János
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
A pénznek örülnek, a listától félnek a kisebbségek
Az új kisebbségi törvény várhatóan pénzhez juttatja a kisebbségi önkormányzatokat, a választás új rendszerével viszont a parlamenti politikusokon kívül csak a cigányok elégedettek. Mégis rábólintottak a kisebbségi szervezetek a törvény módosítására, mert féltek, hogy különben soha nem juthatnak hozzá az állami támogatásokhoz.
Kizárták az SZDSZ-frakcióból a főpolgármester-helyettest
Kizárta soraiból a fővárosi SZDSZ-frakció kedden Atkári János főpolgármester-helyettest. A politikust funkcióinak jelentős részétől már november megfosztották.
Százasával árulja a harckocsikat a honvédség
Hatalmas mennyiségű harcjármű, fegyverzeti eszköz, régi katonai ruházat, harckocsi eladó a magyar honvédség leharcolt eszközei közül. A bevételeket több tízezer tonna "lejárt szavatosságú" rakéta, lőszer megsemmisítésére akarják fordítani. Az év végéig nyolc nagy raktárbázis lomtalanítását, vagyis teljes kiürítését tervezik. A készletekből a karitatív szervezeteknek, katasztrófavédelmiseknek, sőt akár iskoláknak is jut.
Majdnem rendben zajlott az informatikaérettségi
Az eredeti vizsgatételekből tettek emelt és középszintű érettségi vizsgát a diákok csütörtökön informatikából - nyilatkozta a fővárosi Bolyai János Gyakorló Műszaki Szakközépiskola és Kollégium szakközépiskola-igazgatója csütörtökön.
Az egyik védő szerint a mentő késlekedése okozta Simon halálát
Simon Tibor a mentők késlekedése miatt halt bele az őt ért bántalmazásba - mondta a sportember meggyilkolása miatt indult büntetőper másodfokú tárgyalásán csütörtökön a Fővárosi Ítélőtáblán az egyik védő. A mentők szóvivője szerint az ő mulasztásuk a három éves nyomozás alatt nem merült fel.
Kidobhatják régi könyveiket az érettségizők
A kétszintű érettségi bevezetésével és az újonnan megjelent felkészítő kiadványokkal aktualitásukat vesztették a hagyományos érettségire felkészítő, régóta használt kötetek. A régi könyvek a felkészülésre a legtöbb iskola szerint a továbbiakban nem alkalmasak, az újak pedig, bár beszerzésük nem kötelező, jelentős kiadásokat jelenthetnek a családoknak. Az iskolákban nagy a bizonytalanság, sokan keveslik, elkésettnek tartják az Oktatási Minisztérium tájékoztatását.
Kilenc hónapja keresnek új alkotmánybírákat
Április óta nem sikerült megegyezni az új alkotmánybírák személyéről, a négytagú jelölőbizottságnak. Jelenleg még csak két hiányzó alkotmánybíró van, ám december 23-tól a testület újabb tagja távozik. Ezzel működőképességének határára sodródik az alkotmánybíróság - írja a Népszabadság.
Újra bíróság előtt Simon Tibor megverői
Az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését indítványozta a Simon Tibor egykori válogatott focista megölése miatt nem jogerősen 12 év börtönbüntetésre ítélt elsőrendű vádlott ügyvédje kedden. A másodfokú tárgyalás várhatóan januárban folytatódik, miután a másodrendű vádlott a napokban megvált ügyvédjétől.
- címkék:
- János
- Simon Tibor
- ügyészség
- bíróság
- Címkefelhő »
Nincs pénz a napenergiára
Kedden több szakmai és civil szervezet tüntetett a Parlament előtt a megújuló energiaforrások nagyobb mértékű állami támogatásáért. Megújuló energiának nevezzük például a szélenergiát vagy a napenergiát. A tüntetők szerint a 2005-ös költségvetés alapján jövőre megszűnik a Nemzeti Energiatakarékossági Program, amin belül lehetett pályázni támogatásra megújuló energiaforrások felhasználásához. Tehát jelenleg egy társasház nem igényelhet támogatást, ha napelemet szeretne felszerelni, hogy ezzel helyettesítse a felhasznált villamos energia egy részét. Illetve egy kisebb üzem sem kaphat juttatást, ha egy szélturbina segítségével szeretnéé ...
