Szeged

címke rss

Nemesi Pál Szegedről: Egy fejlett város nem elképzelhető fejlett ipar nélkül

Archívum2019.07.10, 23:58

A politikus, aki a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, a Hír TV szerdai adásában úgy vélekedett, hogy az elmúlt 17 év, amióta Botka László szocialista polgármester vezeti a várost, de különösen az utóbbi két ciklus, vitával terhelt időszak volt.

Avar kori fülkesírokat találtak Szegeden

Archívum2019.07.10, 19:05

Késő avar kori fülkesírokat tártak föl egy szegedi családi ház építésének előkészítése során a Móra Ferenc Múzeum régészei, a területet egykor a közgyűjtemény névadója is vizsgálta.

Sikló bukkant fel egy szegedi társasházban

Archívum2019.07.10, 16:37

Siklót láttak egy szegedi társasházban – írja a Délmagyar.hu.

Bilincsben vihetik el a fél szegedi Városházát

Archívum2019.07.05, 19:16

A Szegedma.hu információi szerint komoly fordulat történt a Mars téri piac ügyében. A portál magas rangú ügyészségi forrásokból úgy értesült, hogy egy új jogi szakvélemény és állásfoglalás alapján leporolhatják az ügyet. Akár bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt fenyegetheti eljárás a szegedi városvezetőket: Nagy Sándor alpolgármestert, és a már visszavonult főjegyzőt, Mózes Ervint.

Elfogták a szegedi szatírt

Archívum2019.07.04, 14:36

Játszótéren mutogatta magát egy középkorú szegedi férfi. A Szegedi Rendőrkapitányság szeméremsértés miatt indított nyomozást ellene - olvasható az Ügyészség oldalán.

17 év után egy komoly jelöltet kapott ellenfélként Botka László egy igazi városépítő személyében

Archívum2019.07.04, 15:03

Bejelentette a szegedi polgármester-választáson való indulását Nemesi Pál, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, aki októberben független jelöltként kívánja megmérettetni magát – írja a Magyar Nemzet. Nemesi indulásával 17 év után nagyon komoly ellenfelet kapott Botka László, Szeged szocialista polgármestere, hiszen a civil szférából érkező jelöltnek komoly üzleti és szakmai múltja van.

Eltűnt egy fiatal, szegedi nő

Archívum2019.07.04, 13:44

A Szegedi Rendőrkapitányság a 25 éves Dávid Henrietta eltűnése ügyében indított nyomozást.  A lakosság segítségét kéri a nő megtalálásához.

Plácido Domingo koncertjével nyílik meg az új szegedi stadion

Archívum2019.07.05, 14:35

Hamarosan befejeződik az új szegedi stadion - a Szent Gellért Fórum - építése, amely Magyarország első egyházi fenntartású sport és ifjúsági központja lesz. A többfunkciós komplexum elsőként Plácido Domingo koncertjével nyitja meg kapuit augusztus 28-án.

Négyszáz lézerfizikus részvételével kezdődött konferencia Szegeden

Archívum2019.07.01, 12:37

Huszonkilenc ország csaknem négyszáz lézerfizikusának részvételével kezdődött konferencia hétfőn a csongrádi megyeszékhelyen, a tanácskozás célja a tudomány és technológia legújabb eredményeinek bemutatása mellett, hogy megismertesse a leendő felhasználókkal a szegedi ELI-ALPS központ kínálta kutatási lehetőségeket - tájékoztatta az intézet az MTI-t.

Ilyen az, amikor Szeged a Trónok Harca mintájára épül fel

Archívum2019.07.01, 10:44

Szeged belvárosára ültette át egy magyar YouTuber a Trónok harca ikonikus intróját.

Rémálmai vannak a 12 éves Emmának a szörnyű kutyatámadás után

Archívum2019.06.29, 20:23

Két, otthonról elszökött kutya támadott több emberre, köztük egy 12 éves kislányra az újszegedi Erzsébet Ligetben a múlt hétvégén. A rendőrség kutyával való veszélyeztetés miatt feljelentette a kutyák gazdáját – írja a Délmagyar.hu.

