Raiffeisen

címke rss

Kockázatok az osztrák bankoknál

Gazdaság2013.10.10, 11:23

Több kockázattal is szembenéznek az osztrák bankok, különösen akik Magyarország és Románia felé kitettséggel rendelkeznek, vélik a Macquaire elemzői. Ellenben továbbra is tartják korábbi ajánlásukat az Erstére és a Raiffeisenre vonatkozólag. Előbbi szerintük felülteljesítő lehet, míg utóbbira inkább semlegesek.

Nem szereti a Raiffeisent az elemző

Gazdaság2013.10.08, 08:18

A korábbi semlegesről alulteljesítőre rontotta a Raiffeisen részvényeire vonatkozó ajánlását a Mediobanca. 

Venni érdemes a Raiffeisent

Gazdaság2013.10.03, 10:27

A bank vezérigazgatójával folytatott beszélgetéseket követően a Société Générale vételre is alkalmasnak tartja a Raiffeisen részvényeit. A költségek határozott lefaragására vonatkozó szándékot üdvözlendőnek tartja az elemző, így a bank eredményei a jövőben sokkal érzékenyebben reagálhatnak majd a makrokörnyezet változásaira.

El kell adni a Raiffeisent a Citi szerint

Gazdaság2013.09.26, 08:03

Mostantól eladási ajánlást rendel a Raiffesien részvényeihez a Citigroup elemzője a korábbi tartás helyett. A Citi módosítása azt követően érkezik, hogy az osztrák bank bejelentette költségcsökkentési programot indít, amivel 450 millió eurót szeretnének spórolni 3 év alatt. Tegnap az árfolyam 2,5 százalékos emelkedéssel reagált egyébként a kiadások mérséklésének hírére.

Drasztikusan csökkentené költségeit a Raiffeisen

Gazdaság2013.09.25, 12:54

Lerántotta a leplet a Raiffeisen költségcsökkentési tervéről, amivel az osztrák bank azt szeretné elérni, hogy 2016-ra költségei ne haladják meg nominális értelemben a 2012-es értéket. Három év alatt a hitelintézet 450 millió eurót akar megspórolni, bár további információkat még nem árult el a programról. Arról csak november végén a harmadik negyedéves gyorsjelentésével egy időben fog részleteket közölni.

Nem szeretik a Raiffeisent

Gazdaság2013.09.23, 16:27

Folyamatosan csökkentették céláraikat a Raiffesien részvényeire vonatkozóan a nagy elemzőházak, miután az osztrák bank vasárnap lényegében profit warningot közölt. Az árfolyam nagyot is esett, és a héten azóta sem tudott érdemben magához térni.

Zuhan a Raiffeisen

Gazdaság2013.09.16, 11:29

Jelentős, 7 százalékos zuhanással kezdte a hetet a Raiffeisen, miután a bank egy tegnap esti közleményben 10-20 százalékkal magasabb idei céltartalékolásra figyelmeztet. Korábban, vagyis a féléves jelentéskor a Raiffeisen még a tavalyinak megfelelő költségeket prognosztizált ezen a soron, azóta azonban az osztrák vállalati hiteleknél és a szlovén eszközöknél minőségromlást tapasztaltak. Az elmúlt napok borongós híráramlása után a mostani bejelentés már igazán nem hiányzott a részvényeseknek.

Pesszimistábban látja a Raiffeisen jövőjét a JP Morgan

Gazdaság2013.09.11, 09:31

A korábbi felülsúlyozásról semlegesre minősítette le a Raiffeisen részvényeire vonatkozó ajánlását a JP Morgan, mely az osztrák bankpapírra vonatkozó célárát is 31 euróra vágta vissza. A bankház szerint a tervezett magyar devizamentő-csomag további veszteségeket okozhat a Raiffeisennek, ezért is indokoltak a pesszimistább kilátások.

Ausztriában is keményen sarcolják a bankokat

Archívum2013.09.06, 16:20

Az osztrák kancellár az elkövetkezendő öt évben még megtartaná a bankadót nyugati szomszédunknál, ezzel nehezítve az ottani pénzitézetek helyzetét. Ausztriában szeptember végén lesznek választások, ezért a politikusok igyekeznek a választók kedvében járni. Egyébként Európában az ausztriainál nagyobb terhet csak Magyarország ró a bankokra. A hír nem túl kedvező az Erstére és a Raiffeisenre nézve, amelyek részvényei éppen az elmúlt időszakban találtak magukra.

Kevesebbet ér a Mol a Raiffeisen szerint

Gazdaság2013.08.28, 08:18

Csökkentett a Mol részvényeire vonatkozó célárán a Raiffeisen, mivel a bankház szakértője 19200 forintról 17400 forintra vágta vissza a papírokra vonatkozó célárat. Az elemző továbbra is tartásra ajánlja a Mol részvényeit.

OMV-t érdemes most venni

Archívum2013.08.23, 10:51

Venni érdemes az OMV részvényeket a Raiffeisen szerint, akik korábban csupán tartás ajánlást fogalmaztak meg az olajtársaság papírjaival kapcsolatban. Úgy tűnik, az elemző szerint az OMV jó vásárt csinál a napokban bejelentett északi-tengeri kutatás-termelési eszközök akvirálásával.

Nálunk rosszul megy a Raiffeisennek

Gazdaság2013.08.22, 11:01

A magyar leánybank tetemes vesztesége is közrejátszott abban, hogy szerény nyereséget ért el a Raiffeisen Bank International idén.

