Népszabadság

címke rss

Szonda: továbbra is a Fidesz vezet

Itthon2003.11.25, 08:30

A Fidesz és az MSZP egymással, az SZDSZ az 5 százalékos bejutási küszöbértékkel verseng, az MDF pedig az egy-két százalékos bebetonozottságából szeretne kitörni. Legalábbis ezt mutatják a közvélemény-kutatások eredményei, hónapok óta. Jelenleg a Fidesz vezet, az összes megkérdezett körében 3, a biztos pártválasztók között 4 százalékpontos előnnyel - írja a Népszabadság a Szonda Ipsos közvélemény-kutatása alapján.

Internetes roham az egyetemi vizsgaidőpontokért

Itthon2003.11.25, 08:59

Diákok rohamára számíthatnak az egyetemi, főiskolai számítógépes termek, sok helyen ugyanis már most lehet interneten keresztül jelentkezni a vizsgákra. Van ahol a gép előtt töltött időt maximálják, másutt pedig csoportokban engedik be a számítógépekhez a hallgatókat, hogy elkerüljék a tavalyi hibákat. Akkor például az ELTE jogi karán leállt a szerver a túlterheltség miatt - írja a Népszabadság.

Pert nyert egy pizsamaviseletre ítélt beteg

Itthon2003.11.25, 07:14

Először indított pert és első fokon meg is nyerte egy pszichiátriai osztályon kezelt beteg, a kórházban felállított fegyelmi tanács működése miatt. A betegekből verbuvált ítélkező testület miatt ugyanis számos megalázó szituációt kellett elviselnie. Az első fokú ítéletben részben igazat adtak neki, és a fegyelmi tanács működésének beszüntetésére szólították fel a kórházat - írja a Népszabadság.

Maratoni szavazás a költségvetésről

Gazdaság2003.11.25, 12:22

Az Országgyűlés kedd délig mintegy ötszáz, kormány által támogatott módosító indítványt fogadott el egyetlen gombnyomással, majd közel négyszáz javaslatról szavazott, ezeket a kormánypárti többség elutasította. A maratoni szavazáson 5200 javaslatról döntenek a képviselők.

Ellentétek egy százmilliós irodalmi pályázat körül

Itthon2003.11.24, 07:53

Százmilliós összdíjazású pályázatot írt ki a kulturális tárca Édes Anyanyelvünk címmel, melyre főleg irodalmi művekkel lehet pályázni. Az írószövetségek ugyanakkor kritizálják a pályázati kiírást, és nehezményezik, hogy erre jut pénz, miközben az irodalmi ösztöndíjak évek óta nem emelkedtek. A pályázatot ráadásul két héttel a kiírás után meg is változtatták - írja a Népszabadság.

Pelenkák miatt jelentik fel az orvosokat

Itthon2003.11.24, 07:14

Büntetőfeljelentést tesz az Országos Egészségbiztosítási Pénztár több mint száz orvos ellen, mivel naponta több ezer pelenkára, tamponra állítottak ki receptet. Az OEP ellenőreinek azt tűnt fel, hogy látványosan megugrott e gyógyászati segédeszközök forgalma - körülbelül 110 orvosnak köszönhetően - írja a Népszabadság. A pénztár azt gyanítja, hogy az elszámolt vények egy része hamisítvány, azaz nem betegnek írták fel, hanem csak a társadalombiztosító felé számolták el. Egyes orvosok naponta 12 ezer pelenkát rendeltek.

Idősek otthona vagy földhivatal költözött a bezárt iskolákba

Itthon2003.11.24, 06:58

Üresen áll sok, évek óta bezárt közoktatási intézmény, mivel senki nem akarja kibérelni, vagy megvásárolni a csak jelentős költségekkel hasznosítható épületeket. Ritka az is, hogy a bezárt iskolában hasonló funkciójú intézmény kapott helyet, sok helyen teljesen másra - földhivatalnak, munkaügyi központnak, idősek otthonának használják az épületeket.

Amerikai befektető érdeklődik a Nyírő kórház iránt

Itthon2003.11.22, 09:34

Egy amerikai befektetői csoport érdeklődik a fővárosi Nyírő Gyula Kórház iránt. A csoport Steven G. Kaáli New Yorkban élő magyar professzort kérte meg arra, hogy szándékát közvetítse a tulajdonos fővárosi önkormányzathoz - írja a Népszabadság.

Több százezer bankszámlát zárolhatnak

Gazdaság2003.11.22, 17:35

Akár több százezer bankszámlát is zárolhatnak január elsejétől, ha a bankoknak a jelenlegi formában kell végrehajtaniuk a pénzmosás elleni törvényt, amit még tavasszal szavazott meg a parlament - írja a Népszabadság.

Kártérítés jár a rosszul sikerült nyaralásért

Itthon2003.11.19, 08:36

Az Európai Bíróság álláspontja szerint az utazásszervező cégek kötelesek kártérítést fizetni a rosszul sikerült nyaralásokért pórul járt ügyfeleiknek - írja a Népszabadság. Ezt az elvet májustól a magyar jogrendszerbe is be kell majd építeni. Az utazási irodák attól tartanak, hogy a szabályozás csak az ügyeskedőknek lesz jó, akik kitalált indokkal próbálnak majd pénzhez jutni.

A belgák menthetik meg a hazai turizmust

Gazdaság2003.11.19, 09:09

A hazai turizmus általános visszaesése és a külföldi vendégek számának csökkenése ellenére az év első kilenc hónapjában 23 százalékkal több vendég érkezett Belgiumból és Luxemburgból, mint egy évvel korábban. A belgák az építészet, a remeknek tartott italok, illetve a magyar nyelv és kultúra egzotikuma miatt választják Magyarországot - írja szerdai számában a Népszabadság.

Pénzt ígér a K&H Equities az ügyfeleinek

Itthon2003.11.17, 14:15

Sem a K&H Bankot, sem annak brókercégét nem számolják fel, felszámolási eljárást senki nem kezdeményezett - közölte a hétfői Népszabadságban megjelent információkra reagálva a K&H Bank. A K& H brókercége azt ígéri ügyfeleinek, hogy az összeg nagyságától függetlenül minden jogos követelést kifizet.

