Nagykörút
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Budapest
- villamos
- közlekedés
- BKV
- pótlóbusz
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Ideiglenes kerékpársávot festenek fel a Nagykörúton
A járványügyi helyzethez kapcsolódóan újabb ideiglenes kerékpársávot alakítanak ki a fővárosban, a Nagykörút Üllői út és Váci út közötti szakaszán hétfőn kezdődnek a munkálatok - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vasárnap az MTI-vel.
- címkék:
- Budapest
- Nagykörút
- kerékpár
- kerékpársáv
- Címkefelhő »
Budapesti belvárostúra - Körfolyosós mesevilág a belvárosban
A József körút 30-32-es szám alatt lévő épület nem is kívülről fogott meg minket, egyszerűen csak kíváncsivá tett, mi rejtőzhet a nyitott kapu mögött. A házba lépve, a lépcső bal és jobb oldalán is találtunk egy-egy körudvart. Amikor jobbra fordultunk, fotós ismerősömmel elég volt egymásra pillantanunk, hogy tudjuk, emellett nem mehetünk el.
Budapesti belvárostúra – Csodás homlokzatok a Nagykörúton
A Nagykörút Budapest belvárosának meghatározó útszakasza, amely keresztülhalad a főbb belső kerületeken. 20–30 éve bevásárlóutcaként is ismerték, de ma már az emberek többsége csak szeretné letudni az általa közrefogott távot. Pedig ha időnként felnéznénk, csodálatos épületekre csodálkozhatnánk rá.
Szeptemberig pótlóbuszok járnak a nagykörúti villamosvonalak egy szakaszán
Tegnaptól egészen szeptemberig pótlóbuszok járnak Budapesten a nagykörúti villamosvonalak egy szakaszán, a körúton buszsávot alakítottak ki.
A 4-6-os villamos helyett pótlóbuszok közlekednek szombattól a Nagykörúton
Szombattól egészen szeptemberig pótlóbuszok közlekednek Budapesten a nagykörúti villamosvonalak egy szakaszán, a körúton buszsávot alakítanak ki.
Felújítják a 4-6-os villamos vonalát a Nagykörúton, szeptemberig tart az építkezés
A nyári szünet alatt, vagyis június 16-tól szeptember 2-ig pályát végeznek a 4-es és a 6-os villamos vonalán az Oktogon és a Harminckettesek tere között.
- címkék:
- Budapest
- Nagykörút
- villamos
- BKK
- Címkefelhő »
Pótlóbuszok is fognak járni a 4-6-os villamos helyett a nyári szünetben
Pályafelújítás miatt a 4-6-os villamos helyett pótlóbuszok fognak járni az Oktogon és a Corvin-negyed között a nyári szünetben.
Villamossal ütközött egy autó a Nagykörúton: sérültek is vannak
Délután, fél 3 körül helyreállt a forgalom a Nagykörúton, ahol korábban karammbol történt a Wesselényi utca és az Erzsébet körút kereszteződésénél. Korábban a katasztrófavédelem szóvivője azt mondta, egy autó nekiment a villamosnak, de a BKK délutáni közleményében ezt cáfolták. Azt írták, nem a villamossal, hanem egy másik autóval ütközött az autó. A szerelvény pedig azért sérült meg, mert a karambol miatt ráesett egy tábla.
Baleset miatt nem jár a 4-es 6-os az Oktogon és a Jászai mari tér között
Baleset miatt nem jár a 4-es és a 6-os villamos az Oktogon és a Jászai Mari tér között.
- címkék:
- Nagykörút
- baleset
- villamos
- Címkefelhő »
Az 56-os körúti pokol testközelből
Az 1956-os forradalom és szabadságharc egyik gócpontja volt a Nagykörút Corvin közi szakasza: a Corvin mozinál fontos felkelőállás alakult, a vele szomszédos Kilián laktanya pedig tökéletes helyen volt ahhoz, hogy az itt állomásozó felkelők az Üllői úton beözönlő szovjet tankokkal szembeszálljanak. A történelemkönyvekből a tényeket már jól ismerjük – de miről számoltak be azok, akik valóban itt harcoltak, vagy a környéken éltek?
Nosztalgia villamos jár a Nagykörúton hétvégén
Nosztalgia villamos jár a Nagykörúton hétvégén
Nem jár a hétvégén a 4-6-os villamos
Felújítás miatt egész hétvégén nem közlekednek a nagykörúti villamosok a fővárosban, a 4-es és a 6-os villamos helyett pótlóbusz jár.