Továbbra is a világ vezető egyetemei között a Szegedi Tudományegyetem

Archívum2019.06.19, 14:06

Ismét a világ vezető egyetemei közé került a Szegedi Tudományegyetem. A Quacquarelli Symonds (QS) 2020-as ranglistáján az 501-510. helyen végzett az SZTE. Ez a pozíció magyarországi viszonylatban a legjobbnak számít.

Zebrának és szamárnak született utóda Szegeden – Cuki fotó

Archívum2019.06.15, 05:35

Ismét zebra-szamár szerelemgyerek született Magyarországon.

Gyerekeknek mutogatta magát a szegedi szatír

Archívum2019.06.14, 11:35

A rendőrök rövid időn belül elfogták azt az 53 éves férfit, aki tegnap egy játszótéren mutogatta magát. 

Megújul a Szegedi Tudományegyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikája

Archívum2019.06.11, 17:23

Több mint 1 milliárd forint kormányzati támogatásból újul meg a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikája. Az új épületszárnyban nyugat-európai színvonalú ambulancia, modern műtők és kétágyas kórtermek kapnak helyet. A kivitelezési munkálatokat a magyarországi építési piac egyik meghatározó társasága, a szegedi KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. végzi.

Iráni embercsempészt fogtak el Szegednél

Archívum2019.06.10, 17:07

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba hét afgán állampolgár Szeged közelében. Az illegális migránsokat egy iráni férfi segítette, akit a Csongrád megyei nyomozók embercsempészés miatt őrizetbe vettek - olvasható a police.hu oldalán. 

Fegyveres bankrablókat fogtak Szegeden - videó

Archívum2019.06.07, 16:08

A szlovák hatóságok jelzése alapján két fegyveres szerb férfit fogtak el a Terrorelhárítási Központ és a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Szegeden. A szerbek ellen lőfegyverrel visszaélés, egyedi azonosító jellel visszaélés és közokirat-hamisítás miatt indult eljárás.

Botka László városában szabadon garázdálkodik a koldusmaffia - videó

Archívum2019.06.05, 15:19

Újabb hír érkezett arról, hogy az MSZP-s Botka László által vezetett Szegeden komoly erőkkel, és ellenőrizetlenül van jelen a koldusmaffia: ezúttal egy utcazenéléssel kéregető, idősebb férfihez mentek oda a behajtók fényes nappal a város egyik központi pontján. Egyre több helyi kifogásolja, hogy a szocialista városvezetés tétlenül nézi, ahogy a belvárosban egyre jobban elszaporodnak a koldusmaffia által futtatott koldusok.

Az alföldi város, amely tele van izgalmas nők emlékeivel

Archívum2019.06.05, 08:49

Lehet, hogy ma már csak bádogszobrokban vagy házfalra erősített kőtáblákon találjuk a leghíresebb szegedi nők alakjait és neveit, de egy biztos, a legendás szépségű könyvtáros, a tehetséges, de nehéz sorsú fotóművész, és a legfinomabb feketét udvarban főző asszonyok emlékeit még ma is gondosan őrzi a városi legendárium. Aki nem hisz ennek, az tényleg járjon mielőbb utána! Mert Szeged tele van, méltatlanul ritkán emlegetett nőkhöz köthető helyes történetekkel – ezek közül olvashatnak most néhányat. 

Szegedi drograktárra csaptak le a rendőrök

Archívum2019.06.02, 11:01

Öt kábítószer-kereskedőt és tíz fogyasztót fogtak el a rendőrök, akiktől több mint tizenöt millió forint értékben foglaltak le hat autót, arany ékszereket és készpénzt.

Felborult egy sódert szállító kamion Szolnoknál

Archívum2019.05.29, 10:34

Felborult egy sódert szállító kamion a 40-es főúton, Abony és Szeged között - írja a katasztrofavedelem.hu.

Egy lerobbant villamos csengője húsz percen keresztül szólt Szegeden

Archívum2019.05.27, 15:30

Egy meghibásodott villamos okozott némi zavart a szegedi kecskési végállomáson kora délelőtt – írja a Délmagyar.hu.