Ombudsmani kifogások az ORTT-vel szemben

Itthon2003.11.15, 11:15

Takács Albert ombudsman szerint változtatni kellene az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) működésén, ugyanis a médiatestület által alkalmazható szankciórendszer nem túl hatékony. A szocialisták médiapolitikusa szerint új testületnek kellene alakulnia, míg a Fidesz képvieslője erélyesebb fellépést sürget - írja a Népszabadság.

Végleg elmaradhat a kidolgozatlan közigazgatási reform

Itthon2003.11.15, 10:00

A jelek szerint ebben a ciklusban már a kormány által ígért közigazgatási reform egyetlen elemét sem hajtják majd végre. Először a megyéket váltó hét régió létrehozása került le a kormány napirendjéről, az ellenzék azonban szakmai érvekre hivatkozva nem támogatja a reform maradék részét, a kistérségi társulások létrahozását sem - írja a Népszabadság. Az ellenzék szerint ugyanis nem lehet tudni, hogy milyen hatás- és feladatkört kapnának a kistérségi szerveződések, de kérdéses az is, hogy miből fizetné az állam az új rendszer működését.

Távozik az egészségügyi reform kormánybiztosa

Itthon2003.11.15, 12:47

Több forrásból megerősített információk szerint hamarosan beadja lemondását Győrfi István, az egészségügy reformjáért felelős kormánymegbízott - írja a Népszabadság. A lap úgy tudja, Győrfi távozásának két oka van: egyrészt, hogy jövőre a reméltnél kevesebb pénz jut egészségügyre, másrészt pedig, hogy a kormányfő elégedetlen volt az egészségügyi reform eddigi eredményeivel.

Kizárták az iskolából a HIV-fertőzött fiút

Itthon2003.11.14, 11:49

Nem iratkozhatott be a Bláthy Ottó Titusz műszaki szakközépiskolába egy HIV-pozitív fiú, bár korábban már felvételt nyert az intézménybe - írja a Népszabadság. A szülők nem titkolták el gyerekük fertőzöttségét, kezelőorvosa szerint ugyanis a fiú nem jelent veszélyt környezetére. Az iskola igazgatója ennek ellenére úgy vélte, hogy betegsége veszélyt jelenthet az intézmény tanulóira és dolgozóira, ezért nem vették fel. Az oktatási ombudsman szerint az iskola eljárása törvénysértő.

Bakigyanús holland-magyar drogellenes akció

Itthon2003.11.14, 12:05

Egy győri cég volt a címzettje annak a Kolumbiából Rotterdamba érkezett konténernek, amelyben kéttonnányi melasz volt - melybe a holland hatóságok vizsgálatai szerint kétmázsányi kokaint kevertek a feladók. A küldeményből a melasz jelentős részét bútorra cserélték, és továbbengedték. Sajnos azonban túl későn jelezték a gyanús küldemény érkezését a magyar hatóságoknak, és az sem biztos, hogy a konténerben hagyott drogos melasz mennyisége elegendő egy büntetőeljárás elindításához - írja a Népszabadság.

Túl kevés a gyermekpszichiáter

Itthon2003.11.14, 07:54

Nincs megoldás ma Magyarországon a pszichés betegségekkel küszködő gyermekek kezelésére. Az ország jelentős részén egyáltalán nem juthatnak segítséghez az erre rászorulók - írja a Népszabadság. A lap szerint legalább háromszor ennyi gyermekpszichiáterre volna szükség. A Magyar Hírlap szerint ugyanakkor csökkent az öngyilkosságok száma a gyermekek körében.

A villamosközlekedést veszélyeztetik a kábeltolvajok

Itthon2003.11.14, 08:45

Sorozatos kábellopások veszélyeztetik a 4-6-os villamos közlekedését. Tavasz óta a tolvajok összesen több mint ötvenmillió forint értékben tüntettek el elektromos rézvezetéket a Petőfi híd alatti szakaszról. Áprilisban egyszer már a villamosforgalom is leállt egy fontos kábelszakasz ellopása miatt - írja a Népszabadság.

Személyivel mehetünk Európába májustól

Nagyvilág2003.11.13, 11:49

2004. május elsejétől személyi igazolvánnyal utazhatnak a magyarok az unió másik 24 tagállamába. Az utazást nem korlátozza a papírok fajtája, így az összes jelenleg használatban lévő személyi igazolvánnyal át lehet lépni a határokat - ha érvényesek - írja a Népszabadság.

Bizonytalan az uniós rajzfilm bemutatása

Itthon2003.11.13, 07:12

Elkészült, a nézők mégsem láthatják azt a rajzfilmsorozatot, amelyért 174 millió forintot fizetett a Külügy- és a Belügyminisztérium. Senki sem tud válaszolni, hogy miért nem került képernyőre az Európai Uniót népszerűsítő sorozat, amelyből időközben 90 millió forintért újabb részeket rendelt az MTV - írja a Népszabadság.

A héten még lehet főtisztviselőnek jelentkezni

Itthon2003.11.12, 07:14

November 15-ig adhatják be pályázatukat azok a köztisztviselők, akik szeretnének bekerülni a főtisztviselői karba. Októberig 30 hely üresedett meg az Orbán-kormány idején létrehozott testületben. A kinevezettek kiemelt juttatásra és fokozott munkajogi védelemre számíthatnak - írja a Népszabadság.

Csúszik a fideszes választókerületi elnökök kinevezése

Itthon2003.11.12, 07:00

A 176 választókörzetnek eddig csupán a felében hagyta jóvá a választókerületi elnökök kinevezését a Fidesz elnöke, jóllehet a párt más vezetői szerint már minden körzetben megvan a jelölt. A lap ráadásul úgy tudja, hogy sok helyen még a választókerületi tanácsok sem álltak fel. Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője szerint ugyanakkor decemberben lezárul a folyamat.

Belső rendőrségi vizsgálat indult Schlecht-ügyben

Itthon2003.11.12, 12:10

A budapesti rendőrfőkapitány belső vizsgálatot rendelt el a BRFK-n. A rendőröknek azt kell kideríteniük, hogy a Schlecht Csaba ügyével kapcsolatos, két éve lezárt nyomozáskor történt-e szakszerűtlenség. Az aktákat azért porolták le, mert a Népszabadságban néhány napja megszólalt Weisz József, az ügy egyik szereplője. Azt állította: 1995-ben ő továbbította faxon Kaya Ibrahim és Josip Tot útlevelének másolatát Tasnádi Zsolt vállalkozóhoz.

