely már megépült.

Sanader: Túl hatalmas voltam Horvátországnak

Nagyvilág2012.09.28, 11:45

Küldetésként fogja fel visszatérését a horvát politikába Ivo Sanader, aki ellen több per is folyik korrupció vádjával Horvátországban. A volt horvát miniszterelnök szerint, miután felmentik, újra ő fogja vezetni Horvátországot.

Tagadnak az öcsödi darabolós gyilkosok

Itthon2012.09.21, 17:45

Mindkét vádlott tagadta, hogy tudott volna a gyilkosságokról az öcsödi darabolós gyilkosság héten indult perében. A kiskorú áldozatok védelme miatt zárt ajtók mögött tartott tárgyaláson csak az idősebb férfi tett vallomást.

Vádat emeltek a Magyarlukafán gyilkoló orvvadász ellen

Itthon2012.09.11, 17:39

Többek között aljas indokból, több emberen elkövetett emberölés kísérlete és lopás miatt emeltek vádat a márciusban a baranyai Magyralukafa határában egy embert meggyilkoló egyet pedig súlyosan megsebesítő orvvadász ellen. Az ügyészség szerint a férfi akár életfogytig tartó börtönt is kaphat.

Újabb vádemelés előtt Verók István és társai

Itthon2012.08.30, 14:06

A gyanú szerint több mint kétmilliárdos kárt okoztak a terézvárosi ingatlanügyletek. A Fővárosi Főügyészségnek napokon belül megküldik a vádemelési javaslatot - írja a Magyar Nemzet.

Akár három évet is kaphat Csipak Péter nagyvállalkozó

Itthon2012.08.06, 21:33

Vádat emelhetnek Csipak Péter ingatlanvállalkozó ellen természetkárosítás gyanúja miatt. A főváros ötödik kerületében - ahol Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a polgármester - több nagy beruházás is Csipak nevéhez köthető. Csipak 2300 négyzetméternyi védett természeti területet csatolt magához a gyanú szerint, amikor építette a házát.

Vádat emelnek a brit kormányfő volt sajtósa ellen

Nagyvilág2012.07.24, 13:43

Elsősorban hírességek telefonjait hallgatták le a News of the World munkatársai. A lapot bezárták, volt főszerkesztők kerülnek bíróság elé.

100 ezerbe kerülhet Horthy leöntése

Itthon2012.07.20, 16:28

A kereki Horthy Miklós-szobor piros festékkel való leöntéséért kisebb kárt okozó rongálás vétsége miatt emelt vádat a Siófoki Városi Ügyészség az elkövető szentendrei ügyvéddel szemben, pénzbüntetés kiszabását indítványozva a 100 ezer forintos kárért. Erről Fekete Róbert, a Somogy Megyei Főügyészség ügyésze tájékoztatta az MTI-t.

Gyurcsány Ferenc nem lesz fegyenc

Vélemény2012.07.20, 16:01

Emberileg aligha hiányzott Gyurcsány Ferencnek, hogy vád alá vonják, ám szakmailag tényleg nem jött volna rosszul neki. Akit bántanak, az mindig rokonszenvesebb. Ez a ziccer most kimaradt.

Gyurcsány Ferenc bocsánatkérést vár Polt Pétertől

Itthon2012.07.20, 12:32

Gyurcsány Ferenc szerint Polt Péter megijedt, és nem merte vállalni, hogy megvádolásának kockázatát. A volt miniszterelnök azok után írt a Facebookra, hogy kiderült: nem emel vádat ellene az ügyészség a Sukoró-ügyben.

Hiába várta Gyurcsány, nem lesz vádlott a Sukoró-ügyben

Itthon2012.07.20, 12:35

Majdnem háromévnyi nyomozás után vádat emelt az ügyészség a Sukoró-ügyben, de Gyurcsány Ferenc nincs a vádlottak között. Az ügyészség a Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő volt vezérigazgatóját, Császy Zsoltot, az MNV volt értékesítési igazgatóját, Markó Andreát, a Pénzügyminisztérium volt szakállamtitkárát és egy értékbecslőt vádolt meg különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés kísérletével.

