jótékonyság

címke rss

Ezekre készülhetnek idén a világ leggazdagabbjai

Gazdaság2021.04.02, 08:41

A 2020-as évben a világgazdaság komoly nehézségekkel nézett szembe, ám a szupergazdagok minden számítás szerint még tovább növelték a vagyonaikat. Most azonban a vagyonkezelő cégek úgy látják, a világ milliárdosai óvatosabbak, és már az öröklésre és a jótékonyságra is egyre többször gondolnak.

Korunk Mikulása: közel másfél millió forintból vásárolt ajándékokat rászorulóknak

Unilife.hu2020.12.25, 20:37

Egy angol férfi valóságos Mikulássá vált, miután belépett egy játékboltba, és több mint 3400 fontot (körülbelül 1 340 000 forintot) költött rászoruló gyerekek ajándékaira.

Segítő angyalnak állt Kucsera Gábor - Videó

Life.hu2020.12.23, 18:37

A világbajnok kajakozó, Kucsera Gábor szenvedélyesen jótékonykodik, különösen karácsonykor. Bár még csak néhány éve lakik Veresegyházon, kiveszi a részét a közösségi életből, hiszen ott is megtalálta a jótékonykodás legjobb formáját, segítő angyalnak állt. Emellett persze a karácsonyra is gőzerővel készül, aminek titkait meg is osztotta a Life.hu-val, Ferenci Renáta pedig elmondta, miben mesterkedik a Farm VIP egykori finalistája.

300 ezer forint gyűlt össze a Szent Ferenc Kórház javára indított jótékonysági licitáláson

Itthon2020.12.23, 09:56

300 ezer forinton állt meg annak a licitálásnak az összege, amelyet Gór Csaba, Budapest 4-es számú egyéni választókerületének fideszes elnöke indított a II. kerületben lévő Szent Ferenc Kórház javára – tudta meg az Origo. A Fidesz II. kerületi frakcióvezetője közölte, az online aukcióból befolyt összeget teljes egészében az intézmény kapja meg. A cél egy közösségi rekreációs szoba létrehozása az intézmény 120 munkatársa számára – tette hozzá.

A Jónak lenni jó! aukción a legnagyobb közösségi, balatoni festmény is kalapács alá kerül

Life.hu2020.12.18, 20:05

December 20-án, a Jónak lenni jó! Műsorának egyik kiemelt tételeként lehet majd licitálni a legnagyobb balatoni festményre, amelyet a MOL Nagyon Balaton felkérésére augusztusban a fiatal képzőművész, Labrosse Dani képzőművész a STRAND Fesztivál közönségével közösen készített a Balaton partján.

Keleti Andi kézzel készített ajándékokkal, Bay Éva jótékonykodással készül az ünnepekre

Life.hu2020.12.18, 20:00

Hátat fordítanak az idei év nehézségeinek a hírességek: igyekeznek megtalálni a mostani Karácsonyban a legtöbb boldog pillanatot. Bay Éva, Kandász Andi és Keleti Andi megújulásuk után nem kell, hogy számolják a kalóriákat az idei ünnepek alatt. Mindhárman meghitt, jól megtervezett, mégis rendhagyó módon készülnek a szeretet ünnepére.

A Jegymester segít eljuttatni a nevetés gyógyító erejét

Itthon2020.12.08, 10:30

A Jegymester webáruházában a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány ezer forintos adományjegyének megvásárlásával több beteghez juthat el a nevetés gyógyító ereje.

Jótékonykodási lehetőséget indított a YouTube

Techbázis2020.12.02, 12:22

Egyelőre három ország youtuberei tudnak gyűjtést kezdeményezni.

Több mint 10 milliót adtak Ed Sheeran különleges festményéért

Kultúra2020.11.10, 13:43

Jótékony célra árverezték el Ed Sheeran egyik festményét. Végül 40 ezer fontért kelt el a nem szokványos módon készített alkotás.

