reform

címke rss

Bárándy tárcája élén marad

Itthon2004.08.03, 19:36

Folytatható az igazságügyi reform - mondta az igazságügy-miniszter azt követően, hogy közel  egyórás megbeszélést folytatott a kormányfővel kedden Budapesten. Bárándy Péter korábban azt mondta, kész távozni a kormányból, ha az igazságszolgáltatásra vonatkozó program nem folytatódik.

Túlélte a bizalmi szavazást a francia kormány

Nagyvilág2004.07.27, 20:53

Megnyerte az ellenzék által kezdeményezett keddi bizalmi szavazást Jean-Pierre Raffarin francia miniszterelnök kormánya, egyúttal szabad utat kapott decentralizációs reformjához.

Homályos reformmal javítana megítélésén a kormány

Itthon2004.07.06, 13:13

Bár a kormány az egészségügy reformját tartja jelenleg legfontosabb feladatának, az eddig ígértekből egyedül a béremelést sikerült végrehajtani. A kórháztörvény megbukott, az egészségbiztosító költségvetési problémái megoldatlanok, az egészségprogram pedig eltűnt. A kormánytisztviselők nyilatkozataiból ráadásul úgy tűnik: senki nem tudja pontosan, mit jelent az egészségügy reformja.

Az al-Kaida elutasítja az USA közel-keleti reformterveit

Nagyvilág2004.06.12, 01:55

Az al-Kaida terrorszervezet második számú vezetője azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy reformok címén csak rezsimváltást akar a Közel-Keleten. Az al-Arabíja műholdas televízió szombaton sugárzott egy hangfelvételt, feltehetően Ajman az-Zavahri, az al-Kaida második számú vezetőjének üzenetét.

Nem tart nyári szünetet a kormány

Itthon2004.05.27, 22:04

A kabinet múlt heti döntése értelmében egész nyáron ülésezik a kormány, hogy a vállalt reformokat előkészíthesse - közölte Horn Gábor, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára.

Határozottabb kormányzást akar az SZDSZ

Itthon2004.05.26, 22:22

Az SZDSZ megfelelőnek ítéli a kormány eddigi munkáját, de a hátralévő két évben határozottabb kormányzást vár és nagyobb politikai bátorságot a reformok elindításához - jelentette ki Kuncze Gábor szerdán Baján.

Többen mézesmadzagnak tartják a kormány reformötletét

Itthon2004.05.17, 15:16

Jelentősen felpuhított formában fogadta el az Országgyűlés kormánypárti többsége a közigazgatási reform első elemét, az önkéntes kistérségi társulásokról szóló törvényt. Az eredeti tervek szerint a több mint 3200 önkormányzatnak kötelező lett volna 168 kistérségbe sorolódni, végül azonban csak az önkéntes alapon szerveződő kistérségek felállítását fogadták el, mert ehhez nem kellett az ellenzék támogatása. Az új rendszer olcsóbb lesz, javítja a közszolgáltatások színvonalát - érvelnek a támogatók. Bár a reformra az ellenzők szerint is szükség van, úgy vélik, a konszenzus nélkül elfogadott jogszabály a közigazgatási rendszer alulfinaanszírozottságát ...

Az EU-tól függetlenül folytatódnak a török reformok

Nagyvilág2004.05.04, 17:57

A török miniszterelnök szerint az országban akkor is folytatódnak a demokratikus reformok, ha az Európai Unió nem kezdi meg a csatlakozási tárgyalásokat Törökországgal 2004-ben. A miniszterelnök szerint ha az unió az év végéig nem kezdi meg a tárgyalásokat, Törökország a saját útját járja majd. Ez sokak szerint azt jelenti, hogy az ország a volt szovjet tagköztársaságok felé fordulna.

Átfogó reformokat sürget a Világbank a csatlakozóknál

Gazdaság2004.04.08, 12:59

Gazdasági reformokat, főként a pénzügyi rendszer reformját kell az unióhoz csatlakozó országoknak megvalósítaniuk ahhoz, hogy gazdaságuk fenntartható növekedési pályán maradjon - hangsúlyozza a Világbank csütörtökön közzétett negyedéves tanulmányában. A Világbank szerint a csatlakozók legnagyobb gondja a költségvetési hiány lefaragása, de egyes országok esetében politikai bizonytalansággal is számolni kell.

Idén elmarad a stabilitási paktum reformja

Gazdaság2004.04.06, 10:01

Bizonyossá vált, hogy idén már nem reformálják meg a gyakorlatilag kudarcot vallott stabilitási és növekedési paktumot; az eurózóna költségvetési alapszabályának számító paktum leghamarabb 2005-ben kerülhet az uniós pénzügyminiszterek elé átgondolásra - írja a Bruxinfo. Közben Olaszország, Hollandia és Görögország ellen is lépéseket tervez az EU költségvetési problémák miatt.

Járai: Kozmetikázás a Draskovics-csomag

Gazdaság2004.04.01, 15:44

Átfogó szerkezeti reformokat kell végrehajtani a tartós gazdasági növekedés érdekében, ám a pártok és lakosság ellenállása miatt erre kevés az esély - nyilatkozta Járai Zsigmond a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak. A jegybankelnök és a pénzügyminiszter külön-külön úgy nyilatkozott: nem lesz magyar euró 2008-ban.

Az elöregedés ronthatja az OECD-tagok adósbesorolását

Gazdaság2004.04.01, 08:43

A lakosság elöregedése növekvő nyomást gyakorol az OECD-országok közkiadásaira, és ennek következményei lesznek az adósminősítésben, hacsak nem gyorsítják a szerkezeti reformokat és a költségvetések konszolidálását - figyelmeztet új tanulmányában az amerikai Standard and Poor's nemzetközi hitelminősítő.

Putyin gyorsítja a gazdasági reformokat

Gazdaság2004.03.16, 18:27

Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki fölényes újraválasztása után szinte minden hatalmat a markában tart, hozzálátott a nemzeti versenyképesség kibontakoztatását szolgáló, összetett piacgazdasági reformok megvalósításához. Ezek közé tartozik a már meghirdetett államigazgatási, adóügyi és nyugdíjreform felgyorsítása, továbbá a közoktatás, az egészségügy, a lakásgazdálkodás és a közművek átalakítása.

