mellrák
címke rss- kapcsolódó címkék:
- betegség
- rák
- daganat
- emlőrák
- daganatos betegségek
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Sikerült teljesen daganatmentessé tenni egy előrehaladott mellrákban szenvedő nőt
Először sikerült teljesen daganatmentessé tenni egy előrehaladott és már áttétes mellrákban szenvedő nőt egy áttörő terápiával, amely a beteg saját immunrendszerének erejét használta fel a daganatok elleni küzdelemben - közölte a The Guardian című brit napilap.
Áttörés a mellrák kezelésében
A leggyakrabban előforduló mellráktípus korai stádiumában az esetek zömében el lehet kerülni a kemoterápiát - állítja egy új, mérföldkőnek számító tanulmány.
Keresik Szeged Szépét, még több jótékonysági programon vehetnek részt a versenyzők
A Szeged Szépe szépségkirálynő-választásra exkluzív programokkal, háromféle jótékonysági projekttel, és számos nyereménnyel készülnek a szervezők. A 15 és 25 év közötti hölgyek május 31-ig jelentkezhetnek és érdemes sietni, hiszen maximum százan indulhatnak az idei versenyen, ahova országosan és határon túlról egyaránt várják a jelentkezőket.
Meztelen fotók készültek a ráktúlélő nőről: mindkét mellét eltávolították (18+)
Meztelen fotók készültek Sharon Donelly-ről. Az 54 éves nő a rákból gyógyult fel, mindkét mellét el kellett távolítani.
- címkék:
- rák
- mellrák
- daganat
- meztelen
- Címkefelhő »
Rossz hírt közöltek orvosai Shannen Doherty-vel
Nincsenek jó hírei a Bűbájos boszorkák egykori sztárjának, Shannen Doherty-nek: hiába tűnt úgy, hogy legyőzte a rákot, most újabb vizsgálatokra lesz szüksége, szervezetében ugyanis megemelkedett a tumormarkerek értéke.
Mellrákkal küzdött az albínó modell: most meztelenül mutatja meg mindenkinek a testét (18+)
Az orosz modell gyönyörű idomokkal rendelkezik, de ilyenből azért van egynéhány. Az ő különlegessége abban rejlik, hogy albínó, és megmutatja, milyen gyönyörűek is az ilyen emberek ruhában, vagy ruha nélkül.
A mellrák túlélési esélye független a betegségre hajlamosító géntől
A mellrákkal kezelt fiatal nők túlélési esélyei azonosak, akár hordozói a BRCA gén mutációjának, akár nem - idézett a BBC hírportálja egy új kutatást.
- címkék:
- mutáció
- mellrák
- gén
- túlélési esély
- Címkefelhő »
Rákot okozhat az éjszakai műszak
Az európai és észak-amerikai nőknél akár több mint 40 százalékkal is növelheti több rákfajta kialakulásának kockázatát a rendszeres éjszakai munka.
Rákban hunyt el az Eurovíziós Dalfesztivál egykori győztese, France Gall
Hosszú évekig küzdött a halálos kórral France Gall, francia énekesnő. Vasárnap hunyt el.
Esküvője után néhány órával halt meg a menyasszony
Esküvője után néhány órával halt meg egy amerikai nő, aki mellrákkal küzdött.
- címkék:
- halál
- rák
- esküvő
- mellrák
- Címkefelhő »
Harminckétmilliárd jutott a mellrákosokra
Tavaly 32 milliárd forintot költött a rosszindulatú emlődaganatos betegek gyógyítására az egészségbiztosító, 7 milliárddal többet, mint 2015-ben - írja a csütörtöki Világgazdaság a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adataira hivatkozva.
- címkék:
- mellrák
- Címkefelhő »
Elég hét év antihormon-terápia a mellrákműtét után
Elegendő hét év antihormon-terápia a műtét után azoknál a nőknél, akiknél a menopauza után alakult ki hormonfüggő mellrák és nem képzett áttétet - állapította meg egy osztrák kutatás.
- címkék:
- egészség
- terápia
- műtét
- mellrák
- Címkefelhő »
Visszatérhet a mellrák a sikeres kezelés befejezése után 15 évvel
Visszatérhet a mellrák a sikeres kezelés befejezése után 15 évvel - állapította meg egy hosszú távú, több tízezer esetet elemző tanulmány.
