olaj

címke rss

Lazachalászat mentheti meg a norvég olajmágnást

Gazdaság2016.02.26, 10:07

Örülhet John Fredriksen, hogy néhány éve halászati cégbe fektetett: miközben vagyona az elmúlt 18 hónapban 40 százalékkal zuhant, a lazac történelmi szintekre drágult. Az olajba lassan belefullad a világ, halból viszont úgy tűnik nem tud betelni.

Keresik az irányt a tőzsdék a nagy zuhanások után

Gazdaság2016.02.25, 07:05

Nincs egyértelmű irány ázsiában: a japán tőzsde határozott emelkedéssel, a kínai és hongkongi piacok erős gyengüléssel indították a csütörtöki kereskedési napot. A befektetők ma elsősorban európai inflációs adatokra figyelnek majd. Ez történt, amíg aludt és ez vár ránk ma. 

Nigéria és a homokba dugott fej

Gazdaság2016.02.24, 16:54

Noha az olajár szakadása sokakat megütött, egy ország igencsak különös lépésre szánta el magát. Nigéria jegybankja ugyanis megszakítva a korábbi trendet 197-199 NGN/USD szinten rögzítette a helyi fizetőeszköz, a naira árfolyamát, miközben az olaj ára tovább szakadt. A döntés hátterét és a lépés következményeit járja körül a Fundman blogbejegyzése.

A szaúdi olajminiszter fityiszt mutatott az amerikai termelőknek

Gazdaság2016.02.24, 10:23

Szaúd-Arábia olajminisztere amerikai olajcégek vezetői előtt mondott beszédet Texasban. A miniszter kizárta, hogy országa visszafogná a kitermelést, de azt mondta, annak befagyasztása a 2016 eleji szinten járható út. Azoknak cégeknek, amelyek nem tudnak olcsón, hatékonyan kitermelni, el kell tűnniük a piacról, mondta a miniszter. Az alacsony olajár Szaúd-Arábiának is fáj, de a miniszter szerint együtt tudnak élni vele, kivárják az áremelkedést.

Erős negyedévről számolt be a Mol

Archívum2016.02.24, 09:10

Mintegy 36 százalékkal, 691,9 milliárd forintra növelte tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményét 2015-ben a Mol csoport az előző évi 510,6 milliárd forintról - közölte a társaság szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Vörösen villognak a kijelzők a tőzsdei monitorokon

Gazdaság2016.02.24, 06:52

Ázsiai kereskedés szerdán hajnalban onnan indult, ahol az amerikai piacok éjszaka zártak: vörösen villogtak a kereskedési adatokat követő számsorok, esik minden. Az aggodalmakat továbbra is az olajpiacon zajló folyamatok táplálják. Ez történt, amíg aludt és ez vár ránk ma.

1986 óta nem történt ilyen az olajiparban

Gazdaság2016.02.23, 12:04

1986 óta nem fordult elő, ami 2015-ben és 2016-ban, hogy két egymást követő évben csökkentek volna az új befektetések az olajiparban. Az elmaradt befektetések miatt lassul a kitermelés bővülése, hiány léphet fel a piacon, ami árrobbanáshoz vezethet. 2016-ban még marad az olcsó olaj, az árak 2017-ben kezdhetnek felfelé kúszni.

Ahová az olajár vezet, oda mennek a tőzsdék

Gazdaság2016.02.23, 08:04

Február 22-én az amerikai palaolaj-kitermelés csökkenése miatt emelkedett az olaj ára, a tőzsdék követték. Egy nappal később az iráni export miatt csökkent az olajár, estek a tőzsdék. A német statisztikai hivatal közli, mennyivel nőtt a GDP 2015 végén, Amerikából kiskereskedelmi és ingatlanpiaci adatok várhatók. Magyarországon a monetáris tanács dönt az alapkamatról. Ez történt a világban, amíg aludt, és ez vár ránk ma.

Ha sokat tankol, Egyiptom csak egy malacperselynyire van

Gazdaság2016.02.23, 06:00

Akár egy luxus egyiptomi nyaralás árát is összespórolhatják azok az autósok, akik sokat tankolnak, hiszen több mint 120 forinttal kell kevesebbet fizetni egy liter üzemanyagért 2016 elején, mint 2012-ben. Akik keveset tankolnak, azoknak be kell érniük egy fapadosabb görögországi nyaralással. A fizetésekhez képest a legutóbbi mélyponton, 2009-ben sem volt ennyire olcsó az üzemanyag. 2016-ban nem kell komolyabb drágulásra számítani.

Amerikában kevesebb olajkút működik, emelkednek az árak

Gazdaság2016.02.22, 07:30

Csökken a működő olajkutak száma és ezzel a kitermelés Amerikában, emelkednek az olajárak. Az ázsiai tőzsdék örültek a hírnek, a jelek szerint Kínában a felügyeleti hatóság vezetője leváltásának is. Kiderül az eurózóna, Németország és az Egyesült Államok februári beszerzésimenedzser-indexe. Ez történt a világban, amíg aludt, és ez vár ránk ma.

A NAV egyik kezében fegyver, a másikban simogatás lesz

Gazdaság2016.02.21, 09:01

Budapest közgyűlése elfogadta a 2016-os költségvetést és a vizes vb-hez kapcsolódó beruházáscsomagot. A kormány az olimpiához szükséges fejlesztésekről adott ki rendeletet. Február 19. óta a helyszínen leszedhetik a rendszámot az engedély nélkül dolgozó Uber-sofőrök autóiról. A volános szakszervezetek és a Tesco-dolgozók sztrájkolni készülnek. Varga Mihály szerint a NAV-nak ügyfélbaráttá kell válnia, a helyettes államtitkár szerint jönnek a felfegyverzett pénzügyőrök. Nagy hajrával 75,5 százalék lett 2015 végére a GDP-arányos államadósság. 2015-ben 4,2 százalékkal nőttek az átlagkeresetek. Az IMF megdicsérte Magyarországot. A világ ...

