kirándulás

címke rss

A Travelo szerkesztőségének legemlékezetesebb kirándulásai 2022-ben - 4. rész

Travelo2022.12.30, 09:44

2022 egy kicsit visszaadta azt az utazási élményt nekünk, amit még a pandémia előtt élhettünk meg. Megindultunk országhatáron belül-kívül, bár a reptereken uralkodó káosz, a járatkésések és törlések sokakat elrendítettek attól, hogy repülővel induljanak útnak, ahogy engem is. Autóval és busszal azonban már átléptem az országhatárt, és itthon is örömmel indultam kirándulni, várost nézni. Mutatom az idei kedvenc helyeimet. 

A Travelo szerkesztőségének legemlékezetesebb kirándulásai 2022-ben - 1. rész

Travelo2022.12.29, 13:20

Bár ez az év sem volt könnyű, még így is több lehetőségünk volt az utazásra, mint az előző években.  És a barátaimmal meg is ragadtuk ezeket a kínálkozó alkalmakat. Az év első útja Olaszországba vezetett, majd eljutottam Berlinbe, Nyíregyházára és Szabadkára. Érdekes, igzalmas és történelmi helyekre. Az élményeket pedig magammal viszem a következő évre is.

Majdnem 100 méterről zuhant a halálba egy túrázó egy fotó miatt

Nagyvilág2022.12.12, 13:33

A New Hampshire-i hegy tetején fotózkodott éppen a feleségével egy túrázó, amikor megcsúszott és lezuhant - írja a CBS.

Sétálj cölöpökön a tatai láperdő faóriásai között: megnéztük a Fényes Tanösvényt

Life.hu2022.11.09, 19:56

Ha nem vágysz különösebben hosszú kirándulásra vagy túrára, ám kiszabadulnál a természetbe, minden évszakban jó ötlet a Tatai Fényes Tanösvény végigjárása. A terület önmagában nem nagy, viszont annyi különleges szépséget tartalmaz, hogy 2-3 órát simán el lehet időzni benne. A cölöpsétány mindenhol jól járható, így az idősebbek és a gyerekes családok is gond nélkül látogathatják. 

5+1 dolog, amit mindenképp tarts be, ha hűvös időben túrázol

Life.hu2022.10.25, 21:14

Ha egy baráti társaságban felmerül a kérdés, hogy mikor a legideálisabb túrázni, megoszlanak a vélemények. Vannak, akik a meleg ellenére (vagy éppen a meleg miatt) a nyárra esküsznek, mások a téli tájért vannak oda vagy éppenséggel az ébredező tavaszi természetért rajonganak, de a legtöbben az ősz mellett teszik le a voksukat. Hogy miért? Általában még nincs túlságosan hideg a szabad levegőn tartózkodáshoz, ráadásul a színes falevelek, az avartakaró látványa és a nedves erdő illata folyamatosan "simogatja" az érzékszerveinket. Az őszi túrázásnak azonban a nyárhoz képest vannak hátulütői is, ám néhány praktikus tanácsot megfogadva neem ...

Lecsúszott felsőjéből kilógó melltartóban sétálgat Szabó Zsófi - képek

Tévé2022.10.12, 14:55

Szabó Zsófi újra elhagyta az országot, most épp Rómában flangál meglehetősen hiányos öltözetben. Az egykori sorozatszínésznő nem bánja, hogy melltartója is teljesen kilátszik a laza felsőből, mely teljesen lecsúszott róla. A városnézésről egy lapozható galériában mutatott magáról merész fotókat, mely során csak egy falatnyi hosszított fekete inget és neccharisnyát viselt.

Őszi bakancslista a szebb októberért: ne sirasd a nyarat, hanem élvezd az új évszakot!

Life.hu2022.10.09, 18:04

A nyár elmúltával valahogy mindenkin úrrá lesz a szomorúság. Rövidülnek a nappalok, gyakrabban esik az eső és egyre hidegebb, szürkébb az idő. A természet megszabadul zöld ruhájától és ködbe burkolózva várja az év utolsó napjait. Az ősznek is megvan azonban a maga, semmihez sem hasonlítható szépsége, csak fel kell fedezzük!