Keserű meglepetés érkezett a Raiffeisentől

Gazdaság2013.08.22, 10:33

Az elemzők várakozásainál közel 12 százalékkal alacsonyabb nettó profitot ért el a Raiffeisen a második negyedévben. A csalódást keltő számok miatt elsősorban a költségsorok felfutása okolható, hiszen a bevételek tekintetében a bank szépen muzsikált. Ennek megfelelően a vezetés a nettó kamatmarzs idei alakulását illetően már optimistább hangot üt meg, miközben hangsúlyozzák elkötelezettségüket a kiadások lefaragása felé (amire szükség is lesz, elnézve a negyedéves számokat). A szabályozói követelményeknek való megfelelés miatt a Raiffeisen továbbra is vizsgálja egy tőkeemelés lehetőségét, bár ezzel kapcsolatban nem tudtunk meg többeet ...

Maradni akar Magyarországon a Raiffeisen

Archívum2013.08.21, 10:25

Megint megerősítette a Raiffeisen vezérigazgatója, hogy nem kívánják elhagyni a magyar piacot, igaz elmondása szerint növekedési terveket sem dédelgetnek az országban. A lengyel Rzeczpospolita lapban a fókuszterületek között az osztrák, a lengyel, az orosz, a cseh és a román operációt jelölte meg a vezető.

Meglódult a Raiffeisen

Gazdaság2013.08.15, 10:24

Tovább emelkedhet a Raiffeisen részvények árfolyama a technikai kép alapján, ráadásul a papírok értékeltsége is kedvező a több régiós bankhoz képest. Ugyanakkor jelentősek a kockázatok a bankpapír körül, a vállalatnak ugyanis tőkeemelésre van szüksége, és a Magyarországon készülőben lévő devizahiteles mentőcsomag is komoly kockázatokat hordoz magában. Ezen túl az őszi német választások, és Fed eszközvásárlási programjának közelgő visszafogása is a piaci bizonytalanságot növelhetik a Raiffeisen körül -derült ki Sándor Dávid, a KBC Equitas elemzőjének a Gazdaság TV-nek adott interjújából.

Megtört az "átok" a Raiffeisennél?

Archívum2013.08.10, 10:05

Az év eleje óta tartó csökkenő trendből tört ki a Raiffeisen árfolyama a héten úgy, hogy a 18 százalékos távolságban levő 28 eurós magasságokig komolyabb ellenállási szint nem mutatkozik. Bár a technikai kép kedvezőnek ígérkezik, a befektetőket már egy ideje foglalkoztató tőkeemelés veszélye miatt jelentős kockázatok lengik körül a részvényt.

Erste: Venni kell a Raiffeisen részvényeit

Archívum2013.08.07, 11:27

Vételre ajánlja a Raiffeisen részvényeit az Erste Group elemzője, aki szerint egy év múlva akár 29 euróra is felszökhet a papírok árfolyama. Az Erste szerint a Raiffeisen részvények az elmúlt időszakban mutatott lemaradásukat hozhatják be a többi régiós bankpapírral szemben, és a vállalat jó úton halad a költségei lefaragásának terén is. A kedvező ajánlás ellenére mínuszban mozog a részvény.

Feketelistán Magyarország a Raiffeisennél

Gazdaság2013.08.05, 10:48

Növekedési terveinek megnyirbálását tervezi a Raiffeisen a kelet-közép-európai régióban, írja a Financial Times a bank vezérigazgatójának szavaira hivatkozva. Egyetlen országból sem vonulnak azonban ki, vagyis a magyar leánybank ilyen jellegű leépítésével kapcsolatos félelmek is alaptalanok. Növekedni viszont más országokban szeretne a Raiffeisen.

A Raiffeisen-csoport vezére is nekiesett Orbánnak

Gazdaság2013.07.29, 11:51

A Raiffeisen-csoport vezérigazgatója kifakadt az újabb magyar tervek miatt, a sokáig fennmaradó bankadó és a kormány újabb deviza- és forinthiteleseket mentő csomagja kihozta a sodrából.

Itt egy jó hír a Raiffeisennek

Gazdaság2013.07.23, 10:10

Semlegesre változtatta ajánlását a Raiffeisen részvényére vonatkozólag a korábbi alulteljesítőről a Macquarie elemzője, aki ezzel egyidőben 24 euróra csökkentette, korábbi 30 eurós célárát. Ez alig több mint 9 százalékkal haladja meg a mai árfolyamot, viszont sokkal kedvezőbb, mint a múlt hét pénteken megjelent 12 eurós ár a Berenberg szakértőjétől. Ma 2 százalék körüli emelkedésben van a Raiffeisen, ezzel jobb teljesítményt nyújt, mint osztrák társa az Erste, ami "csak" fél százaléki közeli pluszban tartózkodik.

Fekete bárány lett Magyarország a Raiffeisennél

Gazdaság2013.07.12, 15:19

Kínában, Szlovéniában és Magyarországon is visszafogja üzleti aktivitását a Raiffeisen, mondta el a bank újdonsült vezérigazgatója a Format magazinnak. A menedzser a bank tőkepótlásának lehetséges eszközeiről is beszélt, akár egy stratégiai tulajdonos érkezését is szívesen látnák.

Erstét kell venni a svájciak szerint

Gazdaság2013.07.09, 10:40

Optimistább hangot üt meg a Credit Suisse az Erste részvényeivel kapcsolatban. Az elemző korábban semlegesen értékelte a papírt, most azonban felülsúlyozásra ajánlja ügyfeleinek. A Raiffeisennel kapcsolatban viszont pesszimistábbak lettek. Az OTP tulajdonosok sem panaszkodhatnak, 5100 forint helyett már 6000 forintra taksálják az elemzők a részvényt.

Karl Sevalda veszi át a nemzetközi Raiffeisen vezetését

Gazdaság2013.06.07, 13:55

Karl Sevelda eddigi vezérigazgató-helyettest nevezte ki a Raiffeisen Bank International (RBI) felügyelőtanácsa pénteken a bécsi központú bankcsoport új vezetőjévé.

