Népszabadság

címke rss

Még novemberben megegyezhetnek az Erzsébet térről

Itthon2003.11.10, 11:29

Még ebben a hónapban megegyezhet egymással a főváros és az állam az Erzsébet tér sorsáról. A megállapodás értelmében a kulturális minisztérium átvállalná a főváros 2,7 milliárdos hitelét, utóbbi pedig pályázaton keresne bérlőt a létesítmény kereskedelmi egységeinek üzemeltetésére - írja a Népszabadság.

A tévéelnök lemondására várnak

Itthon2003.11.07, 08:32

Az MTV kuratóriumának elnöksége lehetőséget akart adni Ragáts Imre tévéelnöknek, hogy lemondjon - ez a valódi oka annak, hogy a tegnapi ülésen nem hoztak döntést Ragátsról - tudta meg a Népszabadság. A mindössze fél éve megválasztott Ragátscsal szemben azért rendült meg a pártdelegáltakból álló kuratóriumi elnökség bizalma, mert kitudódott, hogy titokban kötött szerződéseket a köztévé reklámidejének értékesítésére.

Átalakul a leszázalékolási rendszer

Itthon2003.11.07, 08:19

Ha a kormány is rábólint a szakmai koncepcióra, az orvos szakértők a jövőben a "mennyire beteg" helyett, a "még mire alkalmas" elv szerint vizsgálhatják a rokkantnyugdíjazásukat kérő betegeket. Végleges ellátást, azaz rokkantnyugdíjat csak a súlyosan, visszafordíthatatlanul károsodottak kaphatnának - írja a Népszabadság.

Újra előveszik Kaya Ibrahim ügyét

Itthon2003.11.06, 14:53

A Népszabadságnak hosszú hallgatás után nyilatkozott annak a Kaya Ibrahimnak az ismerőse, aki papíron megvásárolt több Fidesz közeli céget. Weisz József közölte: Kaya Ibrahim a szomszédja volt Németországban, és ő hozta át a törököt néha Magyarországra "aláírni". Weisz szerint nem is tudtak arról, hogy a török útlevélmásolatát Fidesz közeli cégek eltüntetésére használták. A rendőrség átolvassa újra az iratanyagot, és utána dönt arról, van-e lehetőségük hivatosan lépni az ügyben.

Hitelre lehet kastélyt venni

Itthon2003.11.06, 06:48

A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) még ebben a hónapban útjára indítja az úgynevezett kastélyprogramot. Csak azok az épületek maradnak állami tulajdonban, amelyek építészeti értéke és tradicionális jelentősége indokolja, hogy közfunkciót lássanak el. A többit felkínálják megvételre befektetőknek, akik a vásárláshoz és a felújításhoz hitelt vehetnek fel - írja a Népszabadság.

Nincs aláírt szerződése Ragátsnak

Itthon2003.11.05, 09:51

Miközben a Magyar Televízió kuratóriuma csütörtökön már a tévéelnök esetleges felmentéséről dönt, a Népszabadság megtudta: Ragáts Imrének még aláírt megbízási szerződése sincs. Az MTV felügyelőbizottsága holnap tárja a kuratórium elé, hogy mekkora felelősség terheli a titkos szerződéseket kötő tévéelnököt, illetve azt, hogy ezek megkötésével érte-e kár a köztévét.

Növelte példányszámát a Blikk és a Magyar Nemzet

Gazdaság2003.11.05, 13:13

Miközben a Népszabadság értékesített példányszáma tovább csökkent, a Magyar Nemzetnek kedvezően alakult a legutóbbi negyedév, derül ki a Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség (Matesz) legfrissebb adataiból. A legnagyobb nyertes a bulvárpiacon megállíthatatlannak tűnő Blikk, mely egy év alatt közel 60 ezerrel növelte példányszámát.

Soros nem vonul ki Kelet-Európából

Itthon2003.11.03, 12:36

Nem vonul ki a Soros Alapítvány Kelet-Közép-Európából, csak átalakítják a térségben tevékenységüket. A napokban egy albizottság alakult, amelynek feladata, hogy döntsön a csaknem huszonötmillió dolláros évi juttatás felhasználásáról - értesült a Népszabadság.

M5: kivásárlás vagy díjtámogatás

Gazdaság2003.10.31, 08:18

Összeállította az M5-ös autópályát üzemeltető Alföld Koncessziós Autópálya (AKA) Rt. kivásárlásával, illetve a matricás állami díjrendszer kiterjesztésével foglalkozó javaslatait a gazdasági tárca - írja a Népszabadság. A kivásárlás a számítások szerint 50-70 milliárd forintjába kerülne az államnak. Ha az utat továbbra is az AKA üzemeltetné, díjtámogatást kapna az államtól, ezért a matricával autózóknak kedvezményt adna.

Bíróságra mennek a dabasiak az M5-ös miatt

Itthon2003.10.31, 09:28

Bírósághoz fordulnak azok a dabasiak, akik kártérítési igényét elutasította a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium - írja a Népszabadság. A dabasi lakosok összesen közel félmilliárd forintot követelnek a tárcától azért, mert szerintük a minisztérium rossz szerződése miatt lett drága az M5-ös autópálya, és ezért lett túlzsúfolt a településen átvezető főút, ami komoly károkat okozott otthonaikban és egészségükben.

Kevés a bölcsőde, sok a gyerek

Itthon2003.10.31, 08:24

Százhúsz százalékos kihasználtsággal működnek a bölcsődék Magyarországon, szolgáltatásaik iránt ugyan van kereslet, ám a magas fenntartási költségek miatt egyre kevesebb a férőhely - írja a Népszabadság.

Kifogásolják az MSZP-vezetés megállapodását

Itthon2003.10.30, 11:44

Az MSZP országos választmányának elnöke, volt sportminiszter nehezményezte, hogy a párt vezetői - sajtóértesülések szerint - fél évvel elcsúsztatták a párt tisztújító közgyűlését. Korábban a Népszabadság adott arról hírt, hogy a söjtöri kormányülés után informális tanácskozáson erről és más kérdésekről is megállapodott a szűkebb párt- és állami vezetés.

