kötözés

címke rss
Ezrével költöznek Magyarországra a németek

Ezrével költöznek Magyarországra a németek

A Világgazdaság számolt be róla, hogy ezrével költöznek Magyarországra a németek, ami már a német közmédiának is szemet szúrt. Néhány év leforgása alatt negyedével nőtt a Magyarországon élő német nyugdíjasok száma. Az egyik német közszolgálati tévé most megpróbálta feltárni az okokat: arra jutott, hogy a németek leginkább politikai okokból választják tömegével Magyarországot, de az alacsony árak is vonzók.

Elment az áram miközben tusolt az újpesti férfi, amikor kiment, rátámadtak és megkötözték

Itthon2022.12.27, 12:48

Megkötöztek, és órákon keresztül kínoztak egy férfit Újpesten. Ütötték, ahol csak érték, és közben azt kiabálták, hogy meg fogják ölni. A pénzét követelték, amit végül a halálra rémült férfitól meg is kaptak. Három napon belül elfogták a rablókat, akik ellen most vádat emelhetnek.

Szívrohamot kapott miután áthívott magához három nőt, akikkel a Tinderen ismerkedett meg

Nagyvilág2022.12.14, 19:46

A rendőrök egy 60 éves, falklandi veterán katona, Daniel Alfredo Rusticane halálának ügyében nyomoznak. A boncolási jelentés szerint az idős férfi szívrohamot kapott, közvetlenül azután, hogy eltöltött egy estét három nővel, akiket a Tinderen ismert meg - írja a DailyStar.

Láncra kötöztek és bottal vertek nagyszülei egy 11 éves kislányt

Nagyvilág2022.08.02, 20:34

A sokkoló esetről egy helyi lakos videót készített, és megosztotta az egyik közösségi oldalon. Azon jól látszik, ahogyan a kislány lánccal összekötözött lábakkal botladozik. A megdöbbentő felvétel  villámgyorsan elterjedt az interneten, és a rendőrökhöz is eljutott a hír. A nagyszülők beismerő vallomást tettek, és azt is elárulták a rendőröknek, miért folyamodtak ilyen kegyetlen módszerekhez.

Ezért áldozhattak fel gyerekeket is egy perui sír bejáratánál

Tudomány2022.02.27, 10:40

Az Universidad Nacional Mayor de San Marcos régészei gyermekekből álló temetkezési jeleit, illetve hét felnőtt maradványait tárták fel egy sír bejáratánál a perui Cajamarquilla régészeti komplexumban. A település fontos kereskedelmi központként szolgált a magas Andok úgynevezett „altiplano" régiója és a Csendes-óceán part menti közösségei között.

DNS-e buktatta le azt a férfit, aki évekkel ezelőtt megkötözött és kirabolt egy nyugdíjast

Itthon2021.02.04, 14:29

Az ügyészség csoportos rablás miatt emelt vádat azzal a többszörösen büntetett előéletű férfival szemben, aki társaival együtt még 2013-ban megkötözött és kirabolt egy 80 éves asszonyt Egerben.

Megerőszakoltak és megöltek egy fiatal anyát Brazíliában, lányát a holtteste mellé kötözték

Nagyvilág2020.11.26, 10:51

Élete legsokkolóbb élményét kellett átélnie annak a 11 éves lánynak, akit anyja holtteste mellé kötözött ki az a férfi, aki betört a 30 éves, egyedülálló anya lakására, megerőszakolta és halálra kínozta a nőt.

Három rabló megkötözött és megkéselt egy gazdag magyar vállalkozót

Itthon2020.11.09, 16:42

Egy többszörösen büntetett előéletű férfi, a szintén büntetett előéletű társa és egy mostanáig ismeretlen ember elhatározta, hogy kirabol egy gazdag férfit. Az akció sikeres volt, egy vállalkozót megkéseltek és kiraboltak. Két tettest azóta elfogták, már ítélet is született, a másodfokú tárgyalás kedden lesz Pécsett.

Letartóztatták a nyíregyházi férfit, aki megkötözte és fejbe szúrta az apját

Itthon2020.05.25, 20:15

Budapesten fogták el azt a fiatalt, aki a megalapozott gyanú szerint rátámadt az édesapjára Nyíregyházán pénteken. Egy idősebb férfival együtt megkötözte, aztán megszúrta a 61 éves férfit. Ezek után a két férfi magára hagyta az életveszélyesen sérült férfit és vonatra szállt, hogy Ausztriába menekülhessen. Őrizetbe vették őket. A bíróság hétfőn rendelte el az apjára támadó férfi és társa letartóztatását.

Téglával ütöttek agyon egy nyugdíjas házaspárt Szikszón

Itthon2020.03.10, 12:52

Egy férfi megismerkedett Szikszón egy idős házaspárral. Azt hallotta róluk, hogy több millió forint spórolt pénzt tartanak otthon. A férfi elhatározta, hogy megszerzi a pénzt.

Előző
Következő