kereszténység
címke rss- kapcsolódó címkék:
- vallás
- Jézus
- iszlám
- húsvét
- Orbán Viktor
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Száz éve volt a dunai monitorlázadás
Száz éve, 1919. június 24-én robbant ki a tanácsköztársaság ellen szervezett legjelentősebb felkelés. A törekvés elbukott. Árulás, rossz időzítés, szervezetlenség, naivitás, ezek egyszerre okolhatóak a kudarcért. A felkelés azonban sikertelensége ellenére is nagyban hozzájárult az első magyarországi kommunista terror bukásához. A dunai monitorlázadás tanulsága, hogy a kommunizmus elleni küzdelem nem mindig sikeres, de mindig erkölcsös.
Soltész: Az egyházak közösséget szolgálnak és közösséget teremtenek
Az egyházak hitéleti, szakrális tanításon túl óvodák, iskolák fenntartásán keresztül keresztény hitre, hazafiasságra nevelik gyermekeinket, gondozzák időseinket, erősítik közösségeinket – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára Pécsen szombaton.
Elfogtak egy szír terroristát az Államokban, templomoknál akart robbantani
A 21 éves Musztafa Muszab Alowemer 2016-ban érkezett Szíriából az Egyesült Államokba, azóta Pittsburghben él. Az FBI beépített ügynökének mesélte el, hogy az Iszlám Állam nevében terrortámadásra készül egy helyi keresztény templom ellen. A terrorista a közösségi médián keresztül kapcsolatot tartott több iszlamistával is.
Orbán Viktor: Európának hűnek kell maradnia keresztény örökségéhez
A migráció Európára és Afrikára gyakorolt hatásairól, valamint a keresztényüldözésről volt szó Orbán Viktor miniszterelnök és az etióp keresztény vezetők tárgyalásán Budapesten, a Karmelita kolostorban - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.
- címkék:
- Orbán Viktor
- Etiópia
- kereszténység
- Címkefelhő »
Kovács Zoltán: A magyarok három kérdésben is kötött mandátumot adtak a kormánynak
Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szerint a magyarok kötött mandátumot adtak a kormánynak három alapvető kérdésben is az európai uniós választások alkalmával. Csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a kormány javaslata szerint az Európai Unió új, öt évre szóló stratégiai menetrendjének tartalmaznia kell a nemzeti hatáskörök megőrzését a migráció ügyében, a szuverenitás tiszteletben tartását és a keresztény kultúra védelmét.
Súlyos tévedés, hogy sötét lett volna a középkor
A középkori emberek nem hitték azt, hogy a Föld lapos és az inkvizíció sem vérengzett a tudományos gondolatok vagy felfedezések miatt. Sőt, pont az egyház tette lehetővé az oktatás révén egyes tudományágak, többek között a matematika és a filozófia virágzását. A legfrissebb kutatások szerint a középkor egyáltalán nem az intellektuális stagnálás, a babona és a tudatlanság kora volt, hanem egy tudományos forradalom időszaka. James Hannam, fizikus és a tudománytörténész adott interjút az Origónak, amelyben lerántotta a leplet néhány közismert mítoszról.
Már szinte népirtás zajlik a keresztények ellen a világban
Az Origo nemrégiben arról írt Speidl Biankát, a Migrációkutató Intézet vezető kutatóját idézve, hogy a közel-keleti keresztények üldöztetése Európa erkölcsi és szellemi válságát is jelzi, hiszen a kontinens nem csupán tehetetlen, de nem is érzi úgy, hogy cselekednie kéne. Egy friss kutatás pedig be is bizonyította, hogy a kereszténység messze a legüldözöttebb vallás a világon.
Kövér: Ideológiai szőnyegbombázás célpontja Európa
Közép-Európa jelenti a keresztény és nemzeti alapjaihoz visszatérő Európa jövőjét - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke Drezdában, a Szászország tartományi parlament Merre tartasz Közép-Európa? című konferenciáján.