Az őszi méregtelenítés beindítja a fogyást és a depressziótól is megszabadít

Life.hu2022.09.22, 22:17

A tavaszi tisztítókúra és a nagytakarítás mondhatni kéz a kézben jár. Ősszel viszont csak kevesen vágnak bele a méregtelenítésbe, pedig évente kétszer szükséges lenne megszabadítani a testünket a felhalmozódott káros anyagoktól.

Top 5 egynapos kirándulás Porto városából kiindulva

Travelo2022.09.20, 10:59

Az ősz Portugáliában is gyönyörű, az időjárás pedig kimondottan kedvező. Persze nem lehet csak az előrelejzésekre hagyatkozni, de a tapasztalatok szerint egy októberi utazás ideje alatt kellemes 24-26 Celsius fokban sétálgathatunk a kisvárosok szűk utcáin, a tengerpartok mentén és a túraútvonalakon. Egy kis esőre mindenképpen számítani kell, de tornádót azért nem kapunk a nyakunkba.

Lebukott Kulcsár Edina elhagyott férje, ezzel a magyar színésznővel találkozgat

Tévé2022.09.19, 11:52

Év elején ért véget Kulcsár Edina és férje, Szabó András Csuti házassága, a volt szépségkirálynő hamar megtalálta a boldogságot a rapper, G.w.M oldalán és máris gyereket vár új párjától. Időközben úgy tűnt, hogy Csutira is rátalált a szerelem, a Gina nevű nővel mégis hamar végetért a kapcsolatuk, úgy fest, hogy egy másik nő miatt.

Magyarország legszebb erdei - kirándulástippek az őszi napokra

Travelo2022.09.14, 09:56

Megérkezett az ősz, a nap már sokkal kíméletesebb, mint a nagy kánikulák idején, és a levegő is kellemesen hűvös. A falevelek hamarosan élénk lángoló színűvé kezdenek változni, az erdők pedig felöltik a legszebb arcukat. Mi mást is lehetne csinálni ilyenkor, mint túrázni egy jót?! A természet ebben az időszakban, bárhová is megyünk, mindenütt szép. De ha egy igazán különleges élményre vágytok, mutatunk nektek néhányat a legeslegszebb hazai erdők közül.

Csehország legszebb kirándulóhelye egy életre kelt mese

Travelo2022.09.11, 08:05

A Cseh Paradicsom (Český ráj) valóban egy földi csoda, amely turisták ezreit vonzza minden évben. Ennyi szép helyet – homokból formált sziklákat, erdőket, kristálytiszta patakokat, várakat, kastélyokat, romokat, tavakat, szép városokat – ilyen kis területen nem sok országban lehet találni. A túrázás szerelmeseinek tehát mindenképpen megéri legalább egy hosszú hétvégét itt eltölteniük.

Ez az 5 legjobb biciklis túra Ausztriában

Travelo2022.09.05, 17:15

Nincs is jobb, egy olyan igazi kerékpártúránál, ahol csodálatos környezetben pedálozunk és útközben megállunk egy-egy történelmi vagy kulturális nevezetességnél. Bár Ausztria nem csak a két keréken utazókat fogadja szívesen, de az ország számos nagyon jó túralehetőséget kínál a kerékpárosok számára, tele izgalmas, világszínvonalú ösvényekkel. Elhoztuk most az öt legjobb, hosszú hétvégékre alkamas biciklitúrát. Ne riasszanak el a nagy kilométerszámok, csak addig tekerj, amíg élvezed!

Lélegzetelállító egykori bányák, amelyeket érdemes ősszel meglátogatnod

Life.hu2022.09.03, 22:50

A bánya szót hallva nem sok embernek csillan fel a szeme a lelkesedéstől. Legtöbben egy sötét, alagutakkal teli, a föld gyomrába vezető veszélyes helyet képzelnek el, ahol kormos, izzadt férfiak robotolnak napestig. Pedig a bányáknak, főleg a régi bányáknak van egy ennél sokkal szebb arcuk is. Mutatunk is három olyan egykori magyarországi bányát, amelyeket érdemes meglátogatni, mert lélegzetelállító látványt nyújtanak, így fotótémának sem utolsók.

