munkaügy

címke rss

Nem minden hétvégi munkáért járna bérpótlék

Gazdaság2011.10.27, 15:06

Több ponton is változtatott korábbi elképzelésein a kormány, mire a parlament elé került a Munka törvénykönyvének tervezete. Nem csökkenne például a fiatalok szabadnapjainak száma, de még kevesebb kártérítés járna a jogellenesen elküldött munkavállalóknak. A tervezetben szerepelnek a korábban elhagyott bérpótlékok is, igaz, ezeket nem feltétlenül kellene alkalmazni.

Fél évet csúszhat az új Munka törvénykönyve

Gazdaság2011.10.13, 18:56

Néhány kérdésben közeledtek az álláspontok, azonban továbbra is éles vitapont a Munka törvénykönyvének érdekegyeztetési tárgyalásain a szakszervezetek jogainak kérdése. A túlórában, a kártérítési felelősségben és a szabályozás fél évvel való elcsúsztatásában egyetértettek a partnerek a csütörtöki egyeztetésen a szakszervezeti vezetők beszámolója szerint.

A jól keresőktől szedné be a szegények kieső pénzét a kormány

Gazdaság2011.09.20, 21:50

Az átlagbérnél többet keresőkre új terhet vet ki a kormány, hogy abból kompenzálják az adóváltozások miatt rosszul járó szegényebbeket - közölte kedden kora este a nemzetgazdasági minisztérium. A minimálbért jelentősen, 78 ezer forintról 92 ezer forintra emelné a kormány, ez a vállalkozásoknak jelentene óriási terhet, amelyet a kormány szintén kompenzálni kíván.

KSH: Március óta csökken a magyar átlagbér

Gazdaság2011.09.16, 10:53

Körülbelül ugyanannyival többen dolgoztak a versenyszférában, mint amennyivel kevesebben a költségvetési területen az év első hét hónapjában, az egy évvel korábbi időszakhoz hasonlítva. A tavaly júliusi adathoz mérten növekedett a nemzetgazdasági átlagbér, ugyanakkor március óta csökkentek mind a bruttó, mind a nettó fizetések.

Nem csökkentené a kivehető szabadságok számát az NGM az új Munka törvénykönyvében

Gazdaság2011.09.15, 14:34

Megmaradna a védett kor intézménye, nem szigorítanák a szabadságolás rendszerét, az apáknak öt nap fizetett pótszabadság járna - a Nemzetgazdasági Minisztérium ezekben a kérdésekben módosítana az új Munka törvénykönyvének tervezetén, miután egyeztetett a szakszervezetekkel.

Nem javul a foglalkoztatás a kereskedelemben

Gazdaság2011.09.14, 10:43

Bár egyes munkaügyi szabályok kedvezőbbé tették a kereskedelmi szektor helyzetét, az ágazat cégei alig tervezik a tevékenységük bővítését, így a foglalkoztatottság sem javul. A vasárnapi nyitva tartás korlátozásáról ugyanannyian mondták, hogy csökkentené a foglalkoztatást, mint ahányan azt, hogy nem változtatna rajta.

Munkahelyi kockázatmérésben segít cégeknek az uniós kezdeményezés

Archívum2011.09.12, 21:28

Húszmillió uniós mikro-, kis- és középvállalkozás munkahelyi kockázatokat vizsgáló tevékenységén segít egy közösségi kezdeményezés. Az internetes alkalmazás elsősorban azon cégeknek előnyös, amelyek nem tudnak költeni saját forrásból különböző rendszerekre.

Cafeteriával úszhatják meg olcsón a cégek a bérkompenzációt

Gazdaság2011.09.08, 10:08

A megfelelő bérezési és cafetériarendszer kialakításával alacsony költségen meg lehet felelni a kormány azon elvárásának, hogy az egykulcsos adórendszer bevezetése miatt rosszul járt munkavállalók kieső bérét kompenzálják a munkaadók.

Az Európai Bizottság is megvizsgálja a magyar Munka törvénykönyvét

Gazdaság2011.09.02, 19:11

Megvizsgálja az Európai Bizottság, hogy a készülő Munka törvénykönyve megfelel-e az uniós jognak - jelentette be Andor László EU-biztos. A biztos a nagy magyar szakszervezetek vezetőivel találkozott, akik arról beszéltek neki, hogy a jelenleg ismert tervezet "súlyosan veszélyezteti a magyar munkavállalók elemi jogait".

A kevés fiatal szakmunkás miatt panaszkodnak az osztrák munkaadók

Gazdaság2011.08.23, 10:15

Az osztrák iparosok és vállalkozók a kormányhoz fordultak, mivel szerintük kevés utánpótlás érkezik szakmunkásokból. A szövetség ösztöndíjat és alacsonyabb nyugdíjkorhatárt szeretne a fiataloknak ígérni, hogy pályán maradjanak.

