Népszabadság
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Budapest
- rendőrség
- Fidesz
- kékfény
- Magyarország
- Legfrissebb
- Legrégebbi
USA-vízumokkal üzérkedett a Fidesz sajtósa
A Fidesz-frakció befolyással üzérkedéssel meggyanúsított munkatársának igazolásai alapján több nemzetközi újságíró-igazolványt is kiadott a sajtószakszervezet - erősítette meg a Népszabadság információját a szakszervezet ügyvezető társelnöke, Baktai György csütörtökön.
A kötelező tagság eltörlésével puhítanák az orvosi kamarát
Eltörölnék a kötelező tagságot az orvosok és a gyógyszerészek esetében - írja a Népszabadság. A lap szerint a kormányzat ezzel próbálná gyengíteni a befolyásos testületeket, hogy azok nem tudjanak ellenállni a reformoknak.
Megszüntetnék a nyolcosztályos gimnáziumokat
A túl korai szelekció megakadályozása és az alapkészségek megerősítésének biztosítása a célja annak, hogy megszüntetik a nyolcosztályos gimnáziumokat - írja a Népszabadság. A lap szerint erre 2008 őszétől kerülhet sor.
- címkék:
- biztosítás
- oktatás
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Feleslegessé válhat több ezer tanár
Megemelnék a tanárok kötelező óraszámát, a bérek egy részét pedig a munka minőségétől függően fizetnék - egyebek mellett ez is szerepel a hamarosan felálló új kormány tervei között, amelyekről a Népszabadság számolt be. Az Oktatási Minisztérium nem nyilatkozik, az [origo] értesülései szerint ugyanakkor valóban ilyen tervei vannak a kormánynak. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete elfogadhatatlannak tartja az óraszám emelését, az egyik budapesti gimnázium igazgatója pedig úgy reagált, csak az mondja a tanárokra, hogy nem dolgoznak eleget, aki még soha nem próbálta ezt a munkát.
Pénznyelők a nagy állami vállalatok
Csaknem száz állami óriásvállalat öt év alatt, ezermilliárd forint állami támogatásból háromszázmilliárdos veszteséget hozott össze az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentése szerint - írja a Népszabadság.
Az inflációs kosár összetételéről vitáznak
Az inflációs fogyasztói kosár ételösszetételén vitatkoznak a statisztikusokkal élelmezési szakemberek. A statisztikai szakemberek összesen 188 termék árából számolják ki a havi inflációt - írja a Népszabadság. Élelmezési szakemberek úgy vélik, a kosár összeállítása nem tükrözi egy mai háztartás valós igényeit.
- címkék:
- infláció
- statisztika
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Óva intik a brit turistákat Magyarországtól
Túlszámlázásra, a fizetés erőszakos kikényszerítésére és a hiéna taxisoktól való óvakodásra hívja fel a brit külügyminisztérium honlapja a Magyarországra érkező szigetországi turistákat. A fapadosok számának bővülésével egyre több brit turista érkezik hazánkba -írja a Népszabadság.
Befizetik a milliós versenybírságokat
Nemcsak kiszabja a milliárdos bírságokat a versenyhivatal, hanem többségében már be is fizetik azokat az elmarasztaltak, maximum igyekeznek rá némi haladékot kapni. Egyre ritkább az a korábbi gyakorlat, hogy mire fizetni kell, a cégnek se híre, se hamva - írja a Népszabadság.
Kivonul Közép-Európából az EBRD
Jean Lemierre , az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnöke szerint 2010-re felnőnek, és nem igénylik többé az EBRD támogatását a közép-európai országok - írja a Népszabadság.
Tízezren tartoznak adóbevallással
Több mint tízezer bevalló hiányzik az 51 ezer elektronikus bevallásra kötelezett cég közül. Az adóhivatal a bevallási határidő lejárata ellenére a hónap végéig nem szab ki mulasztási bírságot a későkre - írja a Népszabadság.
