leépítés
címke rss- kapcsolódó címkék:
- elbocsátás
- munkajog-munkaügy
- munkahely
- állás
- gazdasági válság
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Elbocsátások a Herendi Porcelánnál
Nyolcvan alkalmazottjától vált meg a Herendi Porcelán, pedig 2006-os anyagi körülményei nem indokolják a lépést - írja az MTI-Eco
Ezer fős tanári elbocsátás várható a fővárosban
Ezer tanár állása szűnik meg idén Budapesten. A felmentettek többsége a nyugdíjasok és a határozott idejű szerződéssel foglalkoztatottak köréből kerül ki. A szakpolitikusok ugyanakkor nem szeretik, ha a sajtó iskolabezárásokról beszél átszervezések helyett - tudósít az MTI.
Táppénzre menekültek az elbocsátástól félő közszolgák
A tervezettnél 4 milliárddal többet fizetett ki az Országos Egészségbiztosítási Pénztár táppénzre 2006-ban. Ebben szakértők szerint a közigazgatásban tavaly ősszel végrehajtott elbocsátási hullám is közrejátszott. Betegállományban levő munkavállalónak ugyanis nem lehet felmondani - írja a Napi Gazdaság.
Százötven fős leépítés a központi adatnyilvántartónál
Tovább zajlik leépítés a közszférában. Januárban a Központi Adatnyilvántartó és Választási Hivatal munkatársaival folytatódik a sor: a szervezetben 150 ember állása szűnik meg - írja a Világgazdaság.
- címkék:
- leépítés
- állás
- munkatárs
- Világgazdaság
- Címkefelhő »
Elbocsátások lehetnek a Magyar Rádiónál
A megszorító intézkedések hatására elképzelhető, hogy a Magyar Rádió is kénytelen lesz megválni munkatársaitól. A költséghatékonyságot növelo lépésekre azért van szükség, mert idén reálértéken 650 millió forinttal kevesebb állami forrásra számíthat a közrádió, mint egy évvel korábban.
Jelentős leépítés az agrár igazgatásban
Év végére 30 százalékkal csökkenhet a földművelésügy és vidékfejlesztés területén dolgozók száma a tárca átszervezése miatt. A tavaly elkezdett leépítési hullám újabb 1100 fő állásába kerülhet - írja a Világgazdaság.
- címkék:
- leépítés
- állás
- Világgazdaság
- Címkefelhő »
Négyszáz fős elbocsátás Zalában
Tíz százalékos létszámleépítést tervez a Zala Megyei Önkormányzat. A tervezett elbocsátásokról újsághirdetésben tájékoztatták a közvéleményt, ám a részletekről még nem döntöttek - áll a Népszabadság írásában.
- címkék:
- leépítés
- közvélemény
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Tiltakozás a BKV-nál tervezett elbocsátások miatt
A BKV dolgozóit képviselő szakszervezeti szövetség vezetője elfogadhatatlannak tartja a tervezett elbocsátásokat. A vezető arról is említést tett: a vezérigazgató-váltás többletforrás nélkül nem megoldás - tudósít az Inforádió.
Több száz dolgozót bocsát el a Flextronix
Az amerikai érdekeltségű Flextronics Magyarország Kft. nyíregyházi gyára hatszáz dolgozó elbocsátását jelentette be a helyi munkaügyi kirendeltségen. A nyíregyházi üzem a termelés szezonalitásával, valamint a megrendelések változékonyságával indokolta lépését.
Elbocsátások várhatók a megszorító csomag miatt
A cégek 16 százaléka tervez elbocsátásokat a következp fél évben részben a megnövekedett adó- és járulékterhek miatt - derül ki a Gazdasági és Vállalkozásfejlesztési Intézet felméréséből.
- címkék:
- leépítés
- csomag
- Címkefelhő »
Ezer fő munkáját értékelik januártól a közszférában
Nem lesznek további leépítések a tárcáknál: a háttérintézményekben várható még karcsúsítás. Az új teljesítményértékelési rendszer januártól mintegy 1000 fő munkáját érinti: a legjobbaknak extra prémium jár, míg a gyengébbek jutalom nélkül maradhatnak. 2008-tól már minden közigazgatásban dolgozóra vonatkozik az új rendszer.
- címkék:
- leépítés
- prémium
- háttérintézmény
- Címkefelhő »
Leépítést tervez a France Télécom
Kiszivárgott hírek szerint a France Télécom francia távközlési vállalat jelenlegi 121 ezres dolgozói létszámát két év alatt 105 ezerre tervezi csökkenteni. A vezetők egyelőre nem beszélnek pontos számokról.
Féltik a természetet a minisztériumi kirúgásoktól
Elhibázott lépésnek tartja az általános ombudsman helyettese a környezetvédelmi tárca által tervezett leépítéseket: Takács Albert szerint takarékosságra hivatkozva nem lehet leépíteni, miközben egyre több a környezetvédelmi probléma. A zöld tárca közel 400 alkalmazottat küldene el januártól, a legtöbbet az Országos Meteorológiai Szolgálattól, ami az intézmény vezetője szerint okozhat nehézségeket.
A vasutasok nem örülnek a leépítésnek
Továbbra sem ért egyet a Vasutas Települések Országos Szövetségének elnöke azzal, hogy a gazdasági tárca számos vasúti szárnyvonalon meg akarja szüntetni a személyszállítást. A Mozdonyvezetők Szakszervezete pedig felszólította a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumot (GKM), hogy a tervezett tömegközlekedési reform kapcsán haladéktalanul kezdje meg az egyeztetést a vasútnál képviselettel bíró reprezentatív szakszervezetekkel.
