Kiss László
címke rss- kapcsolódó címkék:
- úszás
- nemi erőszak
- foci
- Európa-bajnokság
- Cseh László
- legfrissebb
- legrégebbi
Kiss László vihart kavart a Vasasnál
Érthetően nagy vihart kavart a sportnapilap mai számában Kiss László, a Vasas menesztett vezetőedzőjének nyilatkozata, amelyben többek között Rácz Gábor tulajdonos súgóinak - elsősorban az angyalföldi élő legendának, Illovszky Rudolfnak - tulajdonítja a csapat körül kialakult feszült hangulatot.
Népes csapattal az úszó-Eb-re
Július 25-én, csütörtökön kezdődik és augusztus negyedikéig tart Berlinben az úszó Európa-bajnokság, amelyen az utóbbi évek legnagyobb, 21 tagú magyar csapata vesz részt. A szakemberek az elmúlt évekhez képest több érmet és több pontot várnak a versenyzőktől, kiváltképpen Kovács Ágnestől.
Risztov 800 gyorson is Eb-ezüstérmes
Risztov Éva a 400 m vegyesen szerzett ezüstérme után 800 m gyorson is a második helyen végzett a berlini úszó Európa-bajnokságon. Ezen kívül a magyarokegy-egy ötödik és hatodik, valamint két hetedik helyet szereztek a csütörtöki úszódöntők során.
Kiss László szerint sikeres volt úszóink Eb-szereplése
A magyar csapat ugyan nem szerzett aranyérmet, de Kiss László, az úszók szövetségi kapitánya szerint nyolc második és egy harmadik helyezéssel mégis sikeresen szerepelt a vizes sportok berlini Európa-bajnokságán.
Kiss László: kitörlöm az életemből a magyar futballt
Sokan nem véletlenül nevezik a magyar labdarúgás bozótharcosának Kiss Lászlót. A tréner ugyanis nem ismer lehetetlent, amikor az igazáról, vagy a játékosairól van szó. Mindkettő érdekében a tűzbe menne. Emiatt az elmúlt 25 évben, amióta edzősködik, rengeteg emberrel összeveszett már a sportágban, olykor feleslegesen is, nem kevesen leplezetlenül bolondnak tarják, ugyanakkor az több mint elgondolkodtató, hogy a háta mögött, annál többen adnak neki igazat. Tény, a hajdanán "Mini Menottinak" is elnevezett Kiss László furcsa ember, de hogy a futballért, a három gyermekéért és a labdarúgókért él, azt senki sem vitathatja. Az Egyesült Arrab ...
Risztov újabb Eb-aranyat nyert, Kovács Ági leszerepelt
Szenzációs Európa-csúccsal győzött 800 gyorson a riesai rövidpályás úszó Eb-n Risztov Éva, ezzel 24 órán belül második aranyát nyerte. Cseh László 400 vegyesen harmadik lett, Kovács Ágnesnek 200 mellen nem jutott érem.
Kiss László hazatért
December végén már jelezte Kiss László, hogy nem szívesen maradna az Egyesült Arab Emirátusokban, s azóta annyit változott a helyzet, hogy már végleg haza is tért a tréner.
Nagy úszócsapat ígérkezik a budapesti Eb-re
Az úszóválogatott szövetségi kapitányának meggyőződése, hogy ütőképes magyar csapat indul a 2006-os budapesti Európa-bajnokságon, s a hazai vizeken a válogatott nemcsak létszámban, hanem eredményességben is kitesz majd magáért. Kiss László erről azon a Magyar Olimpiai Bizottság által szervezett keddi háttérbeszélgetésen szólt, amelyen ezúttal az úszószövetség vezetői voltak a vendégek.
Kiss László újra a Maldív-szigeteken edzősködik
Ritkaság, hogy az újságírót a külföldre készülő edző kéri meg, ha lehet, csak egy hét múlva írjon arról, hol vállal majd munkát. Márpedig ez történt, amikor is Kiss László a Maldív-szigetekre indult, hogy újra átvegye a legnépszerűbb helyi csapat, a Valencia szakmai irányítását. Beszélgetésünkre még a tréner elutazása előtt került sor.
Cseh László Darnyi-csúcsot döntött
Cseh László nemcsak a madridi Eb-részvételhez előírt szintet úszta meg 1:57.80 perces teljesítményével 200 méter pillangón vasárnap, a Komjádi uszodában rendezett felmérő verseny második napján, hanem Darnyi Tamás országos rekordját is megdöntötte.