Medgyessy az ellenzéket okolja az elmaradt reformok miatt

Itthon2004.03.13, 09:21

Medgyessy Péter az európai uniós ügyekben a pártok összefogását, a reformok képviseletéhez pedig "normális politikai légkör" kialakítását szorgalmazta a Magyar Hírlapnak adott interjújában. A kormányfő az ellenzéket teszi felelőssé, hogy a közigazgatást, a területfejlesztést és a közszolgáltatást nem sikerült megreformálniuk.

Távozott a kommunikációs főosztályvezető és a szóvivő a PM-ből

Gazdaság2004.02.18, 07:36

A jelek szerint Draskovics Tibor kommunikációs fronton is reformokat szeretne, ugyanis az új pénzügyminiszter beiktatásának dátumával távozott posztjáról a tárca kommunikációs főosztályának vezetője, Máté Dániel és a szóvivő, Csák Csongor.

Bokros államháztartási reformot sürget

Gazdaság2004.02.06, 07:31

Ma a gazdasági növekedés újraindítása a fő feladat, ami nem valósítható meg olyan program nélkül, amelyben az államháztartási reformelemek dominálnak - mondta Bokros Lajos az SZDSZ frakciójával folytatott eszmecserét követően. Kuncze Gábor elmondása szerint a szabad demokraták elképzelései összhangban vannak Bokros gondolataival: kisebb költségvetésre van szükség, az adókat csökkenteni kell a gazdasági növekedés érdekében - írja a Magyar Hírlap.

ÁSZ: Új alapokra kell helyezni a költségvetés tervezését

Gazdaság2004.01.30, 09:55

Medgyessy Péter miniszterelnök kérésére az Állami Számvevőszék (ÁSZ) egy jelentést készített, amelyben a kormány 155 milliárdos megtakarítási programjára tesz javaslatokat. Tanulmányában az ÁSZ egyebek mellett bírálta a 2004-es költségvetés megalapozottságát, továbbá számos javaslatot tett az állami tulajdonban lévő cégek számának csökkentésére, hatékonyabb tulajdonosi fellépést és az egészségügy, illetve az oktatási rendszer reformjának véghezvitelét sürgette.

Márciusi határidőt kapott az ORFK a reformra

Itthon2004.01.13, 16:39

Az országos rendőr-főkapitány szerint a belügyminiszter által bejelentett, a rendőrségi struktúrát érintő átalakításokat egyébként is szándékoztak megtenni. A belügyminiszter összefoglalta azokat a prioritásokat, amiket már 2004-ben a szervezet átalakítása, az EU-nak megfelelő rendőri szervezet és az állampolgárok nagyobb biztonságérzetének megteremtése, garantálása érdekében egyébként is megtenni szándékozunk - mondta Salgó László rendőrfőkapitány.

Személyi változásokat jelentenek be a rendőrségnél

Itthon2004.01.12, 06:43

Lamperth Mónika belügyminiszter szerint az új büntetőeljárási törvény miatt van szükség szervezeti és személyi változtatásra a rendőrségnél, a reformot nem Molnár Csaba alezredes meggyanúsítása generálta. Az, hogy milyen mértékű változások lesznek, hétfőn derül ki - közölte a Magyar Hírlappal az ORFK kommunikációs igazgatója. Garamvölgyi tagadta Bolcsik Zoltánnak, az ORFK főigazgatójának menesztéséről szóló hírt.

Draskovics: Kiszámítható és hiteles gazdaságpolitika kell

Gazdaság2004.01.09, 13:33

Az erős és versenyképes magyar gazdaság érdekében kiszámítható és hiteles gazdaságpolitikára, jól kézben tartott költségvetésre, csökkenő költségvetési hiányra és csökkenő inflációra, valamint reformokra van szükség, elsősorban az egészségügyben és a közigazgatásban - mondta Draskovics Tibor kijelölt pénzügyminiszter pénteken a távirati irodának telefonon adott nyilatkozatában.

Megszavazták Schröder reformcsomagját

Gazdaság2003.12.20, 15:47

Megvan a többség Gerhard Schröder kancellár neoliberális jellegű gazdasági, adócsökkentő, elbocsátásbarát csomagtervéhez: megszavazták a Bundestagban és a Bundesratban az Agenda 2010 program némiképp felvizezett változatát, írta a Népszabadság. Ettől remélik, hogy növekedésre ösztönzi a német gazdaságot. A tegnap elfogadott csomag a második világháború óta létező, demokratikus Németország eddigi legátfogóbb reformja, amely csökkenti az adókat, szigorítja a munkanélküliek elbírálását, könnyíti az elbocsátásokat, támogatja a megtakarításokat és a beruházásokat.

Megsemmisítették a kórháztörvényt

Itthon2003.12.15, 17:42

Az Alkotmánybíróság hétfői határozatában megsemmisítette a kórháztörvényt, mert a jogszabályt azt követően, hogy a köztársasági elnök visszaküldte az Országgyűlésnek, a képviselők nem tárgyalták érdemben újra, hanem változtatás nélkül elfogadták. A törvény kapcsán Mádl Ferenc köztársasági elnök mellett több párt és szakmai szervezet is az Alkotmánybírósághoz fordult. Kökény Mihály egészségügyi miniszter a parlamentben napirend előtti beszédében sajnálatát fejezte ki az AB döntése miatt, ugyanakkor hozzátette: megnyugtató, hogy a testület nem a törvény tartalmának vizsgálata alapján helyezi hatályon kívül a jogszabályt.

Zöld út a kaliforniai költségvetési reformnak

Gazdaság2003.12.13, 14:57

Arnold Scwarzenegger kaliforniai kormányzó a hét végén elérte első nagy hivatali sikerét: aláírták az általa kezdeményezett törvényt a súlyos hiányokkal küzdő kaliforniai költségvetés kiegyensúlyozására. A tervet 15 milliárd dolláros kötvénykibocsátás támogatja, amelyet márciusban népszavazásra bocsátanak.

