Legfelsőbb Bíróság

címke rss

Visszadobták Lomnici pályázatát

Itthon2008.07.03, 09:58

Sikertelenül pályázott a bírók képzéséért felelős tanács posztjára a Legfelsőbb Bíróság nemrég leköszönt elnöke, Lomnici Zoltán - írja a Népszabadság. A lap szerint bírók is ellene szavaztak az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsban, amely döntött a pályázatról.

Nem végzik ki egy gyerek megerőszakolóját az USA-ban

Nagyvilág2008.06.26, 16:38

Az amerikai Legfelsőbb Bíróság precedensértékű döntése értelmében nem vethető ki halálbüntetés a gyerekek elleni szexuális erőszak miatt elítéltekre. Az elnökjelöltek bírálják a döntést.

Fizet a Fidesz a tokaji cikksorozat forrásának

Itthon2008.06.18, 13:19

Kimondta a végső szót a Legfelsőbb Bíróság szerdán abban a perben, amelyet Mayer Aranka indított jó hírnevének megsértése miatt a Fidesz, és annak korábbi szóvivője, Révész Máriusz ellen. E szerint a pártnak félmillió forint kártérítést kell fizetnie, és bocsánatot kell kérnie az asszonytól, aki akkor vált ismertté, amikor Orbán Viktor és családja tokaji érdekeltségeire vonatkozó dokumentumokat hozott nyilvánosságra.

Bírósághoz fordulhatnak a guantánamói foglyok

Nagyvilág2008.06.12, 17:45

A guantánamói foglyokra is érvényes a habeas corpus, vagyis joguk van polgári bírósághoz fordulni - döntött az amerikai Legfelsőbb Bíróság. A döntés a Bush-kormányzat vereségét jelenti, amely "ellenséges harcosnak" minősítette a terroristagyanús fogvatartotakat, akiket állítólag meg is kínoztak.

Főbíró nélkül bírják, ombudsman nélkül morgolódnak a hivatalok

Itthon2008.05.28, 14:16

A hivatal mindennapi működésében nem okoz zavart, hogy júniustól őszig biztosan nem lesz vezetője a Legfelsőbb Bíróságnak és az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsnak (OIT). A feladatokat átmenetileg a helyettesek veszik át, akik jogköreiket teljes hatáskörrel gyakorolhatják. Problémát jelent viszont, hogy már fél éve nincs és még 3 hónapig nem is lesz adatvédelmi biztos. A posztot ellátó Szabó Máténak, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának fő a feje, mivel ilyen sokáig még senkinek sem kellett két posztot betöltenie, és ez jelentős ügyhátralékot okoz.

Megvan a zöldombudsman, bukott a főbírójelölt

Itthon2008.05.26, 19:58

A parlament negyedik nekifutásra megválasztotta a jövő nemzedék ombudsmanját, akinek a feladata az lesz, hogy megóvjon minket önmagunktól. A Legfelsőbb Bíróság elnökének jelölt Baka András és az adatvédelmi biztosnak jelölt Péterfalvi Attila nem kapott bizalmat. Egy független kisegítette az MSZP-t Tibet ügyében.

Jogerősen lefokozták a Kulcsárt fedező tábornokot

Itthon2008.05.23, 14:43

A harmadfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság is jóváhagyta Bácskai János volt dandártábornok, a maffiaellenes központ egykori vezetőjének büntetését. A bróker-ügyben Kulcsár Attilát fedező főrendőrt felfüggesztett börtönbüntetésre és lefokozásra ítélték. Ez utóbbi büntetést már végre is hajtották: a köztársasági elnök áprilisban határozott a rang megvonásáról.

Lövészárokban érzi magát Sólyom bírójelöltje

Itthon2008.05.14, 09:26

Nem lép vissza a jelöléstől Baka András, akit a köztársasági elnök a Legfelsőbb Bíróság élére javasol - mondta az érintett a Népszabadságnak adott interjújában. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács által nem támogatott Baka úgy érzi magát, mintha egy lövészárokban állna, mert most az ő jelölése felszínre hozta a bíróságokon belüli megosztottságot.

Tanulni küldené a bírókat Baka

Itthon2008.05.14, 18:03

Kötelező továbbképzésekre küldené a bírókat, kétévente lecserélné az OIT tagjainak egyharmadát és nyilvánossá tenné a bírósági igazgatást Baka András, akit a Legfelsőbb Bíróság elnökének jelölt Sólyom László államfő. Az alkotmányügyi bizottság meghallgatásán nem derült ki, támogatja-e megválasztását az MSZP, de állítólag rendpártiságát kifogásolják. Baka szerint a strasbourgi bíróság nem ilyen kategóriák mentén ítélkezett.

A Fidesznek tetszik Sólyom jelöltje

Itthon2008.05.08, 20:08

Az ítélőtáblák vezetői csütörtökön alkalmasnak találták Baka Andrást arra, hogy ő legyen a Legfelsőbb Bíróság új elnöke. Az MTI úgy tudja, várhatóan a Fidesz is támogatni fogja a jelöltet. A köztársasági elnök által jelölt Bakát kedden viszont alkalmatlannak találta a bíróságok felett felügyeletet gyakorló Országos Igazságszolgáltatási Tanács.

Nem támogatja Sólyom jelöltjét az SZDSZ

Itthon2008.05.05, 18:11

Nem támogatják a liberálisok Baka András megválasztását a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára, mert a tevékenysége nem Magyarországhoz kötődik. A többi frakció a közeljövőben dönt arról, hogy támogatják-e az államfő jelöltjét, a strasbourgi emberi jogi bíróság korábbi magyar bíráját.

Az államfő Baka Andrást jelölte főbírónak

Itthon2008.05.01, 10:25

Baka Andrást, a strasbourgi emberi jogi bíróság volt magyar bíráját  jelölte szerdán a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnökének Sólyom László köztársasági elnök. A külföldön nagy tekintélynek örvendő szakember korábban azért nem jöhetett szóba az LB elnökeként, mert a magyar jogszabályok szerint nem minősült bírónak, ám az Országos Igazságszolgáltatási Tanács április elején felvette a Fővárosi Ítélőtábla bírái közé.