Remek számok a Raiffeisentől

Gazdaság2013.05.28, 09:55

Kedvező eredményekről számolt be ma reggel a Raiffeisen Bank, egyedül a várttól valamelyest elmaradó nettó kamatbevétel ront a képen. A javuló eredmények ellenére a bank nincs még kint a gödörből, és a tőkeemelés lehetőségét sem vetetette el a menedzsment. Ezzel együtt pozitív lehet a piaci reakció, feltéve, hogy a távozó vezérigazgató körüli turbulenciák nem zavarnak be a képbe.

Raiffeisen-vezér: Nem hibáztam, de az életművem nem kockáztatom

Gazdaság2013.05.24, 14:03

A nemzetközi Raiffeisen csoport vezetőjének, Herbert Stepic elővették egy régi offshore-ügyét. Nem érzi magát hibásnak, de lemond.

A Raiffeisen vezére lemondana

Gazdaság2013.05.24, 09:34

Herbert Stepic, az osztrák tulajdonú Raiffeisen Bank International vezérigazgatója "személyes okok miatt" felajánlotta lemondását a bank felügyelőbizottságának - írja a Portfolio.hu. Az ügy hátterében a bankár nem rég napvilágra került offshore ügyei állhatnak.

Offshore ügyletek miatt távozik a Raiffeisen vezére?

Gazdaság2013.05.24, 09:42

Felajánlotta lemondását a Raiffeisen bank vezérigazgatója Herbert Stepic, egy nappal azután, hogy offshore számlái miatt vizsgálatot indítottak ellene. A bank hivatalos közleményében csak annyi szerepel, hogy magánéleti okok miatt nyújtotta be felmondását.

Csak a legjobbaknak jut majd hitel

Gazdaság2013.05.15, 09:52

Egy év alatt a felére, 47,4 milliárd forintra csökkent a Raiffeisen Bank vesztesége, a bank keresi a hitelezési lehetőségeket, és nem csökkenti a hitelállományát - mondták el a bank vezetői. Heinz Wiedner elnök-vezérigazgató szerint a jegybank jó irányba lépett, de a 2 százalékos hitelkamatra vonatkozó elképzelést még felül kell vizsgálni, mert ilyen áron a kis hazai cégek többsége nem fog tudni hitelt kapni.

Nagy veszteség a Raiffeisennél - Mi történt?

Gazdaság2013.02.20, 10:38

Közzétette a tavalyi negyedik negyedévre vonatkozó előzetes eredményszámait a Raiffeisen. A bank hosszú idő után először szenvedett el veszteséget, azonban ez már nem okozhat meglepetést senkinek, hiszen a menedzsment január végén figyelmeztetett az elkeserítő számok érkezésére. Egyszeri tételek és a céltartalékképzés emelkedése miatt mutat lehangoló teljesítményt a bank, bár az éves elemzői várakozásokat még így is sikerült hoznia. Az árfolyam talán ezért sem mutat érdemi változást a veszteséges negyedév hatására, és persze az is segíthet, hogy a tavalyi 1,5 euró után idén 1,17 eurós részvényenkénti osztalék kifizetését jelentették be.

Buktára figyelmeztetett a Raiffeisen - Zuhan az árfolyam

Gazdaság2013.02.01, 15:31

Veszteséget hozott a negyedik negyedév a Raiffeisen számára az adózás utáni eredmény terén, derült ki a bank közleményéből, amivel kellemetlenül meglepte a piacot. 5 százalékot esett a bank árfolyama, és kicsit magával húzza az Erstét is, bár utóbbi már átesett egy hasonló figyelmeztetésen két hete.

Raiffeisen: már nem érdemes venni a MOL részvényeket

Gazdaság2012.11.23, 08:58

A MOL részvényeire vonatkozó eddigi vételi ajánlását tartásra rontotta le ma reggel a Raiffeisen elemzője. Ez a céget övező fejlemények fényében nem nagy meglepetés.

Raiffeisen: Övön aluli ütést kaptunk

Gazdaság2012.10.18, 12:50

A Raiffeisen Bank International bankháznak nincs szándékában elhagyni a magyar piacot, annak ellenére sem, hogy a magyar kormány, visszavonva korábbi döntését, nem felezi meg 2013-ban a bankok különadóját - mondta a magyarországi Raiffeisen Bank osztrák anyabankjának vezérigazgatója, Herbert Stepic csütörtökön.

Zuhan a Raiffeisen a gyorsjelentés után

Archívum2012.09.04, 14:40

Ma reggel tette közzé második negyedéves gyorsjelentését a Raiffeisen Bank. A nettó profit 54 százalékkal csökkent éves szinten, de 5 százalékkal meghaladta a Reuters által megkérdezett elemzők várakozását, ugyanakkor a Bloomberg konszenzust nem sikerült túlszárnyalnia. Az eredményzsugorodás alapvetően három dolognak tudható be: a nettó kamatbevételek csökkenésnek, a céltartalék-képzés jelentős mértékű növekedésének, és a magasabb effektív adókulcsnak. Némileg ellensúlyozni tudta a gyorsjelentés gyenge számait a konszneznusnál jobb kereskedési eredmény.

Nem fizető magyarok is gyötrik a Raiffeisent

Gazdaság2012.08.29, 11:31

Növelte adózás utáni nyereségét a tavalyi első félévhez képest a Raiffeisen Bank International (RBI) az idén az első hat hónapban - közölte szerdán a bécsi székhelyű nemzetközi bankcsoport.