Téli depresszió - így maradjunk aktívak a munkahelyen
A fáradtság, levertség, aluszékonyság az őszi-téli időszakban egy természetes emberi reakció. A kevesebb napfény, illetve a hűvös időjárás okolható érte. A kezdeti rosszkedv azonban könnyen téli depresszióba csaphat át. Egy dolgozó számára pedig ez elég kellemetlen lehet: a betegség ugyanis nagyban visszaveti a munkakedvet, konfliktusokat okozhat a munkahelyen, hosszú távon akár elbocsátáshoz is vezethet. Összefoglaltuk, mit lehet tenni ellene.
Leépítések: vezetői forgatókönyv, buktatók kerülése
Az inkorrekt elbocsátások a cégnél maradó dolgozók motivációját jelentősen csökkentik - derült ki a Jénai és a Hannoveri Egyetem közösen publikált felméréséből. Miként kerülhetik ezt el a vezetők? Hogyan lehet okosan leépíteni a maradók motivációjának megőrzésével?
- címkék:
- leépítés
- motivácio
- Címkefelhő »
Leépítés a munkahelyen: így élik meg a maradók
Az inkorrekt elbocsátások a cégnél maradó dolgozók motivációját jelentősen csökkentik. A dolgozók legfőbb szempontja a leépítéseknél az igazságosság. Passzív ellenállást indíthat el az emberekben, ha a kirúgásokkal párhuzamosan a menedzserek fizetésemelést vagy új autót kapnak. Ez derül ki a Jénai és a Hannoveri Egyetem közösen publikált felméréséből.
- címkék:
- munkahely
- leépítés
- menedzser
- Címkefelhő »
Már megkezdődtek az elbocsátások
A megyei munkaügyi központok adatai szerint a megszorító intézkedések hatása még nem érezhető. Ám a cégbíróság októberi adatai alapján az ország hátrányosabb helyzetű régióiban már csökkent a kisvállalkozások száma - értesült a Napi Gazdaság.
Korrekt az elbocsátás, a szakszervezet mégis elégedetlen
Egyelőre nem akadt munkája a paritásos bizottságnak, amely a kormányzati létszámcsökkentések korrektségét kíséri figyelemmel, a szakszervezeti oldal mégis elégedetlen - írja a Világgazdaság.
Eddig közel kétezer közszolgát menesztettek
A kormány a közigazgatási reform kapcsán 2000 minisztériumi dolgozó elbocsátását tervezte. Szeptember végéig közel 1800 munkatárs távozását jelentették be a Fővárosi Munkaügyi Központokban. Hamarosan tízezernél is több közszolga kaphatja kézhez felmondólevelét - értesült a Világgazdaság.
Jövőre újabb 14 ezer közszolgát bocsáthatnak el
Több minisztérium a működési kiadásainak 10 százalékát is elveszítheti, így több ezer fős elbocsátási hullám várható. 2007 végére újabb 14 ezer közszolga munkahelye szűnhet meg - írja a Népszabadság.
Meghosszabbítják a Prémium évek programot
Döntöttek a Prémium évek program meghosszabbításáról. A kezdeményezésben a közszféra nyugdíjazás előtt álló dolgozóit az elbocsátásuk előtti öt évben részmunkaidőben, bérük hatvan százalékáért foglalkoztatják tovább. A programban való részvételhez 25 év közszférás tapasztalat szükséges.
- címkék:
- leépítés
- bér
- részmunkaidő
- Címkefelhő »
250 orvos állása szűnik meg Debrecenben
A tervek szerint 250-nél is több dolgozójának elbocsátását tervezi a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma. A leépítésnek financiális oka van, és november 1-től veszi kezdetét.
Folytatódik a leépítés: az idősebb közszolgáknak is menniük kell
Több mint kétezer köztisztviselőnek már biztosan távoznia kell a hivatalokból a megszorító intézkedések miatt. Az elbocsátás az idősebb korosztályt sem kíméli: a felmentettek 60 százalékát évek választják el a nyugdíjazástól. A tervek szerint 2008 végéig 10 ezernél is többen távoznak a közszférából - írja a Világgazdaság.
Sokba kerülnek a vagyonosodási vizsgálatok
Csak más adóellenőrzések rovására végezhető el jövőre a bejelentett tízezer vagyonosodási vizsgálat. A több tízmilliárdos bevételi várakozás túlzás lehet, de a félezer új ellenőr bérét biztosan ki kell majd fizetni a közszféra leépítése idején is.
- címkék:
- leépítés
- bér
- bevétel
- adó
- elbocsátás
- APEH
- Címkefelhő »
Számos kedvezményt és pótlékot vehetnek el a közalkalmazottaktól
Azoknak a közalkalmazottaknak sem lesz könnyű, akiket nem érint a több tízezres leépítési hullám. Az államreform-bizottság egy anyaga szerint ugyanis a dolgozóknak egyebek mellett le kellene mondaniuk a több szabadságról, az utazási kedvezményről, és előmenetelüket is lassítanák az illetékesek.
