letartóztatás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- krimi
- gyilkosság
- rendőrség
- média
- lopás
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Összevesztek, ezért rágyújtotta a házat kerekes székes élettársára egy mányi nő
A nőnek elege lett abból, hogy folyton vitatkozik az élettársa gyerekével, ezért úgy döntött, hogy felgyújtja a mányi házukat. A bíróság elrendelte a nő letartóztatását.
- címkék:
- Mány
- gyújtogatás
- vita
- letartóztatás
- Címkefelhő »
Legjobb barátja fiát zaklatta szexuálisan a cibakházi férfi
Továbbra is letartóztatásban maradhat az a férfi, aki a legjobb barátjának a gyerekét szexuálisan zaklatta a vád szerint. Ugyan a férfi és az ügyvédje szerette volna, hogy szabadlábon védekezhessen, az ügyészség szerint ez nem történhet meg.
Kivégzéssel fenyegette volt párját, és sógorát Lábatlanon egy férfi
"Megöllek, kivégezlek, lemészárollak titeket" – ezt üvöltözte egy férfi volt párjának, és annak testvérének. Mindezt azért tette, mert a testvérek feljelentették az apját, aki ellen azóta vádat is emeltek. A fenyegetőző férfit letartóztatták, januárt óta börtönben van.
Tisztul a kép a Deák téri kettős gyilkosság körül
Utolsó pillanataiban bajba jutott barátja életéért a sajátját is kockára tette a Deák téri kettős gyilkosság egyik áldozata tudta meg a Blikk. Azt írják, ő maga elkerülhette volna a tragédiát, ha nem védi barátját.
Börtönben marad a férfi, aki 9 éves nevelt lányát szexuálisan zaklatta
A bíróság fenntartotta a letartóztatását annak a Jász-Nagykun-Szolnok megyei 40 év körüli férfinak, aki a vád szerint szexuálisan zaklatta a nevelt gyerekét. A kislány mindössze kilenc éves volt, amikor molesztálni kezdte. A zaklatás hónapokon keresztül tartott. Mindig akkor támadt rá a gyerekre, amikor annak anyja nem volt otthon.
Családon belüli erőszakkal vádolják a Maroon 5 zenészét - letartóztatták
A népszerű zenekar basszusgitárosát, Mickey Maddent június végén vették őrizetbe.
Hasított tűzifával vágta fejbe párját egy nógrádi férfi
Javasolták a leatrtóztatását annak a Nógrád megyében élő férfinak, aki hosszú időn keresztül rendszeresen bántotta az élettársát.
Beteg, ágyhoz kötött asszonyt fosztottak ki Kazincbarcikán
A rendőrök egy 38 éves és egy 31 éves férfi ellen nyomoznak, mert a gyanú szerint betörtek egy beteg, ágyhoz kötött nőhöz. Kihasználták, hogy alszik, és kifosztották.
Rács mögé került a szekszárdi sorozatbetörő
Egy férfi egy hét alatt legalább három szekszárdi lakásba tört be, ékszereket és pénzt vitt magával.
Nem engedik ki a rácsok mögül a kiskunmajsai gyilkost
Egy kiskunmajsai férfi betört egy helyi ház udvarára, hogy a házból lopjon. Amikor a házigazda rajta kapta, a férfi egy szerszámnyéllel halálra verte.
Öttagú dílerbandát vettek őrizetbe a kispesti rendőrök
A rendőrök javasolták annak az öt férfinak a letartóztatását, akik drogot árultak Pest megyében.
Letartóztatták a szír embercsempészt
Elrendelték a letartóztatását annak a szír férfinak, aki hat külföldit próbált meg illegálisan kijuttatni az országból a parassapusztai határon keresztül.
Másokat hibáztat a történtekért a Deák téri késelő anyja
Legalább két hónapig még biztosan nem szabadulhat a Deák téri gyilkossággal gyanúsított, 18 éves Cs. Krisztián, ahogyan két bűntársa sem. Az anyja szerint a gyámhatóság a felelős a fia tettéért, magát nem hibáztatja.