Sem az ellenzék, sem a kormány nem elégedett az egészségüggyel

Itthon2003.12.10, 15:01

"Szocialista egészségügy = gátlástalanul kimazsolázva, a betegeket drágán megfizettetve, egy gombnyomással elvéreztetve" címmel kezdeményezett politikai vitát a Fidesz. A szerdai vitanapon abban egyetértett a kormányoldal és az ellenzék is, hogy érdemi változtatásokra van szükség. A tervezett reformokról azonban már másképp vélekednek: az ellenzék szerint a kormány intézkedéseinek hatására még több egészségügyi dolgozót kell majd elbocsátani, a lakosság pedig további áremelésekre számíthat. A kormány szerint viszont az egészségügyi rendszer az Európai Unióban is versenyképes lesz.

Schröder Kínába és Kazahsztánba látogat

Nagyvilág2003.11.30, 18:36

Gerhard Schröder német kancellár hétfőn kezdődő kínai útja előtt a pekingi külügyminiszter megerősítette, hogy hazája kész a további reformokra, Kínában egyúttal szabadlábra helyeztek egy rendszerbírálót.

Távozik az egészségügyi reform kormánybiztosa

Itthon2003.11.15, 12:47

Több forrásból megerősített információk szerint hamarosan beadja lemondását Győrfi István, az egészségügy reformjáért felelős kormánymegbízott - írja a Népszabadság. A lap úgy tudja, Győrfi távozásának két oka van: egyrészt, hogy jövőre a reméltnél kevesebb pénz jut egészségügyre, másrészt pedig, hogy a kormányfő elégedetlen volt az egészségügyi reform eddigi eredményeivel.

Végleg elmaradhat a kidolgozatlan közigazgatási reform

Itthon2003.11.15, 10:00

A jelek szerint ebben a ciklusban már a kormány által ígért közigazgatási reform egyetlen elemét sem hajtják majd végre. Először a megyéket váltó hét régió létrehozása került le a kormány napirendjéről, az ellenzék azonban szakmai érvekre hivatkozva nem támogatja a reform maradék részét, a kistérségi társulások létrahozását sem - írja a Népszabadság. Az ellenzék szerint ugyanis nem lehet tudni, hogy milyen hatás- és feladatkört kapnának a kistérségi szerveződések, de kérdéses az is, hogy miből fizetné az állam az új rendszer működését.

Veszélybe kerülhetnek a japán reformok

Gazdaság2003.11.10, 11:36

Japánban a vasárnapi parlamenti választások - az előzetes adatok alapján - az eddig kormányon lévő Liberális Demokrata Párt (LDP) vezette koalíció győzelmével értek véget, ugyanakkor a kormánypárt lecsökkent többsége azt eredményezheti, hogy megnő a párton belül a kormányfő, Koizumi Junicsiro gazdasági reformintézkedéseit ellenzők tábora - írja a BBC News Online.

Reformra szorul a domainek adatkezelése

Techbázis2003.11.06, 15:46

Az internetcímek tulajdonosainak nyilvánosan hozzáférhető adatbázisai a személyes információval való visszaélés melegágyai - állítja számos szervezet. A domainek felügyelői a rendszer felülvizsgálatát ígérik.

Reform előtt a szexuális felvilágosítás

Itthon2003.11.04, 06:50

Jövő év elejére új koncepciót dolgoznak ki a szexuális felvilágosítással kapcsolatban. A tervek szerint például védőnők tarthatnának felvilágosítást, akiket szemléltető eszközöket tartalmazó oktatótáskával látnának el. Az oktatási intézményeknek jelenleg nincs egységes tematikájuk: iskolánként teljesen eltérő módszerekkel tartanak felvilágosító órákat.

Bokros szerint hiba a minimálbér növelése

Gazdaság2003.10.29, 11:24

A magyar államháztartásnak reformra lenne szüksége, amelynek a munkaerő versenyképességének javítását kellene szolgálnia - mondta Bokros Lajos egy szerdai konferencián. Bokros szerint a büdzsé hiányát nem a bevételek emelésével, hanem a kiadások lefaragásával kellene csökkenteni. A volt pénzügyminiszter szerint elhibázott lépés a minimálbér további növelése.

Ma kiderülhet, hány embert küldenek el a minisztériumok

Itthon2003.10.22, 10:21

Ma adják át a minisztériumok a közszolgálati reformért felelős kormánymegbízottnak létszámcsökkentésről szóló intézkedési tervüket - vagyis ma derül ki, hogy melyik minisztériumból, hány embert küldenek el. A tervezett minisztériumi létszámokra azonban a jövő évi költségvetési tervezetből is lehet következtetni. Néhány tárcánál ugyanakkor nem leépítés, hanem létszámemelés lesz.

Helyettes államtitkárokat is kirúghatnak

Itthon2003.10.22, 14:13

Vezetőket, így helyettes államtitkárokat, főosztályvezetőket is érinthetnek a minisztériumi elbocsátások - mondta a közszolgálati reformért felelős kormánymegbízott, aki hozzátette, hogy a kormány döntéséig nem derülhet ki, hogy melyik tárcából hány embert küldenek el. Az elmúlt öt évben egyes minisztériumokban mindenféle kontroll nélkül nőtt az apparátus létszáma, ezért a kormánymegbízott szerint az elbocsátások révén racionálisabbá és átláthatóbbá válik a tárcák struktúrája.

Véget ért Putyin reformkorszaka

Gazdaság2003.10.21, 14:20

Vlagyimir Putyin reformjai végérvényesen befejeződtek, jóllehet egyesek még abban reménykednek, hogy a választások után az orosz elnök újra felfedezi magában a reformert - írta a The Moscow Times című orosz napilap kedden.

MÁV: 60 milliárdos fejlesztés, 20 százalékos leépítés

Itthon2003.10.18, 18:47

Az állami garanciavállalással felvett EIB-hitelekből és költségvetési támogatásokból 2006-ig 60 milliárd forintot fordíthat a MÁV vasúti fejlesztésekre - erről született döntés a szombati kormányülésen. A vasúti reform része a működés ésszerűsítése, amely a MÁV-nál 20 százalékos létszámleépítést is magában hordoz - közölte a kormányszóvivő.