Sólyom szerdán közli, kit akar főbírónak

Itthon2008.04.29, 17:56

Szerdán közli a köztársasági elnök a parlamenti pártokkal, hogy kit jelöl a Legfelsőbb Bíróság elnöki tisztére. Sajtóinformációk szerint a jelölt Baka András, a strasbourgi emberi jogi bíróság volt magyar bírája lehet.

Titokban maradnak a Kehi-jelentések

Itthon2008.04.23, 18:21

Nem kell kiadni a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal jelentéseit, amelyek egyes kormányhatározatok végrehajtásáról készültek - így döntött a Legfelsőbb Bíróság, felülbírálva a korábbi ítéletet. A pert indító jogvédő szervezet szerint így titokban maradnak többek között a korrupcióellenes kormányzati tevékenység dokumentumai.

Szádra csapok, fiam!

Tévé2008.04.09, 12:29

Az Egyesült Államokban a Legfelsőbb Bíróság vethet véget egy vitának, amely az amerikai televíziók és a helyi ORTT, vagyis az FCC (Szövetségi Kommunikációs Bizottság) között évtizedek óta zajlik: a bíróság várhatóan októberben hoz döntést a képernyőn való trágár beszéd szabályozásáról. A tévében egyre sűrűbben elhangzó illetlen szavak máshol is vita tárgyát képezik, sokféle nemzetiségű szülő aggódik azon, hogy a gyerek mit lát-hall a tévében.

Kártérítés a zaklatással vádolt köztisztviselőnek

Állás 20112008.04.02, 07:54

Összesen ötmillió forintos kártérítést ítélt meg a Legfelsőbb Bíróság az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal egykori gazdasági és humánpolitikai igazgatójának, akiről bebizonyosodott: nem zaklatta szexuálisan alkalmazottját - írja a Népszabadság. 

Nem volt törvénysértő a józsefvárosi kampány

Archívum2008.03.10, 20:13

A Legfelsőbb Bíróság (LB) megváltoztatta az Országos Választási Bizottságnak (OVB) azt a határozatát, amelyben a testület törvénysértőnek találta a józsefvárosi képviselő-testület népszavazásra buzdító kampányát - derül ki a hétfői bírósági végzésből.

Vizsgálja az LB az éles hangú beadványt

Itthon2008.01.23, 20:38

Vizsgálatot indított a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnöke a testület egy éles hangú beadványa miatt, Lomnici Zoltán a Magyar Helsinki Bizottság megkeresésére reagálva ítélte el az írást és döntött a vizsgálatról. A Magyar Helsinki Bizottság azért fordult a Legfelsőbb Bíróság elnökéhez, mert szerintük a testület egy beadványával megsértette Pintér Mariann méltóságát a Kristóf-üggyel kapcsolatban.

Perújrafelvételre készül Tánczos védője

Itthon2008.01.21, 07:21

Perújrafelvételre készül a vasárnap kiszabadult Tánczos Gábor ügyvédje, aki továbbra is állítja, nem védence követte el a körmendi gyerekgyilkosságot. A fiatalember el akar költözni az országból, ehhez védője szerint előbb egyeztetni kell a hatóságokkal.

Felfüggesztett börtön jár a Molotov-koktélokért

Itthon2008.01.11, 11:54

Az elsőfokú bíróság döntését helyben hagyva felfüggesztett börtönre ítélte a Legfelsőbb Bíróság azt a fiatalembert, akinél tavaly március 13-án Molotov-koktélokat talált a rendőrség. Bár a vádlott beismerte, hogy robbanó palackokat akart gyártani, de nem vallotta bűnösnek magát.

"Úttörőci szia" - Tánczos hazatér

Itthon2008.01.11, 10:54

"Mindig az volt az álma, hogy egyedül megehessen egy egész tepsi, sajttal jól megpakolt milánói makarónit. Főzök én most neki hármat, huszonhármat is" - így készülődik a közel 10 éve börtönben ülő, január 20-án szabaduló Tánczos Gábor anyja. Lakásukban minden az elmúlt évekről szól: a karácsonyfán képek a fiúról, a szekrényen a ruhája, amit az elsőfokú tárgyaláson viselt, a konyhaszéken kosárlabdái, és mindenhol, mindenen, mindent beborítóan papírok, iratok, cikkek a drámai eseményről.

Korláttal védenék meg a bírákat

Itthon2008.01.09, 18:19

A tárgyalótermek bekamerázása, korlátok felszerelése és demonstratív rendőri jelenlét biztosítása szerepel a bírók kívánságlistáján. A Legfelsőbb Bíróság elnöke összegyűjtötte a bírók javaslatait arról, hogyan lehetne elkerülni a tegnapihoz hasonló erőszakos cselekményeket a tárgyalásokon. Kedden egy dühöngő ügyfél székkel támadt a bírókra és az ügyvédjére a Pest Megyei Bíróságon. Az igazságügyi miniszter szerdán megígérte: munkacsoportot indít a bírókat védő biztonsági intézkedések kidolgozására.

Beszámíthat a nyugdíjba a szakközépiskola

Archívum2007.12.18, 07:28

A Legfelsőbb Bíróság tegnapi jogegységi ítélete szerint a fegyveres testületek alkalmazottjainál a nyugdíj szempontjából nemcsak a szakmunkásképzőben eltöltött évek, hanem a szakközép-iskolai évek is jogszerzőnek minősülnek. A szóbeli indoklás alapján elképzelhető, hogy a jövőben e szabály minden munkavállalóra alkalmazható lesz - írja a Napi Gazdaság.

