MNB

címke rss

Átírták az alkotmányellenes jegybanktörvényt

Itthon2016.04.21, 13:34

A jövõben csak a Magyar Nemzeti Bank által alapított gazdasági társaságok azon adatait védheti titkosság a jegybanktörvény szerint, amelyek kiadása veszélyeztetné a társaságok versenyképességét. 

Még az egyenleget sem árulta el a befektetési cég

Gazdaság2016.04.21, 10:32

A jegybank felfüggesztette a Globalinvest Zrt. portfóliókezelésre vonatkozó tevékenységi engedélyét, mert súlyos nyilvántartási és tájékoztatási hiányosságokat követett el.

Az MNB alapítványai közzétették, mennyiért vettek ingatlanokat

Gazdaság2016.04.20, 12:42

A jegybank Pallas Athéné alapítványai 2014 óta 11 ingatlant vásároltak és vettek át, összesen 18 milliárd forintért. Az alapítványok a jegybanktól összesen 266 milliárd forintnyi vagyont kaptak, aminek a nagy részét állampapírban tartják.

Balog: Három dolognak köszönhetõ az MKB sikere

Gazdaság2016.04.20, 11:49

Nyereséggel zárta 2016 elsõ negyedévét az MKB Bank, ilyen jó eredményt hat éve nem sikerült elérni. Mielõtt az állam megvette, évi százmilliárdos veszteséget termelt. Balog Ádám szerint a siker a bank megtisztításának, átszervezésének és az üzleti szegmensek teljesítményének köszönhetõ. Az elnök-vezérigazgató a bankszektor elõtt álló legnagyobb kihívásként a digitalizációt emelte ki, ez lehet a kitörési pont az MKB számára. Balog Ádám azt mondta, nem is volna lehetséges, hogy többet keressen ötmillió forintnál, hiszen az unió folyamatosan felügyeli a bankot.

30 milliós bírságot kapott egy bank

Gazdaság2016.04.19, 10:08

A jegybank összesen 28,7 millió forint bírság megfizetésére és a jogsértõ állapot megszüntetésére kötelezte a Sopron Bank Burgenland Zrt.-t többek között tõkeszámítási, számviteli, eszközminõsítési, fedezetértékelési, illetve a tartalékképzési és belsõ ellenõrzési tevékenységét érintõ egyes hiányosságok miatt.

Ne nagyon számítson már kamatcsökkentésre

Gazdaság2016.04.16, 13:30

Egyre szûkebb tere van a további alapkamat-csökkentésnek Magyarországon Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikáért, pénzügyi stabilitásért és hitelösztönzésért felelõs ügyvezetõ igazgatója szerint.

Õsszel már a felújított épületében oktatna az MNB alapítványa

Gazdaság2016.04.12, 16:39

Javában zajlik a régi budai városháza felújítása: nettó 1,2 milliárdért hamarosan szerkezetkész az épület, azonban a felújítás második szakaszára még nem kötöttek szerzõdést. Mindezek ellenére a Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány úgy tervezi, hogy 2016 szeptemberében már taníthatnak a jegybank alapítványának Oktatási központjában.

A külföldiek egyre kevésbé finanszírozzák Magyarországot

Gazdaság2016.04.12, 16:30

A külföldi befektetõk egy év alatt 2230 milliárd forint állampapírtól szabadultak meg. Sok állampapírt vettek a bankok, a lakosság és az MNB alapítványai, ez már az Európai Központi Bank figyelmét is felkeltette.

A jegybank alapítványa alig költött a pénzébõl

Gazdaság2016.04.11, 15:42

A jegybank egyik alapítványa, a Pallas Athéné Domus Animae nyilvánosságra hozta részletes gazdálkodási adatait. Az alapítvány 60 milliárdot kapott a jegybanktól, és egy ingatlant a budai Várban. Az alapítvány egyelõre alig költött a vagyonából, csak 467 millió forintnyi támogatás kiosztásáról írt alá szerzõdést.

Az MNB alapítványai elárulták, mihez kezdtek az MNB pénzével

Gazdaság2016.04.11, 15:41

A jegybank alapítványai nyilvánosságra hozták, mennyi vagyont kaptak a jegybanktól, és mibe fektették a kapott pénzt. A hat alapítvány összesen 266,4 milliárdnyi vagyont kapott, ami a befektetések miatt 0,83 milliárdot fialt. A pénz nagy részét, 197 milliárdot állampapírban tartják, 7,8 milliárdot pedig bankbetétben. 37,7 milliárdból cégrészesedéseket vettek. Az alapítványoknak összesen 24,5 milliárd forint értékû ingatlanvagyonuk van. 

Milliárdokért újítják fel az MNB-alapítványok ingatlanjait

Gazdaság2016.06.06, 12:10

A jegybanki alapítványok több épületét a Magyar Építõ Zrt. újíthatja fel. A munkálatokért összesen 3,7 milliárd forintot kapnak. 

Újabb közvetítõ akadt fenn a felügyeleti rostán

Gazdaság2016.04.08, 19:15

Bejelentés hiányában végzett tõkepiaci függõ ügynöki tevékenységet az Alabama Limit Kft. egy ciprusi társaság részére – állapította meg az MNB, amely eltiltotta a társaságot a jogosulatlan tevékenység végzésétõl, s egyben 20 millió forint piacfelügyeleti bírság megfizetésére is kötelezte - közölte a felügyeleti jogkört ellátó MNB.

