Illovszky Rudolf

címke rss
Meghalt Raduly József

Meghalt Raduly József

Kilencvennégy éves korában meghalt a Vasas egykori legendás focistája, Raduly József, aki örökös tiszteletbeli elnöke volt a Vasasnak.

90 ezer őrjöngő brazilt hallgattatott el Magyarország a Maracanában

Sport2019.10.21, 21:26

Bármennyire is hihetetlen, Brazíliában a magyar labdarúgó-válogatott tiszteletére eddig egyszer, 1971-ben játszották el a magyar himnuszt. Legalábbis olyan mérkőzésen, amelyet mindkét ország hivatalosnak ismer el. Mert 1965-ben volt egy másik meccs is, amely teljesen a feledés homályába vész. Ezt a két találkozót most azért idézzük fel, mert október 26-tól a magyar U17-es válogatott a korosztályos világbajnokságon Brazíliában játszik. Három csoportmeccset egészen biztosan. Azaz minimum háromszor szólni fog a magyar himnusz a dél-amerikai országban.

Június végén tesztelik az új Illovszky Rudolf Stadiont

Sport2019.06.14, 21:13

A Vasas FC a hivatalos honlapján tudatta, hogy az új Illovszky Rudolf Stadion július 5-én sorra kerülő ünnepélyes átadása előtt rendeznek egy tesztmeccset az angyalföldi komplexumban, azzal a céllal, hogy lemodellezhessenek egy bajnoki mérkőzést.

Műemlék lesz az angyalföldi legenda autójából

Sport2017.05.18, 13:26

Műemlék lesz a Vasas legendás edzőjének, Illovszky Rudolf egykori autójából, melyet hamarosan kiállítanak a jelenleg is épülő angyalföldi stadionban.

Mi legyen a gyerekkel, ha úgy fut, mint Usain Bolt?

Sport2017.01.28, 18:47

Azt nem tudjuk, mennyit futott 60 méteren Usain Bolt 15 éves korában, azt azonban igen, hogy a múlt vasárnap volt egy magyar srác, aki 6,88-as idejével a világ leggyorsabb 15 éves futójának számít. De mi legyen most? Eddzen mindennap kőkeményen, hátha ő lesz az a fehér futó, aki felveszi a versenyt a színes bőrűekkel? Az edzője, az apja és ő maga is egy egészen másik úton próbál sikeres és egyben boldog sportoló maradni.

Könyv készült a Vasas legendás edzőjéről

Archívum2008.12.12, 17:16

Rudi bácsi címmel könyv jelent meg Illovszky Rudolfról, a Vasas legendás edzőjéről, aki szeptemberben hunyt el 86 éves korában.

Ezernél is többen búcsúztak Illovszky Rudolftól

Sport2008.10.10, 19:13

Ezernél is több rokona, barátja, játékostársa, tanítványa, szurkolója kísérte el utolsó útjára a Farkasréti temetőben Illovszky Rudolfot, a Vasas és a magyar labdarúgás szeptember 23-án elhunyt legendáját.

Vicces öngóllal mentett pontot az Újpest Kispesten

Sport2008.09.27, 21:56

A listavezető Újpest 1-1-es döntetlent játszott a Budapest Honvéd otthonában a labdarúgó Soproni Liga 9. fordulójában. A 83. percben szerzett góllal nyert a Kaposvár a vendég Siófok ellen, a Fehérvár viszont már 8. percben eldöntötte a meccset a Diósgyőr otthonában. A Paks hazai pályán egygólos hátrányból fordított a Győr ellen, a Vasas a ZTE legyőzésével emlékezett Illovszky Rudolfra.  

Elbúcsúztak Illovszkytól a szurkolók

Sport2008.09.24, 06:52

A Vasas szurkolói gyertyagyújtással emlékeztek a hajnalban elhunyt Illovszky Rudolfra. A mintegy 300 drukker a 86 évet élt legendás edzőről elnevezett stadionban gyűlt össze, és az eredményjelző tábla aljában gyújtotta meg gyertyáit.

Október 10-én temetik Illovszky Rudolfot

Archívum2008.09.24, 17:28

Október 10-én 14.30-kor lesz a temetése Illovszky Rudolfnak, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitányának.

Előző
Következő