Ments életet bulizással!

Unilife.hu2020.11.04, 15:31

De hogyan is lehetséges ez? A Mindenki fogadjon örökbe egy kiskutyát (MFÖEK) alapítvány magyar zenekarokkal karöltve szervez egy online stream koncertet, melynek teljes bevétele a négylábúak mentésére megy.

Melltartóban látható a sorozatsztár színésznő - fotó

Tévé2020.10.22, 09:08

A Vámpírnaplók szépsége, Nina Dobrev a mellrákkal kapcsolatos kutatásokat támogatta azzal, hogy melltartóban mutatta meg magát az Instagramon, minden hasonló fotó után ugyanis egy dollár jár most egy kutatási alapítványnak. Október a mellrák elleni küzdelem hónapja, így az időzítés nem véletlen – ahogy az eddigi 1,3 millió kedvelés sem.

Vékony tárcával is bekerülhet a világ legtöbbet utazó embereinek klubjába

Travelo2020.10.09, 07:17

Na persze, nem mostanság - ahhoz előbb újra ki kellene zöldülnie a világ járványtérképének -, de a cím teljesen komoly: valóban van több olyan társaság is, ahol nyomon követik, hogy ki hány helyet keresett fel életében. Nem egyszerűen az országokat listázzák, hanem apró területekre bontják a bolygó felszínét, hogy minél több helyet kelljen bejárnia annak, aki azt mondja magáról, hogy ő aztán „mindenhol" volt. 

Számítógép járhat a jó tanuló gyerekeknek

Techbázis2020.09.18, 16:12

Hátrányos helyzetű, de tehetséges gyerekek igényelhetnek 2020-ban is tanulást segítő számítógépet vagy okoseszközt.

Egy jó ügy érdekében állt péknek állt Katalin hercegné és Vilmos herceg - Fotó

Life.hu2020.09.16, 15:16

Katalin hercegné és Vilmos herceg midenre képesek, ha jótékonykodásról van szó, legutóbb bagelt sütöttek egy pékség megmentéséért.

Így szeretné rendezni a tartozásait Szilágyi István özvegye

Life.hu2020.09.07, 09:01

Szilágyi István özvegye, a szobrászművészként tevékenykedő Jolika néni óriási bajban van, ugyanis közel 30 millió forintnyi tartozást halmozott fel, amelyet képtelen kifizetni. Humenyánszky Jolán egy ma nyíló kiállítástól reméli a megoldást.

Több mint másfél milliárd dollárt adományozott már el az Amazon vezér volt felesége

Gazdaság2020.07.29, 18:06

Jeff Bezos volt felesége, MacKenzie Scott a közösségi médiában számolt be jótékonysági adományairól, amelyek összege a tavalyi válás óta elérte az 1,7 milliárd dollárt. Az adományokat főiskolák, környezetvédelmi csoportok és egészségügyi szervezetek kapták – írja a BBC.

Az Omahai Látnok már nincs a világ leggazdagabbjai között

Gazdaság2020.07.09, 14:48

A világ egyik legismertebb befektetője, Warren Buffett, vagyis az Omahai Látnok, már nem tartozik a világ öt leggazdagabb embere közé, miután vagyonából egy közel 3 milliárd dollár értékű részvénycsomagot adományozásra fodított a napokban.

Jótékonysági árverés parakajakosokkal és az Exatlon Hungary nyerteseivel

Sport2020.07.07, 14:40

A Civilút Alapítvány, a Magyar Paralimpiai Bizottság és a Magyar Ergométer Szövetség online jótékonysági árverést szervez a Magyar Szervátültetettek Szövetsége javára.

Egymillió fontot gyűjtött egy kórháznak egy amputált lábú ötéves fiú

Nagyvilág2020.06.26, 13:03

Egymillió font (392 millió forint) adományt gyűjtött az életét megmentő kórház javára egy amputált lábú ötéves brit fiú azzal, hogy 10 kilométert gyalogolt műlábain.

