Szilárd Leó

címke rss

Teller-levél: megrovást kapott a Népszabadság elnöke

Itthon2003.10.27, 16:07

Szigorú megrovásban részesítette a Magyar Újságírók Szövetségének Etikai Bizottsága Eötvös Pált, a Népszabadság főszerkesztőjét a lapban megjelent, Teller Edének tulajdonított levél miatt. A levél - melyről utólag kiderült, hogy azt vélhetően nem a szeptemberben elhunyt atomtudós írta - az ellenzék politikáját bírálta. A Népszabadságot képviselő ügyvéd a testületnek küldött levelében azzal védekezett, hogy a lapot "megvezették". A határozat nem jogerős.

Gyurcsány és Orbán vesz részt Teller Ede temetésén

Itthon2003.10.30, 20:27

Teller Ede, a közelmúltban elhunyt atomfizikus temetésén a kormányt Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter képviseli, ellenzéki részről Orbán Viktor, volt miniszterelnök utazik az Egyesült Államokba.

Orbán mégsem megy el Teller Ede búcsúztatására

Itthon2003.11.01, 01:02

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke lemondta részvételét Teller Ede november 3-i kaliforniai búcsúztatásán - erősítette meg helyi idő szerint pénteken este Kerék-Bárczy Szabolcs, a Magyar Köztársaság Los Angeles-i főkonzulja.

Újabb intézmények adhatnak diplomát

Itthon2007.01.02, 15:21

Három olyan új intézményt vettek nyilvántartásba, amelyek a jövőben felsőoktatási képzést akarnak folytatni. Az új létesítmények: a SOTER informatikai, az Euroszféra menedzserképző intézmény, valamint a Teller Ede főiskola.

Kilenc magyar, aki világgá ment és megváltoztatta a világot - interjú Kati Martonnal

Tudomány2008.01.18, 08:57

Már kapható a könyvesboltokban Kati Marton magyar származású író, újságíró új könyvének magyar fordítása, amelyben többek között négy legendás magyar tudós - Neumann János, Teller Ede, Szilárd Leó, Wigner Jenő - életútját követhetjük nyomon. A Kilenc magyar, aki világgá ment és megváltoztatta a világot című művében az írónő feldolgozza Kertész Andor (André Kertész) és Friedmann Endre (Robert Capa) fotóművészek, Korda Sándor (Alexander Korda) és Kertész Mihály (Michael Curtiz) filmrendezők és Arthur Koestler író sorsát is.

Teller Ede arcai

Tudomány2008.02.06, 22:28

Teller Ede születésének 100. évfordulóját ünnepeltük januárban. Emlékének tiszteletére centenáriumi ülést tartottak a Magyar Tudományos Akadémián, ahol fizikusok, történészek, tudománytörténészek méltatták a világhírű tudóst. Az [origo] a rendezvény két előadóját, Hargittai Istvánt és Palló Gábort kérdezte az esemény alkalmából.

Áramot nem használó hűtőgép készül

Tudomány2008.10.02, 08:43

Albert Einstein és Szilárd Leó nyolcvan évvel ezelőtt kidolgozott hűtőgépének korszerűsítésére készülnek az Oxfordi Egyetem kutatói. Az elektromosságot nem igénylő, mozgó alkatrész nélküli hűtőgép annak idején nem terjedt el, a sokkal hatékonyabb kompresszoros gépek hamarosan kiszorították. Az angol kutatók elsősorban a fejlődő országoknak szánják a modernizált gépet.

Száztíz éve született a hidrogénbomba atyja, Teller Ede

Tudomány2018.01.16, 00:11

Teller Ede a huszadik század első felének legendás fizikusgenerációjához tartozott. A magyar származású professzor a kvantumfizika olyan nagy alakjainak volt kutatótársa és kollégája többek között, mint Werner Heisenberg, Niels Bohr, vagy Enrico Fermi, de személyes ismeretség fűzte Albert Einsteinhez is. A második világháború idején részt vett az amerikai nukleáris fegyvert előállító Manhattan-programban, és mint a magfúzió egyik legelső kutatója, meghatározó szerepet játszott az első amerikai hidrogénbomba kifejlesztésében.

A zseniális magyar, aki mégsem kapta meg a Nobel-díjat

Tudomány2018.02.11, 22:41

Százhúsz éve, 1898. február 11-én született Budapesten Szilárd Leó, a múlt század egyik kiemelkedő magyar tudósa, aki kulcsszerepet játszott az atombomba létrehozásához vezető Manhattan-terv elindításában. A zseniális magyar tudós építette meg az első atommáglyát, aki a biofizika születésében is elévülhetetlen érdemeket szerzett, és sci-fi írónak is kiváló volt.

Nemcsak relativitáselméletet, hanem hűtőszekrényt is feltalált

Tudomány2018.11.29, 19:14

Albert Einsteinről egyből a relativitáselmélet jut az ember eszébe, bár sok minden egyébbel is foglalkozott a sokoldalú tudós. Alig ismert például a világhírű elméleti fizikusról, hogy szabadalmaztatott egy hűtőszekrényt is, méghozzá a magyar Szilárd Leóval együtt, ami igen népszerű háztartási eszközzé vált. Ma újra életre akarják kelteni Einstein hűtőszekrényét, mivel abszolút környezetbarát eszköz.