Négyszázmilliós csalással vádolnak egy magyar repülőgépgyárost

Gazdaság2012.07.17, 10:38

Hamis számlákkal és fiktív szerződésekkel közel 400 millió forintos kárt okozott a NAV szerint a költségvetésnek egy Bács-Kiskun megyei repülőgépgyártó cég. Az ügyvezető ellen vádat emelt a NAV.

Vádat emeltek Juhász Ferenc exminiszter ellen

Itthon2012.07.13, 13:22

A Központi Nyomozó Főügyészség szerint Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter és Fapál László, a HM egykori közigazgatási államtitkára miatt a tárcát 43 milliós vagyoni hátrány érte.

Orvoslátogató tervelte ki a milliárdos tb-csalást

Itthon2012.07.13, 07:42

Több mint tízezer fiktív vényt állított ki az a tizenhárom orvos, akik ellen vádat emelt az ügyészség az eddig legnagyobb tb-csalási ügyben. Az ügyben részt vevők több mint egymilliárd forintot igényeltek vissza. Egyetlen ember áll a csalássorozat élén.

Szegény lányokkal kereskedő család ellen emeltek vádat

Itthon2012.07.04, 15:40

Svájcban lányokat futtató csoport ellen emel vádat az ügyészség. A család tagjai Zürichbe vitték a Magyarországon megvett nőket, akiket prostitúcióra kényszerítettek.  

Életfogytiglant kértek az öcsödi darabolós gyilkosra

Itthon2012.07.03, 18:22

Több emberen, aljas indokból elkövetett gyilkossággal és szexuális bűncselekményekkel vádolta meg az ügyészség azt a két férfit, aki 2010-ben Öcsödön megölt, majd elégetett két embert. Az idősebb férfira életfogytig tartó szabadságvesztést, míg 17 éves társára fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztést kértek.

Vádat emeltek Romániában Kulcsár Attila ellen

Itthon2012.06.27, 15:00

Bűnszervezet létrehozásával és bűnszervezethez való csatlakozással vádolja a román ügyészség a magyar brókerbotrány főszereplőjét. Kulcsár Attila akár 20 év börtönt is kaphat.

Zugírászat miatt emeltek vádat egy fideszes képviselő ellen

Itthon2012.06.23, 09:46

Pénzbírság kiszabását kérte a bíróságtól az ügyészség Horváth Zsolt Veszprém megyei fideszes parlamenti képviselő ügyében, aki ellen zugírászat miatt emeltek vádat - írja a Népszabadság. A nyomozás szerint Horváth cége úgy adott jogi tanácsokat, hogy a képviselőnek nem volt jogászi végzettsége.

Visszaélésekkel vádolják a vámospércsi rendőrparancsnokot

Itthon2012.06.21, 10:27

A haon.hu szerint szolgálati visszaéléssel, hivatali visszaéléssel és elöljárói hatalommal visszaéléssel egyaránt vádolják H. Attilát, a vámospércsi rendőrörs vezetőjét, aki beosztottjaival összetűzésbe került az örs épületének tavalyi felújításakor.

Vádat emeltek az FKF Zrt. volt vezérigazgatója ellen

Itthon2012.06.06, 21:48

Bielek Péter ellen a pusztazámori hulladéklerakó metánmentesítésével kapcsolatos beruházás miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség. A kiírt pályázat nyertese az indokolt 300 millió forintnál 200 millió forinttal többet kapott a munkáért a vádirat szerint.

Újabb gyanúsítások a terézvárosi ingatlanok miatt

Itthon2012.06.02, 14:41

Gyanúsítottként hallgattak ki 13 embert több, a VI. kerületi önkormányzat tulajdonában levő ingatlan áron aluli eladása miatt - közölte a BRFK. Szakértői vélemények szerint a volt önkormányzati tisztségviselők és képviselők 2,3 milliárd forint kárt okoztak.

A BRFK vádemelést kezdeményezett Toroczkai László ellen

Itthon2012.06.02, 11:50

Vádemeléssel zárult a március 15-én a Bank Centernél történ jogsértő cselekmények miatt indult nyomozás.