282-szer mászta meg a háza lépcsőjét egy 90 éves nő

Nagyvilág2020.06.24, 12:12

Mintegy 347 ezer fontot gyűjtött össze egy 90 éves skót mozgáskorlátozott nő hazája egészségügyi rendszerének támogatására a koronavírus-járvány közepette azzal, hogy 282 alkalommal megmászta háza lépcsőjét - adta hírül a BBC News.

Szijjártó Péter jótékonysági felhívást osztott meg

Itthon2020.05.01, 17:55

Az autista gyermeküket egyedül nevelő édesanyák támogatására buzdít Facebook-oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Egy klikk az egész - olvasható a bejegyzésben.

Közel 11 milliárd forintnyi adomány gyűlt össze a BBC műsora alatt

Nagyvilág2020.04.24, 12:28

Több mint 27 millió fontnyi (10,7 milliárd forint) adomány gyűlt össze a koronavírus-járvány hatásainak enyhítésére a BBC One csütörtök esti, nagyszabású jótékonysági műsora alatt, amelybe a brit sztárok mellett Vilmos herceg is bekapcsolódott.

Idén is elindul a Magyarok Kenyere program

Gazdaság2020.04.23, 14:25

Az idén is elindul a Magyarok Kenyere - 15 millió búzaszem jótékonysági program - olvasható a MAGOSZ és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) közös közleményében.

Milliárdokat gyűjtöttek a világsztárok a hétvégén

Kultúra2020.04.20, 16:04

Több mint 127 millió dollárnyi (41,5 milliárd forintnyi) adomány gyűlt össze a koronavírus-járvány elleni védekezésre a szombat esti nagyszabású, nemzetközi sztárokkal megrendezett jótékonysági koncerten.

Meghan és Harry ételfutárnak állt Los Angelesben – Videó

Life.hu2020.04.17, 11:29

A sussexi exhercegi pár ételt szállít Los Angelesben az Angel Food nonprofit jótékonysági szervezet nevében.

Rihanna támogatja a családon belüli erőszak áldozatait

Life.hu2020.04.12, 14:36

A koronavírus miatt elrendelt karantén következtében megnövekedett a családon belüli erőszak. Rihanna hatalmas felajánlást tett az áldozatok védelme érdekében.

Elképesztő: Jon Bon Jovi a saját jótékonysági konyháján mosogat

Life.hu2020.04.03, 16:01

Nincs elég önkéntes Jon Bon Jovi jótékénysági konyháján, ezért a sztár gumikesztyűt húzott és beállt segíteni.

A Trónok harca sztárjával vacsorázhat egy tucat rajongó

Tévé2020.03.31, 11:50

A Trónok harca Daeneryse, Emilia Clarke jótékonysági akciót indított a járvány miatt, az adományozók közül tizenketten pedig egy virtuális vacsorán is részt vehetnek a színésznővel.

Exkluzív élményekkel és relikviák árverezésével segít Ausztráliának az F1

Gphírek2020.01.22, 13:44

Összefogtak az F1-ben résztvevők és négy ausztrál szervezet munkáját segítik az ausztrál bozóttüzek által sújtott terület rehabilitálása érdekében.

Ausztrál tűzvész - Kilencórás jótékonysági koncertet rendeznek Sydneyben

Life.hu2020.01.13, 11:22

A brit Queen együttes Adam Lamberttel és az ausztrál Guy Sebastian is fellép azon a februári jótékonysági koncerten, amelyet az Ausztráliában tomboló tűzvész kárainak enyhítésére rendeznek Sydneyben.