További leépítést sürget a közszférában az AmCham

Gazdaság2003.10.09, 15:28

Az Amerikai-Magyar Kereskedelmi Kamara szerint ahhoz, hogy Magyarország versenyképes lehessen az EU-ban, a kormánynak üzletbarát adórendszert, gyors és hatékony adminisztrációt, radikális oktatási reformot és infrastruktúra-fejlesztéseket kell megvalósítania. A kamara versenyképességi stratégiájának fontos eleme a közszolgálati alkalmazottak létszámának radikális csökkentése is.

Csökkent a német munkanélküliség

Gazdaság2003.10.09, 10:19

Németországban szezonális kiigazítással 14 ezerrel 4,392 millióra csökkent a munkanélküliek száma szeptemberben, elsősorban a munkapiaci reformok következtében, közölte a német munkaügyi hivatal csütörtökön. Elemzők 10 ezres növekedést vártak.

Jóváhagyták a közös agrárpolitika reformját

Gazdaság2003.09.30, 08:37

Az EU-tagállamok hétfőn végleges formában is jóváhagyták a közös agrárpolitika (CAP) reformját, amely októberben már jogszabályi formát is ölt - közölte a magyar mezőgazdasági miniszter, miután Brüsszelben részt vett a szakminiszterek tanácsának ülésén.

Havas Szonja kapja Csehák Judit mandátumát

Itthon2003.09.27, 14:40

Az MSZP országos választmányának döntése alapján Havas Szonja kerül Csehák Judit országgyűlési képviselői helyére. Havas kétfordulós választás keretében jutott a mandátumhoz, a második fordulóban Vadász János, a közszolgálati reformért felelős államtitkár maradt még versenyben.

A kormány szerint nincs sok közalkalmazott

Gazdaság2003.09.24, 11:42

A közszolgálati reformért felelős kormánymegbízott egy keddi sajtótájékoztatón cáfolta azokat a vádakat, hogy a közszférában dolgozók száma túlságosan magas lenne, és a bürokrácia magas költségeivel agyonnyomja a gazdaságot. Vadász János szerint káros lenne a 10 százaléknál nagyobb arányú közszolgálati leépítés - írja a Népszabadság.

A kormányok tétlensége miatt rossz az egészségügy

Itthon2003.09.19, 11:43

Lesújtó kritikát fogalmazott meg az egészségüggyel és annak reformjával kapcsolatban az Állami Számvevőszék Módszertani Intézetének tanulmánya. A szakértők szerint a rendszerváltás óta készült reformtervek nem tudtak kilépni a politika köréből. A tanulmány többek között azt javasolja, hogy a kórházakat igazgató orvosok ne gyógyítsanak, hanem az irányítással foglalkozzanak. Az egészségügyi miniszter szerint nem igaz, hogy a mostani kormány reformterve is koncepciótlan lenne.

Tüntettek a csehek az államháztartási reform ellen

Gazdaság2003.09.13, 14:45

Mintegy 15-20 ezer ember tüntetett szombaton Prágában a cseh kormány tervezett államháztartási reformja ellen. A tüntetők, akik a két legnagyobb szakszervezeti központ felhívására az ország különböző részeiből külön vonatokon és buszokon érkeztek Prágába, először a kormány székhelye előtt gyűltek össze, majd a Vladimír Spidla miniszterelnök koalíciós kormányát bíráló beszédek elhangzása után a főbejáratnál fekete koporsót helyeztek el "Kormányprogram" valamint "Spidla választási ígéretei" felirattal.

Bokros: 2008-ban még nem lesz magyar euró

Gazdaság2003.09.08, 11:35

Az elmúlt öt év érdemi reformlépések nélkül telt el, emiatt folyamatosan csökken Magyarország versenyképessége - mondta Bokros Lajos a távirati irodának nyilatkozva. A volt pénzügyminiszter egészségügyi és oktatási reformot sürget, elhibázottnak tartja a kórháztörvényt és irreálisnak Magyarország 2008-as valutauniós tagságát. Bokros szerint a gazdaságpolitika eredményessége 50 százalékban a kommunikáción múlik.

Kökény vagy Vojnik lehet Csehák utóda

Itthon2003.09.04, 17:57

Az MSZP várhatóan pénteki frakcióülésén dönt arról, kit javasol az egészségügyi miniszteri posztra Csehák Judit utódaként. Az esélyesebb Kökény Mihály, a tárca politikai államtitkára, de komolyan felmerült Vojnik Mária, az egészségügyi bizottság szocialista elnökének neve is. Az MSZP az ügyben egyeztet koalíciós partnerével is.

Kaotikus a büdzsé az ÁSZ szerint

Gazdaság2003.09.02, 11:38

Meglehetősen kaotikus kép bontakozik ki az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentéséből, amelyben az elmúlt év szárszámadási törvényét, azaz a 2002. évi költségvetés végrehajtását vizsgálja. A számvevők több minisztériumnál találtak súlyos gazdálkodási és elszámolási problémákat, de nincs jobb helyzet az önkormányzatok gazdálkodása terén sem. Az ÁSZ átfogó államháztartási reformot sürget.

Másfél millió diák és reformok az új tanévben

Itthon2003.08.30, 09:22

Csaknem másfél millió diák - köztük 110 ezer elsős először - kezdi meg az iskolát hétfőn. Az új tanév a tavalyinál egy nappal rövidebb, összesen 182 napos lesz. Az ötödik, illetve a kilencedik osztályban pedig a tavalyinál még kevesebb időt kell a diákoknak az osztályban tölteniük, mivel ezeken az évfolyamokon tíz százalékkal, azaz heti két és fél órával csökken a kötelező óraszám - írja a Népszabadság. Szeptembertől a tanárokat titoktartási kötelezettség terheli. Tavasszal pedig az érettségizők már az egyetemi felvételit is kiváltó emelt szintű érettségit is tehetnek.