Forró lámpa okozhatta a tüzet a Nyugatinál

Itthon2003.11.12, 10:38

A tűzoltóság szerint egy felforrósodott lámpatest gyújthatta meg a közelében felhalmozott árut egy bőrdíszműves üzletben, és ezért keletkezett tűz múlt hét pénteken, a Nyugati téri aluljáróban - írja a Népszabadság. A lap szerint, ha egy tűzoltó készülék vagy egy nagy pohár víz van az üzletben, nem lett volna ekkora felfordulás és kár az aluljáróban.

A Városliget felé terjeszkedhet a Westend

Gazdaság2003.11.11, 07:55

A MÁV a Westend bevásárlóközpontnak helyet adó telek után hamarosan megválik a Nyugati pályaudvar melletti utolsó nagy egybefüggő területtől is. A Ferdinánd híd, a Lehel út, a Bulcsú utca és a vasúti vágányok közti 82 ezer négyzetméteres terület kikiáltási ára 2,3 milliárd forint lesz. A területet ideálisnak tartják a Westend-beruházás folytatására - írja a Népszabadság.

Minden tizedik gyerek asztmás

Itthon2003.11.11, 11:42

Jelenleg minden tizedik gyermek asztmás, az előrejelzések szerint azonban egy-két éven belül akár minden negyedik kiskorút érinthet ez a betegség. A szakemberek szerint a betegség kialakulásában elsősorban a környezeti ártalmak és a szociális problémák játszanak szerepet - írja a Népszabadság.

Anyák érdekében módosíttatnának törvényt az ombudsmanok

Itthon2003.11.11, 07:35

Törvénymódosítást kezdeményez az általános és az adatvédelmi biztos, azoknak az anyáknak az érdekében, akik kórházak mellett felállított inkubátorba helyezik el megszületett, de nem kívánt gyermeküket. A törvény ugyanis nem rendelkezik ezekről az anyákról, így tettük továbbra is büntetendőnek számít - írja a Népszabadság.

Ipari park és szociális lakások a laktanyák helyén

Itthon2003.11.11, 07:16

Azokat a laktanyákat szeretnénk átadni hasznosításra az önkormányzatoknak, amelyeket a haderő-átszervezés hátrányosan érint - közölte a hét végén Juhász Ferenc honvédelmi miniszter, megemlítve Nyíregyháza, Pécs, Nagyoroszi és Szabadszállás nevét. Több város ipari parkját bővítené a megszűnő honvédségi ingatlanokkal, a laktanyaépületekben pedig lakásokat alakítanának ki - írja a Népszabadság.

A héten kiderülhet, mennyit fizet a K&H Bank

Itthon2003.11.10, 11:19

A héten kiderülhet, mennyit hajlandó kifizetni a K&H Bank a brókercégénél eltűnt milliárdokból, várhatóan lezárul ugyanis az a vizsgálat, amelynek során elbírálják a K&H Equitiesszel szemben támasztott követeléseket - írja a Népszabadság. A Kulcsár Attilával kapcsolatban álló közel 70 ügyfél még egy fillért sem kapott, jóllehet a bank az ügy kirobbanásakor azt ígérte, mindenkit kárpótolnak. Még eredetileg befizetett tőkéjét sem vehette fel senki.

Még novemberben megegyezhetnek az Erzsébet térről

Itthon2003.11.10, 11:29

Még ebben a hónapban megegyezhet egymással a főváros és az állam az Erzsébet tér sorsáról. A megállapodás értelmében a kulturális minisztérium átvállalná a főváros 2,7 milliárdos hitelét, utóbbi pedig pályázaton keresne bérlőt a létesítmény kereskedelmi egységeinek üzemeltetésére - írja a Népszabadság.

Átalakul a leszázalékolási rendszer

Itthon2003.11.07, 08:19

Ha a kormány is rábólint a szakmai koncepcióra, az orvos szakértők a jövőben a "mennyire beteg" helyett, a "még mire alkalmas" elv szerint vizsgálhatják a rokkantnyugdíjazásukat kérő betegeket. Végleges ellátást, azaz rokkantnyugdíjat csak a súlyosan, visszafordíthatatlanul károsodottak kaphatnának - írja a Népszabadság.

A tévéelnök lemondására várnak

Itthon2003.11.07, 08:32

Az MTV kuratóriumának elnöksége lehetőséget akart adni Ragáts Imre tévéelnöknek, hogy lemondjon - ez a valódi oka annak, hogy a tegnapi ülésen nem hoztak döntést Ragátsról - tudta meg a Népszabadság. A mindössze fél éve megválasztott Ragátscsal szemben azért rendült meg a pártdelegáltakból álló kuratóriumi elnökség bizalma, mert kitudódott, hogy titokban kötött szerződéseket a köztévé reklámidejének értékesítésére.

Újra előveszik Kaya Ibrahim ügyét

Itthon2003.11.06, 14:53

A Népszabadságnak hosszú hallgatás után nyilatkozott annak a Kaya Ibrahimnak az ismerőse, aki papíron megvásárolt több Fidesz közeli céget. Weisz József közölte: Kaya Ibrahim a szomszédja volt Németországban, és ő hozta át a törököt néha Magyarországra "aláírni". Weisz szerint nem is tudtak arról, hogy a török útlevélmásolatát Fidesz közeli cégek eltüntetésére használták. A rendőrség átolvassa újra az iratanyagot, és utána dönt arról, van-e lehetőségük hivatosan lépni az ügyben.

Hitelre lehet kastélyt venni

Itthon2003.11.06, 06:48

A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) még ebben a hónapban útjára indítja az úgynevezett kastélyprogramot. Csak azok az épületek maradnak állami tulajdonban, amelyek építészeti értéke és tradicionális jelentősége indokolja, hogy közfunkciót lássanak el. A többit felkínálják megvételre befektetőknek, akik a vásárláshoz és a felújításhoz hitelt vehetnek fel - írja a Népszabadság.

Növelte példányszámát a Blikk és a Magyar Nemzet

Gazdaság2003.11.05, 13:13

Miközben a Népszabadság értékesített példányszáma tovább csökkent, a Magyar Nemzetnek kedvezően alakult a legutóbbi negyedév, derül ki a Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség (Matesz) legfrissebb adataiból. A legnagyobb nyertes a bulvárpiacon megállíthatatlannak tűnő Blikk, mely egy év alatt közel 60 ezerrel növelte példányszámát.

