tiltakozás

címke rss

Makóiak is csatlakoztak a tanárlázadáshoz

Itthon2016.01.21, 13:35

Csütörtök délelőtt fél 11-ig 16 ezer fő és 177 iskola csatlakozott már a miskolci Herman Ottó Gimnázium nevelőtestületének petíciójához.

Tiltakozó tanáraik mellé álltak a diákok

Itthon2016.01.20, 11:37

"Eljött az idő, hogy a diákság is kinyilvánítsa a véleményét", és fellépjen a jelenlegi oktatáspolitika ellen - írják a Teleki Blanka Gimnázium diákjai abban a közleményben, amit az iskolájuk honlapjára tettek fel. A követeléseiket 12 pontban fogalmazták meg.

Megint teljes útzárral fenyegetnek a taxisok

Itthon2016.01.19, 18:08

A korábbinál több taxis vesz részt az Uber elleni demonstrációban, és teljes útzárat ígérnek, ha szerda éjfélig nem sikerül megegyezni. A Bajcsy-Zsilinszky úton a Deák Ferenc térnél csak egy-egy sáv járható. A szakmai szervezetek azt üzenték a tiltakozóknak, hogy az eszközök eltérnek, de a céljuk közös. 

A Hóman-szobor miatt tüntettek Székesfehérváron

Itthon2015.12.13, 20:13

Több százan gyűltek össze a székesfehérvári Bartók Béla téren rendezett rendhagyó hanuka ünnepségen vasárnap délután, hogy tiltakozzanak a térre tervezett  Hóman  Bálint-szobor felállítása ellen.

Ha a kormány hallgat, az erőszak nő

Archívum2015.10.14, 15:13

Negyvenegy indiai író adta vissza szerdán a legmagasabb állami irodalmi díját, hogy tiltakozzon a Narendra Modi miniszterelnök hivatalba lépése óta tapasztalható értelmiségellenes légkör és az írókat, gondolkodókat sújtó erőszak ellen.

Állatvédők tiltakoznak a sertések fejbelövésével járó kísérletek ellen

Tudomány2015.09.16, 14:40

Állatvédők tiltakoznak a sertések fejbelövésével járó kísérletek ellen Új-Zélandon, ahol a Környezettudományi Kutatóintézet (ESR) a lövés okozta emberi halál jobb megértését tanulmányozza ezzel a módszerrel.

Keresztekkel tiltakoztak Bukarestben egy új mecset építése ellen

Nagyvilág2015.09.15, 20:35

Száz fakeresztet állítottak fel a Bukarestben a tervezett óriásmecset ellenzői azon a telken, amelyet a román kormány bocsátott a muzulmán egyház rendelkezésére - jelentette kedden a Mediafax hírügynökség.

Megbénították Brüsszelt a tiltakozók

Nagyvilág2015.09.07, 12:17

Hatalmas felfordulást okoztak a hétfő reggeli csúcsforgalomban egyes Brüsszelbe vezető, illetve brüsszeli közutakon a nyomott tejárak miatt traktoros felvonulással tiltakozó tejtermelő gazdák.

Slágerlisták élén az egy perc néma csend a menekültekért

Life.hu2015.08.24, 07:47

Már megjelenése előtt internetes slágerlisták élére került az az egy perces néma csendet tartalmazó „dal", amelyet Raoul Haspel osztrák előadó dobott piacra azért, hogy az emberek „békés és csendes módon" fejezhessék ki az osztrák és az európai menekültpolitikával kapcsolatos elégedetlenségüket.

Nem lesz eljárás a fekete ruhás ápolónő ellen

Itthon2015.08.12, 11:28

Fenyegető leveleket is kapott, ezért lefújja az etikai vizsgálatot a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke. 

Százezren tiltakoztak a strandfoglalók miatt

Nagyvilág2015.07.25, 17:27

Várhatóan szombaton érkezik a francia Riviérán lévő villájába Szalmán szaúdi uralkodó és ezerfős kísérete, ahol több mint 100 ezer helyi lakos tiltakozott a villa alatt húzódó nyilvános strand lezárása miatt.

Még el sem indult a sorozat, máris támadják

Tévé2015.06.30, 18:44

Állatvédők ugrottak neki az élő állatokat szerepeltető Zoo-nak, remélik, hogy hamar elkaszálják a sorozatot.

Könnygázba és tűzbe fulladt az Uber elleni tiltakozás

Nagyvilág2015.06.25, 15:59

Határozatlan idejű blokádba kezdtek csütörtökön a francia taxisok valamennyi szakszervezet felhívására: országszerte több ezer járművel lezárták a repülőtérre vezető utakat és a nagyvárosok legfőbb kereszteződéseit. A taxisok az Uber közösségi utazásmegosztó szolgáltatás ellen tiltakoznak, amelyet az év eleji betiltás ellenére egyre többen vesznek igénybe. 