Változnak a fogdaszabályok

Itthon2003.10.30, 07:55

Egyes pontokon szigorodnak, de némiképp kedvezőbbek is lesznek a november 1-vel életbe lépő új fogdaszabályok. A gyanúsítottaknak például ezentúl nem előre megadott vezetékestelefon-számon kell majd ügyvédjükkel beszélniük, hanem tetszőleges számot megadhatnak, ugyanakkor ruházatuk átvizsgálása ezentúl kötelező lesz a fogdába lépés előtt - írja a Népszabadság.

Rogán titkára lesz a Medgyessyt leárulózó Loppert

Itthon2003.10.30, 09:07

Loppert Dániel, a Medgyessy Péter miniszterelnököt leárulózó egyetemista lesz a fideszes Rogán Antal titkára - tudta meg a Népszabadság. Rogán választását azzal indokolta, hogy Loppertet, mint politika iránt érdeklődő fiatalembert ismerte meg.

Nem mindenhol drágul a fiatalok kötelezője

Gazdaság2003.10.29, 11:40

Csütörtökön két országos napilapban jelennek meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással foglalkozó társaságok jövőre érvényes árai. Az árak átlagosan az inflációnak megfelelő mértékben drágulnak, de lesz olyan autós, aki rosszabbul jár. Ezt követően egy hónap áll rendelkezésére az autósoknak, hogy új biztosítót válasszanak, és az új szerződéseket legkésőbb december 31-ig meg kell kötni - írja a Népszabadság.

K&H: Szakmai érvek szóltak az MSZP-s cég megbízása mellett

Itthon2003.10.29, 15:46

Az [origo] kedden - a Népszabadságtól átvett cikkében - arról számolt be, hogy Horváth Csaba II. kerületi szocialista polgármester cége készítette a K&H Bank legújabb reklámfilmjét. A bank szerdai közleménye szerint kizárólag szakmai okok szóltak Horváth cégének megbízása mellett. Az intézmény visszautasít minden olyan feltételezést, hogy a döntésnek politikai okai lennének.

Szennyezés a fürdőigazgatóság telephelyén

Itthon2003.10.29, 07:38

Városképrontó és szennyező tevékenység miatt bezáratnák a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Rt. zuglói telephelyét. A Paskál strand kútjának is helyet adó ingatlant azonban hiába akarja eladni az Rt. a Városháza tulajdonosi bizottsága ebbe nem egyezett bele - írja a Népszabadság.

2005-ig nem foglalkozik személyi kérdésekkel az MSZP

Itthon2003.10.29, 08:23

2005-ig nem foglalkozik az MSZP azzal, hogy ki legyen az új pártelnök, illetve a párt leendő miniszterelnök- és köztársaságielnök-jelöltje. Ekkor azonban egyszerre tárgyalnak ezekről a kérdésekről a párt tisztújító kongresszusán - írja a Népszabadság.

Vezetőváltás a Magyar Energia Hivatalnál

Gazdaság2003.10.28, 09:07

Október végén lejár Kaderják Péter, a Magyar Energia Hivatal (MEH) vezetőjének mandátuma. Utódja a Népszabadság információja szerint Horváth J. István, a hivatal jelenlegi elnökhelyettese lesz.

A Batthyány térig jár majd a 41-es

Itthon2003.10.28, 08:42

A Kamaraerdőtől Batthyány térig jár ezután a 41-es villamos - döntött hétfőn a főváros városüzemeltetési bizottsága. A korábban megszüntetés fenyegette járat így tehermentesíti a 86-os buszt is - írja a Népszabadság.

K&H-reklámot készített egy MSZP-s képviselő cége

Itthon2003.10.28, 11:41

Egy MSZP-s képviselő cége készítette a K&H Bank legújabb reklámfilmjét. Az érintett, Horváth Csaba II. kerületi polgármester elismerte, hogy cége gyártotta a filmet, ám közölte, már nem ügyvezetője a társaságnak - írja a Népszabadság.

Elhallgatnak az MSZP belső kritikusai

Itthon2003.10.28, 11:59

A jövőre esedékes európai parlamenti választásokig nincs "kibeszélés" az MSZP-n belül. Erről a söjtöri kihelyezett kormányülés után állapodott meg Medgyessy Péter, Kovács László és a párt erős emberei - írja a Népszabadság. A lap szerint a megbeszélésen részt vevők egyetértettek, hogy zárni kell a sorokat, és egységes magatartásra és megnyilatkozásokra van szükség.

Szonda: Alig változott a politikusok népszerűsége

Itthon2003.10.27, 11:45

Az elmúlt hónapok látványos pontszámváltozásait minimális emelkedések és csökkenések követték a politikusok népszerűségi listáján. Az a ritka helyzet adódott, hogy az első öt helyen álló politikus népszerűségi indexe teljesen megegyezik az elmúlt havival - írja a Népszabadság a Szonda Ipsos októberben végzett közvélemény-kutatása alapján.

Diszpécserszolgálat a hajléktalanokért

Itthon2003.10.27, 07:12

November elsején kezdik meg működésüket azok a regionális diszpécserközpontok, amelyek összehangolják a hajléktalanokkal foglalkozó intézmények munkáját. A szociális szervezetek idén télre sűrűsödő teajáratokat, több utcai szociális munkást, több férőhelyet ajánló szállásokat, elérhetőbb orvosi segítséget, együttműködést és kiépített diszpécserszolgálatot terveznek. A szaktárca több mint 4,5 milliárd forintot ad erre - írja a Népszabadság.

Teller-levél: megrovást kapott a Népszabadság elnöke

Itthon2003.10.27, 16:07

Szigorú megrovásban részesítette a Magyar Újságírók Szövetségének Etikai Bizottsága Eötvös Pált, a Népszabadság főszerkesztőjét a lapban megjelent, Teller Edének tulajdonított levél miatt. A levél - melyről utólag kiderült, hogy azt vélhetően nem a szeptemberben elhunyt atomtudós írta - az ellenzék politikáját bírálta. A Népszabadságot képviselő ügyvéd a testületnek küldött levelében azzal védekezett, hogy a lapot "megvezették". A határozat nem jogerős.

Téves eljárás miatt APEH-dolgozók is adósak

Itthon2003.10.25, 10:00

Saját dolgozóit sem kíméli az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH). Az utóbbi napokban ugyanis az adóhivatal munkatársai közül jó néhányan kaptak adóhátralék megfizetésére felszólító levelet saját cégüktől - írja a Népszabadság. Az illetékes szakszervezet kész kollektív munkaügyi pert indítani a dolgozók nevében.