Miattunk is leminősített a Moody's három osztrák bankot

Gazdaság2012.06.06, 09:23

A közép-európai működési környezet rossz és romlik, ennek tetejében pedig az euróválság is felerősödött, ezek miatt a világ egyik legnagyobb hitelminősítője, a Moody's leminősítette a nagy osztrák bankokat, az Erstét, a Raiffeisent és az Unicredit osztrák ágát.

Az OTP és a Raiffeisen a fő önkormányzati számlavezető

Gazdaság2012.05.11, 09:05

Közbeszerzési eljárás nélkül kötött számlavezetői szerződést a megyei jogú városok jelentős része. Több településen még a törvény hatályba lépése előtt kötöttek határozatlan idejű megállapodást - jellemzően az OTP-vel -, máshol arra hivatkozva mellőzték a közbeszerzést, hogy a becsült érték nem éri el a törvény szerinti határt - írja a pénteki Világgazdaság.

100 milliárdos veszteség a Raiffeisennél

Gazdaság2012.04.05, 14:40

A végtörlesztés és a bankadó hatására 97,5 milliárd forintos vesztességgel zárta 2011-et a Raiffeisen Bank. A vezérigazgató szerint a bank továbbra is elkötelezett a magyarországi szerepvállalásában.

Kevesebb pénz jön Kelet-Európába

Gazdaság2012.01.17, 16:20

Kevesebb pénzt hoznak majd Kelet-Európába a nemzetközi bankok, ezért több helyi forrásra lesz szükség, erről is szó volt a hétfői Bécs 2.0 tárgyalásokon. Az EBRD vezető közgazdásza szerint a bankszektor már nem lesz olyan, mint a válság előtt volt.

A Raiffeisen106 milliárd forinttal erősíti magyar bankját

Gazdaság2011.12.23, 12:09

A tőkeemelés újabb bizonyítéka a bank Magyarország iránti elkötelezettségének még ebben a nehéz és kihívásokkal teli környezetben is - kommentálta a döntést a Raiffeisen Bank vezérigazgatója.

Bankszövetség: Bankkártyákról loptak adatokat

Gazdaság2011.12.15, 19:13

A Pénzcentrum.hu internetes oldal úgy tudja: egy multinacionális üzemanyag-kiskereskedelmi hálózattól ismeretlenek nagy mennyiségű adatot loptak el. Európai méretű problémáról lehet szó, amelyben több hazai bank és a két nagy kártyatársaság, a MasterCard és a Visa is érintett lehet. A Bankszövetség közleményében azt írta, a kereskedelmi bankok már megtették a szükséges biztonsági lépéseket.

Leépítések a Raiffeisennél is, zsugorodnak a magyarországi bankok

Gazdaság2011.12.14, 09:45

Az Erste után a magyarországi Raiffeisen Bank is több száz emberétől válik meg, és fiókokat zár be. A bank által az [origo]-nak megerősített információk szerint egy héten belül 10 fiókot megszüntetnek, hamarosan a CIB is 11 fiókot becsuk, az UniCredit pedig befagyasztja terjeszkedését. Az ok mindenhol a különadó, a végtörlesztés, a tőkeemelési kényszer.

A háztartások hatoda tesz félre egy felmérés szerint

Gazdaság2011.07.13, 16:35

A magyar háztartások nagy része nem bízik abban, hogy a közeljövőben képes lesz félre tenni, jelenleg a háztartások 17,5 százaléka takarít meg a Raiffeisen és a GFK közös jelentése szerint.

Újra 220 forint fölé mehet a svájci frank árfolyama

Gazdaság2011.05.24, 13:02

A magyar devizahitelesek szempontjából legfontosabb svájci frank árfolyama az utóbbi napokban jelentősen erősödött a forinttal szemben, és az [origo] által megkérdezett devizakereskdők szerint a rövid távú kilátások sem túl kedvezőek.

"Számolunk a csúcs érintésével" - egy hete drágul a svájci frank

Gazdaság2010.11.30, 16:03

Bő egy hét alatt jelentősen gyengült a forint a külföldi kulcsdevizákkal szemben, amit elemzők az európai országok addósággondjaival és a magyar gazdasággal kapcsolatos bizonytalanságokkal magyaráznak. A közel tíz százalékal dráguló svájci frank számos háztartás karácsonyi büdzséjét érinti érzékenyen, az [origo]-nak nyilatkozó szakértők szerint pedig további forintgyengülés várható.

Magyarországra és Ukrajnára panaszkodik a Raiffeisen vezére

Gazdaság2010.10.13, 13:43

Magyarország és Ukrajna okozza a legtöbb gondot a Raiffeisen Bank Internationalnak (RBI) - mondta Herbert Stepic vezérigazgató egy osztrák lapnak. Hazánkkal kapcsolatban a nem fizető hitelek számának növekedésére számít jövőre, Lengyelországban viszont terjeszkednének, így érdeklődnek az eladásra kínált Polbank iránt.

Távozik a Raiffeisen éléről Felcsuti Péter

Állás 20112010.09.09, 10:44

Heinz Wiedner lesz a Raiffeisen Bank Zrt. új vezérigazgatója - közölte a pénzintézet.  Az új vezérigazgató Felcsuti Pétert váltja.

Téves tájékoztatás miatt 1 millióra büntették a Raiffeisent

Gazdaság2010.07.07, 18:27

A pénzügyi felügyelet 1 millió forintot bírságot szabott ki a Raiffeisen Bankra, mert a pénzintézet az egyik ügyfelének nem a kiküldött levélben mondott szerződésmódosítási díjat számolta fel.

Hernádi Judit és Hajós András is beszállt a szegények bankjába

Gazdaság2010.06.24, 08:45

Több híresség is tulajdont szerzett a mélyszegénységben élők vállalkozásaihoz finanszírozási hátteret biztosító Kiútprogram Zrt.-be.