- címkék:
- emlőrák
- mellrák
- rák (betegség)
- Címkefelhő »
Alkoholmérgezés miatt halt meg egy rákos nő
Alkoholmérgezésben hunyt el egy 54 éves asszony, aki épp azt ünnepelte, hogy szünetet tarthat a rákos betegsége kezelésében.
- címkék:
- halál
- mellrák
- alkoholmérgezés
- Címkefelhő »
Ma van a Nemzetközi Melltartó Nélküli Nap
A mellrák kockázatára akarják felhívni a figyelmet.
Így tüntette el a mellrákja nyomait Allyson Lynch: fotók
A fiatal nő 26 évesen lett mellrákos, melynek köszönhetően mindkét mellét le kellett vágni. A lány azonban különleges emléket állított a betegségének.
- címkék:
- tetoválás
- mellrák
- heg
- Címkefelhő »
A színésznő, Tallós Rita teljesen felépült a rákból
Tallós Rita hihetetlen kitartásának köszönheti, hogy öt év után kigyógyult a rákból.
- címkék:
- Tallós Rita
- mellrák
- meggyógyulni
- Címkefelhő »
Julia Louis-Dreyfus-nak mellrákja van
A rajongókat szinte sokkolta a szörnyű hír.
- címkék:
- Julia Louis-Dreyfus
- mellrák
- Címkefelhő »
Élklubok és élsportolók a mellrák ellen
A Telekom Veszprém kézilabdacsapata mellett a Budapest Wolves amerikaifutball-együttes, a Miskolci Judo Klub és a Magyar Amerikai Futball Szövetség (MAFSZ) is a mellrák elleni küzdelem mögé állt.
Sok mellrák megelőzhető a 40 év feletti nők evenkénti szűrésével
Amerikai kutatók új tanulmánya szerint a negyven év feletti nők évenkénti szűrésével megelőzhető a legtöbb mellrák miatti halálozás.
- címkék:
- halálozás
- emlőrák
- mellrák
- szűrés
- Címkefelhő »
Kínában a mellrákosok tíz százaléka 35 évnél fiatalabb
A kínai szakemberek azt tapasztalták, hogy a nyugati országokban élő nőknél 10-20 évvel fiatalabb korban fejlődik ki náluk a betegség.
- címkék:
- Kína
- mellrák
- diagnosztika
- szűrés
- Címkefelhő »
Kathy Bates titkolta betegségét, de most beszélt a mellrákjáról
Kathy Bates ügynöke megtiltotta a színésznőnek, hogy rákbetegségéről beszéljen, mert attól tartott, az tönkreteszi a karrerjét. A gyilkos kór azonban ismét megtámadta a színésznőt, és most nem hallgatott: "Nincs mellem" - vallotta őszintén.
- címkék:
- Kathy Bates
- rák
- mellrák
- Címkefelhő »
Elhunyt Sandra Reemer, énekesnő
Menedzsere tudatta a szomorú hírt: 66 éves korában hunyt el Sandra Barbara Alexandra Reemer, énekesnő.
Olivia Newton-John kiújult mellrákja miatt lemondta koncertjeit
Kiújult rákbetegsége miatt Olivia Newton-John, a Grease sztárja lemondta júniusi koncertjeit az Egyesült Államokban és Kanadában.
- címkék:
- Olivia Newton-John
- mellrák
- Grease
- Címkefelhő »
Megvan, mi az, amitől mellrákos lehetsz - Vigyázz vele!
Az alkoholfogyasztás növeli, a testmozgás csökkenti a mellrák kockázatát. Tizenkétmillió nő kórtörténetét feldolgozó több mint száz tanulmány eredményeit elemezték.
- címkék:
- alkohol
- mellrák
- Címkefelhő »
Az alkoholfogyasztás növeli a mellrák kockázatát
További bizonyítékot találtak arra, hogy az alkoholfogyasztás, akár napi fél pohár bor is növeli a mellrák kialakulásának kockázatát - írja a BBC.
- címkék:
- alkoholfogyasztás
- emlőrák
- mellrák
- Címkefelhő »
Így lesz újból mellbimbója egy mellrákos nőnek: Videó!