Nem számít új munkahelyekre idén egy vállalkozási szövetség főtitkára

Gazdaság2011.08.22, 11:19

A német gazdaság lassulása, a vállalkozások devizahitel-problémái és az apadó vásárlóerő is közrejátszik abban, hogy idén már nem várható érdemi foglalkoztatásbővítés a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára szerint. Dávid Ferenc a hétfői Napi Gazdaságban azt mondta, a kedvezőtlen hangulat még a munkaerőpiac hagyományos őszi felfutására is rányomhatja a bélyegét.

BDO: Nem váltható pénzre a szabadság az Munka törvénykönyve új tervezete szerint sem

Gazdaság2011.08.18, 22:30

Öt területet említett a BDO Magyarország tanácsadó cég, amelyet eddig sem szabályozott megfelelően a Munka törvénykönyve, és az új koncepcióból is kimaradt. Ezek közé tartozik a munkaidő vezetésének kérdése vagy a prémiumfizetés szabályozása is.

Jövő évtől három évre csökken a szakiskolai képzés

Gazdaság2011.08.17, 17:11

Csökkent a kétkezi munka becsülete - többek között ez indokolja a kormány azon terveit, hogy 2012-től jóval nagyobb hangsúlyt fektetnek majd az oktatás gyakorlati részére, a szakiskolákban pedig három évre rövidül a képzési idő - mondta Czomba Sándor foglalkoztatásért felelős államtitkár.

Szinte minden ellenőrzésnél talált szabálytalanságot a munkaügyi felügyelőség

Gazdaság2011.08.08, 12:58

Az idei első fél évben 41 halálos kimenetelű munkahelyi baleset történt a munkaügyi felügyelőség adatai szerint. A hatóság 81 millió forint értékben szabott ki büntetést a munkaadókra, akiknél a vizsgált esetek 86 százalékában találtak szabálytalanságot. Egyes ágazatokban ez az arány 100 százalék körül alakult a felügyelőség szerint.

Az exportcégeknek köszönhetően dolgoznak többen Magyarországon, mint tavaly

Gazdaság2011.07.28, 10:07

10,8 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta, miután a foglalkoztatottak száma növekedett, a munkanélkülieké csökkent a második negyedévben az előző év azonos időszakához képest. A foglalkoztatás bővülése az exportra termelő ágazatok létszámbővítésének köszönhető a gazdasági minisztérium szerint.

A cégek és a merész dolgozók járhatnak jól az új munka törvénykönyvével

Gazdaság2011.07.27, 18:01

Több múlik majd a dolgozók és a munkáltatók egyéni alkuin, mint most, ha a parlament elfogadja a munka törvénykönyve múlt héten bemutatott tervezetét. Lehet majd alkudozni arról, hogy milyen beosztásban akarunk dolgozni, több pénzt szeretnénk több munkáért vagy többet lennénk otthon, valamennyivel kevesebb fizetésért. A javaslatot előkészítő egyik munkajogász az [origo]-nak azt mondta, rugalmasabb lett a szabályozás, ami több ponton a munkaadóknak, de nem csak nekik kedvez.

Júliusban indul, de várhatóan csak jövőre kap erőre a Szép-kártya

Gazdaság2011.07.21, 21:52

Csak akkor lehet a belföldi turizmus fejlődését célzó Széchenyi-pihenőkártyával fizetni nem szálláshely-szolgáltatásért, ha legalább egy éjszakát eltöltünk egy szálláshelyen. Egynapos kirándulásnál a programokra az utalvány ezért önmagában nem használható fel. A kártyáról szóló kormányrendelet nem rendez minden kérdést.

Enyhe béremelést terveznek a vállalkozók a GfK-Napi Gazdaság felmérése szerint

Gazdaság2011.07.20, 12:11

A GfK Hungária és a Napi Gazdaság közös, először publikált kis- és középvállalkozói indexe negatív tartományban volt, ami azt jelenti, hogy a vállalkozói döntéshozók enyhén gyengülő beruházási hajlandóságról számoltak be. A dolgozói létszám szinten maradhat, a bérek azonban némileg emelkedhetnek a kutatás szerint.

További elbocsátások várhatók az építőiparban az ÉVOSZ szerint

Archívum2011.07.15, 12:00

Az első négy hónapban 40 százalékkal kevesebb új szerződést kötöttek építőipari cégek, mint az egy évvel korábbi időszakban, miközben a kiírt pályázatok száma jelentősen csökkent. Az ágazati érdekszervezet szerint ezért további elbocsátások várhatók az építőiparban.

Túlóra, munkaidő, gyes - változások a munkaügyi szabályokban

Gazdaság2011.07.05, 19:28

Július 4-én elfogadta a parlament a munka törvénykönyve és több más foglalkoztatási jogszabály módosítását. Egyebek közt lehetőség lesz a hat hónapos próbaidőre, igaz, nem általános érvénnyel, mint ahogy eredetileg felmerült; a munkaadó döntheti el, hogy pénzt vagy pihenőidőt ad a túlórákért; a gyes alatt csak az első hat hónap során halmozódnak fel a kivehető szabadság napjai.