Fischer Ádám újra az elégedetlenek kórusát vezényli

Kultúra2015.06.10, 10:57

A világhírű karmester célja a Szabadságkórussal az örömteli éneklés, így tiltakoznak a kormány egyes döntései ellen a Szabadság téren.

Börtönben halhat meg a helikopterpilóta

Techbázis2015.05.21, 10:25

Kilenc és fél év járhat egy felelőtlen landolásért. A Capitolium gyepe nem játék.

Sokkoló! Bevarrták a szájukat a rabok Ukrajnában

Life.hu2015.05.12, 15:31

Brutális módszerrel próbálják Ukrajnában felhívni az emberek figyelmét az ungvári büntetés-végrehajtási intézetében uralkodó embertelen körülményekre az őrizetesek. A rabok arra panaszkodnak, hogy szörnyen bánnak velük az őrök.

Mégis megtartja állását a fekete ruhában tiltakozó nővér

Itthon2015.04.22, 10:14

Bár felmondott, meggondolta magát, és mégis marad a budapesti Péterfy Sándor utcai kórházban Sándor Mária, aki azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy fekete ruhában ment be dolgozni.   

Balog üzent a raoulosoknak: Jó helyre kerülnek

Itthon2015.04.21, 17:05

Biztosan költöznie kell jelenlegi épületéből a fővárosi Raoul Wallenberg szakközépiskolának. Hiába tiltakoztak diákok, tanárok és szülők, a Közszolgálati Egyetemnek kell a hely. Balog Zoltán erőforrásminiszter szerint viszont biztosan jó helyre kerülnek.

Fáklyás menet a Ságvári átnevezése ellen

Itthon2015.03.30, 21:58

Jelenlegi és egykori diákok, oktatók, szimpatizánsok fáklyás menettel tiltakoztak a Szegedi Tudományegyetem Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumának átnevezése ellen hétfő este a csongrádi megyeszékhelyen.

„Ez egyszerűen barbár" – Videóval tiltakoznak a női nemi szerv csonkítása ellen

Life.hu2015.02.17, 11:40

Egy érdekvédelmi csoport összehívott 5 férfit, akiknek fogalmuk sem volt, mit jelent a rövidítés: FGM. A reakciójuk mindent elárul.

A szőrmék viselése ellen tiltakozik a meztelen Pink

Life.hu2015.02.11, 13:10

A cél szentesíti az eszközt: hatalmas plakáton pózol a pucérra vetkőzött Pink, így tiltakozik a valódi állatszőr viselése ellen.

Alig ötvenen tüntettek Budapesten

Itthon2015.01.31, 20:36

Devizahitelesek tüntettek a főváros XIV. kerületében, a Hősök terén. 

Orbán Viktor bevándorláspolitikája ellen tüntettek

Itthon2015.01.19, 20:45

Orbán Viktor miniszterelnöknek a gazdasági bevándorlókat nemkívánatosnak nevező kijelentése ellen tiltakoztak mintegy százötvenen hétfő este a budapesti Deák Ferenc téren.

Tízezrek tiltakoztak a Charlie Hebdo címlapja ellen

Nagyvilág2015.01.19, 11:44

Több tízezer ember részvételével nagygyűlés kezdődött hétfőn Csecsenföld fővárosában, tiltakozásul a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilapban megjelent Mohamed-karikatúrák és a vallásos emberek sértegetése ellen.

Pár százan akarták Orbán Viktort elküldeni

Itthon2015.01.11, 12:58

Pár százan gyűltek össze Budapesten, a Kossuth téren, hogy a gyülekezési törvény módosítása ellen tüntessenek. A megmozdulást a helyszínen hónapok óta sátorozó Ország Gyűlése Mozgalom szervezte a Facebookon. A tüntetők az „Orbán takarodj!” rigmust skandálva, kormányellenes transzparensekkel és DK-s zászlókkal a kezükben vonultak ki a Parlament épülete elé. 

Félmeztelenül pózolt a jászolnál a Vatikánban

Nagyvilág2014.12.25, 20:10

Félmeztelenre vetkőzött a Femen nőjogi szervezet aktivistája a Szent Péter téri betlehemi jászolnál.

Gyilkosok! Gyilkosok! - Kiabálták a Képviselői Irodaháznál

Itthon2014.11.14, 14:07

Elállták a bejáratot, hangoskodtak – például megafonon "gyilkosok!"-at skandáltak – a Képviselői Irodaház portájánál péntek délelőtt a Nem Adom A Házamat Mozgalom képviselői, akik egy a devizahitelekkel kapcsolatos, Z. Kárpát Dániel jobbikos képviselő által szervezett kerekasztal-beszélgetésre érkeztek, de nem engedték be őket az épületbe.