Újabb IMF-hitelt kapott Argentína

Gazdaság2003.07.29, 13:25

A Nemzetközi Valutaalap hárommilliárd dolláros segély folyósítását hagyta jóvá Argentína számára. A szervezet figyelmeztetett, hogy bár Argentína kilábalni látszik a gazdasági válságból, tartós javulás csak megfelelő reformokkal érhető el.

Mádl késleltetheti az oktatási reformot

Itthon2003.07.14, 15:29

Ha Mádl Ferenc köztársasági elnök kedden visszaküldi a közoktatásról szóló törvényt, akkor rendkívüli nyári ülést kell összehívni ahhoz, hogy a most következő tanévben életbe léphessenek a változások. Ebben az esetben komoly szerephez jut a frakciófegyelem: a kormánypárti képviselőket szinte teljes létszámban kell összetrombitálni a nyári szabadságukból, hogy újra elfogadhassák a törvényt. 

Schröder európai kamatcsökkentést sürget

Gazdaság2003.07.11, 08:53

Az export versenyképességének növelése érdekében kamatcsökkentést sürget a német kancellár. Duisenberg jegybankelnök viszont úgy látja, hogy nem az árfolyam, hanem a strukturális reformok hiánya miatt lassú az európai gazdasági növekedés.

Csődbe viheti a portugál gazdákat az uniós agrárreform

Gazdaság2003.07.09, 11:28

Portugália volt az egyetlen EU tagállam, amely a Közös Agrárpolitika (CAP) reformja ellen szavazott a múlt hónapban. A portugálok szerint az új kvótarendszer az eddiginél is súlyosabb helyzetbe hozhatja amúgy is válsággal küzdő mezőgazdaságukat. A bajoknak azonban nem csak az unió az oka.

Nem lesz újabb európai kamatcsökkentés

Gazdaság2003.07.03, 12:16

A jelenlegi kamatszint teljesen megfelelő középtávon - mondta Wim Duisenberg, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke az Európai Parlamentben. A jegybankelnök szerint kizárólag a monetáris politika nem tudja biztosítani a fenntartható növekedés feltételeit, ezért szerkezeti reformok szükségesek az Unióban.

Teljes fordulat az EU agrárpolitikájában

Nagyvilág2003.06.27, 12:00

Az Európai Unió 45 év után búcsút int a régi agrártámogatási rendszernek, amely protekcionista jellege miatt torzítja a nemzetközi kereskedelmet, és sok kárt okoz a fejlődő országoknak. A közös agrárpolitika reformjáról csütörtök reggel született megállapodást egy új korszak kezdetének nevezte Franz Fischler, az Unió mezőgazdasági biztosa. Az agrárszubvenciók jelentős részét 2005-től a termelés mennyiségétől függetlenül fizetik ki az EU-ban. A csatlakozó országok termelőinek közvetlen kifizetéseit ugyanakkor mindaddig nem érintik a most elfogadott változtatások, amíg a támogatások szintje el nem éri a jelenlegi tagállamokét.

Radikális mezőgazdasági reform az Unióban

Gazdaság2003.06.26, 14:05

Az Európai Unió tagországainak mezőgazdasági miniszterei három hétig tartó tárgyalássorozat után döntöttek a gazdáknak kifizetett, sok vitát kiváltó állami támogatások megszüntetéséről. A reform célja, hogy az uniós mezőgazdasági politikát minél inkább összehangolják a világkereskedelmi előírásokkal - írta a BBC News Online.  

FT: reformok kellenek az euró-csatlakozáshoz

Gazdaság2003.06.23, 13:48

Magyarország alig néhány nap alatt elrontotta eddigi pénzügypolitikai stabilitási megítélését, amiért a kormányt és a jegybankot komoly felelősség terheli, de az EU-nak is át kell gondolnia az euróövezeti tagjelölt országoktól követelt gazdaságpolitikát - áll a Financial Times hétfői elemzésében.

Megszűnnek a megyei rendőr-főkapitányságok

Itthon2003.05.30, 15:49

Tovább már nem odázható a rendőrség átalakítása - olvasható a rendőrségi reformról szóló belső tanulmányban, amely szerint a rendőrök alulmotiváltak és rosszkedvűek. Megszüntetnék a megyei rendőr-főkapitányságokat, helyükre  regionális főkapitányságokat állítanak fel, valamint változtatnának a rendőrségi kultúrán is.

Reformokat sürgetnek a vezető ipari országok

Gazdaság2003.05.17, 17:08

A világgazdaság gyengélkedése miatt szerkezeti reformok meghozatalát sürgette a hét vezető ipari ország és Oroszország (G8) pénzügyminisztere szombati tanácskozásukon. Közleményük szerint leginkább Európának kell megreformálnia munkaerő- és tőkepiacait, de Amerikának is új munkahelyeket kell teremtenie. A pénzügyminiszterek az iraki adósságról is tárgyaltak.

Ellenzék: gyógyítás és profit kizárják egymást

Itthon2003.05.13, 15:09

A Magyar egészségügy - betegek vagy a profit védelme címmel kezdeményezett parlamenti vitanapot a Fidesz. A vita elsősorban a kórháztörvényről szólt. Az ellenzék attól tartott, hogy a jövőben az emberek nem egyformán részesülnek az egészségügyi ellátásokból. Az egészségügyi miniszter szerint ettől nem kell tartani, és a reformok eddigi elmaradása okozott károkat..

Bush rendet tenne a Közel-Keleten

Nagyvilág2003.05.10, 13:25

Szabadkereskedelmi zónát alakítana ki tíz év alatt az Egyesült Államok és a közel-keleti országok között Bush amerikai elnök. A gazdasági fejlődés segíti a politikai reformokat és a megbékélést - mondta az Egyesült Államok elnöke.

Téves a gazdaságpolitika az IMF szerint

Gazdaság2003.05.09, 17:57

A költségvetés költekezése és a bérek gyors ütemű emelése aláásta Magyarország versenyképességét és növelte a folyó fizetési mérleg hiányát - áll a Nemzetközi Valutaalap honlaőpján pénteken közölt értékelésben. A szervezet azt tanácsolja a kormánynak, hogy fogja vissza a béreket, valamint az egészségügy és a nyugdíjrendszer kiadásait és fejezze be a struktúrális reformokat. 