Már fújnák a szondát a bírák is

Itthon2007.12.12, 07:47

A Legfelsőbb Bíróság már nem gondolja úgy, hogy a bírák visszautasíthatják a szondáztatást mentelmi jogukra hivatkozva. A szabályozás azonban továbbra is vitatott: egy képviselő szerint senki nem bújhat ki a szondáztatás alól, a rendőrség szerint azonban nem ilyen egyszerű a helyzet.

Hiába támadták meg ismét a népszavazást

Itthon2007.12.12, 13:07

A bíróság újabb beadványt utasított el, amellyel meg akarták támadni a Fidesz által kezdeményezett népszavazás kiírását. A magánszemély által benyújtott kérelemmel formai okok miatt nem foglalkoztak.

Bejelentették a népszavazási aláírások hitelesítését

Itthon2007.12.10, 17:54

Bejelentették a parlamentben a Fidesz és a KDNP népszavazási aláírásainak elfogadását. Ezt megelőzően hitelesítette a Legfelsőbb Bíróság az íveken szereplő szignókat. Eközben Balsai István ellenzéki képviselő a parlament elé citálta volna az Országos Választási Iroda vezetőjét, aki szerinte nem eléggé gyorsan postázott dokumentumokat a bíróságnak.

Fizet az állam a jogsértően kirúgott Szász Károlynak

Itthon2007.12.09, 22:44

Fizetni fog az állam, amiért jogsértő módon távolította el a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének éléről Szász Károlyt és helyettesét 2004-ben. A két egykori vezető ugyanis jogerősen pert nyert a bíróságon. A jogszabály módosítását, amellyel elérték Szász menesztését, már elfoogadásakor komoly viták övezték.

Helybenhagyta a bíróság a népszavazási szignókat

Itthon2007.12.07, 18:19

A Legfelsőbb Bíróság elvetette azt a kérelmet, amelyben az OVB szerda esti döntését támadta meg egy ügyvéd. Az OVB szerdán állapította meg, hogy a Fidesz mindhárom népszavazási kezdeményezésében összegyűlt a megfelelő számú aláírás. Az ügyvéd azzal támadta meg a döntést, hogy nem tartja elégségesnek az aláírás-ellenőrzés során alkalmazott statisztikai és matematikai módszereket.

Másfél millió felett a közjogi méltóságok fizetése

Állás 20112007.12.07, 08:16

Havi bruttó másfél millió forint felett lesz jövőre a legfőbb közjogi méltóságok havi illetménye - írja a Népszava. Öt százalékkal automatikusan meg kell emelni a köztársasági elnök, a miniszterelnök, az országgyűlés elnöke, az Alkotmánybíróság és a Legfelsőbb Bíróság elnökének javadalmazását a kormány és a közszolgálati szakszervezetek között a közszféra 2008-as béremeléséről született megállapodás miatt.

Elölről kezdődik a TASZ pere az igazságügyi miniszter ellen

Itthon2007.12.05, 16:53

Nem az igazságügyi miniszteri pozíciót, hanem magát az azóta már leköszönt Petrétei Józsefet kellett volna perbe fognia a TASZ-nak - ezzel az indokkal helyezte hatályon kívül a Legfelsőbb Bíróság a civil szervezet és a miniszter perének korábbi ítéleteit. A TASZ az új Alkotmány-tervezet nyilvánosságra hozatalát szerette volna elérni.

Másodfokon is 12 év járt a mérgezett palacsintákért

Itthon2007.10.16, 13:40

Másodfokon is 12 évet kapott az a férfi, aki élettársa két gyerekeit akarta megölni úgy, hogy erős nyugtatót tett palacsintájukba még 2005-ben. A döntés nem jogerős, harmadfokon a Legfelsőbb Bíróság dönt az ügyben.

Pornó a rácsok mögött

Tabu2007.06.28, 10:52

A svéd Legfelsőbb Bíróság legutóbb úgy ítélkezett, hogy az elítélteknek jogukban áll celláikban pornót nézni.

Pert nyert a GVH moziüzemeltetők ellen

Archívum2007.04.27, 14:43

Jogosan marasztalta el a GVH a kartellező moziüzemeltető társaságokat - döntött a Legfelsőbb Bíróság. A négy cég összesen 286 millió forint büntetést kapott.

Elbukta a rendőrség a kamerás pert

Itthon2007.03.28, 17:05

A rendőrségnek közölnie kell, hogy hol helyezett el térfigyelő kamerákat, sőt a kamerák működésével kapcsolatos szerződéseket is ki kell adnia a nyilvánosság számára - mondta ki szerdán a Legfelsőbb Bíróság. A Társaság a Szabadságjogogért jogvédő szervezet 2004-ben indított pert a Budapesti Rendőr-főkapitányság ellen, mert nem adták ki a rendőrség által működtetett térfigyelő kamerákra vonatkozó adatokat.

A móri fordulat dacára is bíznak a bíróságban

Itthon2007.03.12, 16:30

A móri ügyben történt fordulat ellenére az emberek több mint 70 százaléka bízik az igazságszolgáltatásban - ismertette egy felmérés eredményét Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke.

Megtarthatja mandátumát a leárulózott fideszes

Itthon2007.03.09, 16:00

Megtarthatja mandátumát Ambrus Zoltán, a Heves Megyei Közgyűlés átszavazó korábbi fideszes, jelenleg független tagja. A felülvizsgálati eljárásban pénteken a Legfelsőbb Bíróság (LB) helyben hagyta a választási bizottság korábbi, Fidesz beadványát elutasító határozatát.

Internetre költözne a Legfelsőbb Bíróság

Archívum2007.03.06, 16:00

A Legfelsőbb Bíróság (LB) azt tervezi: a közeljövőben minden internethasználó számára elérhetővé teszi a jelenleg mintegy 192 ezer döntést tartalmazó belső adatbázisát - közölte az LB elnöke pénteken Pécsett.

