Szigetszentmiklós
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Szigethalom
- Halásztelek
- foci
- magyar foci
- Tököl
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Szabadultak a gyermekkínzással vádolt szülők
Csak kiskorú veszélyeztetésében találta bűnösnek elsőfokon a bíróság azt a szigetszentmiklósi házaspárt, akiket korábban szexuális zaklatással, gyerekeik rendszeres kínzásával is vádoltak. A páros szabadlábra került, mivel kétéves büntetésüket már előzetesben letöltötték.
Szabadlábon a szigetszentmiklósi gyerekkínzók
Két év börtönt kapott első fokon kiskorú veszélyeztetése miatt egy szigetszentmiklósi házaspár. A többi vádpont alól felmentették őket. Szabadlábra kerülnek, mert előzetesben már leülték a büntetést.
Késett a mentő? Unokája szeme láttára halt meg a néni a HÉV-megállóban
Szigetszentmiklóson, a HÉV-megállóban megállt a szíve egy idős asszonynak. A körülötte lévők próbálták újraéleszteni, amíg a mentősökre vártak. A segítség azonban a szemtanúk szerint csak egy óra múlva érkezett meg.
Kutyákat mentett a rendőr
Szabadidejében mentett kutyákat egy füstölgő házból Szigetszentmiklóson egy rendőr. Ő lehetne a nap hőse, de az eset még szilveszterkor történt.
Rendőrök mentettek ki egy nőt egy égő házból
A rendőrök érkeztek először ahhoz a szigetszentmiklósi családi házhoz, amely éjjel gyulladt ki. Valaki segítségért kiáltott, végül egy asszonyt sikerült kimenteni a tűzből.
Téglával verte agyon a 16 éves lányt
Azzal hitegette a lányt, hogy segít újra összehozni a volt barátjával. Amikor a lány visszautasította a közeledését, a földre teperte, egy téglával agyonverte, a holttestet pedig gumiabroncsokkal próbálta elrejteni. A férfi ellen most vádat emeltek.
A gyerekbántalmazási ügyet kihagyták a beszámolóból
Nem kaptak segítséget a bántalmazott gyerekek
Nem kaptak valós segítséget a veszélyeztetettségük megszüntetéséhez, a szakemberek nem ismerték fel időben, hogy ki kell emelni a családból a szigetszentmiklósi gyermekbántalmazás áldozatait. A gyermekvédelemmel foglalkozó szervezetek között nem volt érdemi együttműködés – állapította meg az alapvető jogok biztosa.
A kormány szétosztott 7,5 milliárd forintot
Ismét hozzányúlt a költségvetési tartalékhoz a kormány, így az összesen 113 milliárd forintos éves keretből idén már 13 milliárdot fel is használt.
Tavaszig nem tudjuk meg, miért kínozták gyerekeiket
Csütörtökön reggel kezdődött a szigetszentmilkósi gyermekbántalmazási ügy büntetőpere. A sajtót nagyjából negyed óra után kizárta a bíróság a tárgyalóteremből, ítélethirdetés tavasszal várható.
Hirtelen kirúgtak egy embert a gyerekkínzás miatt
Néhány órával az után, hogy Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter pénteken reggel rendkívüli fegyelmi eljárást rendelt el a szigetszentmiklósi gyermekbántalmazási ügy miatt, meg is találták a felelősöket. Egy családgondozót azonnali hatállyal felmentettek, és fegyelmi eljárást indítottak a Szigetszentmiklós-Tököl Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat intézményvezetőjével szemben.
Fegyelmi eljárás indul a szigetszentmiklósi gyerekbántalmazás ügyében
Navracsics Tibor tudni szeretné, hogy történt-e mulasztás a hivatalos eljárások során.
Senkinek nem tűnt fel az éveken át tartó gyerekkínzás
Se a védőnő, se a gyerekorvos, se az óvoda, se az iskola nem vette észre, hogy brutálisan bántalmazták a szigetszentmiklósi gyerekeket. Fegyelmi eljárás senki ellen nem indul.
Rabszolgaként dolgoztatták a megkínzott gyerekeket
Az iskola tudott a gyerekek kínzásáról
Mindenki hárított a gyerekgyalázás ügyében
A gyermekbántalmazási eseteket jelezni hivatott intézményrendszer egyik Szigetszentmiklóson illetékes szereplője sem akart nyilatkozni a kedden nyilvánosságra került súlyos esetről – írja az Index.
Patkánnyal etették, megerőszakolták gyerekeiket
Vádat emeltek egy szigetszentmiklósi házaspár ellen, akik elképesztő brutalitással kínozták gyerekeiket.
A 4 legjobb wellnessfürdő Budapest környékén
Budapesti vagy, és kimozdulnál egy kicsit a városból, de mégsem szeretnél messzire utazni? Vidékről érkezel, és budapesti programokkal is összekötnéd a wellnessüdülést? Akkor neked találták ki Budapest környékének wellnessfürdőit.
