nemzetközi menetpróba
címke rss- kapcsolódó címkék:
- autóbemutató
- menetpróba
- német autó
- japán autó
- autóteszt
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Elöl vagány, hátul praktikus - Kia Ceed kombi és hibrid Optima menetpróba
Ha történetesen lennének magánvásárlók is az újautó-piacon, biztos, hogy sorban állnának a Ceed kombiért, így viszont csak céges flottákban tűnhet majd fel nagy számban, hogy néhány év és pár százezer kilométer múlva gyerekcipelésre is adja a fejét. Az új kombi mellett kipróbáltuk az első középkategóriás hibridet is, sok értelme nincs, viszont a maga nemében meglepően olcsó.
Már megint etalon - Volkswagen Golf VII-menetpróba
Kicsit hálátlan feladat az új Golfról menetpróbát írni. Harmincmillió darabot adtak el belőle eddig, majd pont a hetedik generációt rontják el, mi? Hát, nem. De lehetne kicsivel olcsóbb.
Japán visszavág - Mazda 6-menetpróba
Egy évtizede második lett az Év autója választáson, legújabb generációjával viszont még jobb esélyekkel indul a trófeáért a Mazda 6. Kibicként legalábbis erre a következtetésre jutottam a zsűritagoknak szervezett exkluzív tesztvezetésen, amelyen kiderült, nem csak képeken mutat jól az újdonság, és nem zsákutca az irány, ahová a műszaki fejlesztések tartottak. De mi újság a vezetési élménnyel?
A nagyseggű, az izomagy és a többiek - Opel Astra-bemutató
Az Opel meghívójában az állt, hogy az új szedánt lehet kipróbálni, de mire odaértünk kiderült, hogy egy komplett ráncfelvarrást, egy duplaturbós dízelt és minden idők legerősebb Astráját is ránk sózzák. Ezek után nem csoda, hogy pont a szedánt nem sikerült vezetni.
Három raklap boldogság - Ford Transit és Tourneo Custom-menetpróba
Nem elég egy kicsi és egy nagy furgon a Fordnak, a Connect és a Transit közé beékelte a Custom sorozatot. Áru- és személyszállítóként is kapható, kipróbáltuk mindkettőt.
Spanyol vigasz - Seat Toledo menetpróba
Zorro visszatérése semmi ahhoz képest, ahogy a Toledo porondra lép, és praktikus ötödik ajtóval riogatja lépcsőshátú riválisait. Ehhez azonban lesz egy-két szava ikertestvérének, a ©koda Rapidnak is, bár maszkírozás terén a spanyolok vezetnek, az árverseny pedig döntetlenre áll.
Ennyi kellett a boldogsághoz - Honda CR-V-menetpróba
Az új Honda CR-V nagyjából ugyanazt tudja, mint elődje, csak még egy kicsivel jobb és divatosabb. Szemünk sem rebbent volna, ha nem generációváltásról, hanem ráncfelvarrásról beszélnek a bemutatón. Az egyetlen új motor jövőre érkezik.
A fogyasztás másodlagos - BMW ActiveHybrid 3-menetpróba
A hibrid 3-as BMW inkább tekinthető a 335i gyorsabb és takarékosabb alternatívájának, mintsem igazán környezetbarát járműnek. 340 lóereje miatt nehéz megállni, hogy ne menjen vele gyorsan az ember. Európában nem jósolunk nagy sikert neki a remek dízelek árnyékában.
És még főzni is tud - Fiat 500L menetpróba
A Fiat legújabb egyterűje kapcsán nagyon adja magát az a vicc, amikor a paraszt bácsi párás szemmel nézegeti kedvenc birkáját egy fülledt nyári délutánon, és azt mormogja maga elé, hogy ó, ha még főzni is tudnál... Az 500L tud, igaz, csak kávét, de azt nagyon jól.