Patkányirtásra is pályázhatnak a romatelepek
A felhalmozódó hulladék és a fertőzéseket is okozó patkányok jelentik a legsúlyosabb problémát a cigánytelepeken. A szemét eltávolítására és a rágcsálók irtására is pályázhatnak önkormányzatok és civil szervezetek. A felhívást kiíró minisztériumok külön megkeresik azokat a régiókat, amelyeket érint a probléma, de még nem pályáztak.
- címkék:
- János
- emlősök
- minisztériumok
- romatelep
- Címkefelhő »
Minél kisebb egy település, annál betegebbek a lakói
Minél kisebb egy település, annál betegebbek az ott élők - derül ki az Országos Alapellátási Intézet felméréséből. A falusiak kevesebb zöldséget és gyümölcsöt esznek, kevesebbet mozognak mint a városokban élők. Jellemző rájuk a dohányzás és a túltápláltság is. A kis településeken élők rossz egészségi állapotához jelentősen hozzájárul a csatornázás, a szennyvíztisztítás hiánya, az orvosi ellátás akadozása, szeméttelepek és az egészségtelen életmód.
ORTT: éjféltől lejár a testület mandátuma
Vasárnap éjfélkor jár le az Országos Rádió és Televízió Testület elnökének és négy tagjának megbízatása. Az elnök személyéről az államfő és a kormányfő mindezidáig nem jutott egyezségre, de az új tagok személye már ismert.
A Fidesz vizsgálatot kezdeményez az M5-ös ügyében
A Fidesz-frakció csütörtökön országgyűlési határozati javaslatot terjeszt be a parlamentnek, amelyben felkérik az Állami Számvevőszéket, folytasson vizsgálatot az M5-ös autópálya kisebbségi kivásárlásával kapcsolatban.
Bírók oktatják az újságírókat
A Fővárosi Bíróság elnöke is oktat majd újságírókat a Szegedi Tudományegyetem Budapesti Médiaintézetének óráin. A bíróság titkárságvezetője szerint erre azért van szükség, mert az újságírók jelentős része az igazságszolgálatás legalapvetőbb szabályaival sincs tisztában. Az FB jogi rovatok indítását is tervezi egyes újságokban.
Magánbiztosítókkal 4-500 milliárddal többet fizetnénk
Az SZDSZ újra elővette korábbi programját, és a több biztosítóra alapuló rendszer bevezetését szorgalmazza. A szakértők szerint ez a jelenleginél jóval nagyobb kiadással járna a lakosság részéről. Az egészségügyi minisztérium inkább a kiegészítő biztosítások megkötését és az előtakarékosságot szorgalmazná. Weltner János, a SOTE Sebészeti Klinika szakfőorvosa szerint azonban ez ma még egyáltalán nem jellemző, a betegeknek még mindig olcsóbb hálapénzt fizetni az orvosoknak.
Az Apáczai vezeti a középiskolák rangsorát
A budapesti Apáczai Csere János Gimnázium vezeti azt a rangsort, melyet a végzős középiskolások egyetemi felvételi dolgozatai alapján állították össze. A lista készítői az elmúlt öt év közös és egységes felvételi dolgozatait átlagolták.
- címkék:
- János
- Budapest
- egyetem
- oktatás
- Címkefelhő »
Változások a Medgyessy-kormányban
Kiss Elemér kancelláriaminiszter tavaly év eleji lemondásával változott először a Medgyessy-kormány összetétele. A Miniszterelnöki Hivatalon kívül változott a munkaügyi, a kulturális, a környzetevédelmi, az ifjúsági és az egészségügyi tárca vezetője is. Tavaly három új tárca nélküli minisztert is kinevezett a miniszterelnök.
Deutsch lemond fővárosi elnöki posztjáról
Az év elején lemond fővárosi Fidesz-elnöki posztjáról Deutsch Tamás - értesült a távirati iroda hétfőn a pártvezetéshez közel álló forrásból.