Tévhit, hogy az alacsony olajár jót tesz a világgazdaságnak

Archívum2016.02.19, 10:58

Az alacsony olajár következtében fellépő megtakarítások az importőr országokban sokkal kevésbé segítik a világgazdaságot, mint amennyire az exportőrök szenvedése visszaveti azt. Egy friss számítás szerint éppen ezért a globális GDP egyértelműen vesztese a fekete arany beszakadásának.

Ázsiában megijedtek az olcsóbb olajtól

Gazdaság2016.02.19, 09:13

Megállt az olajárak emelkedése, ami miatt Ázsiában esnek a tőzsdék. Amerika mínuszban, Európa pedig vegyesen zárt csütörtökön. Az olajár ismét csökken, míg a japán jen több mint két éve nem volt ilyen erős. Ez történt a világban, amíg aludt, és ez vár ránk ma. 

Már sör és wc-papír sincs Venezuelában

Gazdaság2016.02.18, 14:34

Venezuela a gazdasági összeomlás szélén tántorog, ahogy a fizetőeszköze az elmúlt két évben feketepiaci értékének mintegy 93 százalékát elveszítette, az olajár pedig összeomlott. A költségvetés kiegyensúlyozásához pedig irreális, hordonként 200 dolláros olajárra volna szükség.

Figyelmeztet a Moody's: minden összeesküdött a növekedés ellen

Archívum2016.02.18, 12:05

A globális kockázatok megnőttek november óta, és a világ vezetőinél már alig maradtak monetáris és fiskális eszközök, hogy megküzdjenek a fenyegetésekkel – írja a Moody’s a negyedéves, 2016-17-es globális makrogazdasági előrejelzésében. Az összeomló nyersanyagárak pedig továbbra is kemény nehézséget okoznak majd a hitelminősítő szerint.

Irán nem tárgyal, csak az olajtermelése helyreállása után

Gazdaság2016.02.16, 14:48

Az OPEC-tag Irán kész tárgyalni olajtermelésének befagyasztásáról, de csak azután, hogy termelésének a szintje elérte a nemrég feloldott, több évig tartó olajszankció előtti szintet.

Oroszország tárgyalóasztalhoz ül Szaúd-Arábiával

Gazdaság2016.02.16, 08:21

Február 16-án Dohában tárgyal az orosz és a szaúdi gazdasági miniszter. A megbeszélésen Venezuela is részt vesz. Hivatalosan nem közölték, miről fognak beszélni, de valószínűleg az olajkitermelés csökkentése lesz a téma. Oroszország és Szaúd-Arábia a világ két legnagyobb olajexportőre, a túlkínálat miatti alacsony olajár mindkét ország költségvetését megviseli.

Iránból importálna olajat a Mol

Gazdaság2016.02.11, 10:26

A Mol 30-50 dollár közötti hordónkénti olajárral számol az idei évre és jövőre, ami eredményjavító a feldolgozói üzletágában, de kedvezőtlenül befolyásolja a kutatás-termelését, nyilatkozta Horváth Ferenc, a Mol-csoport ügyvezető igazgatója a Reuters hírügynökségnek.

Nem állt meg az olajárak esése

Gazdaság2016.02.11, 07:23

Zárva a japán és a kínai tőzsde is, Ázsiában csak a Hong Kong-i börze nyitott ki, amely közel négyszázalékos mínuszban kezdte a kereskedést. Az európai piacok pluszban, az amerikai tőzsdék pedig vegyesen zártak szerdán, míg az olajárak tovább estek. Ez történt a világban, amíg aludt, és ez vár ránk ma.

Véget ér a norvég olajálom

Gazdaság2016.03.17, 14:14

Elnézve a norvég jólétet, könnyű megfeledkezni arról, hogy a skandináv állam éppen komoly nehézségekkel küzd. Az ország ugyanis túlságosan nagy mértékben függ az olajtól, és a fekete arany árfolyamának összeomlásával a 2008-as válság óta kitartó életszínvonal is veszélybe került. Éppen ezért Norvégia egyre inkább igyekszik diverzifikálni a gazdaságát. 

Az olaj talpra állhat, de a fémeknek lőttek

Archívum2016.02.10, 05:46

Bár az elmúlt 20 hónapban a fémek felülteljesítők voltak az olajjal szemben, ez a felállás valószínűleg nem tart majd ki sokáig. A Goldman Sachs elemzői szerint ugyanis míg a fémek továbbra is esni fognak, a nyersolaj árfolyama talpra áll.

Katasztrófa fenyegeti az olajállamot

Archívum2016.02.08, 13:15

A emelkedéssel indította a hétfőn az olaj, miután a piac pozitívan reagált arra, hogy vasárnap találkozott egymással Rijádban a szaúdi olajminiszter, Ali al-Naimi és venezuelai kollégája. A cél az volna Venezuela számára, hogy az OPEC támogassa a fekete arany erősödését, mivel az ország válságos állapotban van, és a csőd szélén táncol. Ráadásul olyan összeomlás fenyeget, amely még Argentínáénál is súlyosabb lehet.

Ha Kína megindul, ömlik a benzin

Gazdaság2016.02.06, 15:53

Több mint egymilliárd ember utazását vetíti előre a Société Générale, ahogy Kínában beindul a világ legnagyobb „népvándorlási” hulláma a kínai újévi ünnepi szezonban. Ez pedig jelentősen felpörgetheti az üzemanyag-fogyasztást is a világ második legnagyobb gazdaságában.