Szijjártó Péter: Nagyon szívélyes volt a Trump-Orbán találkozó
Európának meg kell őriznie a keresztény kultúrát és hagyományt, és nincs szükség arra, hogy ettől a kultúrától teljesen eltérő tömegek jöjjenek a kontinensre – minderről Szijjártó Péter beszélt a CNN-nek. A külgazdasági és külügyminiszter azt is közölte, hogy a továbbra is határozottan kiállnak a keresztény közösségek védelme mellett, valamint az antiszemitizmus ellen is határozott küzdelmet folytatnak majd. Szijjártó Péternek a műsorban többször is helyre kellett tennie az Obama- és Clinton-párti, a demokraták érdekeit képviselő csatorna álhírek felvetésével próbálkozó műsorvezetőjét, Hala Goranit.
Megfeleződhet a keresztény egyházak híveinek száma Németországban 2060-ra
Megfeleződhet az evangélikus és a katolikus egyház híveinek száma Németországban 2060-ig egy most bemutatott előrejelzés szerint, miközben az amerikai Pew Research Center becslései alapján a muszlim migránsok létszáma három és félszeresére nőhet 2050-ig.
- címkék:
- Németország
- iszlám
- kereszténység
- Címkefelhő »
Dömötör Csaba: Európa az önfeladás és a keresztény alapok megerősítése között választhat
A mostani a legfontosabb európai parlamenti (EP) választás, ami nem csupán az előttünk álló öt évről, gazdasági kérdésekről, a szokásos uniós vitákról szól, hanem a saját biztonságunkról is az elkövetkező évtizedekben - jelentette ki Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára kedden Budapesten.
Szoros baráti kapcsolat van Bulgária és Magyarország között
Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke azt mondta, Magyarország és Bulgária szorosan együttműködik a kereszténység védelmében és egy új közép-európai együttműködés kialakítása érdekében.
Egyre aggasztóbb a nyugat-európai keresztényellenesség
Évről évre egyre több támadás éri a keresztény jelképeket és épületeket Nyugat-Európában, csak Franciaországban egy év alatt 17 százalékkal nőtt a keresztényellenes bűncselekmények száma. A támadások száma jellemzően azokban az országokban nőtt a leginkább, ahová a legtöbb muszlim bevándorló érkezett. A nyugati média persze magát a támadásokat is megpróbálja elhallgatni. Aki beszélne a problémáról, azt gyűlöletbeszéddel vádolják.
Tárgyi bizonyítékot is találtak a keresztre feszítésekre
A Biblia szerint Jézust a rómaiak keresztre feszítették. Eddig csak két arra vonatkozó tárgyi bizonyítékot találtak, hogy a keresztre feszítés az ókori büntetések egy módja volt. Amúgy a feljegyzésekből ismerjük, hogy bevett büntetési nemnek számított ez a kegyetlen kivégzési módszer. A leletekről szóló tanulmányt a kutatók tavaly április 12-én publikálták az Archeological Anthropological Sciences régészeti-antropológiai magazinban.
A kereszténység nélküli Nyugat halálra van ítélve
Robert Sarah guineai bíboros, az Istentiszteleti Kongregáció vezetője exkluzív interjút adott a Boulevard Voltaire című konzervatív francia internetes lapnak. Az interjú még azelőtt készült, hogy éppen a nagyhéten kigyulladt és részben leégett a csodálatos székesegyház, a kereszténység és az európai kultúra egyik jelképe, a párizsi Notre-Dame. A beszélgetés apropója a világhírű egyházi vezető „Esteledik, a nap már lemenőben van” („Le soir approche et déjà le jour baisse”) című új könyvének megjelenése volt, amelyben a Nyugat keresztény gyökereiről, a migrációról, az iszlámmal folytatott párbeszédről és a globalizációról is elmondta ...
Húsvétvasárnap indítottak totális támadást a kereszténység ellen
Egymás után nyolc robbanás is történt húsvétvasárnap Srí Lankán, ezek közül a legutóbbi egy északi peremkerületben. Korábban három keresztény templomot és négy szállodát ért robbantásos támadás, olyan helyeken, ahol turisták is nagy számban megfordulnak. Meghalt 207 ember, a rendőrségi források közlése szerint a sebesültek száma több mint négyszáz. Hatósági források közölték, a halottak közt holland, kínai és portugál állampolgár is van. Állítólag 13 személyt már őrizetbe is vettek a borzalmas merénylettel kapcsolatban. Orbán Viktor miniszterelnök és Áder János köztársasági elnök is részvétét fejezte ki a merényletben elhunytak hozzzátartozóinak. ...