Így csaltak ki több százezer forintot egy 82 éves székesfehérvári bácsitól
A nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik a könnyű pénzszerzés reményében idős embereket tévesztettek meg.
- címkék:
- Székesfehérvár
- csaló
- letartóztatás
- Címkefelhő »
Két férfi migránsokat akart becsempészni Ausztriába
Két férfi összesen 10 migránst akart Magyarországon keresztül Ausztriába vinni. A rendőrök Simaság közelében csaptak le rájuk.
Letartóztatták a pécsváradi férfit, aki megölte a feleségét
Elrendelték annak a férfinak a letartóztatását, aki szerda reggel ölte meg a feleségét Pécsváradon. A 68 éves gyilkos maga hívta fel a rendőrséget reggel 7 óra után.
- címkék:
- Pécsvárad
- gyilkosság
- letartóztatás
- Címkefelhő »
Meghosszabbították a Deák téri késelés gyanúsítottjainak letartóztatását
Feltehető, hogy ha szabadlábon maradnának, megszöknének vagy elrejtőznének hatóságok elől.
Süttői kettős gyilkosság: a túlélő ölte meg a testvérét és a sógorát
A Tatabányai Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy május 16-án megölte nővérét és sógorát, majd a holttesteket meggyújtotta. Ezt közölte a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség csütörtökön.
Forró vízzel és egy vascsővel akarta megölni az anyját egy kondorosi férfi
Tavaly nyáron veszett össze egy fiatal férfi az édesanyjával. Annyira elfajult a vita kettejük között, hogy a férfi meg akarta ölni a nőt, ezért vascsővel és forró vízzel támadt rá. Az ügyészség a letartóztatása meghosszabbítását javasolja, a férfi fellebbezett.
Börtönben marad az oroszlányi gyilkos
Tavaly év végén egy férfi brutális kegyetlenséggel meggyilkolt egy hajléktalan nőt Oroszlányban. Elvágta a nyakát és többször leszúrta. A bíróság most meghosszabbította a letartóztatását.
- címkék:
- Oroszlány
- gyilkosság
- letartóztatás
- Címkefelhő »
Letartóztatták az egyik legnagyobb német tőzsdei cég vezetőjét
A vállalati pénzügyi jelentés meghamisításának gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezték az egyik legnagyobb német tőzsdei cég, a digitális fizetési megoldásokkal foglalkozó Wirecard frissen távozott vezetőjét - közölte a müncheni ügyészség.
- címkék:
- tőzsde
- DAX
- letartóztatás
- német
- fintech
- Wirecard
- Címkefelhő »
Fél év után elfogták a férfit, aki megerőszakolt és megkéselt egy nőt
Sokkoló élményben volt része egy Pest megyei nőnek a saját lakásában. Egy idegen férfival futott össze az előszobában, aki azzal fenyegette, hogy megöli. Megerőszakolta, eltörte a csuklóját, és még a pénzét is elvitte. A rendőrök fél éven át keresték a férfit, akit pár nappal ezelőtt a tiszafüredi vasútállomáson fogtak el.
Letartóztatták a füzesabonyi gyilkost
A rendőrök egy füzesabonyi lakásban találtak egy holttestet, a helyszínelés után hamar kiderült, hogy a férfit megölték.
Nem szabadulhatnak a gyilkossággal fenyegetőző, dunaújvárosi támadók
Az ügyészség a letartóztatása meghosszabbítását javasolta annak a két férfinak, akik decemberben sodrófával, kalapáccsal és vascsővel támadtak két lakóra egy dunaújvárosi társasházban. A két bántalmazott férfi életveszélyesen megsérült.
Több hétvégi házba is betört egy férfi Kazincbarcikán
A kazincbarcikai rendőrök lopás miatt nyomoztak egy helyi férfi ellen.
Késsel fenyegetőzött, majd megpróbálta befolyásolni a szemtanút
Az ügyészség javasolta annak a férfinak a letartóztatását, aki két társával együtt, késsel fenyegetőzve pénzt követelt egy férfitól, majd az őt felismerő tanút próbálta meg befolyásolni.
