Palkovics László
címke rss- kapcsolódó címkék:
- gazdaság
- ITM
- felsőoktatás
- intelligens járműrendszer
- oktatás
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Jövő nyártól tilthatnak be egyes egyszer használatos műanyagokat
A Klíma- és természetvédelmi akcióterv vállalásai közé tartozik az egyszer használatos műanyagtermékek kivezetése is, amely a múlt héten benyújtott törvényjavaslat alapján 2021 nyarán kezdődik - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a tárca budapesti sajtótájékoztatóján.
- címkék:
- Palkovics László
- műanyag
- tilalom
- Címkefelhő »
A munkahelyek védelmében a kormány 1,2 millió embernek nyújt támogatást
A kormány 1,2 millió ember számára nyújt olyan támogatást, amely lehetővé teszi munkahelye megtartását, vagy pótolja kieső jövedelmét, segíti a jövőre való felkészülését - jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter Hódmezővásárhelyen.
A Hungaroring körül sem lehet majd gyülekezni a Magyar Nagydíj idején
Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója egy csütörtöki sajtóbeszélgetésen leszögezte, biztosan zárt kapus lesz az idei Forma-1-es Magyar Nagydíj, és az ellen is próbálnak tenni, hogy a rajongók valamilyen módon kijátsszák a szabályt. Dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora kijelentette, hogy számos biztonsági intézkedéssel próbálják elkerülni az esetleges átfertőződést a helyszínen tartózkodók között. A sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy 2027-ig biztosan lesz Magyar Nagydíj.
Már 140 ezer ember munkahelyének megtartásához igényeltek támogatást a munkaadók
Eddig 140 ezer munkavállaló munkahelyvédelmi bértámogatására adtak be kérelmet a vállalatok, és ebből 94 ezernek már megítélték a támogatást - közölte Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.
Palkovics László: Egyre népszerűbb a munkahelyteremtő bértámogatás
A múlt héten bejelentett, 80 milliárd forintos keretösszegű munkahelyteremtő bértámogatási program egyre népszerűbb, rövid idő alatt már több mint 3000 munkavállaló után igényelték a cégek - közölte az innovációs és technológiai miniszter.
Palkovics László: A munkahelyvédelmi bértámogatást 9500 vállalat vette igénybe
A munkahelyvédelmi bértámogatást 9500 vállalat vette igénybe, ami 125 ezer munkavállalónak jelent többletbért - közölte az innovációs és technológiai miniszter kedden Kecskeméten.
A Denso 3800 dolgozójának munkahelyét védte meg a kormány
A Denso Gyártó Magyarország Kft. 3800 dolgozójának munkahelyét védte meg a Gazdaságvédelmi akcióterv keretében a kormány által nyújtott 310,75 millió forintos vissza nem térítendő támogatás - mondta az innovációs és technológiai miniszter Székesfehérváron.
Palkovics László: Már közel egymillió embernek nyújt segítséget a Gazdaságvédelmi akcióterv
A Gazdaságvédelmi akcióterv, a gazdaságvédelmi intézkedések eddig közel egymillió emberről gondoskodtak, vagy védték meg a munkahelyét - mondta csütörtökön Vácon Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.
Már több mint 100 ezer munkavállalón segít a munkahelyvédelmi bértámogatás
A munkahelyvédelmi bértámogatási programra jelentkezők száma május eleje óta ugrásszerűen nő, a legfrissebb adatok szerint már több mint 8 ezer vállalkozás adott be kérelmet. A Gazdaságvédelmi Akciótervben biztosított lehetőség mintegy 105 ezer embernek és családjaiknak segít a munkahelyek megőrzésével – jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.
Nőtt a negyedéves magyar GDP, bővültek a gazdaságvédelmi intézkedések
Az első negyedévben is bővülő magyar gazdasági teljesítményről, a járvány miatti gazdaságvédelmi intézkedések megerősítéséről és kiterjesztéséről, újabb termelőüzemek újraindulásáról érkeztek hírek. De a héten megszületett az állásfoglalás is: a légicégek nem adhatnak utalványt utasaiknak pénz helyett a törölt repülőjáratok jegyeiért, csak ha az utas ezt elfogadja. Heti gazdasági összefoglaló.