Na, ide figyelj, pöcsikém, a politika mocskos dolog
Nagy fölénnyel verte a fideszes jelöltet az ellenzéki pártok közös képviselője a szigetszentmiklósi önkormányzati választáson. A tudatlan lánykák éppúgy rá szavaztak, mint Gyurcsány Ferenc igaz rajongói, pedig volt olyan, aki Bajnai Gordont összekeverte a Jobbikkal. A választás viszont inkább szólt a lakótelepi padokról, mint a nagy kormányváltó összefogásról.
Nagyon nyert a baloldal Szigetszentmiklóson
Ladányi Sándor MSZP-s képviselő szerzett mandátumot a szigetszentmiklósi önkormányzati választáson. Őt támogatta a DK és az Együtt 2014 is, másfélszer annyit kapott, mint a fideszes jelölt.
Kézen lőtte riválisát a féltékeny exférj Szigetszentmiklóson
Túszdráma volt Szigetszentmiklóson, egy féltékeny férfi rálőtt a riválisára - egy nemzeti dohánybolt dolgozójára -, feldúltan lövöldözött, közben pedig elrabolta és túszul ejtette a volt feleségét. A kommandósok fogták el, a szemtanúk szerint "kilőtték", bár éles fegyvert nem használtak.
- címkék:
- Szigetszentmiklós
- Címkefelhő »
A kutya egész nap őrülten rohangált
Szigetszentmiklóson vasárnap este majdnem egy egész családot kiirtott egy késes gyilkos. A szomszédok nem hallottak kiáltásokat, csak a kutya ugatott hangosan. A gyanúsított férfi a házban lakó harmincas nő élettársa volt, féltékenynek ismerték a környéken. Tegnap egy vonat elé ugrott, és ő is meghalt.
A volt élettárs gyilkolt Szigetszentmiklóson
Egy nőt és az anyját ölték meg vasárnap Szigetszentmiklóson. A gyanú szerint a tettes a nő volt élettársa lehet, aki vasárnap délben öngyilkos lett, vonat elé vetette magát. Egy ember maradt életben a vérontáskor, de a 61 éves túlélőnek is súlyosak a sérülései.
- címkék:
- Szigetszentmiklós
- gyilkosság
- Címkefelhő »
Holttesteket találtak Szigetszentmiklóson
Két holttestet találtak egy szigetszentmiklósi családi házban vasárnap este. Valószínűleg gyilkosság történt.
- címkék:
- Szigetszentmiklós
- gyilkosság
- Címkefelhő »
Fegyverrel akart bevonulni a börtönbe
A szigetszentmiklósi férfi nem vonult be börtönbe, ezért kezdték keresni. Miután elkapták, táskájában fegyvert és lőszereket akart becsempészni a börtönbe.
- címkék:
- Szigetszentmiklós
- fegyver
- börtön
- Címkefelhő »
Visszautasította, ezért ölte meg a szigetszentmiklósi lányt
Nem akart szexuális kapcsolatot létesíteni gyilkosával, ezért kellett meghalnia annak a 16 éves lánynak, akit április közepén találtak meg holtan a halásztelki Duna-parton - derült ki a gyilkossággal gyanúsított 31 éves férfi vallomásából.
Megöltek egy 16 éves lányt Halásztelken
Meggyilkoltak egy 16 éves lányt Halásztelken. A hallássérült lányt brutálisan megverte, majd megfojtotta a gyilkos. A feltételezett tettest, egy 31 éves férfit, őrizetbe vette a rendőrség, a bíróság pedig előzetes letartóztatásba helyezte.
Kövér László felesége kapott egy járást
Járási hivatalvezető lesz január elsejétől Szigetszentmiklóson Bekk Mária, Kövér László házelnök felesége. Bekk Mária jelenleg Tököl jegyzője.
Vádat emeltek a szerelmét halálra szurkáló rendőr ellen
Vádat emeltek a volt barátnője megölésével gyanúsított szigetszentmiklósi rendőr ellen, aki 83 késszúrással gyilkolta meg áldozatát. Az indíték szerelemféltés volt a vádirat szerint.
Ággyal ütközött egy autó az M0-son
Óriási dugót okozott egy szemközti sávba átrepülő ágy csütörtök délután a Budapest körüli gyorsforgalmi úton. A balesetben senki sem sérült meg.
Megvan a szigetszentmiklósi gimnázium igazgatója
Egy évre megbízott igazgatóvá nevezték ki a Batthyányi Kázmér Gimnázium első igazgatóhelyettesét. Az iskola ügye még áprilisban vált ismertté, amikor a tanárok és a szülők is tiltakoztak a vezetőségcsere ellen.
Bányatóba fulladt egy csónakázó férfi
Vízbe fulladt egy Szigetszentmiklós közeli kis tavon csónakázó férfi. Egy nővel mentek ki a vízre, de a csónak felborult, és csak a nőnek sikerült partra úsznia.
