Milla
címke rss- kapcsolódó címkék:
- tüntetés
- Bajnai Gordon
- Juhász Péter
- Együtt 2014
- LMP
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Ezrek voltak a Milla tüntetésén
A rendkívüli hóhelyzet miatt vasárnap délután három órára halasztotta a tüntetését a Milla. A Kálvin teret és környékét lezárták. A demonstráción, amelyen több ezren voltak, felszólalt többek között Csákányi Eszter, Tamás Gáspár Miklós és Majtényi László is.
- címkék:
- tüntetés
- demonstráció
- Milla
- Címkefelhő »
Útlezárások lesznek vasárnap a Kálvin térnél a Milla tüntetése miatt
Forgalomkorlátozásra, menetrendváltozásra és útlezárásokra lehet vasárnap számítani a Kálvin tér környékén a Milla tüntetése miatt, amelyet a zord márvius 15-i idő miatt halasztott vasárnapra a szervezet.
Az ellenzéké lesz a főváros március 15-én
Orbán Viktor Brüsszelben tölti a március 15-ét, az állami ünnepségen vagy Kövér László, vagy Áder János beszél majd helyette. A Fidesz nem tart külön rendezvényt, az MSZP Miskolcra megy, így a fővárosban csak a kisebb ellenzéki pártok és mozgalmak ünnepelnek majd.
A Milla nem csatlakozik Bajnai pártjához
A közgyűlésen döntöttek arról, hogy a Milla civil szervezet marad, nem indul a választásokon, de elfogadja, ha tagjai politizálnak. A Haza és Haladás szerint megfelelően alakul az Együtt 2014 párttá alakulása.
- címkék:
- pártpolitika
- Milla
- Együtt 2014
- Címkefelhő »
Felelősségre vonják az önbíráskodó parlamenti őrt
Szolgálati szabályzat megsértése miatt indult fegyelmi eljárás az ellen az országgyűlési őr ellen, aki elöljárói tudta nélkül akarta letiltani szerdán Kossuth téri akciójukról a Milla aktivistáit. Az önbíráskodás miatt a Milla bejelentésére indult belső vizsgálat a szervezetnél.
Bajnaiék összefogásra kérték az LMP-t
Az Együtt 2014 választói mozgalom felkérte az ellenzéki pártot, hogy kezdjék meg a tárgyalásokat.
Valaki bejár Juhász Péter Facebook-oldalára
A Milla vezetője azt kéri a felhasználóktól, jelezzék, ha "furcsa levelet" kapnak tőle. Juhász Péternek az lett gyanús, hogy egy szavazáson a miniszterelnök mellett voksolt.
Az LMP-vel szövetkeznének Bajnaiék
Magánemberek támogató aláírását is várják Bajnaiék a választói mozgalomhoz. Az LMP természetes szövetséges, az MSZP-vel "még tisztázandó" a viszony, a DK-val pedig nincs dolga az Együtt 2014-nek.
Egy link mozgalmár - a Milla-vezér Juhász Péter portréja
Lebukott fűvel, telemarketingesből az ország drogosa lett, felfedezte Borsodot, a Facebook és a médiatörvény ellenzéki vezetővé tette - Juhász Péter a könnyűdrogok legalizálása és a romák jogai után most a hatalomért küzd. Összevissza éveiben hiába kutatta hollétét a cégbíróság, sosem találta meg, és befuccsolt vállalkozásai miatt ma is olyan szegény, hogy a barátai tartják el. Hogy mi lesz belőle, 41 évesen sem tudja.
Bajnai: Nem vagytok egyedül
Új mozgalmat hirdetett, és korszakváltást sürgetett október 23-ai beszédében Bajnai Gordon, aki a Milla tüntetésén jelentette be, hogy visszatér a politikába. A Szabad sajtó úton tízezrek hallgatták a beszédét, amelyre sokan csak kíváncsiságból mentek ki. Videoriport a tüntetésről.
A Bajnai 2014 mozgalom
A centrum vonzó lehet a határozott ellenzékieknek, és azoknak is, akik azért állnak középen, mert valójában semmilyenek.
Nagy összefogást hirdetett Bajnai - az október 23-ai események percről percre
Beindult a politikai nagyüzem október 23-án Budapesten: Bajnai Gordon összefogást hirdetett a kormány ellen, és mindenkit vár a mozgalmába, Orbán Viktor pedig rövid beszédében kikelt a pénzvilág és a teszetosza uniós politika ellen. A Jobbik a Deák téren ünnepelt, majd fáklyával vonult fel, Gyurcsány pedig meghallgatta Bajnait. Tele a város rendőrrel, de eddig csak egyetlen embert állítottak elő antiszemita bekiabálás miatt. Kövesse az eseményeket percről percre az [origo]-n!