Német példára nyirbálná tovább a munkavállalói jogokat a kormány

Gazdaság2011.06.30, 18:13

"A foglalkoztatás viszonyait hozzá kell igazítani a valósághoz" - ezzel indokolta az [origo] kérdésére Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a munka törvénykönyvének tervezett változtatásait. A tárca a hazai cégek versenyképességét javítaná a bürokráciacsökkentő program második ütemével is, mely szeptemberben kerülhet a kormány elé.

Aggasztónak tartják a cégek szövetségei Rogán bérkompenzációs tervét

Gazdaság2011.06.20, 18:55

Szankciókkal kényszerítené ki a kormány, hogy a cégek kompenzálják azokat, akik a személyi jövedelemadó változása miatt rosszabbul jártak az idén. Ez azonban a munkáltatók érdekvédőinek nem tetszik. A béremelés kikényszerítése elbocsátásokhoz is vezethet az érdekszervezetek szerint, ugyanakkor arra is alkalmas lehet, hogy a "nem teljesen fehér" eszközökkel, de egyébként végrehajtott béremelést számon kérje az állam. Az egyik munkaadói szervezet azt állította, hogy nem egyeztették velük a lépést, és ez nem vall partnerségre.

NGM: Közel hatezer munkahelyet őriztek meg pályázatokkal

Gazdaság2011.06.20, 14:51

Új munkahelyek létrehozására és már meglévők megőrzésére nyújtott pályázati forrást a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), ennek keretében közel hatezer munkahely fenntartását vállalták cégek.

Milyen a tipikus céges csaló?

Gazdaság2011.06.15, 18:03

A gyenge ellenőrzés miatt könnyű dolguk van a vállalati csalóknak, a cégeknek alig 6 százaléka veszi figyelembe az intő jeleket - állította a KPMG tanácsadó társaság friss kutatása alapján. Az esettanulmányokból kiderül, hogy a tipikus csaló olyan középkorú férfi, aki pénzügyi területen régóta dolgozik a cégnél vezető beosztásban.

Ritkábbak lehetnek a munkaügyi ellenőrzések a kis- és középvállalkozásoknál

Gazdaság2011.06.07, 14:55

A múlt pénteken benyújtott új munkaügyi törvénycsomag alapján a BDO tanácsadó cég úgy véli, hogy a munkaügyi ellenőrzések fő csapásiránya a kis- és középvállalkozásokról a nagyobb foglalkoztatók irányába tolódik.

Háromról hat hónapra nő a próbaidő egy munkaügyi törvénycsomag alapján

Gazdaság2011.06.03, 17:31

Negyvennégy órát lehet majd dolgoztatni negyvenórányi bérért olyan átmeneti időszakban, amikor a leállás miatt kiesett munkaidőt kell pótolni. Ezt is tartalmazza az a törvénycsomag, amelyet pénteken nyújtott be a kormány a parlamentnek. Szerepel még benne többek közt az is, hogy az eddigi három helyett hat hónapos próbaidőt írhatnak elő a munkáltatók.

Ötmilliárd forint támogatást nyert több száz cég munkahelyek létrehozására, fenntartására

Gazdaság2011.05.31, 15:47

Négyszer annyi hazai kis- és középvállalkozás nyújtotta be pályázatát a Nemzetgazdasági Minisztérium vissza nem térítendő támogatására, mint tavaly. A nyertesek - akik közt ötmilliárd forintot osztottak szét a pályázaton - több mint háromezer új munkahelyet hoznak létre, és több mint ötezer munkahelyet tartanak meg.

Kényszer-végelszámolást kezd a bíróság a nem működő cégekkel szemben

Gazdaság2011.05.16, 15:41

Míg tavaly összesen 42 új kényszer-végelszámolás indult, addig az idén az első három hónapban már 3060. A végelszámolás alá került cégek között növekszik a kft.-k, a nagyobb árbevételű, valamint a korábban nyereséges cégek aránya.

Milliós összegeket nyerhetnek a családbarát munkahelyek

Gazdaság2011.05.13, 15:41

Akár két és félmillió forintot is kaphatnak azok a munkáltatók, amelyek nyernek a megújult tartalommal meghirdetett Családbarát Munkahely elnevezésű minisztériumi pályázaton.

Vezetőt vált a Generali-Providencia

Gazdaság2011.05.10, 12:38

Erdős Mihály lesz a Generali-Providencia Biztosító új elnök-vezérigazgatója július elejétől.

A munkáltatók örülhetnek az üdülési csekk megszüntetésének

Gazdaság2011.04.08, 14:00

A tervek szerint 2012 végén megszüntetik az üdülési csekket, és teljesen átveszi a helyét a Széchenyi Pihenő Kártya. A munkáltatóknak ez adminisztrációs könnyítést hozhat, a dolgozók akkor örülhetnek, ha elég széles lesz az elfogadói kör. Megszűnik a fekete másodpiac is, mivel a bankkártyához hasonló plasztikon a papíralapú utalvánnyal szemben nem lehet majd túladni.