Szívszorító videó került nyilvánosságra arról az eljárásról, ahogy egy mellrákkal műtött nő újból mellbimbót kap: íme a mellbimbótetoválás.
- címkék:
- tetoválás
- mellrák
- mellbimbó
- önbecsülés
- Címkefelhő »
Mell nélküli testéről mutatott fotót a beteg nő (18+)
Elképesztő fotó járta be az internetet, amin egy daganatos nő szerepel: mellamputáció után mutatta meg a heges testét.
- címkék:
- rák
- mellrák
- amputáció
- fotó
- Címkefelhő »
Meztelen test. Rák. Nők. - Egy igazán emberi projekt története
„Ébredés - az Új kezdet!" áll nagy, piros betűkkel egy női akt felett. Sajnálom, de itt nem arról lesz szó, hogy az aszcendensed szerint jövő héten pénz áll a házhoz, vagy megtalálod életed szerelmét. Sokunknak csak egy igazán húsbavágó tragédia adja meg a löketet ahhoz, hogy felismerjük a problémáinkat. A rák is ilyen.
Az első és utolsó aktfotózásom - Nem levetkőzni volt nehéz
Tegye fel a kezét, aki még nem álmodozott róla, hogy gyönyörű akt képek készüljenek róla! Bevállalnád? Naná, hogy nem. Én viszont fejest ugrottam bele.
Nem gyilkosság áldozata Harcsás Judit
Mellrákos volt a győri újságíró, akit napokig kerestek Győrben. Harcsás Juditnak, aki maga is írt egy könyvében a betegségéről, tegnap este találták meg a holttestét. A helyi rendőrök azonnal elkezdték a vizsgálatot. Mostanra kizárták az idegenkezűséget, vagyis biztosan nem lett gyilkosság áldozata.
Érzelmes videón a rákos színésznő
Shannen Doherty, a Beverly Hills 90210 sztárja az Instagramon megosztott felvétellel arra a napra emlékezett, amikor le kellett borotválni a fejét, mert szép hosszú tincsei a kemoterápia mellékhatásaként amúgy is kihullottak volna.
Úgy tűnik, sokkal jobban van Shannen Doherty: videó
Jóideje küzd a rák ellen Shannen Doherty, de nem hagyja, hogy a betegség összetörje. A Beverly Hills 90210 című sorozat és a Bűbájos boszorkák egykori sztárja egyre jobban néz ki! Sőt, a minap olyan videót töltött fel Instagramjára amin teljesen egészségesnek látszik.
- címkék:
- Shannen Doherty
- mellrák
- Címkefelhő »
Melleltávolításon átesett nők mutattak be szexi fehérneműket a New York-i divathéten
Soha ilyen még nem volt a divattörténelemben: az AnaOno fehérneműmárka kollekcióját 16 mellrákon átesett nő mutatta be. A cég kifejezetten olyan nőknek gyárt szexi és divatos melltartókat, akik melleltávolító műtéten (masztektómián) vagy mellrekonstrukciós beavatkozáson estek át.
Egy csomó, ami nem mellrákot jelez
Természetes, hogy szinte rögtön a legrosszabbra gondol az ember lánya, amikor valamilyen oda nem illő dolgot vesz észre a testén – például egy csomót tapint ki a mellében. Ugyanígy járt Anna is, aki mindössze 17 éves volt, amikor zuhanyzás közben észrevette magán az elváltozást.
Olykor egy citrom is segíthet a mellrák kiszűrésében
Egy doboz citrom segítségével észreveheti magán a mellrák legkorábbi tüneteit is. Nem egy újabb csodaszerről, hanem a felismerést segítő, beszédes ábrákról van szó.
- címkék:
- mellrák
- szűrés
- citrom
- Címkefelhő »
Egészségleckék, amelyeket sztároktól tanultunk 2016-ban
Ha egy híresség beteg lesz, akkor két dolgot tehet: vagy igyekszik eltitkolni, csendben gyógyulni, majd utána nyilvánosság elé állni, vagy megtagadja a hallgatást, és nyíltan, őszintén vállalja „gyengeségét” rajongói és a világ előtt. Most összegyűjtöttük azokat a hírességeket, akik inkább az utóbbit választották – és ezzel hatalmas erőt adtak rengeteg egészséges és beteg embernek egyaránt.