Nincs aláírt szerződése Ragátsnak

Itthon2003.11.05, 09:51

Miközben a Magyar Televízió kuratóriuma csütörtökön már a tévéelnök esetleges felmentéséről dönt, a Népszabadság megtudta: Ragáts Imrének még aláírt megbízási szerződése sincs. Az MTV felügyelőbizottsága holnap tárja a kuratórium elé, hogy mekkora felelősség terheli a titkos szerződéseket kötő tévéelnököt, illetve azt, hogy ezek megkötésével érte-e kár a köztévét.

Soros nem vonul ki Kelet-Európából

Itthon2003.11.03, 12:36

Nem vonul ki a Soros Alapítvány Kelet-Közép-Európából, csak átalakítják a térségben tevékenységüket. A napokban egy albizottság alakult, amelynek feladata, hogy döntsön a csaknem huszonötmillió dolláros évi juttatás felhasználásáról - értesült a Népszabadság.

M5: kivásárlás vagy díjtámogatás

Gazdaság2003.10.31, 08:18

Összeállította az M5-ös autópályát üzemeltető Alföld Koncessziós Autópálya (AKA) Rt. kivásárlásával, illetve a matricás állami díjrendszer kiterjesztésével foglalkozó javaslatait a gazdasági tárca - írja a Népszabadság. A kivásárlás a számítások szerint 50-70 milliárd forintjába kerülne az államnak. Ha az utat továbbra is az AKA üzemeltetné, díjtámogatást kapna az államtól, ezért a matricával autózóknak kedvezményt adna.

Bíróságra mennek a dabasiak az M5-ös miatt

Itthon2003.10.31, 09:28

Bírósághoz fordulnak azok a dabasiak, akik kártérítési igényét elutasította a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium - írja a Népszabadság. A dabasi lakosok összesen közel félmilliárd forintot követelnek a tárcától azért, mert szerintük a minisztérium rossz szerződése miatt lett drága az M5-ös autópálya, és ezért lett túlzsúfolt a településen átvezető főút, ami komoly károkat okozott otthonaikban és egészségükben.

Kevés a bölcsőde, sok a gyerek

Itthon2003.10.31, 08:24

Százhúsz százalékos kihasználtsággal működnek a bölcsődék Magyarországon, szolgáltatásaik iránt ugyan van kereslet, ám a magas fenntartási költségek miatt egyre kevesebb a férőhely - írja a Népszabadság.

Rogán titkára lesz a Medgyessyt leárulózó Loppert

Itthon2003.10.30, 09:07

Loppert Dániel, a Medgyessy Péter miniszterelnököt leárulózó egyetemista lesz a fideszes Rogán Antal titkára - tudta meg a Népszabadság. Rogán választását azzal indokolta, hogy Loppertet, mint politika iránt érdeklődő fiatalembert ismerte meg.

Kifogásolják az MSZP-vezetés megállapodását

Itthon2003.10.30, 11:44

Az MSZP országos választmányának elnöke, volt sportminiszter nehezményezte, hogy a párt vezetői - sajtóértesülések szerint - fél évvel elcsúsztatták a párt tisztújító közgyűlését. Korábban a Népszabadság adott arról hírt, hogy a söjtöri kormányülés után informális tanácskozáson erről és más kérdésekről is megállapodott a szűkebb párt- és állami vezetés.

Változnak a fogdaszabályok

Itthon2003.10.30, 07:55

Egyes pontokon szigorodnak, de némiképp kedvezőbbek is lesznek a november 1-vel életbe lépő új fogdaszabályok. A gyanúsítottaknak például ezentúl nem előre megadott vezetékestelefon-számon kell majd ügyvédjükkel beszélniük, hanem tetszőleges számot megadhatnak, ugyanakkor ruházatuk átvizsgálása ezentúl kötelező lesz a fogdába lépés előtt - írja a Népszabadság.

2005-ig nem foglalkozik személyi kérdésekkel az MSZP

Itthon2003.10.29, 08:23

2005-ig nem foglalkozik az MSZP azzal, hogy ki legyen az új pártelnök, illetve a párt leendő miniszterelnök- és köztársaságielnök-jelöltje. Ekkor azonban egyszerre tárgyalnak ezekről a kérdésekről a párt tisztújító kongresszusán - írja a Népszabadság.

Nem mindenhol drágul a fiatalok kötelezője

Gazdaság2003.10.29, 11:40

Csütörtökön két országos napilapban jelennek meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással foglalkozó társaságok jövőre érvényes árai. Az árak átlagosan az inflációnak megfelelő mértékben drágulnak, de lesz olyan autós, aki rosszabbul jár. Ezt követően egy hónap áll rendelkezésére az autósoknak, hogy új biztosítót válasszanak, és az új szerződéseket legkésőbb december 31-ig meg kell kötni - írja a Népszabadság.

K&H: Szakmai érvek szóltak az MSZP-s cég megbízása mellett

Itthon2003.10.29, 15:46

Az [origo] kedden - a Népszabadságtól átvett cikkében - arról számolt be, hogy Horváth Csaba II. kerületi szocialista polgármester cége készítette a K&H Bank legújabb reklámfilmjét. A bank szerdai közleménye szerint kizárólag szakmai okok szóltak Horváth cégének megbízása mellett. Az intézmény visszautasít minden olyan feltételezést, hogy a döntésnek politikai okai lennének.

Szennyezés a fürdőigazgatóság telephelyén

Itthon2003.10.29, 07:38

Városképrontó és szennyező tevékenység miatt bezáratnák a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Rt. zuglói telephelyét. A Paskál strand kútjának is helyet adó ingatlant azonban hiába akarja eladni az Rt. a Városháza tulajdonosi bizottsága ebbe nem egyezett bele - írja a Népszabadság.

Elhallgatnak az MSZP belső kritikusai

Itthon2003.10.28, 11:59

A jövőre esedékes európai parlamenti választásokig nincs "kibeszélés" az MSZP-n belül. Erről a söjtöri kihelyezett kormányülés után állapodott meg Medgyessy Péter, Kovács László és a párt erős emberei - írja a Népszabadság. A lap szerint a megbeszélésen részt vevők egyetértettek, hogy zárni kell a sorokat, és egységes magatartásra és megnyilatkozásokra van szükség.