- címkék:
- adó
- adóbevallás
- bírság
- APEH
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Már a nyáron emelhetik az áfát
Sem törvényi, sem gyakorlati akadálya nincs annak, hogy a kormány a nyár folyamán húsz százalékra emelje az áfa-kulcsot. Az intézkedéssel az élelmiszerek, a gáz- és vízellátás, a fogászat, a gyógyászati segédeszközök és a turizmus ára emelkedik majd, de drágul a temetkezés is - írja a Népszabadság. Szakemberek szerint a növelés nem lesz hatással az inflációra, ugyanakkor a kormány havi 12-14 milliárd pluszbevételre számíthat.
- címkék:
- infláció
- adó
- élelmiszer
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Sok hamisított gyógyszert árulnak a neten
A nemzetközi gyógyszerforgalom tíz százalékát teszi ki a hamisított, álgyógyszerek gyártása. Ezeket elsősorban az interneten keresztül árusítják, de van olyan ország, ahol még a patikákba is bekerülnek a hamisítványok - írja a Népszabadság. Magyarországon elvileg nem kerülhet forgalomba álpirula, de a szakember arra figyelmeztet: csak gyógyszertárban szabad gyógyszert vásárolni.
Négy forintba kerül egy egyforintos
Az egy- és kétforintosok előállítása réz, a nikkel és a cink világpiaci árának drámai emelkedése miatt, ma már négyszer annyiba kerül, mint amilyen értéket az érme képvisel. Szakértők szerint az apró megszüntetésével évi egymilliárd forintot lehetne megtakarítani - írja a Népszabadság. Nemcsak Magyarországon okoz problémát a színesfémek ára: Nagy-Britanniában, a hajdan rézből készült érméket 1992 óta már rézzel bevont acélból verik.
Adószabály miatt zárhatnak be kórházakat
Az egészségügyben is meg kell szüntetni a színlelt szerződéseket júliustól. Sok helyen csak papíron van annyi orvos, mint amenynyit a feladathoz a jogszabály előír, ezért jó néhány kis kórházat fenyeget a bezárás veszélye. A szakmai szövetségek a miniszterelnöktől várnak megoldást - számol be a Népszabadság.
Három tárca juthat az SZDSZ-nek
Három tárcára számíthat az SZDSZ a Népszabadság értesülése szerint. Az egyik Kóka Jánosé lesz, de hogy melyik, az még nem dőlt el. A másik az egészségügyi, de nagy valószínűséggel nem az SZDSZ által eredetileg javasolt Molnár Lajos irányítása alatt. Ha az SZDSZ-en múlik, a harmadik liberális tárca az oktatási lesz, Magyar Bálinttal.
Csődöt mondhat Kioto
Egy friss világbanki tanulmány szerint 1990 és 2002 között 15 százalékkal nőtt a globális szén-dioxid-kibocsátás. Azok az országok, amelyek az eddigi bővülés fő forrásai voltak, nem vesznek részt a kibocsátás korlátozásában sem - írja a Népszabadság.
Tovább csúszik az M6-os átadása
Az M6-os autópálya Dunaújvárosig vezető szakaszának már március óta használhatónak kéne lennie, építése azonban még mindig nem fejeződött be - írja a Népszabadság.
Júliustól tíz százalékkal nőhet a gázár
A gázipar szerint júliustól egyes fogyasztóknál akár száz százalék körüli gázáremelésre is szükség lehet. A kormány ilyet bizonnyal nem lép meg, de az ártámogatási rendszer mindenképp átalakításra szorul - írja a Népszabadság.
Versenykorlátozás miatt vizsgálják az ügyvédeket
Az ügyvédek esetében a reklámozási és ügyfélszerzési módszerek alkalmazását, a közjegyzők esetében a létszámkorlátot és a szabott díjazást kifogásolja a Gazdasági Versenyhivatal egy uniós ajánlás alapján. A hivatal eljárást is indított verseny korlátozása miatt, de ezzel a jogalkotókkal is vitába keveredhet - írja a Népszabadság
Többet várnak Gyurcsánytól a szavazók
A 15 különböző terület - például egészségügy, oktatás, gazdaság - közül, csupán kettőben nem volt egyértelmű Gyurcsány Ferenc fölénye Orbán Viktorral szemben a két választási forduló között készült, a Népszabadság által most közölt közvélemény-kutatás szerint.
