
Elkészült az új Leon háromajtós változatával a Seat. Premier Genfben.

2013-ban a világ leggyorsabb szériaautója címért a Porsche, a McLaren és a Ferrari vadonatúj, közel 900 lóerős sportkocsijai mérkőznek majd meg, az elérhető árú autók között pedig a Suzuki Esztergomban készülő szabadidő-autóját, a fronthajtású BMW egyterűt, az új Skoda Octaviát és a 0,9 literes fogyasztású Volkswagent várjuk a leginkább. Újdonságokat bemutató cikksorozatunk második részében a Lexustól a Volkswagenig vesszük végig a gyártókat.

Mit tehet az a márka, amit a VW megmentett, becsületesen felnevelt, mindent megadott neki, amit csak lehetett, mégsem tudta kialakítani saját egzisztenciáját? Sármjával próbál hódítani, várja, hogy egyszer felfedezik, és időnként rajzol magának egy új logót. A hetes Golf spanyol testvére az aranyifjak nyugalmával vág neki az életnek, közben kitartóan keresi az útját. ![]()

Már az új Leonon bemutatkozott, de a Párizsi Autószalontól kerül rá minden arculati elemre a Seat új logója.

Tesztautó ilyen tuti színben kevés van. Az, hogy az Ibiza milyen, szinte mellékes a lima zöld fényezés mellett, amelytől mindenki elalél. Sok újdonság amúgy tényleg nincs, a frissített kisautó pont olyan, mint elődje.

Zorro visszatérése semmi ahhoz képest, ahogy a Toledo porondra lép, és praktikus ötödik ajtóval riogatja lépcsőshátú riválisait. Ehhez azonban lesz egy-két szava ikertestvérének, a Škoda Rapidnak is, bár maszkírozás terén a spanyolok vezetnek, az árverseny pedig döntetlenre áll.

Az új padlólemezre épülő harmadik generációs Leon szögletesebb és kevesebbet fogyaszt elődjénél. Csak turbómotorok lesznek hozzá, és akár teljesen LED-es fényszóróval is meg lehet majd venni. ![]()

Oroszországból szivárgott ki néhány hivatalos kép a Seat Leon új generációjáról. Ősszel, a Párizsi Autószalonon mutatkozik be a kompakt.

Megjelent az első kiszivárgott kép a Seat Leon új generációjáról. Sportosabb lesz a kompakt.

A kiszivárgott képek után a hivatalos fotók is megjelentek az új Seat Toledóról. Európa nagy részén a jövő év elején indul az értékesítés.
Emma Watson akkor is elmegy, ha jön
Ha Watson közeledik felénk, az mindig csodás. Nézzük a cannes-i filmek plakátjait!
Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert
Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.