Megaláztak egy rákos nőt a repülőtéren
A repülőtér ellenőrző pontján csúnyán megalázták a beteg asszonyt.
- címkék:
- repülőtér
- mellrák
- ellenőrzés
- megalázás
- Címkefelhő »
Nagy Ervin az ismertség előnyeiről beszél - Így küzd a mellrák ellen
A mellrák ellen küzdő alapítvány nagykövete Nagy Ervin, aki egy jótékonysági eseményen adott interjút a Life.hu riporterének. A színész ennek kapcsán az ismertség előnyeiről beszélt, amit az alábbi videóban meg is hallgathatsz.
- címkék:
- Nagy Ervin
- mellrák
- Címkefelhő »
Félmeztelen fotókon szerepel Jai Eastwood, a rákos nő, akinek mindkét mellét levették
Az 52 éves Jai Eastwood, három gyermek édesanyja. Két éve vették le mindkét mellét daganatos betegsége miatt, most pedig művészi fotókat készítettek róla - félmeztelenül.
- címkék:
- mellrák
- masztektómia
- melldaganat
- Címkefelhő »
Mellhelyreállítás házilag, fájdalom nélkül?
A legfrissebb hírek szerint már tesztelik azt az eszközt, amely kiválthatja a mellrákkal operált nők helyreállító műtét előtti orvosi látogatásait és az ott kapott fájdalmas injekciókat, amelyekkel felkészítik a bőr szöveteit az implantátum befogadására.
A fájdalom nem feltétlenül tartozik a mellrák tünetei közé
Ma Magyarországon évente 7500 nő szembesül az emlődaganat diagnózisával, így fontos tudni, mik a mellrák tünetei. Az önvizsgálat, a korai felismerés és a helyes életmód jelentőségét hangsúlyozta dr. Demjén László nőgyógyász.
- címkék:
- egészség
- mell
- mellrák
- felismerés
- melldaganat
- Címkefelhő »
Fél a mellráktól, ezért 1 éve nem használ dezodort egy fiatal lány
A 22 éves lány attól félt, hogy az izzadásgátló szerektől nagyobb eséllyel kaphat mellrákot. Ezért teljesen kiiktatta az életéből a dezodorokat.
- címkék:
- egészség
- izzadás
- mellrák
- dezodor
- Címkefelhő »
Szabadítsd ki melleidet a börtönből: melltartómentes nap van
Mindenki ismeri azt a felemelően csodálatos érzést, amikor hazaérve végre kikapcsolhatjuk a melltartónkat, és olyan messze dobjuk el, amilyen messze csak lehet. Ma, a melltartómentes napon egyáltalán nem is kell felvennünk!
Meztelen felsőtesttel fesztiválozott a mellrákos nő
"Én egy rákos harcos vagyok" - vallja magáról Ericka Hart, aki egy dupla masztektómián átesett mellrákos nő. Egy zenei fesztiválon jelent meg meztelen felsőtesttel, hogy felhívja a figyelmet a betegségre.
- címkék:
- fesztivál
- mell
- mellrák
- meztelen
- masztektómia
- Címkefelhő »
Kemó után is keményen edz Shannen Doherty
Shannen az Instagramon osztotta meg azt a videót, amiben egy kocsiban utazik és arról beszél, mennyire fontos számára az, hogy a rák elleni küzdelemben is aktív maradjon. A színésznő éppen edzésre ment, pedig előző nap kemoterápián volt.
Valóban rákot okozhat a melltartó? A leggyakoribb tévhitek az emlődaganatról
A nők egyik leggyakrabban diagnosztizált daganatos megbetegedése a mellrák, ami miatt sokan egy időzített bombaként gondolnak a saját testükre. A rizikófaktorainak többsége (mint a genetika, az életkor, illetve a tény, hogy nők vagyunk) ellen ugyanis nem nagyon tehetünk semmit. Ezért tűnnek vonzónak a mellrák kialakulásáról terjedő mítoszok, amelyek azt az érzetet keltik bennünk, hogy ha akarjuk, meg tudjuk védeni magunkat ettől a rettegett betegségtől.