Biogázerőművet épít a börtön
Kétmilliárd forintból még ebben az évben biogázerőművet épít a Pálhalmai Agrospeciál Kft., a pálhalmai börtön nyolcszáz lakóját foglalkoztató állami cég. A beruházás legalább kétszázötven dolgozó munkahelyét védi meg - írja a Népszabadság.
Sokan visszaélnek a menedék jogával
Sok külföldi megpróbál visszaélni a menedékjoggal, és ahol csak lehet, kihasználják a szabályozás kiskapuit. Egy nigériai férfi például több mint két éve próbál menekültstátushoz jutni Magyarországon, míg egy családot három éve állami pénzből tartanak el, miközben már a negyedik kérelmüket nyújtják be. A hatályos szabályok szerint azonban bármeddig kísérletezhetnek a menekültjogi státus megszerzésével - írja a Népszabadság.
Tovább késik a BKV-s chipkártya bevezetése
Évi kétmilliárd forint pluszbevetélt remél a BKV attól a chipkártya-rendszertől, amely húszmilliárdba kerül, és amelynek bevezetési idejét újból kitolták. Az Elektra névre hallgató projekt első ütemének megvalósítását most 2007 végére tűzték ki - írja a Népszabadság szerdai száma.
Százmilliárdos kiigazításról szólnak a tervek
A kormányzat 300-350 milliárd forintos kiigazításra készül a költségvetési hiány csökkentése érdekében - értesült a Népszabadság. A kormány tervei között áfa- és eva-emelés, a minisztériumi kiadások csökkentése, valamint a gyógyszerár-támogatások lefaragása szerepel. Szakemberek szerint legalább százmilliárdos lefaragásra van szükség.
Belvíz pusztítja a gabonát
Jó termésre aligha számíthatunk az idén, ha az elkövetkezendő hónapok időjárása is szélsőséges lesz - írja a Népszabadság. A még mindig átnedvesedett földeken elsüllyednek a traktorok, több ezer hektáron hozzá sem lehetett fogni a munkához. Ahol igen, ott éppen hajráznak a tavaszi vetéssel.
- címkék:
- időjárás
- gabona
- vetés
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Tiltakoznak az M0-ás ellen a békásmegyeriek
Tiltakozik az M0-ás körgyűrű egyik budai szakaszának megépítése, illetve nyomvonala ellen egy békásmegyeri egyesület. Szerintük a tervezett körgyűrű több mint ötvenezer helyi lakos életét keserítené meg. Jó megoldás gyakorlatilag nincs, mert bármerre vezetnék a nyomvonalat, valaki biztos tiltakozna ellene - írja a Népszabadság.
- címkék:
- M0
- körgyűrű
- nyomvonal
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Lebontottak egy védett épületet az Úttörő Áruháznál
Három nap alatt tüntették el az egykori Úttörő Áruház mögött álló műemlék jellegű épületet, a jelek szerint engedély nélkül - írja a Népszabadság. A bontást végző AB 2005 Kft. szerint egy korábbi engedély lett újra érvényes, amely nem tiltja a bontást, a hivatal szerint viszont nem változtatták meg a bontást tiltó az említettnél egy hónappal később kiadott engedélyt.
- címkék:
- bontás
- engedély
- ab
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Megszűnhet az önálló munkaügyi minisztérium
Több területet összefogó, nagy tárcában gondolkodnak a választások győztesei. A jelek arra utalnak: az új Gyurcsány-kormánynak nem lesz különálló foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi minisztériuma - értesült a Népszabadság.
Több ezer életet menthetne a 112-es segélyhívó
Műholdas kapcsolattal működő, a betelefonáló hollétének meghatározására is képes segélyhívó telefon bevezetése folyik az unióban. Mivel hazánk nem tette lehetővé az egységes segélyhívó rendszer használatát, az Európai Bizottság más mulasztó tagállamokkal együtt elmarasztalta - írja a Népszabadság. A rendszer segítségével pár év múlva az is lehetővé válna, hogy egy közúti balesetnél maga az autó hívjon segítséget, ha utasai öntudatlanok.