Frontális karambol történt Mórahalomnál

Archívum2019.05.27, 11:50

Két ember megsérült, amikor autójukkal frontálisan ütköztek a Csongrád megyei Mórahalom és Zákányszék közötti úton. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.

Műtéten esett át Pirner Alma

Archívum2019.05.27, 10:43

Kés alá feküdt Pirner Alma: ám egyelőre nem lehet tudni, miért kellett műteni.

Nőket vert egy férfi a szegedi fesztiválon

Archívum2019.05.26, 13:07

Többször megütött három nőt, miután összeveszett velük egy férfi Szegeden. Garázdaság miatt indult ellene eljárás.

Idős asszony tűnt el Szegedről

Archívum2019.05.26, 10:12

A rendőrség a lakosság segítségét kéri az eltűnt 73 éves Dobó Istvánné Rabb Mária ügyében.

Két autó és motoros karambolozott Szegeden

Archívum2019.05.25, 17:15

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint Szegeden a József Attila sugárút és a Budapesti körút kereszteződésében baleset történt.

Fehér oroszlán született a Szegedi Vadasparkban

Archívum2019.05.24, 21:29

Világos, szinte fehér oroszlán született a Szegedi Vadasparkban, a ritka színváltozathoz tartozó kölyök gondozóitól a Szonja nevet kapta.

Ez nem játékállat, hanem egy igazi kis fehér oroszlán!

Archívum2019.05.24, 12:59

Világos, szinte fehér oroszlán született a Szegedi Vadasparkban, a ritka színváltozathoz tartozó kölyök gondozóitól a Szonja nevet kapta. Az állatkert nőstény oroszlánja, Nadja május 15-én hozta világra utódját.

Ujhelyi elnökösködése alatt Seychelle-szigeteki offshore cégen keresztül csalták az adót a sportegyesületnél

Archívum2019.05.23, 18:52

Összesen 876 ezer eurót (akkori értékén körülbelül 220 millió forintot) fizetett ki a szegedi kézilabdaklub 2008-ban és 2009-ben tizenegy délszláv és román játékosnak a magyar adóhatóságot teljesen megkerülve, három hazai és egy Seychelle-szigeteki offshore céget felhasználva, miközben az ügylet adócsaló résztvevői is szépen kerestek. Az ügy azért is pikáns, mert a Pick Szeged társadalmi elnöke akkoriban Ujhelyi István, az MSZP jelenlegi európai parlamenti képviselője, a szocialisták kampányfőnöke volt. Az ügyletben részt vevő cégeket a következő években felszámolták, ahogyan az akkori tulajdonos, az MSZP-s kötődésű Szeviép Zrt.-t iis, ...

Lemondott az MSZP-s Botka László börtönre ítélt alpolgármestere

Archívum2019.05.23, 17:37

Lemondott Solymos László alpolgármesteri címéről – írta a Délmagyar szerdai cikkében. Mint ismert, Szeged egyik vezetőjét tavaly októberben első fokon hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság a szegedi VIP-parkolóbotrány ügyében, a politikus most mégis családi okokra hivatkozva nyújtotta be lemondását. A helyi Fidesz szerint ez újabb jele annak, hogy „az arrogáns és minden koncepciót nélkülöző Botka László vezetése alatt lassan széthullik a szegedi városháza, ahogyan szétesik a város is”. Ez rövid időn belül a második olyan hír, ami arról szól, hogy nagy bajban van a szegedi szocialista városvezetés - írja a Szegeddma.  A ...

Szegedre vezetnek az első mesterséges élőlény gyökerei

Archívum2019.05.22, 19:09

Május közepén új mérföldkövet jelentettek be a mesterséges élet létrehozásában: egy baktérium teljes örökítőanyagát szintetikusra cserélték cambridge-i kutatók, ráadásul az egész élővilágban egységes genetikai kódon is változtattak. A hír bejárta a világsajtót, ám azt kevesen tudják, hogy a példátlan eredmény eléréséhez egy olyan baktériumot használtak, amelyet az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontjában fejlesztett ki Pósfai György és kutatócsoportja.