Kormánybizottság alakul a reformok érdekében

Itthon2003.05.03, 09:15

A kormány bizottságot hoz létre annak felmérésére, hogy mely reformtervek valósíthatók meg még ebben a ciklusban. Mindezt azért teszik a Népszabadság szerint, hogy a következő választásokon a "reformok kormányának" jelszavával kampányolhasson a két kormánypárt. Jól áll a haderőreform és az egészségügy, rosszul a közigazgatás átszervezése.

Az IMF sem juthat szóhoz Irakban

Gazdaság2003.04.09, 10:56

Afganisztánnal ellentétben a Nemzetközi Valutaalap (IMF) várhatóan nem vesz részt az új iraki pénzügyi rendszer kialakításában, és a jelentős tagországok közötti politikai nézetkülönbségek hátráltathatják a szervezet reformját is.

Drágulást okozhat az uniós agrárreform elmaradása

Gazdaság2003.04.02, 12:12

Amennyiben elmarad a sokat vitatott közös agrárpolitika radikális reformja, az Európai Unió jelenlegi, 15 tagországában a fogyasztók a mostaninál lényegesen magasabb adókkal szembesülnek. A 2004-ben újonnan belépő országokban az élelmiszerárak mintegy 12 százalékkal növekedhetnek ebben az esetben - derül ki a nyugat-európai fogyasztói érdekképviseletek felkérésére készült brit-olasz tanulmányból.

Az IMF elégedett a lengyel reformokkal

Gazdaság2003.03.10, 17:22

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) fenntartja Lengyelország idei, 2,75 százalékos gazdasági növekedésére vonatkozó előrejelzését - jelentette be a szervezet képviselője sajtótájékoztatón. Az IMF méltatta a lengyel pénzügyi reformcsomagot, mely magába foglalja az uniós tagságra való felkészülés közterheinek fedezését, és a felkészülést az euró 2007-ben történő bevezetésére.

A kínaiak többsége 54 ezer forintnyi jüant keres évente

Gazdaság2003.03.10, 10:53

A piacgazdasági reformok több mint húsz éve alatt jelentősen nőtt a különbség a gazdagok és a szegények vagyoni helyzete között Kínában - írta a China Youth Daily című kínai lap a vasárnapi számában.

Kivált az RMDSZ-ből a Reform Tömörülés

Nagyvilág2003.03.09, 11:58

Reform Mozgalom néven, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség keretein kívül folytatja tovább tevékenységét az eddig RMDSZ platformként működő Reform Tömörülés (RT). A mozgalom megalakulását szombaton, Marosvásárhelyen mondták ki, miután az RT kongresszusa kimondta: a Reform Tömörülés platform feloszlatja önmagát.

Nem lesz több ötéves terv Kínában

Gazdaság2003.03.06, 17:00

A kínai kormány nagy ívű kormányzati reform és átszervezés tervet jelentett be, amelytől hatékonyság-növekedést remél, és amellyel célja megőrizni a kínai gazdaság rohamos bővülési ütemét. Megszüntetik a tervbizottságot is, amely az ötéves tervekért volt felelős.

Értékeli a szlovák reformokat a Fitch

Gazdaság2003.03.03, 15:21

Szeptember óta másodszor javította a szlovák hosszú távú adósság besorolását a Fitch. A hitelminősítő a külföldi valutában fennálló adósságok besorolását BBB- fokozatról BBB-re, a helyei valutában fennálló adósságokét BBB + -ról A-ra javította. Az egyre kedvezőbb megítélés oka az ambiciózus és sikeres szlovák gazdasági reformprogram.

A GDP 2,8 százalékát kellene lakásokra fordítani

Gazdaság2003.02.27, 14:00

A költségvetés GDP-arányos lakáskiadásainak évente el kellene érnie a 2,8 százalékot a jelenlegi 2 százalékkal szemben - mondta Hegedűs József, a Városkutatás Kft. ügyvezető igazgatója a Nemzeti Lakásprogram szakmai vitájának nyitó rendezvényén. Hegedűs hangsúlyozta, hogy a program fontos pillére a lakáshoz jutási és szociális rendszer reformja, amely kiemelten kívánja támogatni a lakbéreket.

Reformra készül az MSZP két platformja

Itthon2003.02.19, 10:16

A Magyar Hírlap információi szerint az MSZP két legerősebb platformjának vezetői találkoznak szerdán Budapesten. A lap úgy értesült, hogy a szocialisták március végi tisztújító kongresszusa előtt a párt hagyományos baloldali értékeit megjelenítő Baloldali Tömörülés, valamint az ennek ideológiai ellenpontjaként, a "liberális" szárnyként számon tartott Társulás a Szociáldemokrata Értékekért megfogalmazzák az új program fő téziseit.

Gyógyszerpiaci reform a láthatáron

Gazdaság2003.01.24, 08:17

A Gazdasági Versenyhivatal gyógyszerpiaci szabályozás átalakításáról készített tanulmánya lehetővé tenné a patikák közötti árversenyt és egyes recept nélkül megvásárolható szerek gyógyszertáron kívüli árusítását. A javaslatokat a gyógyszerészek aggályokkal, míg az egészségügyi kormányzat örömmel fogadta - írta a Népszabadság.

Franciaország

Nagyvilág2003.01.21, 17:33

Franciaország legnagyobb problémája, hogy túl sokan élnek a mezőgazdaságból. Az uniós agrártámogatások közel negyedét a francia gazdák kapják, ezért a kormány a legnagyobb ellenzője a legtöbb tagország által támogatott uniós agrárreformnak. Franciaország az egyik legtöbb uniós szabálysértést elkövető tagállam, sok kérdésben voltak vitái az Unióval. Egyik legnagyobb szorgalmazója viszont az EU intézményi reformjának, ami az edigieknél is több hatalmat adhat a nagy tagállamok kezébe.

Januárban újra napirenden a választási reform

Itthon2002.12.27, 08:27

Az Országos Választási Bizottság elnöke januárban ismét kísérletet tesz arra, hogy az általa kiválasztott szakértőkből álló grémiumnak a választójogi törvények módosítására megfogalmazott javaslatait a testület hivatalos álláspontjává emelje. Az elképzeléseket valószínűleg egyetlen politikai párt sem támogatja - írja a Népszabadság.