Visszaköltözött a századforduló a körútra
Korabeli táncbemutatóval, koncertekkel, biciklis ügyességi versenyekkel, háztörténeti sétákkal és ügyességi játékokkal zárult a Budapest100 a hétvégén – április 16-17-én csak úgy nyüzsgött a Nagykörút, amely a mostani esemény központja volt.
Látogasson el az összekötözött kezű rabszolgák házába!
Rémi Szállóként indult, ma Hotel Nemzeti, de az évszázadok aligha hagytak nyomot rajta. Túlélte a világháborúkat, az ’56-os forradalmat, lakott benne Rigó Jancsi, Gárdonyi Géza, és itt ebédelt Jászai Mari vagy Blaha Lujza is. A Budapest100 alatt ezt az épületet is bárki jobban megismerheti.
Megismerheti a Nagykörút régi házainak titkait
A pesti Nagykörút lesz a Budapest100 építészeti projekt fő helyszíne az idén. Az április 16-17-i programhoz - amely a százéves házakat mutatja be - a nagykörúti épületek koruktól függetlenül csatlakozhatnak.
Tavasszal felújították, most karbantartják a körúti villamosvonalat
Hétvégén megint pótlóbusz jár majd a körúton a Blaha Lujza tér és a Széll Kálmán tér között, mert karbantartási munkákat végeznek a tavasszal felújított villamosvonalon. A BKK azt ígéri, ezen kívül idén már több korlátozás nem lesz a 4-es, 6-os vonalán.
A Nagykörút mentén továbbra sincs áram
A Nagykörút mentén, főként a VII. és a VIII. kerületben közel ezer fogyasztónál továbbra sincs áram. A szivattyúzás ellenére a pincéket újra és újra elönti a víz.
- címkék:
- Nagykörút
- időjárás
- áramszünet
- vihar
- Címkefelhő »
Hétvégétől felszabadul a Nagykörút
Vasárnaptól újra a teljes vonalon jár a 4-es és a 6-os villamos, mert befejeződik a márciusban kezdődött felújítás.
- címkék:
- Nagykörút
- 4-es 6-os villamos
- BKK
- Címkefelhő »
A hétvégén nem járnak a nagykörúti villamosok
A hétvégén a 4-es és a 6-os villamosok teljes vonalán pótlóbuszok szállítják az utasokat.
- címkék:
- Nagykörút
- 4-es 6-os villamos
- BKV
- BKK
- Címkefelhő »
Elintéztük, felszabadulhat a körút
Felszabadulhat a Szent István körút, cikkünk megjelenése után a BKK közölte: kisebb területet is elég lezárni a 4-6-os villamos pályafelújítása miatt. A Combinók útvonalán sok helyen még akadozik a forgalom, Budán a legrosszabb a helyzet.
Megerőszakoltak egy nőt a Nagykörúton – fotók alapján keresik az elkövetőket
Az eset még nyáron történt a Nagykörúton. Az egyik férfi megerőszakolt egy nőt, a másik pedig nézte. A rendőrség biztonsági kamerás felvételekkel keresi az elkövetőket.
Készültség a Nagykörúton
Rendőrségi akció a Szondi utcánál
- címkék:
- Budapest
- Nagykörút
- kékfény
- Címkefelhő »
Dukai Regina a BKV-n randalírozott
A modell két vagány barátjával elmaszkírozva riogatta az embereket az egyik buszjáraton Budapesten.
Tüntetnek a bankterror ellen
Erős rendőri jelenlét mellett zajlik a budapesti Nagykörúton két szervezet otthonmentőnek nevezett, bankellenes demonstrációja. A tüntetőket nem engedik be a fiókokba. A végső úti cél Csányi Sándor háza.
- címkék:
- Nagykörút
- tüntetés
- devizahitelesek
- Címkefelhő »
Kerékpársáv épülhet a Nagykörúton
Egyre több jel mutat arra, hogy a közeljövőben bicikliút épül a Nagykörúton. A kerékpárosok számára az egyik legveszélyesebb fővárosi útvonal biciklibaráttá tétele vízválasztó lenne a főváros életében, de a BKK terveiből csak hónapok múlva lehet valóság.