Jótékonykodással tölti az adventi időszakot Iszak Eszter

Life.hu2019.12.22, 06:50

A kötelező ajándékozás nem tartozik a modell-műsorvezető kedvencei közé. Sokkal inkább szeret adni, mint kapni ebben az időszakban

Hatvanezer cipősdoboznyi ajándékot gyűjtött a Baptista Szeretetszolgálat

Life.hu2019.12.19, 18:12

Csaknem hatvanezer cipősdoboznyi ajándékot gyűjtött össze az Cipősdoboz Akció keretében a jótékonysági programot 16. alkalommal lebonyolító Baptista Szeretetszolgálat.

Gyermekotthonban élő gyerekeknek gyűjtöttek karácsonyi ajándékot az ITM dolgozói

Itthon2019.12.19, 13:20

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium dolgozói ebben az évben mintegy 1300 gyermekotthonban nevelkedő gyerek számára gyűjtöttek karácsonyi ajándékot.

Több mint 327 tonna élelmiszer gyűlt össze az Adni öröm! akcióban

Itthon2019.12.19, 12:23

Rekordmennyiség, több mint 327 tonna élelmiszeradomány gyűlt össze a rászorulóknak az idei Adni öröm! akcióban - közölték a szervezők.

Miklósa Erika 175 ezerért vett ruhát: jótékonysági célra megy az összeg

Life.hu2019.12.15, 20:13

Miklósa Erika 175 ezer forintot fizetett egy ruháért, de megvolt rá az oka: jótékonysági célra megy az összeg. 

Jótékonysági sütivásárt tartanak a hétvégén az autizmussal élők megsegítésére

Itthon2019.12.14, 15:30

Jótékonysági sütivásárt tart Süti Shop néven az Együtt az Autistákért Alapítvány szombaton és vasárnap a Szent István-bazilika előtt.

Koraszülötteket menthet a legendás The Jackson 5 gyémántgyűrűje

Life.hu2019.12.13, 11:26

A legendás Jackson 5 gyűrűjére is lehet licitálni egy jótékonysági akció keretein belül.

Jónak lenni jó! - Már majdnem 40 millió forint gyűlt össze

Itthon2019.12.13, 11:14

Megközelíti a 40 millió forintot a Jónak lenni jó!, a közmédia jótékonysági kampányában összegyűjtött összeg, amelynek idei kedvezményezettje a már 30 éve koraszülöttek mentését és szállítását végző Peter Cerny Alapítvány - mondta Siklósi Beatrix, az M5 csatornaigazgatója péntek reggel.

Csaknem háromezer gyereket lát vendégül karácsonyi rendezvényein a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat

Itthon2019.12.10, 15:28

Csaknem háromezer magyarországi és határon túli, nehéz anyagi körülmények között élő gyermeket lát vendégül karácsonyi rendezvényein a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) decemberben Budapesten.

Válogatott mez lehet az öné, és még rászoruló családok karácsonya is szebb lesz

Itthon2019.12.04, 20:24

A Tordas Sportegyesület adventi jótékonysági licitet indít egy válogatott mezért, amit az új Puskás Aréna avatóján pályára lépő keret játékosai írtak alá.

Király Viktor is fellép a IV. Jótékonysági Adventi Vásáron

Gazdaság2019.11.28, 15:12

Negyedszer rendezik meg a magyar családszervezetek az adventi jótékonysági vásárukat, amelynek ezúttal december elsején a MOM Sport Rendezvényközpont ad otthont. Idén a szívbeteg kisbabákat és a több mint 10 ezer érintett családot támogatják a jótékony akcióval, a befolyt összegből pedig - a tervek szerint - egy nyitott inkubátort vásároltak volna, viszont már most olyan nagy az adakozókedv, hogy talán két inkubátort is tudnak majd vásárolni.

Sorsjeggyel lehet Picasso képet nyerni Franciaországban

Travelo2020.04.20, 13:10

Értékes Picasso-képet lehet nyerni sorsjegyekkel Franciaországban. A jótékony célú játékban a résztvevők Pablo Picasso egymillió euró (333 millió forint) értékű alkotását nyerhetik meg.