Mindenki az MKB eladásán dolgozott

Gazdaság2016.04.07, 15:22

Valamennyi neves magyar tanácsadó cég és ügyvédi iroda az MKB eladásán dolgozott az elmúlt fél évben a Figyelõ cikke szerint.

Hét éve nem volt ilyen kevés devizája az MNB-nek

Gazdaság2016.04.07, 11:35

Márciusban 4,164 milliárd euróval megcsappantak az MNB devizatartalékai, és hétéves mélypontra, 27,551 milliárd euróra csökkentek, derül ki a Magyar Nemzeti Bank honlapján megjelent legfrissebb adatokból. Az egy évvel korábbihoz hasonlítva 9,357 milliárddal alacsonyabb a nemzetközi tartalékok állománya.

11,5 millióra bírságolták a Budapest Bankot

Gazdaság2016.04.06, 15:24

Pénzforgalmi szabálysértések miatt 11,5 millió forintra bírságolta a Magyar Nemzeti Bank a Budapest Bank Zrt.-t.

Milliós bírságot kapott az OTP Faktoring

Gazdaság2016.04.05, 13:55

7,8 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az MNB az OTP Faktoring Zrt.-re jogsértõ panaszkezelési gyakorlat miatt. A társaság egyes esetekben nem rögzítette megfelelõen a telefonos panaszokat és jegyzõkönyveket, elmulasztotta a válaszadási határidõket, továbbá a panaszkezelési szabályzatát és nyilvántartását sem a jogszabályoknak megfelelõen alakította ki.

A jegybank letiltotta Norbiékat a tõzsdérõl

Gazdaság2016.04.05, 10:02

Az MNB mától átmenetileg felfüggesztette a Norbi Update Lowcarb-részvények kereskedését, mivel a kibocsátó megsértette a tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó jogszabályi elõírásokat.

Matolcsy ÁSZ-vizsgálatot kért

Gazdaság2016.04.04, 14:40

Matolcsy György azt javasolta hétfõn a parlamentben, hogy a jegybanki alapítványok ellenõrzésébe - akár visszamenõleg is - vonják be az Állami Számvevõszéket.

Az AB szerint is közpénz az MNB pénze

Gazdaság2016.03.31, 16:24

A jegybank pénze közvagyon, még akkor is, ha átadja egy alapítványnak - mondta ki az AB. A posta esetében viszont szerinte nem jelent korlátozást az elfogadott törvény, így fõszabály szerint ugyan nyilvánosak lesznek a Posta adatai, de üzleti okokra hivatkozva kérhet az intézmény titkosítást. Ilyen igények jogosságáról a bíróságnak kell majd döntenie. 

Jön az azonnali banki utalás

Gazdaság2016.03.31, 15:57

Egy saját állami kártyaelfogadó rendszer lehetõségét vizsgálják a Girónál – erõsítette meg Bartha Lajos, az MNB pénzügyi infrastruktúrák igazgatója. Emellett akár éveken belül jöhet az azonnali utalás is.

A jegybank kiválasztotta az MKB vevõjét

Gazdaság2016.03.31, 13:42

A Magyar Nemzeti Bank döntött az MKB Bank értékesítésérõl, a bankot a 37 milliárd forintot kínáló, a Blue Robin Investments S.C.A., a METIS Magántõkealap és a Pannónia Nyugdíjpénztár, a CIG partnerség tagja által alkotott konzorcium veheti meg, közölte az MNB csütörtökön.

Magyar bankkártyás rendszert akar az MNB

Gazdaság2016.03.31, 10:10

A Girónál már vizsgálják, hogy a Magyarországon kibocsátott kártyákkal a belföldi tranzakciókat egy magyar állami rendszerben számolhassák el.

Csökkent tavaly az államadósság

Gazdaság2016.03.31, 09:48

Az államháztartás úgynevezett maastrichti adóssága 2015. végén a GDP 75,3 százaléka, 25 394 milliárd forint volt - jelentette a pénzügyi számlák 2015. negyedik negyedéves adatai alapján a Magyar Nemzeti Bank. Az adósság egy év alatt 0,9 százalékponttal csökkent a 2014. végi 76,2 százalékról.

Miskolci csokinyuszit fal Amerika

Gazdaság2016.03.27, 12:14

A nokkal indult a hét. Olyanoknak lesz jó a nemzeti otthonteremtési közösségekhez csatlakozni, akiknek szinte mindegy, hogy mikor lesz új lakásuk. A törvényt az államfõ megfontolásra visszaküldte a parlamentnek. Terrortámadás volt kedden Brüsszelben, ezt a piacok is megérezték. Varga Mihály bejelentette, hogy újabb cégeknek lesz kötelezõ az online kassza. Sztrájkbizottság alakult az Audiban és a Tescónál is. És megtudtuk, hogy Magyarországon van a Nestlé egyetlen üreges csokoládéfigurákat gyártó üzeme. Innen exportál a cég 23 másik országba is ünnepi csokikat. Ez történt a gazdaságban.

700 milliós bírságot szabott ki az MNB

Gazdaság2016.03.24, 13:38

A Different Choice FBC Inc. és a Forex Club Inc. engedély nélkül befektetési szolgáltatási tevékenységet végzett az MNB szerint, amiért a jegybank összesen 700 millió forint piacfelügyeleti bírság megfizetésére kötelezte õket.