Kétmilliós bírság a Budapest Banknak az előtörlesztés csúszása miatt

Gazdaság2010.06.29, 09:45

Több hitelintézet ellen is felügyeleti intézkedést alkalmazott a PSZÁF ügyfélpanasz nyomán végzett fogyasztóvédelmi eljárás után, a Budapest Banko kétmillió forintos bírságot kapott.

Sérülékeny maradt a forint a látványos erősödés után

Gazdaság2010.05.11, 19:09

Gyengült a forint kedden a hétfői jelentős erősödés után. A kedden kora este az euróért 275 forintot kértek, szemben a hétfői 272, illetve a pénteki 280 forinttal. Egy friss elemzés szerint a hétfői látványos forinterősödés ellenére a magyar deviza sérülékeny.

Milliós PSZÁF-bírságot kapott négy bank

Gazdaság2010.02.15, 18:28

Az ügyfelek tájékoztatására vonatkozó jogszabályok megsértése miatt négy bankot is megbírságolt a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF). A bírságok összesen 10 millió forintot tesznek ki.

Növekvő kockázat Kelet-Európa a nyugati bankoknak

Archívum2010.01.27, 13:52

Már az idén bajt okozhat Kelet-Európában, ha a nyugat-európai bankok végül mégis szűkítik  hitelezési tevékenységüket a térségben - áll az egyik vezető londoni gazdaságkutató intézet szerdai elemzésében, amely szerint Magyarország és Lengyelország különösen ki van téve e kockázatnak.

Interneten akar hódítani a Raiffeisen

Archívum2009.12.07, 08:13

Internetes banki felülettel akar hódítani a Raiffeisen International, az RZB csoport tagja. Első sorban megtakarításokat kíván nyújtani lakosság számára a növekvő online-piacon - írja a cég közleményében.

Kock�zatos k�s�rlet lesz a szeg�nyek bankja

Gazdaság2009.12.04, 11:23

Sz�zmilli�s nagys�grend� t�mogat�st ny�jt az �llam egy hazai alap�tv�nynak ahhoz, hogy megindulhasson a legszeg�nyebb emberek v�llalkoz�i hitelez�se. Az eddigi egyetlen hasonl� hazai pr�b�lkoz�s elbukott, �s a komoly szakmai h�tt�r ellen�re a mostani sikere sem vehet� biztosra. A kamat nem lesz alacsony, �gy tartan�k t�vol a komolytalan v�llalkoz�kat.

Raiffeisen: Jövőre drágul a hitelezés

Archívum2009.11.17, 16:57

Jövőre várhatóan drágul a hitelezés Közép és Kelet-Európában - vélekedett a Raiffeisen International bankcsoport vezérigazgatója kedden egy bécsi konferencián.

Céges jelentések: a pénzintézetek buktak nagyot

Archívum2009.11.12, 08:42

A vállalati negyedéves eredményközlések időszakában gyenge számokat hozott nyilvánosságra az Aegon biztosító, a Raiffeisen Bank és az RWE áramszolgáltató, míg a söripari cég, az Anheuser-Bush Inbev növelte nyereségét.

A Raiffeisen pénteken 20 fiókot zár be

Archívum2009.10.26, 16:46

A Raiffeisen Bank ezen a héten pénteken húsz magyarországi fiókját zárja be, a hitelintézet minden érintett ügyfelét, aki a bezárásra ítélt fiókokban számlát nyitott, már korábban értesítette a változásokról - tájékoztatta a bank az MTI-t hétfőn.

A Raiffeisen már ajánlja a részvénypiacokat

Archívum2009.10.20, 15:41

Jó kilátásokkal kecsegtetnek a részvénypiacok, különösen a feltörekvő országok vállalatait tekintve - mondta Klaus Glaser, a Raiffeisen Capital Management szenior befektetési szakértője kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Veszteséggel zárta a félévet a Raiffeisen

Archívum2009.08.31, 16:30

A Raiffeisen Bank Magyar Számviteli Szabályok szerinti, nem auditált egyedi eredménykimutatása szerint 2,3 milliárd forintos adózás utáni eredménnyel zárta az első félévet. A csoport ugyanakkor a jelentős, 36 milliárd forintos céltartalék-képzés miatt (2008. félévkor ez a szám 4,8 milliárd forint volt) 3,3 milliárd forintos veszteséggel zárta 2009. első félévét - a pénzintézet IFRS szerinti, konszolidált, nem auditált 2009. féléves jelentése alapján.

Csak a pszichol�gia mozgatja a forintot

Gazdaság2009.08.14, 11:24

Tov�bbra is kisz�m�thatatlanul mozog a forint �rfolyama. Az elm�lt�n�gy h�tben�is folytatta - m�rcius �ta�kileng�sekkel tark�tott - menetel�s�t a magyar p�nz, hiszen az eur�t�z forinttal�kevesebbe ker�l most,�mint j�lius k�zep�n.�Az��rfolyamhoz hasonl�kileng�st mutatnak az el�rejelz�sek is: a 260 forintos vagy m�g olcs�bb�eur�t�l eg�szen a�h�romsz�z forint k�zel�be er�s�d��k�z�s p�nzig.�Ennek oka, hogy a�magyar gazdas�g �llapota nem indokolja a�forint er�s�d�s�t, az �rfolyam�csak a piaci hangulatt�l�f�gg.

Húsz fiókot bezár a Raiffeisen

Archívum2009.08.14, 14:28

Bezár 20 fiókot október végén a Raiffeisen Bank, amely költségracionalizálással és a dinamikus bővülés lehetőségének megszűnésével indokolja a lépést.