Moszkva bejelenti, miből akar pénzt csinálni

Gazdaság2016.02.05, 13:20

Moszkva hamarosan bejelenti, mely cégekben való részesedését privatizálja, és mennyi részvényt akar eladni, mondta az orosz gazdaságfejlesztési miniszter. Korábban Vlagyimir Putyin óvatosságra intett, azt mondta, nem szabad aprópénzre váltani az állami részesedéseket, és nem hagyhatják, hogy az állam elveszítse az irányítást a stratégiai fontosságú cégek felett. A privatizációra azért van szükség, mert az olcsó olaj miatt a költségvetés hatalmas hiánnyal küzd.

Látszik a fény az alagút végén

Archívum2016.02.03, 18:25

A kőolaj világpiaci árának ilyen mértékű beszakadására nem sokan számítottak, a Fidelity International szakembereinek mindenesetre van néhány okuk óvatosan bízni abban, hogy már közel az árak bizonyos mértékű konszolidálódása is.

Vészjelek a kötvénypiacról is

Archívum2016.02.03, 17:04

Az már egyre kevésbé kérdés, hogy nagy baj van az energiavállalatok körül, de a Moody’s hitelminősítő indexe már azt mutatja, hogy a magas hozamú kötvények veszélyei fokozatosan terjednek. A januári mozgások pedig igencsak riasztóak.

Sorra dőlhetnek az olajhatalmak! Ki lesz a következő?

Archívum2016.02.03, 10:53

Ha nem áll talpra az olajpiac, megszaporodhat a komoly bajba kerülő olajállamok száma. A legnagyobb figyelem Venezuelára és Angolára irányul, de kritikussá válhat a helyzet Algériában. Líbiában és Irakban is. 

Megbénítja az olaj a részvénypiacokat

Archívum2016.02.02, 11:40

Az év eleje óta egyértelműen megmutatkozik, hogy az olaj árfolyama erős hatással van a részvénypiacokra. Ami azonban talán kevésbé tiszta, hogy milyen csatornákon keresztül hat a fekete arany olyan területekre is, melyeknek látszólag semmi közük az olajhoz. 

Kiderül, hol áll a magyar munkanélküliség Európában

Gazdaság2016.02.02, 08:29

Az amerikai és az európai tőzsdék eséssel zárták a hétfőt, az ázsiai indexek gyengén kezdték a keddet. Az olajár újra esett, nagy a bizonytalanság, hogy Szaúd-Arábia és Oroszország fognak-e tárgyalni a kitermelés visszafogásáról. Kiderül, mekkora volt a munkanélküliség Európában decemberben. Ez történt a világban, amíg aludt, és ez vár ránk ma.

Újabb áldozata van az alacsony olajárnak

Gazdaság2016.02.01, 14:37

Nigéria lehet az olajárzuhanás következő áldozata, az afrikai ország elnöke hétfőn a Világbankhoz és az Afrikai Fejlesztési Bankhoz fordult 3,5 milliárd dolláros vészhelyzeti hitelért az egyre növekvő költségvetési hiány miatt.

A piacok Mario Draghi beszédére várnak

Gazdaság2016.02.01, 10:26

Gyenge gazdasági adatok érkeztek Ázsiából, az ázsiai tőzsdék megfontoltan nyitottak. Az olaj ára enyhe emelkedés után újra zuhanni kezdett. Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke értékeli a gazdasági folyamatokat. Ez történt a világban, amíg aludt, és ez vár ránk ma.

Az olajárháború addig tart, amíg vér nem folyik Amerikában

Gazdaság2016.01.29, 22:25

Nem Amerika nyomja le az olajárat, hogy kiszúrjon Oroszországgal. Az árat elsősorban Szaúd-Arábia nyomja le, de nem azért, hogy kiszúrjon Iránnal, hanem azért, mert nem akar piaci részesedést veszíteni az amerikai palaolaj-kitermelőkkel szemben, ki akarja véreztetni őket. Az olajár addig nem is fog feljebb menni, amíg az amerikai kitermelők térdre nem kényszerülnek. Magyarország jól jár az árháborúval, az olcsó olaj miatt több pénz marad a lakosság és a cégek zsebében, jobban pörög a gazdaság, az államnak több az adóbevétele. 

Moszkva tárgyalóasztalhoz ülne Szaúd-Arábiával

Gazdaság2016.01.29, 12:00

Az orosz energiaügyi miniszter szerint a világ nagy olajexportőrei februárra próbálnak összehozni egy tárgyalást, amin a kitermelés visszafogása lenne a téma. A miniszter azt mondta, van rá lehetőség, hogy Moszkva részt vegyen egy ilyen találkozón. Szaúd-Arábia hivatalosan nem erősítette meg, hogy készülnének a tárgyalásra, az OPEC képviselői egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tettek.

Pengeélen táncol a világgazdaság

Archívum2016.01.29, 08:05

A durva vállalati adósságállomány akár a világgazdaság következő recesszióját is elhozhatja, ahogy az energiacégek elkezdenek bedőlni az alacsony olajár miatt. A pesszimista elemzők legalábbis így gondolkodnak, de akadnak olyanok, akik szerint maximum elszigetelt problémával állunk szembe. Jön a végítélet, vagy mindez csupán vihar egy kanál vízben – esetleg olajban?

A skót olajipar is bajban van

Gazdaság2016.01.28, 17:25

Negyedmilliárd font, vagyis öbb mint százmilliárd forint kormányzati segítséget kap a csökkenő hozamok és az ezzel egy időben zuhanó árak sújtotta skót olajipar.

Korai még a vészharangot kongatni az olajpiacon

Archívum2016.01.26, 11:00

Ha a kínai energiakereslet lassul, hova megy majd az a rengeteg olaj, amely jelenleg túlkínálatot okoz a piacon? Ez napjaink egyik legfontosabb kérdése az energiaszektorban. Mindazonáltal úgy tűnik, a középosztály növekedése a jövőben is pörgetheti még a globális keresletet.