Az MNB megindokolta meglepõ döntését

Gazdaság2016.03.24, 10:51

Az olcsó olaj, a magyar és nemzetközi gazdasági folyamatok alapján a jegybank úgy látta, a korábbi alapkamat mellett nem lesz meg a 3 százalékos inflációs cél, ezért döntöttek az alapkamat csökkentése mellett.

A jegybank óva int a magas hozamoktól

Gazdaság2016.03.24, 10:25

A Magyar Nemzeti Bank szerint a pénzügyi piacokon engedély nélkül tevékenységet végzõ szolgáltatók hangzatos, rövid távon is magas hozamokat ígérve igyekeznek felkelteni a befektetõk érdeklõdését. A jegybank szerint ezek kimagasló kockázattal járnak, és komoly anyagi kárt is okozhatnak.

Az MNB megbillentette a forint árfolyamát

Gazdaság2016.03.23, 12:27

Erõsen gyengült a forint árfolyama a fõbb devizákhoz képest a bankközi piacon szerda délelõtt Nagy Mártonnak, az MNB alelnökének egy háttérbeszélgetés során tett kijelentéseire.

Az MNB meg akarta lepni a piacokat

Gazdaság2016.03.23, 11:01

„A meglepetés direkt volt" – mondta Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke egy szerdai háttérbeszélgetésen. A jegybank alelnöke az elmúlt idõszakban többször utalt már arra, hogy lesz majd kamatcsökkentés, ezt lépte meg kedden a jegybank.

Félmillió számla odaveszett

Gazdaság2016.03.23, 08:57

Több mint 520 ezer lakossági bankszámla tûnt el a tranzakciós illeték 2013 eleji bevezetése óta, közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Itt a magyarázat a kamatvágásra

Gazdaság2016.03.22, 15:59

A legfrissebb inflációs jelentés alapadatai szerint az idei évre a korábbi 1,7 százalékkal szemben már csak 0,3 százalékos inflációt vár a Magyar Nemzeti Bank. A jegybank a GDP-növekedésre vonatkozó elõrejelzést a decemberben várt 2,5 százalékról 2,8 százalékra emelte.

Alapkamatot csökkentett az MNB

Gazdaság2016.03.22, 15:51

A jegybank monetáris tanácsa 15 bázisponttal 1,2 százalékra csökkentette az alapkamatot a keddi ülésén. Elemzõk nem tartották kizártnak a csökkentést, de késõbbre várták.

Jól fogynak a lakáshitelek

Gazdaság2016.03.22, 09:30

Egyre többen vesznek fel lakáshitelt, 42 százalékkal nõtt az új lakáshitelek száma az elõzõ évhez képest - mondta Fülöp Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti szóvivõje.

Kamatvágást jósolnak az elemzõk

Gazdaság2016.03.21, 14:06

Továbbra is érdemes rajta tartani a szemünket a hazai kötvénypiacon, hiszen hamarosan kamatcsökkentésbe kezdhet az MNB. Az újabb ciklus még lejjebb nyomhatja a kötvényhozamokat, így a hazai állampapírok vonzó befektetési lehetõséget kínálnak.

Kis betûk miatt büntették meg a Budapest Bankot

Gazdaság2016.03.21, 11:14

A jegybank 8 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a Budapest Bankra, annak a személyi kölcsöneivel kapcsolatos jogsértõ kereskedelmi kommunikációja miatt. A hitelintézet számos hirdetésében nem megfelelõ módon tette közzé a teljes hiteldíjmutatót.

Visszaállították a KEG értékpapírjainak tõzsdei kereskedését

Archívum2016.03.18, 08:57

A Magyar Nemzeti Bank pénteken visszaállította a KEG Nyrt. tõzsdei részvényeinek kereskedését, mivel a kibocsátó egy rendkívüli tájékoztatással eleget tett a korábbi jegybanki kötelezésnek, a tudomására jutott információk alapján ugyanakkor a jegybank feljelentést is tett az illetékes nyomozó hatóságnál - közölte a jegybank. 

Jól nézze meg nyugdíjpénztári megtakarítását

Gazdaság2016.03.16, 15:20

A Magyar Nemzeti Bank közzétette az önkéntes kölcsönös és a magánnyugdíjpénztárak befektetési teljesítményének tavalyi, valamint a 2006–2015 és a 2001–2015 idõszakokra vonatkozó adatait. A jegybank felhívta a figyelmet, hogy az adatok a pénztárak adatszolgáltatásain alapulnak.

A kormány baltával menne neki az Erzsébetnek

Gazdaság2016.03.12, 16:57

A kormány a cafeteria megszüntetésére készül, Orbán Viktor azt mondta, szeretnék beépíteni a cafeteriát a fizetésekbe. Az Európai Bíróság szerint a magyar cafeteria-rendszer uniós jogot sért, ezért a kormány lépéskényszerben van. Áder János nem írta alá a jegybanktörvény és a postatörvény módosítását, megküldte õket normakontrollra az Alkotmánybíróságnak. Fónagy János szerint üzlezi titok, Oroszország mennyiért ad el gázt Magyarországnak. A reklámszövetség szerint aggályos, hogy a kormány propagandára kényszeríti a bankokat. Lázár János azt mondta, új rendszert dolgoznak ki az uniós pályázatok elbírálására. Az államháztartás az év eelsõ ...