Eltarthatják egymást a melegek is

Itthon2006.11.19, 11:47

Három év pereskedés után letelepedési engedélyt kapott az az erdélyi férfi, akinek korábban azzal utasította el kérelmét a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, hogy azonos nemű élettársa az idegenrendészeti jogszabályok alapján nem minősül családtagnak, így nem vállalhat anyagi felelősséget társáért. Az Egyenlő Bánásmód Tanácsadó Testület javaslatot készít, amelyben felhívja a jogalkotó figyelmét az azonos nemű személyek tartós együttélése szabályozásának hiányosságaira.

Letelepedési engedélyt kapott egy férfi meleg élettársa

Nagyvilág2006.11.16, 10:59

Csak a Legfelsőbb Bíróság ítélete nyomán kaphatott letelepedési engedélyt egy erdélyi meleg férfi, akinek magyar élettársa van. A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal azzal utasította el a férfi kérelmét, hogy nem vehető figyelebe élettársa vagyona, amikor arról döntenek, hogy rendelkezik-e a letelepedéshez szükséges anyagiakkal. A jogvédők a diszkriminatív törvényi helyzet megváltoztatását szorgalmazzák.

Fordulat az RTL Klub kontra Friderikusz perben

Tévé2006.11.16, 15:38

A Legfelsőbb Bíróság döntést hozott az RTL Klub és a Friderikusz Produkció Kft. között 1999 óta húzódó kártérítési vitában.

Petrétei elfogott levelét lobogtatja a Fidesz

Itthon2006.11.10, 11:09

Nyilvánosságra hozott a Fidesz egy Petrétei József által írt levelet, amelyben azt kéri a miniszter: a bírák a titkos információgyűjtés engedélyezéséről lehetőség szerint azonnal döntsenek, ne használják ki a törvényben foglalt 72 órát. Az ellenzéki párt szerint ez alkotmánysértő, ezért a miniszter bizottsági meghallgatását kérik.

Jogosan titkolózott a közlönykiadó

Itthon2006.11.07, 18:22

A Magyar Hivatalos Közlönykiadónak adott igazat a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezettel szemben a Legfelsőbb Bíróság. A TASZ korábban azt kérte, hogy a közlönykiadó hozza nyilvánosságra, hogy szerkesztő-bizottságának tagjai évekre visszamenően mennyi fizetést és egyéb juttatást kaptak. A közlönykiadó azonban személyes adatokként kezelte és nem adta ki a kért információkat.

Egy ítélet nyomán újranyílhatnak a kisposták

Itthon2006.11.02, 07:39

Egy Legfelsőbb Bírósági ítélet kimondta: a mobilpostai szolgáltatás nem helyettesíti minden tekintetben a postahivatalokat. Az LB a Borsod megyei Komlóska elöljáróinak beadványa nyomán hozott határozata precedensértékű lehet, amelynek alapján számos kistelepülés követelheti vissza postahivatalát - írja a Népszabadság.

Új választást kell tartani Rohodon

Itthon2006.10.17, 10:36

Meg kell ismételni az önkormányzati választásokat a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rohodon - derül ki a Legfelsőbb Bíróság keddi döntésből. A bíróság azért semmisítette meg a korábbi eredményt, mert a szavazatszámláló bizottság tagjai nem ellenőrizték a választópolgárok személyazonosságát, mivel mindenkit személyesen ismertek.

Börtönbe kerül a holokauszttagadó történész

Nagyvilág2006.09.04, 17:20

Börtönbe kell vonulnia a holokauszttagadó, David Irving brit történésznek. Az Osztrák Legfelsőbb Bíróság ugyanis elutasította a vádlott semmisségi panaszát a hároméves börtönbüntetést kimondó, elsőfokú ítélettel szemben. Az egyelőre nem derült ki, hogy pontosan mennyi időre kerül börtönbe a történész, a bíróság ugyanis erről csak hónapok múlva határoz.

Munkaszerződés nélkül nincsen próbaidő - fizethet a munkaadó

Állás 20112006.08.25, 08:32

Elbocsátott dolgozója hat havi átlagkeresetének és elmaradt munkabérének kifizetésére kötelezett a Legfelsőbb Bíróság egy étteremvezetőt. A sértettet nem csupán szerződés nélkül foglalkoztatták: munkaviszonyát is jogellenesen szünették meg - írja a Világgazdaság.

Gyenge baktérium volt a halálos csülökben

Itthon2006.07.14, 18:32

Az átlagember többnyire észre sem veszi, ha olyan baktériummal fertőzött húst fogyaszt, amilyen 2004-ben egy ismert büntetőbíró halálát okozta. Az ÁNTSZ szakértői szerint ez a fajta ételmérgezés kezelés nélkül átvészelhető, csak idős, legyengült szervezetű, más betegségben egyidejűleg szenvedő embereknél okozhat halált. A rendőrség ennek ellenére a fertőzött csülköt elkészítő óbudai vendéglő tulajdonosa ellen szerdán vádemelési javaslatot nyújtott be.

Az ügyelet okozhat fejtörést az új miniszternek

Itthon2006.06.16, 12:22

Akár ötször annyi bér is járhat a túlórázó orvosoknak a pihenőnapi ügyeleti órákért, miután a Legfelsőbb Bíróság szerdán kimondta, hogy a munkahelyen töltött ügyelet is munkaidőnek számít. Az Orvosi Kamara szerint az ítélet alapján évente körülbelül 40 milliárd forinttal több pénzt kellene kifizetni az egészségügyi dolgozóknak, a változás a munkajogi szakértő szerint azonban ellátási gondokat is okozhat. Az új egészségügyi miniszternek tehát komoly fejtörést okozhat az ügy, bár a kormány egyelőre a probléma jelentőségét próbálja csökkenteni.

Nyertek az orvosok az ügyeleti perben

Itthon2006.06.14, 17:41

A Legfelsőbb Bíróság szerdai ítélete szerint teljes munkaidőnek számít az orvosok ügyeletben töltött ideje. A döntés azért jelentős, mert az uniós előírások ellenére Magyarországon eddig csak az ügyelet egy részét ismerték el munkaidőnek, néhány településen így 300 forintos óradíjért ügyeltek az orvosok.

