szén

címke rss

Rekord mennyiségű zöld energiát állítottak elő tavaly

Gazdaság2020.09.04, 15:24

Jelentős növekedést produkált tavaly a napenergia. A megújuló energiaforrás 2019-ben ugyanis az új kapacitások 45 százalékát adta, a széllel együtt pedig az új kapacitások többségét biztosították.. A szén azonban még mindig nagyon fontos szerepet tölt be a globális energiamixben.

Több szénerőművet zártak be eddig idén, mint amennyit megnyitottak

Gazdaság2020.08.04, 19:42

Idén fordult elő először a történelemben, hogy az év első hat hónapjában csökkent a szénerőművek kapacitása a globális energiatermelésben. Annak ellenére ugyanis, hogy Kínában dominálnak a szénerőművek, világszerte több erőművet zártak be, mint amennyit nyitottak.

A britek már második hónapja nem használnak szenet az áramtermeléshez

Gazdaság2020.06.11, 11:40

Már két teljes hónapja nem használnak széntüzelésű erőműből nyert energiát az Egyesült Királyság energiaellátásában (Észak-Írország területét nem számítva, mivel ott külön ellátórendszer van). Ez abszolút rekordnak számít az ország történetében - számol be arról a BBC.

A napenergia hamarosan olcsóbb lesz, mint a szén

Gazdaság2020.06.04, 13:53

Az új napelem- és szélenergia farmok hamarosan olcsóbbak lesznek, mint a szénerőművek, ami számos ország számára komoly gazdaságélénkítési lehetőséget jelent a járvány után – mondja az International Renewable Energy Agency.

Egy hónapig nem használtak szenet a britek az energiaellátáshoz

Gazdaság2020.06.04, 11:50

Május hónapban egyáltalán nem használtak szenet a brit energiatermelésben - írja a Guardian a rendszerfelügyeleti adatokra hivatkozva. A napsütéses órák kiugróan magas száma segítette elő azt, hogy május - energetikai szempontból - az eddigi legzöldebb brit hónappá válhasson.

Furcsa folyamat zajlik a Holdon, megdőlhet egy fontos elmélet

Tudomány2020.05.07, 20:15

A Holdnak is megvan a saját szénkibocsátása, ami kérdéseket vet fel Földünk égi kísérőjének keletkezésével kapcsolatban. 

Hetvenöt éve nem volt ilyen alacsony a szén iránti kereslet

Gazdaság2020.05.07, 11:58

A szén iránti kereslet éves szinten világszerte a legnagyobb zuhanást szenvedi el a II. világháború óta, miután a koronavírus-járvány számtalan országban a gazdaság – legalábbis részleges - leállítását idézte elő. Ez az energiahordozó már egyébként is jó ideje visszaszorulóban van, a mostani krízis pedig felgyorsította ezt a folyamatot.

Még nem látni a szénkorszak végét

Gazdaság2020.01.02, 11:19

Valamelyest csökkent a szén iránti globális kereslet 2019-ben, ám a következő évtized közepéig nem várható további mérséklődés a Nemzetközi Energiaügynökség elemzése szerint, írja a Magyar Nemzet. A szervezet az ázsiai piacok erőteljes növekedését nevezte meg okként.

Egy nagybank mostantól nem ad pénzt az Északi-sarkvidék megfúrására

Gazdaság2019.12.16, 16:28

Új fenntarthatósági irányelveket tett közzé az amerikai Goldman Sachs pénzintézet, melyek alapján a jövőben nem ad pénzt az északi sarkvidéken zajló olajfúrási munkálatokra, és szénkitermelési projekteket is csak igen korlátozottan támogat - írja a Guardian.

Csődbe ment az USA legnagyobb magán szénbányája

Gazdaság2019.10.30, 16:25

A Murray Energy, az Egyesült Államok legnagyobb magánkézben lévő szénbányászati vállalata csődvédelmet kért.

Egyetlen ország adja a világ acéltermelésének több mint felét

Gazdaság2019.10.10, 12:06

Az augusztusi adatok szerint, Kína egymaga adta a világ acéltermelésének 56 százalékát - írja a Mining.com.

Kiderült, hogyan kerültek a pomázi gyerekek a robbanás közelébe

Itthon2019.08.06, 13:49

Éppen szenet darált két fiú Pomázon, amikor az felrobbant. Mindkettőjüket másod- és harmadfokú égési sérülésekkel vitték kórházba. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy játszottak-e, vagy esetleg kísérleteztek valamivel.

A megújuló energiát használják legtöbben Németországban

Gazdaság2019.07.25, 12:18

Az új adatok szerint a megújuló energiaforrások – napenergia, szél- és vízerőmű, biomassza – több villamos energiát termeltek az országban, mint a szén- és az atomerőművek együttvéve – írja az Independent.