A vírus miatti helyzet felértékeli a magyar-német gazdasági együttműködést
Az elmúlt hónapok tapasztalatai nyomán a német vállalatok a beszállítói láncok rövidítésének céljából beruházásaikkal az eddigieknél is erőteljesebben kereshetik a közép-európai lehetőségeket, így még szorosabbra fűzhetik magyarországi kapcsolataikat is – hangzott el Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Peter Altmaier, német gazdasági és energetikai miniszter online egyeztetésén. A tárcavezetők a két ország közötti gazdasági együttműködések jövőjéről, kilátásairól tárgyaltak a közelgő német uniós elnökség fényében, áttekintették a kormányfők által útjára indított innovációs munkacsoport ügyeinek előrehaladását.
Így indítja újra az Orbán-terv Magyarországot
Minden idők legnagyobb gazdaságvédelmi programjának megvalósítása zajlik Magyarországon annak érdekében, hogy a gazdasági élet is minél hamarabb újraindulhasson. Orbán Viktor miniszterelnök irányításával a magyar kormány, valamint a magyar gazdaság meghatározó intézményei, számos fontos intézkedést hoztak azért, hogy a családok, vállalatok számára minél hamarabb véget érjen az átmeneti időszak, amelyet a járvány jelent. Összegyűjtöttünk mindent, amit a Magyarországot újraindító Orbán-tervről eddig tudni lehet.
Palkovics László: Megbirkózunk a járvány okozta válsággal
A csúszó szabályozással kézben tudjuk tartani a járványt, eljött az idő, hogy az emberek normális, megszokott életét és a gazdaság válság előtti működését - amennyire lehet - helyreállítsuk - mondta el Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Magyar Hírlapnak adott interjújában.
Hordozható lélegeztetőgépet fejlesztettek ki magyar szakemberek
Kifejezetten az új koronavírus okozta légzési elégtelenség kezelésében hatékony, hordozható lélegeztetőgépet fejlesztettek ki vállalati-egyetemi együttműködésben magyar szakemberek. Az akkumulátorról és palackról is működő hazai találmány a kiáramló levegő szűrésével védelmet nyújt a betegeket ellátó egészségügyi dolgozók számára - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
Hozzáférhető a Gazdaságvédelmi Akcióterv kutatás-fejlesztési támogatása
A vállalkozások holnaptól, azaz április 15-étől pályázhatnak a kutatás-fejlesztési bértámogatásra, április 16-ától pedig az általános munkahelyvédelmi bértámogatásra - mondta el Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a gazdasági élet képviselőivel tartott videókonferencián.
Palkovics László: A gazdaságvédelmi akcióterv legfontosabb feladata a munkahelyek megőrzése
A koronavírus-járvány miatt elindított gazdaságvédelmi akcióterv legfontosabb feladata a munkahelyek megőrzése - mondta az innovációs és technológiai miniszter csütörtökön az ITK Holding Zrt. debreceni üzemében, ahol két hét leállást követően újraindult az autóbuszok gyártása.
Palkovics László: Több mint 1200 milliárd forinttal támogatja a kormány a munkahelyek védelmét, újak teremtését 2020-ban
Több mint 1200 milliárd forinttal támogatja a kormány a munkahelyek védelmét, újak teremtését 2020-ban - közölte Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.
A munkahelyek helyreállítása, újak teremtése a gazdaságvédelmi intézkedések fő célja
A gazdasági kamarák, vállalkozói szervezetek javaslatai is beépültek a gazdaság újraindítását szolgáló kormányzati lépésekbe – hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a gazdasági élet felsővezetőivel tartott videókonferencián 2020. április 6-án, Budapesten.
Palkovics László: Az orvosi egyetemek minden támogatást megkapnak a veszélyhelyzet kezeléséhez
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium saját forrásaiból is hozzájárul az orvos- és egészségtudományi egyetemek egészségügyi kiadásainak fedezéséhez - hangsúlyozta Palkovics László a négy felsőoktatási intézmény vezetőivel folytatott videokonferencián csütörtökön, Budapesten.