Világszerte elismert magyar cégek tiltakoznak az internetadó ellen

Itthon2014.10.30, 20:03

Közös közleményben tiltakoznak a tervezett távközlési adó bevezetése ellen a legismertebb magyar startup cégek. Azzal érvelnek, hogy nem lennének sikeresek világszerte a szélessávú internet nélkül. Azt mondják, a jövőben szeretnék, hogy még több ilyen cég alakuljon, ehhez azonban elengedhetetlen, hogy a most induló tehetségek korlátlanul tudjanak hozzáférni a világhálóhoz. 

Már csütörtökön lesz újabb tüntetés az internetadó ellen

Itthon2014.10.30, 13:10

Csütörtökön ismét tüntetnek a tervezett távközlési adó bevezetése ellen. A demonstráció ezúttal Szombathelyen lesz. 

Megvan, mikor tér vissza a Szulejmán

Archívum2014.10.13, 15:34

A rendkívül népszerű török széria, a Szulejmán november közepétől lesz újra látható az RTL Klubon.

Több százan tiltakoztak a Városliget beépítése ellen

Itthon2014.10.10, 21:56

Körülbelül négyszáz ember volt ott azon a tüntetésen, amelyet ellenzéki pártok szerveztek a Városliget beépítése ellen. A felszólalók az ősfákat és a zöldterületet féltették, és máshol építtetnék fel az ide tervezett múzeumokat.

Tüntetők jutottak be az Európai Parlamentbe

Nagyvilág2014.10.07, 13:17

Kurd tüntetők hatoltak be kedden délelőtt az Európai Parlament brüsszeli épületébe, és azt követelték, hogy az Európai Unió segítsen a kurdoknak az Iszlám Állam szélsőséges iszlamista szervezet elleni harcban. A tüntetők nem sokkal később elhagyták az épületet.

Az RTL Klubot támadják a rajongók a Szulejmán eltűnése miatt

Archívum2014.09.25, 17:58

Kiakadtak a fanatikus sorozatkedvelők azon, hogy kedvenc török szériájuk a Celeb vagyok, ments ki innen! indulása miatt eltűnik a képernyőről. A csatorna Facebook-oldalán Dunát lehetne rekeszteni a kommentekből.

Művéres pulóver verte ki a biztosítékot Amerikában

Archívum2014.09.16, 16:46

Az Urban Outfitters nevű amerikai üzlet piros festékkel lespriccelt, véresnek látszó pulóvert dobott a piacra. A termék egy 1970-es Ohio állambeli gyilkosságra utalhat, amikor 4 diákot agyonlőttek. Az egyetem kiakadt, a cég közben bocsánatot kért.

Tiltakoznak a barcelonaiak a bulituristák ellen

Travelo2017.10.11, 11:35

A tengerparthoz közel élő lakosok a mulatozó turisták miatt nem tudnak nyugodtan aludni, így éjjelenként demonstrálni kezdtek.

Félpucéran tiltakozott Bruce Willis lánya

Life.hu2014.05.29, 12:20

Bruce Willis lánya, Scout csupasz cicis fotót rakott fel Twitter-oldalára. Így tiltakozik az Instagram meztelenkedést kizáró szabálya ellen.

Miskolc környéke tiltakozik a szegényexport ellen

Itthon2014.05.29, 08:48

Borsod-Abaúj-Zemplén megye több településének polgármestere aláírásgyűjtésbe kezdett a miskolci önkormányzat május 8-ai rendeletmódosítása ellen, amely szerint a szociális bérlakásokban élők akkor kaphatnak lelépési díjat, ha a pénzért Miskolc határán kívül vásárolnak ingatlant – írja a Bors Online.

Tüntetnek a maláj gép utasainak dühös hozzátartozói

Life.hu2014.03.25, 13:13

Tiltakozók százai vonultak Malajzia pekingi nagykövetségéhez, követelve a Malaysia Airlines március 8-án eltűnt gépével kapcsolatos pontos tájékoztatást. Előzőleg a maláj miniszterelnök bejelentette, hogy a gép valószínűleg az Indiai-óceánba zuhant, nincs túlélő.

Világsztárok a globális szexipar ellen

Archívum2014.03.17, 15:08

Világhírű színészek és énekesek emelték fel hangjukat a globális szexipar ellen.

Boszniában folytatódtak a tiltakozások

Nagyvilág2014.02.08, 20:40

A tegnapi zavargások után szombaton is folytatódtak a tiltakozások Boszniában, de ezeken sokkal kevesebben vettek részt és nagyobb rendontások sem voltak. A tüntetők közzétették követeléseiket. 

Boszniában kormányépületek égtek

Nagyvilág2014.02.07, 21:43

A boszniai rendőrség csak este tudott úrrá lenni a zavargásokon. A Tuzlából indult tiltakozás más városokra is átterjedt, és a tüntetők több kormányépületet megostormoltak illetve felgyújtottak. A szarajevói biztonsági miniszter a tüntetőknek adott igazat. A tűz martaléka lett az országos levéltár felbecsülhetetlen gyűjteménye.