A tiszta energia idén már lenyomja a szenet

Gazdaság2019.06.21, 14:47

A szénenergia hazájának is tekinthető Nagy-Britanniában idén már több áramot termelhetnek szénmentes forrásokból, mint szénből. A szél-, nap- és atomenergia ezzel 2019-ben már felülmúlhatja a szenet.

Tíz napig megújuló energiák látták el a Fekete-hegyek országát

Gazdaság2019.06.04, 13:42

Soha nem fordult még elő az, hogy a kicsiny balkáni ország, Montenegró, ilyen hosszú időre száműzni tudta energiaellátásából a hagyományos energiahordozókat. Most viszont - írja egy szakportál - tíz napig kizárólag megújuló források biztosították, a szükségesnél több energiát.

Csúcsot döntöttek a britek az alternatív energiatermelésben

Gazdaság2019.05.08, 15:52

Rekordideje, már több mint hat napja termelnek villamosenergiát szén felhasználása nélkül Nagy-Britanniában.

Történelmi: felülkerekedtek a megújuló energiák az USA-ban

Gazdaság2019.05.04, 16:47

Történelmi hónap volt az idei április az Egyesült Államok energetikai szektorában. Ugyanis most először fordult elő, hogy a megújuló energiák révén több villamos energia került a hálózatba, mint a szén és a többi fosszilis energiahordozó révén.

A Ryanair lett Európa új szénerőműve

Gazdaság2019.04.02, 13:01

A Ryanair felkerült az Európai Unió tíz leginkább környezetszennyező vállalatának listájára, a tizedik helyre. Korábban még soha nem fordult elő, hogy ezen a listán a szénerőművek mellett más profilú cég is helyet kapjon - írja The Guardian.

Az ország, ahol egy év alatt közel 5 millió háztartást kapcsoltak le a szénről

Gazdaság2019.03.11, 15:22

Kína látványos eredményeket ért el a leginkább környezetszennyező energiahordozó, a szén visszaszorításában tavaly - írja a Reuters.

Itt épül a világ egyik leghosszabb futószalagja

Gazdaság2019.03.10, 13:23

Szahalin szigetén 28 kilométeres, fedett szénszállító futószalagot építtet a VGK orosz bányavállalat – közölte az érintett Uglegoszk járás önkormányzatának sajtóosztálya.

Még mindig nagyon népszerű a szén

Archívum2018.12.18, 15:30

Két évig tartó csökkenés után újra emelkedett a szénfogyasztás, azonban a bányacégeknek fel kell készülniük egy lassú növekedés fémjelezte periódusra – mondja a Nemzetközi Energiaügynökség. Ezzel együtt a szervezet úgy számol, legalább 2023-ig még egészen stabil keresletre lehet számítani.

Egy tökéletes világban megújuló energia váltja a szénenergiát

Tudomány2018.12.13, 07:35

Három évvel a párizsi megállapodás aláírása után egyre nehezebb helyzetbe kerül az európai szénszektor. Ahhoz, hogy a globális felmelegedés mértéke a még elfogadhatónak tartott szint alatt maradjon, a szénalapú áramtermelés arányát kettő százalék alá kellene szorítani. Az ENSZ katowicei klímacsúcsának keddi napján elhangzott: az Európai Unió visszavonhatatlanul elkötelezett a tiszta energiatermelésre való átállásban, amely nem lehet alku tárgya.

Befellegezhet az európai szénbányáknak

Tudomány2018.10.09, 18:34

Az elmúlt néhány évtizedben folyamatosan csökken az Európai Unió szén-dioxid kibocsátása. Ennek egyik elsődleges oka a szénbányák bezárása és a szén-felhasználás fokozatos megszüntetése. Európa elindult az energia átalakítása útján, és elsősorban a megújuló energiaforrásokban, az innovációban és a digitalizációban gondolkodik. Az átmenet kihívásai és lehetőségei fontos részét képezik A régiók és városok európai hete, brüsszeli rendezvénynek, ahonnan az Origo újságírója tudósít.

Még egy hónapig igényelhetik a téli rezsicsökkentést a fával és szénnel fűtők

Gazdaság2018.09.17, 10:02

A fával és szénnel fűtők még egy hónapig, október 15-ig igényelhetik a 12 ezer forint értékű tüzelőanyagot biztosító téli rezsicsökkentést a kiépített gáz- vagy távhő hálózattal rendelkező települések önkormányzataitól – közölte a Belügyminisztérium vasárnap.

Beteljesedett egy 1912-ben megjelent rémisztő jóslat

Tudomány2018.08.17, 11:21

Százhat évvel ezelőtt egy ijesztő jóslatot tartalmazó írás jelent meg egy új-zélandi napilapban. Akkor még senki sem gondolta volna, hogy az alig néhány soros cikkecske előrevetítette mindazt, amivel mára az egész emberiség szembesült: a globális felmelegedést.