Szerb rablók támadtak egy jászberényi munkásszálló lakóira
Letartóztatásának fenntartását javasolták annak a szerb férfinak, aki társával együtt egy jászberényi munkásszállón két férfit kirabolt.
Lomok közé rejtette újszülött gyerekét egy apa
Egy 16 évvel ezelőtti gyilkosság ügyében hozott ma döntést a bíróság: elrendelte egy férfi letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy lomtalanításkor hulladék közé rejtett egy újszülöttet.
Vadászpuskával támadt 22 évvel fiatalabb barátnőjére, mert az elhagyta
Ismételt letartóztatást javasolt az ügyészség annak a Bács-Kiskun megyében élő férfinak a számára, aki tavaly nyáron vadászpuskával támadt az élettársára, mert nem tudta elviselni, hogy vége lett a kapcsolatuknak.
Fejbe rúgta élettársát, mégsem tartóztatták le a ceglédi férfit
Rendkívül erőszakos tette ellenére sem tartózatták le az elkövetőt, a helyi ügyészség fellebezett, és inditványozzák a férfi letartóztatását.
- címkék:
- erőszak
- bántalmazás
- letartóztatás
- Címkefelhő »
Visszatért falujába a szexuális erőszakkal vádolt lelkész
Azzal vádolták a lelkészt, hogy szexuálisan bántalmazta a nevelt lányát - mégis szabadlábon van.
Apát és lányát is megpróbálta kirabolni egy férfi
Letartóztatásba kerülhet az a férfi, aki becsengetett egy nyugdíjashoz azzal az ürüggyel, hogy kér egy pohár vizet. Ezután rátámadt az idős férfira, majd a lányára, és pénzt követelt tőlük.
Vascsővel vágta hátba haragosát egy férfi Szegeden
Javasolták a letartóztatását annak a szegedi férfinak, aki június 8-án, reggel egy helyi áruház előtt fémrúddal támadt egy másik férfira.
Öt migránssal az autójában bukott le Dávodon a cseh embercsempész
Vádat emeltek az ellen a cseh férfi ellen, aki január 22-én illegális migránsokat próbált Ausztriába juttatni 400 euróért cserébe, ám Dávod külterületén tetten érték a rendőrök. A férfi ezért nemcsak, börtönbe kerülhet, de Magyarországról is kiutasíthatják.
Nem szabadulhat a pakisztáni migráns embercsempész
Az ügyészség javaslatával egyezően fenntartják az embercsempészettel vádolt pakisztáni férfinak a letartóztatását, mert fennáll a veszélye, hogy megszökik, vagy elrejtőzik, amennyiben szabadon engedik.
Megöltek egy férfit Csongrádon
Bár a holttest egyelőre nem került elő, a rendőrök gyanúja szerint gyilkosság áldozata lehet az a csongrádi férfi, akit több, mint 10 éve keresnek. A gyilkossággal a férfi egyik ismerősét gyanúsítják, akit már őrizetbe vettek, és a letartóztatását is javasolták.
Ez történhetett a dombrádi gyilkosság áldozatával
Ököllel ütütte és több bordáját is eltörte egy 24 éves, terhes nőnek Dombrádon a volt barátja. Négy nappal ezelőtt támadt rá, a gyanú szerint féltékenységből. Most az is kiderült, hogy a gyilkos, próbaidő alatt ölt, lopásért büntették. A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája kedden rendelte el a 23 éves férfi letartóztatását halált okozó testi sértés miatt.
Letartóztatták a 8-as főúton lekapcsolt szír embercsempészeket
A napokban írtunk róla, hogy június 5-én hajnalban, a 8-as számú főúton megállítottak egy magyar rendszámú Opelt és egy osztrák Audit a rendőrök. A két kocsiban összesen hét szír férfi utazott és Ausztria felé tartottak. Négyen közülük illegálisan léptek be Magyarországra, őket akarta Bécsbe csempészni a másik három szír férfi.