Élklubok álltak a mellrák elleni küzdelem mögé
A MAC Budapest jégkorong- és a Telekom Veszprém kézilabdacsapata, továbbá a Magyar Amerikai Futball Szövetség is a mellrák elleni küzdelem mögé állt.
Az év anyukája: 18 órával a szülés után tudta meg, mellrákja van
Az év anyukája címet nyerte el az az ausztrál nő, aki 18 órával második gyermekének születése után tudta meg, hogy mellrákja van. A betegsége ráadásul elég előrehaladott volt már, a harmadik stádiumban járt.
- címkék:
- mellrák
- anya
- Születés
- Címkefelhő »
Egészségben és betegségben - 3 eset, amikor Brad Pitt kiállt Angelina Jolie mellett
Hollywood elsőszámú sztárpárja 10 év együttlét plusz 2 év házasság és 6 közös gyermek nevelése után jelentette be azt, amire senki sem számított: a hírességek által oly kedvelt „kibékíthetetlen ellentétekre" hivatkozva elválnak útjaik. Hogy pontosan mi állhat a szakítás hátterében, arról információkat egyelőre nem tudni, azt azonban láthattuk, az évek során hányszor biztosította szeretetéről és támogatásáról Brad Pitt Angelina Jolie-t. Íme.
Erről az asszonyról beszél most a világ – Elképesztő dolgot tett a testével
Linda Bright nagyon szégyellte férje előtt a mellrák utáni műtét hegeit. Ezért nem is mutatkozott előtte melltartó nélkül. Végül elképesztő dologra szánta el magát.
- címkék:
- rák
- tetoválás
- mellrák
- Címkefelhő »
Sokkoló! Meztelenül mutatta meg magát kettős melleltávolítás után a színésznő
Az argentin színésznő millióknak akar példát mutatni.
- címkék:
- Lorena Meritano
- mellrák
- daganat
- Címkefelhő »
Migrén, mellrák és depresszió – Milyen betegségeket örökölhet a nő?
Korábban azt gondolták, hogy az étrend, különösen a sok hús fogyasztása nagyobb befolyással bír, mint a genetika, egy nemrég készült kutatás szerint egy lány esetében a menstruáció kezdete nagyban függ attól, mikor jött meg az édesanyja első menzesze.
A legnehezebb időkben is összetart Sarah Michelle Gellar és Shannen Doherty
A két színésznő évek óta jó barátnők, így nem csoda, ha akkor is összetartanak, amikor egyikőjük komoly betegséggel küzd.
Rák elleni küzdelméről vallott Shannen Doherty
Shannen Dohertyt, a Beverly Hills 90210 színésznőjét nagyon megviseli a rák elleni küzdelem. Egy TV-interjúban könnyek közt tört ki.
Megrázó! Megvált hosszú tincseitől a mellrákos Shannen Doherty
A színésznő tavaly augusztusban jelentette be, hogy mellrákkal küzd, és azóta csak nagyon ritkán mutatkozik a nyilvánosság előtt, vagy ad hírt magáról. Most azonban kivételt tett, és közösségi odalán mutatta meg azokat a fotókat, amiket akkor készített, amikor a kemoterápia miatt megritkult haját levágták.
Mellrákra hivatkozva csalt el milliókat
Mellrákműtétre kért adományokat, így összesen 14 millió forintot kalapozott össze egy győri nő, aki egy éven át hitegette betegségével a támogatóit.
Meghalt mellrákban a 44 éves sportriporter
Meghalt a 44 éves Jana Thiel, a német ZDF csatorna sportriportere.
- címkék:
- Jana Thiel
- mellrák
- sportriporter
- Címkefelhő »
Mellrák elleni kampány: motoros körútra megy a kormányzó
A korai diagnosztizálásra hívja fel a figyelmet New York állam kormányzója, Andrew Cuomo. A politikus Billy Joel énekes-dalszerzővel indul motoros kampánykörútra hétfőn. Azt szeretné elérni, hogy minél többen vehessenek részt mellrákszűrésen.