Az igazi Vasember nem fél az olcsó üzemanyagtól

Gazdaság2016.01.26, 10:54

Az olcsó üzemanyagok miatt a benzines és a dízeles autók sokkal vonzóbbak, mint pár évvel ezelőtt, az elektromosautó-ipar egyértelműen meg fogja sínyleni az alacsony árakat, mondta Elon Musk. A milliárdos szerint az ő cége, a Tesla valamivel jobb helyzetben van, mint a versenytársai, mert széles termékpalettáján luxusautók is vannak, azokat pedig nem azért veszik az emberek, mert spórolni akarnak az üzemanyagon. A Tesla két-három év múlva tervezi megnyitni kínai gyárát.

A piacok most épp Irak miatt fogják a fejüket

Gazdaság2016.01.26, 08:59

Az olaj ára a pár napig tartó emelkedés után újra zuhanni kezdett, most épp azért, mert kiderült, Irak 2015 decemberében rekordmennyiséget termelt ki, 2016-ban pedig még tovább nőhet a kitermelése. Január 25-én, hétfőn estek az amerikai és az európai tőzsdék (beleértve a magyart is), kedden gyengén nyitottak az ázsiai piacok. Kedden több fontos gazdasági mutatót hoznak nyilvánosságra az Egyesült Államokban, Magyarországon a jegybank monetáris tanácsa dönt az alapkamatról. Ez történt a világban, amíg aludt, és ez vár ránk ma.

Van valami, aminek jót tett az amerikai ítéletidő

Gazdaság2016.01.25, 08:01

Főleg az északi félteke időjárása miatt drágul az olaj, az ázsiai tőzsdék erősen kezdtek, a dollár erősödött. A pozitív hangulathoz az is hozzájárul, hogy a befektetők lazításra számítanak az európai és a japán központi bankoktól. Ez történt a világban, amíg pihent, és ez vár ránk ma.

A kormány ráküldte a NAV-ot az Uber-sofőrökre

Gazdaság2016.01.24, 18:54

A taxisok Deák téri forgalomlassító demonstrációja nyomán a kormány ráküldte a NAV-ot az Uber-sofőrökre, Orbán Viktor pedig olyan új szabályozást ígért, ami mindenkire egyformán vonatkozik majd. A köteleződíjak rohamosan emelkednek, az üzemanyagok viszont egyre olcsóbbak, az olaj világpiacán 2016-ban is marad a túlkínálat. Változtak a 10+10 milliós csok feltételei, a támogatás már most megborította az ingatlanpiacot, rövidtávon lakás- és szakemberhiány várható. A világ vezető politikusai és üzletemberei megtartották szokásos éves összejövetelüket Davosban, az IMF lefelé módosította a világgazdaság növekedési előrejelzését, a franciaa ...

Beindult Ázsia, Japán húzza a piacot

Gazdaság2016.01.22, 09:50

A megelőző napok zuhanásai után megnyugodtak a kedélyek a tőzsdéken, csütörtökön valamennyi meghatározó piac emelkedéssel zárt, s felfelé indultak az árfolyamok a péntek reggeli ázsiai kereskedésben is. Ez történt a világban, amíg aludt, és ez vár ránk ma.

Bajban az orosz gazdaság, Putyin ideges

Videó2016.01.21, 18:11

Történelmi mélypontra esett a rubel a dollárhoz képest, és ezzel folytatódott a napok óta tartó jelentős gyengülése, ahogy csökkent a kőolaj ára. A dollár történelmi csúcsra, 83,83 rubelre erősödött, az orosz pénz soha nem volt még ilyen gyenge a dollárral szemben.

Negyven éve nem érkezett ilyen szállítmány Amerikából Európába

Gazdaság2016.01.21, 12:18

Negyven év után megérkezett az első amerikai kőolajat szállító tanker Európába. Az amerikai olajexport azért indulhatott újra, mert a kongresszus feloldotta az 1975-ös korlátozást.

Csődhullám fenyegeti az energiacégeket

Archívum2016.01.21, 11:27

Meghaladta a válság idején mért csúcsot az energiacégek csődkockázati prémiuma, ami azt jelenti, hogy a befektetők jelentős bedőlési veszélyt áraznak az energiavállalatoknál az olajár rendületlen szakadása miatt. Egyes elemzők szerint a fekete arany éppen akkor éri majd el a mélypontot, amikor ezen cégek cash flow-ja negatív tartományba fordul.

Felállni próbálnak a piacok az újabb nagy pofon után

Gazdaság2016.01.21, 07:30

A megelőző nap súlyos bukásai után emelkedni probáltak a tőzsdék Ázsiában, a lendület azonban egy két óra elteltével megtört, a trend előjelet váltott. Az év eddig eltelt részének hatalmas veszteségei után erős idegesség uralkodik a tőkepiacokon. A befektetők ma az európai jegybankároktól várnak iránymutatást. Ez tötént a világban, amíg aludt, és ez vár ránk ma. 

Durvul a helyzet a tőzsdéken

Gazdaság2016.01.20, 13:34

Az európai részvényindexek 3 szálék körüli esést szenvedtek el szerda délelőtt, miután Ázsiában is mínuszok söpörtek végig, és az olaj árfolyama tovább szakadt. 

Újabb pánik a tőzsdéken

Gazdaság2016.02.01, 11:42

Az olajárak alakulása ismét csapást mért a tőkepiacokra. A kis megnyugvásokkal év eleje óta tartó zuhanás újabb lendületet vett szerda hajnalban. Ez történt a világban, amíg aludt, és ez vár ránk ma.

Már alig tudják raktározni az olajkészleteket

Gazdaság2016.01.19, 13:37

Az idén mérséklődik, de korántsem tűnik el a túlkínálat az olaj világpiacán, írja havi jelentésében a Nemzetközi Energiaügynökség.