A Vörös tér kövére szögelte heréit egy pucér férfi

Archívum2013.11.12, 13:47

A művész így tiltakozott az Oroszországra jellemző apátia ellen.

Az asszonyverő Balogh József ellen tiltakoztak a parlamentben

Itthon2013.11.05, 11:49

Bár hétfőn beismerő vallomást tett a rendőrségen, képviselői mandátumáról továbbra sem mondott le.

Farkashordát várnak az állammal packázó ökoforradalmárok

Itthon2013.11.04, 17:48

A kishantosi ökogazdaság vezetése megtagadta, hogy átadja a földeket a Nemzeti Földalapkezelőnek. A gazdaság ügyvezetője azt mondta, hogy "a földekért zajló háború csak most kezdődik". A gazdaság előzőleg hiába pályázott az általa 15 éve használt állami földekre, azokat mások nyerték, és ma kellett volna átadniuk a területet. Az átadáson közel 150-200 aktivista jelent meg, hogy tiltakozzon a földek elvétele ellen. Az NFA szerint kizárólag szakmai szempontok alapján hoztak döntést.

Újabb tibeti szerzetes gyújtotta fel magát

Nagyvilág2013.07.21, 08:32

Újabb szerzetes választotta a tűzhalált Tibetben, hogy ily módon követeljen szabadságot az autonóm területnek.

Megépül a menekülttábor Vámosszabadin

Itthon2013.06.26, 09:29

A rendkívüli migrációs helyzetre tekintettel a kormány döntött az intézmény kialakításáról - mondta bevándorlási hivatal a Kisalföldnek. A vámosszabadiak kedden újabb tiltakozó akciót tartottak a menekülttábor megnyitásának terve miatt.

Sao Paolo az új Isztambul

Nagyvilág2013.06.18, 23:47

Már kétszázezernél is többen vannak a tüntetők a brazil nagyvárosok utcáin. Az eredetileg a tömegközlekedési díjak emelkedése elleni tiltakozásként induló demonstrációk mára országos korrupció- és szegénységellenes megmozdulásokká nőtték ki magukat. Közben a rendőri brutalitás sem múlja alul a közelmúltban Törökországban látott szintet.

Pucér cicikkel ijesztettek Putyinra Hannoverben

Nagyvilág2013.04.08, 14:28

A Femen ukrán nőjogi szervezet félpucér aktivistái zavarták meg Vlagyimir Putyin orosz elnök és Angela Merkel német kancellár látogatását a hannoveri kereskedelmi vásáron. A fedetlen keblükre obszcén üzenetet festő nők csúnya szavakkal küldték a pokolba Putyint és diktatúráját.

Hétfőn tárgyalnak a Sirályról

Itthon2013.03.23, 14:12

A vagyonkezelő és a fővárosi önkormányzat képviselői azt ígérték: hétfőn asztalhoz ülnek a Sirályt jelenleg használó egyesülettel. Pénteken több tucat fiatal visszafoglalta a Király utcai klubot.

Bajnai összetrombitálná az ellenzéket

Itthon2013.03.19, 14:15

A múlt héten elfogadott alaptörvény-módosítás elleni közös tiltakozás és az alkotmányosság megvédése érdekében egyeztetésre hívta az ellenzéki pártok vezetőit az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért Választási Szövetség vezetője.

Itt tüntetnek az alkotmánymódosítás ellen

Itthon2013.03.11, 16:06

A negyedik alkotmánymódosítás ellen a civilek ma a következő helyszíneken tiltakoznak.

Murszi marad

Nagyvilág2013.02.25, 10:49

Mohamed Murszi egyiptomi elnök határozottan kizárta egy televíziós interjúban, hogy a tömeges ellenzéki tiltakozások nyomására lemondjon tisztségéről.

Táncolj te is az erőszaktól szenvedő nőkért február 14-én

Life.hu2013.02.14, 10:00

A One Billion Rising elnevezésű világkampány keretében február 14-én számos nőszervezet, egyesület és a hozzájuk csatlakozók világszerte óriási közös tánc keretében fejezik ki tiltakozásukat és felháborodásukat a nők elleni erőszak miatt. Magyarországon számos nagyvárosban és a fővárosban is megrendezik az eseményt.

Sötétbe borul a Colosseum a Jobbik miatt

Nagyvilág2013.01.24, 08:56

Lekapcsolják a Colosseum világítását a magyarországi Jobbik elleni tiltakozásként január 27-én, a holokauszt nemzetközi emléknapján - jelentették be szerdán Róma városa és a római zsidó közösség kezdeményezését.

