sikkasztási ügy

címke rss
Csúnyán felsült a Jobbik frakcióvezetője

Csúnyán felsült a Jobbik frakcióvezetője

Elutasította a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság azt a feljelentést, amelyben a Jobbik több bűncselekmény elkövetésével vádolta meg a pártból tavaly ősszel kilépett Szabó Balázst. A volt jobbikos jelezte, elégtételt vesz becsületének megsértése miatt, és várja a Jobbik bocsánatkérését.

Több millió forintos sikkasztással gyanúsítanak egy vadászt

Itthon2013.11.24, 12:25

Több millió forintos sikkasztással gyanúsítja a Szekszárdi Rendőrkapitányság a Bátaszéki Vadászegylet korábbi vadászmesterét, aki a nyomozóhatóság szerint több mint háromszáz vad elejtéséből származó bevétellel sajátjaként rendelkezett - közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense vasárnap az MTI-vel.

Nem nyomoztunk rendesen, bocs

Itthon2013.11.15, 10:03

Cs. szerint lopás, de legalábbis sikkasztás, ha az általa házépítéssel megbízott vállalkozó folyamatosan újabb részleteket kér, de közben nem csinál semmit. Feljelentést tett, de a nyomozó hatóságok szerint legfeljebb szerződésszegés történt, ami nem rájuk tartozik. Hiába kardoskodott, nem jutottak semmire, így ő maga vette a kezébe az ügyet. Bizonyítékokat gyűjtött, hamis tanúzást tárt fel, a bíróság pedig el is ítélte a vállalkozót. Cs. ezek után az ügyészeket és a nyomozókat is feljelentette, de visszautasították a kérését. Most Polt Pétertől vár magyarázatot a történtekre.

Megúszta a börtönt Győzike

Life.hu2012.11.22, 10:11

Kiderült, hogy valóban a nagymamától kapott 400 millió forintot Gáspár Győző. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal ezért megszüntette ellene az adóbevételt különösen nagy mértékben csökkentő adócsalás bűntette és más bűncselekmény ügyében folyó eljárást. A NAV ugyanis megtalálta Maris mama adóbevallásaiban ezt az összeget. Így a showman megúszta a börtönt.

Kommandósok fogtak el egy milliárdos sikkasztással gyanúsított ügyvédet Pécsen

Itthon2011.11.11, 11:47

A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai kommandós akcióban fogtak el egy ügyvédet Pécsen, miközben éppen pénzt vett át egy vendéglátóhelyen. Az ügyvéd tavaly sikkasztás miatt önmaga ellen tett feljelentést.

Ausztria kiadja Ivo Sanadert Horvátországnak

Nagyvilág2011.07.11, 16:43

Aláírta hétfőn Ivo Sanader volt horvát miniszterelnök kiadatási parancsát az osztrák igazságügy-miniszter. A hazájában korrupcióval vádolt volt kormányfő korábban tiltakozott az ellen, hogy Horvátországban bíróság elé állítsák, majd váratlanul kérvényezte saját kiadatását.

Szeretőjére költött kampánypénz miatt vádolhatják meg a volt amerikai elnökjelöltet

Nagyvilág2011.05.26, 08:30

Hűtlen kezelés miatt vádat emelhetnek az Egyesült Államokban John Edwards volt szenátor ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy elsikkasztott egymillió dollárnyi kampánypénzt, hogy leplezze viszonyát stábjának egyik tagjával. A 2008-as elnökválasztás egyik jelöltje ellen zajló vizsgálat a végéhez közeledik, de egyelőre nem tudni, hogy vádalkuval vagy vádemeléssel zárul-e.

Önkormányzati pénz elsikkasztásával vádolnak egy köztisztviselőt

Itthon2011.02.03, 10:54

A szarvasi ügyészség azzal vádolja a Békés megyei Örménykút volt gazdasági igazgatóját, hogy hét éven át 37 millió forintot sikkasztott el az önkormányzattól úgy, hogy a saját számlájára utalta át a hivatal pénzét. Az ügyben vádlott a falusi körjegyző is.

Eltemették a csepeli kettős gyilkosság áldozatait

Itthon2009.01.30, 16:00

Mintegy kétszázan vettek végső búcsút pénteken a csepeli kettős gyilkosság áldozataitól. Takács Józsefet és Papp Lászlót január 7-én este gyilkolták meg, a két gyanúsított előzetes letartóztatásban van. A gyanú szerint egy sikkasztási ügy áll a bűncselekmény háttérében, de a nyomozás még folyamatban van.

Előző
  • 1
  • 2
Következő