Plácido Domingo koncertjével nyitják meg a szegedi sportközpontot

Archívum2019.05.21, 12:49

A világszerte ünnepelt énekes, Plácido Domingo koncertjével nyitják meg augusztus 28-án Szeged új ifjúsági és sportcentrumát, a Szent Gellért Fórumot.

Eltemethetik a leszbikus gyilkos szegedi áldozatát

Archívum2019.05.21, 12:06

Brutális kegyetlenséggel végzett egy nő a szeretőjével, egy idősebb szegedi nővel. Ezután úgy tett, mintha mi sem történt volna. Átvette a helyét, áldozata életét élte két évig. Beköltözött a házába, költötte a pénzét, és az autójával járt. A holttestre februárban találtak rá, jövő héten temetik Szegeden. 

Kisállatokat mentettek meg a szegedi rendőrök

Archívum2019.05.21, 11:20

Az elmúlt héten két bajba jutott állaton is segítettek a szegedi rendőrök. Az egyiket a szabadban engedték el, a másik már a Szegedi Vadasparkban lakik. 

Liszt Ferenc frizurás kismajom született a Szegedi Vadasparkban

Archívum2019.05.16, 15:56

Legutóbb a Szegedi Vadasparkban született sörényes farkasokról adtunk hírt az oldalon, most pedig egy apró Liszt-majmocskáról számolhatunk be.

Terrorizmus finanszírozása miatt ítéltek el egy kurd házaspárt Szegeden

Archívum2019.05.16, 13:27

Két év börtönre ítélt a Szegedi Törvényszék csütörtökön egy kurd házaspárt, amelynek tagjai korábban évekig a Kurdisztáni Munkáspárt (Partiya Karkeren Kurdistan, PKK) kötelékében szolgáltak.

Kiállításokon mutatják be Szeged történelmét

Archívum2019.05.15, 17:32

Két kiállítás mutatja be Szeged történelmét abból az alkalomból, hogy a település háromszáz éve kapta vissza a szabad királyi városi rangot.

A börtönben is folytatta a bűnözést a telefonos csaló

Archívum2019.05.14, 12:42

Egy szegedi férfi közel ötven embertől csalt ki összesen 1,4 millió forintot telefonon keresztül, mindezt úgy, hogy közben a börtönben ült. Az így megszerzett pénzt  szerencsejátékokra költötte.

Tegnap még dolgozott, ma nem találják a szegedi fiatalt

Archívum2019.05.10, 15:22

A bejelentés szerint a 30 éves szegedi férfi tegnap még bement a munkahelyére, ahonnan elment azután, hogy befejezte a munkát. Most nem találják. 

A rendőrök mentették ki a kiskacsákat a vízelvezető árokból Szegeden

Archívum2019.05.01, 11:56

Rendőrök mentettek ki egy tucatnyi kiskacsát a vízelvezető árokból Szegeden. A kis pelyheseket végül a Vértónál engedték szabadon.

Több külföldi céget is tönkretett a délszláv pénzmosó

Archívum2019.04.30, 17:05

Több helyen nyitott bakszámlákat egy szerb, horvát és magyar állampolgársággal is rendelkező férfi, melyekre amerikai cégektől íratott jóvá majdnem 650 ezer dollárt. 

Közel ötmilliárdos kormányzati támogatásból fejlesztik a Szegedi Egyetemet

Archívum2019.04.30, 10:53

A Délmagyar.hu beszámolója szerint 4,8 milliárd forintos állami támogatásból cserélik le idén év végéig a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Szent-Györgyi Albert Klinikai Központjában a radiológiai eszközparkot, és ezzel együtt a szolgáltatót is. A fejlesztésnek köszönhetően a térség lakosai hasonló, vagy jobb ellátást kaphatnak, mint más klinikai központok ellátottjai.

VV Zsuzsa és családja balesetet szenvedtek: ilyen az állapotuk most

Archívum2019.04.29, 18:32

Balesetet szenvedett Kiskunmajsa közelében VV Zsuzsa és családja. A volt villalakó kilencéves kisfiát életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. 