Letartóztatták a tordasi droglaborosokat
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Kábítószer Bűnözés Elleni Osztály nyomozói tetten értek két magyar és egy szerb állampolgárságú férfit Tordason, akik a lefoglalt anyagokból minimum 100-150 kilogramm amfetamint tudtak volna előállítani. Az ügyészség javasolta a letartóztatásukat, amit a bíróság hétfőn el is rendelt.
Törött sörösüveggel raboltak ki egy gyereket Ongán
Egy ongai férfi törött sörösüveggel megfenyegetett egy 14 éves gyereket, majd kirabolta. Letartóztatták a támadót.
- címkék:
- Onga
- rablás
- bíróság
- letartóztatás
- Címkefelhő »
Letartóztatásban marad az élettársa lányát erőszakoló ásotthalmi férfi
Nem hagyhatja el a börtönt az a férfi, aki a gyanú szerint megerőszakolta a saját lányát. Mivel a büntetésének súlyossága miatt, fennáll a szökés és elrejtőzés veszélye, ezért az ügyészség indokoltnak tartja a letartóztatásának meghosszabbítását.
Meghosszabbítják Szilágyi István fiának letartóztatását
Továbbra is az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben marad a 49 éves Péter, aki a gyanú szerint május 3-án egy kalapáccsal megölte apját, Szilágyi István színművészt – írta közleményében a Fővárosi Törvényszék.
Letartóztatták a pornósztárt, aki egy ősi rituálé során egy fotós halálát okozta
Letartóztatták Nacho Vidalt, miután kiderült, hogy részt vett egy halállal végződő pszichedelikus rituálén.
Bosszúból majdnem vízbe fojtottak egy férfit, mert nem adott cigarettát
Egy hónapra elrendelték a letartóztatását annak a két fiatalnak, akik egy borsodi községben megvertek, majd egy vízelvezető árokba löktek egy férfit, mert nem kaptak tőle cigarettát. Mivel kis híján megölték, akár több évre is börtönbe, illetve javítóintézetbe kerülhetnek.
Letartóztatták a gyulai gyilkost
Egy 18 éves, gyulai férfi vasárnap hajnalban halálra késelte az egyik ismerősét, majd egy másik férfit is megsebesített. A bíró elrendelte a letartóztatását.
- címkék:
- Gyula
- gyilkosság
- letartóztatás
- Címkefelhő »
Nem szabadulhat a tatai gyilkos
Meghosszabbították a letartóztatását annak a férfinak, aki tavaly szeptember 1-én feleségére támadt, majd brutális módon végzett vele a vád szerint.
Letartóztatták az M1-es autópályán elfogott embercsempészt
Elrendelte a bíróság annak a szerb embercsempésznek a letartóztatását, akit pénteken fogtak el a rendőrök az M1-es autópályán - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon vasárnap.
Letartóztatásban a hátulról támadó, esztergomi rabló
A fiatal férfit már többször büntették lopás, rablás és garázdaság miatt, legutóbb tavaly nyáron szabadult a börtönből.
Szondáztatásnál sört kért a rendőrtől a részeg sorozatsztár
Ittas vezetésért letartóztatták a Vámpírnaplók egykori sztárját, Zach Roeriget, aki még a józansági tesztnél is bedobott volna egy sört.
Drogdílereket fogtak el a rendőrök Heves megyében
Az elmúlt hónapban már három heves megyei településen csaptak le a rendőrök azokra a kábítószer-kereskedőkre, akiket új pszichoaktív anyaggal való visszaéléssel gyanúsítanak.
Megdöbbentő dolgot találtak egy balesetben megsérült férfi hátizsákjában
Letartóztatták azt a férfit, aki május 23-án balesetet szenvedett Pécs külterületén, mert a kórházban a nővérek 2,5 kiló kokaint találtak a holmijai közt.
Egy ütéssel elintézte barátját egy férfi Kőbányán - videó
Letartóztatták azt az 50 éves férfit, aki egy veszekedés során úgy megütötte barátját, hogy az életveszélyesen megsérült.