A népi hagyományokban fontos szerepe van a tűznek és a víznek
A húsvéti ünnepkör szerves részét képzi a tűz- és vízszentelés hagyománya - mondta Bereczki Ibolya néprajzkutató pénteken az M1 aktuális csatornán.
A húsvéti tojás Krisztus feltámadásának szimbóluma
A húsvéti szokások a termékenység és a feltámadás szimbólumait hordozzák - mondta Tátrai Zsuzsanna néprajzkutató az M1 aktuális csatornán vasárnap.
Ma van az ünnepek ünnepe
A közhiedelemmel ellentétben nem a karácsony (Jézus születése), hanem a húsvét (Jézus feltámadása) a kereszténység legnagyobb ünnepe, az "ünnepek ünnepe" (latinul: sollemnitas sollemnitatum). Idén húsvétvasárnapot és húsvéthétfőt április 21-én és 22-én ünneplik a nyugati keresztény egyházak. Húsvét alkalmából a magyar katolikus, a református és az evangélikus egyház vezetői Budapesten, illetve Esztergomban tartanak ünnepi szentmisét, istentiszteletet. Ezenkívül rengeteg érdekes program várja a családokat, úgy a fővárosban, mint vidéken.
- címkék:
- húsvét
- kereszténység
- ünnep
- Címkefelhő »
Jézus kereszthalálára emlékeznek a keresztények nagypénteken
Nagypénteken, amikor Jézus elítélésére, megkínzására, halálára és temetésére emlékeznek, a templomokban elhangzik a lamentáció, és keresztútjárást is tartanak. A keresztények ezen a napon nem mutatnak be szentmisét.
- címkék:
- Jézus
- Nagypéntek
- húsvét
- kereszténység
- Címkefelhő »
Jeanne d'Arctól Quasimodóig: a Notre-Dame évszázadai
Sok évszázad kultúrtörténete állt hétfőn éjjel lángokban, és a világ egyik leglátogatottabb keresztény temploma már nem először nyögte a történelem viszontagságainak pusztításait. A párizsi Notre-Dame székesegyházat Maurice de Sully, Párizs püspöke kezdte építtetni 1163-ban, és a Mi Asszonyunk temploma a kezdetektől számos jelentős változtatáson esett át. Látta nagy királyok ünnepeit és dicsőítette győzelmeiket, a francia forradalom idején megrongálták és kifosztották, majd a nácik idején újra veszélybe került. A kereszténység és az egyetemes kultúra egyik jelképe Victor Hugót is megindította, és 1831-ben napvilágot látott a hányatttatott ...
- címkék:
- Napóleon
- Tornyi Barnabás
- Victor Hugo
- Quasimodo
- XIII. Lajos
- Maurice de Sully
- VI. Henrik
- Jean d'Arc
- IX. (Szent) Lajos
- Notre-Dame székesegyház (Párizs)
- Ile de la Cite
- Párizs
- katedrális
- Szűz Mária
- ereklye
- francia forradalom
- százéves háború
- Notre Dame
- Mi Asszonyunk temploma
- töviskorona
- kereszténység
- orgona
- Címkefelhő »
A mai napig kérdés, hogy Iskarióti Júdás miért árulhatta el Jézust
Attól a pillanattól kezdve, hogy megcsókolta a názáreti Jézus kezét a Getszemáné-kertben, Iskarióti Júdás megpecsételte a saját sorsát. Személyében a történelem leghíresebb árulójára emlékezünk, aki elindította azt az eseménysorozatot, amely végül Jézus letartóztatásához, tárgyalásához, keresztre feszítéséhez és végül feltámadásához vezetett. Iskarióti Júdás Jézus történetének egyik legfontosabb alakja, mégis nagyon keveset tudunk róla. A régóta elveszettnek hitt evangéliuma eredetileg a második századból származó, gnosztikus szöveg. Felfedezése az elmúlt években újra elgondolkodtatta a kutatókat, akik még azt is megkérdőjelezték, hhogy ...
