kritika

címke rss

Ben Affleckből csak egy klisé maradt

Unikornis2017.01.31, 10:46

Dennis Lehane Az éjszaka törvénye című regényéből kiderül, hogy az író nemcsak a mai, hanem a 20-as, 30-as évek Bostonjában is otthon érzi magát, Ben Affleck azonban már nem tudta hatásosan filmre vinni a gengsztertörténetet. Dupla kritika a regényről és a filmről.

Carrie Fishernek és az anyjának volt egy közös függősége

Unikornis2017.01.14, 16:02

A 2016-os, pocsék év utolsó szemét húzása az volt, hogy rögtön karácsony után elvette tőlünk Leia hercegnő megformálóját, Carrie Fishert, másnap pedig az anyját, Debbie Reynoldsot. Annyi a mázlink, hogy készült róluk egy csodálatos dokumentumfilm, amelyet most levetítenek az HBO-n.

Mássz ki a barátnőid párkapcsolataiból!

She2016.12.31, 12:18

Voltál már úgy, hogy egyáltalán nem bírtad a pasit, akit a barátnőd lelkesen bemutatott neked? Az első pillanattól kezdve meg voltál győződve róla, hogy nem illenek össze, - és hát te már csak tudod -, hiszen óvodás korotok óta elválaszthatatlanok vagytok.

Ryan Gosling és Emma Stone románca szexi, mint a liftzene

Unikornis2016.12.29, 15:59

A Kaliforniai álom lényegében egy harmincmillió dollárból készült vizsgafilm, amivel a Whiplash rendezője bizonyítja, hogy képes klasszikus musicalt csinálni. Kár, hogy itt meg is áll a dolog, és a filmben egy fikarcnyi új ötlet vagy egyediség sincs. Ráadásul úgy tűnik, Emma Stone és Ryan Gosling mostanra teljesen közömbössé vált egymás számára, ami egy szerelmi történetben nem éppen szerencsés.

A kritika, ami téged épít: így legyen egészséges önkritikád!

Archívum2016.12.23, 00:09

Nem jó, ha túl sok és az sem, ha túl kevés. Bírál, mégis hozzád tesz, és általa napról napra egyre jobbá válhatsz. Ha egészséges önkritikával rendelkezel, az azt jelenti, tisztában vagy a saját erősségeiddel és gyengeségeiddel, így még hatékonyabban juthatsz el a kitűzött célig. Mutatjuk, hogy csináld!

A Zsivány Egyes végre egy remek Star Wars-film

Unikornis2016.12.14, 10:31

Árnyalt karakterei és komor hangvétele miatt leginkább A Birodalom visszavágra és A sith-ek bosszújára emlékeztet a Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet. Sokkal elegánsabban kapcsolódik ez a film a Csillagok háborúja univerzumához, mint Az ébredő Erő.

Mata Ricsi produkcióját minden mentor unta

Archívum2016.11.26, 21:21

Mata Ricsi egy régi magyar fiúbanda nagy slágerét adta elő, mégpedig a Keresem a lányt. A 15 éves énekes nem kapott túl sok dicséretet az éneklés után, nem nyerte el sem Gabi, sem Laci, sem pedig ByeAlex tetszését. Unták a produkciót.

Ez a nő kétszer rontotta el az életét

Unikornis2016.11.16, 16:41

Az Éjszakai ragadozók stílusos thrillernek álcázza magát, de igazából magával ragadó pszichológiai-filozófiai tanulmány valóság és fikció viszonyáról, döntéseink következményeiről és Amy Adams metálszínű szemhéjfestékeiről.

Woody Allen szenilis, fasiszta, de még mindig vicces

Unikornis2016.11.15, 19:42

A 80 éves rendező életében először csinált sorozatot. A Crisis in Six Scenest minden Woody Allen-rajongónak bátran ajánljuk: pont olyan, mint a mozifilmjei, csak egy picit több fért bele mindenből.

Amikor magyar a sorozatgyilkos

Life.hu2016.11.15, 13:46

Csütörtök óta játsszák a mozik A martfűi rém című filmet, amely az ötvenes-hatvanas évek hírhedt sorozatgyilkossági ügye alapján készült – és amely egy magyar filmekben szokatlan zsánert és hangvételt bravúros erővel valósít meg. Kritika.

Coelhónak nem sikerült feministát csinálni Mata Hariból

Unikornis2016.11.01, 08:59

Kár, hogy Coelho legújabb regényéből nem tudtam meg semmit Mata Hariról. Azon kívül persze, hogy a holland kalapkészítő nagyravágyó lánya bomlott az egyenruhákért, és végül tizenkét egyenruhás férfi lyuggatta szitává a testét. Pedig a kurtizán-táncosnő-kémnő sztorijában lett volna potenciál.