A kisvállalkozásoktól viszik el a munkaerőt az autós fejlesztések

Archívum2011.03.18, 12:58

Az Audi és az Opel gyárbővítései a kis és közepes vállalkozásoktól vehetik el a szakképzett munkaerőt, akik pótlása nem lesz egyszerű feladat - véli egy képzési egyesülés elnöke.

Kényszerű elbocsátások az Opelnél

Gazdaság2011.03.18, 11:56

Mintegy 1200 dolgozó elbocsátása várható az Opel bochumi gyárában az üzemi tanács pénteki közlése szerint. A leépítést az anyavállalat, a General Motors szorgalmazza. A háttérben az áll, hogy az eredeti tervekhez képest kevesebben távoztak önként a cégtől.  

További 150 fejlesztőt vesz fel az Ericsson Magyarország

Archívum2011.03.10, 10:49

Az Ericsson Magyarország 150 magasan képzett munkatárssal bővíti magyarországi bázisát, s így a nyárra 1650-re nő az itteni alkalmazottak száma.

A VOSZ elutasítja a kormány beavatkozását a bérekbe

Gazdaság2011.03.10, 14:03

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) visszautasította, hogy parlamenti erők vagy a kormány beavatkozzanak a vállalkozók belügyeibe, s kényszerítő eszközöket alkalmazzanak a bérek emelésére. Közleményükben javaslatot tesznek egy vállalkozásvédelmi bizottság létrehozására.

Nyolc százalékkal emeli a béreket a magyar Hankook

Archívum2011.03.08, 17:20

Átlagosan nyolc százalékkal emeli a munkavállalói béreket  január elsejei visszamenőleges hatállyal a Hankook Tire Magyarország Kft - közölte a rácalmási gyár.

Tízezer fővel bővítenek a Mercedes gyárak

Archívum2011.02.24, 16:19

Világszerte több mint 10 ezer új munkatárs felvételét, illetve bérlését tervezi a Mercedes autókat gyártó Daimler, a létszámnövelés  a cég kecskeméti üzemét is érinti, ahol jövő év első negyedében indul a sorozatgyártás.

BDO: Munkaügyi vizsgálatsorozat indult a bankszektorban

Állás 20112011.02.22, 14:51

A bankszektorban a munkaügyi hiányosságok jelentős része a munkaidő, a pihenőidő szabályaihoz, illetve a munkaidő-nyilvántartáshoz kapcsolódik - derült ki a BDO Magyarország tanácsadócég elemzéséből. A társaság szerint februárban komoly munkaügyi vizsgálatsorozat indult a bankszektorban.

Indulhat a céges nyugdíjszolgáltatás

Gazdaság2011.02.15, 12:28

Várhatóan márciusban megkezdi működését az első vállalati nyugdíjszolgáltató - olvasható a Napi Gazdaságban.

Jelentős leépítésre készül a Nokia

Gazdaság2011.02.11, 14:17

Konkrétan nem meghatározott, de nagy létszámú leépítésre készül a Nokia, egyelőre arról sincs hír, hogy a karcsúsítás érinti-e a komáromi gyárat.

Rekord munkahelyteremtés a Boschnál

Archívum2011.01.26, 17:01

A kereslet növekedésének köszönhetően több, mint 16 ezer új munkahelyet hoz létre világszerte a jelentős magyarországi érdekeltséggel is rendelkező Bosch.

Kémkedés a Renault-nál: kínai cég lehetett a végső megrendelő

Gazdaság2011.01.07, 09:04

Kínai cég lehetett a végső megrendelője a Renault elektromos autóiról kilopott ipari titkoknak - állítja belső, céges informátoraira hivatkozva a Le Figaro. A lap szerint a francia titkosszolgálatok is ezt a felvetést tartják a legvalószínűbbnek.

125 embert küld el a GE Hajdúböszörményben

Gazdaság2011.01.04, 10:33

A több mint 950 munkahelyből 125 szűnik meg a GE hajdúböszörményi vákuumtechnikai alkatrész- és gépgyárában - derül ki a keddi Hajdú-bihari Naplóból. Az országban közel ezer embert épít le a cég.

Leépítési hullám a nagy gyógyszercégeknél

Gazdaság2010.11.19, 12:05

A generikus készítmények támasztotta versenyre és a kormányok egészségügyi reformja miatti árcsökkenésre hivatkozva  sorra jelentik be leépítési terveiket a nagy gyógyszergyárak.

Létszámban is bővít a Siemens

Archívum2010.11.16, 13:58

A közel jövőben a Siemens legalább száz munkatárs felvételét tervezi, miközben nagyobb szerepet kívánnak szánni a hazai beszállítóknak is - jelentette be a Dale A. Martin a társaság nyáron kinevezett elnök-vezérigazgatója.

Megmenekül az elbocsátástól a GE 461 alkalmazottja

Archívum2010.11.12, 12:05

Átszervezésekkel 461 munkahelyet őriz meg a General Electric (GE) magyarországi gyáraiban. Korábban a multinacionális fényforrásgyártó azt jelentette be, hogy 2010-2011-ben összesen 2570 munkahelyet szüntetnek meg.