Örüljünk, ha egy ilyen csap el - Volvo V40-menetpróba
Az ámokfutási hajlamokkal megáldott pszichopaták valószínűleg messzi elkerülik majd a V40-est, mert ez az autó pont a kedvenc elfoglaltságukat teszi tönkre. Magától fékez az elé kóválygó gyalogosok előtt, de ha így sem tudja elkerülni a bajt, puha légzsákkal várja a becsapódó testet. Ezt a képességét ugyan nem próbálhattuk ki, de a kétnapos nemzetközi menetpróbán kiderült, hogy nem csak életmentésben jó a V40.
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb autógyára végre vette a fáradságot, és ismét nekiállt sportkocsit gyártani, igaz, némi segítséggel. Kipróbáltuk a vegytiszta vezetési élményt ígérő, de mégis olcsónak mondott GT86-ost, és választ kaptunk arra a kínzó kérdésre, hogy egy autóbolondot mennyire elégít ki.
Vadulnak a mérnök urak - Audi S7 és S6-menetpróba
Hálátlan meló manapság sportlimuzint csinálni. A lóerőket viszonylag könnyedén elő lehet csalni néhány turbófeltöltővel, de az igazán kemény munka akkor kezdődik, amikor a tengernyi teljesítményt valahogy vissza kell butítani az olvadó jégsapkák és a környezettudatos szomszédok kedvéért.
Kétszer annyi kesztyű fér bele - Seat Ibiza-menetpróba
Még egy centivel se lett hosszabb a ráncfelvarrás után a Seat Ibiza, viszont a kesztyűtartó mérete a duplájára nőtt. A jó hír, hogy továbbra is az Ibiza csomagolása az egyik legvagányabb a jelenleg kapható kisautók közül és az első lámpája már majdnem olyan, mint egy A8-as Audinak. De csak majdnem.
Két autó egy áráért - Porsche 911-menetpróba
A Porsche egy különleges akcióba kezdett az új 911-es piacra dobásával. Egy autó áráért valójában kettőt adnak: egy kényelmes luxusautót a hétköznapokra és egy kőkemény szupersportkocsit a hétvégi csapatáshoz. A dolog szépséghibája, hogy mindehhez nagyjából minimum 28 millió forintra van szükség, de ha igazán élvezni akarjuk a mókát a kormány mögött, akkor inkább 35 millióval számoljunk.
Kisebb lett a vigyor - Mazda3-menetpróba
Elég hálátlan feladat lehetett a Mazda3 frissítése, hiszen egy jól beolajozott tükörpontyon könnyebb fogást találni, mint a Golf-kategória japán eminensén. Végül új lökhárítókat, két új felnit, egy új színt, néhány átszínezett gombot és egy érintőképernyős navigációt sikerült kitalálni, de állítólag csendesebb és merevebb is lett. Ja, és még van egy új, négyfokozatú robotváltó.
Kis dízelben nagy erő - Nissan Qashqai 1,6 dCi-menetpróba
A Nissan megkapta a Renault-tól a legújabb, 130 lóerős 1,6-os dízelmotort, ami annyira jó szerintük, hogy a régi kétliteres dízelt le is váltják vele a Qashqaiban. Kipróbáltuk.
Kétszáz felett négy biciklivel - Opel Zafira Tourer-menetpróba
Hét üléssel, négy biciklitartóval és formás külsővel támad a Zafira harmadik generációja. A Zafira Tourer a legek Opelje lett, az összes műszaki fejlesztést megkapta, amelyet ma a márka tud. Kompakt egyterű létére fényűző utazóautóként is beválik. Önbizalma egészen a prémiumszegmensig repítené, de szerencséjére nem ott kell bizonyítania.
A tökéletesség csapdájában - Audi S8-menetpróba
Két hengerrel kevesebb, cserébe két turbófeltöltővel több lett a legújabb S8-as Audi, amely luxuslimuzin létére úgy gyorsul, mint egy szupersportautó, ám ha éppen nem tiporják ki a lelkét, akkor öncsonkítást végez, hogy spóroljon a benzinnel. Ez utóbbi különösen kedves gesztus egy alsó hangon negyvenmilliós autótól. Versenypályán és közúton is kipróbáltuk a legújabb Audi S8-ast.