Három csodaszép hazai láp, ha elmerülnénk a Lápi Lány világában

Travelo2022.10.01, 18:51

Nemrég kezdték el játszani a mozikban az Ahol a folyami rákok énekelnek című misztikus thrillert, ami az utóbbi évek egyik legsikeresebb bestselleréből, Delia Owens azonos című regényéből készült. Aki ismeri az Észak-Karolina lápvidékén magára hagyott, Lápi Lánynak csúfolt kislány történetét, annak egészen biztosan megragadta a fantáziáját a gazdag élővilágú, vízi madarakban, mocsári halfajokban, különleges növényekben gazdag lápvidék. 

Szédítő mélység: Ez a hangulatos francia falu egy kanyon szélén áll

Travelo2022.08.29, 15:37

Sokan álmodozunk arról, hogy egyszer majd eljutunk a Grand Canyonhoz, de létezik, egy másik, hozzánk közelebb eső, látványos kanyon is. A francia Bozouls város lakóinak egyedülálló kilátás nyílik a nappalijukból: közvetlenül egy 100 méter mély szakadékra! Emiatt Franciaország egyik leglenyűgözőbb fekvésű településének tartják. Nézzünk is itt körül egy kicsit, de a tériszonyosoknak azt ajánljuk, jobb, ha tovább görgetnek!

Végzetes kirándulás: szelfizés után zuhant a halálba egy férfi

Life.hu2022.08.28, 22:10

Tragikus véget ért az olasz Andrea Mazzetto és élettársa, Sara Bragante hegyi túrája, melynek úticélja az Altar Knotto nevű képződmény volt Rotzo városkában.

Túrázás női módra - Laza smink, egy jó ruha, könnyű felszerelés és már indulhatsz is

Life.hu2022.08.25, 19:19

A túrázás nem csupán kitűnő kikapcsolódás , de remek közösségi élmény is lehet. Nem elég azonban, ha felkapsz egy sportcipőt és egy melegítőt. Erre pedig két jó okot is mondunk!

Kényszeresen bizonygatja Shane Tusup, milyen jól van Szabó Zsófi nélkül

Tévé2022.08.16, 13:30

Megállás nélkül bizonygatja jó kedvét Shane Tusup, szinte minden bejegyzése és megnyilvánulása erről szól, miközben feltűnően kerüli a helyeket, ahol volt jegyesével összetalálkozhat.

Tom Cruise-zal futott össze egy kiránduló pár, látták őt leugrani egy szikláról

Life.hu2022.08.05, 16:25

Nem mindennapi élményben volt része a brit Jason és Sarah Haygarthnak, akik épp egy nemzeti park szépségeit fedezték fel az Egyesült Királyságban.

Könnyebb és csodásabb túra, mint gondolnád - Végigjártuk a Rám-szakadékot

Life.hu2022.07.23, 07:47

Ha azon gondolkozunk, hová menjünk túrázni a hétvégén, sokunknak eszébe jut a Rám-szakadék. Bár gyakorlatlan túrázóként volt bennem némi kétség, vajon biztosan létrákon, kapaszkodók segítségével, köveken és patakmedren átkelve szeretnék-e botorkálni az erdőben, néhány cikk elolvasása és videó megnézése után azonban azt mondtam: menjünk! Már ott tudtam, hogy jól döntöttem, minden perce megérte, és valóban nem a legkönnyebb terep,ám  egyáltalán nem annyira félelmetes, mint amilyen a híre. Összegezve: az egy pillanatig sem unalmas túra simán vállalható kezdő kirándulóknak, elfogadható állóképességű idősebbeknek és nagyobb, jó testtudatttal ...

Az 5 legszebb látnivaló Monacóban

Travelo2022.07.23, 14:40

Monacóban, a Vatikán utáni második legkisebb országban minden a csillogásról, a fényűzésről és a lélegzetelállító kilátásról szól. Gyönyörű környezetének, egész évben kellemes klímájának és az adómentességének köszönhetően sokan szeretnének itt élni. Mivel itt minden nagyon drága, ezért érdemes egy közeli városban megszállni és csak egy napra átugrani a Francia Riviéra (Côte d'Azur) egyik legnépszerűbb helyszínére, hogy megcsodálhassuk a legérdekesebb és legszebb látnivalókat.