Putyin békejobbot nyújthat a Nyugatnak és Szaúd-Arábiának

Gazdaság2016.01.18, 20:52

Csökken az orosz olajexport, hivatalosan gazdasági okok miatt, de könnyen lehet, hogy ez az első lépés a Szaúd-Arábiával és az OPEC-kel való megegyezés felé. Vlagyimir Putyin a német Bildnek adott interjújában arról beszélt, hogy megbízik Angela Merkelben, örülne, ha újra lennének G8-találkozók, és szeretné, ha normalizálódna Oroszország viszonya a NATO-val. Az olcsó olaj megviseli az orosz gazdaságot és a költségvetést, de Moszkvának még sok tartaléka van, nem áll küszöbön az összeomlás. Ha Putyin sarokba szorul, békülékenyebb, de agresszívabb is lehet.

Nem enyhül a félelem a piacokon

Gazdaság2016.01.18, 09:24

Folytatódik az áresés a tőzsdéken: valamennyi nagyobb ázsiai piac mínuszban indította a napot, tovább szakadt az olajár is.

A jogosítvány drágább lesz, de az üzemanyag olcsóbb

Gazdaság2016.01.15, 21:09

Január második hetében kétszer ment lejjebb az üzemanyagok ára, pedig akkor még nem is szakadt 30 dollár alá a kőolaj. A belátható jövőben nem lesz olajár-emelkedés, az orosz kormány újabb 10 százalékos spórolást vezet be. A jogosítvány megszerzése viszont drágább lesz a mozgóképes kérdések miatt. Lázár János bejelentette, hogy az állam kész átvenni a fővárostól az agglomerációs közlekedést és a HÉV-et. A versenyhivatal négymilliárd forintra bírságolta a Bankszövetséget, a szervezet fizet, de bírósághoz fordul. Gyurcsány Ferenc cége 900 millió forintért szállt ki a hengergumibizniszből. Egyetem lett a Gazdasági Főiskola. Ez volt a hhéten ...

A tiszta energiába ömlik a tőke

Archívum2016.01.14, 16:19

A nap és a szél továbbra is dacol a gravitációval. A megújuló energiák ugyanis az általános energiapiaci árfolyamcsökkenésekkel szemben az elmúlt egy évben nemcsak rekord mértékű tőkét volt képes bevonni, de a kapacitásbővülés is nagyobb volt, mint eddig bármikor.

A csok a növekedést is megtolhatja

Gazdaság2016.01.14, 13:49

Az új családi otthonteremtési kedvezmény, azaz a csok néhány tizeddel a gazdasági növekedésre is jótékony hatással lehet elemzők szerint. A Concorde Értékpapírnál 2016-ra körülbelül 2 százalékos növekedést és a mostaninál erősebb forintot várnak.

Putyin húz egy nagyot a nadrágszíjon

Gazdaság2016.01.12, 17:41

Állítólag Moszkva arra készül, hogy 10 százalékkal csökkentse a költségvetési kiadásokat. A minisztériumoknak január 15-ig kell leadniuk a takarékossági terveiket. A spórolás nem érinti majd a közalkalmazottak bérét, a katonák zsoldját és a szociális juttatásokat. Az orosz költségvetés bevételeinek nagy része a kőolaj- és földgázexportból származik, a kőolaj világpiaci ára viszont zuhan. Moszkva 2015 decemberében már végrehajtott egy 10 százalékos spórolást.

12 éve nem volt ilyen olcsó az olaj

Archívum2016.01.12, 12:51

Az amerikai WTI nyersolaj elérte a 30 dolláros tartományt, és ezzel 12 éves mélypontra szakadt kedden. A Brent olaj ára szintén zuhan, és úgy tűnik, már nemcsak a globális túlkínálat, de a dollár árfolyama is egyre keményebben nyomja le a fekete arany árát.

A Mol otthagyja az egyik kurdisztáni blokkot

Archívum2016.01.11, 10:35

Beszüntette tevékenységét az iraki kurdisztáni régióban elhelyezkedő Akri-Bijeel blokkban a Mol Nyrt., közölte a magyar olajipari vállalat Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Újra vihar söpört végig Kínában

Archívum2016.01.11, 09:47

Ismét szakadtak hétfőn a kínai indexek, miután továbbra is élnek az aggodalmak a kínai gazdaság jövőbeni teljesítményével kapcsolatban. A világ második legnagyobb gazdaságának részvénypiaci esése egész Ázsiára kihatott. A helyzetet a kínai jegybank által megállapított erősebb jüan-középárfolyam sem tudta megmenteni.

Csak most jön az igazi feketeleves

Gazdaság2016.01.11, 06:33

Miközben a világ még fel sem ocsúdott teljesen a héten végbement részvénypiaci vérengzéstől, máris jöhet a következő kihívás. Hamarosan elstartol ugyanis az amerikai vállalati gyorsjelentési szezon, és a várakozások szerint elég csúnya negyedéves számokkal állhatnak elő a cégek. Ráadásul az idei évben is lehetnek még komoly problémák.

Tőzsdére mehet a világ legértékesebb cége

Archívum2016.01.08, 09:43

Szaúd-Arábia tőzsdére vezetheti a világ legnagyobb olajcégének számító Saudi Aramcót. Az állami kézben lévő olajkitermelő valószínűleg a világ legértékesebb vállalatának számít.

Halálos spirálban az olajár

Gazdaság2016.01.07, 15:09

Tombol a medve az olajpiacon, és egyesek szerint a 30 dolláros hordónkénti Brent olajár már a következő 10 napban eljön. Pedig a körülmények mind arra utalnak, hogy keményen drágulnia kellene a fekete aranynak. Mi okoz mégis erőteljes lefelé húzó spirált?