Fesztiválkavalkád Szegeden

Archívum2019.04.29, 12:04

Legyen tavasz vagy nyár, ősz vagy tél Szegeden mindig találunk olyan programot, élményt, amit az egész család élvezhet.

Halálos biciklibaleset Szegeden

Archívum2019.04.29, 07:58

Elütöttek egy kerékpárost Újszegeden, a Városi Sportcsarnoknál. Az érintett útszakaszt a helyszínelés idejére lezárták - írja a Police.hu.

Bene László, a skálás gyilkos pár hét múlva szabadulhat a szegedi Csillagból

Archívum2019.04.28, 11:49

Szabadlábra helyezhetik májusban Magyarország egyik legkönyörtelenebb gyilkosát, a skálás gyilkosként elhíresült Bene Lászlót. 

Kubatov Gábor: Nyárra meglesznek a Fidesz polgármesterjelöltjei, addig az EP-választás a fő cél

Archívum2019.04.26, 12:06

Pénteken a Délmagyarnak adott interjút Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója, amelyben a májusi voksolásról, a szegedi Fideszről és a Szeged 2030 nevű programról is beszélt. 

Van egy városunk lenn délen, amelyet már csak túlélő házai miatt is látni kell!

Archívum2019.04.25, 17:14

A város történelmi szimbólumaként sorakozó házak, amelyek túlélték a medréből kilépő Tisza áradását; egy ma már művészeti központként működő palota, amely egykor különböző társadalmi rétegből származó családoknak adott otthont; és különleges sorsokat őrző utcák, amelyek egy kis segítséggel izgalmas, alternatív, várost felfedező útvonalakká állnak össze. Ez is mind a Napfény városáról, Szegedről szól, amelyet április elején ezúttal a beszédesebb oldaláról ismerhettünk meg.

Két ember meghalt Szegeden szén-monoxid-mérgezésben

Archívum2019.04.23, 15:54

Egy Makai úti házhoz hívták a szegedi tűzoltókat szén-monoxid-szivárgás miatt kedden. Két lakó életét már nem lehetett megmenteni.

Baleset az M5-ösön Kiskunfélegyházánál

Archívum2019.04.19, 16:29

Kiskunfélegyházánál az M5-ösön karambolozott két autó. A mentés és a helyszinelés idejére teljes szélességében lezárták az utat.

Tíz éven belül eltűnhetnek a kemoterápiás eljárások

Archívum2019.04.18, 21:09

Kemoterápás kezelések helyett már immunterápiát alkalmaznak a Szegedi Tudományegyetemen a daganatok kezelésében. Minderről a szegedi klinikai onkólógus-professzora, Dr. Oláh Judit, a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Onkoterápiás Klinika igazgatója azt mondta, hogy paradigmaváltás előtt áll az onkológia, tíz éven belül lassan eltűnnek a hagyományos kemoterápiás eljárások. A szegedi klinikán alkalmazott új kezelési lehetőség, az immunterápia hosszú távú daganatellenes hatás kialakítására képes, vagyis tartós védelmet biztosíthat a páciensek számára a daganatokkal szemben.

Leugrott egy nő egy szegedi hídról

Archívum2019.04.18, 20:52

A Tiszába ugrott egy nő Szegeden. Sikerült kimenteni.

A világ egyik legjobb kajak-kenu pályája épül a szegedi vb-re

Archívum2019.04.17, 15:09

Szerdán délelőtt a Nemzeti Sportközpontok (NSK) és a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) lerántotta a lelet az épülő Szegedi Olimpiai Központról, vagyis a maty-éri kajak-kenu és evezős pályáról, amely idén augusztusban már negyedik alkalommal lesz házigazdája felnőtt gyorsasági kajak-kenu világbajnokságnak. A pályabejáráson Schmidt Gábor, a szövetség elnöke elmondta, hogy maty-éri komplexum elképesztő változásokon ment keresztül, a kajakos Kopasz Bálint pedig alig várja, hogy feltámadjon mögötte a hátszél amikor vízre száll Szegeden.