- címkék:
- mellrák
- rákszűrés
- rák (betegség)
- Címkefelhő »
Elképesztő, hogy mit tett a rák elleni harc Shannen Dohertyvel
Egy év leforgása alatt, több évet is öregedett az egykor szuperdögös sorozatsztár. Ám mindez érthető is, hiszen élete legnagyobb csatáját kellett megvívnia, mégpedig a rákkal.
- címkék:
- Shannen Doherty
- rák
- mellrák
- színésznő
- Címkefelhő »
Kiderült! A 15 évig tartó hormonkezelés jelentősen csökkenti a mellrák kockázatát
Egy új, "nagy horderejűnek" tartott amerikai kutatás szerint a hormongyógyszerekkel mintegy 15 évig kezelt nőknél jelentősen csökkent a mellrák kiújulásának kockázata.
- címkék:
- rák
- kezelés
- mellrák
- hormon
- hormonkezelés
- Címkefelhő »
Nem csak a rákot jelzi a mellben található csomó
Ijesztő, amikor egy nő kisebb-nagyobb csomót vagy csomókat tapint ki a mellében. A legtöbben ekkor egyből rosszindulatú daganatra gondolnak, ám az esetek nagy részében egészen más húzódik a hátterében, ami gyakran kezelést igényel.
- címkék:
- egészség
- rák
- mellrák
- vizsgálat
- ciszta
- csomó
- napidoktor
- Címkefelhő »
Titkolta betegségét az ismert műsorvezető! Mellrákkal küzd
Azt hitte, hogy vele ez nem fordulhat elő, mert egészségesen élt. A BBC csatorna reggeli műsorának korábbi vezetője, Sian Williams megijedt a diagnózistól.
- címkék:
- Sian Williams
- betegség
- mellrák
- Címkefelhő »
Bármit teszünk, betegek leszünk? A 21. század leggyakoribb betegségei
Bármerre megyünk, bármit teszünk, a betegség valamely formájával folyamatosan szembesülünk. Némelyik betegség kortól és nemtől független, míg a többi nem válogat, férfi és női szervezetben is ugyanúgy képes „lecsapni”. Ezek korunk „feltörekvő” betegségei!
Nyolcgyerekes, masztektómián átesett anyuka szerepel Beyoncé legújabb videójában
Amióta Paulette Lephard feltűnt Beyoncé legújabb albumának videóján, az egész világot izgalomban tartja, ki az a félmeztelen nő, akinek szörnyű betegségére mindössze egy-egy sebhely emlékeztet.
Nem csak rákot okozhat a génmutáció, ami miatt Angelina Jolie megműttette magát
Az úgynevezett BRCA1 génnel rendelkező hölgyeknél nem csupán az emlő- és petefészekrák kialakulásának kockázata nőhet meg, hanem akár termékenységi gondokkal is számolniuk kell.
Ragyogóan néz ki a rákból felépült Christina Applegate
A gyönyörű színésznő családjában nem ő az első nő, akinek meg kellett küzdenie a rákos megbetegedéssel. Édesanyja is mellráktúlélő.
Luxuskörülmények között gyógyul a mellrákos Janice Dickinson
Egyetlen éjszakáért 2000 dollárt fizet az egykori szupermodell azon a Beverly Hills-i klinikán, ahol rákbetegségével kezelik.
Korszakalkotó felfedezés! Megtalálták a mellrák ellenszerét?
Új kezelést fejlesztettek ki a mellrák ellen, amely mindössze 11 nap alatt eltüntette a tumort a betegek 11 százalékánál. A brit orvoscsapat az amszterdami Európai Mellrák Konferencia keretén belül számolt be impozáns
A férfiaknál agresszívabb a mellrák, mint a nőknél
Előrehaladottabb állapotban veszik észre, ráadásul agresszívabb is a mellrák a férfiak esetében, mint a nőknél - mondja a Semmelweis Egyetem Onkológiai Központjának vezetője.
A férfiaknál agresszívabb a mellrák, mint a nőknél
Előrehaladottabb állapotban veszik észre, ráadásul agresszívabb is a mellrák a férfiak esetében, mint a nőknél - mondja a Semmelweis Egyetem Onkológiai Központjának vezetője.
Rákos az egykori szupermodell, Janice Dickinson
Az egykori sikeres modell mellrákkal küzd, de ettől függetlenül, arra készül, hogy negyedszerre is kimondja a boldogító igent.