Vége a moratóriumnak: 130 ezer adós otthona veszélyben

Gazdaság2016.03.11, 13:58

130 ezer jelzáloghitel-adós helyzete marad rendezetlen még az elszámolás és a forintosítás után is. AZ MNB szerint ez az egyik legkomolyabb pénzügyi stabilitási és társadalmi kockázat ma Magyarországon.

Már megint baj van a KEG-gel

Gazdaság2016.03.11, 09:50

Az MNB péntektõl átmenetileg felfüggesztette a KEG tõzsdei részvényeinek kereskedését, mivel a kibocsátó megsértette a rendkívüli tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó jogszabályi elõírásokat. A moratórium a jegybank által elõírt tartalmú rendkívüli tájékoztatás KEG általi közzétételéig marad érvényben.

A jegybank mindent bevet a célja elérése érdekében

Gazdaság2016.03.10, 14:11

A Magyar Nemzeti Bank minden rendelkezésre álló eszközt kész bevetni az inflációs cél elérése érdekében, mondta Nagy Márton, a jegybank alelnöke.

Túl nagy hatalmat kaptak a magyar jegybankárok

Gazdaság2016.03.08, 12:51

„Kompromisszumokra kész vagyok, de az alapkérdésekbõl nem engedek" – hangsúlyozta Nyikos László, a Magyar Nemzeti Bank felügyelõbizottságának tagja. A korábban az Állami Számvevõszék alelnöki tisztjét is betöltõ, a testületbe a Jobbik képviselõjeként választott szakembert az Origo az MNB ingatlangazdálkodásáról készült jelentésrõl kérdezte, amelynek elõterjesztõje volt.

Vizsgálatot indított a jegybank az ENEFI-nél

Gazdaság2016.03.08, 12:32

Piacfelügyeleti vizsgálatot indított a jegybank az ENEFI Energiahatékonysági Nyrt. részvényeivel kapcsolatos egyes közelmúltbéli tranzakciók miatt. Piacbefolyásolás és tiltott bennfentes kereskedelem gyanúja merült fel.

Papcsák elmagyarázza az MNB közpénzeit

Gazdaság2016.03.08, 12:45

A Magyar Nemzeti Bank felügyelõbizottsága vizsgálja a jegybank ingatlangazdálkodását, értéktári programját és az alapítványokkal kapcsolatos ügyeket. A vizsgálat fõbb megállapításait nyilvánosságra fogják hozni - nyilatkozta az Origónak adott interjújában Papcsák Ferenc elnök. A jegybank tulajdonosi felügyeletét ellátó testület vezetõje magánemberként örül annak, hogy az MNB Matolcsy György elnöksége alatt aktívabb szerepet vállal a magyar gazdaságban és társadalmi folyamatokban. 

Újabb jelek a feketegazdaság növekedésére

Gazdaság2016.03.08, 08:34

Látványosan növekszik a forgalomban lévõ készpénz mennyisége, 2015 decemberében 4356,9 milliárd forint volt, egy évvel korábban 3784,9 milliárd forint.

Megdõlt a nyugdíjrekord Magyarországon

Gazdaság2016.03.06, 15:21

A parlament törvénybe foglalta, hogy a jegybank alapítványaiban a jegybank közpénze nemközpénzzé lényegül át és Matolcsy György fizetésemelést kaphat, de lehet, hogy Áder János nem írja alá a jogszabályt. Lesz borház a jegybank alapítványának iskolájában, de nem az alapítvány üzemelteti majd. Magyarország maradt a bóvliban a Moody's-nál, a hitelminõsítõ Kína kilátásait negatívra rontotta. Adókedvezményt kaphatnak az olimpiai pályázatot támogató cégek. A Fõgáz rossz adatokat kapott az E.ON-tól, ezért hibás számlákat állított ki néhány átvett ügyfélnek. A téllel együtt véget ért a kilakoltatási moratórium. Megdõlt a nyugdíjrekord Magyyarországon. ...

Az ingatlangazdálkodásról tárgyaltak a jegybankban

Gazdaság2016.03.04, 18:20

A Magyar Nemzeti Bank felügyelõbizottsága pénteken elsõ olvasatban tárgyalta a jegybank ingatlangazdálkodással összefüggõ tevékenységének vizsgálatáról készült jelentést. A testület egyhangúlag úgy határozott, hogy átdolgozásra visszaadja az anyagot az azt készítõ Nyikos Lászlónak – tájékoztatta az Origót Papcsák Ferenc, a testület elnöke.

Mérsékelhetõek a népességfogyás következményei, de lépni kell

Gazdaság2016.03.04, 16:36

Az európai tendenciákhoz hasonlóan Magyarországon is a társadalom elöregedése jellemzi a hosszú távú demográfiai folyamatokat. A demográfiai változások hatására jelentõsen mérséklõdhet a munkaképes korúak létszáma hazánkban, így a termelésbe bevonható munkaerõ számottevõen csökkenhet több évtizedes idõtávon. A kedvezõtlen folyamatokat ugyanakkor a gazdasági szereplõk alkalmazkodása enyhítheti, illetve a hatások aktív gazdaságpolitikai felkészüléssel tovább mérsékelhetõek. A demográfiai változások magyarországi munkaerõpiaci hatásairól Kreiszné Hudák Emese, a Magyar Nemzeti Bank szakértõje írt összefoglalót.