Visszaosztott tízmilliók, feketepénzek - újabb vallomás Ujhelyi és Botka ellen

Archívum2019.04.16, 19:29

Járulékos költségekről, visszaosztott tízmilliókról, Ujhelyi István, Botka László és a Szeviép-vezérek gyümölcsöző együttműködéséről beszélt a PestiSrácok.hu-nak Bereczky István vállalkozó, sportmenedzser, aki elmondása szerint hosszú időn keresztül napi kapcsolatban állt a 2010 előtti szocialista kormány egyik kedvenc kivitelező cégének tulajdonosaival. Baranyi Sándor, ex-Szeviép-vezér után újabb bennfentes beszélt a balliberális kormányzat egyik legsúlyosabb korrupciós ügyéről.

Szeged is adakozik a leégett Notre-Dame felújítására

Archívum2019.04.16, 12:44

A szegedi önkormányzat tízezer eurót (mintegy hárommillió forintot) ajánl föl az Európa egyik szimbólumának számító, a tűz által súlyosan megrongált párizsi Notre-Dame-székesegyház újjáépítésére – tájékoztatta az önkormányzat kedden az MTI-t.

Az egyetemek környékén villámgyorsan elkelnek az albérletek

Archívum2019.04.15, 16:29

A legnépszerűbb egyetemek környékén villámgyorsan kiadják a legjobb bérelhető ingatlanokat, így aki biztos a dolgában, jobban teszi, ha már a júliusi ponthatár kihirdetés előtt alaposan szétnéz a piacon. Az OTP Ingatlanpont ezért feltérképezte az öt legnépszerűbb egyetem környékének bérelhető- és ingatlanpiacát.

Üvegpohárral dobták meg a Nemazalány-Lil G rapduót egy koncerten

Archívum2019.04.12, 12:32

Szegeden koncertezett a lányokból álló rapduó, Nemazalány és Lil G. A nézőtérről valaki feléjük dobott egy üvegpoharat. A koncertnek helyet adó klub, a JATE közleményt adott ki az üggyel kapcsolatban. 

Kiderült, miért került kórházba Für Anikó

Archívum2019.04.12, 10:08

Für Anikó azt mondta, egy rossz mozdulat miatt került kórházba kedd este. Előadásait egyelőre nem mondta le, de a héten még biztosan a kórházban tartják. 

Für Anikó kórházba került

Archívum2019.04.11, 18:00

Für Anikó komoly fájdalmakkal került kórházba kedd este, ezért a költészet napja alkalmából tervezett szegedi előadásai biztosan elmaradnak.

Azt ígérte rabtársának, hogy kiszabadítja a börtönből, ha ad neki pénzt

Archívum2019.04.10, 18:56

Három és fél év börtönt kapott az a kecskeméti férfi, aki egy előzetes letartóztatásból szabadulva megígérte rabtársának, hogy őt is kiszabadítja. Ehhez hamis kapcsolatokra hivatkozott, és több mint három millió forintot kért társától. A férfit végül csalás miatt három és fél év börtönre ítélték másodfokon - olvasható a Bíróság oldalán. 

Börtönbe kerül a kecskeméti nő, aki leszúrta élettársát

Archívum2019.04.10, 16:51

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság döntését, amely 7 év börtönbüntetésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte a kecskeméti nőt, aki egy vita közben megkéselte élettársát - írja a Bíróság oldala. 

Mutasd a számlákat! - kérdőre vonták Ujhelyi Istvánt a házfelújítása miatt

Archívum2019.04.09, 13:43

"Mutasd a számlákat!" - szólította fel az MSZP-s európai parlamenti képviselőt keddi sajtótájékoztatóján szegedi fiatalok egy csoportja egy molinó segítségével. 

A szegediek többsége szerint Ujhelyi Istvánnak be kell mutatnia házfelújításának számláit

Archívum2019.04.05, 10:38

A szegediek többsége szerint Ujhelyi István szocialista politikusnak be kell mutatnia házfelújításának számláit – közölte a Fidesz szegedi alelnöke.