Csúcson a görög állástalanok száma

Archívum2010.11.11, 14:33

Augusztusban 12,2 százalékra nőtt a görög munkanélküliségi ráta, ami a negyedik legnagyobb az Európai Unióban.

Nem lesz sztrájk a Rail Cargonál

Archívum2010.11.11, 18:46

Nem lesz sztrájk a Rail Cargo Hungáriánál tervezett leépítés miatt, miután egyezség született a szakszervezetekkel.

Tíz százalékos rendkívüli fizetésemelés a Google-nál

Archívum2010.11.10, 15:29

A Google 23 ezer dolgózója kap 10 százalékos rendkívüli fizetésemelést jövő év januártól, de előtte ezer dolláros karácsonyi pénzzel is meglepik az alkalmazottakat.

A szakmunkások kerülhetnek a bérvita középpontjába

Archívum2010.11.08, 12:36

A jövő évi béremelésekről folyó tárgyalásokon a szakmunkások bérminimumának megállapításáról lehet a legnagyobb vita - mondták az [origo]-nak a munkaadói és munkavállalói oldal képviselői. A minimálbérről sem egyeznek az álláspontok, a szakszervezetek szerint legalább 9 százalékkal kellene emelni, hogy ne romoljanak a munkavállalók reálpozíciói, erről azonban a munkaadók hallani sem akarnak.

Nyolcvan százalékban magyar cégek építik a kecskeméti Mercedes gyárat

Archívum2010.10.21, 19:57

Már a gépeket szerelik a tető alá került kecskeméti Mercedes gyárban, melyet 80 százalékban magyar vállalkozások építenek, s ahol 2012 elejétől indul meg a gyártás.

Ötezer munkatársát küldi el az Unicredit Olaszországban

Gazdaság2010.10.18, 13:14

Olaszországban 4700 alkalmazottját küldi el az Unicredit öt év alatt, amivel párhuzamosan 230 bankfiókját is becsukja.

VDSZSZ: Félezer vasutast küld el a Rail Cargo

Gazdaság2010.10.13, 14:09

A teherfuvarozó Rail Cargo Hungária 460 alkalmazottjától készül megválni - állítja Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete, ami miatt sztrájkot helyezett kilátásba az érdekvédelmi szervezet. A Rail Cargo Hungaria szerdán közleményben megerősítette a hírt.

Harmincezerrel több új állás volt szeptemberben

Gazdaság2010.10.08, 16:05

A foglalkoztatók szeptemberben 28 400 új álláslehetőséget jelentettek be, így egy hónap alatt 4,5 százalékkal, az előző év azonos időszakához képest közel hasonló mértékben, 4,2 százalékkal nőtt a bejelentett új állások száma - derül ki az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) honlapján közölt legfrissebb munkaerő-piaci adatokból.

Hét hónap után esett a foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban

Archívum2010.10.06, 16:02

A várt növekedés helyett csökkent a foglalkoztatás az amerikai magánszektorban szeptemberben az ADP munkaadói szolgálat szerdán közölt adata szerint.

Leépítés lesz a magyarországi Alstomnál

Gazdaság2010.10.05, 17:11

Világszerte négyezer embert küld el a francia Alstom vállalatcsoport, melynek egyik üzletága a budapesti metróba szánt kocsikat is gyártja. Hogy Magyarországon hány embert kell kirúgni, egyelőre nem tudni.

Bezárják az antwerpeni Opel-gyárat

Archívum2010.10.04, 15:26

Nem sikerült befektetőt találni a General Motors (GM) által felszámolásra ítélt antwerpeni Opel-üzem továbbműködtetésére, így az 1200 dolgozót foglalkoztató termelő részleg az év végéig bezár - közölte az Opel belgiumi képviselete.

Főiskolákat és amerikai nagyvállalatokat hoz össze Obama

Archívum2010.10.04, 21:12

Az önkormányzati főiskolák és a vezető amerikai nagyvállalatok partnerségére épülő munkaerő-képzési programot hirdetett meg hétfőn Washingtonban Barack Obama amerikai elnök.

Bruttó 450 ezertől a varrodai segédmunkáig - Állásbörze Józsefvárosban

Állás 20112010.09.29, 21:45

Kedden és szerdán közös állásbörzét rendezett három budapesti kerület (VII., VIII., IX.) munkaügyi kirendeltsége Józsefvárosban. Az álláskínálat széles skálán mozgott: a bruttó 450 ezres idegen nyelvű ügyfélszolgálati pozíciótól a minimálbéres varrodai segédmunkáig. A standok között sétálva és a résztvevőkkel beszélgetve előjöttek a jelenlegi álláspiac problémái: jutalékos munkák számlára biztosítóknál, a szakmai tapasztalat hiánya és a diplomás túlképzés. Riport a VIII. kerületi Mátyás térről.