- címkék:
- Szigetszentmiklós
- baleset
- kékfény
- Címkefelhő »
Nincs új igazgatója a szigetszentmiklósi iskolának
Eredménytelen a szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium igazgatói posztjára kiírt pályázat. A minisztérium szerint azért, mert a jelöltnek nincsen megfelelő végzettsége. A szülők tiltakozása ellenére kinevezett igazgató megbizatása a hónap végén lejár.
Előzetesbe került a rendőrgyilkos nyomozó
A gyilkossággal vádolt rendőr az egészségi állapota miatt a tököli börtönben tölti a 30 napos előzetes letartóztatást.
Beismerte a gyilkosságot a féltékeny nyomozó
Vallomást tett és beismerte tettét a szigetszentmiklósi rendőrgyilkosság gyanúsítottja. A 36 éves férfit a féltékenység motiválta, arra azonban állítása szerint nem emlékszik, hogy hányszor és hogyan szúrt.
Rejtélyes rendőrhalál Szigetszentmiklóson
A rendőrség egy bejelentés nyomán ment ki a szigetszentmiklósi házba, ahol egy halott és egy életveszélyesen megsérült rendőrt találtak. Helyszíni tudósítónknak egy szomszéd azt mondta, a lakásban egy rendőr házaspár lakott.
Szerelemféltés miatt ölhetett a rendőr
Egy halott és egy életveszélyesen megsérült rendőrt találtak egy szigetszentmiklósi lakótelepi ház 4. emeletén. A nyomozó a gyanú szerint leszrúta a rendőrnőt, a férfit a mentők vitték el. Pintér Sándor szerint a rendőrök helytelenül cselekedtek.
A Dunába fulladt egy 15 éves fiú
A 15 éves szigetszentmiklósi fiú megcsúszott egy használaton kívüli mólónál a Duna partján, a társai már nem tudták kihúzni. A fiú nem tudott úszni.
Hatalmas dugó az M0-s autópályán
Meghalt egy férfi, aki autójával a szalagkorlátnak ütközött az M0-s autóúton csütörtök délután Szigetszentmiklós közelében; a teljes útzár miatt a környéken már 10 kilométeres a kocsisor - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
Újra indulhat a harc a szigetszentmiklósi iskolaigazgatói posztért
Új pályázatokat írtak ki a Pest megyei igazgatói posztokra, miután a korábbi pályáztatást a Nemzeti Erőforrás Minisztérium érvénytelenítette. A szigetszentmiklósi gimnáziumban, ahol tanárok, szülők és dikákok tiltakoztak a később érvénytelenített igazgatóváltás ellen, újra indulhat a harc a vezetői posztért: az április elején leváltott igazgató valószínűleg újra indul, az átmeneti igazgató egyelőre gondolkodik.
Meggondolták magukat a szigetszentmiklósi osztályfőnökök
Mégis helyükön maradnak annak a szigetszentmiklósi gimnáziumnak az osztályfőnökei, ahol vita robbant ki az igazgatóváltás körül. Az intézmény fenntartója a tanárok tiltakozásával szembemenve nevezett ki új vezetőt az iskola élére, és emiatt fenyegetőztek korábban az osztályfőnökök lemondással.
Összevissza nevezi ki az iskolaigazgatókat az állam
Napok óta tiltakoznak a szigetszentmiklósi gimnázium tanulói és tanárai az ellen, hogy az állam új igazgatót akar rájuk tukmálni. Nemcsak a Pest megyei iskolában áll a bál, kilenc megyében kell hirtelenjében igazgatót keríteni az iskolák élére, de a legtöbb helyen rutinnal elejét vették a vitáknak. Hoffmann Rózsa kedden a parlamentben azzal próbálta csillapítani az indulatokat, hogy az igazgatóválasztás nem demokratikus folyamat, a szülők és a tanárok legfeljebb javasolhatnak, de végül úgyis az állam fogja eldönteni a kérdést.
Listázással riogatta a diákokat az új igazgató
Listát akart íratni az új igazgató a szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnáziumban a hiányzó diákokról, akik közül többen az ő kinevezése miatt nem mentek iskolába szerdán. Az iskolából az átlagosnál háromszor többen hiányoztak, egyesek fenyegetve érzik magukat a listairatás miatt, mások csak legyintettek rá. Az igazgató pedig közben rájött, hogy nem is kell neki a lista, megoldja másképp.
Fideszezés durvítja a szigetszentmiklósi iskolaháborút
Összefogtak a tanárok, a szülők és a diákok a szigetszentmiklósi iskola váratlanul és akaratuk ellenére kinevezett új igazgatója ellen. A szerdai iskolai fórumon elszabadultak az indulatok, az igazgató még a rendőrséget is kihívta. Sokak szerint politikai oka van az igazgatóváltásnak, egyesek Kövér Lászlót, a parlament elnökét sejtik a háttérben, de néhány szülő szerint azért indult be a fantáziálás a politikáról, mert a döntés teljesen érthetetlen.