Dokumentumok bizonyítják: a Szeviép újította fel Ujhelyi István házát

Archívum2019.04.03, 12:13

"A Szeviép az azóta szintén felszámolás alatt álló MABE-ÉPKER Kft.-nek adott 38 millió forintot kölcsön Ujhelyi István szőregi házának felújítása céljából" - ismételte meg korábbi állítását Baranyi Sándor, a Szeviép korábbi vezetője a Délmagyarnak adott újabb, harmadik interjújában, majd egy ezt igazoló kölcsönszerződést mutatott be.

Részegen, bedrogozva ütötte el egy fiatal lányt

Archívum2019.04.02, 12:25

Ahogy arról az Origo beszámolt, szombat éjjel halálra gázolt egy fiatal nőt egy autós Szegeden. A sofőr ezután segítségnyújtás nélkül elhajtott. A rendőrök azonban egy órán belül azonosították, és elfogták. Az ügyészség kérte a letatóztatását, erről ma dönt a bíróság. 

Elgázolt egy nőt, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott

Archívum2019.03.31, 15:19

Ahogy azt megírtuk, halálos gázolás történt tegnap 23 óra 45 perc körül Szegeden, a Szerb utcában. Egy fiatal gyalogost ütött el egy autó. A nő olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. A sofőr azonban segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről. 

Halálra gázoltak egy nőt Szegeden

Archívum2019.03.31, 10:48

Halálos baleset történt Szegeden a Szerb utcában.

Halálos gázolás Szegeden

Archívum2019.03.31, 11:24

Halálos baleset történt Szegeden. Egy nőt ütöttek el szombat éjfél környékén.

Felfedezőút a Szegedi Szabadtéri városában

Archívum2019.03.28, 15:22

A Szegedi Szabadtéri Játékok sokszínű műsora mellett a város és környéke is számos különleges látnivalót kínál a Dél-Alföld napfényes és pezsgő fővárosában.

Megmutatjuk Ujhelyi István felújított luxusházát

Archívum2019.03.27, 11:29

Baranyi Sándor, a Szeviép volt vezetője korábban azt állította: Ujhelyi István szőregi házának felújítását a Szeviép finanszírozta egy közbeiktatott cégen keresztül. A volt vezérigazgató részletesen is beszélt erről, elmondása szerint külön kapcsolattartó intézte a képviselő házának 30-40 milliós felújítását. Most megmutatjuk a házat, amiről Baranyi beszélt.

A vérmérgezés kezelésének hatékonyabb módszerén dolgoznak Szegeden

Archívum2019.03.21, 16:03

A Szegedi Tudományegyetem közkapcsolati igazgatósága arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az intézmény aneszteziológiai és intenzív terápiás intézetének szakemberei Molnár Zsolt professzor vezetésével a szepszis, vagyis a vérmérgezés kezelésének hatékonyabb módszerén dolgoznak. A szepszis következtében rengeteg beteg hal meg világszerte, hiszen a betegség során a véráram nagyon rövid idő alatt teríti szét a gyulladásokat az ember testében. Szegeden vezették be először azt a vértisztító kezelést, mely alkalmas a vérben található gyulladások eltávolítására. 

Kigyulladt egy szegedi társasház egyik lakása

Archívum2019.03.16, 14:17

A tűzoltók két vízsugárral fél órán belül eloltották a lángokat- számolt be honlapján a katasztrófavédelem.

A 6 év börtönre ítélt Szeviép-vezető kitálalt Botka Lászlóról és Ujhelyi Istvánról

Archívum2019.03.09, 16:54

„Abban biztos vagyok, hogy Ujhelyi és Botka lobbizása kellett a multi fölemeléséhez, hiszen ebben a térségben ők voltak akkor az erős emberek” – állította Baranyi Sándor, egykori Szeviép-vezető a Délmagyarnak adott interjújában, Ezzel indokolta, hogy miért vitte el egy nemzetközi multi a nagyobb, környékbeli tendereket előlük. Az üzletember úgy látja, hogy a 2010 előtti kormányok olyan üzleti környezetet teremtettek, amelyben a multinacionális cégek mellett nem lehetett labdába rúgni. Konkrét döntéshozókat is megnevezett a spanyol cég futtatása kapcsán: Botka Lászlót, Ujhelyi Istvánt és Puch Lászlót. 