Bajnai tényleg bejelentkezett
Új mozgalmat hirdetett, és korszakváltást sürgetett október 23-ai beszédében Bajnai Gordon, aki a Milla tüntetésén jelentette be, hogy visszatér a politikába. A volt miniszterelnök szerint 2014 sorsforduló lesz, és csak úgy váltható le a kormány, ha új politikai közép szerveződik, amelybe bal- és jobboldaliakat, szabadelvűket és zöldeket is vár. Ennek neve: Együtt 2014.
Az október 23-ai események képekben
Beindult a politikai nagyüzem október 23-án Budapesten: Bajnai Gordon összefogást hirdetett a kormány ellen, és mindenkit vár a mozgalmába, Orbán Viktor pedig rövid beszédében kikelt a pénzvilág és a teszetosza uniós politika ellen. A Jobbik a Deák téren ünnepelt, majd fáklyával vonult fel, Gyurcsány pedig meghallgatta Bajnait. Tele volt a város rendőrrel, de csak egyetlen embert állítottak elő antiszemita bekiabálás miatt. Tekintse meg az eseményeken készült képeinket! Tudósításunkat itt találja meg!
Féltékenykedők és lelkes amatőrök várják Bajnai Gordont
Az MSZP nem örül, hogy cikizik, az LMP maga sem tudja, hogy mit akar, Gyurcsány Ferencből senki nem kér, a kormányt kritizáló civilek viszont nagyon örülnek. Bajnai Gordon október 23-i visszatérése felbolygatta az összefogásról sokat beszélő, de azért eddig keveset tevő ellenzéki pártokat és csoportokat. Ki kivel lesz október 23-án?
Bajnai és az összeférhetetlenek
Az ex-miniszterelnök kormányt váltana, de az ahhoz szükséges ellenzéki összefogás még a kanyarban sincs. Nem véletlenül.
Az LMP nem megy el a Milla-tüntetésre
A párt tagjai és szimpatizánsai maguk döntik el, hogy elmennek-e a tüntetésre.
- címkék:
- Bajnai Gordon
- tüntetés
- október 23.
- LMP
- Milla
- Címkefelhő »
Egyesületté alakult, de nem lesz párt a Milla
Egyesületté alakult a Milla, amelynek október 23-i rendezvényén Bajnai Gordon volt miniszterelnök is felszólal.
Bajnai végzetes hibájáról ír Gyurcsány
Sokra tartja Bajnai Gordont Gyurcsány Ferenc, de szerinte hibát követ el Bajnai Gordon azzal, hogy felszólal a Milla tüntetésén.
"Elbaltáztad, Viktor!" - az örmények bocsánatáért tüntettek
Örmény nemzeti színű zászlót lobogtatva fejezte ki bocsánatkérését a magyar kormány döntése miatt az a nagyjából kétezer demonstráló, aki a Kossuth téren fejezte ki nemtetszését Ramil Safarov kiadatása miatt. Árok Kornél egy baltával a fején jelent meg a tüntetésen.
Balorbán
Gyurcsány Ferenc vagy Eörsi Mátyás, Mesterházy Attila vagy Konrád György a magyarok Nyemcovjai, Kaszparovjai, Limonovjai. Megszűntek érdekesnek lenni. A 2010-es évek nem róluk szólnak. A magyar baloldali-liberális ellenzék feladata hatalmas: a maga Orbán Viktorját kell megtalálnia.
Rendőrök választották szét a millásokat és a vármegyéseket
Mintegy háromtucatnyi rendőr biztosította a helyszínt a fővárosi Kossuth Lajos és Petőfi Sándor utca torkolatánál, ahol összeszólalkoztak egymással a millások és a 64 Vármegye Mozgalom tüntetői. A rendőrök élőláncot alkotva, lépésben távolították el egymástól a két tábort, a tömegből több embert is előállítottak a rendőrök.
- címkék:
- Budapest
- tüntetés
- március 15.
- Milla
- Címkefelhő »
Megelégelték Orbán pöffeszkedését a millás tüntetők
Ezrek tüntettek az Egymillóan a sajtószabadságért szervezet március 15-i rendezvényén az Orbán-kormány ellen csütörtök délután. Az alternatív köztársasági elnökké választott Dopeman kijelentette, hogy a szabadságért meg is halna, Kulka János és Csákányi Eszter színészek pedig a "nemzeti pöffeszkedés rendszerével" számolnának le. A millás tüntetők "az alkotmány elpusztítása miatt" díjakat adtak át Lázár Jánosnak és Szijjártó Péternek.