Ezen keresi a legtöbbet az óriási indiai vasútvállalat

Gazdaság2018.07.27, 15:01

Szénszállításból keletkezik az indiai vasúttársaságnak a legtöbb bevétele – írja a Quartz egy friss tanulmányra hivatkozva.

Súlyos energiaválság fenyegeti a világot

Archívum2018.07.17, 16:07

A harmadik egymást követő évben csökkent az energiaszektorba áramló tőke mennyisége. Emiatt pedig sokan aggódnak, hogy lesz-e elég rendelkezésre álló energia a jövőben, illetve hogy a világ képes lesz-e megbirkózni a klímaváltozással.

Nem is tudjuk, hogy láthatatlan gyilkosok ólálkodnak körülöttünk

Tudomány2018.07.09, 17:59

A levegőben felhalmozódó ultrafinom részecskék az egészségre nézve igen veszélyes anyagok. Sajnos hazánkban is szennyezettnek számít a levegő, elsősorban a városokban. Magyarország nem áll túl jó helyen a légszennyezettség szempontjából Európában, csak néhány balkáni országban rosszabb a helyzet, legalább is az Európai Környezetvédelmi Ügynökség adatai szerint.

Rengeteg szerves szenet termelnek a mélytengeri mikroorganizmusok

Tudomány2018.06.15, 13:13

A világszerte előforduló mélytengeri hidrotermális kürtőknél élő mikroorganizmusok közösségei több mint négyezer tonnányi szerves szenet képesek termelni naponta - becsülték meg a kutatók az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent új tanulmányukban.

Kiszámolták, mennyit bukik az olajipar az elektromos autókon

Gazdaság2018.05.29, 16:12

Szinte nem telik el úgy hét, hogy valamelyik elemzőcég vagy tudósokból álló kutatócsoport ne adna közzé friss elemzést arról, hogy az elektromos meghajtású járművek terjedése miatt hogyan változnak meg a fosszilis energiahordozók kitermelésére épülő iparágak – írja az Oilprice. Most egy jó nevű brit társaság, az Aurora Energy Research jelentkezett új számításaival arról, mennyivel vágják meg az e-autók az olajipart.

Szénre cserélték tanszereiket iskolatáskáikban a gyerekek

Gazdaság2018.05.04, 16:59

Már az iskolás gyerekek is megérzik az észak-koreai szén külföldi felvásárlását tiltó szankciót, illetve annak hatásait – számol be arról a Daily NK, az Észak-Koreával foglalkozó szöuli hírportál. A lator államban élő források szerint ugyanis a bányászcsaládok, iskolába járás helyett, gyerekeiket magukkal viszik a szénfejtőkbe, vagy épp házról házra árultatják velük az energiahordozót.

Rekord: több mint két nap szén nélkül

Gazdaság2018.04.20, 16:19

A szén, amely több mint egy évszázada a világ legnagyobb gazdaságait táplálta, egyre inkább elveszíti szerepét a megújuló energiaforrásokkal folytatott küzdelemben. A héten a szigetországban 55 óra telt el anélkül, hogy bármelyik erőművük szenet égetett volna.

A kakaó volt az első negyedév legnagyobb sztárja

Archívum2018.04.03, 14:10

Igencsak együtt mozogtak a legfontosabb nyersanyagok az idei első negyedévben. Bár alapvetően nagy kilengések nem voltak, egyes eszközök, mint a kakaó, az acél és a fém igencsak elszakadtak a mezőnytől.

A mesterségesen telepített erdők is fokozzák a globális felmelegedést

Tudomány2018.04.04, 15:04

Egy átfogó kutatási projekt konklúziója szerint Európában az 1750 óta ültetett fák többnyire inkább növelték sem mint csökkentették a globális felmelegedést. Az ok a nem megfelelő fafajok telepítésében, és a helytelen erdőgazdálkodásban keresendő.

Korábban még sohasem próbáltak meg acélt előállítani szén nélkül

Gazdaság2018.02.02, 22:35

Globálisan is egyedülálló kísérleti acélgyártó üzemet építenek Svédországban, melyben az acél előállításához nem használnak majd szenet. Az előzetes tanulmányok szerint, a sikerre minden esély megvan. Ha a tervezett üzem a gyakorlatban is az elvárásoknak megfelelően teljesít, akkor nem túlzás a kijelentés: történelmi jelentőségű technológiai fordulat mehet végbe az acélgyártásban. S nem utolsó sorban, a klímaváltozás elleni harcban is.

Példát mutathat az EU a világ többi részének energetikában

Gazdaság2018.01.31, 15:05

Az Európai Unió villamos energia szükségletének közel harmadát már megújuló energiaforrásokból nyerte 2017-ben – ismerteti a Quartz egy friss jelentés fontosabb megállapításait. Az irány és az ütem jó, de vannak olyan körülmények, amelyre a közösség egészének figyelni kell.