Több százmilliót csaltak ki jótékonyságra hivatkozva

Itthon2019.11.20, 11:26

A vádirat szerint a román férfi magyar vállalkozó társával 2004 és 2009 között 21 embert csapott be azzal, hogy azt állították, jótékonysági futballmérkőzést szerveznek. Ráadásul a bevételéből 30-50%-os kamatot ígértek. 2007-től egy jogász is segítette a két férfit újabb kölcsönök felvételében. A három férfi 800 millió forint kárt okozott.

Jason Momoa egy óriási plüss mackóval támogatja a fogyatékossággal élőket

Life.hu2019.11.15, 15:15

Idén kilencedik alkalommal rendezik meg a "Fogadj örökbe egy macit" aukciót, ahol hírességek gyerekkori plüssmackóira és személyes ereklyéire lehet licitálni.

Ez most a világ legdrágább karórája

Gazdaság2019.11.12, 10:50

Rekordösszegért kelt el egy órakülönlegesség a Christie's aukciósház svájci árverésén - írja a Guardian.

November 29-től várja az adományozókat a Mikulásgyár

Itthon2019.11.07, 14:04

Az idén is a Millenáris Parkban nyitja meg kapuit a Mikulásgyár központi helyszíne, ahol november 29-től december 21-ig várják a rászorulók számára felajánlott tartós élelmiszert, tisztító- és tisztálkodási szert, jó minőségű ruhát, játékot, könyvet, édességet - hangzott el a jótékonysági akció csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Viharkárosultak megsegítésére rendeztek jótékonysági gálát a Fővárosi Nagycirkuszban - fotók

Kultúra2019.10.30, 11:24

Jótékonysági gálaestet tartottak a Fővárosi Nagycirkuszban az árvíz- és viharkárosultak megsegítésére kedd este.

Ezt adta Kanye West felesége, Kim Kardashian születésnapjára

Life.hu2019.10.26, 09:40

Kanye West és Kim Kardashian szerelme eddig kiállta az idő próbáját, a férj nagyvonalúsága és elköteleződése pedig ismét bebizonyosodott.

Jennifer Lopeznek örült egy teljes iskola

Tévé2019.10.25, 23:58

Jennifer Lopeznek megesett a szíve az éhező gyerekeken, egy évre elegendő ételt adományozott egy tennessee-i általános iskolának.

Elárverezték a Ferenc pápa által aláírt Harley-Davidson motort

Life.hu2019.10.22, 14:04

Vasárnap, egy angliai árverésen kelt el az a Harley-Davidson, amit Ferenc pápa aláírása díszít.

Szemétből csinál értéket a Budapest Park - Videó

Life.hu2019.10.03, 12:39

Egy igazán különleges árverésre készül a Budapest Park, aminek tárgyai közt eltört dobverőtől kezdve, pengetőkön át, egészen a dallistáig találhatsz majd érdekes dolgokat.

Tízórás műsorral érkezik jövőre a Global Citizen Fesztivál

Travelo2019.09.27, 12:39

Jövőre tízórás lesz a Global Citizen Fesztivál elnevezésű maratoni jótékonysági koncert, amelyen számos világsztár lép fel.

Jótékony célból fekvőtámaszoznak a magyar tűzoltók

Itthon2019.09.11, 11:36

Húsz eurót ajánlott fel egy cég rákkutatásra minden olyan videóért, amin tűzoltók végeznek négyütemű felvőtámaszokat. A magyar tűzoltók elfogadták a kihívást.

100 milliók jutottak a rászorulóknak, és most újra indul a koncertsorozat

Kultúra2019.09.10, 14:38

Szeptember közepétől tovább folytatódik Mága Zoltán által indított 100 templomi jótékonysági koncertsorozat szeptember 12-től tovább folytatódik magyarországi állomásokon.