Vezetőváltás a Magyar Energia Hivatalnál

Gazdaság2003.10.28, 09:07

Október végén lejár Kaderják Péter, a Magyar Energia Hivatal (MEH) vezetőjének mandátuma. Utódja a Népszabadság információja szerint Horváth J. István, a hivatal jelenlegi elnökhelyettese lesz.

A Batthyány térig jár majd a 41-es

Itthon2003.10.28, 08:42

A Kamaraerdőtől Batthyány térig jár ezután a 41-es villamos - döntött hétfőn a főváros városüzemeltetési bizottsága. A korábban megszüntetés fenyegette járat így tehermentesíti a 86-os buszt is - írja a Népszabadság.

K&H-reklámot készített egy MSZP-s képviselő cége

Itthon2003.10.28, 11:41

Egy MSZP-s képviselő cége készítette a K&H Bank legújabb reklámfilmjét. Az érintett, Horváth Csaba II. kerületi polgármester elismerte, hogy cége gyártotta a filmet, ám közölte, már nem ügyvezetője a társaságnak - írja a Népszabadság.

Szonda: Alig változott a politikusok népszerűsége

Itthon2003.10.27, 11:45

Az elmúlt hónapok látványos pontszámváltozásait minimális emelkedések és csökkenések követték a politikusok népszerűségi listáján. Az a ritka helyzet adódott, hogy az első öt helyen álló politikus népszerűségi indexe teljesen megegyezik az elmúlt havival - írja a Népszabadság a Szonda Ipsos októberben végzett közvélemény-kutatása alapján.

Diszpécserszolgálat a hajléktalanokért

Itthon2003.10.27, 07:12

November elsején kezdik meg működésüket azok a regionális diszpécserközpontok, amelyek összehangolják a hajléktalanokkal foglalkozó intézmények munkáját. A szociális szervezetek idén télre sűrűsödő teajáratokat, több utcai szociális munkást, több férőhelyet ajánló szállásokat, elérhetőbb orvosi segítséget, együttműködést és kiépített diszpécserszolgálatot terveznek. A szaktárca több mint 4,5 milliárd forintot ad erre - írja a Népszabadság.

Teller-levél: megrovást kapott a Népszabadság elnöke

Itthon2003.10.27, 16:07

Szigorú megrovásban részesítette a Magyar Újságírók Szövetségének Etikai Bizottsága Eötvös Pált, a Népszabadság főszerkesztőjét a lapban megjelent, Teller Edének tulajdonított levél miatt. A levél - melyről utólag kiderült, hogy azt vélhetően nem a szeptemberben elhunyt atomtudós írta - az ellenzék politikáját bírálta. A Népszabadságot képviselő ügyvéd a testületnek küldött levelében azzal védekezett, hogy a lapot "megvezették". A határozat nem jogerős.

Téves eljárás miatt APEH-dolgozók is adósak

Itthon2003.10.25, 10:00

Saját dolgozóit sem kíméli az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH). Az utóbbi napokban ugyanis az adóhivatal munkatársai közül jó néhányan kaptak adóhátralék megfizetésére felszólító levelet saját cégüktől - írja a Népszabadság. Az illetékes szakszervezet kész kollektív munkaügyi pert indítani a dolgozók nevében.

Nem váltják le László Csabát

Gazdaság2003.10.24, 12:21

László Csaba pénzügyminiszter távozásának gondolata fel sem vetődött a kormányban - szögezte le Gál J. Zoltán kormányszóvivő a Magyar Nemzet egy írására reagálva, amelyben a pénzügyminiszter lehetséges leváltását fejtegették - írja a Népszabadság.

A többség elítéli a politikusok kifütyülését

Itthon2003.10.22, 07:25

A lakosság elsöprő többsége szerint a pártoknak ellentéteiket félretéve, közösen kellene megemlékezniük 1956-ról - ez derül ki a Marketing Centrum múlt hét végén készített felméréséből, melyet a Népszabadság közöl. Ugyanakkor minden tizedik megkérdezett úgy véli: azokat fütyülték ki, akik azt megérdemlik.

Még kevesebb pénzt kap a Heti Válasz

Itthon2003.10.21, 07:26

Tovább csökken az előző kormány idején létrehozott, pénzzel és ingatlannal is megsegített Természet- és Társadalombarát Fejlődésért Közalapítvány állami támogatása a költségvetési törvény tervezete szerint - írja a Népszabadság. A 2002-es 500 millió forintot a Medgyessy-kabinet első költségvetésében a tizedére vették vissza, jövőre pedig mindössze 20 millió forintot kapna a Heti Válasz című lapot, közéleti-kulturális internetes portált, könyvkiadót működtető és konferenciákat szervező közalapítvány.

Nem csökken a lakáshitelek száma

Gazdaság2003.10.21, 10:15

A lakástámogatások nyári módosítása után átmenetileg csökkent a kereslet a kedvezményes lakáshitelek iránt, azonban szeptemberben újabb rekordokat döntött a hitelfelvételi kedv - írja a Népszabadság.

Szonda: Csökkent a Fidesz előnye

Itthon2003.10.21, 06:51

Hullámzik a Fidesz támogatottsága: augusztusban 28, szeptemberben 34, most októberben 29 százaléknyi választópolgár állt mögötte - derült ki a Szonda Ipsos október első felében végzett közvélemény-kutatásából, melyet a Népszabadság közöl. Az MSZP-tábor mérete stabilabb, előbb a szavazásra jogosultak 28, az utóbbi két hónapban pedig 26 százalékának rokonszenvét élvezte.

A csalóktól vennék el a táppénzt

Gazdaság2003.10.17, 11:35

A táppénzszabályok tervezett módosítása élénk politikai vitát kavart. Ezért a kormány szakértők és a szocialista frakció képviselőinek bevonásával olyan javaslatot készít elő, ami a valóban betegek ellátását nem csökkentené - írja a Népszabadság.

Irakban dolgozhatnak a kaposváriak

Itthon2003.10.17, 07:46

Irakban és Kuvaitban foglalkoztatják a taszári bázis magyar kiszolgáló-személyzetének egy részét. A veszélyes helyen munkát vállalók havi négy- hatezer dollárt kereshetnek. Jelenleg 125 volt taszári alkalmazott dolgozik a közel-keleti térségben - írja a Népszabadság.