150 ezer új munkahelyet ígér a kormány 2011-2014 között

Archívum2010.09.27, 20:22

Az új kormány a következő tíz évben egymillió új munkahelyet kíván létrehozni, ebből 2011-2014 között 150 ezret - mondta Czomba Sándor a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a Baross Gábor Társaság  rendezvényén.

Megugrottak a német bérek

Gazdaság2010.09.23, 12:12

A Németországban tapasztalt robusztus gazdasági növekedést érzik a munkavállalók is: a második negyedévben átlagosan 2,3 százalékkal nőttek a reálbérek az egy évvel korábbihoz képest; ekkora növekedésre az indexszámítás megkezdése, 2007 óta nem volt példa.

Budapesten bővíti kutató bázisát a Nokia Siemens

Archívum2010.09.13, 14:34

Száz mérnök felvételével bővíti budapesti kutatás-fejlesztési központját a Nokia Siemens Networks.

Elmarad a pilótasztrájk a Malévnél

Archívum2010.09.13, 17:40

Nem sztrájkolnak a Malév pilótái szerdán, miután sikerült megállapodniuk a légitársaság vezetésével a pihenőidőről, illetve a bérről.

Fellendülőben a munkaerő-kölcsönzés

Archívum2010.09.09, 16:21

A munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó Adecco Magyarország Kft. által kölcsönzött munkavállalói létszám a nyár végére megközelítette az 5 ezer főt, amely rekord a cég életében, 25 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszaki létszámot - közölte a cég.

Fokozottan ellenőrzi a szüretelőket az APEH

Archívum2010.09.09, 18:03

A szüret közeledtével fokozottan figyel a szőlőszedők foglalkoztatására az APEH - jelezte az adóhatóság észak-magyarországi regionális igazgatósága.

Az állások és az álláskeresők száma is csökkent augusztusban

Gazdaság2010.09.09, 16:26

A nyilvántartott álláskeresők száma augusztusban 546 100-ra, az előző hónaphoz képest 0,7 százalékkal csökkent Magyarországon, annak ellenére, hogy a nyolcadik hónapban havi összehasonlításban tovább csökkent az új állások száma - derül ki az Állami Foglalkoztatási Szolgálat honlapján közölt legfrissebb munkaerő-piaci adatokból.

Meglepetésre csökkent a foglalkoztatottak száma az amerikai magánszektorban

Archívum2010.09.01, 16:22

A várt növekedés helyett augusztusban csökkent a foglalkoztatás az amerikai magánszektorban - jelentette az ADP munkaadói szolgálat szerdán.

Alig nőhet a foglalkoztatás a munkaadók szerint

Archívum2010.09.01, 16:09

A munkáltatók továbbra sem terveznek jelentős munkaerő-felvételt: 3 hónapon belül összesen 0,3 százalékos, egy év távlatában pedig még mindig csak 0,6 százalékos, mérsékelt létszámnövekedéssel számolnak - derül ki az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) legfrissebb, III. negyedéves munkaerő-gazdálkodási felméréséből.

Ötödével nőttek a minimálbérek Kínában

Archívum2010.08.19, 19:19

A legtöbb kínai tartományban több mint 20 százalékkal emelkedtek idén a minimálbérek - jelentette a China Daily angol nyelvű napilap. A legmagasabb sanghaji minimálbér átszámítva így is csak 36 ezer forintnak felel meg.

70 milliót is kaphatnak az Opeltől elbocsátott munkások

Archívum2010.08.17, 15:50

Az Opel bochumi üzemének 5 ezer alkalmazottja közül 1800-at bocsátanak el, a végkielégítések maximuma átszámítva elérheti a 70 millió forintot is. A szentgotthárdi Opelt várhatóan nem érinti a létszámleépítés.

Kevesebb emberrel termelt többet a német feldolgozóipar

Archívum2010.08.16, 13:19

Júniusban 2,7 százalékkal kevesebben dolgoztak a német feldolgozóiparban, mint egy évvel korábban.

Vádemelést javasol az NNI a korábbi munkaügyi főfelügyelők ellen

Itthon2010.08.02, 16:25

Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség visszaéléssel gyanúsított vezetőinek ügyében. A vezetők a gyanú szerint hamis igazolásokkal juttattak be közbeszerzési pályázatokra munkaügyi szabálytalanságokat elkövető cégeket, és ezzel hivatali visszaélést és közokirat-hamisítást követtek el.

400 ezer embert érint az egyszerűsített foglalkoztatás

Archívum2010.07.30, 15:22

Augusztus elsejétől egyszerűbben lehet foglalkoztatni az alkalmi és az idénymunkásokat, előbbiek után ezer, utóbbiak után napi 500 forint közterhet kell fizetni.

Tőtös Zsolt vezeti a Borsodi Sörgyárat

Archívum2010.07.29, 16:35

Augusztus elsejétől Tőtös Zsolt tölti be a Borsodi Sörgyár Zrt. vezérigazgatói pozícióját.