Letartóztatták a nyíregyházi férfit, aki megkötözte és fejbe szúrta az apját
Budapesten fogták el azt a fiatalt, aki a megalapozott gyanú szerint rátámadt az édesapjára Nyíregyházán pénteken. Egy idősebb férfival együtt megkötözte, aztán megszúrta a 61 éves férfit. Ezek után a két férfi magára hagyta az életveszélyesen sérült férfit és vonatra szállt, hogy Ausztriába menekülhessen. Őrizetbe vették őket. A bíróság hétfőn rendelte el az apjára támadó férfi és társa letartóztatását.
Börtönben maradhat a tokodi nő, aki szíven szúrta a férjét
Egy hónapja tokodi otthonukban egy nő a vita hevében megölte a férjét. A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség letartóztatása meghosszabbítását indítványozta.
Újra edzhetett a nemi erőszak gyanúja miatt letartóztatott focista
Még hétfőn számoltunk be róla, hogy Callum Hudson-Odoit letartoztatta a rendőrség, akkor még a sajtóhírek arról szóltak, hogy a kijárási tilalom megszegéséért került rács mögé. Nos, azóta kiderült, hogy nemi erőszak elkövetésének gyanúja miatt intézkedett vele szemben a hatóság.
- címkék:
- edzés
- labdarúgás
- letartóztatás
- Chelsea
- Címkefelhő »
Letartóztatták a Chelsea válogatott játékosát
Callum Hudson-Odoit vasárnap hajnalban letartóztatta a rendőrség a játékos nyugat-londoni luxuslakásán, miután egy nála tartózkodó nő a hatóságnak és a mentőknek is telefonált – számolt be a rendkívüli hírről a The Sun.
- címkék:
- labdarúgás
- letartóztatás
- Chelsea
- Címkefelhő »
Megkötözte, összeverte, majd magára hagyta barátnőjét egy férfi
Az ügyészség fellebbezést jelentett be annak a 28 éves kaposvári férfinak letartóztatása érdekében, aki ellen tavaly novemberben személyi szabadság megsértése, és súlyos testi sértés miatt vádat emeltek.
Börtönbe kerülhet a díler, akinek a drogjától kiugrott a fiú az ablakon
Vasárnap hajnalban egy 17 éves fiú kiugrott egy Fő utcai ház második emeletéről. Mint kiderült, együtt bulizott a most érettségizett barátaival, és a többen is kábítószereztek. A fiú ennek hatására egyre agresszívabban és zavartabban viselkedett, majd kiugrott az ablakon. A rendőrség tegnap elfogta a dílert, akitől a drogot vehették. Most az ügyészség javasolja a letartóztatását.
Döntöttek Szilágyi István fiának letartóztatásáról
Helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék az édesapja megölésével gyanúsított férfi letartóztatását. Szilágyi István színművész fia továbbra is az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben marad.
- címkék:
- szilágyi istván
- letartóztatás
- Címkefelhő »
Letartóztatták a korábbi Real-csatárt egy drograzzia során
A spanyol Marca értesülése szerint letartóztatták kolumbiai Edwin Congót, a Real Madrid korábbi csatárát.
Több száz millió forintot csalt ki áldozataitól egy férfi
Meghosszabbította a bíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki kedvezőnek tűnő befektetésekkel 43 embertől csalt ki pénzt.
- címkék:
- csalás
- ügyészség
- letartóztatás
- Címkefelhő »
Letartóztatták az oroszlányi gyilkossággal gyanúsított férfit
A bíróság letartóztatta azt a férfit, aki szombaton este egy késsel meggyilkolta a testvérét a gyanú szerint oroszlányi otthonukban.
Az ágyneműtartóban találták meg a rendőrök a berhidai rablót
A bíróság az ügyészség javaslatára javasolta annak a két férfinak a letartóztatását, akiket a rendőrök fegyveres rablás miatt vettek őrizetbe május 6-án.
Már holnap eldőlhet, hogy letartóztatják-e Szilágyi István fiát
Szilágyi István a sajtóértesülések szerint egy a fejére mért ütésbe halt bele, a gyanú szerint fia végzett vele. Letartóztatásáról már holnap dönthetnek.