Rongálás miatt jár ritkábban a villamos a Nagykörúton
Hat Combino villamost graffitiztek és karcoltak össze ismeretlen tettesek szombat reggel 6 óra és 9.45 között - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
- címkék:
- közlekedés
- BKV
- Nagykörút
- Combino
- Címkefelhő »
Hétfőtől újra a teljes vonalon jár a Combino
November 5-étől ismét teljes vonalon közlekednek a szerelvények a 4-es és a 6-os villamos vonalán.
Napi Gazdaság: Kevesebb az üres üzlet a belvárosban
Idén nyáron leginkább a Teréz körúton csökkent az üres üzletek száma, a használtruhások mellett a pékségek is fantáziát látnak a térségben.
Péntektől újra teljes vonalon járnak a nagykörúti villamosok
Befejezték a vágányfelújítást ezért péntektől ismét teljes vonalon járnak a 4-es és 6-os villamosok a Nagykörúton. A felújítás közel egy hónapig tartott.
Az M0-ra küldik az összes Budapesten átmenő kamiont
Új szabályok szerint hajthatnak be a kamionok a budapesti utcákra, miután a főváros rábólintott az új teherforgalmi stratégiára. Eszerint az átmenő teherautók csak az M0-n közlekedhetnek, amint a körgyűrű elkészül. A Nagykörúton belülre maximum 3,5 tonnás teherautók hajthatnak be.
"Bearanyozzák majd a koporsómat"
A közterület-felügyelők harcot hirdettek a falfirkák ellen. A lényeg a takarítás és az utcák őrzése, megfogni ugyanis gyakorlatilag lehetetlen a csoportban járó, szemfüles firkálókat - utoljára márciusban fogtak meg graffitist. Egy magáncég 1300 fővárosi firkáló címét és nevét derítette ki az elmúlt nyolc évben, de az adatbázist nem tudják hatékonyan használni: ha megfognak is valakit, megússza enyhe pénzbüntetéssel. Az [origo] graffitivadászokat követett.
Falfirka-mentesítési akció indul pénteken a Nagykörúton
Falfirka-mentesítési akció a Nagykörúton
- címkék:
- akció
- Nagykörút
- Címkefelhő »
Katonás rendet vágnának a pesti dzsungelben
Most még bárki kirakhatja a fridzsiderét az erkélyre vagy kiírhatja az ablakára azt, hogy műkörmös, ez azonban nem mindig lesz így. Összefogtak ugyanis a kerületi főépítészek, hogy rendbe rakják Budapest egyes részeinek arculatát. Meghatároznák például, hogy milyen színűre lehet festeni egy épületet, és hogy melyiket lehet kivilágítani és melyiket nem. A volt budapesti főépítész szerint vannak ennél fontosabb kérdések is.
Nyár végéig kevesebb villamos jár a Nagykörúton
Hétfőtől érvényes a BKV nyári menetrendje, amelyet az iskolai szünet idejére vezetnek be. A Népszabadság szerint kevesebb lesz a Combino villamos a Nagykörúton, de a kirándulóhelyekre és strandokra vivő járatokat sűrítik.
Újraindult a tömegközlekedés Budapesten
Délután egykor elindult mindhárom metró, majd az összes HÉV, a buszok és a villamosok is - közölte a BKV illetékese az [origo]-val. Körülbelül három órára lesz teljes a fővárosi tömegközlekedés. Dél körül már folyamatos volt az autók haladása Budapest belső területein, bár az átlagosnál nagyobb volt a forgalom a Nagykörúton, a Rákóczi és az Üllői úton. Mintegy 300 rendőr segíti a közlekedést. Kora reggel mindössze 4-5 busz, 8 villamos és egy HÉV indult el a fővárosban a BKV sztrájkja miatt.
Félmilliót ér a rendőrségnek minden garázda neve
Szabálysértési- és büntetőeljárást is kezdeményez a rendőrség Budaházy György ellen, illetve kártérítést is követelnek tőle a rendőri eszközökben esett kárért. Március 15-én este a főtüntető felszólítására indultak el tüntetők a Nagykörúton, ahol később összecsaptak a rendőrökkel. A rendőrség félmilliót ajánl minden egyes garázda azonosításáért, miközben elbontja a kordont a Kossuth térről.