A bíróság szerint nem volt jogsértő Orbán

Itthon2006.04.28, 13:15

Elutasította a Legfelsőbb Bíróság azokat a kifogásokat, melyek Orbán Viktor szavazásra buzdító kijelentéseivel kapcsolatban érkeztek. Az LB szerint Orbán nem sértett törvényt azzal, hogy arra kérte az aktivistákat, keressék fel a rájuk bízott szavazókat és vigyék el őket szavazni, ha addig nem mentek el. A Legfelsőbb Bíróság ezzel megváltoztatta az Országos Választási Bizottság korábbi döntését, mely törvénysértőnek ítélte Orbán felhívását.

Többször felülbírálta az OVB-t a bíróság

Itthon2006.04.26, 11:35

Hat-hét esetben változtatta meg a Legfelsőbb Bíróság az elmúlt hetekben az Országos Választási Bizottság (OVB) döntéseit. A bizottság elnöke szerint ugyanakkor nincs szégyellnivalójuk, a bíróság ugyanis csak az esetek töredékében változtatta meg határozatukat.

Mégsem sértett választási törvényt Orbán

Itthon2006.04.26, 16:34

Ismét nem értett egyet az Országos Választási Bizottsággal a Legfelsőbb Bíróság, amelynek szerdai döntése szerint Orbán Viktor nem sértette meg a választási törvényt, amikor arról beszélt: a Fidesz aktivistái bírják rá az állampolgárokat a szavazásra.

Csak vélemény volt az MSZP lecsalózása

Itthon2006.04.25, 14:46

Véleménynyilvánításnak számít a Legfelsőbb Bíróság szerint, hogy három fideszes politikus a második forduló előtt tömeges választási csalással vádolta meg az MSZP-t, mert szerintük együtt postázta szórólapjait a hivatalos választási értesítővel. A bíróság szerint ez belefér az alkotmányos véleménynyilvánítási jog körébe, ráadásul a "kiélezett választási kampány utolsó időszakában" egyik párttól sem volt idegen az ilyen szélsőséges megnyilvánulás.

Sértik a kampánycsendet a kéretlen sms-ek

Itthon2006.04.19, 12:07

A szervezetten, kéretlenül küldött kampánysms-ek sértik a kampánycsendet - állapította meg az Országos Választási Bizottság. A testület korábban elutasította a Fidesz ezzel kapcsolatos kifogását, amely szerint az első fordulós kampánycsend idején, egy MSZP-hez köthető szervezet szavazásra buzdító sms-eket küldött szét.

Kampánycsendsértő volt az MSZP hírlevele

Itthon2006.04.14, 12:17

Az MSZP megsértette a kampánycsendet azzal, hogy április 8-án hírlevelet küldött regisztrált felhasználóinak, amelyben arra szólította fel őket, hogy szavazzanak a szocialistákra - állapította meg a Legfelsőbb Bíróság. Az Országos Választási Bizottság korábban nem találta jogsértőnek a hírlevelet.

Elvesztette egy területi listáját a Munkáspárt

Archívum2006.03.28, 17:06

A Legfelsőbb Bíróság visszautasította a Magyar Kommunista Munkáspárt Pest megyei területi listájának nyilvántartásba vételét, megváltoztatva ezzel az Országos Választási Bizottság határozatát. A pártnak így 11 területi listája maradt.

Utólag felmentették a Ságvári miatt kivégzett csendőrt

Itthon2006.03.06, 16:11

Mégsem volt bűnös az a csendőrnyomozó, akit háborús bűnösként Ságvári Endre megölése miatt csaknem fél évszázaddal ezelőtt elítéltek és felakasztottak - mondta ki ítéletében a Legfelsőbb Bíróság hétfőn. A 47 évvel ezelőtti ítélet felülvizsgálatát a kivégzett csendőr rokonai kezdeményezték, akik az [origo]-nak elmondták: nem is vártak ilyen, teljes mértékben rehabilitáló döntést.

Mégsem kerülhet szabadlábra a pápa merénylője

Nagyvilág2006.01.20, 18:24

Bár 25 éve várja már a szabadulást, mégsem kerülhet szabadlábra Ali Agca. A II. János Pál pápára 1981-ben megsebesítő török férfi 25 évet ült börtönben, feltételes szabadlábra helyezését a török Legfelsőbb Bíróság vonta vissza.

Szigorú ítéletekre panaszkodnak a romák

Itthon2006.01.13, 16:36

A  Roma Polgárjogi Alapítvány segítségét kérte két édesanya, akik azt sérelmezik, hogy iskoláskorú gyerekeiket hat hónapja előzetesben tartják annak a gyanújával, hogy cigarettát raboltak falubeli fiataloktól. Az alapítvány a Legfelsőbb Bíróság elnökéhez és a legfőbb ügyészhez fordult, mert úgy látják, hogy a bíróságok indokolatlanul szigorúan bánnak a legszegényebb rétegekhez tartozókkal. 

Kivégezték a békeharcos gyilkost

Nagyvilág2005.12.14, 13:50

Kivégezték a leghírhedtebb amerikai utcai galeri, a "Crips" megtért alapítóját. Stanley "Tookie" Williams - akit 24 évvel ezelőtt ítéltek halálra négy ember megöléséért - az utóbbi időben a börtönben írt gyerekkönyveivel mozgósított az erőszak ellen, és kiszivárgott információk szerint Nobel-díjra is jelölték. A férfi számtalan alkalommal fellebbezett és kért kegyelmet, legutóbb Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzótól, aki hétfőn utasította el, hogy a halálos ítéletet életfogytiglanira változtassa, majd az amerikai Legfelsőbb Bíróság sem adott helyt végső kegyelmi kérvényének.