Kártalanítja ügyfeleit a Raiffeisen

Archívum2009.07.22, 13:14

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) fellépése nyomán a Raiffeisen Bank vállalta, hogy kártalanítja azon ügyfeleit, akik egyoldalú szerződésmódosítása miatt a korábbinál magasabb díjért fizethették vissza a bank felé fennálló tartozásaikat.

Drágulást okoz az időjárás

Archívum2009.06.10, 09:24

Korábban még reménykedni lehetett abban, hogy a mezőgazdaság a válság idején is tartja magát és javítja az amúgy kiábrándító gazdasági mutatókat. Az időjárás miatt azonban az agrárium nehéz helyzetbe került, ami az emberek egyre könnyebb pénztárcáját is érinteni fogja, a rosszabb termés és a jégkárok miatt számos élelmiszer drágulni fog. A júliustól érvénybe lépő áfaemeléssel együtt akár 10 százalékos is lehet az áremelkedés egyebek mellett a péksütemények esetében.

Er�s forintot v�r j�v�re a Raiffeisen

Gazdaság2009.05.29, 21:40

El�rkezett a fordulat ideje a t�kepiacokon, most �rdemes r�szv�nyeket v�s�rolni - �ll�tj�k a Raiffeisen Bank osztr�k anyabankj�nak elemz�i. Szerint�k a magyar makrogazdas�gi adatok m�g romlanak, j�v�re viszont m�r �rezhet� javul�s lehet, �s decemberre ak�r 270 forintos, j�v�re pedig 260 forintos eur� �rfolyam is v�rhat�.

D�lut�n er�sebb lett a forint

Gazdaság2009.05.20, 17:29

Szerda d�lut�n�m�rs�kelten er�s�d�tt a magyar deviza, az eur�t nem sokkal 17 �ra ut�n 297 forint k�r�l jegyezt�k.

Est�re �jra meger�s�d�tt a forint

Gazdaság2009.04.14, 20:19

H�tf�n Lengyelorsz�g hitelfelv�teli tervei hat�s�ra gyeng�lt, majd az �j minisztereln�k megv�lszt�sa ut�n er�s�d�tt a forint. D�lut�n 2 �ra k�rny�k�n m�g 289,50 forintot kellett adni az eur��rt. K�s� d�lut�n viszont er�s�d�snek indult a forintot, �s hat �ra k�r�l m�r 288 forint k�zel�ben volt az uni�s valuta �rfolyama.

Extra biztons�g kamatmentesen

Gazdaság2009.04.14, 20:50

Tavaly ny�r �ta �rezhet�en n�tt a banki �gyfelek ig�nye a sz�fek ir�nt, ahol ugyan nem h�zik a vagyonunk, de legal�bb biztons�gban van.�B�r l�tezik olyan p�nzint�zet, ahol m�r minden sz�f foglalt, a legt�bbj�kn�l b�ven van szabad kapacit�s. Az [origo] �sszegy�jt�tte, hogy melyik bankn�l mennyi�rt lehet sz�fet b�relni �s milyen azok kihaszn�lts�ga.

Jelent�sen cs�kkent a Raiffeisen-profit

Gazdaság2009.05.20, 17:58

Cs�kkent a Raiffeisen ad�z�s ut�ni eredm�ye a tavalyi negyedik negyed�vben, �s romlott a t�keell�totts�gi mutat� is - der�l ki a p�nzint�zet cs�t�rt�k�n k�zz�tett eredm�nyeib�l.�Az eredm�ny roml�s�ban a t�rs�gi valut�k, els�sorban az ukr�n hrivnya �rt�kcs�kken�se �s a behajthatatlan ad�ss�gok n�veked�se j�tszott szerepet.

"Ez szinte reménytelen helyzet"

Gazdaság2009.03.26, 22:58

Bárki is lesz Gyurcsány Ferenc utódja, mindenképp szembe kell néznie azzal a problémával, hogy nincs a válságkezeléssel kapcsolatban nemzeti konszenzus, azaz szinte minden társadalmi csoport mást és mást vár el tőle.

Kil�tt az Erste �s a Raiffeisen

Gazdaság2009.03.20, 15:46

Sz�rnyal a b�csi t�zsd�n az Erste �s a Raiffesien r�szv�nye, a Magyarorsz�gon is jelen lev� bankok egy h�nap alatt 75, illetve 60 sz�zal�kkal �rt�kel�dtek fel, amivel az eur�pai p�nz�gyi szektor legjobban teljes�t� pap�rjai lettek. Az OTP is korrig�lt, de a magyar bankpap�r j�val kev�sb� dr�gult.

Rontotta a KBC besorol�s�t az S&P

Gazdaság2009.03.18, 17:00

Rontotta a Magyarorsz�gon is akt�v belga KBC bank- �s biztos�t�si csoport oszt�lyzatait szerd�n a Standard & Poor's, arra a v�lem�ny�re hivatkozva, hogy a nyugat-eur�pai recesszi� s�lyosan �rinti a KBC jelent�s piac�nak sz�m�t� kelet-eur�pai t�rs�get. Az S&P ugyanakkor t�bb, Kelet-Eur�p�ban szint�n komoly �rdekelts�gekkel b�r� osztr�k bank min�s�t�s�t meger�s�tette.

Lejt�n kezdett a forint

Gazdaság2009.03.17, 10:59

Kedden d�lel�tt gyeng�lt a magyar deviza, az eur� �rfolyama a kora reggeli 295 forintos szintr�l 298-299 forintra dr�gult.