Itt az új szupermelltartó - Életeket menthet
A női mell hőmérsékletéből már a kezdeti stádiumban érzékeli a rákos sejteket egy forradalmian új melltartó.
- címkék:
- mellrák
- melltartó
- Címkefelhő »
Szörnyű! Utcára kerülhet egy rákos beteg, mert nincs elég pénze
A 42 éves asszonynál mellrákot mutattak ki az orvosok, de nem tudja magát kezeltetni, mert nincs pénze, sem pedig otthona.
- címkék:
- videó
- mellrák
- pénz
- rákos beteg
- Címkefelhő »
Tallós Rita: "A férjem a sugárkezelés alatt vett el felségül"
A Jóban Rosszban egykori színésznője a rákbetegség alatti megterhelő időszakban is nő tudott maradni és állítja, ezt férjének is köszönheti.
A mellrákos Kylie Armstrong most több ezer nő életét mentheti meg
Az ausztrál nő teljesen megdöbbent, amikor kiderült, hogy mellrákja van. Hiába nem találtak csomót, a rákos sejtek ott voltak a testében.
- címkék:
- Kylie Armstrong
- mellrák
- fotó
- Címkefelhő »
Kylie Minogue: "Már 10 éve, hogy túléltem a rákot"
Az énekesnő egy gyermekkori fotóval emlékezett meg arról, hogy néhány évvel ezelőtt sikerült legyőznie a gyilkos kórt. Ma már egészséges, de sosem felejti el ami vele történt.
- címkék:
- Kylie Minogue
- betegség
- mellrák
- énekesnő
- Címkefelhő »
Shannen Doherty: Inkább levetetem a melleimet, csak ne haljak meg!
A színésznő egy tengerentúli magazinműsorban beszélt arról, hogy mennyire megviselték őt az elmúlt hónapok. Miután kiderült, hogy mellrákkal küzd, teljesen összetört.
Így küzdenek egészségükért a sztárok: Tippek a hosszabb élethez!
A statisztikák szerint ma Magyarországon a szomszédos országokhoz képest sokkal kevesebben járnak el különböző egészségügyi szűrésekre. Hazánk legismertebb sztárjai most egy kampány kedvéért kamera elé álltak, és bemutatták azokat a dolgokat, melyekre napi szinten oda kell figyelnünk.
Nem akarták megvizsgálni az orvosok, most az életéért küzd a 27 éves Laura
Laura Saull panaszait saját bevallása szerint figyelmen kívül hagyták orvosai, mert véleményük szerint túl fiatal volt még ahhoz, hogy rákos legyen. A fiatal nőnél áttétes mellrákot diagnosztizáltak.
A mellrák tünete miatt posztolt képet a mellbimbójáról egy nő: A Facebook törölte
A negyedik stádiumú mellrákkal diagnosztizált Rowena Kincaid fel akarta hívni a végzetes betegség egyik előjelére a figyelmet. Az álatala közzétett képet a Facebook szabálysértőnek találta, ezért eltávolíttatta.
A mellrák ellen kampányolnak az ÉNB sztárjai
A Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet felkérésére az Éjjel-Nappal Budapest című sorozat sztárjai egy kampányfilmben szerepeltek, melyben a mellrákszűrés fontosságára hívják fel a fiatalok figyelmét.
A rostban gazdag étrend csökkenti a mellrák kockázatát
Kisebb eséllyel alakul ki mellrák azoknál a nőknél, akik serdülőként és fiatal felnőttként sok zöldséget-gyümölcsöt fogyasztottak – állapította meg egy amerikai felmérés.
- címkék:
- zöldség
- gyümölcs
- mellrák
- étrend
- Címkefelhő »
A mellrákkal küzdő Shannen Doherty-t nagyon megviseli a betegsége
A Bevery Hills 90210 egykor sztárjának ez a második hivatalos megjelenése azóta, hogy bejelentette: mellrákkal küzd.
- címkék:
- Shannen Doherty
- mellrák
- Címkefelhő »
A mellrákos nő gyönyörű tetoválással fedte el a műtéti hegeket
Amy rákját két évvel ezelőtt diagnosztizálták. Azóta szerencsésen felépült a betegségből, és különleges módot választott a rossz emlékeket idéző hegek elrejtésére.