Nem váltják le László Csabát

Gazdaság2003.10.24, 12:21

László Csaba pénzügyminiszter távozásának gondolata fel sem vetődött a kormányban - szögezte le Gál J. Zoltán kormányszóvivő a Magyar Nemzet egy írására reagálva, amelyben a pénzügyminiszter lehetséges leváltását fejtegették - írja a Népszabadság.

A többség elítéli a politikusok kifütyülését

Itthon2003.10.22, 07:25

A lakosság elsöprő többsége szerint a pártoknak ellentéteiket félretéve, közösen kellene megemlékezniük 1956-ról - ez derül ki a Marketing Centrum múlt hét végén készített felméréséből, melyet a Népszabadság közöl. Ugyanakkor minden tizedik megkérdezett úgy véli: azokat fütyülték ki, akik azt megérdemlik.

Szonda: Csökkent a Fidesz előnye

Itthon2003.10.21, 06:51

Hullámzik a Fidesz támogatottsága: augusztusban 28, szeptemberben 34, most októberben 29 százaléknyi választópolgár állt mögötte - derült ki a Szonda Ipsos október első felében végzett közvélemény-kutatásából, melyet a Népszabadság közöl. Az MSZP-tábor mérete stabilabb, előbb a szavazásra jogosultak 28, az utóbbi két hónapban pedig 26 százalékának rokonszenvét élvezte.

Még kevesebb pénzt kap a Heti Válasz

Itthon2003.10.21, 07:26

Tovább csökken az előző kormány idején létrehozott, pénzzel és ingatlannal is megsegített Természet- és Társadalombarát Fejlődésért Közalapítvány állami támogatása a költségvetési törvény tervezete szerint - írja a Népszabadság. A 2002-es 500 millió forintot a Medgyessy-kabinet első költségvetésében a tizedére vették vissza, jövőre pedig mindössze 20 millió forintot kapna a Heti Válasz című lapot, közéleti-kulturális internetes portált, könyvkiadót működtető és konferenciákat szervező közalapítvány.

Nem csökken a lakáshitelek száma

Gazdaság2003.10.21, 10:15

A lakástámogatások nyári módosítása után átmenetileg csökkent a kereslet a kedvezményes lakáshitelek iránt, azonban szeptemberben újabb rekordokat döntött a hitelfelvételi kedv - írja a Népszabadság.

Irakban dolgozhatnak a kaposváriak

Itthon2003.10.17, 07:46

Irakban és Kuvaitban foglalkoztatják a taszári bázis magyar kiszolgáló-személyzetének egy részét. A veszélyes helyen munkát vállalók havi négy- hatezer dollárt kereshetnek. Jelenleg 125 volt taszári alkalmazott dolgozik a közel-keleti térségben - írja a Népszabadság.

A rendőrök nem tudnak a svájci K&H-s számlákról

Itthon2003.10.17, 15:39

Egy rendőrtiszt pénteken azt mondta, hogy hivatalosan nem értesítették a svájci hatóságok a magyar rendőröket arról, hogy magyarok bankszámláit zárolták a K&H-botrány miatt. A Népszabadság egy svájci ügyészre hivatkozva azt írta, hogy többek között Kulcsár Attila és Rejtő E. Tibor számláit is zárolták.

Tíz magyar bankszámlát zároltak a svájciak

Itthon2003.10.17, 11:26

Körülbelül tíz magyar bankszámlát zároltak a svájci pénzintézetek a brókerbotránnyal kapcsolatban. A tulajdonosok közül csak a már korábban is ismert Kulcsár Attila, Rejtő E. Tibor, és Garamszegi Gábor nevét említette az erről beszámoló svájci ügyész. A számlákon lévő pénzt - ha bebizonyosodik, hogy bűncselekményből származik - a károsultaknak juttatják vissza - írja a Népszabadság

A csalóktól vennék el a táppénzt

Gazdaság2003.10.17, 11:35

A táppénzszabályok tervezett módosítása élénk politikai vitát kavart. Ezért a kormány szakértők és a szocialista frakció képviselőinek bevonásával olyan javaslatot készít elő, ami a valóban betegek ellátását nem csökkentené - írja a Népszabadság.

Mégis 25 százalékos lehet az áram áfakulcsa

Gazdaság2003.10.16, 11:35

Nem támogatta a költségvetési bizottság többsége azt a büdzsé tervezetéhez benyújtott szocialista módosító javaslatot, amely a kedvezményes - 15 százalékos - áfájú termékek köré sorolta volna az áramot. A kabinet inkább kompenzálná a magánfogyasztóknál az adóváltozásból származó áremelkedést - írja a Népszabadság.

Stadionjáért pereli Siófok Gyurcsányékat

Itthon2003.10.15, 12:05

Elavult stadionja helyett újat építene Siófok, amelyhez támogatást az előző kormány sportminisztériuma ígért, de a jelenlegi nem akar odaítélni. A város ezért bírósági úton kíván érvényt szerezni a megállapodásnak - írja a Népszabadság. A GYISM viszont az előző kormányra hárítja a felelősséget. Úgy vélik, az Orbán-kormány alatt aláírt kötelezettségvállalás azért nem érvényes, mert abban nem jelölték meg, hogy konkrétan milyen forrásból fizetnék ki az ígért támogatást.

Kilakoltathatnak egy óbudai hotelt

Itthon2003.10.15, 07:37

Kiüríttethetik az óbudai Tusculanum Hotelt, ha nem rendezi a főváros felé meglévő negyvenmilliós tartozását. A hotel vezetése szerint ebből az összegből le kell vonni a tető felújítására fordított pénzt, de ezt az érvelés az illetékes városházi bizottság nem fogadja el - írja a Népszabadság.

Újabb tiszai katasztrófától tartanak

Itthon2003.10.14, 07:03

Újabb tiszai katasztrófa lehetőségére figyelmeztetett egy kárpátaljai résztvevő egy polgári védelmi konferencián. Eszerint az aknaszlatinai sóbánya várható bezárása miatt jelentős mennyiségű só kerülhet a Tiszába, és az esetlegesen beomló tárnák miatt szökőár vonulhat végig a folyón. A veszély elhárításához - melyről sem a magyar, sem az ukrán illetékesek nem tudnak - ötmillió dollár kellene - írja a Népszabadság.