Kirándulni, túrázni indulunk? A dietetikus szerint ezeket az inni és ennivalókat vigyük magunkkal

Travelo2022.07.05, 13:19

Dietetikusunk segít, hogy mit pakoljunk a hátizsákba ahhoz, hogy ne cipeljünk semmit feleslegesen, de az energiaszintünket mindig a topon tarthassuk. Hiszen ahogy különbözik a horgászat, a kerékpározás és a hegymászás, úgy az is más, hogy mit kell ennünk és innunk, hogy bírjuk a strapát.

Pesten is klassz a Duna-part, nem csak Budán - Mutatjuk, hova érdemes kiruccannod

Life.hu2022.06.30, 07:01

Ha budapesti vagy és egy délutánt vagy egy napot a Duna-parton töltenél, szinte biztos, hogy eddig a Római-partot választottad a kiruccanásod célpontjául. Érthető, hiszen van ott minden, ami egy klassz nap vagy néhány óra eltöltéséhez kell: vízpart, strand és mindenféle kajáldák tucatjai várnak rád. Ha azonban új helyeket is felfedeznél, érdemes nem csak Budában, de Pestben is gondolkoznod. Megnéztük az újonnan átadott pesterzsébeti Duna-sétányt és a pont vele szemben húzódó Kolonics György-sétányt. Nektek is jó szívvel ajánljuk mindkettőt egy hétvégi kikapcsolódáshoz. 

Európa rejtett gyöngyszemei: Lengyelország természetközeli régiói

Travelo2022.06.16, 12:09

Múlt hetén beszámoltunk róla, hogy a PR in Hungary jóvoltából Magyarországra látogattak a lengyel régiók képviselői, és bemutatták, mely városokba és miért érdemes ellátogatni a nyáron. Két részes összeállításunkban elhoztuk a legjobb kirándulós, biciklitúrás, hegymászós helyszíneket, de tengerparti-, kultúrális- és gasztro élményekben sem lesz hiány. 

Bor, túra, kultúra – Kirándulj Badacsonyba!

Life.hu2022.06.09, 18:32

A legtöbb ember imád nyáron utazgatni, mégis sokan inkább a külföldi nyaralást választják ahelyett, hogy egy kicsit itthon is körülnéznének. Persze remek dolog más országokat, kultúrákat felfedezni, de azért érdemes Magyarországon is barangolni, hiszen számos csodálatos úti cél vár itt ránk. Például Badacsony a maga jellegzetes hegyével, a borturizmusával és kirándulási lehetőségeivel.

Újraindul a zugligeti libegő a hétvégén

Life.hu2022.06.03, 21:13

Szombattól újra jár a zugligeti libegő, amelynek egy hónapos nagyjavítása határidőre sikeresen befejeződött - tájékoztatta a BKV csütörtökön az MTI-t.

Európa rejtett gyöngyszemei 7: Szlovénia természettel körülvett falvai

Travelo2022.05.26, 14:09

A szlovén turisztikai célpontok, mint a Bledi-tó, a Postojna-barlangok vagy Ljubljana lenyűgözően szép óvárosa Európa-szerte ismertek. De hová induljatok, ha szeretnétek elmenekülni a tömeg elől? Mutatjuk, melyik az a 3 legszebb hely, amelyeket a természet, köztük alpesi tájak, tengerpart, vízesések, szurdokok vesznek körül.

Ezek a leghasznosabb kirándulós kiegészítők

Techbázis2022.05.18, 10:28

Végre itt a tavasz, és a természet talán ilyenkor mutatja a legbájosabb arcát. Nem csoda, hogy tömegek kelnek útra ilyenkor, hogy túrázzanak vagy akár csak piknikezzenek egy jót erdőn-mezőn. Mostani válogatásunkban olyan masinákat gyűjtöttünk össze, amelyek egy kirándulás során igen jó szolgálatot tehetnek, vagy amelyeket kifejezetten természetjáróknak fejlesztettek ki.