Letartóztatták a nőt, aki a belvárosban lányokat futtatott - videó
Egy hónapra elrendelte a Budai Központi Kerületi Bíróság annak a nőnek a letartóztatását, akit egy budapesti belvárosi bordélyház üzemeltetésével, prostitúció elősegítésével gyanúsítanak. Ezt közölte a Fővárosi Törvényszék vasárnap.
Elfogták a férfit, aki vascsővel támadott meg egy futót és egy kerékpárost
Elfogott a rendőrség egy férfit, aki a gyanú szerint egy futót és egy kerékpárost támadott meg a II. kerületben februárban és áprilisban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) csütörtökön a rendőrség honlapján.
Maszkos tolvaj fosztott ki egy nyugdíjast Kaposváron
Az ügyészség gyorsított eljárásban állította bíróság elé azt a 34 éves, többszörösen büntetett előéletű férfit, aki maszkban kifosztott egy idős asszonyt Kaposváron.
Rács mögött marad az oroszlányi gyilkos
Egy 55 éves férfit gyanúsítanak azzal, hogy tavaly decemberben megölt egy 37 éves nőt Oroszlányon. A torkától a hasáig felvágta és háromszor meg is szúrta Elizabetet. A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség indítványára a Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája meghosszabbította a gyanúsított letartóztatását.
Nem szabadulhat a férfi, aki fülön szúrta haragosát az utcán
Az ügyészség javaslatára életveszélyes testi sértés kísérlete miatt meghosszabbították a letartóztatását annak a férfinak, aki az egyik Komárom-Esztergom megyei település utcáján még tavaly nyáron, augusztus 31-én este 7 körül, veszekedés közben fülön szúrt egy másik férfit.
Robogóról, lőttek az utcán egy párra Tatabányán
Sétálás közben támadtak a férfira és párjára, egy robogóról. Többször rájuk lőtt a férfi, aki úgy gondolta, hogy egy korábbi vitájuk miatt megleckézteti a férfit.
- címkék:
- támadás
- krimi
- robogó
- fegyver
- lövés
- letartóztatás
- Címkefelhő »
Drogok és fegyverek miatt tartóztattak le egy ismert színészt
Letartóztatták Jason Mitchellt, miután fegyvereket és jelentős mennyiségű drogot találtak az autójában.
- címkék:
- Jason Mithcell
- média
- tévé
- letartóztatás
- Címkefelhő »
Robbantással fenyegetőzött egy férfi Budapesten
Egy 54 éves férfi azzal hívta fel a rendőrséget, hogy túl sokan vannak az egyik XIII. kerületi áruházban, és ez nagyon veszélyes a járvány idején. Azzal fenyegetőzött, hogy ha a rendőrség nem intézkedik, akkor robbantani fog.
Betört egy nyugdíjas házaspárhoz egy miskolci férfi
Életveszélyes testi sértés, kifosztás, szexuális erőszak, és betörés miatt is felelnie kellett egy 22 éves miskolci férfinak.
Rendszeresen verte élettársát és anyját egy várpalotai férfi
Kapcsolati erőszakkal gyanúsítják azt a várpalotai férfit, aki 2018 óta rendszeresen bántalmazta édesanyját és élettársát. A Veszprémi Járási Ügyészség indítványra a bíróság elrendelte az agresszív támadó letartóztatását.
Letartóztatták a szolnoki kórházban dühöngő férfit
Koronavírus gyanújával vittek a szolnoki kórház COVID19-részlegére egy férfit, de dühöngeni kezdett, nem akarta megvárni a kivizsgálás végét.
A vészhelyzet alatt sem állt le a szegedi bűnbanda
Letatróztatásba kerülhet az a szegedi férfi, aki 2018 júliusától egy bűnszervezet tagjaként Szegeden és Hódmezővásárhelyen kábítószert terjesztett.
Meggyilkolta élettársát egy tatabányai nő
Egy tatabányai nő márciusban brutálisan meggyilkolta az élettársát a gyanú szerint miután összevesztek egymással. Az ügyészség azt javasolja, hogy hosszabbítsák meg a letartóztatását.