Menekülnek a tanárok az új igazgató miatt
Huszonhárom tanár mondott le osztályfőnöki és munkaközösség-vezetői megbízatásáról egy szigetszentmiklósi gimnáziumban, miután szerintük indokolatlanul tették meg Kövér László egyik barátját igazgatónak. Az Országgyűlés sajtószolgálata szerint az új igazgatót, Mede Norbertet nem ismeri Kövér László.
Lidl: A megoldás kulcsát a Gropiusnál kell keresni
A Lidl többször tárgyalt a szigetszentmiklósi raktár előtt tüntető vállalkozókkal, de nincs olyan jogi megoldás, amellyel közvetlenül a vállalkozóknak fizethetné ki a Gropius számláit.
"A létért küzdenek" a Lidlt blokád alatt tartó vállalkozók
Blokád alá vette múlt héten hat vállalkozás a Lidl szigetszentmiklósi raktárközpontját, mert az áruházlánc nem fizetett nekik az egyik budapesti üzlete építése után. A Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetsége hétfőn reggeltől félpályás útlezárással folytatta akcióját, egy kilométeres volt a tiltakozók kocsisora. A vállalkozók állításuk szerint hónapokkal a munka befejezése előtt figyelmeztették a beruházó Lidlt, hogy a fővállalkozó, a csődhelyzetben lévő Gropius nem fizet. Közben a Gropius felszámolás alá került. A vállalkozók most a "létért küzdenek" a szigetszentmiklósi ipari parkban. A Lidl áruházlánccal a videót készítő LiveInfo megppróbálta ...
- címkék:
- Szigetszentmiklós
- blokád
- Lidl
- Címkefelhő »
"Felépítettük a Lidlt, de egy fillért nem kaptunk érte" - videoriport a VÉSZ tiltakozásáról
Eltorlaszolta a Szigetszentmiklósi Lidl logisztikai központ bejáratát a Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetsége, mert nem fizették ki az azt építő alvállalkozókat. A kivitelezőknek közvetlenül a Gropius Zrt. tartozik, de a blokádot szervező munkások a Lidlt is felelősnek tartják azért, hogy nem jutottak a pénzükhöz. A Lidl Magyarország képviseletében nem kívántak kameránk előtt nyilatkozni, csak telefonon válaszoltak a kérdésünkre. A szigetszentmiklósi önkormányzat még vizsgálja, hogy törvénysértő-e a demonstrálók akciója és a Lidl ideiglenesen épített kapuja.
Balesetek okoztak torlódást az M0-son
Több baleset is történt kedden az M0-son. Kora reggel egy román és egy bolgár kamion ütközött össze Szigetszentmiklósnál, majd nem sokkal ez után egy teherautóba hajtott egy személykocsi az autóút 12. kilométerénél. A balesetekben egy ember életveszélyesen, ketten pedig súlyosan megsérültek.
Kikapcsolták a gázt egy 84 lakásos szigetszentmiklósi házban
Nagy összegű tartozást halmozott fel egy 84 lakásos társasház Szigetszentmiklóson, és a korábban kialkodott részletfizetést sem tudta teljesíteni, ezért a szolgáltató kikapcsolta a gázt. A közös képviselő szerint a gond azzal kezdődött, hogy a közgyűlés irreálisan alacsony fűtési költséget szavazott meg.
- címkék:
- Szigetszentmiklós
- gázellátás
- Tigáz
- Címkefelhő »
"A szocialistáknak itt már semmi esélye, a nyakamat teszem rá" - ahol véget ér a Kuncze-kor
A Fidesz tűnik befutónak a helyiek hangulata alapján Pest megye 12. választókerületében, ahol a rendszerváltás óta csak Kuncze Gábor visszavonult korábbi SZDSZ-elnök tudott egyéniben nyerni az országgyűlési választásokon. A körzet korábban erősen szocialista volt, de a helyi MSZP-s jelölt szerint az új lakóparkokba, újépítésű családi házakba betelepülők felborították a korábbi erőviszonyokat. A MSZP szerint a túl hirtelen túl nagyra nőtt környék problémáinak megoldása már megkezdődött, a helyiek azonban nagyobb lendületet várnak.
A tulaj szerint baráti összejövetel volt a szigetszentmiklósi pincében
Baráti összejövetelt tartottak abban a szigetszentmiklósi pincében, ahol a szilveszter éjjelén kitört tűzben 12 ember megsérült. Ezt a tulajdonos közölte szombaton, aki megkérdőjelezte a helyi önkormányzat állítását, hogy a helyiségre még használatba vételi engedélyük sem volt.