Emelik a fővárosi lakások bérleti díját

Itthon2003.10.14, 08:29

A fővárosi bérlakások bérleti díjának komfortfokozatonként eltérő mértékű - 10-20 százalékos - emelésről döntött a Főpolgármesteri kabinet hétfőn. A drágítás nem áll meg, 1-2 éven belül további emelésre lehet számítani - írja a Népszabadság.

ÁSZ: fedezet nélkül költekezett a sporttárca

Itthon2003.10.13, 11:50

A Deutsch Tamás vezette sporttárca közvetlenül a kormányváltás előtt úgy osztott jutalmakat, hogy hiányzott azok fedezete - írja a Népszabadság az Állami Számvevőszék jelentésére hivatkozva. A tárcának tavaly 98,9 millió forint köztartozása volt, amit a büdzsé általános tartalékából egyenlítettek ki.

A diszkók 90 százaléka szabálytalan

Gazdaság2003.10.13, 11:47

A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség idén júniustól szeptemberig nagyszabású razziasorozatot tartott a hazai vendéglátóegységekben. A vizsgált 4109 cukrászda, étterem, italbolt és diszkó 73 százalékában találtak valamilyen szabálytalanságot az ellenőrök - írja hétfői számában a Népszabadság.

Gázpisztolyt kapnak a postások

Itthon2003.10.09, 11:56

Végszükség esetére riasztófegyvert, gázpisztolyt, gázsprayt tarthatnak maguknál, egyes küldemények kézbesítésekor pedig személyi igazolványt kell kérniük a postásoknak januártól az új postatörvény szerint. A törvény azt is szabályozza, milyen szolgáltatásokat kell ellátnia az állami cégnek és mely részpiacokon kell versenyeznie a magánkézben lévő társaságokkal - írja a Népszabadság.

Pótmagánvád a Millenáris ügyében

Itthon2003.10.07, 12:24

A Miniszterelnöki Hivatal - mint alapító - döntése alapján pótmagánvádat nyújtott be a Millenáris Közhasznú Társaság korábbi gazdálkodása során vélelmezett visszaélések ügyében - írja a Népszabadság. A kht. új vezetősége tavaly szeptember tett feljelentést a társaság jelentős vagyonvesztése miatt, a rendőrség vádemelési javaslatot is készített Berkecz Mária volt ügyvezetővel szemben, az ügyészség azonban bűncselekmény hiányában megszüntette az eljárást.

Palánkkal takarták el a roma házakat Keszthelyen

Itthon2003.10.07, 07:56

Deszkapalánkot húztak a Keszthely határában élő romák portái elé. A helyi polgármester szerint a turistákat szeretnék megkímélni a rendezetlen házak látványától, és ebben a helyi cigány önkormányzat is egyetért vele. Az ott lakó romák sem tettek panaszt - írja a Népszabadság.

Kevesebb bankkártya-csalás, több internetes visszaélés

Gazdaság2003.10.06, 08:35

A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint Magyarországon fokozatosan csökken a hazai kibocsátású bankkártyákkal elkövetett visszaélések száma. Tavaly összesen 200 millió forintnyi kárt okoztak a tolvajok, és hamísítók, ennek egynegyede külföldi állampolgárokat érintett. A jövőben várhatóan nő az interneten, vagy e-mailben elkövetett csalások száma - írja hétfői számában a Népszabadság.

Inkább a gyülekezetet választották a politizáló lelkészek

Itthon2003.10.06, 17:37

A hivatásuk mellett párttagsággal is rendelkező református lelkészek többsége inkább a lelkészi hivatást választotta. Ez a református zsinat által a lelkészeknek előírt ilyen tárgyú nyilatkozatok összesítéséből derült ki a napokban - írja a Népszabadság.

Iskolákból nyugdíjasotthon

Itthon2003.10.03, 10:49

Egyre több iskolát kell majd idősek otthonává alakítani, ha nem áll meg a gyermekek létszámának folyamatos csökkenése, és tovább öregszik a társadalom - jósolta Árok Antal, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke, miután kiderült, jóval több, összesen 398 települést és 1120 közoktatási létesítményt érintettek az iskolabezárások és intézményátszervezések, mint amire számítottak - írja a Népszabadság.

Kevés lesz a hazai krumpli

Gazdaság2003.10.03, 09:40

A gazdáknál idén mintegy harmadával kevesebb krumpli termett, ezért a zsákos krumpli kilónkénti ára nyolcvan forint körül alakul. Szakértők szerint azonban sem hiányról, sem elszabaduló áraktól nem kell tartani, ugyanis jó minőségű és olcsó importkrumpli érkezhet Észak-Afrikából - írja a Népszabadság.

Törvénytelenül szervezhették a tanulmányi kirándulásokat

Itthon2003.10.02, 13:47

A módosított közoktatási törvény szerint a tanulmányi kirándulásokért nem kérhető pénz a szülőktől, hanem az iskolának, fenntartójának kell finanszírozni. Az önkormányzatok költségvetésébe azonban még nem kalkulálták bele az iskolánként akár 6-12 millió forintos költséget. A Gimnáziumok Országos Szövetségének elnöke úgy véli, emiatt az iskolák valószínűleg törvénytelenül szervezték meg a szeptemberi kirándulásokat - írja a Népszabadság.

Tucatnyi igazgató lesz milliós fizetéssel az MTV-nél

Itthon2003.10.02, 11:40

Menesztették a Híradó főszerkesztőjét az MTV-től. Merényi Miklós munkájával állítólag elégedetlenek voltak kormányzati körökben. Ragáts Imre a köztévé elnöke megkezdte a tévé szerkezetátalakítását, ennek keretében tucatnyi milliós fizetéssel járó igazgatói posztot hoznak létre és osztanak szét. A szerkezetátalakítás keretében ugyanakkor megszüntetik a hírigazgató posztot, az azt betöltő Rudi Zoltán azonban marad a tévénél, és az aktuális igazgatóságot vezeti - írja a Népszabadság.