A hónap színe: a határozott és impozáns olajzöld

Life.hu2016.01.07, 09:06

Az olajzöld, vagy más néven olívazöld színt csak kevesen merik használni otthonukban. Ennek oka, hogy szürkés, barnás árnyalata miatt sokakban kelt kellemetlen asszociációkat. Pedig ebben a különleges színben megannyi lehetőség van, érdemes hát kísérletezni kicsit. 

Európáért harcolnak az olajhatalmak

Archívum2016.01.06, 09:20

Szaúd-Arábia élesen visszavágta kedden az Európának szállított olaj árát, feltehetően azért, hogy aláássa Irán pozícióját, miközben egyre feszültebb a két ország közti viszony. A cél az lehet, hogy Szaúd-Arábia megerősítse a jövőbeni európai piaci szerepét Iránnal szemben, ami idén különösen fontos taktikai lépés.

Hatalmas vihar a kínai tőzsdén

Gazdaság2016.01.04, 10:22

Durva zuhanással indult a hét a kínai tőzsdéken, aminek következtében fel is függesztették a részvénykereskedést. A befektetők elsősorban egy rossz makroadatra támaszkodva kezdték el kivégezni a világ második legnagyobb gazdaságának részvénypiacát. 

Egyre borúsabb a jövő, jöhetnek még meglepetések?

Archívum2015.12.29, 09:20

A befektetők nem hagyhatják figyelmen kívül a váratlanul érkező kockázati tényezőket. Egy olyan év utánpedig végképp nem, amelyet az európai menekültválság, illetve a terrorcselekmények tematizáltak. Különösen azért értékelődnek fel ezen kockázatok jövőre, mert az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatemelésével egy fontos védőpajzstól estek el a piaci szereplők.

Gyökeres átalakulás előtt áll az olajnagyhatalom

Gazdaság2015.12.28, 15:33

Országnyi olajipar, a GDP 10 százalékát kitevő hadikiadások, nővekvő népesség és hatalmas pazarlás -  mindez igaz a fennálló Szaúd-Arábiai rendszerre. Az arab állam a világ legnagyobb olajtermelőjeként folyamatosan egyik főszereplője volt a híreknek. Érdemes talán kicsit jobban is megismerni.

Tovább sokkolhatnak a nyersanyagok

Archívum2015.12.22, 10:42

Két kiemelt fontosságú nyersanyag, az olaj és a vasérc idén erőteljesen sokkolták a piacokat, és a Morgan Stanley, illetve az egyik ausztrál nagybank szerint jövőre tovább eshetnek. A túlkínálat és a gyenge kereslet ugyanis 2016-ra is erőteljesen lefelé mutató kockázatokat jelentenek az árfolyamok számára.

Az olaj lophatja el az idei karácsonyt

Archívum2015.12.21, 13:41

A Brent olaj 2004 óta nem látott mélységbe süllyedt hétfőn, ahogy kiújultak a befektetői félelmek a globális túlkínálat további fokozódásával kapcsolatban. Ezzel együtt a múlt hét piaci alakulásai tükrében úgy látszik, az olaj idén ellophatja a karácsonyt, és alááshatja a szokásos év végi jó hangulatot.

Különös nyersanyag lett az év vesztese

Archívum2015.12.18, 12:59

Egy furcsa nevű, talán sokak számára nem is ismert fém, a molibdén volt az idei év legnagyobb nyersanyagpiaci vesztese. Miközben mindenki az olajra vagy a vasércre figyelt, ez a kevésbé gyakran emlegetett, ámde annál fontosabb fém hatalmasat bukott a piacon, elsősorban Kína miatt.

Két világ harcol az olajpiacon

Archívum2015.12.16, 11:01

Miközben az olaj ára sokéves mélyponton szenved, az OPEC főtitkára szerint akár egy éven belül is jöhet a fellendülés, mivel az alacsony árak következtében egyes kitermelők visszafoghatják a kibocsátásukat. Mindeközben a befektetők kevésbé optimisták, és a Moody’s például alaposan visszavágta a fekete arany jövő évre vonatkozó árfolyam-előrejelzését.

Az igazán bátraknak most válik izgalmassá a nyersanyagpiac

Gazdaság2015.12.15, 11:03

Ahogy a nyersolaj ára 40 dollár alá esett, és szinte mindenki további - akár drámai - árcsökkenést jósol, csak a legbátrabbak merik növelni a nyersanyagpiaci kitettségeiket. Számukra azonban az ICBC Standard Bank előállt egy igazán izgalmas javaslattal.

Az Iszlám Állam olaja a fő célpont

Gazdaság2015.12.11, 11:49

Az Iszlám Állam katonái eddig több mint 500 millió dollárt kerestek olajkereskedelemből. Az olaj jelentős része a szíriai kormányhoz ment, de egy része eljutott Törökországba is – közölte egy vezető amerikai pénzügyminisztériumi tisztviselő csütörtökön. Megjegyezte, a terrorszervezet elvágása a nemzetközi pénzügyi rendszertől fontos cél, de a legfőbb az olajkereskedelem meggátolása.

Így gazdálkodik az Iszlám Állam

Gazdaság2015.12.10, 13:44

Mintegy kétmilliárd dolláros éves költségvetésből működik az Iszlám Állam, ami valószínűleg a történelem legjobban pénzelt terrorszervezete. Azonban a maffiát idéző rablógazdálkodást nem lehet sokáig fenntartani, különösen, mivel az olajbevételeik a légi csapások miatt a korábbi töredékére estek vissza.

Újra válsághoz vezethet az olajár

Gazdaság2015.12.09, 08:53

Az OPEC úgy tűnik, teljesen elvetette, hogy beteljesítse a hivatását, és menedzselje az olajpiacot. A folyamatosan magas szinten tartott kitermelésével pedig 7 éves mélypontra küldte a Brent típusú nyersolajat. Egyre inkább úgy tűnik, hogy a történelem ismétli önmagát. A mai helyzet ugyanis sokban hasonlít az 1997 és 1999 közötti válságos időszakhoz.