- címkék:
- leépítés
- közalkalmazott
- szabadság
- Címkefelhő »
Elbocsátás a minisztériumoknál: még nem indult be a kasza
Még nem indult be a kasza a minisztériumoknál a köztisztviselők elbocsátását megkönnyítő törvény hatályba lépése óta. A döntéshozók a legbékésebb megoldást választják, nyugdíjba küldik az arra jogosultakat. Van azonban olyan tárca, ahol a 40 év alattiak élveznek mentességet - írja a Napi Gazdaság.
20 százalékos létszámleépítés a munkaügyi központoknál
A munkaügyi kirendeltségek, központok hálózatánál 20 százalékos létszámleépítés várható a Népszabadság információi szerint. Ez csaknem 800 ember elbocsátását jelenti.
Álláskeresés a munkahelyről - így kerüljük el a lebukást
Az álláskeresők 95 százaléka munkahelyéről pályázik titokban, szinte a vezetők orra előtt böngészgeti a hirdetéseket és küldi át a megfelelőkre önéletrajzát - tudtuk meg Kiss Gabriella karriertanácsadótól. Bár kétségkívül ez az álláskeresés legkényelmesebb módja, ugyanakkor a legveszélyesebb is. A jelölt bármikor lebukhat, ami akár azonnali elbocsátást is vonhat maga után. Íme néhány tipp, hogy a titokban történő pályázás valóban titokban maradjon, és csak akkor derüljön ki, amikor már a zsebben van az új szerződés.
1 milliárd forint végkielégítés az elbocsátott közalkalmazottaknak
Augusztusban elbocsátási hullám várható a közszférában, miután az Országgyűlés elfogadta a közalkalmazottak jogviszonyáról szóló törvény módosítását. Ennek értelmében végkielégítést nem egy összegben, hanem havi részletekben kaphat az elbocsátott köztisztviselő. Így az állam a 13 500 elbocsátottnak 0,8-1 milliárd forintot fizet ki - adta hírül a Napi online.
Elbocsátások a magyar külképviseleteken
Csökken a hazai külképviseleteken dolgozók létszáma. Ezen az sem változtat, hogy egyes alakuló új külképviseletek több diplomatát igényelnének. Az elbocsátások főként az adminisztratív területeken dolgozókat és a kisegítő személyzetet érintik.
- címkék:
- leépítés
- külképviselet
- Címkefelhő »
Elbocsátás a közszférában: jobb, ha most rúgnak ki
Az állami szférából távozó dolgozók közül azok járnak jobban, akiket most vagy a következő hetekben rúgnak ki, ugyanis rájuk még a jelenlegi törvényi szabályozás vonatkozik. Amennyiben az Országgyűlés a jövő héten elfogadja a közszférában foglalkoztatottak jogviszonyáról szóló törvények módosítását, a később menesztettek több kedvezménytől is elesnek. Így például nem kaphatnák meg a végkielégítést az utolsó, munkában töltött napon, csak a felmentési idő végén - tudósít a Világgazdaság.
A munkáltatók támogatják az elbocsátottakat
Aláírta a köztisztviselői elbocsátásokról szóló megállapodást a Köztisztviselői Érdekegyeztető Tanács munkavállalói és kormányzati oldala. Pályamódosítási hitellel, átképzéssel és részmunkaidős álláslehetőségekkel támogatnák a távozókat. A leépítések eddig 2100 embert érintenek.
Az olvasók többsége támogatja a hivatali leépítést
Az [origo] olvasóinak szavazatai alapján úgy tűnik, a többség egyetért a több ezer fős állami leépítéssel. Csak minden negyedik válaszadó volt azon a véleményen, hogy az állami hivatalrendszer karcsúsítása következtében senkinek nem kellene az utcára kerülnie.
- címkék:
- leépítés
- olvasó
- karcsúsítás
- Címkefelhő »
Sztrájkkal tiltakoznak a leépítések ellen Gyulán
Tiltakozó demonstrációt tart ma délután Gyulán a Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Dolgozók Szakmai Tanácsa.
- címkék:
- Gyula
- demonstráció
- leépítés
- sztrájk
- Címkefelhő »
Szeméthalommá züllött Marseille
Ellepte a szemét Marseille-t. A francia városban egy hete sztrájkolnak a szemetesek a várható leépítések miatt.
- címkék:
- Marseille
- szemetes
- leépítés
- hulladék
- Címkefelhő »
Elbocsátás: védené a szakszervezet az ötven év felettieket
A közigazgatásban működő érdekképviseletek nem fogadják el a tervezett tömeges leépítéseknek sem a módját, sem a mértékét. Szerintük a létszámcsökkentés a szolgáltatásokat igénybe vevő állampolgároknak sokkal nagyobb kárt okoz, mint előnyt jelent. A munkavállalói oldal felkéri a kormányt, az ötven évnél idősebb nők, az 55 év feletti férfiak és a gyermeküket egyedül nevelők munkaviszonyát csak szakmailag rendkívüli esetben szüntessék meg - hangzott el egy tegnapi szakszervezeti fórumon, amelyről a Világgazdaság közölt összegzést.
- címkék:
- leépítés
- szakma
- Címkefelhő »
Nincs terv az elbocsátott közalkalmazottak elhelyezésére
Nem fűz túlzott reményeket Szabó Endre, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke a köztisztviselők helyzetén könnyítő tervezethez. A helyzetet tovább bonyolítja: a főként pedagógusokat érintő közalkalmazotti leépítésekre egyelőre nem készült kormánytervezet. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálatnál mindenesetre külön iroda nyílik a köztisztviselőket érintő külföldi álláslehetőségek, átképzések ismertetésére - írja a Napi Gazdaság.