Robbanás egy szigetszentmiklósi szórakozóhelyen
Tizenketten megsérültek, többen súlyosan egy szigetszentmiklósi szórakozóhelyen, ahol robbanás volt, majd tűz ütött ki szilveszter éjjel. Egyelőre nem tudják, mi okozta a tüzet, egyes szemtanúk szerint petárda miatt keletkezett, de ezt hivatalosan nem erősítették meg. Az önkormányzat szerint a tulajdonos még arra sem kapott engedélyt, hogy a - tűzvédelmi szabályok be nem tartásával épült - pincét magáncélra használhassa.
- címkék:
- Szigetszentmiklós
- robbanás
- Címkefelhő »
Várhidi győzelemmel debütált az NB II-ben
Várhidi Péter győzelemmel mutatkozott be a labdarúgó NB II-ben szereplő Szigetszentmiklós kispadján, miután csapata 1-0-ra nyert a Videoton FC II otthonában.
Halálra gázoltak egy nőt Szigetszentmiklóson
- címkék:
- Szigetszentmiklós
- gázolás
- kékfény
- Címkefelhő »
Tököli megtréfálta a Haladást
A Paks némi meglepetésre elhozta a három pontot a Haladás otthonából a labdarúgó Soproni Liga 14. fordulójában.
Apatikus Tököli, optimista Kabát, lemondó Bajzát
Erwin Koeman nagy meglepetést keltett, amikor két év után ismét behívta a válogatott keretbe Torghelle Sándort, aki aztán Albánia és Málta ellen is góllal hálálta meg a kapitány bizalmát. De vajon tényleg a Bundesliga II-ben szereplő játékos-e a legjobb magyar csatár? Elegendő-e, ha csupán két támadó van a keretben, vagy érdemes lenne másoknak is megadni a lehetőséget? A múlt héten olvasóink segítségével kerestük a választ, ezúttal pedig a hazai bajnokságban meghatározó, a válogatottnál mégis mellőzött támadók mondják el a véleményüket.
A Bőcs visszaelőzte a Fradit
A Bőcs hazai pályán fölényes győzelmet aratott a Tököl felett a labdarúgó NB II 12. fordulójában, ezzel továbbra is az élen áll a Keleti csoportban.
Nehezen nyert Diósgyőrben az MTK
A címvédő MTK egy góllal nyert a Diósgyőr vendégeként a labdarúgó Soproni Liga 4. fordulójában. A Vasas Sowunmi 83. percben szerzett góljával nyert Siófokon, a Fehérvár ellen megszerezte története első győzelmét az élvonalban először szereplő Kecskemét. A Zalaegerszeg-Kaposvár és a Paks-Honvéd mérkőzés 1-1 lett.
Ferenczi hármat, a Fradi hatot gurított
A Ferencváros hazai környezetben 6-2-re nyert a Tököl ellen a labdarúgó NB II 1. fordulójának hétfői mérkőzésén a Keleti csoportban. A zöld-fehér együttesben a nyáron igazolt Ferenczi István három gólt rúgott.
Tököli és a romlott sütemény kifogott a Kecskeméten
A Paks Tököli Attila két góljával nyert az újonc, története során első alkalommal az élvonalban szereplő Kecskemét otthonában a labdarúgó Soproni Liga első fordulójában.
Pedofíliával gyanúsítanak egy rendőrt
Állami gondozott, csellengő vagy hajléktalan gyerekeknek fizethetett egy szigetszentmiklósi rendőr homoszexuális szolgáltatásokért - a rendőrség vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást. A gyanú többek között megrontás, kerítés és tiltott pornográf felvételek készítése - írja a Magyar Nemzet.
Égert felmentették, Tökölit nem
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága felmentette a paksiak védőjét, a tévesen kiállított Éger Lászlót. Újra botrányt okozó szurkolói miatt az Újpest 500 ezer forintot fizet.
Lopott autó is fennakadt a csepeli razzián
Egy nap alatt 30 ezer autót ellenőriztek Szigetszentmiklós, Csepel, Ráckeve térségében rendőrök és polgárőr aktivisták. A szabálytalankodókon kívül egy lopott autót is sikerült elcsípniük.
Elszálló tetőket emlegetnek a tököli reptér ellenzői
A szovjet időkben senki nem kérdezte meg a Tököl környékén élőket, hogy akarnak-e katonai repülőteret a szomszédba. Most a Csepel-sziget lakói azt akarják, ne legyen polgári reptér a hajdani bázisból. A tököli reptér jelenleg nem is reptér, de évi 14 ezer gép így is felszállhat itt. A környékbeliek a zajtól és a szennyezéstől tartanak, míg az üzemeltető szerint Budapestnek szüksége van egy második reptérre.
Leszakadt hintaállvány okozta egy fiú halálát
Hintaállvány okozta egy kisgyermek halálát Szigetszentmiklóson. Egy családi ház udvarán eddig ismeretlen okból leszakadt a hintát tartó szerkezet, és ráesett az alatta lévő gyermekre, aki olyan súlyos fejsérüléseket szenvedett, hogy a helyszínre hívott mentők nem tudtak rajta segíteni.