Véget ér az európai szén ralija

Archívum2017.12.18, 21:26

A végéhez közelít az északnyugat-európai szén két éve tartó ralija. Kína ugyanis ismét megerősítette a károsanyag-kibocsátás korlátozására vonatkozó tervét, vagyis egyre inkább enyhül a világ második legnagyobb gazdaságának szénfüggősége.

Kiszáll a szénből a világ egyik legnagyobb bányacége

Archívum2017.11.10, 20:53

Mindössze öt évvel ezelőtt még szinte elképzelhetetlen lett volna, hogy a világ egyik vezető bányacége teljes egészében lemondjon a szénbányászatról. Ma ez valóssággá válhat, ha a Rio Tinto valóban eladja az utolsó szénbányáit is.

Múltbeli madarak tollai bizonyítják a növekvő légszennyezettséget

Tudomány2017.10.11, 13:34

Múzeumokban őrzött madarak kormos tollaival szemléltetik az Egyesült Államok egyes részein tapasztalt 20. századi légszennyezettség mértékét a Chicagói Egyetem kutatói.

A megújuló energiák nem jelentenek kockázatot az ellátás biztonságára

Gazdaság2017.07.20, 09:46

Ilyet is ritkán látni: a kormányzati energetikai ügynökség szakértői csapata különvéleményének adott hangot, mert vezetőjük jelentéstervezetében a megújuló energiák kockázati tényezőként jelennek meg az ország ellátásában.

Franciaország örökre leszámolna a szénnel

Gazdaság2017.07.09, 18:18

Franciaország komoly lépésre szánta el magát, hiszen az a cél, hogy 2040-től csak elektromos autók közlekedjenek az országban. A franciák új klímaterve azonban ennél jóval többet tartalmaz: felszámolnák a szénerőműveket és csökkentenék az atomerőművek számát is.

Éveken belül lenyomhatja a szenet a napenergia

Archívum2017.06.16, 13:59

A nem is olyan régen még elrettentően drága napenergia hamarosan annyira olcsó lehet, hogy nemcsak a szenet, de a földgázt is kiszoríthatja. Egy friss jelentés szerint ugyanis a vártnál gyorsabb a megújuló előretörése.

A szén új formáját fedezték fel

Tudomány2017.06.13, 12:03

Ezer Celsius-fokra hevítve a szén tulajdonságai drasztikusan megváltoznak. Az új anyag ultraerős és ultrakönnyű, emellett rugalmas, mint a gumi, valamint elektromos vezető. A különleges szénformát létrehozó technika egy sor újfajta matéria felfedezéséhez vezethet, írja a Science Alert tudományos hírportál.

Szeneszsákcipelő verseny Gawthorpe-ban, Angliában

Fotó2017.04.19, 18:05

1963 óta rendezik meg évente az angliai Gawthorpe-ban a szeneszsákcipelő bajnokságot. Eredetileg egy kocsmai szóváltás volt az első verseny alapja, azóta is ettől a pubtól indul a pálya. Kicsivel több mint egy kilométert kell megtenniük a versenyzőknek, az első helyezett pénzjutalmat kap. 

Újabb hatalmas szén-dioxid-kibocsátó indul be a Földön

Környezet2017.01.31, 14:34

Az emelkedő hőmérséklet miatt rengeteg szén kerül a talajokból a légkörbe. A hatás olyan lehet, mintha egy újabb fejlett, USA-méretű ipari állam jelenne meg a nagy üvegházgáz-kibocsátók között. A kutatásban az MTA Ökológiai Kutatóközpont is részt vett.

A legnagyobb tőzegláp, amit valaha trópusokon találtak

Tudomány2017.01.15, 21:12

A világ legnagyobb, trópusokon fekvő tőzeglápját fedezték fel kutatók az afrikai Kongó-medencében, becslésük szerint a terület annyi szenet tartalmaz, amennyi egyenértékű a világ háromévnyi fosszilisüzemanyag-kibocsátásával.

A nap olcsóbb lehet a szénnél

Gazdaság2017.01.04, 09:05

A napenergia globális átlagára 10 éven belül a szén ára alá mehet.

Hosszabb távon befűtöttek a szénnek

Gazdaság2016.12.12, 11:18

Fokozatosan lassulni fog a szén iránti keresletnövekedés a következő években, ahogy az Egyesült Államok és Kína növeli a megújuló energiahordozók használatát - olvasható a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) most kiadott középtávú piaci előrejelzésében.

Bukósisak grafénerősítéssel

Tudomány2016.11.10, 12:09

Elkészült az első, grafénnal erősített motoros bukósisak, mely a gyakorlatban igazolhatja a jövő anyagának kikiáltott kétdimenziós szén alkalmazhatóságát.

Csődvédelmet kért a nyersanyagóriás

Gazdaság2016.04.13, 13:18

Csődvédelmet kért az Egyesült Államokban a világ legnagyobb magántulajdonban lévő szénbányászati cége, a Peabody Energy, amely a második legnagyobb a Földön. A szén árfolyamának beszakadása ezzel tovább szedi az áldozatait.