Erősíteni kell az innovációt az egészségügyi kutatás-fejlesztésben
Közös érdeknek nevezte az innováció erősítését az egészségügyi kutatás-fejlesztésben Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az Egészségügyi innovációs fórum budapesti ülése után újságíróknak kedden.
- címkék:
- Palkovics László
- egészségügy
- Címkefelhő »
Az év második felére készül el a magyar zöldkötvény konstrukciója
A magyar zöldkötvény konstrukciójának kidolgozása az év második felében fejeződhet be - mondta a Magyar Nemzetnek Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.
Nyolc pont köré szerveződik a Klíma- és természetvédelmi akcióterv
Nyolc pontból áll a Klíma- és természetvédelmi akcióterv, amelynek intézkedései megfelelnek a klímapolitika három elvárásának, miszerint hozzájárulnak a károsanyag-kibocsátás csökkentéséhez, alkalmazkodást jelentenek az éghajlatváltozáshoz, valamint szerepük van a szemléletformálásban – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
Palkovics László: Elkészült a Mesterséges intelligencia stratégia
Az innovációs és technológiai miniszter hétfőn Veszprémben azt mondta, elkészült a Mesterséges intelligencia stratégia, amely a mesterséges intelligencia (MI) térhódításával jelentkező technikai és a humán-tudomány területére tartozó kérdésekre keres választ.
Palkovics László: A kormány segíti a munkanélkülivé lett ózdiak elhelyezkedését
A kormány segíti a munkanélkülivé váló ózdiak elhelyezkedését - mondta pénteken az innovációs és technológiai miniszter a városban, miután Riz Gábor képviselő társaságában önkormányzati vezetőkkel és az ABB cég vezetőivel egyeztetett.
- címkék:
- Palkovics László
- Ózd
- gazdaság
- ABB
- Címkefelhő »
Lehet-e a közeljövőben újabb magyar Nobel díjas?
Palkovics László akadémikus, innovációs és technológiai miniszter a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a kutatásfejlesztési kapcsolatok jelentőségéről, a hazai felsőoktatás helyzetéről, valamint arról, lehet-e a közeljövőben újabb magyar Nobel díjas.
- címkék:
- Palkovics László
- HETI TV
- Címkefelhő »
Dinamikusan fejlődnek a német-magyar gazdasági kapcsolatok
Kiváló a magyar-német ipari együttműködés, nincsenek konfliktusos kérdések, és a legfontosabb területen, az autóiparban megszűnt az utóbbi éveket jellemző bizonytalanság - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter pénteken Berlinben Peter Altmaier német szövetségi gazdasági és energetikai miniszterrel folytatott megbeszélése után.
Palkovics László: Az ELTE komoly versenytárs lett a gazdálkodástudományi képzésben
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem komoly versenytárs lett a gazdálkodástudományi képzésben - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az ELTE Gazdálkodástudományi Intézet (ELTE GTI) új, hat évre bérbe vett Rákóczi úti épületének átadásán, kedden Budapesten – írja az MTI.
- címkék:
- Palkovics László
- innováció
- ELTE
- Címkefelhő »
Nemzetközi partnerségben létesül Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központ
Az Európai Molekuláris Biológiai Laboratóriummal (EMBL) való sikeres együttműködés hozzájárulhat ahhoz, hogy növeljük a hazai orvos- és egészségtudományi kutatás és innováció nemzetközi versenyképességét - nyilatkozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az MTI-nek, Edit Hearddel, az EMBL főigazgatójával folytatott pénteki németországi megbeszélését követően.
- címkék:
- Palkovics László
- Címkefelhő »
Palkovics László: Fontos feladatai vannak Magyarországnak a drónközlekedésben
Fontos feladatai vannak Magyarországnak a drónközlekedés területén, és ebben a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt.-nek is nagy szerepe lesz – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter csütörtökön Budapesten.
Magyarok is fejlesztették a világ első hidrogén meghajtású légijárműjét
Bemutatták a világ első hidrogénüzemanyagcella-meghajtású, személyszállításra is alkalmas, magyar-amerikai együttműködésben fejlesztett légi járművét a Bács-Kiskun megyei Jakabszálláson.