Kikapcsolt liftekkel csatlakoztak a diákok tiltakozásához

Itthon2012.12.19, 10:27

Az ELTE-épületek üzemeltetői a liftek kikapcsolásával, a pécsi tanárok pedig a vizsga elhalasztásával csatlakoztak a diákok tiltakozásához szerdán.

Egri főiskolások nyílt levelet vittek a kormányhivatalba

Itthon2012.12.12, 10:27

A helyszínen nem látták értelmét demonstrációnak, viszont szerdán este hallgatói fórummal folytatódik a tiltakozás a főiskolán.

Kormányhivatalt foglaltak el szegedi egyetemisták

Itthon2012.12.10, 13:27

A szegedi egyetemisták és tanáraik nem akarják zavarni a kormányablak napi működését, de magyarázatot várnak a kormánytól a "felsőoktatást romba döntő intézkedésekért".

Bundás kenyérrel vendégelték meg a hivatalfoglaló egyetemistákat

Itthon2012.12.10, 16:30

Vendégként tekint a Csongrád megyei kormányhivatal az épületben tiltakozó hallgatókra - közölte Polner Eörs, a kormányhivatal főigazgatója hétfőn a helyszínen.

Los Angelesben is tüntetnek az örmények

Nagyvilág2012.09.04, 07:37

Több amerikai örmény ifjúsági szervezet is tüntetni fog szerdán a Los Angeles-i magyar főkonzulátus előtt az azeri gyilkos kiadatásáról született döntés miatt. Demokrata párti képviselők elítélték a magyar kormány lépését, egyikük szerint Magyarország magyarázattal tartozik a nemzetközi közösségnek az igazságszolgáltatás szörnyű felforgatása miatt.

Akadályozza a Greenpeace a sarki fúrást

Időjárás2012.08.27, 12:51

A Greenpeace aktivistái akadályozzák a világ első arktiszi olajplatformjának beindítását. A szervezet ügyvezető igazgatójának motorcsónakját a kiszolgáló hajó horgonyláncához rögzítették, így a fúrótorony munkásait nem lehet átszállítani a 110 ezer tonnás létesítményre.

Körkörös vádaskodás az üres lelátók miatt

Sport2012.07.30, 14:56

A versenyzők a szervezőket, a szervezők az olimpiai bizottságokat, a NOB a sajtót, a sajtó a félős szponzorokat okolja.

Vajdasági jogsérelmet kifogásol a kormány

Itthon2012.07.09, 19:39

A jogra felvételiző magyar diákokat állítólag nem figyelmeztették, hogy szerb irodalomból kell vizsgázniuk.

Száz ember átkozta a kormányt a dögmelegben

Itthon2012.06.30, 19:09

A vasárnap életbe lépő új munkaügyi szabályok és a jövőre életbe lépő sárgacsekk-adó ellen tiltakozott a nemzetgazdasági tárca épülete előtt az LMP, a Szolidaritás mozgalom és a 4K! párt. A kormányszóvivői iroda szerint valótlanságokat állítanak a tiltakozók.

Kínos vendégekkel ünnepel az angol királynő

Nagyvilág2012.05.18, 13:08

Elnyomókkal, véreskezű despotákkal ünnepli trónra lépésének 60. évfordulóját a brit királynő, állítják emberi jogi aktivisták. Azt mondják, olyanok hivatalosak pénteken II: Erzsébet ebédjére, majd az esti fogadásra, akiknek bíróság előtt lenne a helyük. Az udvar kimérten hallgat.

Miénk ez a Fidesz, bele is szakadunk - majálisozók a munka törvénykönyve ellen

Itthon2012.05.01, 12:29

Számos rendezvényt tartanak a fővárosban és országszerte a családi majálistól a politikai tüntetésig. Többezren vonultak a szakszervezetek szervezésében Budapesten a Városligeti fasorból május elseje alkalmából. A vonulók azonban nem csupán a hagyományos sör - virslis majálisra emlékeztek, hanem az új munka törvénykönyve ellen is tiltakoznak. A menet időközben több ezer fősre duzzadt, mivel a vonulókhoz csatlakoztak a rendvédelmisek, a nyugdíjas szervezetek és a Szolidaritás Mozgalom tüntetői is. A demonstrálók a hagyományos vonulási utat járták be.

Koreai keresztények imádkoztak Lady Gaga koncertje ellen

Archívum2012.04.27, 11:45

Szöulban dél-korai protestánsok tiltakoztak a szerintük egészségtelen szexuális kultúrát népszerűsítő énekesnő fellépése ellen.

Meztelen keblükkel harcolnak az ukrán amazonok

Nagyvilág2012.04.19, 15:05

Egy bikinis fürdőzéssel indult, de csak a ruhájuk ledobása után vált komoly mozgalommá az Ukrajnában alapított Femen nőjogi csoport. Sokan megdöbbennek, hogy meztelenkedéssel harcolnak a nők kizsákmányolása ellen, szerintük viszont csak akkor figyelnek fel rájuk és ijednek meg tőlük a férfiak, ha meglátják a melleiket. Öt év múlva nőforradalmat indítanának, addig is igyekeznek világméretűvé szélesíteni a mozgalmukat.