Az unió nomádjai: keleti munkavállalók Angliában
Pénteken a Budapesti Könyvszemlén mutatták be a Népszabadság könyvek újabb darabját, Mészáros Antónia: az unió nomádjai című könyvét. A tizenegy kelet-európai munkavállaló sorsát nyomon követő írás a jobb életkörülmények, a magasabb kereset reményében a szigetországban szerencsét próbálók mindennapjait kíséri végig. Egyéni sorsokat, karrierutakat, túlélési stratégiákat vázol fel. A szerző elmondta, máig nagy a tudatlanság, az információhiány a kiérkezők körében. Nyelvtudás, szakma és némi zsebpénz nélkül nem tanácsos nekivágni a nagy kalandnak.
- címkék:
- Budapest
- könyv
- kereset
- szakma
- Anglia
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Ismét borítaná a hiányt az MNB
Akár 6,5 százalék is lehet a beígért 5 helyett a GDP arányos hiány. Lehetséges, hogy az Eurostat idén sem fogadja el az autópályák építési költségeinek büdzsén kívül helyezését. A Nemzeti Bank - egyelőre zárt ajtók mögött tiltakozok a kormány könyvelési trükkje ellen - értesült a Népszabadság. A vita, hogy mely autópályák helyezhetők a költségvetésen kívül, lassan fél éve akadályozza az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. 600 milliárd forintos kötvénykibocsátását.
Tüntetésre buzdítja a hallgatókat az ombudsman
Közös fellépésre hívta fel a hallgatókat az oktatási jogok biztosa, Aáry-Tamás Lajos a szerinte jogtalanul szedett térítési díjak kapcsán. Az ombudsman egy győri konferencián azt is mondta: ha másként nem megy, ki kell szúrni a rektor autójának a kerekét. A BGF rektora szerint az ombudsman lázít, ezért megfontolja, hogy jogi lépéseket tegyen - írja a Népszabadság.
Kikötőcsata Esztergomban
Ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a Mahart Passnave (MP) Kft., mert a hét végén egy daru és két tucat munkás lebontotta két kikötőhelyét Esztergomban. A kikötőfoglalás mögött a gyanú szerint az áll, hogy a város saját cégének akarja adni a hajóállomás üzemeltetését - értesült a Népszabadság. A polgármesteri hivatal szerint azonban csak egy jogszerűtlen helyzetet számoltak fel.
Útlezárással küzdenek a balatoni motorcsónakokért
A balatoni motorcsónak-használat engedélyezéséért szervez demonstrációt egy civil szervezet. A szervezők szerint a tiltás megszüntetésével fellendülne a turizmus, és többen jönnének a tóhoz - írja a Népszabadság.
A flóbertpisztolyoknak csak tizede legális
Továbbra sem jelentettek be legalább 90 ezer flóbertpisztolyt a tulajdonosaik. A fegyvereket az EU csatlakozást követő jogszabály-módosítás miatt kellett volna bejelenteni, eddig azonban csak hétezret regisztráltattak tulajdonosaik. Aki június 30-ig nem jelenti be fegyverét, két éves börtönnel sújthat - írja a Népszabadság.
Buszokkal helyettesítik a rázós trolikat
Legalább fél évet fog késni az új fővárosi trolik szállítása, viszont a régi, elhasznált ZIU típusú járműveket mindenképpen le kell selejtezni, mert több közülük áramütés-veszélyes. Ezért a BKV átmenetileg buszokat állít a rázós trolik helyére - írja a Népszabadság.
- címkék:
- busz
- troli
- Népszabadság
- BKV Zrt
- Címkefelhő »
Mobilt is találtak a hejcei tragédia helyszínén
Navigációs műszert és személyes tárgyakat, így órát és mobiltelefont is talált Ladányi Lajos, a Magyar Koalíció Pártjának parlamenti képviselője a zempléni Hejce melletti Borsó-hegyen, ahol januárban a szlovák katonai repülőgép lezuhant - írja a Népszabadság. Ezért szlovák katonákat rendeltek újra a tragédia helyszínére, hogy ismét átvizsgálják a terepet.
Biztos koalíciós győzelmet jósol a Marketing Centrum
Négy lehetőséget is megvizsgáltak a közvélemény-kutatók, ám mindegy volt, hogy a "papírforma", a "legvalószínűbb", "az MSZP álma", vagy "a koalíció szempontjából pesszimista" elnevezésű forgatókönyvvel számoltak, mindig koalíciós előny jött ki - derül ki a Népszabadságnak a Marketing Centrum elemzését ismertető irásából. A kutatók szerint a legvalószínűbb, hogy 30-35 fős előnye lesz az MSZP-SZDSZ-nek.