Fiatalokba fektet a még csak 21 éves világsztár

Kultúra2019.08.29, 10:41

Shawn Mendes szerdán jelentette be, hogy alapítványt hozott létre a fiatalokat, tehát a saját generációját is támogató alapítványt.

Futással jótékonykodnak

Itthon2019.08.27, 16:30

A nagy sikerre való tekintettel szeptember 14-én ismét jelentkezik a SalGO Charity Run, idén ráadásul - Magyarországon először - kerekesszékes akadályversennyel is készülnek a szervezők. A támogatásokból és a nevezésekből befolyt összeggel a Nógrád Megye Mozgásszervi Rehabilitációjáért Alapítványt támogatják.

A kritikák hatására ajándékozási programot indít az Amazon

Gazdaság2019.08.15, 12:54

Az amerikai e-kereskedelmi óriás új adományozási programot indít, Fulfillment by Amazon (FBA) néven azon partnerek számára, akik a cég amerikai vagy brit raktáraiban tárolják készletüket – írja a CNBC.

67 éve halt meg Evita Perón

Tudomány2019.07.26, 20:49

María Eva Duarte de Perón a szegénységből küzdötte fel magát a csúcsra. Az argentin elnök, Juan Perón feleségeként a világ egyik legismertebb asszonyává vált, és nem kis része volt abban, hogy férje az 1946-os elnökválasztáson elsöprő győzelmet arasson. Argentína népe csak Evitaként ismerte, és százezrek rajongtak érte. A politikus-díva, Evita Perón pontosan 67 éve, 1952. július 26-án halt meg, halálhírére pedig Argentína mély gyászba borult.

Eladják Marlon Brando karóráját, amit legendás szerepében viselt

Gazdaság2019.07.16, 11:39

Aukcióra bocsátják azt a Rolex GMT-Master karórát, melyet Marlon Brando Francis Ford Coppola nagyszabású, sokat méltatott és sokat vitatott filmjében, az Apokalipszis mostban viselt, Kurtz ezredes szerepében.

Meghan hercegné lehet a Vogue következő szerzője

Life.hu2019.07.09, 21:43

Saját rovatot szeretne adni Meghan hercegnének a Vogue. Az ikonikus magazin hasábjain a hercegné a jótékonyságra szeretné felhívni a figyelmet. 

Jótékonyságot faragott egy zsarolási kísérletből a Radiohead

Kultúra2019.06.11, 20:52

Szokatlan akcióval védekezik az adatlopás ellen a Radiohead: a brit rockzenekar kiadta korábbi stúdióalbuma meghackelt felvételeit, a bevételt pedig jótékony célra fordítja.

Harry és Meghan kilépnek a Vilmosékkal közös jótékonysági szervezetből

Archívum2019.06.01, 12:48

Tovább folytatódik a "fantasztikus négyes", azaz Harry herceg és Meghan hercegné, valamint Vilmos herceg és Katalin hercegné szétválása. Sussex hercege és hercegnéje most úgy döntött, hogy kiszáll közös alapítványukból, a Royal Foundationből.

Jeff Bezos volt felesége vagyona felét jótékonykodásra költi

Gazdaság2019.05.29, 12:51

Jeff és MacKenzie Bezos januárban jelentette be, hogy beadták a válópert, és alig egy hónappal a bírósági döntés után, MacKenzie vagyonából már milliárdokat ajánlott fel jótékonyságra – írja az Independent.

Ez a világ legkisebb McDonald’s étterme

Gazdaság2019.05.27, 13:08

A gyorséttermi lánc május 20-án, a Méhek Világnapján mutatta be legkisebb éttermét, amit kifejezetten méheknek készítettek – írja az Independent.

Rúzsa Magdi jótékonysági koncerten lép fel

Life.hu2019.05.05, 12:58

Exkluzív koncertet ad a napokban Rúzsa Magdi: az énekesnő fontos ügyet támogat vele.