Új vezetőség és leépítés a gazdasági tárcánál
Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter bemutatta a tárca új felsővezetését, amely július 1-jével kezdi meg munkáját. A miniszter a jelenleg 800 fős tárcánál a jövő év elejére 25 százalékos, másfél év múlva pedig további 50 százalékos létszámleépítést tervez.
A baromfiipar leépítését támogatná az EU
Hétfőn hozhatnak végleges döntést az unió agrárminiszterei Brüsszelben a 8,5 milliárdos magyar kárenyhítési akcióterv elfogadásáról. A magyarországi károk 10-12 milliárd forintra rúgnak, de Brüsszel egyelőre csak 1,5 milliárdos termelés-csökkentési támogatásra lát lehetőséget.
Közszféra: júliusban kezdődnek a leépítések
Július elsejével kapják kézhez felmondólevelüket a minisztériumokból elbocsátott dolgozók. A leépítés nem egyszerre történik: év végéig folyamatosan zajlik majd. A szakértő szerint a kormányfő törvényt sértett, amikor nem egyeztetett a minisztériumok szakszervezeteivel - áll a Népszava írásában.
7 ezer elbocsátás az év végéig
A minisztériumokban és az országos hatáskörű szerveknél dolgozók száma összesen legfeljebb 62 691 lehet, jelenleg mintegy 7 ezren vannak e keret felett. A kabinet elfogadta azt a törvénytervezetet, melynek célja a teljesítmény megjelenítése az állami szférában. Ez lehetőséget ad a minőségi cserére, a fiatalításra és a szakmai alkalmatlanság címén történő felmentésre - írja a Népszabadság.
Leépítés a közszférában: amit a távozók kapnak
Sokba kerülhet a kormánynak a közszférát érintő leépítés. Az elbocsátottaknak fizetendő álláskeresési támogatás havi összege meghaladhatja az egymilliárd forintot. Emellett a köztisztviselők felmentési idejét és a végkielégítést is ki kell fizetniük. A szolgálati lakásban élők és tanulmányi szerződéssel rendelkezők helyzete egyelőre nem tisztázott -áll a Világgazdaság írásában.
- címkék:
- leépítés
- támogatás
- lakás
- Címkefelhő »
Leépítés a közszférában: felmondási idő, végkielégítés
A hírek szerint a következő hetekben, hónapokban közalkalmazottak és köztisztviselők ezreinek a munkaviszonyát szüntetik meg. Dr. Sipos Márta ügyvédet, munkajogász arról kérdeztük, a jelenlegi szabályozás alapján hogyan lehet a "köz szolgáit" felmenteni, mi jár nekik.
Tanárok válaszút előtt: nyelvszakosok jobb helyzetben
Sajtóértesülések alapján csaknem 30 ezer pedagógust érinthet a tervezett leépítés. A nyelveket magas szinten beszélő pedagógusok előnyösebb helyzetből indulhatnak. Ám a többiek nincsenek könnyű helyzetben: amennyiben átképzéssel helyezkednek el, új munkaterületükön pályakezdőként startolnak. A tanári végzettséggel rendelkezők munkaerő piaci esélyeiről kérdeztünk fejvadászokat.
- címkék:
- munkaerő
- pedagógus
- leépítés
- piac
- Címkefelhő »
A munkajogász válaszolt: munkaidő, felmondási formák, létszám-leépítés
Terhesen határozott idejű szerződéssel. Mi történik, ha lejár? Köztisztviselői munkaviszonyban: hogyan lehet a legelőnyösebben távozni? Beiskolázás tanulmányi szerződés nélkül. Követelheti-e a munkáltató távozáskor a tanfolyamdíjat? Ilyen és ehhez hasonló problémákkal keresték olvasóink Dr. Sipos Márta, ügyvédet, munkajogászt, akinek válaszait gyűjtöttük össze.
Könnyebb lenne a köztisztviselőket elbocsátani
Alacsonyabb végkielégítés, rövidebb felmondási idő. Ezt a célt tűzte ki a leendő kormány a tervezett köztisztviselői elbocsátásoknál - értesült a Világgazdaság.
Leépítés előtt: így váltsunk a közszférából a magánszektorba
A közigazgatási reform eredményeként valószínűleg több ezer - egyes becslések szerint 100-120 ezer - közalkalmazott lesz kénytelen állás után nézni a következő években. Legtöbbjüknek a versenyszférába kell váltani. Hogyan lehetséges? Vannak előítéletek? Kiknek lesz könnyebb, kiknek nehezebb? Erről kérdeztünk két, a versenyszférában dolgozó tanácsadót.
- címkék:
- közalkalmazott
- leépítés
- reform
- állás
- Címkefelhő »
A bürokrácia leépítése a legnépszerűbb ötlet
A Marketing Centrum felmérése szerint a bürokrácia leépítését tartaná az emberek többsége a legjobb módszernek az államháztartási hiány befoltozásához. A szerdai Népszabadság által közölt kutatás kimutatta: a legnépszerűtlenebb ötlet a nyugdíjkorhatár emelése, amiről viszont még nem született konkrét döntés, a kormányprogramban sem szerepel.
Tanári leépítés: átképzéssel új munkahelyre
Elbocsátások helyett a közoktatás átszervezésére lenne szükség - tájékoztott Varga László, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke a tervezett leépítési hullám hírére reagálva. A szervezet azt is sérelmezi: a tervezett elbocsátásokról előzetes egyeztetések nélkül, a sajtóból értesültek. A távozó tanárokra valószínűleg átképzés vár.