Semjén Zsolt: Az Európai Unió térjen vissza keresztény gyökereihez!
Az Európai Unió keresztény gyökereihez való visszatérést szorgalmazta Semjén Zsolt KDNP-elnök, miniszterelnök-helyettes Tatán, a kisebbik kormánypárt önkormányzati tanácsának konferenciáját követő sajtótájékoztatón.
- címkék:
- Semjén Zsolt
- Tata
- kereszténység
- EU
- KDNP
- Címkefelhő »
Orbán Balázs: Magyarország felelős a keresztény közösségekért
Mindenki felelős a saját környezetéért, közösségéért, és mivel Magyarország a keresztény kultúrkörbe tartozik, felelős a világ keresztény közösségeiért is - mondta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára csütörtökön Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen rendezett "Keresztényüldözés a történelemben" című konferencián.
Kereszteket takartak le egy olasz temetőben, hogy ne sértsenek más vallásúakat
Egy olaszországi temetőben fekete lepedővel takarták le a kereszteket annak érdekében, hogy a nem keresztény embereket ne sértsék meg. A jobboldali olasz politikusok felháborodtak a történteken – írja a 888.hu a II.Giornale olasz lap beszámolójára hivatkozva.
A kereszténység lesz az Operaház következő évadának témája
21 premierje között 13 opera, 7 balett és 1 prózai mű, 6 ős- és 5 magyarországi bemutató szerepel a Magyar Állami Operaház 2019/20-as évadában, melynek központi témája a kereszténység lesz.
Orbán Viktor: A keresztény kultúra minden erő forrása
A keresztény kultúra minden erő forrása – mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Pesterzsébeten, a Klapka téri református templom felszentelésének hálaadó ünnepén.
- címkék:
- Orbán Viktor
- kereszténység
- Címkefelhő »
Orbán Viktor programja a bevándorlás megállításáért: ez van a 7 pont mögött
Nagyon komoly veszélyekre ad határozott választ az Orbán Viktor miniszterelnök által a bevándorlás megállítására meghirdetett hétpontos program. A Fidesz határozottan kiáll a migránsvízum és a migránskártyák eltörlése mellett, valamint a határvédelem előtérbe helyezését szorgalmazzák Soros György álcivil szervezeteinek uniós támogatása helyett. A kormánypártok alapvető választási célja, hogy az uniós intézményekben bevándorlásellenes politikusok váltsák a mostani bevándorláspártiakat. Most végigvesszük, milyen veszélyekre jelent megoldást a hét pont.
Tombol a keresztényüldözés a világban
Robbantások, erőszakos áttérítési kísérletek, falurombolások, emberrablások és nehezen megmagyarázható deportálások – így lehetne jellemezni 2019 első hónapját abból a szempontból, hogy milyen súlyos támadások érték a keresztényeket világszerte.
A 21. század a lelkekért folytatott küzdelem ideje lesz
A 21. század a lelkekért folytatott küzdelem ideje lesz, a globalizált világban a nemzetközi hálózatok a lokális közösségek szétmorzsolására törekszenek, valamint a családok és nemzetek szétbontására - minderről Gulyás Gergely beszélt a Századvég Alapítvány által szervezett Mit köszönhetünk a keresztény kultúrának? – című konferencián. Mindennek a legjobb eszköze a tömeges muszlim bevándorlás – mondta a Miniszterelnökség vezetője. G. Fodor Gábor, a Századvég Alapítvány elnöke szerint ma eszmékkel és nem fegyverrel kell harcolni.