Az összes vád alól felmentették a "Papát"

Itthon2005.12.06, 21:27

Felülvizsgálati kérelmének helyt adva, bűncselekmény hiányában, az ellene emelt összes vád alól felmentette Sándor Istvánt, a "Papa" néven ismert nyugállományú rendőrtisztet a Legfelsőbb Bíróság kedden - hozta nyilvánosságra ügyvédje, Hegedűs László.

Pszichológiát is tanítanak majd a bíráknak

Itthon2005.12.05, 11:27

2006-tól a Magyar Bíróképző Akadémián választják ki azokat a bírósági fogalmazókat, akikből később bírák lehetnek. Eddig megyei szinten, különböző szempontok szerint választottak a jelöltek közül. Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke szerint az új rendszer demokratikusabb és átláthatóbb lesz. Az akadémián többek között pszichológiát, szociológiát és retorikát is oktatnak majd a leendő bíráknak.

Lezárta a hatásköri vitát a két főbíró

Itthon2005.12.01, 17:29

Lezárta a hatásköri vitát az Alkotmánybíróság és a Legfelsőbb Bíróság elnöke. Ennek előzménye, hogy a Legfelsőbb Bíróság sérelmezte, hogy az Alkotmánybíróság felülvizsgálja jogegységi határozatait. Az LB elnöke ugyanakkor kérte, hogy a jövőben fontolják meg a jogegységi döntés kötelező jellegének megszüntetését. Ezen kívül azt is kérte, hogy az Alkotmánybíróság szabjon bővebb határidőt a megállapított alkotmányellenesség kiküszöbölésére.

Abortusz-ügy teszi próbára az USA legfőbb bíróit

Nagyvilág2005.12.01, 11:41

Öt év után tárgyal ismét egy abortusztörvényről az amerikai Legfelsőbb Bíróság. A támadott rendelkezés értelmében, csak szülői beleegyezéssel végeztethetnek művi terhesség-megszakítást a kiskorú anyák New Hampshire-ben, még akkor is, ha a terhesség veszélyezteti egészségüket. Kivételt csak életveszély, illetve bírói beleegyezés esetén tesz a törvény. Ez John Robert új legfőbb bíró első komolyabb ügye, a CNN szerint a bírák már az első tárgyalási napon megosztottak voltak a kérdésben.

Sólyom szerint túl zárt a bírói pálya

Itthon2005.11.29, 15:18

Túlságosan zárt a bírói pálya - jelentette ki Sólyom László államfő, amikor a legfelsőbb bíróval találkozott. Az államfő, aki az Alkotmánybíróság első elnöke volt, kijelentette: a bírói függetlenség nem jelenti az alkotmánytól való függetlenséget. Ennek előzménye, hogy a Legfelsőbb Bíróság sérelmezte, hogy az Alkotmánybíróság felülvizsgálja jogegységi határozatait.

Bankhitelt se kaphat, aki nem fizet a parkolásért

Itthon2005.10.11, 09:32

A Legfelsőbb Bíróság határozata alapján a bírósági döntéssel jóváhagyott parkolási pótdíjat az adóhatóság hajthatja be adóként. Az APEH minden olyan kötelezettől, aki folyószámlával rendelkezik, levonhatja a tartozást, illetve amíg nem fizette meg a pótdíjat, nem kaphat bankhitelt.

A magyarok negyede szerint a politika diktál a bíróknak

Itthon2005.09.20, 10:40

A magyarok több mint egynegyede szerint a politika befolyásolja a bíróságok ítéleteit - derült ki a Medián reprezentatív közvélemény-kutatásából. A főbíró, Lomnici Zoltán elgondolkodtatónak tartja az eredményeket, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke a hiteles, pontos és gyors tájékoztatásban látja a bizalom növelésének módját.

Az ÉS a Legfelsőbb Bíróság elé vinné a Tokaj-ügyet

Itthon2005.09.16, 10:34

Az Élet és Irodalom felülvizsgálati kérelemmel fordult a Legfelsőbb Bírósághoz azzal a sajtóperrel kapcsolatban, amit jogerősen elvesztett a Tokajhegyalja Kft.-vel szemben. A hetilap márciusban írt arról, hogy Orbán Viktor kormányfőként üzleti tanácsokat adott a felesége üzlettársainak állami tulajdonú területek megszerzésére.

Polgári perben hajthatják be a pótdíjakat a parkolási cégek

Itthon2005.08.30, 12:31

A parkolási társaságok polgári pereket indíthatnak a bíróságokon az elmaradt parkolási díjak, illetve pótdíjak behajtása érdekében - áll a Legfelsőbb Bíróság most nyilvánosságra hozott jogegységi határozatában. Eddig ugyanis nem volt egyértelmű, hogy milyen perben hajthatják be az adósságot az önkormányzatok.

Behajtják a parkolási díjakat

Archívum2005.08.04, 08:00

Már százezres nagyságrendben küldött ki fizetési felszólításokat az autósoknak a három budapesti parkolási társulás, amelyeknek 3-4 milliárd forinttal tartoznak a nemfizetők. A tartozások miatt jelzálogot is bejegyeztek lakásokra, gépkocsikat is lefoglaltak. Jogi szakértő szerint a Legfelsőbb Bíróságnak jogegységi döntést kellene hoznia, mert az ítélkező fórumok álláspontja nem egységes - írja a Világgazdaság.

Felfüggesztett helyett pénzbüntetést kap Bencsik

Itthon2005.07.05, 17:35

Pénzbüntetésre enyhítette Bencsik András, a Demokrata főszerkesztőjének büntetését a Legfelsőbb Bíróság. Korábban azért ítélték letöltendő, majd 10 hónap felfüggesztett börtönre Bencsiket, mert egy cikkében azt a látszatot keltette, hogy Mécs vallomása miatt akasztottak fel négy embert 1956-ban.

Amerikában nem lehet gyógyszer a marihuána

Nagyvilág2005.06.06, 21:38

Az amerikai Legfelsőbb Bíróság elutasította azt a keresetet amely arra irányult, hogy a marihuánát országos szinten fájdalomcsillapító gyógyszerként ismertesse el.