31 ezerrel kellene csökkenteni a tanárok számát
Az elmúlt 10 évben 100 ezerrel csökkent az alapfokú oktatásban tanulók száma, ami 31 ezer pedagógus elbocsátását indokolná - mondta el az InfoRádiónak a CEMI Gazdaságelemző Intézet partnere.
- címkék:
- pedagógus
- leépítés
- tanárok
- InfoRádió
- Címkefelhő »
Külső emberekkel építene le Gyurcsány
Jelenleg jól fizető civil állásokban dolgozó szakembereket szeretne átcsábítani az állami szervekhez netes naplójának bejegyzése szerint Gyurcsány Ferenc, segítve a politikusokat az államreform végrehajtásában. A miniszterelnök több egyértelmű utalást tesz arra is, hogy leépítések lesznek.
Leépítési hullám a borsodi húsiparban
Drasztikus létszámleépítés várható a miskolci Borsodi Húsipari (BH) Zrt.-ben - írja a Világgazdaság.
Egyre többen szenvednek a munkahelyi stressztől
Hétévente megkétszereződik a munkahelyi stressztől szenvedők száma - állítják a Semmelweis Egyetem kutatói napokban megjelent tanulmánykötetükben. Az elismerés hiánya, az elbocsátástól való félelem növeli a szív- és érrendszeri halálozás kockázatát. A kutatás érdekessége: a vallásos emberek 42 százalékkal kevesebb időt töltenek táppénzen.
Extrém kirúgások: Szexualitás a munkahelyen
Az utóbbi időben több olyan hírt olvashattunk, amelyek meglehetősen extrém elbocsátásokról számoltak be. Volt, akit azért bocsátottak el, mert elvált, vagy épp mert nem olyan sört ivott, mint kellett volna. Egy hölgyet azért rúgtak ki, mert vibrátort mutogatott a főnökeinek, egy férfit pedig azért, mert e-mailben hencegett szexuális teljesítményről. Összeállításunk a tavalyi illetve az idei év extrém kirúgásairól.
- címkék:
- munkahely
- leépítés
- kirúgás
- Címkefelhő »
Elküldtek a munkahelyről: tippek az újrakezdéshez
Bárkivel előfordulhat, hogy egyik napról a másikra elveszti munkahelyét, és a sokkhatás következtében fogalma sincs, mihez kezdjen, hogyan fog majd talpra állni. Vannak, akik ilyenkor depresszióba süllyednek, vagy épp kikapcsolódás céljából elutaznak több hétre, sokan kapkodva álláskeresésbe kezdenek. Sajnos azonban egyik verzió sem vezet eredményre. Az elbocsátás munkajogi kérdéseiről és az újrakezdéről kérdeztünk szakértőket.
- címkék:
- munkajog
- munkahely
- leépítés
- depresszió
- Címkefelhő »
Felével csökkentette veszteségét a NABI
Több mint felével, 57,7 százalékkal csökkentette konszolidált veszteségét tavaly a NABI Rt. Az autóbuszgyártó társaságon főként a létszámleépítés, a kaposvári gyárának bezárása és az angliai Optare Holdings Ltd. eladása segítette ebben. A cég részvényei csekély növekedést produkáltak pénteken a Budapesti Értéktőzsdén.
- címkék:
- leépítés
- részvény
- NABI
- tőzsde
- elbocsátás
- BÉT
- Címkefelhő »
Tavaly 32 ezren veszítették el munkájukat
2005-ben 32 ezren kapták kézhez munkahelyükön az "elbocsátó szép üzeneteket", közel 5 ezerrel kevesebben, mint egy évvel azelőtt. Az elbocsátási hullám főleg a közigazgatáson, a szociális és az oktatási szférában söpört végig- írja a VG Online.
- címkék:
- munkahely
- leépítés
- oktatás
- Címkefelhő »
A V4-ek esélyegyenlőséget várnak
Az esélyek kiegyenlítését várják a visegrádi államok agrárkamarái az Európai Uniótól. A csehek a kikötők hiányának kompenzálását, a szlovákok a leépítések újratárgyalását, a lengyelek pedig a tejkvóta felszabadítását indítványozták.
Előítélet-tréning: hasznos lehet, de nem kérnek belőle
Bár számos cég felismerte, hogy gondot okozhat a mindennapi munkában, ha eltérő értékrendszerű, politikai beállítottságú alkalmazottak dolgoznak együtt, előítéletek leépítését célul kitűző tréninget egy cég sem vett igénybe. Pedig ellentétek sok esetben kialakulnak városi-vidéki, eltérő származású és szociális háttérrel rendelkezők között. A következő választási kampány pedig előrevetíti a politikai konfliktusokat a munkahelyen.
Hóesés, köd, dugó: munkahelyi késés és kezelése
Kivédhetetlen, hogy mindig pontosan érkezzünk a munkahelyre. Előfordul, hogy lerobban az autó, nem érkezik meg idejében a busz vagy éppen egy nagyobb hóesés miatt leáll a közlekedés. Számos munkaügyi per is történt már a késésekből kifolyólag, pontatlan érkezés miatt már több munkáltató bocsátott el munkatársakat. Dr. Sipos Márta munkajogászt kérdeztük arról, hogyan járjunk el késés esetén, illetve hogy mely esetekben jogszerű az elbocsátás.