A rendőrök nem tudnak a svájci K&H-s számlákról

Itthon2003.10.17, 15:39

Egy rendőrtiszt pénteken azt mondta, hogy hivatalosan nem értesítették a svájci hatóságok a magyar rendőröket arról, hogy magyarok bankszámláit zárolták a K&H-botrány miatt. A Népszabadság egy svájci ügyészre hivatkozva azt írta, hogy többek között Kulcsár Attila és Rejtő E. Tibor számláit is zárolták.

Tíz magyar bankszámlát zároltak a svájciak

Itthon2003.10.17, 11:26

Körülbelül tíz magyar bankszámlát zároltak a svájci pénzintézetek a brókerbotránnyal kapcsolatban. A tulajdonosok közül csak a már korábban is ismert Kulcsár Attila, Rejtő E. Tibor, és Garamszegi Gábor nevét említette az erről beszámoló svájci ügyész. A számlákon lévő pénzt - ha bebizonyosodik, hogy bűncselekményből származik - a károsultaknak juttatják vissza - írja a Népszabadság

Mégis 25 százalékos lehet az áram áfakulcsa

Gazdaság2003.10.16, 11:35

Nem támogatta a költségvetési bizottság többsége azt a büdzsé tervezetéhez benyújtott szocialista módosító javaslatot, amely a kedvezményes - 15 százalékos - áfájú termékek köré sorolta volna az áramot. A kabinet inkább kompenzálná a magánfogyasztóknál az adóváltozásból származó áremelkedést - írja a Népszabadság.

Kilakoltathatnak egy óbudai hotelt

Itthon2003.10.15, 07:37

Kiüríttethetik az óbudai Tusculanum Hotelt, ha nem rendezi a főváros felé meglévő negyvenmilliós tartozását. A hotel vezetése szerint ebből az összegből le kell vonni a tető felújítására fordított pénzt, de ezt az érvelés az illetékes városházi bizottság nem fogadja el - írja a Népszabadság.

Stadionjáért pereli Siófok Gyurcsányékat

Itthon2003.10.15, 12:05

Elavult stadionja helyett újat építene Siófok, amelyhez támogatást az előző kormány sportminisztériuma ígért, de a jelenlegi nem akar odaítélni. A város ezért bírósági úton kíván érvényt szerezni a megállapodásnak - írja a Népszabadság. A GYISM viszont az előző kormányra hárítja a felelősséget. Úgy vélik, az Orbán-kormány alatt aláírt kötelezettségvállalás azért nem érvényes, mert abban nem jelölték meg, hogy konkrétan milyen forrásból fizetnék ki az ígért támogatást.

Újabb tiszai katasztrófától tartanak

Itthon2003.10.14, 07:03

Újabb tiszai katasztrófa lehetőségére figyelmeztetett egy kárpátaljai résztvevő egy polgári védelmi konferencián. Eszerint az aknaszlatinai sóbánya várható bezárása miatt jelentős mennyiségű só kerülhet a Tiszába, és az esetlegesen beomló tárnák miatt szökőár vonulhat végig a folyón. A veszély elhárításához - melyről sem a magyar, sem az ukrán illetékesek nem tudnak - ötmillió dollár kellene - írja a Népszabadság.

Emelik a fővárosi lakások bérleti díját

Itthon2003.10.14, 08:29

A fővárosi bérlakások bérleti díjának komfortfokozatonként eltérő mértékű - 10-20 százalékos - emelésről döntött a Főpolgármesteri kabinet hétfőn. A drágítás nem áll meg, 1-2 éven belül további emelésre lehet számítani - írja a Népszabadság.

ÁSZ: fedezet nélkül költekezett a sporttárca

Itthon2003.10.13, 11:50

A Deutsch Tamás vezette sporttárca közvetlenül a kormányváltás előtt úgy osztott jutalmakat, hogy hiányzott azok fedezete - írja a Népszabadság az Állami Számvevőszék jelentésére hivatkozva. A tárcának tavaly 98,9 millió forint köztartozása volt, amit a büdzsé általános tartalékából egyenlítettek ki.

A diszkók 90 százaléka szabálytalan

Gazdaság2003.10.13, 11:47

A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség idén júniustól szeptemberig nagyszabású razziasorozatot tartott a hazai vendéglátóegységekben. A vizsgált 4109 cukrászda, étterem, italbolt és diszkó 73 százalékában találtak valamilyen szabálytalanságot az ellenőrök - írja hétfői számában a Népszabadság.

Gázpisztolyt kapnak a postások

Itthon2003.10.09, 11:56

Végszükség esetére riasztófegyvert, gázpisztolyt, gázsprayt tarthatnak maguknál, egyes küldemények kézbesítésekor pedig személyi igazolványt kell kérniük a postásoknak januártól az új postatörvény szerint. A törvény azt is szabályozza, milyen szolgáltatásokat kell ellátnia az állami cégnek és mely részpiacokon kell versenyeznie a magánkézben lévő társaságokkal - írja a Népszabadság.

Palánkkal takarták el a roma házakat Keszthelyen

Itthon2003.10.07, 07:56

Deszkapalánkot húztak a Keszthely határában élő romák portái elé. A helyi polgármester szerint a turistákat szeretnék megkímélni a rendezetlen házak látványától, és ebben a helyi cigány önkormányzat is egyetért vele. Az ott lakó romák sem tettek panaszt - írja a Népszabadság.

Pótmagánvád a Millenáris ügyében

Itthon2003.10.07, 12:24

A Miniszterelnöki Hivatal - mint alapító - döntése alapján pótmagánvádat nyújtott be a Millenáris Közhasznú Társaság korábbi gazdálkodása során vélelmezett visszaélések ügyében - írja a Népszabadság. A kht. új vezetősége tavaly szeptember tett feljelentést a társaság jelentős vagyonvesztése miatt, a rendőrség vádemelési javaslatot is készített Berkecz Mária volt ügyvezetővel szemben, az ügyészség azonban bűncselekmény hiányában megszüntette az eljárást.