Az MNB eredményt hirdetett a Matolcsy-éra félidejében

Gazdaság2016.03.03, 13:53

Matolcsy György 2013 márciusában vette át a jegybank vezetését, vagyis letelt a hatéves elnöki ciklusa elsõ fele. A jegybank a félidõ alkalmából 150 oldalas kiadványt írt saját sikertörténetérõl.

Az alkotmányosság védelmét kérik Áder Jánostól

Gazdaság2016.03.03, 10:32

A Transparency International és az MSZP is azt kérik Áder Jánostól, hogy ne írja alá a postatörvény és a jegybanktörvény módosítását. Úgy vélik, a módosítók alkotmányellenesek, korlátoznák a közpénzek elköltésének ellenõrizhetõségét, és folyamatban lévõ peres ügyekbe avatkoznak be. Áder Jánosnak lehetõsége van visszadobni a jogszabályokat a parlamentnek megbfontolásra, vagy megküldheti õket az Alkotmánybíróságnak ellenõrzésre.

Kövér: Közpénzt kezelnek az MNB alapítványai

Itthon2016.03.03, 09:28

Kövér László szerint közpénznek tekinthetõ az MNB alapítványai által kezelt pénz. A házelnök elfogadja a közoktatást érintõ kritikákat, de szerinte a pedagógusoknak be kell látniuk, hogy nem magánzók, hanem a nemzet napszámosai.

Nagy lépést várnak Matolcsyéktól

Gazdaság2016.03.02, 17:34

A Magyar Nemzeti Bank enyhítési hajlamot tükrözõ jelzései kamatcsökkentési várakozást indokolnak londoni pénzügyi elemzõk szerint.

Áder János keresztbe tehet a törvényesített titkolózásnak

Gazdaság2016.03.02, 15:44

Lehetséges, hogy Áder János nem fogja aláírni a jegybanktörvény módosítását, amely szerint az a pénz, amit a jegybank az alapítványaiba tett, már nem számít közpénznek. Az adatvédelmi hatóság elnöke szerint a módosítás alkotmányellenes. Ha Áder János is így gondolja, megküldheti a jogszabályt az Alkotmánybíróságnak véleményezésre. Ha más kifogása van, visszadobhatja a parlamentnek megfontolásra. A Fõvárosi Ítélõtábla döntése szerint az alapítványok (legalábbis az egyik) közpénzt kezelnek.

Borozót nyitnak Matolcsyék a Várban

Gazdaság2016.03.03, 14:08

Matolcsyék borozót nyitnak a Várban. De, hogy mindez mennyibe kerül az adófizetõknek, a jegybanki törvény legújabb módosítása miatt talán soha nem derül ki már. Tiborcz István volt cégének is jut munka.

Az adatvédelmi hatóság szerint alkotmányellenes lenne az MNB-s titkolózás

Itthon2016.02.29, 20:46

Nem jó ötlet törvényben kimondani, hogy a Magyar Nemzeti Banktól annak alapítványaiba érkezõ pénz nem számít közpénznek - errõl írt levelet az adatvédelmi hatóság elnöke a parlamenti törvényalkotási biztottság elnökének. Péterfalvi Attila szerint a javaslat egyes részei "súlyos alkotmányossági agályokat vetnek fel".

Törvénybe iktathatják, hogy az MNB alapítványaiban nincs közpénz

Gazdaság2016.02.29, 13:09

Egy fideszes törvénymódosító szerint a jegybank alapítványai jogilag és gazdaságilag a jegybanktól teljesen elkülönülten mûködnek, az azokba tett pénz már nem közpénz, ezért a közhasznú szervezetekre vonatkozó szabályokat kell rájuk alkalmazni. A Fõvárosi Ítélõtábla jogerõs ítélete szerint az alapítványok közpénzzel gazdálkodnak. A módosító szerint a jegybank dönthetné el, hogy nyilvánosságra hozza-e a gazdasági társaságainak azon adatait, amik a jegybank mûködésével kapcsolatosak. Az adatokat a jegybank akár 10 évre is titkosíthatná.

Matolcsy György fizetésemelést kaphat

Gazdaság2016.02.29, 11:37

5 millió forintra emelné a jegybankelnöknek adható havi fizetés maximumát egy fideszes törvénymódosító. A jegybankelnök (jelenleg Matolcsy György) a hatályos jogszabályok szerint 2016-ban havonta legfeljebb bruttó 2,5 millió forintot kereshet.

Az NHB Bankhoz kerülnek a Buda-Cash volt ügyfelei

Gazdaság2016.02.26, 18:33

Az NHB Növekedési Hitel Bank nyerte a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. a Buda-Cash állományának átruházására kiírt pályázatát. Az NHB Bank 2016. február 18-án nyújtotta be a pályázati anyagát. Az állományátruházás érvényességéhez az MNB jóváhagyása szükséges. 