Puskás Peti: „Gyorsan tűnnek el emberek ebben a szakmában”

Life.hu2016.09.26, 10:01

A fiatal énekes mindössze 20 éves volt, amikor bekerült a tehetségkutatók pörgős világába. Az elmúlt években sikert sikerre halmozott, és ma már nemcsak énekesként, hanem színészként is helytáll a színpadon. Idén az X-Faktor mentoraként tér vissza a képernyőre. Elmondása szerint nem haknikirályt, hanem egy igazi tehetséget keres. Hogyan? A vele készült interjúból megtudhatod. 

Hogyan olvassunk és nézzünk filmeket intelligensen?

Unikornis2016.09.25, 14:21

A munka, esetleg család mellett egyre kevesebb idő jut egy jó filmre vagy nyugodt olvasgatásra. Még a könyv- és filmkritikusok sincsenek ezzel másképp. A közelmúltban tartott brooklyni könyvvásáron az USA legnevesebb kritikusai osztották meg tapasztalataikat arról, hogyan lehet követni az újdonságokat a hétköznapi rohanásban, és mikkel nem érdemes frusztrálni magunkat.

Nincs gusztustalanabb startup, mégis rájuk kell bíznod az életed

Unikornis2016.09.14, 08:49

Dave Eggers az új 1984-et akarta megírni A Körrel, és tényleg sikerült hihetően felvázolnia, hogyan veheti át egy techvállalat a világ feletti irányítást. Kár, hogy a szereplőktől csak viszolyogni lehet. 

Brüsszel átgondolja a roamingdíjak eltörlését

Gazdaság2016.09.09, 17:23

Éles kritikák miatt visszavonta a roamingdíjak eltörlésére tett hétfői javaslatát az Európai Bizottság - jelentette be brüsszeli sajtótájékoztatóján Alexander Winterstein, az Európai Bizottság helyettes szóvivője.

Durván alázták csontsovány teste miatt Cinthya Dictatort

Life.hu2016.08.17, 07:56

Cinthya Dictatort néhány nappal ezelőtt kemény szavakkal illették a követői. Nem kevés kritikát kapott a fiatal fotós azért, mert csontsoványnak tartják, Cinthya azonban nem esett kétségbe a keresetlen szavaktól: visszavágott!

Súlyos betegen is a Sziget egyik legjobb show-ját csinálta végig

Kultúra2016.08.13, 15:36

Aki látott már John Newman-koncertet, azt nem érte nagy meglepetésként, hogy az északangol producer-énekes hibátlan show-t csinált – ami valahogy a tavalyi VOLT fesztiválos koncertjén kicsit félrecsúszott, az ezúttal a helyén volt, a Sziget eddigi legszerethetőbb produkcióját adva a Rihanna által kiéheztetett közönségnek (na jó, többet nem hánytorgatjuk fel, ígérjük, bennünk is fájó nyomot hagyott).

Till Attila filmje elrabolta a hollywoodi kritikusok szívét

Life.hu2016.07.05, 15:58

Till Attila Tiszta szívvel című filmjét a Karlovy Vary Filmfesztiválon vetítették, a kritikusok pedig odáig voltak a magyar alkotásért.

Szörnyű véget ért a vad egyéjszakás kaland

Tévé2016.08.29, 23:24

Képzelje el, hogy egy csinos lány felhívja magához, beisznak, betablettáznak, vadul szeretkeznek, hajnalban pedig a konyhaasztalra borulva találja magát. Ez eddig lehetne akár egy átlagos pesti vagy New York-i éjszaka vége is, a hálószobában azonban holtan fekszik közben a csaj, azzal a késsel ölték meg, amit előző este ön is használt. Hogyan tovább? Az HBO új sorozatából, az Aznap éjjel-ből kiderül.

Szavazni lehet a Müpa-előadások kritikusaira

Kultúra2016.06.01, 13:48

Szerdától egészen június 15-ig lehet szavazni a Hans Sachs-díj jelöltjeire. A jelölteket a Müpa elmúlt évének előadásairól született kritikák szerzőiből állítja össze a zsűri. Idén is több száz kritikából választották ki a hét legjobbat, rájuk lehet szavazni. 

Visszavágott a testét kritizálóinak a gyermeket váró ausztrál modell

Archívum2016.05.17, 11:25

Nem kímélték a kommentelők a hatodik hónapban járó fehérneműmodellt, Hannah Polites-t. Az Instagram-sztár azonban nem hagyta annyiban a dolgot.

Leszólták a kommentelők Chrissy Teigent, mert nyilvánosan szoptatott

Life.hu2016.05.12, 16:20

A modell Snapchaten osztotta meg az intim pillanatát, hogy megmutassa: a sztáranyukák élete sem könnyű egy újszülött oldalán. A kommentelők persze szétszedték.