- címkék:
- Deutsch Tamás
- János
- POSZT
- pártvezetés
- Fidesz
- Címkefelhő »
Megszavazták a BKV-díjemelést
Januártól 140 forint lesz egy BKV-jegy, 5200 forint a dolgozói és 1850 forint a tanulói bérlet ára, a fővárosi közgyűlés az MSZP-SZDSZ- képviselők szavazataival csütörtökön elfogadta a BKV-tarifák januári 13, valamint a júliusi további 5 százalékos emelési javaslatát.
- címkék:
- János
- közgyűlés
- bérlet
- BKV-tarifa
- Címkefelhő »
Az SZDSZ az azbeszt ellen harcol
Legalább félszázezren lakhatnak olyan épületben, ahol az egészségre veszélyes azbesztet használtak fel egykor a szigetelésre: az eddigi felmérések szerint több mint 20 ezer lakást érinthet ez a probléma. Az azbeszt idővel elkezd porlani, amelynek belégzése komoly egészségkárosodást okozhat, ezért a szakemberek szerint mielőbb el kell tüntetni e káros anyagot. Az SZDSZ az azbeszt-mentesítésre azbeszt-alap felállítását javasolja.
Egy fillért se kapnak a méregdrága ételekre a lisztérzékenyek
A gluténmentes élelmiszerek támogatására és a betegség hatékonyabb szűrésére lenne szükség a lisztérzékenyek egyesülete szerint ahhoz, hogy a kezeletlen betegség ne okozzon olyan visszafordíthatatlan betegséget, mint például a csontritkulás. A lisztérzékenyek támogatását szeretné elérni Homa János fideszes képviselő, aki ez ügyben az egészségügyi miniszterhez fordult. A képviselő úgy tudja, hogy a betegség gyakorisága az utóbbi évtizedekben meredeken emelkedik.
- címkék:
- János
- Homa János
- betegség
- egészségügy
- liszt
- Címkefelhő »
Megrovás vár a terézvárosi alpolgármesterre
Az [origo] értesülései szerint befejezte munkáját az a fegyelmi bizottság, amely Fürst György terézvárosi szocialista alpolgármester szerepét vizsgálta egy sikkasztási ügy kapcsán. A testület nem hivatalos információink szerint több ponton elmarasztalta a kerületi vezetőt, és ezért azt javasolta a képviselő-testületnek, részesítse megrovásban Fürstöt.
Saját pénzüket követelik az adónyomozók
Három éve hiába várják készenléti díjukat az adónyomozók. Közel egymilliárd forintra lenne szükség, hogy a jogosan járó fizetéskiegészítésüket megkapják a Pénzügyminisztériumtól a rendőrséghez áthelyezett testület tagjai. A két intézmény nem tud megegyezni, hogy kinek kellene fizetnie, miközben a nyomozók munkaügyi perek sorozatát indították ellenük.
Magyar Bálint pénzt és pert nyert Áderral szemben
A Fidesz frakcióvezetője valótlant állított az oktatási miniszterről, így megsértette személyiségi jogait - állapította meg a Fővárosi Bíróság. Ezért az ellenzéki politikusnak elégtételt kell adnia a miniszternek, valamint 850 ezer forintos nem vagyoni kártérítést kell fizetnie. Áder azért követte el a jogsértést, mert "ingatlanpanamáról" beszélt a miniszterrel kapcsolatban.
Közlekedés - csütörtök
- címkék:
- János
- M3-as
- közlekedés
- tömegközlekedés
- Címkefelhő »
Nemzetközi elfogatóparancs a K&H-s bróker ellen
Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Kulcsár Attila ellen, mert a férfi nem jelent meg csütörtökre tervezett rendőrségi kihallgatásán. A K&H-ügy eddigi egyetlen gyanúsítottjának ügyvédje csak a férfi üzenetét adhatta át a rendőröknek, amelyben azt ígérte, egy későbbi időpontban elmegy a kihallgatásra.
Abbahagyták az eltűnt tigrispiton keresését
Abbahagyták annak a tigrispitonnak a keresését, amely a héten tűnt el Keszthelyen. A kétméteres indiai kígyót 24 órán át szakemberek bevonásával keresték, de nem sikerült megtalálni. Szakértők szerint a 20 hónapos kígyó, ha még él is, emberekre nem veszélyes, mivel csak 10 kilogramm súly alatti kisebb állatokat képes összeroppantani.