Befejezték a nyomozást Schönthal Henrik ellen
A múlt héten fejezték be a nyomozást és már továbbították is a vádemelési javaslatot Schönthal Henrik ügyében - írja a Népszabadság. A férfi ellen többek között sikkasztás és pénzmosás miatt folyik eljárás a bróker-üggyel kapcsolatban. Bíróság elé is Kulcsár Attila perének keretei között állítják majd.
Óriási többlet regisztrációs adóból
A külföldön vásárolt használt autók után 2004 február elseje óta kell regisztrációs adót fizetnie annak, aki a gépkocsit először forgalomba helyezi Magyarországon. Március végéig 18 milliárd 896 millió forint regisztrációs adó folyt be a VPOP számlájára. A múlt év azonos időszakában, az ebből származó adóbevétel nem érte el a 10 és fél milliárd forintot - írja a Népszabadság.
Kötelezővé tennék az emelt szintű érettségit a tanárok
A tanárok egy részének egyáltalán nem tetszik a kétszintű érettségi, azonban a tavalyi tapasztalatok alapján idén már kétharmaduk elengedhetetlennek tartja a nehezebb vizsgát ahhoz, hogy a diákjaik bejussanak a népszerűbb szakokra. Majdnem minden második pedagógus pedig egyenesen kötelezővé tennék az emelt szintű érettségit a felvételihez - írja a Népszabadság.
Idén is kitörhet a húsvéti sonkaháború
Közeleg a húsvéti sonkaszezon, készülődnek termékeikkel a húsipari vállalkozások és a kereskedők, eközben az állat-egészségügyi szakemberek egymás után lepleznek le titkos húsraktárakat - írja a Népszabadság. A vásárlók jelentős részének nincsenek megfelelő ismeretei arról, miben különbözik például a parasztsonka a gyorspácolt sonkától.
- címkék:
- húsvét
- húsipar
- sonka
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Sokat spórolhat a tudatos vásárló
Ugyanazokért az alapvető fogyasztási cikkekért háromszor annyit is fizethetünk, ha nem figyelünk a termék kiválasztásakor. Az egyes boltok legjobb árai között további 20-60 százalék lehet az eltérés - derül ki a Népszabadság felméréséből.
Szonda: a Fidesznek kedvez a közepes részvétel
Szoros verseny várható a választásokon, de az MSZP-nek nagyobb az esélye, hogy megnyerje az első forduló listás szavazását - írja a Népszabadság a Szonda Ipsos legfrissebb felmérése alapján. A közvélemény-kutató a várható részvételi arányokhoz képest vizsgálta meg a legvalószínűbb eredményt: a szocialistáknak akkor lesz nagyobb esélyük, ha a részvétel 58 százalék alatt, vagy 63 százalék fölött lesz.
Kormánypárti többségre számít a Marketing Centrum
Egészen kis különbség várható a két nagy párt listás eredménye között, a választást jó eséllyel a kormánypártok nyerik, mivel az SZDSZ befutónak látszik, az MDF pedig kieshet - írja a Népszabadság a Marketing Centrum felmérése alapján.
Szonda: harmadik helyre esett vissza Sólyom
Nyolcpontos népszerűségeséssel a harmadik helyre esett vissza Sólyom László a politikusok népszerűségi listáján - derül ki a Szonda Ipsos márciusi felméréséből, melyet a Népszabadság ismertet. A lista első helyén jelenleg Szili Katalin áll.
Felújítják a mű-törökfürdőt
Újjáépítik a mű-törökfürdőt a Frankel Leó úton - írja a Népszabadság. A lap szerint a fürdő mellett kisebb szállodát is felhúznak, és még az idén megkezdődhetnek a munkálatok.
- címkék:
- fürdő
- Frankel Leó
- munkálat
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Több mint nyolcezren szavaznak külföldön
Az országgyűlési választás első fordulójában csaknem 8100-an, a másodikban 7900-an voksolnak a külképviseleteken, április 9-én. A legtöbben Londonban jelentkeztek - írja a Népszabadság pénteki száma.