Palkovics László a közlekedésbiztonságról és a fenntartható közlekedésről egyeztetett Jean Todttal
A magyarországi közlekedésbiztonsági tapasztalatok megosztására és a halálos balesetek csökkentésére tett kezdeményezések bemutatására kérte fel Palkovics László innovációs és technológiai minisztert az ENSZ közlekedésbiztonsági tanácsában Jean Todt, aki a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnökeként az ENSZ által létrehozott közlekedésbiztonsági programért is felel.
Palkovics László: A gazdaság legyen magyar, zöld és high tech
A gazdaság legyen magyar, zöld és high tech - összegezte a kormány legfőbb gazdasági elképzeléseit Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Debreceni Egyetem (DE) gazdasági évindító partnertalálkozóján csütörtökön.
Februártól harmadával nőnek a felsőoktatási ösztöndíjak
Februártól harmadával nőnek a felsőoktatási ösztöndíjak és a magyar állami ösztöndíjas képzésben megállapított felvételi pontszám maximum 400 pont lesz - jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a 20. Educatio nemzetközi oktatási szakkiállítás megnyitóján ma Budapesten.
- címkék:
- Palkovics László
- felsőoktatás
- Címkefelhő »
Új innovációs korszak indult a gazdaságban, a kutatásban és a felsőoktatásban
Az utóbbi évek intézkedéseinek köszönhetően nemzetközileg is versenyképes tudásra tehetnek szert a felsőoktatási intézményeinkben tanuló diákok - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter keddi évindító sajtótájékoztatóján Budapesten.
- címkék:
- Palkovics László
- Címkefelhő »
Korszerűsítve működhet tovább a Mátrai Erőmű
Korszerűsítve, a lignitfelhasználáson alapuló széntechnológia kivezetésével hosszútávon biztosítható a Mátrai Erőmű működése - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
- címkék:
- Palkovics László
- Mátrai Erőmű
- Címkefelhő »
Palkovics László: A kormány nem tolerálja tovább az illegális hulladéklerakást
Nem tolerálja tovább a kormány az illegális hulladéklerakást, amelynek a bírságolás mellett például betétdíjak bevezetésével szabna gátat - mondta el Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Magyar Nemzetben megjelent interjúban.
Az 5G fejlesztések felpörgethetik a magyar gazdaságot
A kormány törekvése, hogy 2023 végére, 2 évvel az Európai Unió által kitűzött cél előtt megvalósuljon a megyei jogú városok és a főbb közlekedési útvonalak 5G-vel történő lefedettsége az országban. Ennek teljesülése esetén – a közvetlen és a járulékos hatásoknak köszönhetően - a becslések szerint akár 1100 milliárd forinttal is növekedhet a GDP, és 135 ezerrel a munkahelyek száma. Hazánkban rendkívül magas a digitális gazdaság aránya: a teljes nemzetgazdasági bruttó hozzáadott érték közel 20 százalékát állítja elő, ebben a tekintetben élen járunk Európában, a szektor közvetve mintegy 400 ezer embert foglalkoztat. Palkovics Lászlóvall, ...
Palkovics László: Közép-európai tudásközponttá válhat Magyarországot
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Hszü Ning-senggel, a Fudan Egyetem elnökével egyetértési nyilatkozatot írt alá Sanghajban. A dokumentumban a felek megerősítik közös érdekeltségüket az intézmény budapesti campusának létrehozásában.
- címkék:
- Palkovics László
- Sanghaj
- Címkefelhő »
Palkovics László: Ha a Színművészeti vezetése tudott Gothár zaklatási ügyéről, de nem tett semmit, a minimum, hogy lemond
Ha a Színművészeti vezetéséből bárki tudott valamit Gothár Péter szexuális zaklatási ügyéről, de eltitkolta, akkor a minimum az, hogy le kell mondania - nyilatkozta az ATV-nek Palkovics László a Gothár-ügy kapcsán. Az innovációs és technológiai miniszter szerint azzal, hogy Máté Gábor, a Katona József Színház ügyvezető igazgatója egy éve tudott a molesztálásról, és mégsem tett semmit, felmerül a bűncselekmény gyanúja. Mint ismert, az egyetem - minisztériumi szakértők részvételével - ma hallgatja meg Gothárt.