Miniszteri bért kaphat az orvosi kamara elnöke

Itthon2003.10.01, 06:57

Miniszteri fizetést kaphat a Magyar Orvosi Kamara új, főállású elnöke, ha az elnökség ilyen értelmű keddi döntését az októberi kamarai küldöttgyűlés is jóváhagyja. A testület korábbi elnöke havi 45 ezer forintot kapott ezért, igaz, ő másodállásban volt csak elnök - írja a Népszabadság.

Feltűnően sok beteget fogadtak a kórházak

Itthon2003.10.01, 07:45

Feltűnően magas betegforgalmat számoltak el idén júliusban a kórházak és a rendelők. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár számításai szerint, ha igaz az intézmények által elszámolt gipszelések száma, akkor minden ilyen beavatkozásra csak fél perc jutott. Az OEP ezért csak ellenőrzés után fizeti ki a forgalom után járó pénzt - írja a Népszabadság.

Pincérkedés mentális problémákkal küzdőknek

Itthon2003.09.30, 08:41

Októbertől pszichiátriai problémákban érintett emberek szolgálnak fel a budapesti RS9 színház kávézójában. A mentális problémákkal küzdő emberek pszichológus vezetése alatt dolgoznak majd - írja a Népszabadság.

Medgyessy gyorsabb nyomozást kért a K&H-ügyben

Itthon2003.09.30, 07:43

Gyorsabb nyomozást, szorosabb és hatékonyabb együttműködést kért a miniszterelnök a K&H-ügyben folyó nyomozásban részt vevő szervezetek vezetőitől hétfői megbeszélésükön. Medgyessy Péter külön kérte, hogy az ügy minden részletét tárják fel az érintettek politikai helyzetétől függetlenül - írja a Népszabadság.

Vitatott, hogy mekkora tapsot kapott Gyurcsány

Itthon2003.09.29, 17:58

A szombati választmányi ülés után megerősödött a kívül-belül sokat támadott Gyurcsány Ferenc sportminiszter pozíciója az MSZP-ben, míg elődje, Jánosi György választmányi elnök, lógó orral távozott az ülésről - szólt az egyik verzió a Népszabadság és a Népszava alapján. A sportmiszter csak szórványos tapsot tudott kicsiholni a választmány tagjaiból, még azt sem tudta elérni, hogy egy szavazáson biztosítsanak neki bizalmat - derült ki viszont a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap beszámolójából. Gyurcsány nagy tapsot kapott, és Jánosi sem távozott lógó orral - tett igazságot az Csiha Judit választmányi elnökhelyettes.

Sok munkát adnak a tűzoltóknak a leromlott bérházak

Itthon2003.09.29, 07:06

Budapest belvárosa előző században épült házainak állaga helyenként annyira leromlott, hogy már életveszélyessé teszi a közlekedést. Csak az idén már jóval több mint ezer esetben riasztották épületkárhoz a tűzoltókat, 381-szer omlásveszélyhez, ami többnyire viharban vagy vihar után történt, de normális időjárási viszonyok között, jó időben is 71 alkalommal vonultak ki épületkárhoz, amelyből negyvenegy volt omlásveszély - írja a Népszabadság.

A leépítésekkel drágább lesz az állam

Gazdaság2003.09.29, 11:39

A minisztériumok és a hozzájuk kapcsolódó intézmények számára kötelezően előírt 10 százalékos létszámleépítés helyett a Miniszterelnöki Hivatalban jövőre 30 százalékkal kevesebben dolgoznak majd, mint idén. A dolgozókat nem küldik el, csak munkahelyüket szervezik ki a MeH-ből, de az önálló szervezetek működése több kerül majd a jelenleginél - írja hétfői számában a Népszabadság.

Népszabadság: hamisan nyilatkozott Schmitt a lapról

Itthon2003.09.25, 11:26

Cáfolja a Népszabadság Schmitt Pál állítását, miszerint a lapot kiadó társaság orosz tulajdonba került. A Fidesz alelnöke erről a Hír TV kedd esti műsorában beszélt a napilapban megjelent állítólagos Teller-levél kapcsán. A Népszabadság jogi lépéseket fontolgat.

A kormány szerint nincs sok közalkalmazott

Gazdaság2003.09.24, 11:42

A közszolgálati reformért felelős kormánymegbízott egy keddi sajtótájékoztatón cáfolta azokat a vádakat, hogy a közszférában dolgozók száma túlságosan magas lenne, és a bürokrácia magas költségeivel agyonnyomja a gazdaságot. Vadász János szerint káros lenne a 10 százaléknál nagyobb arányú közszolgálati leépítés - írja a Népszabadság.

Kommunikációs tréningre küldenék az orvosokat

Itthon2003.09.24, 06:50

Az orvosok etikai oktatásának korszerűsítését és kommunikációs tréningeket javasol az orvosi kamara etikai bizottsága egy nemrég készült ombudsmani jelentés nyomán - írja a Népszabadság. A vizsgálat megállapításai szerint a betegek egyre gyakrabban panaszkodnak a gyógyítók embertelen viselkedése miatt. A parlament egészségügyi bizottsága ma tárgyalja az állampolgári jogok biztosának vizsgálatáról szóló jelentést.

Antigraffiti-anyag kerül a falakra

Itthon2003.09.24, 06:43

A Budapesti Városvédő Egyesület és Óbuda újabb frontot nyitottak az illegális graffitik felszámolására: az Árpád fejedelem úton tíz házat tisztítanak meg, a falakat pedig antigraffiti-anyaggal is bevonják - írja a Népszabadság. A Fővárosi Közterület-fenntartó vezetője szerint a küzdelem reménytelen, a bevonattal ellátott falakra is rá lehet fújni.

Csak háromévente lesz méhnyakrákszűrés

Itthon2003.09.19, 09:17

Az eredeti tervek ellenére nem évente, hanem csak háromévente lesz ingyenes a méhnyakrákszűrés. A váratlan módosítást nyáron, az előkészületek utolsó heteiben hagyták jóvá. A minisztérium és a szervezéssel megbízott tisztiorvosi hivatal is szakmai okokra hivatkozott, az onkológusok viszont a pénzhiányt emlegetik, és szerintük így a szűrés keveset ér - írja a Népszabadság.