Skócia leszámolt a szénnel

Gazdaság2016.03.25, 10:57

Skócia csütörtökön bezárta az edinburghi Longannet erőművét, és ezzel teljesen beszüntette a szén alapú elektromosság-termelést. A terv szerint 2020-ra pedig már kizárólag megújuló energiából állítanának elő elektromosságot.

Fény derült a Merkúr sötét rejtélyére

Tudomány2016.03.07, 17:08

Jó ideje foglalkoztatja a tudósokat, hogy miért annyira sötét a Merkúr felszíne. A Naphoz legközelebb eső bolygó ugyanis sokkal kevesebb fényt ver vissza, mint a Hold, amelyen ugyancsak sűrűn fordulnak elő fekete területek,  ám ezek alacsony fényvisszaverő képességét a vasban gazdag ásványok okozzák. Ilyen ásványok azonban nagyon ritkán fordulnak elő a Merkúron, így felmerül a kérdés, mitől fekete a planéta jelentős része.

Ilyen, amikor közel 2 millió embert rúgnak ki

Archívum2016.02.29, 17:49

A hivatalos becslések szerint a kínai szén- és acéliparból 1,8 millió ember bocsáthatnak el az ipari többletkapacitás leépítésének jegyében. Noha az elbocsátásokra nincs meghatározott időkeret, a közel 2 milliós szint a szektorokban dolgozók mintegy 15 százalékát jelenti.

Kender került a csokiba

[origo] Gasztro2016.01.19, 14:27

Egy kiotói csokimanufaktúra most dobta piacra új termékét, amely furcsának tűnhet nekünk, náluk azonban cseppet sem szokatlan. Miért ne formázhatná szentek fejét egy csokoládétömb, és miért ne lehetne szén és kender is benne?

Keményebb anyagot találtak, mint a gyémánt

Tudomány2015.12.02, 11:25

Szobahőmérsékleten lehet gyémántot gyártani a most felfedezett új szénallotroppal, a Q-szénnel – később akár teljesen kiválthatja a gyémántbányászatot ez a különleges anyag.

Új ellenséget találtak a Föld Barátai

Gazdaság2015.11.14, 08:23

Évente 10 milliárd euró (3122 milliárd forint) támogatásban részesül a klímakárosító szénipar Európában, a fosszilis energiahordozón alapuló elektromosenergia-termelés a támogatás nélkül jóval drágább lenne - derül ki egy új német tanulmányból.

Kemény és mocskos munka a szénégetés

Fotó2015.07.31, 15:30

Szénégetők dolgoznak Székelyföldön Erdőfüle fölött, Hargita és Kovászna megye határán a hegyekben. Az Erdővidék történelmi tájegységének szénégetőmestereihez lovas kocsival romák hordják a fát.

Csempék ihlették a szuperszenet

Tudomány2015.02.04, 19:59

Kemény, hőálló és érdekes módon nyúlik. Egy amerikai kutatóegyetemen jöttek rá, hogy még tovább lehet fejleszteni a szén nanoanyag kiváló tulajdonságait.

Mennyi olajról, gázról és szénről kellene lemondjunk?

Környezet2015.01.07, 20:02

Nem lenne szabad kitermelnie az emberiségnek a kőolajtartalék egyharmadát, a földgáz felét és a szén több mint 80 százalékát, amennyiben a globális felmelegedést a bűvös 2 Celsius-fok alatt akarjuk tartani. A melegedés viszont jó darabig akkor sem áll le, ha egycsapásra leállunk a fosszilis tüzelőanyagok felhasználásával.

A LED-eket is túlragyoghatja az új fényforrás

Tudomány2014.10.17, 12:16

Az energiatakarékos kék LED fizikai Nobel-díjat is érdemelt idén, a szén nanocsöves világítás viszont még azt is lekörözheti.

Keleti üzletemberek vettek két hazai erőművet

Itthon2014.10.06, 08:23

604 millió forintért vették meg az orosz-ukrán üzletemberek az évek óta leállított berentei és a tiszapalkonyai telepet.

Gigantikus szénlelőhelyet fedeztek föl

Archívum2014.03.31, 21:13

Ha csak a felfedezett szénvagyon néhány százalékát bányásszák ki, már az is évszázadokra fedezi Nagy-Britannia energiaigényét.    

Több száz évre elegendő szént találtak az Északi-tenger alatt

Időjárás2014.03.30, 16:27

Évszázadokra elegendő szénvagyont találtak brit kutatók az Északi-tenger brit kitermelési szektorának talapzatában.

Szénről gázra váltana Kína, mégis szennyezőbb lesz

Gazdaság2013.10.02, 12:04

A légszennyezés csökkentése érdekében használná Kína a kőszén helyett az abból kinyert földgázt. Pekingben tisztább lehet a levegő, és északon tovább élhetnek az emberek, ám a globális felmelegedés helyzetén ez inkább ront majd.