Az Economist magasabb hiányra számít

Gazdaság2002.11.22, 17:07

A magyar kormány számára a legnagyobb kihívás az, hogy miként lesz képes összeegyeztetni a gazdasági növekedés felgyorsítását a további szerkezeti, különösen az egészségügy terén végrehajtandó reformok véghezvitelével, miközben a költségvetési hiányt is uralnia kell - állapítja meg az Economist Magyarországról kiadott országjelentése.

Tovább szapulja a reformokat a Ferrari-elnök

Gphírek2002.11.18, 07:35

Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke ismét keményen bírálta a Nemzetközi Automobil Szövetség vezérkara által a Forma-1-ben bevezetett változtatásokat.

Aggodalmak a japán bankreform miatt

Archívum2002.10.25, 11:58

A japán kormány bejelentette, hogy jövő héten hozza nyilvánosságra a régóta várt bankreform-tervet ami az ország komoly deflációs problémáit szándékozik megoldani. A bankok nincsenek elragadtatva a reformtól, ami politikai bonyodalmakat is okozott a szigetországban.

Putyint dicséri a Világbank

Archívum2002.10.29, 18:39

A Világbank jelentése szerint Oroszország továbbra is nagyon kiszolgáltatott a nyersolaj-, illetve a földgázexportjának, amelyektől a legjobban függ az ország növekedése, így lassulásra lehet számítani, ha az olaj olcsóbbodnék. A jelentés ugyanakkor dicséri Vlagyimir Putyin elnököt, hogy minden eddiginél mélyebb és gyorsabb reformokat sikerült végrehajtania az orosz gazdaságban.

Japán kormányátakítás a gazdasági reformokért

Archívum2002.09.30, 12:18

Megnyílt az út a japán gazdasági és szerkezeti reformok előtt, miután a kormány tagjai hétfőn benyújtották lemondásukat Koidzumi Dzsunicsiro kormányfőnek. A miniszterelnök elmondása szerint a változások felgyorsítása érdekében szükséges a koalíció átszabása - írja a BBC Online.

Kínai milliárdos az észak-koreai reformok élén

Archívum2002.09.24, 14:58

Az észak-korai kommunista rezsim Jang Bint, egy kínai születésű 39 éves vállalkozót bízta meg az ország radikális gazdasági reformjainak felügyeletével. Az amerikai Forbes magazin által összeállított lista szerint Jang Bin tavaly a második leggazdagabb kínai üzletember volt - írja a BBC News Online.

Észak-Korea Kínától tanulná a bankszakmát

Archívum2002.08.28, 17:22

Az észak-koreai központi bank nyolc munkatársa Kínába utazott egy három hónapos tanulmányútra, hogy a kínai pénzügyi reformokat első kézből tanulmányozza - írja a BBC. Az elmúlt két hónapban az éhség által sújtott Észak-Koreában a piacgazdaságot kialakító reformintézkedések bevezetéséről döntöttek annak érdekében, hogy felváltsák az állami tervgazdaságot. A tanítómesternek tekintett Kínában is alapvető pénzügyi reformokra van még szükség.

A kormány jövőre csökkentené az adóterheket

Archívum2002.09.02, 15:14

A kormány első száz napjáról rendezett hétfői gazdasági konferencián Medgyessy Péter miniszterelnök elmondta, hogy a kormány az elkövetkező években nem vállal nagy elosztási csomagokat, de elkötelezett az adórendszer, az egészségügy, és az önkormányzati rendszer reformja mellett, valamint fontos törekvése az export-, és beruházás-ösztönzés. A konferencián László Csaba pénzügyminiszter elmondta, hogy a jövő évi gazdaságpolitikai célok közül a 4-4,5 százalékos GDP-növekedés elérése, a költségvetés hiányának csökkentése, és az adóterhek mérséklése a legfontosabb.

Törökország: egy lépéssel közelebb az EU -hoz

Nagyvilág2002.08.08, 22:26

Ahmet Necdet Sezer török elnök csütörtökön jóváhagyta a parlament által megszavazott széles körű reformokat, amelyek elősegíthetik Törökország európai uniós csatlakozását.

Meddig döcög Európa óriásgazdasága?

Archívum2002.08.08, 10:39

Lelassult növekedés, négymillió munkanélküli, magas adók, távoli reformok - így fest ma Európa motorja. A választásra készülődő németek az egyesítés óta nagyjából ugyanazokkal a gondokkal küszködnek, csak korábban nem sújtotta őket a globális recesszió.

Elfogadták az uniós agrártámogatási reformot

Archívum2002.07.10, 16:01

Az Európai Bizottság elfogadta Franz Fischler mezőgazdasági biztos agrártámogatási reform-javaslatát. A reformtervezet elfogadása a 40 éve működő közös agrárpolitika (CAP) végét jelenti. Az átalakítás ellen tiltakozók szerint a reform egyes tagállamokban a mezőgazdasági termelők felét teheti tönkre.

Új autó-értékesítési szabályozás készül az EU-ban

Archívum2002.01.09, 15:59

Az Európai Unióban a nagy autógyártók az értékesítési verseny erősödésére számíthatnak, mert az Európai Bizottság az autóeladási rendszer reformját tervezi - vált ismeretessé szerdán Brüsszelben bizottsági forrásból. Az új rendelkezésre vonatkozó javaslat beterjesztése január 30-án várható, és ennek lényege, hogy a jövőben a kereskedők eddigi értékesítési hálózatukon kívül - például az interneten - is megcélozhatnák vásárlóikat.

7., Adebayo Ogunlesi - nigériai ügyvédbojtár vezetési reformokkal

Archívum2002.07.15, 15:16

Beosztás: Befektetési osztályvezető Kor: 48 év Cég: Credit Suisse First Boston

Véget érhet az uniós közös agrárpolitika

Archívum2002.07.10, 10:58

Franz Fischler, Az Európai Unió mezőgazdasági biztosa a szerdán terjeszti elő javaslatát az európai kÖzös agrárpolitika  (CAP) megreformálására. A BBC elemzői arra keresték a választ, hogyan fogadják majd a javaslatot az uniós tagállamok, milyen lesz az EU mezőgazdasága, ha a reform életbe lép.