Kevesebb bankkártya-csalás, több internetes visszaélés

Gazdaság2003.10.06, 08:35

A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint Magyarországon fokozatosan csökken a hazai kibocsátású bankkártyákkal elkövetett visszaélések száma. Tavaly összesen 200 millió forintnyi kárt okoztak a tolvajok, és hamísítók, ennek egynegyede külföldi állampolgárokat érintett. A jövőben várhatóan nő az interneten, vagy e-mailben elkövetett csalások száma - írja hétfői számában a Népszabadság.

Inkább a gyülekezetet választották a politizáló lelkészek

Itthon2003.10.06, 17:37

A hivatásuk mellett párttagsággal is rendelkező református lelkészek többsége inkább a lelkészi hivatást választotta. Ez a református zsinat által a lelkészeknek előírt ilyen tárgyú nyilatkozatok összesítéséből derült ki a napokban - írja a Népszabadság.

Iskolákból nyugdíjasotthon

Itthon2003.10.03, 10:49

Egyre több iskolát kell majd idősek otthonává alakítani, ha nem áll meg a gyermekek létszámának folyamatos csökkenése, és tovább öregszik a társadalom - jósolta Árok Antal, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke, miután kiderült, jóval több, összesen 398 települést és 1120 közoktatási létesítményt érintettek az iskolabezárások és intézményátszervezések, mint amire számítottak - írja a Népszabadság.

Kevés lesz a hazai krumpli

Gazdaság2003.10.03, 09:40

A gazdáknál idén mintegy harmadával kevesebb krumpli termett, ezért a zsákos krumpli kilónkénti ára nyolcvan forint körül alakul. Szakértők szerint azonban sem hiányról, sem elszabaduló áraktól nem kell tartani, ugyanis jó minőségű és olcsó importkrumpli érkezhet Észak-Afrikából - írja a Népszabadság.

Tucatnyi igazgató lesz milliós fizetéssel az MTV-nél

Itthon2003.10.02, 11:40

Menesztették a Híradó főszerkesztőjét az MTV-től. Merényi Miklós munkájával állítólag elégedetlenek voltak kormányzati körökben. Ragáts Imre a köztévé elnöke megkezdte a tévé szerkezetátalakítását, ennek keretében tucatnyi milliós fizetéssel járó igazgatói posztot hoznak létre és osztanak szét. A szerkezetátalakítás keretében ugyanakkor megszüntetik a hírigazgató posztot, az azt betöltő Rudi Zoltán azonban marad a tévénél, és az aktuális igazgatóságot vezeti - írja a Népszabadság.

Törvénytelenül szervezhették a tanulmányi kirándulásokat

Itthon2003.10.02, 13:47

A módosított közoktatási törvény szerint a tanulmányi kirándulásokért nem kérhető pénz a szülőktől, hanem az iskolának, fenntartójának kell finanszírozni. Az önkormányzatok költségvetésébe azonban még nem kalkulálták bele az iskolánként akár 6-12 millió forintos költséget. A Gimnáziumok Országos Szövetségének elnöke úgy véli, emiatt az iskolák valószínűleg törvénytelenül szervezték meg a szeptemberi kirándulásokat - írja a Népszabadság.

Feltűnően sok beteget fogadtak a kórházak

Itthon2003.10.01, 07:45

Feltűnően magas betegforgalmat számoltak el idén júliusban a kórházak és a rendelők. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár számításai szerint, ha igaz az intézmények által elszámolt gipszelések száma, akkor minden ilyen beavatkozásra csak fél perc jutott. Az OEP ezért csak ellenőrzés után fizeti ki a forgalom után járó pénzt - írja a Népszabadság.

Miniszteri bért kaphat az orvosi kamara elnöke

Itthon2003.10.01, 06:57

Miniszteri fizetést kaphat a Magyar Orvosi Kamara új, főállású elnöke, ha az elnökség ilyen értelmű keddi döntését az októberi kamarai küldöttgyűlés is jóváhagyja. A testület korábbi elnöke havi 45 ezer forintot kapott ezért, igaz, ő másodállásban volt csak elnök - írja a Népszabadság.

Pincérkedés mentális problémákkal küzdőknek

Itthon2003.09.30, 08:41

Októbertől pszichiátriai problémákban érintett emberek szolgálnak fel a budapesti RS9 színház kávézójában. A mentális problémákkal küzdő emberek pszichológus vezetése alatt dolgoznak majd - írja a Népszabadság.

Medgyessy gyorsabb nyomozást kért a K&H-ügyben

Itthon2003.09.30, 07:43

Gyorsabb nyomozást, szorosabb és hatékonyabb együttműködést kért a miniszterelnök a K&H-ügyben folyó nyomozásban részt vevő szervezetek vezetőitől hétfői megbeszélésükön. Medgyessy Péter külön kérte, hogy az ügy minden részletét tárják fel az érintettek politikai helyzetétől függetlenül - írja a Népszabadság.

A leépítésekkel drágább lesz az állam

Gazdaság2003.09.29, 11:39

A minisztériumok és a hozzájuk kapcsolódó intézmények számára kötelezően előírt 10 százalékos létszámleépítés helyett a Miniszterelnöki Hivatalban jövőre 30 százalékkal kevesebben dolgoznak majd, mint idén. A dolgozókat nem küldik el, csak munkahelyüket szervezik ki a MeH-ből, de az önálló szervezetek működése több kerül majd a jelenleginél - írja hétfői számában a Népszabadság.

Vitatott, hogy mekkora tapsot kapott Gyurcsány

Itthon2003.09.29, 17:58

A szombati választmányi ülés után megerősödött a kívül-belül sokat támadott Gyurcsány Ferenc sportminiszter pozíciója az MSZP-ben, míg elődje, Jánosi György választmányi elnök, lógó orral távozott az ülésről - szólt az egyik verzió a Népszabadság és a Népszava alapján. A sportmiszter csak szórványos tapsot tudott kicsiholni a választmány tagjaiból, még azt sem tudta elérni, hogy egy szavazáson biztosítsanak neki bizalmat - derült ki viszont a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap beszámolójából. Gyurcsány nagy tapsot kapott, és Jánosi sem távozott lógó orral - tett igazságot az Csiha Judit választmányi elnökhelyettes.