Több mint ezer négyzetméteren ég a nádas Szegeden

Archívum2019.03.02, 11:47

Több mint ezer négyzetméteren ég a nádas Szegeden, a Bika tónál. A tűzoltók három vízsugárral, kéziszerszámokkal, puttonyfecskendővel kezdték oltani a tüzet - írja a Katasztrófavédelem.hu.

Elrendelte a bíróság az élettársa meggyilkolásával gyanúsított szegedi nő letartóztatását

Archívum2019.03.01, 19:52

Elrendelte a Szegedi Járásbíróság 30 napra az előzetes letartóztatását pénteken annak a negyvennégy éves nőnek, aki a gyanú szerint 2017 májusában megölte, majd elásta az élettársát – közölte a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-vel.

Brutálisan bánt élettársa holttestével a szegedi gyilkos

Archívum2019.03.01, 12:58

A bíróság ma elrendelte a gyilkossággal gyanúsított szegedi nő letartóztatását. A Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője, Szanka Ferenc az MTI-nek elmondta, hogy a nő ellen nemcsak gyilkosság, hanem nagyobb kárt okozó csalás és hamis vád miatt folyik eljárás.

A meggyilkolt élettársa autóját is el akarta adni a szegedi nő

Archívum2019.03.01, 11:47

Kisemmizte, megölte, majd beköltözött áldozata házába a szegedi bártulajdonos. Korábban együtt éltek az asszonnyal, elhitette vele, hogy szerelmes belé, de csak a vagyonát akarta megszerezni. Miután meggyilkolta, az autóját is el akarta adni - írja a Bors. 

Partikat rendezett a gyilkos nő a kertben, ahol elásta megölt barátnőjét

Archívum2019.03.01, 09:28

Tegnapelőtt találták meg a Szegeden meggyilkolt nő holttestét, a saját kertjében. Az 55 éves Ildikót szerelme, egy 44 éves nő ölte meg. 

Szeretője elásott holtteste fölött tartott grillpartit a szegedi nő

Archívum2019.02.28, 14:16

Már két éve kereste családja a szegedi B. Ildikót. A gyanú szerint az asszonyt szeretője, V. Anita fojthatta meg. Mostani élettársát, F. Győzőt bűnpártolással vádolják. Úgy tudni, grillpartit is rendeztek az holttest felett. 

Megölte barátnőjét egy részeg férfi, majd magával is végezni akart

Archívum2019.02.28, 13:39

Egy szerb-magyar állampolgárságú férfi tavaly újévkor halálra verte a szintén vajdasági barátnőjét Szegeden. A férfit jogerősen elítélte a bíróság. 

Megfojtotta, majd elásta barátnőjét egy szegedi nő

Archívum2019.02.27, 16:20

Két évvel ezelőtti gyilkossággal gyanúsítanak egy szegedi nőt, aki egykori barátnőjét fojtotta meg, a holttestet az áldozat házának kertjében elásta, majd csaknem egy évig élt az ingatlanban – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-t.

Így ásták ki egy gyilkosság áldozatának holttestét a rendőrök - videó

Archívum2019.02.27, 11:14

A szegedi asszonyt 2018 júliusában kezdte el keresni a rendőrség. A nyomozás alatt felmerült a gyanú, hogy a nőt megölhették. A gyilkossággal a nő egykori barátnőjét gyanúsítják.

Égő házból mentettek ki egy nyugdíjast

Archívum2019.02.25, 16:44

Betörték a bejárati ajtót, így mentettek ki egy égő lakásból egy idős asszonyt a szegedi rendőrök. 

Nem engedélyezte a bíróság Magda Marinko feltételes szabadságra bocsátását

Archívum2019.02.19, 15:58

A Szegedi Törvényszék büntetés-végrehajtási bírája kedden hozott végzésével nem engedélyezte Magda Marinko sorozatgyilkos feltételes szabadságra bocsátását.