Már csak pár napig kérhetnek kártérítést az Astra-ügyfelek

Gazdaság2016.02.26, 10:55

Március 3-ig lehet beküldeni az Astra Biztosítóval kapcsolatos igényekneket - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Szabálytalanságok a gázcégnél

Gazdaság2016.02.25, 08:45

A Magyar Nemzeti Bank 10 millió forintos felügyeleti bírságot szabott ki a KEG Közép-európai Gázterminál Nyrt.-re, mert a cég több esetben nem tett maradéktalanul eleget a jogszabályokban elõírt rendszeres és rendkívüli tájékoztatási kötelezettségének - közölte a jegybank.

Bajba került egy egészségpénztár

Gazdaság2016.02.24, 16:50

Az MNB ma visszavonta a PRO V1TA Elsõ Magyar Kiegészítõ Egészségpénztár tevékenységi engedélyét, és kezdeményezte annak felszámolását. A jegybank vizsgálata során megállapította, hogy a pénztár a tevékenységére vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket súlyosan és folyamatosan megszegi, veszélyeztetve ezzel a pénztártagok érdekeit. A pénztárvagyon fedezeti alapra esõ részének tagok közötti felosztására a felszámolási eljárásban kerülhet sor.

Ha Matolcsyék vágni fognak, a baltához nyúlnak

Gazdaság2016.02.24, 11:18

A jegybank alelnöke szerint lehet 2016-ban alapkamat-csökkentés, de legkorábban nyáron. A csökkentésnek csak ciklusban lenne értelme és nagy lépésekben.

Nem változtattak az alapkamaton

Gazdaság2016.02.23, 15:09

Az elemzõi várakozásoknak megfelelõen nem változtatott a jegybanki alapkamaton a monetáris tanács a keddi ülésén, így a ráta változatlanul 1,35 százalék.

Az MKB és a Gránit jelzálogbankot alapítanak

Gazdaság2016.02.22, 16:38

Az MKB Bank benyújtotta a jelzálogbank-alapításra vonatkozó kérelmet az MNB-nek. Az új jelzálogbank kisebbségi tulajdonosa a Gránit Bank lesz.

Ciprushoz fordulhatnak az IronFX károsultjai

Archívum2016.02.22, 11:05

Ha a ciprusi székhelyû, itthon határon átnyúló befektetési szolgáltatást nyújtó IronFX Global Ltd. az ügyfelek megkeresései ellenére sem téríti meg azok követeléseit, az érintetteknek kártérítési igényüket a ciprusi pénzügyi ombudsmannak kell bejelenteniük – írja közleményében a Magyar Nemzeti Bank.

Alig maradt devizahitel a családoknál

Gazdaság2016.02.22, 09:05

Nagyjából 3500 milliárd forintnyi lakossági devizahitel tûnt el a piacról tavaly a forintosítás nyomán, a háztartások devizában nyilvántartott tartozásai 60 milliárd forint alá csökkentek.

Az Origón beleszólhat, milyen érméket veressen a jegybank

Gazdaság2016.02.21, 21:31

Formálódik a javaslatcsomag arról, hogy mely fontos történelmi események évfordulóiról emlékezik meg 2017-ben a jegybank érmével. Évfordulója lesz például Szent Margit és Arany János születésének, a kiegyezésnek és a reformáció kezdetének: mondjon véleményt a témáról! Az Origo a javaslatokat eljuttatja a jegybanknak. A végleges emlékérme-program meghatározásánál az MNB az Origóhoz beérkezett javaslatokat is figyelembe veszi majd.

Még mindig a Kádár-rendszer hiteleit nyögjük

Gazdaság2016.02.19, 15:41

A jelenlegi államadósság közel kétharmada még a rendszerváltás elõtti idõk öröksége. Ezért eddig leginkább a Kádár-rendszer túlfogyasztását okolták, egy tanulmány azonban új megvilágításba helyezi a kérdést: 1973–1989 között a bruttó adósság fõként hibás jegybanki döntések és árfolyamveszteségek miatt ugrott 2 milliárdról 20 milliárd dollár fölé. Úgy járt az állam, ahogy néhány évtizeddel késõbb a polgárai, a devizahitelesek. Ahhoz, hogy a tanulmány megállapításait alátámasztani vagy cáfolni lehessen, pontos, elektronikusan feldolgozható adatok kellenének. Ez erre az idõszakra azonban egyelõre nem áll rendelkezésre. 

Félretájékoztatta ügyfeleit a Groupama

Gazdaság2016.02.18, 12:48

Téves információkat közölt több mint négyezer ügyfelével a Groupama Biztosító, ezért négymillió forint bírsággal sújtotta a Magyar Nemzeti Bank. 

Az államadósság nagyot változott 2015 végén

Gazdaság2016.02.17, 10:37

2015 harmadik negyedévében még 78 százalék volt a GDP-arányos államadósság, ez egy nagy hiteltörlesztéssel év végére 75,5 százalékra csökkent. 2015 egészében 1,8 százalék volt az államháztartás hiánya. A háztartások nettó megtakarítása 621 milliárd forintra nõtt 2015 végén, a hitelállomány pedig csökkent.

Lesz 50 ezer forintos érme, ha jön a pápa

Gazdaság2016.02.15, 11:54

50 ezer forintos arany emlékérmével készül a jegybank Ferenc pápa 2016-os magyarországi látogatására. Egyelõre nem tudni, jön-e a pápa, ha nem, akkor Zsigmond király aranyforintját verik újra. Lesz emlékérme az olimpia tiszteletére és az alaptörvény ötödik születésnapja alkalmából is.