Kulcsárhoz kerülhetett a mosott pénz

Itthon2003.09.19, 11:35

A brókerbotrány kapcsán pénzmosás gyanújával letartóztatott szír férfi azt vallotta, Kulcsár Attilának adta át az általa felvett 3,2 milliárd forintot - írja a Népszabadság. A lap szerint eddig 72 embert hallgattak ki a Kulcsár-féle 200-as VIP-listáról.

Az ígértnél kevesebb pénz jut a sztrádákra

Gazdaság2003.09.19, 11:19

A kormány szerdai döntése értelmében az eredetileg tervezett 220 milliárd forintnál 70 milliárddal kevesebb pénz jut autópályák építésére. Így várhatóan elmarad a főváros és Dunaújváros közti M6-os, az M3-as Nyíregyházáig, illetve az M35-ös Debrecenig tartó szakszának építése - írja a Népszabadság.

A kispénzűek az adóváltozások károsultjai

Gazdaság2003.09.19, 11:20

A Pénzügyminisztérium (PM) számításai szerint 8 százalékos béremelés és 6 százalékos infláció mellett majdnem minden jövedelmi kategóriában emelkedik a reálkereset az adó- és járulékváltozások után. Az alacsony keresetűek a reálbérük csökkenésére számíthatnak - írja pénteki számában a Népszabadság.

Szonda: az MSZP ´94-ben többet vesztett népszerűségéből

Itthon2003.09.19, 09:59

A Szonda Ipsos felmérére szerint is - amelyet a Népszabadságban tettek közzé - tovább csökkent az MSZP népszerűsége. Az elmúlt hónapban hat százalékponttal nőtt a Fidesz szavazótábora, jelenleg a választók 34 százaléka szavazna rájuk. Az MSZP ugyanakkor 2 százalékot vesztett, ezzel most 26 százalékon áll. A Gallup is hasonló csökkenést mért, de a Szonda most először állapította meg, hogy az MSZP-től elpártolók a bizonytalanok után most a Fidesz táborát erősítik.

A vámosokon és az őrezreden is spórolna az állam

Itthon2003.09.19, 08:13

Az adóhivataltól ezer, a vám- és pénzügyőrségtől 800 embert küldenének el, a minisztériumok hatezerrel kevesebb státust működtethetnek jövőre. Csökkentik az őrezredben és a hadseregben foglalkoztatottak számát, eladnak számos hivatali autót és korlátozzák a mobilhasználatot a szerdán meghozott kormánydöntés jegyében - írja a Népszabadság.

Drágulnak a fogamzásgátlók is

Itthon2003.09.17, 07:24

Átlagosan kilenc százalékkal emelkedik októbertől körülbelül 800, nem támogatott gyógyszer ára. Különösen a magyar gyártású fogamzásgátlók drágulnak, ezekért 10-30 százalékkal kell majd többet fizetni - írja a Népszabadság.

Teller-levél: elnézést kért a Népszabadság

Itthon2003.09.17, 11:24

A Népszabadság beismerte, hogy nem hiteles a hétfői lapszámban megjelentetett, Teller Edének tulajdonított levél, melyben állítólag az ellenzéket kritizálta. A Népszabadság által közreadott dokumentumot valójában Teller egy budapesti ismerőse írta, aki szerette volna, ha Teller ezzel a szöveggel áll a nyilvánosság elé. A tudós azonban nem akart ilyen szöveget megjelentetni. Eötvös Pál, a lap főszerkesztője védelmébe vette a cikket leközlő újságírót, mert szerinte lapját megtévesztették.

Egy aláírt e-mailen bukott meg Rejtő

Itthon2003.09.17, 12:14

Kulcsár egy feljegyzése és egy általa aláírt kinyomtatott e-mail miatt került előzetes letartóztatásba Rejtő E. Tibor - írja a Népszabadság. Rejtő és Kulcsár a brókerbotrány kitörése előtt megpróbálta eltüntetni a bizonyítékokat, ám ebben megakadályozták őket a Pannonplast-ügy miatt ideküldött belga revizorok. A lap szerint Kulcsár Bácskai János tábornokon keresztül igyekezett magát menteni, akivel többször is találkozott. Bácskai Kulcsárék társaira volt kíváncsi, a találkozókról a belügy- és a kancelláriaminiszter is tudott.  

Vádat emeltek Danika szülei ellen

Itthon2003.09.17, 07:51

Danika vér szerinti szülei, illetve egyik nagyanyja ellen is vádat emelt a Fővárosi főügyészség emberkereskedelem miatt - írja a Népszabadság. Danikát Terry Black fogadta örökbe 2001-ben vér szerinti szüleitől, akik a vádirat szerint először ötmillió, később kisebb összeget kértek cserébe a gyermekért.

Teller-üzenet: cáfol a Livermore

Itthon2003.09.16, 07:09

Susan Houghton, a Lawrence Livermore Nemzeti Laboratórium sajtóosztályának igazgatója szerint Teller Ede professzornak semmi köze ahhoz a levélhez, amelyet a múlt héten juttattak el a Népszabadságnak.

Véletlenül lesz terhes a kismamák fele

Itthon2003.09.16, 11:57

Jövőre még biztosan nem támogatja a tb a fogamzásgátló szerek árát. Az államnak olcsóbb, ha az abortuszokat támogatja, amelynek száma ugyan csökken, ám még mindig háromszorosa az uniós átlagnak. Az olcsó fogamzásgátlás mellett hiányzik a családi életre való felkészítés is, a terhességek fele a "véletlen" műve - írja a Népszabadság.

Romlott a kormány megítélése

Itthon2003.09.16, 07:02

Jelentősen romlott a kormány megítélése az elmúlt hónapokban. A Miniszterelnöki Hivatal megrendelésére készíttetett közvélemény-kutatást a Népszabadság ismerteti. Eszerint a lakosság körében jóval több a negatív véleménnyel bírók száma, mint akik pozitívan vélekednek a kormány munkájáról. A kormány elégedettségi mutatója most először alacsonyabb, mint az előző kabinet elégedettségi mutatója.

A hazai ellenzéket kritizálta halála előtt Teller

Nagyvilág2003.09.15, 20:34

Teller Ede, a napokban elhunyt világhírű atomtudós egyik utolsó - Rossz hírek a szülőföldről - című feljegyzésében a hazai belpolitikai élettel kapcsolatban írta le véleményét - melyet a Népszabadság közöl.