Szex és alkoholfogyasztás miatt támadnak a tévéző szülők

Tévé2012.04.18, 10:53

Az amerikai szülők igen aktív médiafigyelő csoportja, a Parents Television Council ezúttal a Don't Trust the B---- in Apartment 23 című sorozaton akadt ki.

Legyen a kádam akkora, mint a zárkám

Nagyvilág2012.04.18, 08:33

Négy lépés egyik irányba, három a másikba - negyven éve ennyi a mozgástere Louisiana állam szövetségi börtönében két rabnak. Egy őr meggyilkolásáért ítélték el őket, és noha azóta igyekeznek bizonyítani ártatlanságukat, még a magánzárka elhagyását sem engedélyezték nekik. Küzd értük az Amnesty International, egy művész pedig azzal próbál segíteni, hogy megépíti egyiküknek álmai házát.

Emberöléssel vádolják a kapucnis fiút lelövő polgárőrt

Nagyvilág2012.04.12, 08:51

Az önkéntes polgárőr még februárban lőtt agyon - állítása szerint önvédelemből - egy 17 éves afroamerikai fiút. A vásárolni induló áldozatot azért találta gyanúsnak, mert kapucnis pulóvert viselt.

Lefejezhették volna a lapátok a tiltakozót

Archívum2012.04.08, 12:48

Egy elit egyetemet végzett szociológus zavarta meg a szombati Oxford-Cambridge evezősversenyt Londonban. Az olimpián is káosz előidézésére törő ausztrál ellen azóta vádat emeltek, de rosszabbul is járhatott volna: a Scotland Yard szerint a hatalmas erővel mozgó evezőlapátok akár le is fejezhették volna.

Csuklyával a fején tiltakozott az ülésteremben egy amerikai demokrata

Nagyvilág2012.03.28, 20:23

Tiltakozásból csuklyát húzott a fejére egy demokrata párti képviselő az Egyesült Államokban, mert február vége óta nem vonták felelősségre azt a rendészt, aki - állítása szerint - önvédelemből lőtt agyon egy 17 éves afroamerikai fiút. A vásárolni induló áldozat azért lett gyanús az önkéntes rendésznek, mert kapucnis pulóvert viselt.

Putyin szuronyos farsangja

Vélemény2012.03.01, 11:43

Aligha kétséges a hétvégi orosz elnökválasztás eredménye: alacsony részvétellel, kis rásegítéssel bizonyára előteremthető valamilyen tisztes, az 50 százalékot érdemben meghaladó eredmény Vlagyimir Putyinnak, aki azonban diadalmas visszatérésre és nem szuronyos bevonulásra számított. Mi következik mindebből?

Munkát ajánlott a miskolci alpolgármester az éhségmenet elindítójának

Itthon2012.02.24, 20:30

Kertészi munkát ajánlott Zsiga Marcell miskolci alpolgármester az éhségmenet egyik szervezőjének pénteken, miután Tóth Imre megjelent a miskolci közgyűlés ülésén.

Tagadja a Fidesz, hogy leitatta az éhségmenetelőt

Itthon2012.02.08, 13:30

Egyértelmű provokációnak tartja a fővárosba tartó éhségmenet egyik tagja, hogy a mezőkövesdi Fidesz tagjai - állítása szerint - alkoholt tettek a tiltakozó akció résztvevőjének teájába, így az nem tudta elvállalni a felajánlott hólapátolási munkát. A város fideszes alpolgármestere az [origo]-nak azt mondta, senki nem tett semmit a italba, azt pedig egyből meg lehet érezni, ha egy teában alkohol van.

Elszíneződött a szonda az éhségmenet egyik résztvevőjénél Mezőkövesden

Itthon2012.02.08, 08:34

Mezőkövesdre ért a hétfőn elindult éhségmenet, ahol a Fidesz helyi szervezete ideiglenes munkát ajánlott a menet tagjainak. A Fidesz szerint a menet tagjai közül csak négyen vették föl hivatalosan a munkát, közülük egyet nem lehetett alkalmazni, mert ittas volt. A menet tagjai szerint nem hivatalosan mindenki dolgozott, egy fiatal fiúnál pedig azért színeződött el a szonda, mert a fideszesek által kínált teából ivott.

"Remélem, Orbán hajlandó lesz lesüllyedni a mi szintünkre"

Itthon2012.02.06, 20:33

Mínusz 12 fokos hidegben, gyalog indultak Budapestre Miskolcról hétfő délelőtt a polgármesterek és civilek által kezdeményezett, Munkát, kenyeret! elnevezésű tiltakozó menet résztvevői. A szervezők az indulás előtt elmondták, hogy akciójukkal három dolgot szeretnének elérni: "munkát, kenyeret és a megélhetéshez elég bért". A tervek szerint a menet február 13-án, az Országgyűlés nyitóülésére ér Budapestre.