Az EU-nak mérsékelnie kell agrártámogatásait
A világ vezető kereskedelmi hatalmainak hétfői londoni tárgyalásaival döntő szakaszba érkeztek a világkereskedelem liberalizálásáról folyó megbeszélések. Továbbra is a mezőgazdasági támogatások leépítése a legnehezebb megoldandó feladat.
Elhelyezkedés vezetőként leépítés után
Talán első hallásra meglepő, de az elbocsátás illetve az azt követő álláskeresés alatt az elbocsátott hazai felsővezetők vannak a legnehezebb helyzetben. A nehéz elhelyezkedés okait és az új álláshoz vezető csatornákat elemzi Juhos Andrea karriertanácsadó.
- címkék:
- leépítés
- állás
- hallás
- Címkefelhő »
Létszámleépítés, Gyet és Bt.
A szabadságkiadástól a csoportos létszámleépítés szabályozásáig ismét sok téma előkerült munkajogi rovatunkban.
- címkék:
- szabályozás
- leépítés
- munkajog
- Címkefelhő »
További leépítések a gazdasági tárcánál
10-15 milliárd forintos megtakarítást tervez Kóka János gazdasági miniszter saját tárcájánál és annak háttérintézményeinél. A minisztériumban véghez vitt 20 százalékos leépítés után a dolgozók további, hasonló mértékű létszámcsökkentésre számíthatnak.
Negyedelik az újvidéki magyar tévé és rádió szerkesztőségét
Ismét gondok vannak az újvidéki rádió- és televíziónál: leépítéseket tervez a tévéigazgatóság, ami veszélybe sodorhatja a magyar szerkesztőségek létét.
- címkék:
- Belgrád
- szerkesztőség
- leépítés
- rádió
- Címkefelhő »
Többszáz fős leépítés a Debreceni Egyetemnél
A Debreceni Egyetemen 512 státus szűnik meg a közeljövőben - írja a Népszabadság. A létszámleépítés oka az, hogy az intézménynek 600 millió forintja hiányzik a törvény szerint az idén két részletben végrehajtandó, 12 százalékos bérfejlesztés fedezetéből.
Kétezer riasztás naponta - a Mentőszolgálat vezetői a Társalgóban
Az [origo] Társalgójának vendége szerdán Takács Zoltán, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója, és Győrfi Pál, a szervezet szóvivője volt. Olvasóink kérdéseiből kiderült, hogy a mentősöket naponta átlag kétezerszer riasztják. Sokan a mentőszolgálat belső működésével kapcsolatban érdeklődtek, többek között arról, várhatóak-e leépítések, mikor kaphatnak jutalmat, béremelést a mantősök. Volt, aki viszont arról érdeklődött, vonatot is használnak-e a mentősök.
Olasz sztrájkolók elszigetelték Calabriát
Valósággal elszigetelték Calabriát, Olaszország déli részét az ország többi részétől a leépítések ellen útzárakkal tiltakozó víz- és erdőgazdálkodási dolgozók. A munkások lezártak egy repülőteret, egy kompkikötőt és pályaudvarokat.
Kismértékben erősödött a német üzleti bizalom
A várt gyengülés helyett kismértékben javult a német üzleti bizalom októberben, miközben az olaj ára újabb rekordokat döntött és több vállalat - többek között a General Motors - is leépítéseket jelentett be - írja a Bloomberg.
Növelné a versenyképességet a zöld büdzsé
A magas államháztartási hiány csökkentésének legkézenfekvőbb módja a környezetvédelmi szempontból káros támogatások leépítése lehetne - mondta Kiss Károly, a Levegő Munkacsoport új kutatási eredményeit ismertetve. Az ilyen kiadások csökkentése mérsékelné a környezetszennyezést, korszerűsítené a gazdaság szerkezetét, ami növelné a versenyképességet és a foglalkoztatást.
Leépítések az Acclaimnél
Több internetes fórum is beszámol róla, hogy bezárt az Acclaim irodája New Yorkban. A dolgozókat elektronikus levélben értesítették róla, hogy a továbbiakban nincs szükség a szakértelmükre. Más hírekben arról olvashattunk, hogy nemcsak a keleti parti, hanem a texasi iroda is a bezárás sorsára jutott.
- címkék:
- leépítés
- internet
- fórum
- Acclaim
- Címkefelhő »
Egyre több dolgozót bocsátanak el a cégek
A Foglalkoztatási Hivatal adatai szerint az idei első négy hónapban több mint 13 ezer dolgozót bocsátottak el munkahelyéről, 1,6 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. Leginkább a feldolgozóipari cégeket érintik a leépítések - írja hétfői számában a Világgazdaság.
Leépítés a francia pénzügyi szektorban
Franciaországban az állami pénzügyi szektorban 5 ezer alkalmazottat érintő leépítést hajtanak végre 2007-ig azért, hogy csökkenteni tudják az adóterheket - jelentette be Nicolas Sarkozy, a hónap eleje óta hivatalban lévő új pénzügy-és gazdasági miniszter.
Elbocsátásokat is hozhat a Draskovics-csomag
Kis létszámú leépítéseket is hoz a Draskovics-csomag - a Világgazdaság információi szerint. A lap úgy értesült, hogy a 155 milliárdos megszorítási csomag részét képezi a még László Csaba által elrendelt, ám nem százszázalékosan teljesített létszámleépítések végrehajtatása is. A megszorítások keretében részlegesen privatizálhatják a MÁV-ot.