Harmadával kevesebbet keresnek Németország keleti részén

Gazdaság2010.07.28, 20:08

Még mindig nem sikerült kiegyenlíteni a munkaerő költségeket Németország keleti és nyugati tartományai között, utóbbiakban akár harmadával is többet kereshetnek.

Magyar Nemzet: A munkaügyi felügyelet vizsgálatot indított a tescós bérkifizetések miatt

Gazdaság2010.07.28, 14:02

A munkaügyi hatóság vizsgálja a Tesco áruházait, mert az egyik szakszervezet szerint az áruházlánc pénztárosai nem kapták meg a törvényben előírt, úgynevezett szakmaibér-minimumot - írja a Magyar Nemzet. Az áruházlánc álláspontja szerint a hatályos jogszabályok szerint nem kötelező alkalmazni a bérminimumot a pénztárosok esetében.

Ezerrel bővít a tiszaújvárosi Jabil

Gazdaság2010.07.22, 13:32

Ezer új munkavállaló - köztük 200 diplomás - felvételét indította el az elektronikai termékeket gyártó Jabil tiszaújvárosi gyára.

Mire figyeljen a diák, ha munkát vállal?

Archívum2010.05.13, 20:00

Közeleg a nyári diákmunka-szezon, egyre többen érdeklődnek a munkalehetőségek iránt. Milyen előnye van a diákszövetkezeteknek, mit hagy ki a diák, aki szerződés nélkül vállal munkát, legális-e az ingyen gyakornokság? Hasznos információk a diákmunkáról az [origo]-n.

Új tb-szabályok az EU-ban - mire kell figyelni?

Gazdaság2010.05.04, 20:26

Érdemes átvizsgálni a kiküldetési szabályzatokat azoknál a cégeknél, ahol az alkalmazottak külföldön is végeznek munkát, mivel május elsejétől új társadalombiztosítási szabályokat vezettek be az EU-ban.

Sokat lehet spórolni a külföldi terjeszkedésen

Archívum2010.05.03, 12:11

A magyar kis- és középvállalatok mérföldekkel rosszabb feltételekkel indulnak a nemzetközi piacok meghódítására, mint a nagyvállalatok. Nem biztos, hogy céget is kell alapítani külföldön a terjeszkedéshez, sokat lehet spórolni a külkereskedelmi képviselet vagy fióktelep létesítésével, illetve az adóregisztrációval.

Mire számíthat a munkavállaló, ha megszűnik a cége?

Gazdaság2010.05.14, 15:03

Bár lassulni látszik a megszűnő cégek számának növekedése, de egyértelműen érezhető a válság a magyar gazdaságban. A céghalál a munkavállalókat biztosan érinti, de egyáltalán nem mindegy, hogy a cég milyen módon szűnik meg, illetve hogy pontosan milyen jogi formában foglalkoztatták az alkalmazottakat. Munkajogi tanácsok az [origo]-n.

Százmilliós támogatás munkahelymegőrzésre Győrben

Gazdaság2010.07.22, 12:01

Megduplázta a győri mikro- és kisvállalkozások támogatására szánt keretet a helyi közgyűlés, így 100 millió forintra pályázhatnak a munkahelyek megőrzése érdekében az idén az érintettek - közölte Simon Róbert (Fidesz) alpolgármester.

Még 200 millióval tartozik dolgozóinak a Piszkei Papír

Gazdaság2010.07.22, 13:35

A 2008 decemberében leállított lábatlani Piszkei Papír egykori 400 dolgozójának fele még nem kapta meg az összes járandóságát, nekik 200 millió forinttal tartozik a felszámolás alatt álló vállalat - mondta el az ÁFI Felszámoló és Vagyonkezelő Zrt. felszámolóbiztosa.

Nem tervez béremelést a magyar cégek közel fele

Archívum2010.04.23, 09:00

A magyarországi vállalatok 45 százaléka tavaly sem emelt bért, és 43 százalékuk idén sem tervezi. Az idén bérfejlesztést végrehajtani szándékozók  között is jelentős a szórás, nyílik a bérolló - derül ki a DGS Global Research és az Ernst and Young közös felméréséből.

Kevesebb jut nyugdíjra a cafeteria megadóztatása miatt

Gazdaság2010.04.21, 13:22

Érezhetően visszaesett a munkáltatói befizetések összege az önkéntes pénztáraknál a januárban bevezetett új cafeteria-szabályok miatt, különösen az önkéntes nyugdíjpénztári befizetések csökkentek.

Kevesebben kaptak 13. havi bért tavaly

Gazdaság2010.07.22, 13:38

Tizenegy százalékkal kevesebb munkavállaló kapott 13. havi bért 2009 végén, mint egy évvel korábban, az érintettek azonban átlagosan 16 százalékkal több pénzt kaptak - derül ki a Workania internetes állásportál megbízásából készült fizetési felmérés első negyedéves eredményeiből.