Miniszteri irodát foglaltak el Greenpeace-aktivisták

Nagyvilág2012.01.31, 12:15

A verespataki aranybánya újranyitási kérelmének elutasítását kéri a román kormánytól a Greenpeace. A szervezet tagjai tiltakozó akciókkal próbálnak nyomást gyakorolni a román környezetvédelmi miniszterre, közben európai nagyvárosokban a tizenkét évvel ezelőtti nagybányai cianidos szennyezésre emlékeznek. Tüntettek a budapesti román nagykövetség előtt is.

Életveszélyes állapotokra panaszkodnak az Andrássy úti lakók

Itthon2012.01.30, 21:29

Tiltakozó demonstrációt tartottak, majd átadták petíciójukat az Andrássy út 83.-85. lakói Terézváros alpolgármesterének, Óvári Gyulának, a Kodály köröndi palota megszakadt felújítási munkái miatt. A lakók felszólították az önkormányzatot, hogy mondják fel az Andrássy út 83.-85. Kft-vel kötött szerződésüket, mivel a cég 2009-ben felfüggesztette az egy évvel korábban megkezdett felújítási munkákat. A megbontott és helyre nem állított tetőszerkezet miatt a Kodály köröndi palota állaga jelentősen károsodott, az ott lakók szerint az épület jelenleg életveszélyes állapotban van.

Hoffmann Rózsa az életre tanít

Vélemény2012.01.25, 16:07

Nagyon rossz üzenetet küldött a kormány a felsőoktatási keretszámok és a tandíjfizetés módjának radikális átszabásával, valamint a döntés utolsó utáni pillanatban való bejelentésével - ráadásul pont annak a korosztálynak, amelyre a legjobban kellene vigyáznia.

A tüntetők szidalmazásáért menesztették a román külügyminisztert

Nagyvilág2012.01.23, 14:15

Közönséges, ostoba, erőszakos tömegnek nevezte Teodor Baconschi román külügyminiszter a kormányellenes tüntetőket. A tárcavezetőt menesztette a miniszterelnök.

A kormányt szidalmazó diákok fogadták az Oktatási Hivatal elnökét

Itthon2012.01.20, 14:09

Bekiabálásokkal zavarták meg Princzinger Péter, az Oktatási Hivatal elnökének beszédét középiskolások és egyetemisták péntek délelőtt, az Educatio oktatási szakkiállításon. Az Eduline tudósítása szerint a Hallgatói Hálózat nevű csoport tagjai a felsőoktatási változások ellen tiltakoztak, és azt kiabálták: "a kormány elrontja azt is, ami van".

Elfajulhat az egészségügyi háború Romániában

Nagyvilág2012.01.16, 23:58

Ahogy napok óta, hétfő délután is tüntetők gyülekeztek Bukarestben, illetve Románia több városában, hogy az államfő, illetve a kormány intézkedései ellen tiltakozzanak. A fővárosban az elmúlt estéken összecsapások voltak a demonstrálók és a karhatalom emberei között, egyik oldalról köveket és Molotov-koktélokat dobáltak, a másik könnygázzal válaszolt. Romániában 2004 óta nem voltak ilyen megmozdulások. A tüntetők kezdetben az új egészségügyi törvény tervezete miatt tiltakoztak, annak visszavonása óta azonban a kormány menesztését követelik.

Pedofiloktól féltik rokkantnyugdíjukat a görög fogyatékosok

Nagyvilág2012.01.10, 16:29

A görög kormány egyik új törvénytervezete újradefiniálja a fogyatékosság fogalmát, így a játékszenvedéllyel küzdők, szadomazók és pedofilok is igényelhetnének rokkantnyugdíjat. A fogyatékos emberek érdekvédői tiltakoznak a tervezett intézkedés ellen.

Forgalomlassító akcióval fenyegetnek BKV-s szakszervezetek

Itthon2012.01.06, 10:57

A BKV-s érdekvédők ismét ahhoz az eszközhöz folyamodhatnak, hogy kizárólag minden szempontból kifogástalan állapotban lévő járműveket állítanak forgalomba. Ezt legutóbb két éve tették, amikor száz busz nem indult el. A szakszervezetek elégedetlenek a kollektív szerződésről folyó tárgyalások alakulásával, illetve a társaságnál zajló folyamatokkal.

Közel 300 ezren bojkottálják az amerikai realitysztárt

Tévé2011.12.22, 14:18

Már majdnem 300 ezernél jár azoknak a száma, akik megelégelték Kim Kardashian ténykedését - szerintük a notórius valóságshow-szereplő az amerikai kultúra szégyene.

