Güttler Károly

címke rss
Több mint tízezer sportoló indul a FINA Masters világbajnokságon

Több mint tízezer sportoló indul a FINA Masters világbajnokságon

Budapest és Balatonfüred idén nyáron nem csak a FINA Világbajnokságnak, hanem az augusztus 7-én rajtoló, FINA Masters világbajnokságnak is otthont ad. A masters verseny, avagy ahogy hazánkban hívjuk: szenior verseny, a FINA legnépesebb eseményének mondható, ugyanis jóval többen vesznek rajta részt, mint a FINA vb-n.

Hosszú még évekig saját magával versenyezhet

Sport2015.08.04, 17:31

Három évet kellett várni arra, hogy újra világrekordot érjen el magyar úszó. Hosszú Katinka hétfőn 200 méter vegyesen egy hat éve fennálló csúcsot javított meg. Külön bravúr, hogy Ariana Kukors cáparuhában érte el azt az időt, amelyet most Hosszú hagyományos dresszben vert meg. Kiss László szövetségi kapitány szerint a 200 vegyes jelenlegi mezőnyéből egyedül Hosszú képes arra, hogy tovább javítsa a rekordot.

A menő magyar úszókat évente hússzor ellenőrzik

Sport2015.05.26, 20:00

A makulátlan pályafutású Cseh Lászlót, és az olimpiai bajnok Kovács Ágnest is megpróbálták már doppingvétséggel bajba keverni, tehát nem Hosszú Katinka az első olyan magyar úszónagyság, akit igaztalan vádak érnek - emlékeztetett Kiss László, a válogatott szövetségi kapitánya.

Gyárfás: Nem haraggal válunk el Güttlertől

Sport2014.06.14, 15:14

Tíz év után megválik az Magyar Úszó Szövetség az utánpótláskapitány Güttler Károlytól - írta a Blikk egy "olvasó-riporterre", P. Tamásra hivatkozva. Güttler viszont közölte, nem küldik el: pályázatot írtak ki a posztra, jelentkezett is.

Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n

Sport2012.05.25, 13:21

Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ezüstérem hiányzik. A magyarok a páratlan sorozattal egy óra alatt megelőzték a németeket az éremtáblázaton, és négy nap után 16 éremnél tartanak, amivel máris túlszárnyalták a 2010-es budapesti Eb-t, amely minden idők második legjobb szereplése volt.

"Ő esett bele a saját maga által ásott verembe" - vihart kavartak Kis Gergő bronz utáni szavai

Sport2011.08.01, 17:39

Edzője, Farkas András nem tudja, mire gondolt Kis Gergő, amikor a sanghaji világbajnokságon 1500 méteres gyorsúszásban nyert bronzérme után azt mondta: "otthon meg voltunk alázva, félrelökve, az edzőmmel együtt". Farkas szerint tanítványa felfokozott állapotban, meggondolatlanul nyilatkozott, de furcsállja, hogy tavaly nem kapott publicitást, amikor Kis riválisa, Verrasztó Dávid mutogatott az egyik futam után. Güttler Károly utánpótlás szövetségi kapitány nem érti, Kis miért beszél elnyomásról, szerinte saját magát kéne okolnia, amiért nem tett meg mindent.

A hetvenéves Kiss Lászlót köszöntötték Egerszegiék

Sport2010.12.11, 16:12

Olimpiai bajnok tanítványai, az ötszörös egyéni aranyérmes Egerszegi Krisztina és a 2000-ben Sydneyben győztes Kovács Ágnes személyesen, Schmitt Pál köztársasági elnök pedig levélben köszöntötte szombaton Kiss László mesteredzőt, az úszóválogatott szövetségi kapitányát, aki hétfőn lesz hetvenéves.

Kovács Ágnes: Csúcsokra már nem vagyok képes

Sport2008.07.12, 18:10

Az úszó országos bajnokság szombati zárásaként az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Kovács Ágnes versenyen kívül leúszta pályafutása utolsó 50 méterét. A Magyar Olimpiai Bizottság nevében Schmitt Pál elnök, a szövetség képviseletében Darnyi Tamás alelnök és Kiss László szövetségi kapitány, Kovács korábbi trénere, Kőbányáról Verbai Lajos polgármester, a volt társak közül pedig Szabó József és Güttler Károly köszöntötte.

Egyeseknek siker, másoknak nagy kudarc az olimpiai ezüst

Archívum2007.11.25, 10:53

A birkózó Komáromi Tibor máig nem tudta megemészteni a traumát, hogy a szöuli olimpián esélyesként be kellett érnie az ezüstéremmel, ugyanitt az úszó Güttler Károly nagyon örült a második helynek is, holott csupán egyetlen századmásodperccel maradt le az aranyról. Ma már a neki járó alacsonyabb olimpiai járadék miatt van benne keserűség is. A három éve Athénban ezüstérmes súlyemelő Krutzler Eszter először csalódott volt, de ma már sikerként éli meg a második helyét.

Három olimpiai érmet várnak úszóinktól

Sport2007.05.21, 12:37

Egyelőre négy magyar úszó rendelkezik az olimpiai induláshoz szükséges időeredménnyel, de a szakvezetés úgy véli, Pekingben tizenkét-tizenöt úszó képviseli a magyar színeket. Az elvárás három érmes helyezés és 22-24 olimpiai pont. A Ruza József főtitkár, Kiss László kapitány, Güttler Károly juniorkapitány és Kausz István olimpiai bajnok orvos alkotta team szakmai elemzése szerint sokkal jobbak lesznek az olimpián, mint amilyenek a melbourne-i világbajnokságon voltak.

Előző
Következő