Letartóztatták azt a tatabányai férfit, aki a nyílt utcán halálra vert egy embert
A gyanú szerint a részeg férfi Tatabányán összetalálkozott egy másik férfival, aki szidni kezdte őt, és arcon is ütötte, amitől a földre esett. Miután felállt, ő ütötte arcon ellenfelét, aki szintén elesett. Ott a most letartóztatott férfi addig ütötte, amíg ellenfele meg nem halt.
- címkék:
- emberölés
- krimi
- letartóztatás
- Címkefelhő »
Kamaszok fosztottak ki egy férfit Miskolcon
Tavaly nyáron két kamasz rátámadt egy férfire Miskolcon. Kifosztották. A rendőrök elfogták, és kihallgatták őket. Az idősebbről kiderült, hogy nem ez lehetett az egyetlen bűncselekmény, amiben részt vett. Egy másik rablás mellett súlyos testi sértéssel is meggyanúsították. Őt le is tartóztatták.
Rács mögött marad a tatabányai benzinkúti gyilkos
Meghosszabbították a letartóztatását annak a férfinak, aki egy tatabányai benzinkúton ököllel ütött le egy idegent, aki a földre esett, beverte a fejét, aztén a kórházban meghalt.
Őrizetben a tokodi nő, aki megölte a férjét a gyanú szerint
Gyilkosság miatt kihallgatták a halott tokodi férfi 54 éves feleségét.
Letartóztatták az oroszlányi késes rablót
A férfi egy komáromi dohányboltban egy kést tartott az eladóhoz, és a bevételt követelte tegnap a gyanú szerint. Miközben egy műanyag szatyorba pakoltatta a pénzt, azt mondta: „Ne ellenkezzen, ha nem akar magának problémát!"
- címkék:
- letartóztatás
- Címkefelhő »
Börtönben marad a csantavéri bérgyilkos
Meghosszabbította a bíróság D. Csaba letartóztatását, aki gyilkolhatott Budapesten, Belgrádban és Amszterdamban is. A férfit tavaly márciusban fogták el egy prágai szállodában, majd júliusban kiadták Magyarországnak. D. Csaba korábban a budapesti gyilkosságot már beismerte.
- címkék:
- D. Csaba
- bérgyilkos
- letartóztatás
- Címkefelhő »
Milliárdos kárt okozott egy tatabányai cég
Majdnem egymilliárd forintnyi áfát csalt el egy tatabányai cég vezetője, akit Amerikában sikerült elfognia nemzetközi elfogatóparancs alapján. A férfi letartóztatását a bíróság meghosszabbította.
Letartóztatták a nigériai férfit, aki megerőszakolt egy nőt Budapesten
Egy 22 éves nigériai férfi nem volt hajlandó előre kifizetni egy nő szolgáltatásait, ezért a prostituált elküldte a VII. kerületi lakásából. A férfi azonban nem ment el, hanem rátámadt a nőre és megerőszakolta. A bíróság elrendelte a letartóztatását, de a döntés még nem jogerős.
Megvert egy nőt, letartóztatták a YouTube-sztárt
Letartóztatták Vitaly Zdorovetskiy YouTube-sztárt, miután megvert egy nőt, akivel állítólag soha nem találkoztak korábban. Korábban volt már primitív átverése, mégis 10 millióan követik.
- címkék:
- média
- YouTube
- tévé
- letartóztatás
- Címkefelhő »
Továbbra sem kerül szabadlábra a milliárdokat elcsaló férfi
Tovább hosszabbítják a letartóztatásukat és bűnügyi felügyeletüket, azoknak a csalóknak, akiket 2017-ben kaptak el bűnszervezetben elkövetett minősített költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt.
Letartóztatták a férfit, aki kis híján megölt egy embert a zuglói pályaudvaron
Egy férfi úgy megütötte egy háromfős társaság egyik tagját, hogy az majdnem belehalt a sérüléseibe –ahogy azt korábban megírtuk. A támadó az ütés után megpróbált elmenekülni, de a leütött férfi kollégája ezt nem hagyta. Így a rendőrök még a helyszínen el tudták fogni, most pedig a bíróság elrendelte a letartóztatását.