Európa a vesztébe rohanhat

Gazdaság2015.12.09, 08:53

Európa gazdasági kilátásai egyre romlanak, ahogy a kontinens nem képes kezelni a Közel-Keletről érkező menekülthullámot – mondja az idei közgazdasági Nobel-díjas Angus Deaton. Ráadásul amellett, hogy Európa egy veszélyes társadalmi-gazdasági „koktéllal” néz szembe, úgy tűnik, az olcsó olaj következményei csak még tovább fűthetik a menekültválságot.

Pánik üzemmódba kapcsoltak az olajnagyhatalmak

Gazdaság2015.12.07, 15:01

Rekordmértékben szívják ki az Öböl-menti államok szuverén alapjai a pénzt az eszközkelezőktől, ahogy az alacsony olajár következtében igyekeznek élénkíteni a gazdaságaikat. Durva évük lehet az eszközkezelőknek 2016-ban.

Felcsillan a remény a venezuelaiak számára

Gazdaság2015.12.07, 12:56

Komoly befektetési sztori alakulhat ki a venezuelai kötvénypiacon, miután a vasárnapi választásokon az ellenzéki szövetség nyerte a választásokat a dél-amerikai országban, ahol 16 éve nem volt példa arra, hogy az Egyesített Szocialista Párt veszített volna. Az ellenzék egyértelműen a saját hasznára tudta fordítani Venezuela gazdasági nehézségeit. 

Jövőre jöhet az OPEC meglepetése

Gazdaság2015.12.03, 13:21

Szaúd-Arábia napi 1 millió hordós olajkitermelés-csökkentésre tehet javaslatot, jóllehet a pénteki OPEC közgyűlésen még nem várható változtatás – derül ki az Energy Intelligence  csütörtöki jelentéséből, amely egy meg nem nevezett OPEC delegáltat idéz. Mindeközben Szaúd-Arábia izgalmas húzással állt elő már az összejövetel előtt is.

Moszkva: Erdogan családja is érintett az illegális olajkereskedelemben

Nagyvilág2015.12.02, 16:47

Az ország legfőbb vezetése, és Erdogan családja is érintett a szíriai és iraki olaj illegális kitermelésében - ezt állítja az orosz védelmi miniszter. Putyin szerint az orosz gép lelövésével is ezt akarták fedezni.

Szükség van az olajdollárokra

Gazdaság2015.12.02, 12:42

Az októberivel megegyező, rekordszintű volt az orosz olajtermelés novemberben, így továbbra is Oroszország a világ legnagyobb olajtermelője.

A piac még mindig nem hisz az olajár feltámadásában

Gazdaság2015.12.01, 14:31

Az OPEC pénteki találkozója előtt a befektetők július óta nem látott szintekre vágták vissza az olaj árfolyamának emelkedésére vonatkozó fogadásaikat. A piac azt valószínűsíti ugyanis, hogy a Szaúd-Arábia vezette olajkitermelő szervezet nem enyhíti majd a brutális kínálatot.

Irán sok szeretettel várja a külföldi befektetőket

Archívum2015.11.29, 17:12

Irán 52 olaj- és gázipari beruházási projektet kínált fel külföldi befektetőknek az új ipari fejlesztési együttműködési modell, az Integrated Petroleum Contract (IPC) megismertetésére Teheránban rendezett konferencián. 

Kurdisztánból kaphat pénzt a Mol

Gazdaság2015.11.29, 15:41

Egy londoni bíróság kártérítés megfizetésére kötelezte a kurdisztáni regionális kormányt (KRG) a kurdisztáni gázmezőket kitermelő nemzetközi konzorciumnak - közölte vasárnap az Egyesült Arab Emírségekbeli Dana Gas, a konzorcium tagja. 

A végéhez közeledik a szuperciklus

Gazdaság2015.11.25, 11:25

A nyersanyagok közel egy évtizedes ragyogása erősen a végéhez közeledik. A kínai kereslet által is nagyban fűtött bikapiac koporsójába éppen a világ második legnagyobb gazdasága verte be az első szöget, és az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed adhatja meg a kegyelemdöfést a szuperciklusnak.

2016 a fordulatok éve lehet

Archívum2015.11.24, 16:41

Itt állunk a 2016-os év küszöbén, és már most úgy tűnik, hogy jövőre is lesz bőven sztori és árfolyam ingadozás a tőzsdéken. Éppen ezért 3 olyan terméket veszünk most nagyító alá, amelyekben érdekes mozgások, sőt jelentős fordulatok jöhetnek 2016-ban.

Vízválasztó előtt az olajnagyhatalom

Gazdaság2015.11.23, 12:30

Minél tovább szenved az olaj árfolyama, annál nagyobb nyomás alá kerül Szaúd-Arábia árfolyampolitikája. A jelenlegi állás szerint a riál dollárhoz rögzítettsége megkérdőjeleződhet, ami komoly kihívást jelenthet a királyság politikája számára.

A párizsi tragédia a piacokat is megmozgatja

Gazdaság2015.11.16, 11:42

A pénteki tragikus párizsi eseményeknek az egész világon lesznek következményei, és ez alól a pénzügyi piacok sem kivételek. A CNBC készített egy összeállítást arról, hogy az egyes eszközosztályokat miként érinthetik a terrortámadás utóhatásai, illetve az Investor mindezt kiégeszített a megfelelő elemzésekkel.

Kreatív zavarkeltés: teljesen átalakul a világunk

Gazdaság2015.11.15, 22:31

Újabb szakmákat tehet fölöslegessé a robotok és a mesterséges intelligencia terjedése. Az emberi munkaerőnek hamarosan a személyes interakcióról szóló munkakörökben, valamint a kreatív és tudásalapú szakmákban marad csak helye – utóbbi kettőből aggasztóan kevés van a gyáriparra épülő magyar gazdaságban.