Matyuc Péter: Hadgyakorlaton előszeretettel látogatom a gulyáságyút
Matyuc Pétert, a Honvédelmi Minisztérium szóvivőjét elsősorban a sorkatonaságról, a haderőreformról és az iraki helyzetről kérdezték az [origo] Társalgójában. A szóvivő elmondta, hogy budapestieket már rég nem láttak a sorozáson, hogy utánozhatatlan a hadgyakorlatokon készült babgulyás és hogy a hadsereg csak a normál ügymenetben nem üzemel kifogástalanul, ha vészhelyzet lenne, "mindenki tenné a dolgát".
Bokros idején volt hasonló leépítés a közszférában
A közszférában tervezett létszámleépítések kapcsán egyelőre csak puhatolózó telefonokat kap a Munkaügyi Közvetítői és Döntőbírói Szolgálat. A csökkentés által érintettek pontos köre még nem ismert - írja a Világgazdaság.
10,35 százalékos leépítés a minisztériumoknál
A minisztériumoknál és a központi közigazgatási szerveknél végrehajtandó létszámcsökkentés a 2603 ember elbocsátásával 10,35 százalékos lesz, a központi közigazgatási szervek területi és helyi szerveinél 4318 ember elbocsátásával pedig 6,84 százalékos.
További leépítést sürget a közszférában az AmCham
Az Amerikai-Magyar Kereskedelmi Kamara szerint ahhoz, hogy Magyarország versenyképes lehessen az EU-ban, a kormánynak üzletbarát adórendszert, gyors és hatékony adminisztrációt, radikális oktatási reformot és infrastruktúra-fejlesztéseket kell megvalósítania. A kamara versenyképességi stratégiájának fontos eleme a közszolgálati alkalmazottak létszámának radikális csökkentése is.
A leépítésekkel drágább lesz az állam
A minisztériumok és a hozzájuk kapcsolódó intézmények számára kötelezően előírt 10 százalékos létszámleépítés helyett a Miniszterelnöki Hivatalban jövőre 30 százalékkal kevesebben dolgoznak majd, mint idén. A dolgozókat nem küldik el, csak munkahelyüket szervezik ki a MeH-ből, de az önálló szervezetek működése több kerül majd a jelenleginél - írja hétfői számában a Népszabadság.
A kormány szerint nincs sok közalkalmazott
A közszolgálati reformért felelős kormánymegbízott egy keddi sajtótájékoztatón cáfolta azokat a vádakat, hogy a közszférában dolgozók száma túlságosan magas lenne, és a bürokrácia magas költségeivel agyonnyomja a gazdaságot. Vadász János szerint káros lenne a 10 százaléknál nagyobb arányú közszolgálati leépítés - írja a Népszabadság.
Leépítésre kényszerítik az önkormányzatokat
A helyhatságok jövőre nem kapják meg a hatszázalékos béremelés fedezetét, vagyis azt maguknak kell, vélhetően leépítéssel kigazdálkodniuk. A Magyar Hírlap szerint így összesen 45 ezer állami alkalmazott veszítheti el munkáját.
- címkék:
- elbocsátás
- leépítés
- Magyar Hírlap
- Címkefelhő »
Tíz százalékos leépítésről döntött a kormány
Döntött a kormány: jövőre csökkennek az szja-kulcsok, nőnek az áfakulcsok, emelkedik az eva árbevételi határa, csökken a társasági adó és szigorodik az államilag támogatott lakáshitelezés. A minisztériumok és egyéb költségvetéshez tartozó intézmények működtetésén 300 milliárd forintot spórol a jövő évi költségvetés.
VOSZ: 200 ezres leépítés kell a közszférában
Az állami szféra alkalmazottainak száma már olyan mértékben felduzzadt, hogy az már az ország versenyképességére is negatívan hat. Ezért 200 ezer fős létszámleépítésre van szükség a közalkalmazotti szférában - mondta a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) csütörtöki tájékoztatóján Lőrincze Péter, a VOSZ európai uniós csatlakozási munkabizottságának vezetője.
Újabb leépítések Fehérváron
Megszünteti veszteségesen működő társaságait a székesfehérvári ARÉV Holding Rt. Az első körben 6-7 kft. jut felszámolásra, amivel mintegy 200 dolgozó munkahelye szűnhet meg. Kérdéses lehet azonban, hogy a tulajdonos finanszírozni tudja-e az elbocsátott dolgozók végkielégítését.
Sztrájkol a közszféra Izraelben
Sztrájkba lépett mintegy 700 ezer izraeli közalkalmazott szerda reggel, tiltakozásul az Ariel Saron vezette kormány gazdasági szükségprogramja ellen, mely többek között nagymértékű leépítést és a közalkalmazotti fizetések mintegy 10 százalékos csökkentését irányozza elő - írja a BBC News Online.
Júliusig ezer katonatisztnek mondanak fel
Május 8-ára kiderül, hogy kiket küldenek el a magyar honvédség vezérkarából és a honvédelmi minisztériumból, az érintettek július 1-ig kézhez kapják hivatalos felmondásukat is. A hadvezetés 900-1000 fős leépítésével járó tízmilliárdos megtakarítás a csapatok jobb ellátását szolgálja majd. A karcsúsítás ugyanakkor körülbelül 5 milliárd forintba kerül.
- címkék:
- leépítés
- felmondás
- karcsúsítás
- Címkefelhő »
Nem lesz jelentős leépítés a vámosoknál
Magyarország Európai Uniós csatlakozása után sem kell az országos vámszervezetben nagymértékű létszámleépítéssel számolni - közölte László Csaba pénzügyminiszter a rajkai határátkelőnél tett látogatása alkalmával.