- címkék:
- letartóztatás
- ütés
- Címkefelhő »
Halálra gázoltak egy férfit, majd elhajtottak - A készenléti rendőrök azonban elkapták őket
Egy autó elütött egy gyalogost Újcsanálos közelében, azonban a benne ülők segítségnyújtás nélkül továbbmentek - írja a police.hu.
Hamis fertőtlenítőt árult négy csaló
A négy csaló hamisított fertőtlenítőszert állított elő Budapest X. kerületében, majd több embert is sikerült átverniük vele.
Vizsgálják az elmeállapotát az egyéves gyerekét megölő nőnek
Labilis lehet az a 38 éves nő, aki hétfőn gyilkolta meg az 1 éves gyerekét Budapesten, aztán feladta magát a rendőrségen. Egyelőre nem tudni, mi motiválta a gyilkos tettre. Letartóztatása után nem rácsok mögé, hanem az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe vitték kivizsgálásra.
- címkék:
- letartóztatás
- gyerekgyilkos
- IMEI
- Címkefelhő »
Hónapokon keresztül lopott tárgyakat egy oroszlányi férfi
A gyanú szerint tavaly augusztus végén kezdődött a hónapokig tartó, sorozatos lopás és rongálás, amit egy oroszlányi férfi követett el.
- címkék:
- Oroszlány
- lopás
- rendőrség
- letartóztatás
- Címkefelhő »
Nem szabadulhatnak a tárkányi marihuánatermesztők - Videó
Meghosszabbították a letartóztatását annak a két férfinak, akik júniustól októberig egy Tárkány közelében lévő erdőben marihuánát termesztettek.
A koronavírus-járvány miatt bezárt iskolaépületbe törtek be Szegeden
Március 29. és április 1. között két szegedi férfi megpróbált betörni egy bezárt iskolába. Mint kiderült, nem ez volt az első kísérletük: több házba is besurrantak, sőt, az utcákon is megloptak néhány járókelőt.
Letartóztatták a villamoson késelő gyilkosokat
Ahogy reggel írtuk, az ügyészség indítványozta a letartóztatását annak a két férfinak, aki a gyanú szerint halálra szurkált egy embert pénteken este a VIII. kerületben a 28-as villamoson. A meggyilkolt férfi mellett ott volt a legjobb barátja, meg a kutyája, amely a támadáskor elszaladt, de azóta megtalálták. A Budai Központi Kerületi Bíróság elrendelte két férfi letartóztatását. Társuk, egy nő, bűnügyi felügyelet alá került.
- címkék:
- Budapest
- késelés
- letartóztatás
- Címkefelhő »
Letartóztatása után is igényelte az ápolási díjat egy férfi
Az ügyészség vádat emelt egy Csongrád megyei férfi, és élettársa ellen, mert a férfi letartóztatása előtt két nappal megítélt ápolási díjat továbbra is igénybe vették.
Letartóztattak egy szerb válogatott focistát
A kijárási tilalom megszegése miatt letartóztatták Aleksandar Prijovic szerb labdarúgót, a jelenleg a szaúd-arábiai labdarúgó bajnokában szereplő al-Ittihad támadóját.
Letartóztatták a maratoni futás korábbi világcsúcstartóját
Letartóztatták a koronavírus-járvány miatt bevezetett kijárási tilalom megsértéséért a maratoni futás korábbi világcsúcstartóját, Wilson Kipsangot.
Egészségügyi maszkokat árultak csalók
Egy budapesti pár feltörte egy idegen e-mail-fiókját, majd a nevével visszaélve eladó szájmaszkokat kezdett hirdetni az interneten.
Egy fiatal nőt fogdosott Sopronban, és közben a nemi szervét mutogatta
Buszon mutogatta a nemi szervét, és fogdosott egy idegen nőt, áruházakból lopott, és iskolatársát is megpróbálta kirabolni egy soproni fiatal, mindezt összesen fél év alatt.