H�t nap alatt h�sz forinttal lett olcs�bb eur�

Gazdaság2009.03.13, 23:15

Jelent�sen er�s�d�tt az egy h�ttel ezel�tt�m�g soha nem l�tott m�lyponton megfordul� magyar deviza, igaz a p�nteki keresked�sben vesz�tett �rt�k�b�l.�A Raiffeisen szak�rt�je szerint nem kiz�rt, hogy a j�v� h�ten egyes piaci szerepl�k pr�b�ra�teszik az MNB t�r�k�pess�g�t. P�nteken este t�z k�r�l 297 forintot kellett adni egy eur��rt, �ppen h�sz forinttal kevesebbet, mint egy hete, amikor 317 forint/eur� volt az �rfolyam.

Nőnek a Raiffeisen lakossági megtakarításai

Archívum2009.03.04, 13:38

A Raiffeisen Banknál már érződik, hogy nő a lakosság megtakarítási hajlandósága, októbertől január végéig százmilliárd forinttal emelkedtek a banknál elhelyezett lakossági megtakarítások - mondta Tölgyesi Zoltán ügyvezető igazgató, a hitelintézet lakossági és kis- és középvállalkozói (kkv) üzletágának vezetője szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Az OTP-r�szv�ny kil�t�sai is rosszak

Gazdaság2009.03.02, 14:18

Hozz�vet�leg 55 sz�zal�kkal cs�kkentette t�bb k�z�p-kelet-eur�pai bank c�l�r�t a Morgan Stanley. A bankh�z szerint az id�n profitjuk 80 sz�zal�kos cs�kken�s�re lehet sz�m�tani, 2010-ben pedig a bankok fele kifejezetten vesztes�ges lesz.

Profittal zárta 2008-at a Raiffeisen

Archívum2009.03.02, 18:11

A Raiffeisen Bank 22,351 milliárd forint adózás utáni eredménnyel zárta a 2008-as üzleti évet, ami 7 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál.

Gyeng�bben kelt a forint

Gazdaság2009.02.19, 18:42

Az eur� szerda reggel 293 forint feletti szinteken mozgott, vagyis gyeng�lt a magyar deviza az el�z� naphoz k�pest.

Magyar �s ukr�n fi�kstop a Raiffeisenn�l

Gazdaság2009.02.19, 14:17

Az osztr�k Raiffeisen International (RI) nem gondol arra, hogy kivonuljon egyes kelet-eur�pai orsz�gokb�l, a h�l�zat�p�t�st azonban le�ll�tj�k, �s Magyarorsz�gon, valamint Ukrajn�ban l�tsz�mle�p�t�st hajtanak v�gre - k�z�lte cs�t�rt�k�n a bankcsoport.

�j forintprogn�zis a Raiffeisent�l

Gazdaság2009.01.29, 02:05

Egy h�ttel ezel�tt m�g 270 forint alatti eur��rfolyamot j�soltak m�rciusra a Raiffeisen szak�rt�i, �m a legfrisebb elemz�s�kben m�r 280 forint k�r�li kurzussal sz�molnak.

Forint-, eur�-, frank- �s doll�rkil�t�sok

Gazdaság2009.01.22, 11:08

A befekt�i hangulat tov�bbra sem kedvez a�felt�rekv� piaci deviz�knak, �gy jelent�sebb forinter�s�d�sre r�vid t�von nem lehet sz�m�tani.�Esetleg m�rcius v�g�re v�rhat� egy kis javul�s - der�l ki a Raiffeisen elemz�s�b�l, amely szerint�a doll�r is er�s maradhat az eur�val szemben.

�vatosabban terjeszkednek a bankok

Gazdaság2009.01.19, 15:18

Id�n nagyj�b�l 140-nel, k�t �ven bel�l k�r�lbel�l�180-nal kevesebb bankfi�k nyit�sa v�rhat� Magyarorsz�gon, mint ahogy�f�l �vvel kor�bban�tervezt�k.�Tavaly m�g 200 k�r�li, k�t �v alatt 320 feletti, az ut�bbi n�gy �vben k�r�lbel�l 550 bankfi�k ny�lt az orsz�gban. Az [origo] ut�naj�rt, melyik bank milyen gyorsan b�v�ti h�l�zat�t.

M�rciusban er�sebb lehet a forint

Gazdaság2009.01.15, 07:52

Az eur� �rfolyama�szerd�n, kora�d�lut�n a nemzetk�zi piacokr�l �rkez� rossz h�rek miatt 280 forint f�l� ker�lt. K�s�bb azonban jav�tott helyzet�n a magyar deviza, fokozatosan er�s�d�tt, cs�t�rt�k reggel�277-278 forinton jegyezt�k az eur�t a nemzetk�zi piacokon. A Raiffeisen elemz�se szerint nem kiz�rt, hogy az eur� a k�vetkez� napokban, hetekben ism�t b�ven 280 forint f�l� ker�l, de arra kev�s es�ly l�tnak a szak�rt�k, hogy ezen a szinten stabiliz�l�dna a kurzus. A jelenlegi kil�t�sok alapj�n k�sz�tett�progn�zis szerint az eur� �rfolyama m�rciusra 265 forintra cs�kken, a sv�jci frank kurzusa pedig a mostani 190 forintos szintekr�l 1179 ...

Er�sebbek a forintgyeng�l�s kock�zatai

Gazdaság2009.01.07, 20:19

B�r a forint �rfolyama a k�vetkez� hetekben v�rhat�an nem fog jelent�sen elmozdulni, azt az�rt figyelembe kell venni, hogy vannak a gyeng�l�s ir�ny�ba mutat� kock�zatok - der�l ki a Raiffeisen elemz�s�b�l, amely szerint a magyar jegybank�rok janu�r 19-�n ak�r egy sz�zal�kpontot is faraghatnak a jelenleg 10 sz�zal�kos alapkamatb�l.