Az alkotmánybíróság kialakulása a világban és Magyarországon

Mindentudás egyeteme2005.05.23, 09:12

Magyarországon történelmi okok miatt kellett a rendszerváltásig várni, hogy a világ demokratikus államaiban már a XX. század korábbi szakaszaiban létrehozott alkotmánybíróság felálljon. Az alkotmánybíróság a jogállamiság legfontosabb garanciáinak egyike, hiszen munkájával egy ország alkotmányában lefektetett elveket őrzi. A jogi hierarchia csúcsán álló testület egy független szerv, mely az alkotmányosság megtartását felügyeli. Legfontosabb feladata, hogy ellensúlyt képez a törvényhozó hatalommal, tehát a parlamenttel szemben.

Kártérítést kap a móri mészárlással meggyanúsított férfi

Itthon2005.05.11, 15:55

A Legfelsőbb Bíróság szerdán kimondta, hogy az Országos Rendőr-főkapitányság megsértette H. Szilárd személyiségi jogait, amikor azt a hamis látszatot keltette róla, hogy a móri mészárlás egyik elkövetője lehet. A felülvizsgálati eljárásban az elsőfokú ítéletet hagyták helyben, és így jár a félmillió forintos nem vagyoni kárpótlás a férfinak.

Gyurcsány szerepét keresik a csillebérci ajándékozásban

Itthon2005.05.04, 18:42

Újabb perek után derülhet ki, hogy mi lesz a csillebérci úttörőtábor sorsa, miután a Legfelsőbb Bíróság megerősítette azt a szerződést, amelynek a révén ingyenesen az úttörőszövetség tulajdonába került az ingatlan. Az ajándékozó szervezet egyik vezetője Gyurcsány Ferenc volt, akinek a szerepét ezért kivizsgálná a Fidesz.

Annusék Strasbourgig is elmennek

Sport2005.05.02, 15:39

Annus Adrián és Fazekas Róbert megfellebbezte a Nemzetközi Sportdöntőbíróság elmarasztaló ítéletét. A két atléta úgy döntött, végső esetben a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bírósághoz is elmegy, hogy visszaszerezze a tavalyi athéni olimpián doppingvétség miatt elvett aranyérmét. Egyelőre azonban a svájci Legfelsőbb Bírósághoz nyújtottak be keresetet, ez a testület ugyanis megsemmisítheti a Sportdöntőbíróság határozatát.

Nem szívesen módosítanának törvényt az ittas képviselők miatt

Itthon2005.03.08, 15:58

Eltér a mentelmi bizottság tagjainak véleménye arról, szükséges-e törvényt módosítani amiatt, mert néhány képviselő megtagadta közúti ellenőrzéskor a szondáztatást mentelmi jogára hivatkozva. Az ellenzők szerint a közvélemény ítélete súlyosabb, mint a törvényi szankcionálás, míg a támogatók szerint legalább egy etikai kódexet el kellene fogadni, ami tartalmazná, hogy a közúti ellenőrzés során nem érvényes a mentelmi jog.

Egyre több fellebbezés érkezik az ítélőtáblákhoz

Itthon2005.03.07, 07:31

Egyre többen adnak be fellebbezést az ítélőtáblák felállításának hatására - írja a Népszabadság. A lapnak nyilatkozó Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnöke szerint az ok, hogy korábban akár öt évig is húzódhatott az LB-n a jogorvoslati eljárás, a tábláknál azonban egy éven belül jogerős ítélet születik.

Szabályoznák a titkos pereket

Itthon2005.03.04, 09:04

Törvénymódosítást szorgalmaz a Legfelsőbb Bíróság elnöke azért, hogy ne fordulhassanak elő a székesfehérvári maffiaperhez hasonló esetek a hazai igazságszolgáltatásban - írja a Népszabadság. A lap szerint más igazságszolgáltatási és bűnüldöző források szerint előfordul, hogy azért lesz titkos egy-egy ügy, hogy elfedjék az eljárás során vétett hibákat.

Nem jár több pénz a kismamáknak

Itthon2005.02.24, 13:36

Elutasította a kismamák jövedelempótlékának felülvizsgálatát a Legfelsőbb Bíróság csütörtökön, így a jogerős ítélet hatályban marad.

Jogerősen eredménytelen a népszavazás

Itthon2005.01.07, 12:23

Elutasította a Legfelsőbb Bíróság a december 5-i népszavazás eredménytelenségét kimondó határozatok elleni beadványokat pénteken. Az Országos Választási Bizottság döntései így jogerőre emelkedtek.

Újra bíróság előtt a kismamaügy

Itthon2005.01.05, 07:22

A Legfelsőbb Bíróságon folytatódik a kismamaügy, melyben a kismamáknak utólag megítélt jövedelempótlék kamatairól dönt majd a bíróság. Korábban a kamatokat követelő pert az egyik kismama elvesztette.

A Legfelsőbb Bírósághoz fordult az MVSZ

Itthon2005.01.05, 16:30

A Magyarok Világszövetsége (MVSZ) megtámadta az Országos Választási Bizottság kedden hozott határozatát, melyben a testület megismételve korábbi döntését, vagyis a kettős állampolgárság ügyében december 5-ére kiírt népszavazást eredménytelennek nyilvánította. Az MVSZ kampányfőnöke szerdán délután keresetet nyújtott be az OVB-n keresztül a Legfelsőbb Bírósághoz.

Kedden dönthetnek a népszavazás eredményéről

Itthon2005.01.03, 14:26

Az Országos Választási Bizottság (OVB) keddi ülésén újra megállapíthatja a december 5-ei kettős népszavazás végeredményét. Egyszer már hivatalos végeredményt hirdetett a testület, de a Magyarok Világszövetsége panaszai miatt megsemmisítették az eredményt, és 1154 szavazókörben újraszámoltatták a szavazatokat. A történtek után újra napirendre kerülhet a választási eljárásról szóló törvény módosítása.