Így nézhetett ki valójában Jézus
Jézus a nyugati művészettörténet egyik leggyakrabban ábrázolt alakja, de hogy milyen is lehetett a valódi külső megjelenése, sok évszázados rejtély. A legelterjedtebb ábrázolása szerint Jézus egy olyan szakállas, világos bőrű férfi, akinek hosszú, hullámos, világosbarna vagy szőkés színű a haja, és a leggyakrabban kék a szeme. Ám az evangéliumok nem adnak képi leírást Isten fiáról, és minden eddig feltárt bizonyíték arra utal, hogy a festményeken, ikonokon látható ábrázolása igen távol állhat a valóságtól.
Európának meg kell őrizni keresztény kultúráját
Orbán Viktor március 15-i beszédében azt mondta, hogy keresztény kultúra nélkül nem lesz szabad élet Európában. A kormányfő gondolatával kapcsolatában végzett egy gyors felmérést a Nézőpont Intézet, és ebből az derül ki, hogy a magyarok kétharmada egyet ért ezzel az üzenettel.
Évszázadok óta titok, hogy hol lehet Keresztelő Szent János feje
Keresztelő Szent János a kereszténység egyik legfontosabb alakja, a Holt-tengertől keletre eső erődben, Mahérusz várában halt vértanúhalált. Ellenfelei csak az alkalmat várták, hogy a kellemetlen erkölcsbírót végleg félretegyék az útból. Az evangéliumi hagyomány szerint a lefejezett szent testét a tanítványai helyezték végső nyugalomra egy sírkamrában, ám hogy mi lett a fejével, arról kevés az információ. Keresztelő Szent János feje a későbbi évszázadokban a kereszténység egyik legjobban keresett ereklyéje lett.
Orbán Viktor: Nincs helye nálunk a multikulturalizmusnak
A brüsszeli perektől nem félek, nagyanyám arra tanított, hogy a megpróbáltatásban legyek alázatos. Mindezt el kell viselnem. Nincs más, mint hogy a jóisten kezébe kell tennem magamat – minderről Orbán Viktor beszélt abban a beszélgetésben, amelyet Philippe de Villiers francia politikus és esszéista a minap megjelent könyvében ismertetett. A magyar kormányfő úgy folytatta: ami ellenfeleinket leginkább lesújtja, az, hogy alkotmányunkba beírtuk: Magyarországnak keresztény gyökerei vannak; a multikulturalizmusnak nincs helye nálunk.
Orbán Viktor: A bajt nem kell Európába hozni
2016 ősze és 2019 januárja között Magyarország összesen 7,63 milliárd forintot különített el az üldözött keresztény közösségek helyben maradásának támogatására - minderről Orbán Viktor miniszterelnök beszélt, amikor díszebéd keretében tárgyalt a világ egyik legrégebbi keresztény közösségének vezetőjével, Jusszef Abszi melkita görögkatolikus pátriárkával Budapesten.
Néró talán mégsem volt akkora zsarnok, mint ahogy írtak róla
A történészeket évszázadok óta foglalkoztatja a kérdés: Néró római császárt valóban olyan szörnyűséges természettel áldotta meg a sors, mint ahogy azt a róla szóló történetek mutatják? Az időszámításunk szerint 37-ben született, őrült zsarnok neve a mai napiig egyet jelent a gonoszsággal és az erkölcstelenséggel. Uralkodását olyan szörnyű és erőszakos cselekmények határozták meg, mint például egy tizenéves rivális megmérgezése, saját anyja gyilkosságának megszervezése, pusztító tűzvészek, keresztények kivégzése, sőt talán még a saját feleségét is eltette láb alól. Bár ezeknek az eseménye nagy valószínűséggel megtörtént, a közelmúltbban ...
A vallási üldözések 70 százalékában keresztény az áldozat
A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára azt mondta, a vallási üldözések 70 százalékát keresztényekkel szemben követik el.
- címkék:
- vallás
- kereszténység
- egyház
- Címkefelhő »
Keresztény évaddal készül a Magyar Állami Operaház
A Magyar Állami Operaház következő évadáról árult el részleteket Ókovács Szilveszter főigazgató.