Az alkalmazotti bérek sokszorosát keresik a vezetők

Itthon2003.09.15, 09:07

Az érdekvédők szerint lényegesen kisebb mértékben nőtt a beosztott dolgozók havi bére, mint a vezetőké. A menedzserekre nem vonatkozik a kollektív szerződés, ezért külön állapodhatnak meg bérükről a cég tulajdonosaival. Különösen az állami tulajdonú cégeknél születnek nagyvonalú menedzserszerződések - írja a Népszabadság.

2017-re összeomolhat a nyugat-európai nyugdíjrendszer

Gazdaság2003.09.15, 11:50

Alig 15 év múlva, de legkésőbb 2027-re Nyugat-Európában az öregségi nyugdíjban részesülők száma és a nyugdíjak összege nagyobb lesz annál, amit az egyes országok költségvetése az akkori adókból, és járulékokból ki tud gazdálkodni. A nyugdíjrendszer átalakítását ugyanakkor egyetlen kormány sem meri magára vállalni - írja a Népszabadság.

A tb-vel fizettetné a Fidesz a temetéseket

Itthon2003.09.15, 07:24

A Fidesz szerint az évek során befizetett tb-járulékokból kellene kifizetni minden ember temetési költségét. A kormányzat azonban pénzhiányra hivatkozva elutasította a javaslatot. Egy-egy hamvasztásos temetés ára 120-150 ezer forint, a javaslattevők szerint legalább a helyben legolcsóbb temetkezést az államnak kellene állnia - írja a Népszabadság.

Polt nem hajlandó politikai vitákra

Itthon2003.09.13, 09:30

Polt Péter legfőbb ügyész a Népszabadságnak adott interjújában közölte: nem ajánlottak fel neki alkotmánybírói vagy nagyköveti posztot a lemondásáért. A legfőbb ügyész 2006-ig, azaz megbízása lejártái posztján kíván maradni.

Már gyalog is átgázolhatunk a Dunán

Itthon2003.09.12, 11:43

Egyes helyeken akár gyalog is át lehetne kelni a Duna két partja között, olyan alacsony a víz. Van olyan Duna-ág, ahol már a kajakosok sem tudnak evezni - írja a Népszabadság.

Sok tízmillót fizettek már az óvadékosok

Itthon2003.09.11, 07:12

Szeptember 3-ig csak a Fővárosi bíróságra 88,2 millió forintot fizettek be azok a gyanúsítottak, akiknek a bíróság engedélyezte, hogy óvadék fejében szabadlábon védekezhessenek. A legalacsonyabb kifizetett összeg 200 ezer, a legmagasabb 30 millió forint volt. Az óvadékkal szabadlábra kerülők jelentős részét kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményekkel gyanúsítják - írja a Népszabadság.

Milliárdos többletbevétel a közlekedési razziából

Itthon2003.09.11, 07:42

Becslések szerint körülbelül kétmilliárd forintos többletbevételhez jut a költségvetés a június 20. óta tartó országos közlekedésbiztonsági akciósorozat révén, igaz a rendőrségnek közel 400 milliós többletkiadást okozott a fokozott ellenőrzés. A szeptember 15-ig tartó közlekedésbiztonsági akciósorozat hatása már most megmutatkozik: csökkent a személyi sérüléses balesetek száma - írja a Népszabadság.

Túllépte a jutalomkeretet az OEP

Itthon2003.09.11, 07:23

Kétszer akkora összeget osztottak ki 2002-ben az Országos Egészségbiztosítási Pénztár dolgozói között jutalomként, mint ahogy az a törvényben meg van írva. A hivatal főigazgatóját magát is meglepte a dolog, szerinte még  az előző kormány idején osztogatták el a pénzt, mert neki hivatala átvételekor, már nem volt miből jutalmaznia - írja a Népszabadság.

Kijátszhatta az ORTT-t az RTL Klub

Itthon2003.09.10, 11:50

Nincs még szerződése a kábelszolgáltatókkal műsoruk terjesztésére annak a két új televíziós csatornának, amely hétfőtől kezdené meg adását. Az m+ és az f+ az RTL Klubtól kapott segítséget, ám az ügyet az ORTT is vizsgálja, mert az RTL-nek a médiahatósággal kötött megállapodása szerint nem lehetne részt vennie további műsorszolgáltatásban - írja a Népszabadság.

A sporttárca kapja a legtöbbet a tartalékból

Gazdaság2003.09.09, 08:04

A kormány szerdán tárgyal a költségvetés általános tartalékának felosztásáról, de a rendelkezésre álló 8,6 milliárd forint helyett a tárcák 40 milliárd forintra tartanak igényt különböző címeken. A legnagyobb támogatást a sporttárca kapja - értesült a Népszabadság.

Nem sértett törvényt a parkolási társaság

Itthon2003.09.09, 06:44

Nem nyomoznak tovább hűtlen kezelés miatt a Centrum Parkolási Társaság ügyében. A Fővárosi Főügyészség ugyanis megszüntette az eljárást, mivel az eddigi adatok szerint nem történt szándékos törvénysértés, a nyomozás során csak kisebb szabálytalanságokat tártak fel. A nyomozást egy terézvárosi képviselő feljelentése alapján indították, aki szerint a parkolódíj-bevételből az önkormányzatoknak kellene gazdagodniuk, ám ma nem ez a gyakorlat - írja a Népszabadság.

Új műsora lesz Medgyessy lányának az MTV-ben

Itthon2003.09.09, 11:53

Elutasította több műsor szerződésének meghosszabbítását az MTV kuratóriumának elnöksége, mert túl soknak találta a produkciókért fizetett összegeket. A döntés érinti a köztévé egyik legnézettebb műsorát, az Új szeszélyes évszakokat, amely adásonként 12,4 millió forintba kerül, és a Navigátort, amelynek minden 20 perces darabjáért 800 ezret fizetett az MTV - írja a Népszabadság. Állítólag új műsorral jelentkezik Tornóczky Anita, Medgyessy Péter kormányfő nevelt lánya.

Kaba visszakéri a lőteret Torgyánné szövetségétől

Itthon2003.09.08, 07:42

A kabai önkormányzat szeretné megkapni a település közelében található lőteret, amelyhez 2001-ben jutott hozzá a kisgazdákhoz kötődő, Torgyánné Cseh Mária által vezetett Független Női Szövetség. Bár az ingatlant már két éve a nőszövetség birtokolja, továbbra is az önkormányzat tartja a rendben - írja a Népszabadság.