Juscsenko másodszorra igazából győzött

Nagyvilág2004.12.27, 20:27

Juscsenko nyerte meg az ukrajnai választást a csaknem végleges eredmény szerint. A szavazatok 99,45 százalékos feldolgozottságánál az ellenzéki Mi Ukrajnánk pártszövetség jelöltje a szavazatok  52,15 százalékát birtokolja, ellenfelének, Viktor Janukovics ukrán miniszterelnöknek a voksok 44,06 százaléka jutott. Viktor Janukovics hétfőn elutasította, hogy elismerje választási vereségét az elnökválasztás megismételt második fordulójában, és bejelentette, hogy a Legfelsőbb Bíróságon megóvja az eredményeket.

Az MVSZ újra és újra számoltat

Itthon2004.12.17, 16:45

A Magyarok Világszövetsége már a szavazatok teljes újraszámlálása előtt bejelentette, hogy ismét jogorvoslatot fog kérni a Legfelsőbb Bíróságtól, mert szerinte nem is számolják újra a szavazatokat. Az 1154 érintett szavazatszámláló bizottság legkésőbb jövő hét szerdáig végez a december 5-i voksok újraszámolásával. Az eddigi tapasztalatok szerint az esetek 60 százalékában pontosan számoltak a bizottságok, a többi helyen egy vagy két szavazatnyi eltérés mutatkozott, ami viszont az eredményt nem befolyásolja.

Kisebb hibák a népszavazás újraszámlálása során

Itthon2004.12.17, 07:45

Mát több mint száz szavazókörben fejeződött be a népszavazási voksok újraszámolása. Az eddigi eredményekből már látszik: nem változik lényegesen az eredmény - írja a Népszabadság.

Megsemmisítették a népszavazás eredményét

Itthon2004.12.15, 12:12

A Legfelsőbb Bíróság megsemmisítette a népszavazás végeredményét, és 1139 szavazókörben elrendelte a szavazóköri jegyzőkönyvek ellenőrzését. Az eredmény ellen a Magyarok Világszövetsége nyújtott be kifogást a Legfelsőbb Bírósághoz, mert szerintük több helyen összecserélhették az igen és a nem szavazatokat a számláláskor. Az MVSZ a szavazatok nyilvános újraszámlálását kéri.

Elvileg változhat a népszavazás eredménye

Itthon2004.12.15, 16:04

Körülbelül 350-400 ezer szavazatot kell újraszámolnia a helyi szavazatszámláló bizottságoknak a Legfelsőbb Bíróság népszavazási eredményt megsemmisítő határozata nyomán. Elvileg ha találnak 90 ezer olyan szavazatot a kórházprivatizációs kérdésnél, ahol tévesen nemet regisztráltak az igen helyett, eredményes lehet a népszavazás. A kettős állampolgárság kérdését ennyi szavazat sem tudja befolyásolni. Az Országos Választási Iroda vezetője szerint elképzelhetetlen, hogy ennyi helyen rosszul számolták volna össze a szavazatokat. A szavazatok újraszámolásának nincs határideje.

Hivatalosan is eredménytelen a népszavazás

Itthon2004.12.11, 23:50

Szombaton este vált csak hivatalossá a december 5-i népszavazás eredménye. Az Országos Választási Bizottság által közzétett végeredmény szerint is eredménytelen a referendum, mindkét kérdésben.

Nem sértett törvényt a melegeket kizáró egyetem

Itthon2004.12.10, 14:48

Nem sértette meg az esélyegyenlőségi törvényt a Károli Gáspár Református Egyetem, amikor állásfoglalásában elfogadhatatlannak nevezte a homoszexuális vallástanárok és lelkészek szolgálatát - mondta ki jogerős ítéletében a Fővárosi Ítélőtábla. A Háttér Társaság a Melegekért egyesület azért indított pert az egyetem ellen, mert szerintük ez a kijelentés sérti az egyenlő bánásmód elvét. A Háttér Társaság felülvizsgálati kérelmet nyújt be a Legfelsőbb Bírósághoz. Szerintük az ítélet tovább erősíti a melegek jogfosztottságát Magyarországon.

Összeszámlálták a külképviseleteken leadott szavazatokat

Itthon2004.12.10, 01:16

Az Országos Választási Bizottság (OVB) összeszámlálta a külképviseleteken leadott szavazatokat, így szombaton kihirdetik a december 5-i országos ügydöntő népszavazás hivatalos végeredményét.

Ecclestone elbukott a bíróságon

Gphírek2004.12.07, 11:40

Csatát vesztett Bernie Ecclestone, ami a későbbiekben akár karmesteri pálcájába is kerülhet: a londoni Legfelsőbb Bíróság ítélete szerint a Forma-1-es bizniszben 75 százalékos részesedéssel bíró bankoknak igenis joguk van beleszólni a sportág ügyeibe.

Nem élesztik újjá többet a halálos beteg kisbabát

Nagyvilág2004.10.08, 15:01

Bírósági döntés alapján elveszítette halálos beteg kisbabájának sorsa fölötti döntési jogát egy brit házaspár, miután a brit Legfelsőbb Bíróság úgy döntött, hogy a súlyos, veleszületett szív- és légzési problémákkal küszködő gyermeket nem élesztik újra, ha legközelebb leáll a keringése. A szülők nem fellebeznek, bár korábban úgy látták, hogy lányuk "küzdő" típus, és igenis van reális esélye a túlélésre.

Húszmilliós bírság a Citadella-terasz építőjének

Itthon2004.10.06, 18:25

20 millió forintos bírságot kell fizetnie az azóta megszüntetett Citadella-terasz építőjének a Fővárosi Bíróság döntése alapján. A terasz építtetője nem fogadja el az ítéletet, felülvizsgálati kérelmet nyújt be a Legfelsőbb Bírósághoz.