Nem csak nyugdíjasoknak - Mercedes B osztály menetpróba
Ára miatt itthon nem lesz népautó, mégis büszkék lehetünk az új magyar autóra. Kecskeméten már jövőre készül a Mercedes-Benz B osztály második generációja. A prémium kompaktok között induló Mercivel csupa jó dolog történt a generációváltáskor, sokkal jobb és szerethetőbb lett, mint valaha, de javítanivaló is maradt a modellfrissítésre.
Új mérce lehet - Toyota Yaris menetpróba
A harmadik generációs Toyota Yaris menetpróbája után ugyan nem jelenthetjük ki, hogy a Yaris mostantól az abszolút legjobb a kategóriájában, de néhány különlegessége mindenképpen a konkurensek elé helyezi.
Növényevőnek álcázott ragadozó - BMW 1-es sorozat menetpróba
Amikor megláttuk az első gyári fotókat az új 1-es sorozatról, csendben felálltunk az autó rovatban, és egy percig némán tisztelegtünk a legkisebb BMW elvesztése miatt. Mint utólag kiderült, kár volt ez a nagy felhajtás, mert piszok jó lett az új 1-es, ráadásul addig kell megbecsülni ezt a kissé bumfordivá gyurmázott autót, amíg még hátul hajtja a kerekeit, mert az utód már belesüppedhet a fronthajtású autók masszájába.
Álcázva vezettük a jövő Mazdáit - Mazda Skyactiv-menetpróba
Kipróbáltuk a Mazda minden új technikáját közel 100 millió forintot érő prototípusokban. A fejlesztések célja, hogy a Mazdák fogyasztása 30 százalékkal, szén-dioxid-kibocsátása 23 százalékkal csökkenjen 2015-re.
Más, mint a többi - Mini Coupé-menetpróba
Kipróbáltuk a Mini eddigi legizgalmasabb modelljét, a kétüléses kupét. Az ausztriai bemutatón ugyan még csak álcázott, előszériás modellekkel lehetett ismerkedni, de engedélyt kaptunk arra, hogy a végleges formát is lefényképezzük. Még szigorúan titkos a beltér, sőt egy olyan autót is láttunk, amelyről csak fővesztés terhe mellett írhatunk még néhány napig.
Megjött anya új retikülje - Lancia Ypsilon-menetpróba
Jó pár évnyi kemény meló után nyugdíjba vonul az olasz nők kedvence, akit történetesen nem úgy hívnak, hogy Eros Ramazotti, hanem Lancia Ypsilon. Az utód természetesen már meg is jelent a színen, divatosabb külsővel, beláthatatlanul sok színkombinációval és Swarovski kristályos slusszkulccsal. Ez utóbbi nem vicc, hanem feláras extra.
A német meló - Mini család-menetpróba
Egy autó, amelynek kulcsáért autós újságírók kapnak hajba, egy imádnivaló klasszikus, észrevétlen hajtűkanyarok, levakarhatatlan vigyor, mesés bajor vidék, egy haszontalan útleírás, izzasztó pillanatok és egy bizarr rekord. Egyhuzamban próbáltuk ki a teljes Mini-modellpalettát, köztük számos újdonsággal.
Én, a robot - Peugeot 308-menetpróba
A Peugeot visszaadta a sofőr kezébe az irányítást és a robotizált helyett egy jól bevált kézi váltóval is elérhetővé tette a PSA saját start-stop rendszerét. A mikro-hibridnek becézett környezetbarát technológiát a felfrissített 308-asban próbáltuk ki.
Prémium Prius - Lexus CT200h-menetpróba
A Lexus nem bírta tovább tétlenül nézni, hogy az Audi és a BMW degeszre keresi magát a kompakt méretű autóival, ezért villámgyorsan kifejlesztett és piacra dobott egy olyan modellt, amely bevallottan az A3-as és az 1-es sorozat babérjaira tör. A kizárólag hibrid hajtással rendelhető CT200h hozza a márkától elvárt színvonalat, alig fogyaszt és szinte elhanyagolható mennyiségű káros gázt ereget magából, a dinamika viszont kimaradt a fegyvertárából.