Veszélyessé váltak az ingatlanalapok

Archívum2009.01.06, 12:25

Nem tavaly és nem a nemzetközi pénzügyi válság miatt alakultak ki a nyílt végű ingatlanalapok problémái, és az egyes alapok kezelői várhatóan eltérően reagálnak a kialakuló helyzetre az [origo] által gyűjtött adatok szerint. Az alapkezelők ugyanis fából vaskarikát - hosszú távon megtérülő, ám bármikor visszaváltható befektetést - kínáltak a takarékoskodóknak, és már nem mindegyik tudja tartani az ígéretét.

Nagyon hosszú ideig nem lesz növekedés

Gazdaság2008.12.09, 16:23

A magyar gazdaság feltételezhetően 2008. harmadik negyedévében produkált utoljára növekedést a következő egy év várakozásai alapján, a külkereskedelmi termékforgalom adatai pedig a vártnál is rosszabbul alakultak az elmúlt időszakban.

Dörzsölhetik a markukat a frankhitelesek

Gazdaság2008.11.27, 15:13

A svájci gazdaság drasztikusan romló kilátásai miatt a befektetők egyre kevésbé tekintik menedékdevizának a frankot, ennek eredményeként lejtőre került a svájci fizetőeszköz. Eközben a magyar fizetőeszköz is erősödött, így a két héttel ezelőtt még 182 forintos frankárfolyam csütörtök délelőtt 168 forintra csökkent. A változások nyomán csökkenhet a frankhitelesek havi kiadása.

H�napokra lenyugodhat a forint

Gazdaság2008.10.13, 11:10

A reggeli jelent�s er�s�d�s ut�n stabiliz�l�dhat a forint, ami t�bb h�napig is kitarthat -�mondta az [origo]-nak a Raiffeisen devizakeresked�je, aki jelezte,�a m�lt heti ideges hangulat ut�n nyugodtabb a piac,�rendk�v�li �rfolyammozg�sra nem sz�m�t.��

A sz�l�knek is j� a di�ksz�mla

Gazdaság2008.08.01, 14:25

A lakoss�gi banksz�ml�knak van egy speci�lis t�bora, a di�koknak k�n�lt csomagok, amelyek a sima konstrukci�khoz k�pest olcs�bb bankhaszn�latot tesznek lehet�v�. Egyebek mellett ingyenes vagy kedvezm�nyes az elektronikus �ton bonyol�tott �tutal�s, amivel a sz�l� is sp�rolhat.

N�pszer�ek a devizabet�tek haz�nkban

Gazdaság2008.07.22, 11:01

Vonz� aj�nlatokkal igyekeznek megnyerni a hazai bankok azokat az �gyfeleket, akik l�tnak n�mi fant�zi�t a forint er�s�d�s�ben. A k�z�s deviz�t lek�t� bet�tesek nemritk�n n�gy sz�zal�k feletti kamatokra sz�m�thatnak, a doll�rbet�tn�l 2,5 sz�zal�k k�r�l alakulnak a legjobb aj�nlatok. �ri�si �sszegeket ennek ellen�re sem �rdemes deviz�ban fialtatni, hiszen a magas hazai kamatszint miatt a forintbet�tek kamata a bankok t�bbs�g�n�l �vi nyolc-t�z sz�zal�kot is el�rhet - �rja a Vil�ggazdas�g.

Eladó a Szobi Szörp Zrt.

Archívum2008.07.21, 15:50

Nyilvános pályázaton meghirdetik értékesítésre a felszámolás alatt lévő Szobi Szörp Gyümölcsfeldolgozó Zrt. eszközeit augusztusban - közölte az eljárással megbízott Vectigalis Zrt. felszámoló biztosa hétfőn az MTI-vel.

H�rom nagy bankot b�ntetett a PSZ�F

Gazdaság2008.07.09, 11:48

�sszesen kevesebb mind h�szmilli� forint �rt�k� b�rs�ggal s�jtott a p�nz�gyi fel�gyelet h�rom nagybankot. A p�nzint�zetekn�l k�l�nb�z� m�k�d�si szab�lytalans�gokra �s hi�nyoss�gokra der�lt f�ny.

Beszállt a Raiffeiesen a Mercatorba

Archívum2008.06.06, 12:11

A Raiffeisen csoporthoz tartozó Raiffeisen Investment AG (RIAG) közel egynegyedes részesedést vásárolt a legnagyobb szlovén áruházláncban, a Mercatorban. A májusban alapított Raiffesen leányvállalat, a Raishop Holding GmbH csütörtökön 23 százalékos pakettet vásárolt meg az Infond Holding befektetési társaságtól mintegy 260 millió euróért, és ezzel a Mercator legnagyobb részvényese lett.

Raiffeisen: csal�d�st kelt� rekord

Gazdaság2008.05.16, 12:21

Az osztr�k Raiffeisen International (RI) bank 32 sz�zal�kkal n�velte az els� negyed�vben ad�zott eredm�ny�t, f�k�nt a lakoss�gi k�lcs�nz�s nagy b�v�l�s�nek k�sz�nhet�en a volt szovjetk�zt�rsas�gokban �s D�l-Eur�p�ban. A Raiffeisen Zentralbank kelet-�s k�z�p-eur�pai tev�kenys�g�t int�z� RI eredm�nye negyed�ves rekord volt, mivel ebben a t�rs�gben nincs "nem els�rend� v�ls�g" a p�nz�gy piacokon. A rekord eredm�ny azonban elmaradt az elemz�k v�rakoz�s�t�l.

Esett a t�zsde

Gazdaság2008.04.29, 17:14

A Budapesti �rt�kt�zsde r�szv�nyindexe, a BUX 388,72 pontos cs�kken�ssel, 22 328,90 ponton z�rt kedden. Az el�z� keresked�si napi z�r� �rt�khez k�pest ez 1,71 sz�zal�kos gyeng�l�s.