Választások: Kisbudmér képtelen dönteni
Vasárnap az ország több településén polgármester választásokat tartottak. A legnagyobb érintett közülük Csurgó volt, ahol a függetlenként induló, de a parlamenti ellenzék által támogatott jelölt győzött. Különleges helyzet alakult ki Kisbudméren: ahogy októberben, úgy most is ugyanannyi szavazatot kapott a két jelölt. Zsámbékon két szavazattal győzött a jobboldali jelölt a szocialistával szemben. A 137 lakosú Bokor polgármestere Dömsödi Gábor televíziós műsorvezető lett.
Simicskó lemondott tisztségeiről
Simicskó István szerdán lemondott a Fidesz-frakcióban viselt kabinetvezetői, valamint a honvédelmi bizottsági alelnöki posztjáról. Áder János frakcióvezető elfogadta a lemondást. Simicskó volt az egyetlen, aki nemmel szavazott kedden az EU-csatlakozási szerződés aláírásáról szóló határozatra.
Közlekedés - péntek
- címkék:
- János
- Budapest
- Szentendre
- közlekedés
- Címkefelhő »
Elég jogász jelentkezik majd nép ügyvédjének
A kormány szerdai ülésén elfogadta a nép ügyvédje törvény koncepcióját. A törvényjavaslatot a kormány még az idén be akarja nyújtani. Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnökhelyettese a kirendelt ügyvédekkel azonos díjazást tart reálisnak. Bánáti szerint elég ügyvéd fog jelentkezni a feladatra.
Vizsgálat indult Molnár Dániel halála ügyében
Arra kérte a Magyar Elektronikus Újságírók Szövetsége az Országos Mentőszolgálat vezetőit, vizsgálják ki a Molnár Dániel sportriporter halála előtti eseményeket. A szövetség vezetője szerint ugyanis a mentők megalázóan bántak a riporterrel, és egy lesifotós is a helyszínre érkezett a rohamkocsival egy időben. A mentősök már vizsgálják az esetet és eddig mindent rendben találtak.
Átrepülhetnek felettünk az Irakot támadó gépek
A kormány vasárnapi informális ülésén úgy döntött, használhatják a magyar légteret azok a repülőgépek, amelyek iraki bevetésre igyekeznek. Az erről szóló kérést szombaton intézte a magyar politikai vezetéshez az USA és Nagy-Britannia. Az ellenzék szerint azonban NATO- vagy uniós felhatalmazásra lenne szükség a légtér átengedéséhez.
Békéscsaba: nem a menekült-gyermekotthonra
Lakossági fórumon tiltakoztak kedden este a környéken élők, mert a békéscsabai önkormányzat hozzájárult ahhoz, hogy az Oltalom Karitatív Egyesület menekült gyermekeket befogadó otthonházat létesítsen egy négy évvel ezelőtt bezárt bölcsődét átalakításával.
- címkék:
- János
- Békéscsaba
- átalakítás
- Címkefelhő »
Aláírták a fővárosi koalíciós megállapodást
Aláírta kedden délután a koalíciós szerződést a fővárosi MSZP és SZDSZ. Ezzel hivatalosan is létrejött a fővárosi koalíció három szocialista és két szabad demokrata főpolgármester-helyettessel.
Alkotmánymódosítás: nincs közeledés
Több ponton is megmaradt a korábbi véleménykülönbség a kormánypártok és az ellenzék között az uniós csatlakozáshoz szükséges alkotmánymódosítással kapcsolatban az e témáról folytatott második egyeztetésen. A kormánypártok előrelépésről és a konszenzus kialakításának reményéről, az ellenzékiek pedig több ponton visszalépésről és számos függőben maradt kérdésről beszéltek a több órás egyeztetést követően.
A multikat, a kommunistákat és Orbánt hibáztatják Fehérváron
A székesfehérvári IBM dolgozói szomorúak, de többségük nem hibáztatja a cég magyarországi vezetését a gyár bezárása miatt. A gyár két pszichológust és több orvost is hívott, hogy aki nem tudja feldolgozni a hírt, azonnal segítséget kapjon. A városban az emberek dühösek, hibáztatják a multikat, az előző kormányt és a mostanit is.