Megháromszorozta veszteségét az Electrolux
A gyárbezárások és az elbocsátások egyszeri költségei miatt az Electrolux több mint háromszorosára növelte negyedik negyedéves veszteségét éves összevetésben - közölte a Bloomberg hírügynökség. Elemzők ennél rosszabb eredményre számítottak.
Baljós előjel az IBM-gyár bezárása
A jövő évre tervezett export-növekedés jelentős mérséklődésére lehet számítani az IBM székesfehérvári gyárának bezárásával, a most elbocsátott közel 4 ezer fő ugyanakkor 1-1,5 éven belül jó eséllyel találhat munkát, köszönhetően a térség élénk gazdasági tevékenységének - mondta az Üzleti Negyednek nyilatkozó szakértő, aki hozzátette: éles profilváltáshoz van szükség ahhoz, hogy a Magyarországon működő külföldi cégek továbbra is itt működjenek.
Negyvenezerrel nőhet a foglalkoztatottak száma
A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium szerint 2003 első hat hónapjában a foglalkoztatottak létszáma nő, ám továbbra is sok dolgozót bocsátanak el. A munkaerő-kereslet főleg a kis- és középvállalkozói szférában jelentkezik, míg a nagy létszámú cégek inkább leépítéseket terveznek - írja a Napi Gazdaság.
IBM újrakezdési kisvállalkozói hitel
Az IBM székesfehérvári gyárának bezárásával elbocsátott dolgozók munkába állását, illetve vállalkozóvá válását segítő hitelkonstrukciót hozott létre Székesfehérvár önkormányzata, az IBM és a Székesfehérvári Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány.
Veszteséges a Bam
Komoly leépítéseket tervez a Bam Entertainment, mely negatív mérleggel zárta az előző negyedévet. A több jelentős platformmal is foglalkozó kiadó számos tervezett programjának fejlesztését kénytelen megszakítani.
- címkék:
- leépítés
- veszteség
- Bam
- Címkefelhő »
Veszteség és leépítés a Commerzbanknál
A harmadik legnagyobb német bank, a Commerzbank 133 millió euró adózás előtti veszteséget jelentett a harmadik negyedévről, a tavalyi harmadik negyedéves 279 milliós veszteség után. A gyenge eredményt a részvénypiacok rossz teljesítményével, a megnövelt tartalékolással és a befektetések értékvesztésével magyarázták - írja a BBC News Online. A bank nem zárja ki, hogy a 2002-es év egészét veszteséggel zárják.
Többtízezres elbocsátások jövőre
Az idei 25 ezer után 2003-ban akár 35-40 ezer állás is megszűnhet Magyarországon - írja keddi számában a Világgazdaság. A lap által megkérdezett szakértők szerint a leépítéseket az elhúzódó gazdasági fellendülés, a magas minimálbér és az erős forint okozhatja.
Óriási tüntetéshullám a Fiat leépítési terve ellen
Mintegy húszezer ember vonult fel szerdán a Palermo közelében lévő Termini Imeresében, hogy tiltakozzék a Fiat autógyár több mint nyolcezer dolgozót érintő leépítési tervei ellen, eközben Rómában az óriáscég vezetői tárgyalóasztalhoz ültek a szakszervezeti szövetségek képviselőivel, hogy megtárgyalják a válságban lévő cég szerkezetátalakítási terveit.
- címkék:
- Róma
- Palermo
- Olaszország
- Fiat
- autóipar
- leépítés
- Címkefelhő »
Deutsche Telekom: 50 ezres leépítés 2005-ig
A Deutsche Telekom (DT), Európa legnagyobb távközlési vállalata, a Matáv többségi tulajdonosa 2005 végéig több mint 50 ezer munkahely megszűntetését tervezi, de a szám elérheti az 55 ezret is - közölte szerdai számában a Die Welt. A leépítések a magyarországi, szlovákiai és horvátországi leányvállalatait is érintik.
Uniós eljárás indult Portugália ellen
A felső tűréshatárt túllépő államháztartási hiány gyorsabb leépítésére utasították kedden Portugáliát az Európai Unió pénzügyminiszterei. A korábbi bizottsági javaslat értelmében hivatalosan is elkezdődött a túl magas költségvetési hiány miatt Lisszabon ellen indítandó eljárás.
Győrben egyelőre nem lesz gyárbezárás
A székesfehérvári IBM-gyár bezárásának híre Győrben is aggodalmat keltett, ahol hazánk legnagyobb és harmadik exportőr-cége, az Audi Hungária Motor Kft. és a Philips gyárai is működnek. A munkaügyi szakemberek szerint jelenleg nincs szó gyárbezárásokról, azonban a cégvezetők hangsúlyozzák, hogy a munkahelyek megtartására csak a keretfeltételek kedvező alakulása mellett lehet számítani - írja szerdai számában a Népszabadság.
Miniszteri biztost neveztek ki az IBM gyárbezárására
Miniszteri biztossá nevezték ki Zimmermann Józsefet, a Fejér Megyei Munkaügyi Központ vezetőjét, akinek feladata az IBM által elbocsátandó 3700 ember mielőbbi munkába állásának elősegítése. Csizmár Gábor, a munkaügy tárca államtitkára közölte: a Samsung két üzemében bővítené dolgozói létszámát.