Vádat emeltek egy korábbi miniszter ellen

Itthon2012.05.31, 18:52

Magánokirat-hamisítás miatt vádat emeltek Gyenesei István ellen. Az ügyészség szerint egy olyan megyei képviselő lemondását nyújtotta be Gyenesei, aki nem is akart lemondani.

Vádat emeltek Szima Judit ellen

Itthon2012.05.09, 13:01

Vádat emelt az ügyészség Szima Judit, a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének (TMRSZ) főtitkára ellen - közölte Horváth Szilárd, a Somogy Megyei Főügyészség vezetője szerdán. Szima Juditot sikkasztással és csalással vádolják, a vád szerint például szekszárdi házát szakszervezeti pénzből újította fel.

Újabb korrupciós vád a volt horvát kormányfő ellen

Nagyvilág2012.05.05, 16:12

Újabb vádat emeltek Horvátországban Ivo Sanader volt miniszterelnök ellen, ismét hatalommal való visszaélésért - jelentette szombaton a Vjesnik című napilap internetes kiadása. Az értesülést hivatalosan nem erősítették meg, de ha igaz, akkor Sanader ellen ez már a negyedik vádpont.

Letartóztatták az olajkatasztrófában érintett egyik volt BP-mérnököt

Nagyvilág2012.04.25, 09:18

A férfi ki akarta törölni azt a telefonos szöveges üzenetváltást, amely közte és a főnöke között zajlott két évvel ezelőtt, amikor megkísérelték elfojtani az olajszivárgást a Mexikói-öbölben.

Még áprilisban vádat emelhetnek a Sukoró-ügyben

Itthon2012.04.03, 09:50

A Magyar Nemzet úgy tudja, miután a kilenc gyanúsított és védőik megismerték a nyomozás során keletkezett dokumentumokat, az ügy a vádelőkészítés szakaszába léphet.

Ismét vádat emeltek Hunvaldék ellen

Itthon2012.03.26, 12:51

A volt erzsébetvárosi polgármestert és Weinek Leonárd volt zuglói polgármestert azzal vádolják, hogy fiktív tanácsadói szerződésekkel mintegy ötvenmillió forintos vagyoni hátrányt okoztak önkormányzataiknak.

Vádemelést javasol az ügyészség a botfai gránátrobbanás miatt

Itthon2012.03.12, 16:34

Öt ember ellen javasolt vádemelést az ügyészség a tavaly márciusi botfai gránátrobbanás miatt hétfőn. A zalaegerszegi városrészben egy férfi próbált meg flexszel szétvágni egy második világháborús gránátot, amikor a gránát felrobbant. A férfi életét vesztette, 19 éves fiát súlyos égési sérülésekkel szállították kórházba.

Börtönt kért a nigériaiakat verő szkinhed fiatalokra az ügyészség

Itthon2012.03.08, 14:39

Szilveszterkor boxerrel és gázsprayvel felfegyverkezve támadt nigériai származású emberekre hat fiatal Debrecenben. Az ügyészség közösség elleni erőszak miatt emelt vádat a magukat szkinhednek valló fiatalok ellen.

Három orvos ellen emelhetnek vádat a vakbélgyulladásos fiú halála miatt

Itthon2012.03.08, 19:23

Három orvos ellen javasolt vádemelést a rendőrség annak a férfinek a halála miatt, aki 2010 nyarán vakbélműtétje után fertőzést kapott Pécsen.

Vádat emeltek a norvég tömeggyilkos ellen

Nagyvilág2012.03.07, 14:11

Anders Behring Breiviket terrorizmussal és szándékos emberöléssel vádolják. A 33 éves férfi beismerte, hogy tavaly nyáron hetvenhét embert megölt a norvég fővárosban és egy ifjúsági táborban. Az ügyészek először olyan ítéletet szeretnének elérni, amely pszichiátriai kezelést ír elő a tömeggyilkosnak.

Vádat emelnek a reptéri kenőpénzek miatt

Itthon2012.02.24, 12:46

Tizenhárom ember ellen emelt vádat vesztegetés és más bűncselekmények miatt a Fővárosi Főügyészség. A vádlottak előbb a repülőteret üzemeltető cég, majd a BKV munkatársaiként kenőpénzért juttattak szerződéshez cégeket.

