fővárosi MSZP

címke rss

Jogerősen is képviselő lett Kivágóné utódja

A Legfelsőbb Bíróság is elutasította azt a kifogást, amely a Kivágó Iván Györgyné fővárosi képviselői utódjaként kiválasztott Bihary Gábor jelölését támadta meg. Az egyik állampolgár azért emelt kifogást, mert a Fővárosi Választási Bizottságnak az EP-választásra delegált tagjai is szavaztak róla.

Burány szerint nincs jó helyzetben MSZP

Itthon2009.02.12, 07:14

Nem tervezi a lemondását az MSZP fővárosi elnöke amiatt, hogy az elmúlt hetekben két kerület szocialista polgármesterét is bűncselekménnyel gyanúsították meg. Burány Sándor erről a Népszabadságnak beszélt. A politikus szerint a szocialista párt nincs jó helyzetben.

Nincs elmozdulás a fővárosi MSZP - SZDSZ vitában

Itthon2008.03.03, 20:00

Az MSZP és az SZDSZ is változatlanul kitart eddigi álláspontja mellett, így a fővárosi Koalíciós Egyeztető Tanács keddi ülésén aligha várható a költségvetés körül kialakult koalíciós ellentét elsimulása - tudta meg  városházi forrásokból a távirati iroda.

Mérgesedik a viszony a fővárosi MSZP és SZDSZ között

Itthon2008.02.27, 16:52

Tárgyalni sem volt hajlandó a BKV paraméterkönyvéről a főváros városüzemeltetési bizottsága, mert a kormánypártiak szerint a testületnek nincs hatásköre leállítani a közlekedési cég járatritkítási terveit. Az ellenzék szerint a BKV megszegte a bizottság egy korábbi határozatát, amikor saját szakállára elkezdte az új menetrend terveinek egyeztetését. Demszky Gábor közben bejelentette, nem enged a szocialistáknak, akik a kórházak összevonásához kötik a költségvetés elfogadását.

Mellészavazásért büntet a fővárosi MSZP

Itthon2008.01.28, 21:47

Többségi szavazással hétfőn este, 17 év után először, pénzbüntetést rótt ki a Fővárosi Közgyűlés MSZP-frakciója több mint féltucatnyi képviselőre a kötelezően elrendelt, illetve az ajánlott szavazási módoktól eltérő decemberi voksolások miatt. A büntetéseket a képviselői alapdíj 3-10 százalékában állapították meg.

Zónákba kényszerítenék a fővárosi kamionokat

Itthon2007.09.23, 14:40

Kitiltaná a nagy kamionokat a Nagykörúton belüli területekről a fővárosi MSZP, a 7,5 tonnánál nehezebb teherautókat pedig a külső zónába is csak díjfizetés ellenében engedné be. A párt budapesti tanácsa a teherautó-forgalom csökkentéséért tárgyalásokat kezd az érintettekkel - jelentette be Buány Sándor, a szervezet elnöke.

Vérig sértődött az MSZP Demszky döntésein

Itthon2007.04.27, 16:44

A fővárosi MSZP frakcióvezetőjének nem tetszik, hogy szerinte Demszky Gábor főpolgármester és pártja vazallusként, méltóságukat megsértve kezeli őket. Csacskaság - mondja erre a liberálisok frakcióvezetője, aki nem látja akkora ügynek a két párt csütörtöki konfliktusát, és szerinte a szocialistáknak nem is kellene felnagyítaniuk azt.

Tarlós bunkózása tarkítja a koalíciós vitát

Itthon2006.11.30, 15:17

Tarlós István lebunkózta Demszky Gábort, a fővárosi MSZP összefogott a Fidesszel a csütörtöki fővárosi közgyűlésen és leszavazták az SZDSZ-t, amit "kis zavarnak" minősített a szabad demokrata frakcióvezető. A szocialisták és a szabad demokaták közötti viszony azért mérgesedett el, mert a főpolgármester nem akarja Gy. Németh Erzsébetet jelölni a főpolgármester-helyettesi posztra.

Koalíciós patthelyzet a fővárosban

Itthon2006.11.29, 18:14

Patthelyzet alakult ki a fővárosi MSZP és SZDSZ között Demszky Gábor keddi vétója után. Egyik fél sem engedett a szerdai tárgyaláson. A szocialisták ragaszkodnak ahhoz, hogy Gy. Németh Erzsébet legyen az egyik főpolgármester-helyettes, Demszky viszont továbbra sem akarja őt ezen a poszton látni.

A közös fővárosi listáról vitatkoztak a koalíciós pártok

Itthon2006.06.13, 22:46

Kedden este tárgyalóasztalhoz ült a fővárosi MSZP és az SZDSZ, hogy az önkormányzati választáson való együttműködésről egyeztessenek. Az SZDSZ nem fogadta el az MSZP ajánlatát, hogy közös listán induljanak. Az egyeztetések folytatódnak, így az is csak a későbbiekben derül ki, hogy az MSZP hajlandó-e támogatni Demszkyt, vagy külön jelöltet állítanak. Az viszont kiderült: az MSZP szerdán megnevezi fővárosi listavezetőjét és potenciális főpolgármester-jelöltjét.

Előző
  • 1
  • 2
Következő