munkahelyvédelmi akcióterv

címke rss

Több tízezer édesanyának segít a munkahelyvédelmi akció

Évente átlagosan mintegy 34 ezer kisgyermekes szülőnek segít a kormány a munkába való visszatérésben - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára.

Megtette a hatását az alacsony infláció

Gazdaság2016.07.20, 11:02

Sorozatban 41. hónapja, közel 3 és fél éve tart a reálbérek töretlen növekedése Magyarországon, derül ki a KSH gyorstájékoztatójából. Az idei első félévben 7,5 százalékkal emelkedtek a reálkeresetek a nemzetgazdaságban. A versenyszférában – a legalább 5 embert alkalmazó vállalkozásoknál – rekordmértékű, közel 79 ezres létszámbővülés ment végbe 2015 májusához képest.

Százmilliárdokat hagyott a kormány a vállalkozóknál

Gazdaság2015.03.18, 07:14

Sikeres a munkahelyvédelmi akcióterv, a programban eddig 232 milliárd forintot hagyott a kormány a cégeknél. 

Ismét a sokgyerekeseknek kedvez a kormány

Üzletrész2013.11.19, 15:26

Közel 30 ezer kismama munkahelye lett biztosabb azzal, hogy a cégek igénybe veszik a január óta élő járulékkedvezményt. A kormány most kiterjeszti a lehetőséget, így a kismamák három helyett már öt évig kapnak védelmet, de a költségvetés csak azt engedi, hogy a három- vagy többgyerekesek járjanak jobban.

Kisgyerekesek munkahelyét védő akcióterv készül

Üzletrész2013.05.30, 10:07

Konkrétumok még nincsenek, de a kormány azon dolgozik, hogy segítse a részmunkaidős foglalkoztatást.

Kinek a munkahelyét tudta megvédeni a kormány?

Üzletrész2013.05.28, 13:55

Tavaly év elején hirdetett soha nem látott szociális adócsökkentést a kormány. A fiatalok és az idősek munkához jutását próbálták meg segíteni, a jelek szerint kisebb sikerekkel és kudarcokkal. Leginkább a nyugdíj felé járók jártak jól, bár lehet, hogy ez csak statisztikai torzulás. A fiatalok viszont továbbcsúsztak a lejtőn, pedig megnyílt előttük sok új lehetőség. Hogy a kismamákkal mire ment a kormány, azt senki nem tudja.

680 ezer munkahelyet védett meg a Fidesz

Itthon2013.05.19, 14:10

Az első negyedéves adatok alapján eddig 680 ezer munkavállaló foglalkoztatását segítette a munkahelyvédelmi akció - közölte vasárnap Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője. Főleg az 55 év feletti munkavállalók vesznek részt a programban, amely adó- és járulékkedvezményeket biztosít a munkaadók számára.

Simicska csapata járt jól a túlköltekező kormánnyal

Itthon2013.03.25, 10:56

A Miniszterelnökség közel egymilliárd forintot fizetett ki nyolc hónap alatt önmaga reklámozására az IMG médiaügynökségnek, kétszázmillió forinttal többet, mint amennyit egy évre terveztek. A kampányok elszámolása alapján a cég piaci áron dolgozik, de az átlagosnál jóval többet hirdet köztéren a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó hirdetési felületeken, valamint a kormányhoz közeli médiában.

Ez forgatja fel az életünket mától

Itthon2013.01.01, 10:55

Sárgacsekk-adó, közműadó, baleseti adó, kata, kiva - öt új adóval köszönt be 2013. De nemcsak számos adó emelkedik, hanem eltűnik a szuperbruttó, csökken a gáz, az áram és a távhő ára, a minimálbér is magasabb lesz, ugyanakkor a fővárosban többet kell fizetni az utazásért, és megbüntetik azt, aki nem rakat chipet a kutyájába. Az oktatásban új időszámítás kezdődik: állami fenntartásba kerül az összes iskola. Összeszedtük a legfontosabb változásokat.

Előző
Következő