Hernádi Zsolt: A Mol itthon van otthon

Gazdaság2015.11.13, 15:34

A Mol-csoport tovább erősíti a kelet-közép-európai régióban elfoglalt pozícióját, miközben a hosszú távú növekedés érdekében az olajipar mellett más lehetőségek kiaknázására is egyre nagyobb figyelmet fordít, mondta Hernádi Zsolt, a magyar olajkonszern elnök-vezérigazgatója a vele készült interjúban.

Új korszak köszönthet be a részvénypiacokon

Gazdaság2015.11.13, 11:21

Talán már csak egy hónap van hátra az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatemeléséig, és ez arra ösztönözheti a befektetőket, hogy átgondolják a portfólióikat. A Barclays szerint a szigorítás új időszakot nyithat a részvénypiacokon is.

Süssünk inkább mégis zsírban?

[origo] Gasztro2015.11.13, 10:17

Újabb tévhitet döntenének meg a tudósok, rehabilitálnák a zsírt és a vajat. A sütéshez használt növényi olajokból szerintük olyan mérgező anyagok szabadulnak fel, amelyek rákos és egyéb komoly megbetegedésekhez köthetők. 

Súlyos visszaszámlálás kezdődik Venezuelában

Gazdaság2015.11.10, 15:59

A kőkemény olajfüggőségben szenvedő Venezuela vezetése nemrégiben döbbenetes lépésre szánta el magát, hogy felszínen tartsa az országot. A Maduro-kormány ugyanis elkezdett túladni az aranytartalékain, majd egy váltással az IMF-hez fordultak. Mindebből az következik, hogy a dél-amerikai ország látszólag egyre inkább közelít a csődhöz.

Hiába jó a pénztárcánknak, nem lesz tőle jobb

Gazdaság2015.11.10, 11:58

Az alacsony olajár a globális felmelegedésért felelős szennyezések visszafogását célzó projekteket is sújtja – derül ki a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) jelentéséből. Különösen azon projektek vannak veszélyben, amelyek minél többet szeretnének kihozni egy hordó olajból. A szervezet mindemellett azzal számol, hogy csak 2020-ban állhat helyre az egyensúly az olajpiacon.

Semmi nem állíthatja meg Szaúd-Arábiát

Gazdaság2015.11.09, 14:51

Szaúd-Arábiának eltökélt szándéka, hogy ragaszkodjon a politikájához, és elegendő olajat pumpáljon ahhoz, hogy fenntartsa globális piaci részesedését. Mindezt annak ellenére teszi, hogy a saját gazdaságának is pénzügyi nehézségeket okoz.

Tovább terjeszkedik az Északi-tengeren a Mol

Gazdaság2015.11.06, 11:35

Újabb öt kutatási engedélyre pályázik, egy norvég olajcéggel kötött megállapodás által pedig további három licencben szerez részesedést a Mol az Északi-tengeren, bővítve ezáltal a 14 tengeri licencből álló portfólióját - mondta Lars Thorrud, az olajkonszern norvég leányvállalatának ügyvezető igazgatója az MTI-nek adott interjúban.

Rekordokat döntöget a Mol

Gazdaság2015.11.06, 09:22

Felülmúlta az elemzői várakozásokat a Mol-csoport 2015 harmadik negyedéves eredménye, az előző év azonos időszakához képest 21 százalékkal magasabb, 198,7 milliárd forintnyi csoportszintű EBITDA-eredményről adott számot a magyar olajcég.

Egy fejlett gazdaság, ahonnan menekül a pénz

Archívum2015.11.02, 18:41

A fejlett világ leggyorsabb ütemű tőkemenekülését éli át Kanada, ahogy az ország évtizedes, olaj által támogatott felívelése kezd a végéhez érni, és nem látszik, hogy melyik szektor tudná helyettesíteni a fekete arany szerepét gazdasági motorként.

35 évre előre látják az olaj árát

Gazdaság2015.11.02, 14:29

Szemben azzal az általánosan elterjedt nézettel, hogy kifutóban vannak a Föld fosszilis energiahordozó forrásai, a brit BP olajipari konszern állítása szerint még 2050-ben is bőven lesz nyersolaj - idézi a német Die Welt a BP hétfőn nyilvánosságra hozott Technolgy Outlook tanulmányát.

Már a szaúdi jólét is veszélybe kerülhet

Gazdaság2015.11.02, 16:02

Miközben minden nap lehet találkozni olyan hírekkel, hogy egyes gazdaságokat miként sújt az alacsony olajár, a világ legnagyobb olajexportőr országában ebből tulajdonképpen semmit nem lehet érezni. Szaúd-Arábia ugyanis olyan politikát folytat, hogy az átlagos háztartások vidáman fenntarthassák a megszokott magas életszínvonalat. Mindez azonban egyre nagyobb kockázatot is jelent.

Ettől lesz gyönyörűen fényes a hajad - próbáld ki te is!

Life.hu2015.11.01, 22:42

Szeretnél te is gyönyörűen fényes, egészséges hajvégeket? Megmutatom neked, hogyan készíts háromféle olajból igazi vitaminbombát a hajadnak.

Van, amiből nem engednek a nagy olajcégek

Gazdaság2015.10.30, 12:19

Rájár a rúd az olaj- és energiaszektorban tevékenykedő cégekre az árupiaci termékek jelentős áresése miatt: nagy leépítéseket jelentenek be, óriásberuházásokat halasztanak el, számos eszköztől válnak meg. De egy dolog állandó: az osztalékot mindenáron kifizetik a részvény tulajdonosoknak, sőt akár még emelnek is rajta.