Palkovics László: A kormány gazdaságpolitikája a fiskális fegyelmen alapul
A kormány gazdaságpolitikája a fiskális fegyelmen alapul, a költségvetési hiány, az államadósság csökkentése a tervnek megfelelően alakul – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kedden az Országgyűlés vállalkozásfejlesztési bizottságában.
Magyarország költött idén GDP-arányosan a legtöbbet kutatás-fejlesztésre
Magyarország innovációs teljesítményének növelése érdekében hangsúlyos törekvés az egyetemekre épülő innovációs ökoszisztéma létrehozása - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.
Terjedni kezd a gigabites internet az országban
Minden közintézmény és a háztartások több mint háromnegyede számára elérhető lesz 2025 végére az egy gigabites sávszélesség, amit 2030 végéig hozzáférhetővé tesznek a háztartások döntő többségénél - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kedden Budapesten, a T-Systems Magyarország Symposium 2019 elnevezésű konferenciáján.
Palkovics László: A kormány elkötelezett, hogy még több kiváló szakember kerüljön ki az egyetemekről
A kormány elkötelezett abban, hogy a jövőben még több kiváló szakember kerüljön ki az egyetemekről - mondta az innovációs és technológiai miniszter pénteken az Óbudai Egyetemen, a Magyar Tudomány Ünnepe záróeseményén.
- címkék:
- Palkovics László
- Címkefelhő »
A Semmelweis előrelépése a klinikai gyakorlaton alapuló felsőoktatás sikere
Hatvanegy helyet lépett előre a Semmelweis Egyetem a Times Higher Education (THE) friss szakterületi rangsorában. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter szerint ez a klinikai-betegellátási gyakorlaton alapuló egészségügyi felsőoktatás sikere.
Palkovics László: Az autóipar a magyar kisvállalkozások gyarapodásához is hozzájárul
A magyarországi autógyárak működéséből a belföldi kisvállalkozások is gyarapodhatnak, ám a technológiai fejlődésükhöz a kormánynak is hozzá kell járulnia - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter csütörtökön Budapesten, a CEE Automotive Forum járműipari rendezvényén.
Az egyik legsikeresebb programsorozat lehet a Modern Gyárak Éjszakája
Több mint hatezer látógatónak lesz lehetősége megismerkedni a legmodernebb technológiákkal a Modern gyárak éjszakája programsorozat keretében. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter úgy fogalmazott, hogy a programsorozat a kapcsolat lehetőségét teremti meg a korszerű magyarországi ipar, az erős magyar vállalkozások és a magyar emberek között.
Irodát létesít Budapesten az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség
Megállapodást írt alá Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Patrick Ky, az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) ügyvezető igazgatója Budapesten, mely szerint kapcsolattartó irodát nyit Magyarországon a szervezet. Működését 2020 januárjában kezdi meg.
Palkovics László: Magyarország a dróntechnológiában is vezető szerepre törekszik
A pilóta nélküli légi járművek alkalmazási lehetőségei és gazdasági hatásai világviszonylatban is jelentősek, Magyarország ezért vezető szerepre törekszik a dróntechnológia fejlesztésében is - jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter pénteken, a HungaroControl budapesti drónkonferenciáján.
- címkék:
- Palkovics László
- Címkefelhő »
Palkovics László: A magyar gazdaság az Európai Unióban az egyik legdinamikusabb
A magyar gazdaság fejlődő pályán halad, ezt támasztja alá, hogy az elmúlt kilenc év alatt az Európai Unió egyik legdinamikusabban bővülő gazdasága lett. Ez részben a magyar járműipar teljesítményének is köszönhető - hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter levelében, amelyben a Thyssenkrupp-csoport 20 éves magyarországi tevékenységét méltatta.
Tudományos áttörés a nukleáris hulladékkezelésben
Megerősítette szakmai együttműködését a Szegedi Tudományegyetem, a párizsi École Politechnique egyetem és a kaliforniai székhelyű Tri Alpha Energy (TAE) vállalat. A nemzetközi konzorcium a nukleáris hulladékok kezelésében új megoldást jelentő, lézeres úton előállított neutronokon alapuló, sóolvadékos transzmutátor létrehozásán dolgozik.