Ez a két néni rászokott a gyilkolásra

Kultúra2016.05.12, 11:55

A József Attila Színház bohózatában a két főszereplő, Fehér Anna és Molnár Zsuzsa a legjobbak. Milyen a Broadwayről ismert Arzén és levendula az angyalföldi színpadon?

Kemény kritikával illették Kulcsár Edina combjait

Life.hu2016.05.05, 15:25

A Nagy Duett sztárjának egy kommentelő szólt be, hogy túl vastagok a combjai.

Tess Holliday plus size modell visszavágott támadóinak, akik szerint nem is látszik, hogy babát vár

Archívum2016.04.21, 12:24

A kommentelők szerint nem lehet megmondani az extrém méreteiről elhíresült modellről, hogy terhes, és véleményük szerint veszélyezteti a kisbabáját túlsúlyával. Tess Holliday nem hagyta annyiban a dolgot.

A duci férfiakat miért nem éri annyi kritika, mint a nőket?

Life.hu2016.04.11, 17:04

Joggal vetődik fel a kérdés, hogy miért van az, hogy szúrósabb tekintettel néznek egy testesebb nőre, míg a férfiak esetében inkább elnézően.

Kritizálói gyógyították ki étkezési zavarából az anorexiás modellt

Life.hu2016.03.23, 14:55

Alig 40 kilót nyomott Rachel Halsall, amikor néhány fehérneműs fényképe alá érkező komment után belátta: akár bele is halhat, ha így folytatja.

Az 5 legnevetségesebb kritika, amelyekkel a filmeket illették

Archívum2016.03.17, 15:25

Az Amazon Movie Reviews Twitter oldalán gyűjtötte össze azokat a sokszor furcsának ható kommenteket, amelyekkel a felhasználók panaszkodtak egy-egy film megnézése után.

Miért halt meg Mágnás Elza?

Archívum2016.03.17, 14:09

Az I. világháború kitörése előtt a magyar bulvársajtó a hírhedt luxuskurtizán, Mágnás Elza (Kovács Patrícia) halálhírétől volt hangos. Elza holttestére egy a Dunából kihúzott utazókosárban találtak rá. A nő meggyilkolására több embernek is lehetett indítéka: a kitartójának, Maxnak (Kulka János); a szeretőjének, Gergelynek (Sándor Péter), a komornájának, Rózsinak (Gryllus Dorka) és az új cselédnek, Katónak (Döbrösi Laura). Istók Levente kritikája.

Sokan reklamálnak A hattyúk tava budapesti előadása miatt

Life.hu2016.03.04, 19:11

Egyre több elégedetlen néző teszi közzé véleményét A hattyúk tava február 27-i előadásával kapcsolatban. Sokan például alig láttak valamit az előadásból, és állítólag az egyik táncosnak pocakja is volt.

Nem bírálhatják az ukrán hivatalnokok az ország vezetését

Nagyvilág2016.03.01, 19:31

Az ukrán kormány határozatban kötelezte az állami tisztségviselőket arra, hogy tartózkodjanak az államirányító szervek, illetve hivatalos személyek nyilvános bírálatától

Frenreisz Károly: „Örülök, hogy a bloggerek nem kezdtek ki"

Life.hu2016.02.28, 07:51

A Dal legkarizmatikusabb zsűritagját a műsor döntőjében faggattuk arról, mennyire tudott megbarátkozni az ítészszerepkörrel. 

Csúnyán beszóltak Susan Sarandon melleinek

Archívum2016.02.27, 18:51

A 69 éves színésznő Jimmy Kimmel legendás showjában kapta meg a magáét egy twitterezőtől. Persze azért nem kellett félteni.

Kerényi Imre megtalálta a rák ellenszerét

Kultúra2016.03.01, 12:26

A színházi emberből miniszterelnöki megbízottá elő- vagy visszalépett Kerényi Imre ritkán rendez. Ezúttal az Újszínház felkérésének tett eleget, mert, ahogy mondta, egy igazi magyar hősre talált. És tényleg: a Béres-csepp feltalálója nála igazi magyar szuperhős. 

Elton John csúnyán beszólt Janet Jacksonnak

Archívum2016.02.26, 19:36

A zenész nem rejtette véka alá a véleményét az énekesnő playbackes koncertjeiről.

Így vágott vissza a testét kritizálóknak az Instagram-sztár

Life.hu2016.02.25, 10:24

Túl vékony, csúnya avagy rosszabb - a trollok nem válogatnak, ha testszégyenítésről van szó.