Nem úszta meg sem Tököli, sem a Fradi
Komoly büntetést kapott Tököli Attila, a Paks labdarúgója, akit a hétvégi Budapest Honvéd elleni bajnokin Szabó Zsolt játékvezető szövegelésért állított ki, s aki nemcsak edzőjével volt tiszteletlen, de még egy nézőn is elégtételt kívánt venni.
Két áruházat nyit a Bauhaus Magyarországon
Még az idén megnyitja két szakáruházát a német Bauhaus. Októberben Dunakeszin, decemberben Szigetszentmiklóson. A Bauhaus tíz éven belül piacvezető pozíció elérését tűzte ki a magyar piacon - olvasható az áruház közleményében.
Nem tudta megnyerni a rangadót a Fradi
A labdarúgó NB II Keleti csoportjának rangadóján a Ferencváros hazai pályán játszott 1-1-es döntetlent a Nyíregyházával, így zsinórban negyedik mérkőzésén maradt nyeretlen, de jobb gólkülönbségével továbbra is vezeti a tabellát az azonos pontszámmal álló nyírségiek előtt.
Változó ingatlanhelyzet északon és délen
Szerény az ingatlanpiac a főváros északnyugati térségében és a szomszédos településeken. Élénkül ugyanakkor - ha ellentmondásosan is - a déli területeken. Csepelen és Szigetszentmiklóson számos lakópark épült az utóbbi években.
Tököli a másodosztályban is fradista lesz
A Ferencváros hivatalos honlapja szerint visszatér az Üllői útra Tököli Attila, az együttes korábbi csatára, aki a másodosztályban is vállalja a szereplést.
Michael Schumacher leigazolta Tökölit
Ami nem sikerült tavaly, megvalósulhat idén, Michael Schumacher, Baumgartner Zsolt, és Tököli Attila egy csapatban léphet pályára. A kétszeres magyar gólkirályt ugyanis Michael Schumacher meghívta, legyen a pilóták segítségére a Puskás-stadionban, az augusztus 2-án esedékes MAI Casco Futball Grand Prix-n, amikor a Forma 1-es versenyzők magyar sztárok ellen lépnek pályára jótékonysági mérkőzésen.
- címkék:
- Tököli Attila
- Michael Schumacher
- Szigetszentmiklós
- Baumgartner Zsolt
- Casco
- magyar foci
- autósport
- Grand Prix-versenyzés
- Giancarlo Fisichella
- Heinz-Harald Frentzen
- Ralf Schumacher
- Jordan Grand Prix
- Jacques Villeneuve
- Halásztelek
- Szigethalom
- Kimi Räikkönen
- Eddie Irvine
- Mika Häkkinen
- Fernando Alonso
- Sauber
- David Coulthard
- Juan Pablo Montoya
- Jenson Button
- Rubens Barrichello
- Gianmaria Bruni
- 2004-es Formula?1 világbajnokság
- foci
- Címkefelhő »
Duplázások a magyar jet-ski bajnokságban
A Magyar Jet-Ski Szövetség a nemzeti-bajnokság III. versenyét 2006. július 1-2-án Szigetszentmiklóson, a Jet Line Waterworld Jet-Ski Arénában rendezte meg.
Lelőtte a bankrablót a biztonsági őr
Bankrablókra lőtt a biztonsági őr Szigetszentmiklóson, egyikük olyan súlyosan megsebesült, hogy a helyszínen meghalt, a másik elmenekült. A rendőrség lezárta a helyszínt és megkezdte a szökésben lévő rabló keresését.
Lisztes a Mönchengladbaché, Tököli Cipruson
Augusztus 31-én éjfélkor lezárult az átigazolási piac, cikkünkben azt gyűjtöttük össze, hogy kik azok a magyar játékosok, akik nyáron légiósok lettek, és kik azok, akiknek az utolsó órákban dőlt el a sorsa.
Tököliék győzelemmel kezdtek a Bundesligában
Az újonc 1.FC Köln győzelemmel rajtolt a német labdarúgó-bajnokságban, miután 1-0-ra legyőzte hazai pályán a Mainzot. Tököli Attila a 67. percben állt be a Kölnbe, és ő harcolta ki a győztes gólt megelőző tizenegyest, a vendégeknél Bódog Tamás nem jutott szóhoz. A Hertha BSC Hannoverben döntetlenezett, Dárdai Pál az utolsó percekben lépett pályára. Szintén megosztozott a pontokon a Duisburg és a Stuttgart, illetve a Wolfsburg és a Dortmund, míg a Werder Bremen és a Hamburg fölényes sikerrel kezdte az idényt.
Gerencsér és Bíró duplázott a jet-ski ob-n
Gerencsér Csaba és Bíró Péter is duplázott a jet-ski bajnokság hétvégi, második versenyén, Szigetszentmiklóson: előbbi a Formula 2 és Runabout 800, utóbbi - négyéves kihagyás után visszatérve - a Ski és a Formula 3 kategóriában diadalmaskodott.
