díjazott

címke rss
Harmadik helyezést ért el egy magyar startup egy rangos versenyen

Harmadik helyezést ért el egy magyar startup egy rangos versenyen

Mintegy 40 döntős és 22 díjazott, akik összesen 200 ezer eurót kaptak terveik továbbfejlesztésére az egészségügy, a nyersanyagok és az élelmiszer technológia területén. A tavasszal kiírt versenyekre jelentkező 400 cég és csapat közül kerültek ki azok a legjobbak, akik hat hónap tréning és mentorálás után Közép-Európa legszínvonalasabb startup versenyének döntőjén, Budapesten mérték össze tudásukat és bemutatták vállalkozásaikat és ötleteiket nemzetközi befektetők, vállalati partnerek és az EIT (Európai Technológiai Intézet) szakértői előtt.

A DANUBIO tripla győzelmet aratott az ingatlanok Oscarjának első fordulóján

Üzletrész2018.10.29, 14:49

A Londonban megrendezett International Property Awards-on Európa legjobbjai közé jutott (Regional Nominee) a Duna-parton épülő budapesti DANUBIO Többlakásos Lakóingatlan Építészet kategóriában. A Turányi Bence által tervezett ház két másik kategóriában elnyerte a Lordok Háza tagjainak elnökletével működő, 80 szakemberből álló zsűri Magyarország Legjobbjának járó díját.

Díjazták a legelőremutatóbb szállítmányozó cégeket

Üzletrész2018.08.06, 16:21

Hagyományteremtő céllal díjazta a logisztikai iparág példamutató gyakorlatait a hazai telematikai szektor vezető szereplője, a WebEye Magyarország Kft. A magyar tulajdonú cégcsoport három kategóriában kereste azokat a legelőremutatóbb megoldásokat hasznosító szállítmányozó cégeket, akik tevékenysége példaértékű a piacon.

Magyar csokoládékra hullott díjeső Londonban

Travelo2018.07.31, 17:59

A chocoMe csokoládémanufaktúra, öt bronzéremmel tért haza a Londonban rendezett rangos Academy of Chocolate Awards versenyről július 25-én – az öt újabb díjnak köszönhetően 57-re emelkedett a cég nemzetközi szakmai versenyeken elért elismeréseinek száma.

Megbízható Munkaadó címet nyert az Aventics Hungary

Üzletrész2018.06.18, 12:39

„Megbízható Munkaadó 2018/19" címmel ismerte el a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) éves taggyűlésén az Aventics Hungary Kft. példaértékű munkáltatói gyakorlatát. A DUIHK öt fős szakmai zsűrije számos szempontot vizsgálva ítélte oda az elismerést, amely felhívja a figyelmet a megfelelő munkakörülmények fontosságára. A Kamara a díjat évente egyszer osztja ki.

Háromból két kategóriában magyarok nyertek a L'Oréal döntőjében

Üzletrész2018.04.17, 15:46

Április 10-én rendezték meg a L'Oréal Brandstorm innovációs versenyének regionális fordulóját, ahol magyar, cseh, illetve szlovák felsőoktatási hallgatók mutatták be ötleteiket a zsűrinek. A résztvevőket összesen három kategóriában díjazták, amelyből kettőt magyar csapat nyert. Ezen felül az egyik magyar csapatot az a megtiszteltetés érte, hogy a nemzetközi döntőben egyedüliként képviselheti a régiónkat.

Titkos vásárlások alapján díjazták a cégek ügyfélkiszolgálását

Üzletrész2018.02.24, 20:02

A több mint 1500 üzletet és ügyfélkiszolgálási pontot tesztelő és 6500 ügyfél véleményét felmérő ClientFirst Consulting kiosztotta az idei „Kiválóság az Ügyfélkiszolgálásban" díjakat.

30 százalékkal nőtt a Szállás.hu árbevétele

Üzletrész2018.02.23, 11:57

Több mint 30 százalékkal növelte árbevételét tavaly a Szallas.hu, a közvetített forgalom így elérte a 23,5 milliárd forintot. A cég 2017-ben 882 ezer vendégéjszakát adott el, külföldről származó árbevételét pedig közel 50 százalékkal növelte meg.

33 magyar kkv-t hívtak be a VW programjába, a fele beszállító is lett

Üzletrész2018.02.13, 15:02

A Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) a VW Regional Office Eastern Europe irodavezetőjét díjazta, elismerve, hogy ő tette a legtöbbet a magyar beszállítókért.

Díjat nyert a British Telecommunication hazai szolgáltatóközpontja

Üzletrész2018.02.02, 17:17

A BT ROC (British Telecommunications Regional Operations Centre) a legjobb munkáltatói branding kezdeményezésnek járó (Top Employer Branding Initiative) díjat nyerte el az idei CEE Shared Services and Outsourcing Awards díjkiosztóján Varsóban. Hazánk egyik legsokoldalúbb szolgáltatóközpontja nyolc Közép- és Kelet-európai cég közül lett kategóriájának legjobbja.

Előző
  • 1
  • 2
Következő