A rezsicsökkentés hatása: a rossz minőségű szén marad nekünk

Gazdaság2013.09.17, 11:28

A szénre és a tűzifára is érvényesítendő tízszázalékos rezsicsökkentéssel magyar kiscégeknek ártana a kormány, ráadásul a gyengébb minőségű hazai lignittel kéne fűtenünk, írja a Világgazdaság.

A korom a bűnös az alpesi olvadásban

Időjárás2013.09.03, 06:37

A gyorsan iparosodó Európában annyi korom került a légkörbe, hogy emiatt kezdtek gyors ütemben visszahúzódni a gleccserek annak ellenére, hogy a kis jégkorszak még éreztette a hatását.

Unokáinknak lesz rossz az elpancsolt olaj

Időjárás2013.03.28, 11:46

Iszonyú összegbe kerül majd utódainknak az, hogy ma nem használunk megújuló energiaforrást a kőolaj, a szén és a földgáz helyett, amelyek így aztán nemhogy energiahordozóként, de más célú alapanyagként sem lesznek elérhetők a jövőben. A számítás megmutatja a zöldenergia valós jelentőségét.

A szén veszi át a kőolaj helyét

Időjárás2012.12.19, 15:28

A szén lesz a világ legnépszerűbb energiaforrása 2022-re a kőolaj előtt a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) jelentése szerint, főleg Kína és India felhasználása miatt. Ha marad a szénre alapozott energiatermelés, a kiszámíthatatlan klímaváltozást kockáztatjuk.

Amit megspórolunk, Kína elégeti

Időjárás2012.11.12, 16:49

Az lenne a jó, ha megspórolnánk a szén, a kőolaj és a földgáz kétharmadát a Nemzetközi Energiaügynökség szerint. Ha ez a mennyiség nem égne el a fosszilis energiahordozókból, valószínűleg nem válna visszafordíthatatlanná a klímaváltozás - áll a szervezet 2012-es jelentésében.

Fából facsarhatják a biodízelt

Időjárás2012.07.05, 14:21

Mintegy 300 millió éve, meglehetősen hirtelen fejeződött be a kőszén felhalmozódása. Ezért valószínűleg a fehérrothadást okozó gombák okolhatók. A felfedezés olyan eljáráshoz vezethet el, amellyel akár fából is nyerhető dízelüzemanyag.

Kiesett a játékos, bár igaza volt a kvízműsorban

Archívum2012.04.12, 09:13

Annak ellenére, hogy Vágó István nem ismeri el, Boros Márton egyértelműen jó választ adott az átVágó című kvízműsorban.

Szarajevó lett Európa legporosabb városa

Időjárás2012.01.25, 11:10

Európa legszennyezettebb városának számított Szarajevó vasárnap és hétfőn, akkora volt a szálló por és a kén-dioxid koncentrációja. A most tiszta levegőjű Budapesthez képest huszonötször porosabb volt a boszniai főváros légköre.

"A jó idők visszajönnek" - könnyes bányanyitás Farkaslyukon

Itthon2011.11.26, 13:08

Húsz éve bezárt bányát nyitottak meg jelképesen az Ózd melletti Farkaslyukban pénteken. A jó idők visszatértét reméli a kitermelés pár éven belül várható újraindításától az elérzékenyült izlandi konzul, a bizakodó helyiek és a trombitákat a nyirkos hidegben is rendületlenül fúvó bányászzenekar. Fél csille, egy apró bányaomlás és töltött káposzta. Helyszíni riport.

Szén nanocsövekkel tettek láthatatlanná tárgyakat

Archívum2011.11.25, 17:56

A szén nanocsövek különleges képességeit felhasználva új alkalmazási területüket demonstrálták amerikai kutatók: háromdimenziós, térbeli tárgyakat egyszerű fekete lapként láttattak segítségükkel.

Elgázosítva hasznosítaná a magyar szenet egy ausztrál cég

Időjárás2011.11.14, 12:39

A mélyben elgázosítaná, majd az így keletkező égéstermékeket hasznosítaná Ajka, Dorog és Pécs térségében egy ausztrál vállalat. Az így kinyert gázzal erőművek működtethetők, de mesterséges földgázként is hasznosítható.

Rekordmennyiségben kerül üvegházgáz a levegőbe

Időjárás2011.11.04, 15:37

Minden eddiginél nagyobb mértékben emelkedett 2010-ben a világ szén-dioxid-kibocsátása az amerikai energiaügyi minisztérium szakembereinek számítása szerint. A kibocsátás növekedése túltesz az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének legrosszabb forgatókönyvén.

Szupererős az új mesterséges izomszál

Archívum2011.10.24, 12:32

A szén-nanocsövekből készített újfajta mesterséges izomszál úgy hajlik, mint az elefánt ormánya, de akár több ezerszer képes megcsavarodni a hossza körül. Ez a tulajdonsága lehetővé teszi, hogy mikroszkopikus méretű motorokat állítsanak elő belőle.