Jótékonykodás: Ami neked semmi, az másnak a minden is lehet!

She2019.05.02, 09:23

Imádok jótékonykodni! Nézz körbe a világban, mennyi rászoruló él mindenfelé! Persze nem az életerős fiatalemberre gondolok az aluljáróban, aki leginkább brahiból vagy lustaságból ül ott, hanem a valódi rászorulókra.

Rúzsa Magdi a 100 Tagú Cigányzenekarral ad jótékonysági koncertet

Kultúra2019.04.30, 16:57

Rúzsa Magdi és a 100 Tagú Cigányzenekar ad jótékonysági koncertet, és a teljes bevételt az Út a Mosolyért Alapítvány célkitűzésére az első Autista Krízisház és Oktatási Központ létrehozására ajánlották fel.

A piacos bácsival alkudozol, de a szarvasbélszín aranyáron belefér?!

She2019.04.23, 12:08

Hazafelé sétáltam a körúton munka után. Bár mehettem volna villamossal is, de ha van rá időm és energiám, jobban szeretek gyalogolni és közben magamba gyűjteni a város színeit, szagait, hangjait.

Vajna Tímea daganatos betegeknek segített adományokkal

Life.hu2019.04.11, 10:05

Andy Vajna özvegye, Vajna Tímea még mindig ingázik Magyarország és Los Angeles között. Az már kiderült, hogy munkát kapott a néhai férje hazai érdekeltségeit összefogó cégnél, most pedig azt is tudni lehet, hogy sokat jótékonykodik, hiszen férje is ezt tette.

Másfél millió forintot gyűjtöttek rászorulóknak a magyar gamerek

Gazdaság2019.04.03, 11:57

Hétfőn a megszokott időben érkezett a Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság PUBG versenye, ám ezúttal rendhagyó módon: a mérkőzések ezúttal ugyanis nem a bajnokságon belüli pontgyűjtésről, hanem a rászoruló gyerekeknek való adománygyűjtésről szóltak. A Magyar E-sport Szövetség, a liga támogatói és Magyarország ismert e-sportolói vállvetve álltak be a jó ügy mellé, és nézőiket is az adakozásra buzdították.

Meztelen reggeli London felett – a jótékonyság jegyében

Archívum2019.03.29, 14:55

Meztelenül étkezni a mesés London felett 35 ezer láb magasban? Akik igazán bátrak, most megtehetik, az első reggelik bevételét pedig jótékony célra ajánlják fel. 

Gardróbvásár-mozgalmat indít Mihalik Enikő: jó ügyért áll ki a modell

Archívum2019.03.25, 20:21

Mihalik Enikő, az egyik leghíresebb magyar szupermodell, akit manapság youtuberként is megismerhettünk, ezúttal egy jótékony esemény kedvéért tér haza New Yorkból. Enikő az UNICEF Magyarország Bajnokaként májusban megnyitja a Mihalik x UNICEF Pop-Up Store jótékonysági ruhavásárát Budapesten, amellyel a szervezet legújabb adománygyűjtő kezdeményezését kívánja népszerűsíteni.

Egy nincstelen tinédzser, akinek több millióan adtak egy-egy pennyt

Tudomány2019.03.18, 14:34

Az elmúlt években rengeteg olyan finanszírozási és kölcsönös segítségnyújtási szolgáltatás indult, amelyek a leendő egyetemi hallgatóknak, vállalkozásoknak és magánszemélyeknek kínálnak segítséget ahhoz, hogy adományokat és kölcsönöket kérjenek egy weboldalon keresztül barátoktól, családtagoktól és idegenektől. A közösségi finanszírozás mindent megváltoztató gondolata azonban egész kicsiben, az 1980-as évek végi Amerikában indult, amikor egy nincstelen fiatalember szokatlan és elképesztő módon gyűjtötte össze a tandíjához szükséges összeget. Mike Hayes összesen 2,8 millió embertől kért egy-egy pennyt. Ötletével végül 28 ezer dollártt ...