Tarlós nemet mondott a Bálna eladására

Gazdaság2016.02.12, 11:28

Tarlós István leállíttatta a Bálna értékesítésének elõkészítését.

Rászállnak az árubemutatókat szervezõ cégekre

Gazdaság2016.02.11, 13:34

Sem hitelnyújtásra, sem árengedmények és ajándéksorsolások reklámjára nincs már lehetõsége az árubemutatót szervezõ cégeknek egy tavaly decemberi törvénymódosításnak köszönhetõen. Három hatóság összefogott, hogy a törvényeket betartassák.

Brüsszel: Matolcsyék bekapcsolhatják a bankporszívót

Gazdaság2016.02.11, 10:43

Az Európai Bizottság megállapította, hogy nincs szó tiltott állami támogatásról a Magyar Nemzeti Bank eszközkezelõjében, a Mark Zrt.-ben, mert piaci áron fogja felvásárolni a bankok rossz vállalati ingatlanhiteleit. A Mark a jóváhagyás után február második felében fogja meghirdetni eszközvásárlási programja feltételeit. A felvásárlási szakasz 15 hónapig tart majd.

A bitcoin miatt aggódik az MNB

Gazdaság2016.02.11, 07:36

A jegybank a bitcoin használatának kockázataira figyelmeztetett azt követõen, hogy szerdán a Budapest Taxi és a bitcoin elfogadóhálózatát mûködtetõ és fejlesztõ CoinPay Zrt. bejelentette, februártól bitcoinnal is lehet fizetni a Budapest Taxi flottájában.

Rekordalacsony szinten az MNB devizatartalékai

Gazdaság2016.02.05, 12:47

2009 közepe óta nem voltak ilyen alacsonyak a Magyar Nemzeti Bank devizatartalékai. Decemberben 2,818 milliárd, a teljes múlt évben 4,256 milliárd euróval apadtak a tartalékok.

Bármikor lekérdezheti értékpapírszámlája egyenlegét

Gazdaság2016.02.05, 08:39

Az ügyfelek anonim módon, saját azonosítójukkal kérdezhetik le értékpapírszámláik egyenlegét a Magyar Nemzeti Bank elektronikus felületén.

A jegybank újításával elkerülhetõ lett volna a brókerbotrány

Gazdaság2016.02.04, 13:15

Február elejétõl kérdezhetik le a Magyar Nemzeti Bank elektronikus felületén a befektetési szolgáltatók ügyfelei értékpapír- és ügyfélszámlájuk egyenlegét.

Emelkedik a vállalkozások hitelállománya

Archívum2016.01.29, 12:19

Egy év alatt 8-10 százalékkal emelkedhet a bankok kkv-hitelállománya az MNB kamatcsere tenderei és a növekedési hitelprogram együttes hatására Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke szerint.

Új szabályozás jön az életbiztosítás terén

Gazdaság2016.01.28, 11:29

Egy friss jegybanki rendelet szerint az idei évtõl a biztosítóknak közzé kell tenniük a hagyományos megtakarítási életbiztosítások teljes költségmutatóját is a nyugdíjbiztosítások és a befektetési életbiztosítások után - közölte a Magyar Nemzeti Bank csütörtökön az MTI-vel.

Újabb különadó jöhet

Itthon2016.01.27, 11:13

Lengyel mintára a magyar kiskersekedelmi szektor újabb adóterhekre számíthat. Az MNB megkaparinthatja a fõvárosi Bálna épületét. Soros György Kína ellen indított támadást. Halálos áldozata volt a tüntetõk és a rendõrök összecsapásának a tengerentúlon. Az olaj árfolyama tovább süllyedt szerda reggel. Egy mosonmagyaróvári takarékszövetkezet vezetõjét csaláson kapták. Az újszülöttekre különösen veszélyes Zika-vírus már Európában is felütötte a fejét. Ez történt a világban és Magyarországon éjszaka és szerda reggel.

A biztosítóknak több információt kell közölniük az ügyfelekkel

Gazdaság2016.01.26, 09:47

A biztosítóknak januártól a megtakarítási életbiztosítások teljes költségmutatóját közölniük kell. A többes biztosítási ügynököktõl a biztosítók kártérítést követelhetnek az ügyfeleknek okozott károk után, az ügynököknek ezért vagy felelõsségbiztosítást kell kötniük, vagy letétet kell létrehozniuk.

A világ vezetõi négy napig rágják az élet nagy kérdéseit

Gazdaság2016.01.19, 19:58

A negyedik ipari forradalom, a robotok, a mesterséges intelligenciák és a hálózatba kapcsolt eszközök robbanásszerû terjedése a központi téma a Világgazdasági Fórum szokásos éves tanácskozásán az idén. A svájci Davosban szerdán kezdõdõ eseményen Magyarországot senki nem képviseli. 

19 millióra bírságolták a CIG Pannóniát

Gazdaság2016.01.18, 16:39

Az MNB összesen 19 millió forint bírságot szabott ki a CIG Pannónia biztosítási csoport élet- és vagyonbiztosítójára egyebek közt vállalatirányítási, nyilvántartási, informatikai és fogyasztóvédelmi jogsértések miatt, közölte a jegybank.