Felnyársalják magukat a becsapott sejtek

Archívum2011.10.21, 07:50

Régóta ismert, hogy az azbesztszálak gondot okoznak az emberi sejteknek. A kutatók mikroszkóp alatt megfigyelték, hogy a hosszú, hegyes azbesztszálak szabályosan átdöfik a sejteket, és úgy állnak ki belőlük mint egy dárda. Most hasonló jelenséget figyeltek meg szén nanocsövek esetén is.

Kiolthatatlanul ég ötven éve egy szénbánya az USA-ban

Időjárás2011.09.12, 15:50

Önkéntes tűzoltók gyújtották meg a szemetet a pennsylvaniai Centralia mellett, ám a lángok átterjedtek a szénbányára, amely 1962 óta ég. A mérgező füst és a talajomlások miatt az egész várost ki kellett telepíteni, a tűz megfékezése reménytelen. A lassan elégő, kiváló minőségű szén értékét egymilliárd dollárra becsülik.

A korom elleni háborúval fékezhető a felmelegedés

Időjárás2011.09.09, 12:22

A dízelmotorok, a fa- és széntüzelésű kályhák és az ipari üzemek egyaránt korommal szennyezik a légkört. Az elemi szén apró részecskéi nem csak egészségügyi szempontból kockázatosak, hanem a klímaváltozást is befolyásolják. Az európai koromszennyezést a szél az olvadó Jeges-tengerhez sodorja. A leggyorsabban a koromszennyezés visszafogásával lehetne csökkenteni a globális felmelegedés ütemét.

Tisztaszénnel csökkentené a függőséget az energiaügyi államtitkár

Időjárás2011.09.02, 15:14

Hazai fosszilis energiahordozók, a paksi nukleáris kapacitás, a megújuló energiaforrások fokozott kihasználása - Bencsik János klíma- és energiaügyi államtitkár szerint ez szükséges ahhoz, hogy csökkenjen Magyarország energiafüggősége, a távlati cél pedig a függőség felszámolása. Az energiahatékonyságon is jelentősen javítani kell az államtitkár szerint.

Visszafogta a melegedést a kénszennyező Kína

Időjárás2011.07.05, 21:43

Az óriási ütemben bővülő kínai ipar energiaigényeit főleg szénerőművekkel fedezték Kínában. Emiatt egyre több kénvegyület került a levegőbe, amely elősegítette a felhőképződést, így verve vissza a napsugárzást. A legutóbb mért melegrekordok azonban már a globális felmelegedés gyorsulását jelzik.  

Már az idén megindulhat a szénbányászat a Baranya megyei Vasason

Gazdaság2011.02.03, 12:00

Újraindulhat a mecseki szénbányászat. A kitermelés akár már az idén megkezdődhet. A baranyai megyeszékhelyhez tartozó Vasason mintegy hárommillió tonnányi ásványvagyon vár kifejtésre.

Tíz elem atomtömege változik a periódusos rendszerben

Tudomány2010.12.17, 14:55

Történetében először intervallumra változtatják meg tíz elem, köztük a szén, a hidrogén és az oxigén atomtömegét is a kémiai elemek periódusos rendszerében.

Szén, olaj és földgáz - mennyi maradt még Magyarországból?

Időjárás2010.11.21, 17:18

Még legalább száz évig épülhetnek a házak kizárólag hazai nyersanyagokból, és szintén hazai kerámiából készült tányérban kerülhet az étel az asztalra. Főzni, fűteni, közlekedni viszont kizárólag import földgázzal, kőolajjal lehet majd 2026-tól. Megnéztük, hány évig tartanak ki Magyarország földgáz-, kőolaj és szénkészletei.

Hamar vége lesz az olcsó energiának a szénfaló Kína miatt

Időjárás2010.11.18, 18:15

Hamisak azok a remények, amelyek szerint a 2060-as évekre jórészt elfogyó kőolajat a másik fontos energiahordozóval, a szénnel lehetne pótolni. A világ gyárközpontjává vált Kína olyan ütemben pusztítja a szenet, hogy ugyanúgy megugorhat az ára, mint ahogyan az olajé az utóbbi évtizedben.

Mennyi maradt még a Földből?

Időjárás2010.11.05, 13:43

A legújabb számítások szerint 2014-ben az olajcégek elérik a kitermelési csúcsot, ezután már csökkenni fog a felszínre hozható olajmennyiség. Egyre nehezebb lesz hozzáférni a szénhez is. Az arany és az ezüst 2030 körül fogyhat el, a réz tizenöt évvel később. A klímaváltozás, a környezetszennyezés és a népesség növekedése miatt csökken az egy főre jutó ivóvíz. Nézze meg ábrákon, mennyi maradt még a Földből.