A 21. században a kereszténység a legüldözöttebb vallás
Nem a bajt kell beengedni Európába, hanem a segítséget kell helybe vinni. Meggyőződésem, hogy ez a leghitelesebb kereszténydemokrata humanitárius válasz, amely a mai migrációs válságban lévő Európa helyzetére adható – minderről Juhász Hajnalka beszélt, akit az év végén neveztek ki a Magyarország humanitárius segítségnyújtása nemzetközi kapcsolatainak miniszteri biztosává.
A keresztények Irakban is megünnepelték a karácsonyt
- címkék:
- Irak
- kereszténység
- karácsony
- Címkefelhő »
Őrizetbe vettek két újságírót Jordániában egy keresztényeket sértő kép miatt
Őrizetbe vettek két újságírót Jordániában egy, a helyi keresztényeket sértő kép közzététele miatt. Egy hírportál Leonardo da Vinci: Az utolsó vacsora című híres festményének egy átalakított változatát közölte le.
Magyarország és az Egyesült Államok megbízható partnerek
Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára Washingtonban tárgyalt többek között a Magyarország és az Egyesült Államok közötti védelmi együttműködés megújításáról, és a közel-keleti üldözött keresztény csoportok védelmében tett közös fellépésről.
Terroristák célzottan keresztényeket gyilkoltak meg Egyiptomban
Ismeretlen fegyveresek nyitottak tüzet egy kisbuszra, amely keresztény híveket szállított az észak-egyiptomi Minja tartományban a Szent Sámuel-kolostor felé. A november másodikai támadásban hét keresztény meghalt, tizenkettő súlyosan megsérült. A támadók kifejezetten a keresztényeket célozták – írja a Székelyhon.hu.
Ismét jó érzés volt magyarnak lenni az Egyesült Államokban
Ismét jó érzés volt magyarnak lenni az Egyesült Államokban - mondta kedden az MTI-nek Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára, aki New Yorkban a vallásszabadságról és az emberi jogokról rendezett konferencia egyik fő előadója volt.
Egészséges keresztény egyházak nélkül nincs egészséges társadalom Európában
Egészséges keresztény egyházak nélkül nem képzelhető el egészséges társadalom Európában, így Magyarországon sem - mondta Gulyás Gergely vasárnap Budapesten.
- címkék:
- Gulyás Gergely
- kereszténység
- Címkefelhő »
Muszlim migránsok keresztény templomokat rongáltak meg Svédországban
Megszaporodtak a templomok ellen elkövetett támadások a skandináv országban. Az erősen bevándorláspárti, balliberális svéd média egyszerű rongálásként kezeli az iszlamisták tetteit, és nem keresztényellenes fenyegetésként tálalják.
Magyarország kiáll az üldözött keresztények mellett
A nemzetközi közösségnek, így elsősorban az ENSZ-nek lenne a kötelessége, hogy jogi és biztonsági garanciákat adjon arra, hogy az elüldözött keresztény közösségek vissza tudjanak térni oda, ahol évszázadokon át éltek – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter helyi idő szerint vasárnap este New Yorkban, ahol a héten részt vesz az ENSZ-közgyűlés ülésszakán.
Németh Sándor szerint Angela Merkel katonai megszállás alá helyezné Magyarországot
Levelet írt a nemzetközi evangéliumi-karizmatikus mozgalom vezetőinek az Európai Parlament (EP) Magyarországot érintő döntéséről és annak következményeiről Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze. Németh szerint „Soros György és a háttérhatalmak más képviselői mindent megtesznek azért, hogy meghiúsítsák az antiglobalista, bevándorlásellenes, nemzeti és keresztény politikai erők megerősödését Európában". Szerinte Orbán Viktor magyar miniszterelnök felvette a kesztyűt. „Ha Orbán feladná elveit, az ifjú osztrák kancellárhoz hasonlóan politikai szupersztár is lehetne belőle, de remélhetőleg ő a nehéz, keskeny utat választja jövvőben ...
Ősi, letűnt civilizáció építményét rejtette egy tó
Nem mindennapi titkokat őrzött évszázadokig a törökországi Iznik-tó. Néhány légi felvételnek hála, fény derült egy ősi építmény létezésére, amelyet azóta intenzíven tanulmányoznak az archeológusok.