Lisztes és Szabics Tököli csapattársa lehet
Sajtóértesülés szerint Lisztes Krisztián és Szabics Imre is az 1. FC Köln labdarúgója lehet. Ha az élvonalba feljutott csapat megszerzi a két játékost, akkor három magyar légióssal rendelkezhet, Tököli Attila ugyanis tavaly nyáron került Kölnbe.
Tököli Kölnben is a válogatottságra gondol
Karácsony másnapján utazott vissza csapatához, az 1. FC Kölnhöz Tököli Attila, aki a szabadságát Pécsett töltötte. A nyáron a Ferencvárosból Németországba szerződő válogatott csatárral az őszi szezonról és terveiről beszélgettünk.
Gera és Tököli jótékonykodott
A karácsonyt otthonuktól távol töltő gyermekeket ajándékozott meg két válogatott labdarúgó, Gera Zoltán és Tököli Attila a pécsi Kerpel-Fronius Ödön kórházban. A korábban a helyi csapatban is szerepelt játékosokat az 1. FC Kölnben futballozó Tököli képviselte, mert a West Bromwich Albiont erősítő társa nem tudott hazautazni Birminghamből, a Premier League-ben ugyanis vasárnap bajnoki fordulót rendeznek.
Matthäus osztályozni fogja kiszemeltjeit
Még a thaiföldi túra előtt beszélgettünk Lothar Matthäus szövetségi kapitánnyal, méghozzá elsősorban a jövőről. Személyi kérdéseket is érintettünk, amiből kiderült, hogy a német szakember jövőre szűkíteni akarja a magyar labdarúgó-válogatott keretét, továbbá több külföldön szereplő játékos - többek között Lisztes, Szabics, Tököli, Dragóner, Pető Tamás, Bodnár - teljesítményét is folyamatosan figyeli majd.
Nysa mentőautó - Lengyel beteg
Nysa betegszállítót élesztettek újra Szigetszentmiklóson. Féjja Zsolt járta körül a nyugdíjazott mentőkocsit.
Nyaklövéssel védekezett a rendőr részeg támadója ellen
Nyakon lőtt egy rendőr vasárnap este egy ittas férfit Tökölön. A sértettet súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A rendőr elmondása szerint önvédelemből lőtt, mert a férfi késsel támadt rá és társára.
Szűcs után Tököli is megsérült
Szerdán Szűcs Lajos, csütörtökön pedig Tököli Attila dőlt ki a sorból a Horvátország elleni vb-selejtezőre készülő magyar válogatott keretéből. A ferencvárosi kapus a vállát, míg a az 1. FC Köln csatára a hasfalát fájlalja.
Őrizetbe vették a szigetszentmiklósi óvoda gyújtogatóját
Őrizetbe vették azt az asszonyt, aki öt alkalommal is felgyújtotta az óvodát Szigetszentmiklóson, hogy így tüntesse el a konyhai leltárhiányra utaló nyomokat. A konyhavezetőt rongálás és közveszélyokozás gyanújával vették őrizetbe.
- címkék:
- Szigetszentmiklós
- rongálás
- óvoda
- Címkefelhő »
A negyedikről zuhant ki egy gyerek Tökölön
Mentőhelikopterrel kellett kórházba szállítani azt a gyermeket, aki kizuhant egy negyedik emeleti lakásból Tökölön.
Kriston az MTK-nál
Bár a magyar futballisták jelenleg szabadságon vannak, a klubvezetők javában tárgyalnak a kiszemeltekkel. A felsőház együtteseiből többen külföldre szerződhetnek - Gera, Tököli, Torghelle, Huszti, Szélesi -, de a hazai játékospiac is egyre inkább mozgás lendül: Kriston Attila például az MTK-hoz tart, a Ferencváros pedig egy fél csapatra való játékossal tárgyal.
Betegség miatt maradtak el Tököli tárgyalásai
Sem a Ferencváros, sem a Magyar Labdarúgó Liga képviselőivel nem tudott tárgyalni Tököli Attila, a válogatott labdarúgó ugyanis vírusos gyomorfertőzés miatt otthon maradt. A játékos elmondta, rossz passzban van, ráadásul sérülése sem javul.
Bajnoki aranylázban a Loki, Újpest, Fradi trió
A hetek óta tartó kiélezett csata csütörtökön befejeződik, eldől, hogy a Debrecen, az Újpest vagy a Ferencváros nyeri meg a labdarúgó Arany Ászok Ligát, hiszen a rájátszás utolsó fordulója következik a felsőházban. A Lokinak győznie kell az Üllői úton az aranyéremhez, Pintér Attila, az FTC edzője viszont "bosszút" ígér a tavalyi, elveszített bajnokság miatt. Az MTK ellen a Puskás-stadionban pályára lépő Újpest akkor lehet első, ha a legnagyobb rivális valóban legyőzi a Debrecent, míg a zöld-fehér drukkereknek - saját csapatukon kívül - az MTK "bravúrjában" is bízniuk kell.