- címkék:
- tetoválás
- mellrák
- heg
- Címkefelhő »
8 dolog, amit nem tudtál a balkezesekről
A balkezesekről több legenda és tévhit kering. Most kiderül, hogy mi igaz belőlük!
Kipróbáltuk: Pink Ribbon
Sosincs késő belekezdeni az edzésbe! Hámori Barbi, a Move it, Blondie! bloggere hétről hétre olyan mozgásformákat, edzéstípusokat mutat be, amelyekkel garantáltan csúcsformába kerülsz. Edzésre fel – ezúttal a Pink Ribbon kerül terítékre.
- címkék:
- edzés
- blog
- mellrák
- mellizom
- Pink Ribbon
- Címkefelhő »
Nem vállalta mellrákja kezelését terhesen a kismama: 8 napig élt a kisbabája
Magzatkárosító hatása miatt nem vállalta a kemoterápiás kezelést Heidi Loughin, akinek kisbabája mindössze 8 napig élt.
Így néz ki egy női test masztektómia után – Durva kép!
Bátor tettre szánta el magát Michelle Ross: a 30 éves édesanya megmutatta, hogyan fest egy mellrákon átesett nő teljes valójában.
Szívszorító sorok! Íme egy rákos anya, Heather McManamy utolsó üzenete szeretteinek
Két évvel ezelőtt diagnosztizáltak mellrákot Heather McManamy-nál, a nő néhány nappal ezelőtt, 36 évesen feladta a küzdelmet a kórral. Búcsúzóul egy szívszorító üzenetet fogalmazott meg szeretteinek.
Alzheimer-kór veszélyezteti Angelina Jolie-t?
Az a „hibás" gén, amely miatt a színésznő-rendező dupla masztektómián és méheltávolító-műtéten esett át, nem csupán a rákkal, hanem az Alzheimer-kór kialakulásával is összefüggésben van.
Tom Hanks büszke feleségére és bátorságára
Az Oscar-díjas színész őszintén beszélt felesége, Rita Wilson mellrákkal való küzdelméről és gyógyulásáról.
8 éves kislányt diagnosztizáltak mellrákkal
Valószínűleg Chrissy Turner a világ legfiatalabb betege, akinél megállapították a gyilkos kór ezen változatát.
Angelina Jolie miatt háromszorozódtak meg a melleltávolító műtétek Angliában
Az Oscar-díjas színésznő hatásának tudják be az orvosok, hogy egyre több brit nő dönt a sztárhoz hasonlóan, és veteti le mindkét mellét a mellrák kockázatának csökkentése miatt.
Az egykori tinisztárt, Shannen Doherty-t nagyon megviseli a betegsége: mellrákkal küzd!
Most jelent meg először a vörös szőnyegen a Beverly Hills 90210 sztárja, miután bejelentette, hogy mellrákja van.
Brutális valóság! Így fest egy nő a masztektómia után
A masztektómia előtt kezdte fotózni magát Kerry Mansfield, akinél 2005-ben diagnosztizálták a mellrákot.
- címkék:
- kórház
- mellrák
- diagnózis
- fotó
- masztektómia
- Címkefelhő »
Kiállítás nyílt mellrákos nők fotóiból
Megrendítő az a fotósorozat, amelyen olyan nők portréi láthatóak, akik mellamputáción estek át.
Gigamellekkel premierezett Angelina Jolie
A dupla masztektómián átesett színésznő-rendező Los Angeles-i filmbemutatóján kérkedett egy sort újraszabott kebleivel.
Mellbimbót tetováltak a mellrákkal műtött nőnek
Laura, a kétgyerekes édesanya mellrákban szenvedett. Műtétei után helyre kellett állítani melleit, de az eredmény borzalmas lett.
- címkék:
- betegség
- műtét
- mellrák
- mellbimbó
- Címkefelhő »
Anyja üzenete miatt távolíttatta el petefészkét Angelina Jolie
Az egész világot megdöbbentette, amikor annak idején Angelina Jolie a mellei után a petefészkét is eltávolíttatta. Most egy interjúban derült fény arra, hogy néhai anyja üzenete késztette a színésznőt a nagy lépésre.