Részleges általános sztrájk Spanyolországban

Gazdaság2002.06.20, 17:16

Nem bénult meg a spanyol gazdaság a csütörtökre hirdetett általános sztrájk nyomán. A munkabeszüntetést kezdeményező szakszervezetek szerint a dolgozók 84 százaléka, a kormány szerint viszont csak 16 százalékuk nem dolgozott csütörtökön. A 24 órás munkabeszüntetést a munkanélküliségi törvény reformja miatt hirdették meg szakszervezetek.

Szükséges a nemzetiségi törvény reformja

Itthon2002.06.10, 13:29

A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa szerint a nemzetiségi jogok érvényesülését garantáló, 1993-ban elfogadott törvény megérett az átfogó módosításra.

Reménytelennek tűnik a kisebb parlament

Itthon2002.05.30, 09:25

Bár minden párt egyetért abban, hogy fontos lenne módosítani a választási rendszert, az [origo] által megkérdezett politikusok nem tartják valószínűnek, hogy ebben a ciklusban sor kerülne erre. A reform azért van bukásra ítélve, mert a rendszer átalakítása erősen módosíthatja a pártok választási esélyeit. A választási rendszer reformját egyrészt a parlamenti létszám csökkentése és a választókerületek arányos méretre igazítása indokolná, másfelől a kisebbségek parlamenti képviseletének megoldásával is már hosszú évek óta adós a törvényhozás.

Titkosszolgálati reform Lengyelországban

Nagyvilág2002.05.09, 17:04

Lengyelországban elfogadták a titkosszolgálatok reformjáról szóló törvényt. Az ellenzék szerint a szolgálatok a politika befolyásolhatja, a volt kommunista ügynökök pedig visszakerülhetnek a testületbe.

Elmaradhatnak az európai uniós mezőgazdasági támogatások

Archívum2002.05.07, 08:07

Az Európai Unió (EU) mezőgazdasági miniszterei a múlt héten felvetették, hogy esetleg teljesen megszüntetnék a termelési veszteségeket kiegyenlítő közvetlen jövedelemtámogatást (a KJT-t) vagy legalábbis az eddigiekhez képest erőteljesen csökkentenék annak mértékét. A tagjelölt országok ennek fényében egyre olvadó reménnyel nézhetnek a véglegesnek ígért júniusi uniós támogatási javaslat elé. Szakértők mégis úgy vélik, ha ez a reform az EU-tagországokat is érinti, Magyarország akár hasznot is húzhat a módosuló támogatási rendszerből.

Súlyosbíthatják a reformok az argentin válságot

Archívum2002.01.09, 12:35

A piac továbbra sem tesztelheti az Argentínában nemrég bevezetett kettős árfolyamrendszert, ami több elemző szerint csak súlyosbítja az ország gazdasági válságát. Szerintük a kettős árfolyamrendszer sokáig nem tartható fenn, összeomlása pedig hiperinflációhoz és további zavargásokhoz vezethet.

Nem jut hitelhez Argentína

Archívum2002.04.17, 15:25

A Nemzetközi Valutaalap továbbra is szigorú takarékossági és adóprogram bevezetéséhez köti Argentína segélyezését. A szervezet küldöttsége argentínai vizsgálódásai végén közölte: a valutaalap nem nyújt hitelt a súlyos adósságválsággal küzdő országnak, amíg Buenos Aires nem fogadja el a piaci liberalizációhoz szükséges reformokat.

Beindult a bankóprés Argentínában

Archívum2002.03.13, 17:16

A Nemzetközi Valutaalap - bár részben elégedett az eddigi reformokkal - figyelmeztette az argentin kormányt, hogy a bérek kifizetése érdekében ne nyomtasson pénzt. Eközben a nemzeti valuta, a peso árfolyama újabb mélypontra zuhant.

Magyarország továbbra is első az EBRD ranglistáján

Archívum2001.11.20, 12:51

Magyarország megőrizte vezető helyét az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) közép-kelet-európai ranglistáján. A jelentés szerint a a forint árfolyamának szélesítése és az inflációkövető pénzügypolitika bevezetése javítja a pénzromlási ütem csökkenésének esélyeit, ugyanakkor rámutat, hogy fel kell gyorsítani a társadalmi reformokat, különösen az egészségügyben. Az EBRD elmarasztalja a kormányt többek közt azért, mert az autópálya-építéseknél nem alkalmazta a közbeszerzést, A pénzintézet szerint a kormány elismeri a reform szükségességét, de kevéssé valószínű, hogy a közeljövőben tesz is értük.   

SZDSZ: program az egészségügyért

Itthon2001.11.24, 15:35

Az SZDSZ szerint megbukott a Fidesz-kormány, mivel nem végezték el az egészségügy és az oktatás reformját. Az ellenzéki párt programot dolgozott ki az egészségügy javítása érdekében.

Pakisztán 135 millió dolláros támogatást kapott az IMF-től

Archívum2001.09.27, 11:40

A Nemzetközi Valutaalap négy nappal az országot súlytó szankciók feloldása után 135 millió dolláros támogatást nyújtott Pakisztánnak. Eduardo Aninat, az IMF megbízott ügyvezetője a megkezdett reformok folytatására bíztatta a pakisztáni vezetést.

Nem lesz olcsóbb, csak átláthatóbb a megreformált nyugdíjrendszer

Archívum2001.07.09, 10:38

Bár költségei nem csökkennek, a pénzügyminiszter által bejelentett nyugdíjreform átláthatóbbá teszi a nyugdíjrendszert - mondta az Üzleti Negyednek Simonovits András, az MTA Közgazdaság-tudományi Kutatóközpontjának munkatársa, a téma szakértője. A reformmal kapcsolatos legfontosabb kérdésnek azt nevezte, hogy megoldódik-e az a már két éve fennálló probléma, hogy a vegyes rendszert választók befizetéseinek egy része - számukra - elvész.