- címkék:
- János
- Fehérvár
- gyár
- IBM
- Címkefelhő »
A választások nagy nyertesei
A 10 ezernél nagyobb lélekszámú településeken is előfordult, hogy csak egy jelölt indult a választásokon, így biztosan nyert. Így történt Dorogon is, ahol Tittmann János MSZP-s politikus 100 százalékos támogatottsággal futott be egyedüli indulóként győztesnek. Általában azonban több jelölt indult, mégis számos helyen tudott egy-egy jelölt elsöprő győzelmet aratni. Gyakran ez érdekes pártösszefogások eredményeképpen alakult így. Az alábbiakban a 70 százaléknál nagyobb támogatottságot elért jelöltek győzelmeit tekintjük át.
Parlamenti képviselők a polgármesteri székben
Az alábbiakban azoknak a polgármestereknek a nevét gyűjtöttük ki, akik egyben országgyűlési képviselők is. Korábban már többször felmerült, hogy országgyűlési képviselő ne lehessen polgármester is, ám eddig még mindig elvetették a javaslatot.
- címkék:
- János
- javaslat
- polgármesteri szék
- Címkefelhő »
EU-négypárti újra a jövő héten
Bárándy Péter igazságügyi miniszter jövő hét csütörtökre hívta össze az alkotmánymódosításról szóló újabb négypárti egyeztetést. A Fideszen kívül valamennyi párt már jelezte, hogy részt vesz a találkozón. A legnagyobb ellenzéki párt szerdán alakítja ki erről álláspontját.
Négy ember ellen emeltek vádat a Simon-ügyben
Elkészült a vádirat Simon Tibor edző meggyilkolásának ügyében. Társtettesként halált okozó testi sértéssel vádolják mind a négy vádlottat (köztük egy rendőrt és egy volt rendőrt). A tettesek 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatók.
- címkék:
- János
- Simon Tibor
- rendőr
- kékfény
- Simon-ügy
- Címkefelhő »
Mécs-bizottság: Sok hűhó, kevés eredmény
Hatalmas viharokat kavart a Mécs-bizottság működése és a politikusok múltjának vizsgálata. Olyanok nevei is szóba kerültek mint állambiztonsági szolgálatokkal együttműködők, akik vélhetően nem voltak azok, és sok érintett politikus maradhatott ki a körből, akikről azért nem találhattak együttműködésre utaló iratokat, mert azok korábban megsemmisültek.
Titkos tanúk a Medgyessy-Nemzet perben
Szakértői vélemények soráról számolt be a Magyar Nemzet a bíróságon abban a perben, amelyet Medgyessy Péter miniszterelnök indított ellene az ügynökmúltjáról közölt írások miatt. Az újság képviselője nem mutatta be a szakértő anyagot, a tanúk meghallgatásához pedig zárt tárgyalást kért. A kormányfő azt kifogásolja, hogy ügynöknek nevezték és besúgói munkával vádolták.
A történészek szerint ködösítenek ügynök-ügyben
A Rubicon című történelmi folyóirat szerkesztői szerint a politikusok nem értenek az ügynök-kérdéshez, sőt, érdekük a ködösítés. Szerintük csak alapos szakmai felkészültséggel lehet a témához nyúlni, de sok fontos irathoz a kutatók sem juthatnak hozzá.
Magas végkielégítések több minisztériumban
Noha több tárcánál még nem készült el a kormányváltással távozó munkatársak személyi kiadásainak összegzése, a Magyar Hírlap körkérdéséből kiderült: egyes minisztériumoknál igencsak gáláns kifizetések történtek.
Újra kell építeni az M3-as új szakaszát
Újra kell építeni az M3-as autópálya már elkészült töltését Polgárnál, egy 1100 méteres szakaszon - írja a Népszabadság. A kivitelező cég főmérnöke szerint a két tiszai árvíz miatt megváltozott a talaj teherbíró képessége, ezért van szükség az újraépítésre.