Elképesztő! Kiakadt egy fotós Palvin Barbi fürdőruhás képein

Life.hu2016.02.19, 18:02

Szerintünk elég dögösek lettek Palvin Barbi fürdőruhás képei, amik a neves Sports Illustrated magazinban jelentek meg. De nem mindenkinek tetszettek a fotók, egy fotóslány például elég kemény kritikával illette a képeket.

Mick Jagger, Scorsese és az átkokózott éjszakák

Tévé2016.02.10, 20:09

A hetvenes évek New Yorkjában bizonyára szívesen bulizott volna egyet mindenki, aki tudja, hogy a CBGB nem egy veszélyes vírus rövidítése, és csak egyszer is hallotta Richard Helltől a Blank Generation-t. Sajnos a legendás klub már 2006-ban bezárt, a Times Square-t pedig már előbb átvették a dílerektől és prostiktól a turisták – akadnak még azonban a nagy időknek nagy tanúi, köztük Mick Jagger, aki Martin Scorsesével összeállva elkészítette a Bakelit című sorozatot. Megnéztem az első részt, amely február 15-én érkezik az HBO-ra. 

Katalin hercegné szemöldökét kritizálják a szakértők

Life.hu2016.02.09, 13:48

Túl vastag, túl hangsúlyos és éveket öregít rajta - így vélekednek a kommentelők a hercegné új szemöldökéről.

Kritizálták a súlya miatt, most szépségversenyt nyert Mar Tarres humorista

Life.hu2016.02.09, 13:34

A perui humorista hölgy megelégelte a külsejét illető megjegyzéseket, ám fogyókúra helyett egy figyelemfelkeltő Facebook-kampányba kezdett, amelyben bikiniben és alig fedő ruhákban mutogatta magát. Most ő lett az év legjobb bikiniteste.

Gájer Bálint keményen kritizálta A Dal zsűrijét

Archívum2016.02.08, 19:38

A Dal 2016 harmadik elődöntőjéből esett ki a The Voice-ban megismert énekes, aki a történtek után megírta szókimondó véleményét a verseny zsűrijéről.

Filmkritika: A szoba

Life.hu2016.02.22, 17:57

Milyen lenne, ha először ötévesen éreznéd a szelet az arcodon? Istók Levente kritikája.

Íme, egy 12 éves fiú elsöprő kritikája a Saul fiáról - Videó!

Life.hu2016.01.14, 12:38

Nemes Jeles László Golden Globe-díjjal jutalmazott művét az egész világ imádja. Egy kanadai kisfiú is megnézte a magyar produkciót és szó szerint el volt tőle ájulva. 

Kiderült, mennyit és miért kritizálják magukat a nők

Archívum2016.01.05, 08:48

Fogyás, külső, pénz és szex - nagyjából az élet ezen területein a legelégedetlenebbek a gyengébbik nem tagjai.

Mindenki arra várt, hogy Ascher újra Csehovot rendezzen

Kultúra2016.01.03, 13:16

A Három nővér és az Ivanov után Ascher Tamás újra Csehovot rendezett. Baj, ha a Sirály elmarad a várakozásoktól?

Carrie Fisher tökéletes visszavágása az őt kritizáló tömegnek

Life.hu2015.12.30, 14:29

A Star Wars színésznője Twitteren osztotta ki azokat, akik az éveinek számával és a megjelenésével vannak elfoglalva.

Jó pisztollyal fenyegetni a kritikusokat Vidnyányszky szerint

Archívum2015.12.27, 13:13

A kritikusok egyébként is bukott rendezők, színészek vagy zenészek. És tinédzserek.

Így kerülheti el a Star Wars spoilereket

Techbázis2015.12.16, 12:07

A Star Wars: Az ébredő Erő filmet sorra kezdik vetíteni világszerte a mozik, a legelső kritikák pedig mától érkeznek. Sokan nem szeretnék előre tudni, milyen fordulatokat tartogat a film. Egy böngészőbe épülő bővítménnyel gondoskodhatunk arról, hogy elkerülhessük az interneten szembejövő pletykákat.

Micsoda? Térde miatt kritizálják Katie Holmest!

Archívum2015.12.04, 14:14

A színésznő Miamiban jelent meg egy rövid overálban, amiben közszemlére bocsátotta formás lábait.

Soha nem hallott felvételek kerültek elő Kurt Cobaintől

Kultúra2015.12.01, 14:07

Heves vita alakult ki a Nirvana énekes-dalszerzőjének legfrissebb posztumusz kiadványa körül. Vajon ezúttal tényleg átléptek egy határt a húsz évvel ezelőtt elhunyt Cobain örökösei, vagy jól tették, hogy kiadták azokat a felvételeket, amiket az énekes csak saját szórakoztatására vett fel?