Megvan Magyarország legjobb menedzsereinek névsora

Gazdaság2019.02.19, 13:59

A Menedzserek Országos Szövetsége immáron 25. alkalommal rendezte meg az Év Menedzsere Díjátadó Gáláját, idén a nagy érdeklődésre való tekintettel, új, nagyobb helyszínen, a New York Palace Budapest Róma termében. A jubileumi eseményen öt kategóriában díjazták 2018 legkiválóbb menedzsereit, azokat a személyiségükben is példamutató sikeres vezetőket, akiknek meghatározó szerepük van vállalatuk irányításában.

Szexmunkásoknak küldött banánt Meghan Markle

Archívum2019.02.04, 20:04

Meghan Markle egy jótékonysági akció keretén belül üzent a szexmunkásoknak.

260 millió forintot gyűjtött az Ökumenikus Segélyszervezet adományokból

Itthon2019.01.31, 11:59

Az adomány nagy részét a szociális és fejlesztő központjaikra fordítják, ahol egész évben segítik a rászorulókat.

Véletlenül elajándékozta a bögrét, amiben fia 2 millió forintot tartott - videó

Nagyvilág2019.01.28, 16:14

Egy Georgia állambeli nő azt mondta, úgy érzi, ő a legrosszabb édesanya a világon, miután véletlenül elajándékozta fia utazó bögréjét, amiben 6.500 dollárt (több mint 1.800.000 forint) tartott.

Mire költenek igazán a szupergazdagok?

Gazdaság2019.01.21, 18:51

A Wealth-X új jelentéséből kitűnik, hogy mire és mennyit költenek a gazdagok, akiknek kollektív vagyona tavaly 2 százalékkal növekedett: mintegy 23 millió szupergazdag él világszerte, 40 százalékuk az Egyesült Államokban.

Vajna Tímea évekkel ezelőtt azt mondta, hogy nem rendelkezik Andy Vajna vagyona felett

Life.hu2019.01.21, 15:22

Andy Vajna január 20-i halála kapcsán elkezdődtek a találgatások, vajon mekkora lehet a teljes vagyona. A tragikus hirtelenséggel elhunyt producer felesége, Vajna Tímea egyelőre nem nyilatkozott, de sokak szerint az is kérdés, hogy vajon kap-e szerepet a férje után maradt birodalom rendezésében. Korábban a Life.hu-nak tett említést arról, hogy rendelkezhet-e Andy Vajna vagyona felett. 

Ledobták ruháikat egy ír kisváros lakói: vicces fotók

Life.hu2019.01.02, 17:37

Egy ír kisváros lakói a jótékony cél érdekében ledobták ruháikat. A cseppet sem modellalkatú férfiak egy nagyon vicces kalendáriumhoz álltak modellt.

Több százezer forintot gyűjtöttek össze a magyar színésznők az onkológiai központnak

Archívum2018.12.28, 11:54

Magyar színésznők álltak modellt egy naptárhoz, amelynek bevételeit hamarosan jótékony célokra fordítják.

A rászorulókat segítik a Chuck Norrisnak készülő sütivel

Travelo2018.12.22, 11:16

Chuck Norris, az amerikai filmszínész híres a jótékonyságáról, az ajándékai a napokban a Balatonhoz is megérkeztek. Éppen ez adta az ötletet a sütis akció szervezőinek ahhoz, hogy készítsenek valami finomságot a színésznek, áll szerkesztőségbe eljutatott sajtóközleményben.

Világsztárok dedikált gitárjai segíthetik a gyerekeket

Kultúra2018.12.21, 19:30

A Sziget Fesztivál 2018-as fellépői által dedikált gitárokra lehet licitálni. A jótékonysági árverésen befolyt összeggel a Superar Zeneművészeti Alapítvány munkáját támogatják.

Előző
Következő