Civil Mozgalom

címke rss
Így ütnék meg a főnyereményt a kis pártok

Így ütnék meg a főnyereményt a kis pártok

Míg az 1990-es parlamenti választáson öt olyan párt volt Magyarországon, amelyek nem jutottak be az Országgyűlésbe, de 1 százalék fölött szerepeltek, addig 2014-ben már egy sem. Az 1 százalék elérése azért fontos, mivel így az adott szervezet négy évig kap állami támogatást. Megnéztük, hogy 2018-ban ki landolhat az 1 és 5 százalék közötti sávban.

Ezért dőltek be a hazai civil mozgalmak

Archívum2017.02.06, 11:13

Több civil szervezet is viharos gyorsasággal erősödött meg 2010-et követően, de amilyen hirtelen bekerültek a politikába, olyan gyorsan tűntek el a süllyesztőben. Nagy kérdés, hogy az elmúlt hetekben aktivizálódó, olimpiaellenes Momentum Mozgalom képes lesz-e megkapaszkodni a politikai arénában, és önállóan indulni a 2018-as választásokon. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a parlamenten kívüli mozgalmak sikertelenségében leginkább a baloldali pártok voltak érdekeltek.

Mátraverebélyen indul a polgármesteri posztért Seres Mária

Archívum2010.09.13, 12:40

Az általa tipikus problémákkal küzdő magyar falunak tartott Mátraverebélyen indul a polgármesteri posztért a Civil Mozgalom elnöke, Seres Mária az önkormányzati választáson. A jelölt hétfőn azt mondta: szeretné megmutatni, hogy nincs reménytelen település.

131 milliót költött a kampányra az MDF

Archívum2010.07.08, 11:10

Az MDF 131 millió forintot, a Civil Mozgalom pedig 13 millió forintot küldött a tavaszi parlamenti választásokra. A két párt a beszámolója szerint a törvényes keretek között maradt, a jelenlegi jogszabályok szerint a pártok jelöltenként egymilliót költhetnek a kampányra.

A fideszmentes Orbántól az alkoholmentes MDF-ig - a 2010-es választási plakátok

Archívum2010.04.17, 18:16

A Fidesz öt, az MSZP négy óriásplakát-sorozattal bombázta a választókat a kampányban, de megmutatta magát a Jobbik, az LMP, és kifejezetten aktív volt a parlamentből végül kiesett MDF is. A választási plakátok szinte mindent uraltak az elmúlt 1,5-2 hónapban. Az MDF a szavakkal zsonglőrködött, Orbán Viktor levetette fideszes gúnyáját, a Jobbik pedig börtönráccsal üzent. Önnek melyik tetszett a legjobban?

Orgazmusélménytől a sült ökörig - helyszíni tudósítások a választás éjszakájáról

Archívum2010.04.12, 13:15

Ölelkeztek és zászlókat lobogtattak az emberek a Vörösmarty téri Fidesz rendezvényen, míg a gárdisták által biztosított Sportmax 1 szabadidő központban a jobbikosok jótékony céllal sütött ökröt ettek. Az LMP előtt Bajcsy-Zsilinszky úti székházban ünnepelt, ahova az amerikai nagykövet is beugrott, majd az Instantban sárga műanyaglabdák között folytatta a bulizást. Mesterházy Attila MSZP miniszterelnök-jelölt telefonon gratulált Orbán Viktornak, a párt politikusai hajnali egy óra előtt távoztak a székházból. Az MDF székházában éjfélkor már csak páran lézengtek, miután Dávid Ibolya a párt 2,65 százalékos eredménye után lemondott az MDFF ...

Seres Mária nem szomorú - Civil Mozgalom percről percre

Archívum2010.04.12, 00:39

A Civil Mozgalom az egyetlen párt, amelyik a nagyok mellett országos listát tudott állítani, azonban a választáson kevesebb, mint 1%-ot ért el. Seres Mária arra panaszkodott, hogy elhallgatták pártjukat, ezért nem ismerik őket az emberek, de az alacsony eredmény ellenére nincs elkeseredve, mert hosszú távra tervez.

Képek a választások első fordulójáról

Archívum2010.04.12, 11:42

Szijjártó sminkelt, a gárdisták tortát ettek, az LMP-sek buliztak, az MDF és az MSZP pedig hamar elcsomagolt. Nézze meg az országgyűlési választások első fordulójának estéjén készült fotóinkat!

Seres Mária szerint nem akarják utaztatni a szavazóikat

Archívum2010.04.07, 14:14

Seres Mária szerint a Civil Mozgalom nem buzdította utazásra a szimpatizánsaikat, csak tájékoztatta a választókat, hogy mit kell tenni, ha valaki a lakhelyétől távol akar szavazni. Az OVB kétszer is elmarasztalta a mozgalmat, mert úgy ítélték meg, arra szólítják fel az embereket, hogy jelentkezzenek át olyan megyékbe, ahol van területi listájuk.

Újra eltiltotta a CM-et a szavazók vándorlásra buzdításától az OVB

Archívum2010.04.06, 19:48

Csak finomított a honlapján olvasható üzeneten a Civil Mozgalom, ezért az Országos Választási Bizottság ismét eltiltotta a pártot attól, hogy igazolással szavazásra buzdítsa híveit. A mozgalom ugyanis nem tudott minden megyében jelöltet állítani.

Előző
  • 1
  • 2
Következő