Munkaügyi jogsértések 100-as listáján a Tesco

Gazdaság2010.06.03, 15:07

Munkahelyi jogsértések száma alapján állított össze egy 100-as lajstromot a feketelista.hu. Az összesítésben az élmezőnybe került a Tesco, amelyre ezek miatt 60 millió forint bírságot szabtak ki tavaly. A lebukott cégek 40 százaléka az építőiparban tevékenykedik.

Adórendszert egyszerűsítene és kitolná az eurót Járai

Gazdaság2010.04.19, 13:49

Járai Zsigmond szerint az új kormány feladata egyebek mellett egyszerűsíteni az adórendszert és csökkenteni az elvonásokat. A volt pénzügyminiszter nem látja realitását az euró bevezetésének.

Nem hisznek a könnyebb hitelezésben a vállalkozások

Archívum2010.04.19, 14:48

Optimistábbak a bankok a vállakozásoknál. A KPMG által megkérdezett vállalatok döntő többsége szerint a közeljövőben továbbra is csak a jelenlegi, szigorúbb feltételekkel juthatnak banki hitelhez, míg a bankok közel fele a szigor enyhülésére számít már 2011-től.

A válság felértékelte a vállalatirányítást

Archívum2010.04.19, 16:38

A válság felértékelte a vállalatirányítást, a cégek felismerték a tudatos kockázatkezelés jelentőségét - hangzott el a Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) hétfői budapesti rendezvényén, ahol ismertették az első magyarországi vállalatirányítási felmérést.

K&H: A kkv-k bíznak az új kormányban

Gazdaság2010.04.19, 13:31

A kkv-k körében közvetlenül az országgyűlési választások előtt végzett kutatás során kiderült, nagy bizalommal várják az új kormány gazdaságpolitikáját, és leginkább a közterhek csökkentésében látják versenyképességük növekedésének lehetőségét.

Megszűnik a párkányi papírgyár

Gazdaság2010.03.31, 11:09

Tömeges elbocsátás kezdődik a párkányi papírgyárban. Június végéig maradék 298 alkalmazottjától is megválik a Smurfit Kappa - írja az Új Szó című szlovákiai magyar napilap szerdán.

Egyre több ingyen munkát várnak el a cégek

Archívum2010.02.19, 11:38

A gazdasági visszaesés, a válságkezelő intézkedések és a megemelt minimálbér miatt az eddig megszokottnál gyakrabban sértik meg a cégek a munkaidőre vonatkozó szabályokat, a munkaügyi hatóság adatai szerint egyre többen túlóráznak ingyen a munkaadójuknak. A részmunkaidőben, rugalmas időkeretben, vagy távmunkában alkalmazottak többsége naponta legalább 8 órát dolgozik.

70 milliós csúcsbírság a munkaügyi feketelistán

Állás 20112009.12.09, 08:13

Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség kimutatásai alapján készült összeállítás szerint a kiszabott munkaügyi és munkavédelmi bírságok összege megközelíti az 5,1 milliárd forintot. A megbírságolt cégek listáján az első ötven mindegyikét már legalább ötmillió forintra megbüntette a hatóság - áll a feketelista.hu felmérésében.

Módosulhat a munkaügyi perek költségviselése

Állás 20112009.09.25, 13:43

Még az idén az Országgyűlés elé kerülhet a munkaügyi perek költségviseléséről szóló törvény módosítása, miután a kormányzati oldal és a munkáltatók is támogatták a munkavállalók erre vonatkozó javaslatát az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) plenáris ülésén pénteken.

A túlórapénzek kifizetését követelik a tűzoltók

Itthon2009.04.10, 00:53

A túlórapénzekért küzd a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete, ezért demonstrációt szervez a Legfelsőbb Bíróság épülete elé. A szakszervezet az EU többi országához hasonlóan Magyarországon is bevezetné a 40 órás munkahetet a jelenlegi 48 órás helyett.

Közokirat-hamisítás a gyanú a munkaügyi főfelügyelők ellen

Itthon2009.03.24, 06:43

Közokirat-hamisításra változtatta a korábbi hivatali visszaélés gyanúját a nemzeti Nyomozó Iroda az Országos Munkaügyi és Munkavédelmi Főfelügyelőség vezetőinek ügyében. A két férfi és több munkatársa ellen tavaly indult eljárás, mivel állítólag szabálytalanságok miatt elmarasztalt cégeknek hamis igazolásokat adtak arról, hogy tiszták.

Ősz óta 23 ezren lettek munkanélküliek

Gazdaság2009.03.23, 17:10

Több mint 23 ezer ember vesztette el munkáját csoportos létszámleépítés során 2008. október elseje és 2009. március 20-a között - tájékoztatta a   Foglalkoztatási és Szociális Hivatal az Országgyűlés Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottságát a bizottság hétfői ülésén.

Tabu lett a fizetésemelés

Gazdaság2009.03.23, 19:20

Idén nem számít fizetésemelésre a fejlett országok munkavállalóinak többsége. Az Egyesült Államokban és Európában végzett felmérés szerint a megkérdezetteknek mintegy kétharmada mondta azt, hogy az idén valószínűleg nem számolhat ilyesmivel.