A Fradinál nem örülnek a horvát bírónak
Az Üllői úton nem örülnek annak a döntésnek, hogy a horvát Trivkovic vezeti a bajnoki cím szempontjából sorsdöntő vasárnapi Újpest-Ferencváros rangadót.
Élen az FTC, a Loki is megelőzte az Újpestet
A Ferencváros újra vezeti az Arany Ászok Ligát, miután a zöld-fehérek változatos és paprikás hangulatú mérkőzésen 3-2-re győztek a Balaton otthonában, míg a 30. forduló előtt listavezető Újpest csak döntetlent ért el Sopronban. Mészöly Géza csapatát a Debrecen is megelőzte, amely az MTK otthonából hozta el a három pontot. Az alsóházban a Békéscsaba a Győrt, a Videoton a ZTE-t verte, a Haladás pedig ikszelt a Péccsel hazai pályán.
- címkék:
- Mészöly Géza
- Torghelle Sándor
- Tóth Mihály
- Szigetszentmiklós
- Vincze
- magyar foci
- kosárlabda
- Halásztelek
- Szigethalom
- ZTE
- foci
- Bundesliga
- Újpest FC
- MTK
- Haladás
- Ferencváros
- Győr
- FTC Labdarúgó
- Csuti-Hydrocomp Zalaegerszeg SK
- FC Bayern München
- Debrecen
- Loki
- MiZo Pécs
- Sopron
- Békéscsaba 1912 Előre SE
- Tököl
- Balaton FC
- Videoton FCF
- Arany Ászok Liga
- Címkefelhő »
A Fradi nyerte a Magyar Kupát
A papírformának megfelelően s főleg a szünet után mutatott teljesítménynek köszönhetően a címvédő Ferencváros legyőzte a másodosztályban fölényesen listavezető Budapest Honvédot, ezzel huszadik alkalommal nyerte meg a Magyar Kupát.
Áprilisban Ronaldóékkal játszhat a válogatott
A tárgyalások jelenlegi állása szerint 50 százalék az esélye annak, hogy április 28-án a magyar labdarúgó-válogatott a világbajnok Brazíliát fogadja. Ezt Bozóky Imre MLSZ-elnök jelentette be azon a szerdai sajtótájékoztatón, amelyen Lothar Matthäus szövetségi kapitány nyilvánosságra hozta 26-os keretét a Wales elleni március 31-ei budapesti barátságos találkozóra.
Emberhátrányban fordítottak Keneseiék
Az örmények felett aratott 2-0-s győzelem után Lettország ellen lépett pályára a magyar labdarúgó-válogatott. A gyenge színvonalú találkozón hiába vezetett a balti gárda 1-0-ra, a Molnár kiállítása miatt emberhátrányba kerülő válogatott Tököli és Kenesei találataival fordítani tudott, s szombaton délután, Románia ellen a tornaelsőségért léphet pályára.
Czvitkovics a Fradinál bukkant fel
Tapsoltak és csodálkoztak a Ferencváros szurkolói a szombati Hajduk Kula elleni edzőmérkőzés során, a szerbiai együttes elleni 4-0-s győzelem során ugyanis Tököli mesterhármasa mellett a második félidőben a sérüléséből lábadozó Aleksandar Jovic mezében Czvitkovics Péter tűnt fel zöld-fehérben. Az MTK-tól januárban elköszönt fiatal futballista elképzelhető, hogy az Üllői úton folytatja pályafutását - döntés a jövő héten születhet.
Portsmouthban nem Tököli jelentette a megoldást
Az elmúlt hetek egyik nagy szenzációja volt a magyar futballban, hogy a Ferencváros támadója, Tököli Attila az angol élvonalban szereplő Portsmouth FC-nél járt próbajátékon. A csatárt végül nem igazolta le a brit egyesület, amely azonban még az átigazolási időszak végéig mindenképpen akart legalább egy gólvágót szerződtetni, hiszen sérülések és eltiltások miatt csupán Teddy Sheringham állt a szakvezető, Harry Redknapp rendelkezésére a csatársorban. Végül három támadó is érkezett a Fratton Parkba.
Tököli hazatért Portsmouthból
Angol internetes források szerint a Portsmouth vezetői egyelőre nem tervezik Tököli Attila szerződtetését, a klub ugyanis sokallja a Ferencváros által kért összeget. Az angol csapatnak nagy szüksége lenne viszont bevethető támadóra, hiszen jelenleg mindössze Teddy Sheringhamre számíthat a szakvezetés.
Száz kisgép repül el Ferihegy felett
Egy magyar repülőegyesület úgy ünnepli a repülés századik évfordulóját, hogy egy 100 kisgépből álló kötelékrepülést hajt végre. A repülők Tökölről indulnak, és elhaladnak Ferihegy felett is.