- címkék:
- Budapest
- tüntetés
- március 15.
- Milla
- Címkefelhő »
Kövesse élőben a Milla tüntetését!
Március 15-én a Szabad sajtó úton tart tüntetést az Egymillióan a magyar sajtószabadságért (röviden Milla). Felszólal majd több civil szervezet szóvivője, és beiktatják az alternatív köztársasági elnöknek választott Dopemant. Kövesse élőben az eseményeket!
- címkék:
- március 15.
- Milla
- Címkefelhő »
Megasztárosokkal hangol Orbán március 15-én
A Nemzeti dal áthangszerelt verziójával izzítja majd a Kossuth téri ünneplőket Tóth Gabi, Kökény Attila, Dolhai Attila és Bársony Bálint, ők vezetik fel a miniszterelnök beszédét. Délután több tömegdemonstráció is lesz a fővárosban, lengyel szimpatizánsokat vár a Békemenet nevű szervezet, a Milla tüntetésén pedig alternatív köztársasági elnökké nevezik ki Dopemant. Deutsch Tamás Békéscsabán, Lázár János Hódmezővásárhelyen ünnepel.
Mindenki erőt demonstrál március 15-én
Délután háromra tömegtüntetések sorává alakulnak át az idei március 15-ei megemlékezések, a Békemenettel és több ezer lengyellel megerősített kormánypárti szimpatizánsok a Kossuth téren hallgathatják meg Orbán Viktor beszédét, a tavaly több tízezer embert az Erzsébet hídhoz vivő Egymillióan a magyar sajtószabadságért csoport ismét nagygyűlést tart, és a Jobbik is készül, a 2006-os októberi összecsapások helyszínére, a Károly körútra. Ha a beígért létszámú tüntető összejön, idén március 15-én lesznek a legnagyobb ünnepi demonstrációk az elmúlt két évtizedben.
Dopeman váltja Schmitt Pált - alternatív államfőt választott a Milla
Alternatív köztársasági elnöknek választotta Dopemant az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért (Milla). A civil szervezet tavaly október 23-án, a Szabad Sajtó útján rendezett tüntetésen jelentette be, hogy alternatív köztársasági elnököt választanak. A szavazás az interneten zajlott, az államfőválasztás csütörtöki döntőjébe végül heten kerültek be. A jelöltek között szerepelt Dopeman, aki "köztársasági elnök helyett szívesebben lenne alternatív miniszterelnök vagy alternatív diktátor". Az alternatív elnökválasztást végül a rapper, producer nyerte, beiktatása március 15-én lesz.
Nem akarja megakadályozni a Milla tüntetését a főváros
Hajlandó tárgyalni a Főpolgármesteri Hivatal arról, hogy az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért civil szervezet március 15-én tüntethessen az Erzsébet híd környékén. Korábban kiderült, hogy azért nem kaphatnak engedélyt, mert a kormány két évre előre lefoglalta a belvárosi területeket.
A következő száz évre lefoglalta a Szabad sajtó utat a Milla
Száz évre jelentett be tüntetést a Szabad sajtó útra az Egymillióan a sajtószabadságért mozgalom. A csoport az idén azért nem tüntethet az Erzsébet hídon és környékén, mert a területet évekre lefoglalta a kormány.
LMP: A kormány két évre előre lefoglalná Budapest belvárosát március 15-ére
Az Egymillióan a sajtószabadságért mozgalom szerint azért nem tüntethet a szervezet március 15-én az Erzsébet hídon és környékén, mert a Főpolgármesteri Hivatal lefoglalta a környéket. A főváros azt közölte, hogy kész egyeztetni a helyszínről. Az LMP szerint ez azért van, mert a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) az egész belvárosra területfoglalási igényt jelentett be a fővárosnál. A rendőrség egyelőre nem nyilatkozik az ügyről.
Alternatív köztársasági elnököt keres a Milla
Kampányt indított egy alternatív köztársasági elnök megválasztására az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért (Milla) csoport. A csoport "társadalmi célú álláshirdetést" jelentetett meg, olyan embert keres, aki "jó példát" jelenthetne a magyaroknak.
- címkék:
- ellenzék
- Milla
- Címkefelhő »
- 1