Mindent március 15.-éről
A Kossuth téri zászlófelvonáson és a múzeumkerti ünnepségen még csak bekiabálások voltak, Demszky Gábor főpolgármestert már megdobálták, este pedig a Nagykörúton összecsaptak a tüntetők és a rendőrök. Égő palackok repültek a rendőrök felé, akik könnygázzal oszlattak. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a nemzeti progresszióról szónokolt, Orbán Viktor Fidesz-elnök az összefogásnak örült, és a sikeresség útját ecsetelte. Az [origo] összeállítása a március 15-i eseményekről.
A cél szentesíti az odavezető utat
Korábban összegyűjtöttük, melyek azok a leggyakoribb szabálytalanságok, amelyeket azért követnek el az autósok, mert nem tudják, adott esetben hogyan rendelkezik a KRESZ. Azzal viszont tisztában van mindenki, tilos kanyarodósávból egyenesen továbbhaladni, vészvillogóval megállni a Nagykörúton vagy bicikliúton parkolni - csak hát nem érdekel mindenkit. Következzenek a vastag arcbőrűek különös szokásai.
Csőtörés miatt torlódás van a Nagykörúton
Dugó van a Nagykörúton egy csőtörés miatt, a reggeli csúcsforgalomban a környező utcákban is teljesen beállt a forgalom. A teljes helyreállítást késő estig eltarthat.
- címkék:
- Nagykörút
- csőtörés
- torlódás
- BKV
- Címkefelhő »
Budapestről a Balatonra tartanak az írek
Az írek hat éve vásárolnak Budapesten, annak is a Nagykörúton belüli részén. Az üzletek Dublinban köttetnek, vagyis a vevők látatlanban fizetnek a legtöbb ingatlanért. Mint hírlik, annak idején egy laptoppal útra kelt magyar csoport ügynökösködött, megmutogatva Budapest szépségeit az ingatlanhitelekhez könnyen hozzáférő íreknek.
Felforgatnák a pesti közlekedést a városvezetők
A Nagykörút és az M0-s közé álmodott új budapesti körúttal fejlesztené a fővárosi közlekedést a főpolgármester, Rogán Antal V. kerületi polgármester pedig az Astoriát alakítaná át körforgalommá. A terv szerint megtizedelnék az V. kerületen átmenő autóforgalmat is, átalakítanák a Kálvin teret és a Ferenciek terét, akár már jövőre. A külső körútról csütörtökön dönt a fővárosi közgyűlés.
Kiakadtak a kamionosok a zónás terven
Ha megvalósulna az MSZP javaslata, három hónap múlva a járőröző rendőrök üldözőbe vehetik, majd megbüntethetik azt a teherautót, amelyik a Nagykörúton belüli utcákba merészkedik. A fuvarozók szerint a terv éppen visszájára sülne el, ráadásul még áremeléshez is vezetne.
Zónákba kényszerítenék a fővárosi kamionokat
Kitiltaná a nagy kamionokat a Nagykörúton belüli területekről a fővárosi MSZP, a 7,5 tonnánál nehezebb teherautókat pedig a külső zónába is csak díjfizetés ellenében engedné be. A párt budapesti tanácsa a teherautó-forgalom csökkentéséért tárgyalásokat kezd az érintettekkel - jelentette be Buány Sándor, a szervezet elnöke.
- címkék:
- Nagykörút
- fővárosi MSZP
- zóna
- díjfizetés
- MSZP
- Címkefelhő »
Csattanás a koszos úton
Bár jogszabály írja elő, hogy az utakat tisztán kell tartani, mégis sok építkezés vagy földút közelében gyakran több száz méteren keresztül vastag por és sárréteg fedi a burkolatot. Annak jártunk utána, ki a felelős, ha egy baleset egyértelműen a beszennyezett, csúszós út miatt következik be. A témának az ad különös aktualitást, hogy fél Budapestet feltúrták az út- és metróépítés miatt; nem árt résen lenni jó néhány forgalmas útszakaszunkon.
Guiness-rekordkísérlet Combino-futással
A világ leghosszabb villamoson való futásával Guiness rekord felállítására törekszik a BKV Zrt.
A körút és a metró vonzó Ferencvárosban
Miközben a Ferencváros megújulása jegyében folyamatosan épülnek az új társasházak, továbbra is bőven vannak a kerületnek olyan részei, amelyeket a lakásvásárlást fontolgatók mindenképpen elkerülnének. A többség elsősorban a Nagykörút, illetve a metróvonal vonzáskörzetébe költözne. A használt lakások árai nem magasak, és új építésűből is lehet kedvezőnek számító áron válogatni.