Erőszakoskodott nevelt lányaival egy hivatásos nevelőszülő

Itthon2003.09.08, 11:54

Őrizetbe vettek, majd előzetes letartóztatásba helyeztek egy hivatásos nevelőszülőt Dömsödön, mert a gyanú szerint az évek során rendszeresen megerőszakolta a rábízott kislányokat. A férfi ellen 2000-ben már indult gyámügyi vizsgálat, ám az eredménytelen volt, valószínűleg azért, mert arra kényszerítette volt neveltjeit, hogy vonják vissza állításaikat. A mostani rendőrségi nyomozás januárban indult, egy volt nevelt feljelentése és egy pszichiáter bejelentése nyomán - írja a Népszabadság

Szász 2006 után is maradna a PSZÁF élén

Itthon2003.09.05, 12:09

A Népszabadságnak adott interjújában a PSZÁF elnöke, Szász Károly kijelentette: etikailag és jogilag is súlyosan aggályosnak tartja, hogy az a pénzügyminiszter indít vizsgálatot a felügyelet ellen, aki maga is érintett a K&H-brókerügyben. Szász szerint Medgyessy Péter érintettsége is felvetődik. Június 16-i megverésével kapcsolatban Szász Károly többek között azt mondta, hogy szerinte nem seprűnyéllel verték meg, mert ahhoz túl fájdalmasak voltak az ütések. Szász a támadások ellenére bízik benne, hogy 2006 után is ő vezeti majd a PSZÁF-ot.

Lezárták a nyomozást a debreceni lövöldözés ügyében

Itthon2003.09.05, 13:17

A július 15-én történt három halálos áldozattal járó debreceni féltékenységi dráma nyomozása során kiderült, a lövöldöző rendőr és volt élettársa már az év elején szakítottak, és a főhadnagy nem idegrendszeri, hanem mozgásszervi panaszok miatt volt táppénzen. Az eset egyetlen túlélője, a nő új kapcsolata, annak köszönheti életét, hogy a gyilkos fegyver akkor csütörtököt mondott - írja a Népszabadság.

Később megy Bukarestbe Medgyessy

Nagyvilág2003.09.04, 13:34

Két héttel elhalasztják Medgyessy Péter jövő szerdára tervezett romániai útját, ahol a kedvezménytörvénnyel kapcsolatos kétoldalú megállapodást írja majd alá a román kormányfővel - írja a Népszabadság. A halasztást ugyanakkor tagadta a kormányszóvivő, mondván, hogy nem volt kitűzve fix időpont.

Valószínűleg délután bejelentik Csehák távozását

Itthon2003.09.03, 15:04

Az [origo] több forrásból is úgy értesült, hogy a délutáni kormányszóvivőin bejelentik Csehák Judit egészségügyi miniszter távozását. Csehák állítólag azért távozik, mert nem lát esélyt arra, hogy elegendő költségvetési forrást kap minisztériuma a kitűzött célok végrehajtására.

Csehák állítólag távozik a kormányból

Itthon2003.09.03, 07:20

Beadta lemondását Csehák Judit, az egészségügyi tárca vezetője, amit valószínűleg elfogad a miniszterelnök - írja a Népszabadság. Csehák azért távozik, mert nem lát esélyt arra, hogy a kormányprogramban ígértek teljesítéséhez megfelelő költségvetési forrásokat kap minisztériuma. A lehetséges utódok között van Vojnik Mária, az egészségügyi bizottság MSZP-s elnöke, Molnár Lajos, a bizottság SZDSZ-es tagja, és Kökény Mihály, a tárca politikai államtitkára.

Sokan visszaélnek a diplomata-útlevéllel

Itthon2003.09.02, 06:53

Sokan használják diplomata-útlevelüket úgy, hogy közben az már érvényét vesztette, és szabadon átléphetik a határt, mivel a határőrség nem ellenőrzik ki jogosult ilyen irat használatára, és ki nem. Az országgyűlési képviselők 10-15 százaléka felejti el visszaadni lejárta után diplomata-útlevelét, őket levélben szokta felszólítani az Országgyűlés gazdasági főigazgatósága - írja a Népszabadság.

Engedély nélküli életmentés a hazai kórházakban

Itthon2003.09.02, 11:52

Még becslések sincsenek arról, hogy hány hazai kórházban alkalmaznak engedély nélküli gyógymódokat. A pécsi szülészeti klinikán például már mintegy száz gyermeket mentettek meg egy speciális, de nem engedélyezett módszerrel az elmúlt tíz évben. Az engedély nélküli eljárásokra az OEP nem biztosít forrást - írja a Népszabadság.

Szonda: az összes politikus népszerűsége esett

Itthon2003.09.01, 11:13

A politikusok népszerűsége leggyakrabban 2-3 ponttal, de László Csabáé például 5-tel csökkent az elmúlt hónap folyamán - írja a Népszabadság a Szonda Ipsos augusztusi közvélemény-kutatása alapján. Népszerűsége sem kormánypárti, sem ellenzéki politikusnak nem nőtt.  

Törpe vízierőművet építenének többen is Dunakilitinél

Itthon2003.09.01, 07:33

A Fidesz szakértői úgy vélik, titkos egyezkedés folyik egy kisebb vízierőmű építéséről Dunakilitiben. A vízügyi hatóság vezetője szerint ugyanakkor nem titkos, hogy érkeztek kérvények ilyen jellegű beruházásra, ám az erről szóló döntésben a természetvédelmi és a környezetvédelmi szempontok alapján döntenek - írja a Népszabadság.

Nagyon sok a kórházi fertőzés

Itthon2003.08.30, 08:58

Minden eddiginél magasabb a kórházi fertőzések száma idén. Az úgynevezett MRSA-járványt, amely speciálisan csak kórházi betegeknél jelentkezik 2001-ben 12-en, az idei év első hat hónapjában viszont már 91-en kapták el. A fertőzöttek közül több mint két tucat meghalt. A rossz helyzet miatt az ÁNTSZ júliusban rendkívüli ellenőrzést tartott a kórházakban, de nem találtak rosszabb állapotokat, mint korábban - írja a Népszabadság.