Kihagyhatatlan: a Balaton egyik ékszerdobozát, Szigligetet jártuk be

Travelo2022.05.05, 15:02

Ha a Balaton északi partján járunk, annyi látnivaló akad, hogy szinte nehéz választani, merre induljunk. Ha egy mesebeli, autentikus kis falut szeretnétek megnézni macskaköves utcáival, nádfedeles házaival, többszáz éves múltját megidéző várával, finom ízeket kóstolni, és egy jót kirándulni, nem kérdés a választás: irány Szigliget! Soroljuk is, miért.

Elveszett három gyerek a Bükkben, rendőrt kellett hívni

Life.hu2022.05.03, 14:19

Egy dunántúli család április 30-án a Bükkben kirándult, ám a kellemes időtöltést sokkoló események szakították félbe.

Ide vidd el Anyukádat május első vasárnapján!

Travelo2022.04.30, 15:47

Most, hogy egy napra esik a majális és Anyák napja is, így a vasárnapi programok tekintetében a bőség tengerében lubickolhatunk, ráadásul számos helyszín az édesanyákra fókuszálva alakította a kínálatot. A szokásosnál jóval több és változatosabb hétvégi program közül te is biztosan megtalálod azt, ami kedvedre való, és amivel anyukádat is meglepheted. Hoztam én is pár ötletet, ami maradandó élményt nyújthat mindkettőtöknek. 

Nézze meg, mekkora busszal utaznak Rúzsa Magdi és a hármas ikrek!

Tévé2022.04.27, 14:32

Rúzsa Magdi egyre többször indul útnak a hármas ikrekkel, legutóbb a Városligetben sétálgattak a szép tavaszi időben.

Sokkoló volt a látvány: túrázók szeme láttára marcangolta halálra a vadon élő őzet a kutya

Life.hu2022.04.25, 21:37

A szemtanúk először képtelenek voltak sorsára hagyni a szenvedő állatot, ám mivel hiába próbálkoztak, nem kaptak segítséget, végül fájó szívvel távoztak a helyszínről.

Mennyibe kerül Amszterdam egy nap alatt?

Travelo2022.04.22, 16:16

Amszterdamra egy nap is kevés, vagy mégsem? Európa egyik legszebb és legnyüzsgőbb városa rengeteg élménnyel és látnivalóval várja a turistákat. Nekem mindössze egy napom maradt a holland fővárosra, lássuk ebbe mi minden fért bele. 

Értékmentés - Így lehet megmenteni egy főúri kastélyt

Travelo2022.04.22, 16:24

Tégláról téglára újjáépített kémények, négyzetcentiméterenként egyesével felújított mészkőkorlátok és megmentett eredeti falfestmények idézik vissza a turai kastély régi szépségét. Az április 18-i Műemléki Világnap alkalmából mutatunk tíz érdekességet, amelyek a kastélyhoz, és annak felújításához kapcsolódnak.

Videó: Ámulatba ejtő tulipánvirágzás - Keukenhofban jártunk

Travelo2022.04.21, 11:39

Az elmúlt két évben a koronavírus járvány miatt zárva volt, vagy a látogatók csak korlátozott számban láthatták a világ legszebb és legnagyobb tavaszi kertjét, a hollandiai Keukenhofot. Idén viszont teljes pompájában, illatozó virágkülönlegességekkel várja az érdeklődőket a tulipánkert. 

Ha tart a szintemelkedőktől, ezt a túrát önnek találták ki - képek

[origo] utazás2021.12.30, 16:06

Ahogy előre haladunk az Országos Kéktúra teljesítésében, próbáljuk a kimaradt részeket „betömni". Utoljára két éve jártunk Hosszúperesztegen, ahol előző az előző etap véget ért. A karácsony előtti hétvége ideálisnak tűnt megszökni egy kicsit az ünnepi herce-hurca elől, így két kocsival neki is vágtunk egy kétnapos kirándulásnak, amelynek végcélja Sümeg volt.