Újabb vádemelések a Costa Concordia tragédiája miatt

Nagyvilág2012.02.22, 18:44

A január 13-án zátonyra futott Costa Concordia négy tisztje és a Costa Crociere hajótársaság három illetékese, köztük a cég alelnöke ellen is vádat emelt a hajószerencsétlenséggel foglalkozó olasz ügyészség.

Kuruzslás miatt is vádat emeltek Geréb Ágnes ellen

Itthon2012.02.20, 13:48

A vádirat szerint a foglalkozásától eltiltott, és másodfokon két év fogházra ítélt szülész-nőgyógyász eltiltása alatt rendszeresen terhesgondozást végzett, illetve intézményi kereteken kívül szervezett meg és vezetett le szüléseket.

Vádat emeltek egy gyerekotthon brutális erőszakoskodói ellen

Itthon2012.02.09, 13:50

Erőszakos bűncselekmények miatt emeltek vádat a szedresi gyermekotthon négy fiatalkorú lakója ellen. Előfordult, hogy hideg zuhany alá állították társukat, egy másiknak a nyakára kötelet kötöttek, és úgy vezették, többüket pedig durva szexuális magatartásra kényszerítették.

Vádemeléssel folytatódik az esztergomi háború

Itthon2012.02.03, 15:16

A vád szerint a vádlott másokkal együtt még tavaly márciusban jogosulatlanul belépett az önkormányzat informatikai rendszerébe.

Vádat emeltek Staudt Gábor jobbikos képviselő ellen

Itthon2012.01.31, 14:56

A Jobbik képviselőjét Balajti László, az Alkotmányvédelmi Hivatal volt igazgatója jelentette fel hivatali rágalmazás miatt. Staudt Gábor mentelmi jogát tavaly tavasszal függesztette fel a parlament.

Vesztegetés miatt vádat emeltek Wieszt János ellen

Itthon2012.01.25, 11:50

A volt szocialista önkormányzati képviselőről videofelvétel készült, amint több mint kétmillió forintot átvett egy vállalkozótól. Vesztegetés miatt emeltek vádat ellene.

Vészjeleket adtak az iszapkatasztrófa előtt a Mal Zrt. műszerei

Itthon2012.01.26, 10:31

Egy eddig nem publikált jelentés szerint egy nappal a 2010-es vörösiszap-katasztrófa előtt már jelezték a Mal Zrt. műszerei, hogy nincs minden rendben az ajkai vörösiszap-tározóval. A Mal vezérigazgatója szerint a cég nem ismeri a Híradóban idézett jelentést.

Pénzt bezsebelő szülészek ellen emelt vádat az ügyészség

Itthon2012.01.20, 20:46

Vesztegetés miatt vádat emelt a Fővárosi Főügyészség az Állami Egészségügyi Központ tizenegy nőgyógyász szakorvosa és két szülésznője ellen - értesült az MTI Hírcentrum. A vád szerint az orvosok pénzt fogadtak el a szülések levezetéséért és egyéb orvosi ellátásokért. Az egyik szülésznő esetében börtönbüntetést kér az ügyészség.

Tizenöt ember ellen emeltek vádat az iszapkatasztrófa miatt

Itthon2012.01.19, 11:26

Az ügyész végrehajtandó szabadságvesztést kért a 2010-es vörösiszap-katasztrófa minden vádlottjára. A vádirat csak nyolc halott esetében lát összefüggést a katasztrófával. A nyomozás eddig 40 millió forintba került.

Obama elleni merénylettel vádolják a Fehér Házra lövő férfit

Nagyvilág2012.01.18, 10:48

A 21 éves idahói férfi a vád szerint novemberben megpróbálta megölni az amerikai elnököt, amikor tucatnyi lövést adott le a Fehér Házra. Tizenhét vádpontot hoztak fel ellene, ő azonban korábban azt mondta, hogy "Isten utasította" a lövöldözésre.

Börtönbe kerülhet az angol hercegnő

Life.hu2012.01.13, 23:20

2012. január 12-én vádat emeltek Sarah Ferguson ellen Törökországban.