Sok munkát adnak a tűzoltóknak a leromlott bérházak

Itthon2003.09.29, 07:06

Budapest belvárosa előző században épült házainak állaga helyenként annyira leromlott, hogy már életveszélyessé teszi a közlekedést. Csak az idén már jóval több mint ezer esetben riasztották épületkárhoz a tűzoltókat, 381-szer omlásveszélyhez, ami többnyire viharban vagy vihar után történt, de normális időjárási viszonyok között, jó időben is 71 alkalommal vonultak ki épületkárhoz, amelyből negyvenegy volt omlásveszély - írja a Népszabadság.

Népszabadság: hamisan nyilatkozott Schmitt a lapról

Itthon2003.09.25, 11:26

Cáfolja a Népszabadság Schmitt Pál állítását, miszerint a lapot kiadó társaság orosz tulajdonba került. A Fidesz alelnöke erről a Hír TV kedd esti műsorában beszélt a napilapban megjelent állítólagos Teller-levél kapcsán. A Népszabadság jogi lépéseket fontolgat.

Antigraffiti-anyag kerül a falakra

Itthon2003.09.24, 06:43

A Budapesti Városvédő Egyesület és Óbuda újabb frontot nyitottak az illegális graffitik felszámolására: az Árpád fejedelem úton tíz házat tisztítanak meg, a falakat pedig antigraffiti-anyaggal is bevonják - írja a Népszabadság. A Fővárosi Közterület-fenntartó vezetője szerint a küzdelem reménytelen, a bevonattal ellátott falakra is rá lehet fújni.

A kormány szerint nincs sok közalkalmazott

Gazdaság2003.09.24, 11:42

A közszolgálati reformért felelős kormánymegbízott egy keddi sajtótájékoztatón cáfolta azokat a vádakat, hogy a közszférában dolgozók száma túlságosan magas lenne, és a bürokrácia magas költségeivel agyonnyomja a gazdaságot. Vadász János szerint káros lenne a 10 százaléknál nagyobb arányú közszolgálati leépítés - írja a Népszabadság.

Kommunikációs tréningre küldenék az orvosokat

Itthon2003.09.24, 06:50

Az orvosok etikai oktatásának korszerűsítését és kommunikációs tréningeket javasol az orvosi kamara etikai bizottsága egy nemrég készült ombudsmani jelentés nyomán - írja a Népszabadság. A vizsgálat megállapításai szerint a betegek egyre gyakrabban panaszkodnak a gyógyítók embertelen viselkedése miatt. A parlament egészségügyi bizottsága ma tárgyalja az állampolgári jogok biztosának vizsgálatáról szóló jelentést.

A vámosokon és az őrezreden is spórolna az állam

Itthon2003.09.19, 08:13

Az adóhivataltól ezer, a vám- és pénzügyőrségtől 800 embert küldenének el, a minisztériumok hatezerrel kevesebb státust működtethetnek jövőre. Csökkentik az őrezredben és a hadseregben foglalkoztatottak számát, eladnak számos hivatali autót és korlátozzák a mobilhasználatot a szerdán meghozott kormánydöntés jegyében - írja a Népszabadság.

Csak háromévente lesz méhnyakrákszűrés

Itthon2003.09.19, 09:17

Az eredeti tervek ellenére nem évente, hanem csak háromévente lesz ingyenes a méhnyakrákszűrés. A váratlan módosítást nyáron, az előkészületek utolsó heteiben hagyták jóvá. A minisztérium és a szervezéssel megbízott tisztiorvosi hivatal is szakmai okokra hivatkozott, az onkológusok viszont a pénzhiányt emlegetik, és szerintük így a szűrés keveset ér - írja a Népszabadság.

Kulcsárhoz kerülhetett a mosott pénz

Itthon2003.09.19, 11:35

A brókerbotrány kapcsán pénzmosás gyanújával letartóztatott szír férfi azt vallotta, Kulcsár Attilának adta át az általa felvett 3,2 milliárd forintot - írja a Népszabadság. A lap szerint eddig 72 embert hallgattak ki a Kulcsár-féle 200-as VIP-listáról.

Az ígértnél kevesebb pénz jut a sztrádákra

Gazdaság2003.09.19, 11:19

A kormány szerdai döntése értelmében az eredetileg tervezett 220 milliárd forintnál 70 milliárddal kevesebb pénz jut autópályák építésére. Így várhatóan elmarad a főváros és Dunaújváros közti M6-os, az M3-as Nyíregyházáig, illetve az M35-ös Debrecenig tartó szakszának építése - írja a Népszabadság.

A kispénzűek az adóváltozások károsultjai

Gazdaság2003.09.19, 11:20

A Pénzügyminisztérium (PM) számításai szerint 8 százalékos béremelés és 6 százalékos infláció mellett majdnem minden jövedelmi kategóriában emelkedik a reálkereset az adó- és járulékváltozások után. Az alacsony keresetűek a reálbérük csökkenésére számíthatnak - írja pénteki számában a Népszabadság.

Szonda: az MSZP ´94-ben többet vesztett népszerűségéből

Itthon2003.09.19, 09:59

A Szonda Ipsos felmérére szerint is - amelyet a Népszabadságban tettek közzé - tovább csökkent az MSZP népszerűsége. Az elmúlt hónapban hat százalékponttal nőtt a Fidesz szavazótábora, jelenleg a választók 34 százaléka szavazna rájuk. Az MSZP ugyanakkor 2 százalékot vesztett, ezzel most 26 százalékon áll. A Gallup is hasonló csökkenést mért, de a Szonda most először állapította meg, hogy az MSZP-től elpártolók a bizonytalanok után most a Fidesz táborát erősítik.

Vádat emeltek Danika szülei ellen

Itthon2003.09.17, 07:51

Danika vér szerinti szülei, illetve egyik nagyanyja ellen is vádat emelt a Fővárosi főügyészség emberkereskedelem miatt - írja a Népszabadság. Danikát Terry Black fogadta örökbe 2001-ben vér szerinti szüleitől, akik a vádirat szerint először ötmillió, később kisebb összeget kértek cserébe a gyermekért.

Drágulnak a fogamzásgátlók is

Itthon2003.09.17, 07:24

Átlagosan kilenc százalékkal emelkedik októbertől körülbelül 800, nem támogatott gyógyszer ára. Különösen a magyar gyártású fogamzásgátlók drágulnak, ezekért 10-30 százalékkal kell majd többet fizetni - írja a Népszabadság.