Kínai halászok leckéztették meg a kommunistákat

Nagyvilág2011.12.14, 17:31

Korrupciógyanús földügyletek miatt tiltakoznak hónapok óta egy húszezres dél-kínai település lakói, akik elkergették a helyi pártvezetést és szembeszálltak a rohamrendőrökkel. A helyi hatóságok blokád alá vették a települést, de helyiek szerint velük csak a mennydörgésisten szállhat szembe.

A kormány iránti jó szándékát bizonyítaná tiltakozó akciójának felfüggesztésével a Liga

Itthon2011.11.30, 15:35

Nem sokkal az után, hogy aláírták a kormánnyal a megállapodást, amelynek értelmében a vasutasok megkapják a MÁV Cargo eladásából nekik járó privatizációs bevételt, a Liga bejelentette: felfüggesztik a péntektől tervezett figyelemfelkeltő akcióikat.

Tiltakozik a család a Michael Jackson orvosáról szóló dokumentumfilm ellen

Tévé2011.11.11, 18:02

Az MSNBC november 11-én mutatja be a Michael Jackson and the Doctor: A Fatal Friendship című dokumentumfilmet, ami ellen az énekes családja és rajongói is felemelték szavukat. 

Szállodafoglalók a verespataki aranybánya ellen

Nagyvilág2011.11.07, 17:42

A kolozsvári volt Continental hotel épületét "foglalták el" román civil szervezetek.

Újabb tibeti szerzetes gyújtotta fel magát Kínában

Nagyvilág2011.10.26, 00:25

Idén eddig tízen tiltakoztak önégetéssel Kína Tibet-politikája ellen. Jogvédők szerint egyre többen hajlandóak életüket adni azért, hogy felhívják a világ figyelmét a tibetiek jogainak megsértéseire.

Dörnerék leváltását kéri a Német Színművészeti Akadémia

Kultúra2011.10.25, 18:00

A Német Színművészeti Akadémia tiltakozik az Új Színháznál történt kinevezések ellen és nehezményezi, hogy a német kormány valamint az EU is hallgat az ügyben. Azt kérik Tarlós Istvántól, hogy vonja vissza Dörner és Csurka kinevezését.

Feltörték a New York-i tőzsde honlapját

Gazdaság2011.10.11, 07:34

Tagadja a New York-i tőzsde szóvivője, hogy problémát okozott volna a kereskedésben az az egy percig tartó kalóztámadás, amelyet az Anonymus-hackercsoport indított a tőzsde honlapja ellen. A hackerek hétfői akciójukkal kívántak csatlakozni a New Yorkból indult és közel négy hete tartó Wall Street-ellenes tiltakozásokhoz.

Márta István: Gyűlöletből nem lehet színházat csinálni

Kultúra2011.10.11, 16:38

Színházat gyűlöletből nem lehet csinálni, mert az ilyen hozzáállással létrejött színház függönyt érdemel és kap - írta egyebek mellett Márta István, az Új Színház eddigi igazgatója abban a nyílt levélben, melyben Csurka Istvánnak a színházzal kapcsolatos, napokban tett kijelentéseire reagált. Csurka intendánsként fog dolgozni az Új Színházban Dörner György oldalán. Kedden két osztrák írószervezet is csatlakozott az új kinevezések ellen tiltakozókhoz.

Olasz nyelvű oldalai blokkolásával titlakozik a Wikipédia

Nagyvilág2011.10.05, 20:52

Elérhetetlenné tette olasz nyelvű oldalait szerdán a Wikipédia online enciklopédia, így tiltakozva a Berlusconi-kormány törvénytervezete ellen, amelyben egyebek között kötelezni akarják az internetes portálokat, hogy minden, magát megsértettnek érző személy puszta kérésére adjanak helyreigazítást. 

"Szakadt ruhában isznak, buliznak" - amerikai oroszok tiltakoznak egy valóságshow ellen

Tévé2011.09.01, 16:09

Az Egyesült Államokban élő oroszok szerint igen rossz fényt vet rájuk a frissen bemutatott, Russian Dolls című valóságshow. 

"Hiba volt, hogy bíztunk a bankokban" - élőlánccal tiltakoztak a bajban lévő devizahitelesek

Gazdaság2011.08.26, 19:41

Élőlánccal vette körül a Bankszövetség épületét a bajba jutott devizahitelesek egy csoportja tiltakozásul a magasba szökött törlesztőrészletek miatt pénteken. Az [origo] által megszólaltatott résztvevők úgy vélték, hogy az árfolyamrögzítés nem oldja meg a problémát, volt aki 400-500 forint körüli svájcifrank-árfolyamról beszélt, mások elutasítják az alamizsnát, és tisztességes kamatokat szeretnének. Az eseményen szimpatizánsként megjelent Bíró Ica korábbi naptármodell is. Videó.