Az évtized delegációját vezeti Matolcsy György

Gazdaság2016.01.15, 13:04

Matolcsy György jegybankelnök vezetésével folytat tárgyalásokat a Magyar Nemzeti Bank delegációja Kínában. A küldöttség részt vett a magyar jegybank és a Kínai Nemzeti Bank közös szervezésében elsõ alkalommal megrendezett Kínai-magyar pénzügyi fórumon is - közölte az MNB.

Erre a hírre vártak a befektetõk

Gazdaság2016.01.15, 11:25

A Magyar Nemzeti Bank támogatja a jüankötvények kibocsátását a magyar-kínai pénzügyi kapcsolatok fejlesztése miatt, figyelembe véve Kína növekvõ világgazdasági súlyát és egyre hangsúlyosabb szerepét - közölte a jegybank.

Matolcsy emberei életbiztosítást kötöttek

Gazdaság2016.01.14, 10:23

A jegybank 12 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az NN Biztosítóra életbiztosítási szerzõdéskötési gyakorlata miatt. A jegybank munkatársai próbaügyleteket kötöttek, ezek során a biztosító egyes esetekben az ügyleti döntéshez szükséges dokumentumokat nem adott át, lényegi információkat nem közölt, sõt egy alkalommal a fogyasztói szándéktól eltérõ szerzõdés megkötését szorgalmazta.

Megtudjuk, mennyivel ér kevesebbet a pénzünk

Gazdaság2016.01.14, 08:41

Jön az elsõ meghatározó évzáró adat Európa legnagyobb gazdaságáról. Összeülnek a brit jegybankárok. Magyarországot illetõen pedig az áralakulásról közöl összefoglalót a KSH. – Ez vár ránk ma.

Felfüggesztették az ENEFI-részvények kereskedését

Gazdaság2016.01.13, 09:33

Az MNB szerdától átmenetileg felfüggesztette az ENEFI tõzsdei részvényeinek kereskedését, mivel az ENEFI Energiahatékonysági Nyrt. nem tett eleget a január 8-i közgyûlése után a tájékoztatási kötelezettségének.

A jegybank egy offshore cégre gyanakszik

Archívum2016.01.12, 15:21

A jegybank gynúja szerint a Pro Trade FX nevû cég külföldi befektetési szolgáltatóknak közvetített magyar befektetõket, erre azonban nem volt engedélye. A jegybank még vizsgálódik, a cégnek megtiltotta, hogy bármilyen, engedélyhez kötött pénzpiaci tevékenységet végezzen.

Lazít az MNB: megszûnik a kéthetes betét

Gazdaság2016.01.12, 15:51

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa a kéthetes jegybanki betét fokozatos kivezetésérõl döntött. Ezzel párhuzamosan ötödével megemelik a kamatcsere-tendereken meghirdetett mennyiséget, ami mellett az árazásában is érvényesíteni fogják a banki források állampapír-piacra terelésének kiemelt, stratégiai jelentõségét.

Az Astra-károsultak hamarosan pénzükhöz juthatnak

Gazdaság2016.01.12, 09:42

Elindult a román Astra Biztosító felszámolása. Azok az autósok, akik olyantól szenvedtek kárt, akinek astrás kötelezõje volt, a Magyar Biztosítók Szövetségénél rendezhetik kárukat. Az egyéb biztosítási károkat és biztosítási díjakat (30 millió forintig) a román biztosítási garanciaalap fogja kifizetni, az érintett ügyfeleknek 90 napjuk van benyújtani az igényeket. A 30 millió forint feletti igényeket a felszámolónak kell bejelenteni január 18-ig, lehet magyar nyelven is, de a kérelem címét románul kell megírni.

Nem csaltak a Telekom-részvényekkel

Gazdaság2016.01.12, 14:03

Lehetõséget adott ugyan bennfentes kereskedésre, hogy december közepén másfél óra múltán módosították a Telekom-szerzõdések felmondásáról szóló kormányzati közlést, de nem történt ilyen – közölte a Magyar Nemzeti Bank.  

49 millióra bírságolták a Banif Plus Bankot

Gazdaság2016.01.11, 10:25

Az MNB 49 millió forint bírságot szabott ki a Banif Plus Bank Zrt.-re, egyebek közt a bank belsõ mûködési folyamatainak gyenge belsõ szabályozottsága, a hitelkockázatok elégtelen azonosítása, mérése és kezelése, illetve jelentõs számú kisebb jogsértés miatt. A feltárt szabálytalanságok nem orvosolhatatlan rendszerszintû kockázatúak.

Devizában is felvehetik a növekedési hitelt a kkv-k

Gazdaság2016.01.06, 14:57

Az Növkedési Hitelprogram elsõ és második szakaszában összesen 31 ezer vállalkozás jutott kedvezõ finanszírozáshoz mintegy 2126 milliárd forint értékben - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Változik a biztosítási szerzõdések szabályozása

Gazdaság2016.01.06, 12:06

Március 1-jén lép hatályba a Magyar Nemzeti Bank rendelete, amelynek célja, hogy a szükségleteiknek leginkább megfelelõ életbiztosítást köthessék meg az ügyfelek.

Kevesebb hitellel indul az újév

Gazdaság2015.12.31, 10:16

Több hitelt törlesztettek, mint amennyit felvettek a háztartások. A betéteket viszont szépen gyarapították novemberben.