Különleges térkép készült a növényekben tárolt szén mennyiségéről

Tudomány2010.09.07, 10:12

Műholdas térképezés, légi lézeres eljárás és helyszíni vizsgálatok kombinálásával amerikai kutatók elkészítették a trópusi erdei növényzetbe zárt, valamint a földhasználat miatt a levegőbe felszabaduló szén mennyiségét ábrázoló első nagy felbontású térképeket. Segítségükkel az eddigieknél sokkal pontosabban meg lehet majd határozni az erdőirtások és egyéb pusztítások miatti szénkibocsátás mértékét.

Zöld szénnel lesz igazán környezetbarát a főzés

Időjárás2010.01.15, 13:39

Újrahasznosított mezőgazdasági hulladékból állítják elő a zöld szenet Brazíliában és Szenegálban. A technológia energia- és költséghatékony. Aki ezzel főz, az egyúttal mérsékli az erdőirtás környezeti ártalmait és a klímaváltozás hatásait. Sőt, a bioszén akár szén-dioxidot is kivonhat a légkörből, és növeli a talaj termőképességét.

Óriási szénmezőt találtak Kínában

Gazdaság2009.04.09, 11:55

Óriási, mintegy 3 milliárd tonna szenet tartalmazó lelőhelyre bukkantak kínai geológusok az északnyugati Hszincsiang-Ujgur (Xinjiang Uygur) autonóm területen.

Padl�f�kre l�pett a JP Morgan

Gazdaság2009.01.15, 15:30

Az Egyes�lt �llamok m�sodik legnagyobb bankj�nak a JP Morgannek nem �ll j�l a sz�n�ja: a bank a legut�bbi negyed�vr�l 76 sz�zal�kos profitvisszaes�st �s 2,9 milli�rd doll�ros vesztes�gle�r�st jelentett be - �rja a Bloomberg.

Adóköteles lesz a szén

Archívum2008.12.15, 15:41

Január 1-jétől a szén is az energiaadóról szóló törvény hatálya alá került, így a szénre is energiaadót kell fizetni - áll a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) közleményében. A lakossági árra az energiaadó nincs hatással, mert törvény a lakossági végfelhasználást mentesíti az energiaadó fizetési kötelezettség alól.

A szén miatt faragják Obamát

Archívum2008.11.03, 21:21

Nyilvánosságra került egy hangfelvétel, amelyen Barack Obama demokrata elnökjelölt a szénenergia kiváltásáról beszél. A republikánusok és a szénipari dolgozók felhördültek. Szerintük Obama csődbe akarja vinni az ágazatot.

Drágult a szén, visszaesett a kereslet

Gazdaság2008.10.30, 08:37

A forint gyengülése következtében emelkedett a szén ára, ezért csökkent a fűtőanyag értékesítése - tájékoztatta a Napi Gazdaságot Mocsi Sándor, a tatabányai Carbonex telepvezetője.

Nem áll jól a Dow Jones szénája

Archívum2008.10.22, 20:31

Veszteségen, napi mélyponton voltak a vezető New York-i tőzsdemutatók a szerdai kereskedés leállítása előtt két órával.

Udvaros Dorottya táncol, Horváth Éva szenved

Tévé2008.09.04, 17:58

Sajtótájékoztatón mutatta be őszi műsorstruktúráját az RTL Klub: a pesti szállodához tartozó bárban annyi képernyőst, celebet vonultattak fel, hogy egy idő után szűkös lett a tér, zsúfolttá vált az egység, alig fértek el egymás mellett Koltai Róbert, Csomor Csilla, Lagzi Lajcsi, Oszvald Marika és a többi húsz-harminc médiaszemélyiség. Lesz sztártánc, utazós-sztáros reality és sztárfőzős show, és persze jönnek az új és régi sorozatok.

Fellendülőben a szénpiac

Archívum2008.08.12, 07:49

Magasak maradnak a szénárak a világpiacon 2009-ben is, legyen szó akár erőművi, akár kokszolható szénről - állapította meg múlt heti közleményében a világ legnagyobb erőműviszén-exportőre, a Xstrata Plc.

Rekordtermelés a Rio Tintonál

Archívum2008.07.16, 08:03

A világ egyik legnagyobb bányatársasága - szénből világelső -, a brit-ausztráliai Rio Tinto szerdán számos nyersanyagból rekord nagyságú termelést jelentett a második negyedévről, és további gyors keresletnövekedésre számít "a fejlődő országokban".

Mindent megdrágít a szén árrobbanása

Archívum2008.02.18, 07:26

Rekordszintre, tonnánként 145 dollárra nőtt a szén ára, ami azt jelenti, hogy 2008-ban másfél hónap alatt 17 százalékkal drágult az olaj alternatíváját jelentő energiahordozó ára - olvasható a Napi Gazdaságban.

Előző
  • 1
  • 2
Következő