Iroda
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Hihetetlen: ennyi csúnya szó hagyja el a szánkat hetente az irodában
A brit 4com kutatása szerint egy irodista száját átlagosan heti 55 esetben hagyja el trágár kifejezés.
- címkék:
- Iroda
- munka
- káromkodás
- trágár szavak
- Címkefelhõ »
Irodát létesít Budapesten az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség
Megállapodást írt alá Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Patrick Ky, az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) ügyvezetõ igazgatója Budapesten, mely szerint kapcsolattartó irodát nyit Magyarországon a szervezet. Mûködését 2020 januárjában kezdi meg.
Budapesten lesz az ENSZ terrorizmus elleni regionális irodája
Budapesten lesz az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) terrorizmus elleni hivatalának regionális programtámogató irodája - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a fõvárosban.
Lemondatták a részvényesek a WeWork vezetõjét
A részvényesek lemondatták Adam Neumannt, a cég alapítóját és vezérigazgatóját, mivel a cég tõzsdére akar menni, ám az alapító, valamint a vállalat körüli sorozatos botrányok miatt ezt halasztani kellett – összegzi a Business Insider.
- címkék:
- ingatlanpiac
- Iroda
- irodamegosztó
- WeWork
- Címkefelhõ »
Tûz volt egy szõdi irodában
Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy körülbelül húsz négyzetméteres iroda Szõdön, a Dózsa György úton - írja a katasztrofavedelem.hu.
- címkék:
- Szõd
- Iroda
- tûz
- Címkefelhõ »
Csúsztatja tõzsdei debütálását a WeWork
A CNBC szerint a 2010-ben alapított közösségi irodamegosztásra szakosodott vállalkozás a kezdeti nyilvános ajánlattételt övezõ botrányok miatt elhalasztja a tõzsdére lépést, egyelõre beláthatatlan idõre.
A leghatékonyabb stresszgyilkos az irodai kutya vagy macska
Manapság már egyáltalán nem számít furcsa ötletnek, ha a kedvtelésbõl tartott háziállatunkat magunkkal visszük az irodába. Marie-José Enders, az Open University kutatója az állatok és az emberek kapcsolatát tanulmányozta és rámutatott, hogy a munkahelyünkön jelen lévõ kiskedvencek hozzájárulhatnak a kortizol szint csökkentéséhez, így talán kevésbé stresszesen élünk meg egy-egy fokozott idegeskedéssel járó munkanapot.
Tekintélyt parancsoló és letisztult irodaépületek Norvégiában – Fotók
A modern irodaházakról az üveg és a fém váltakozó arányú használata juthat eszünkbe, no meg a már-már személytelenül letisztult vonalvezetés. A gyakran valóban égbe törõ épületekrõl most egészen biztosan meg fog változni a véleményed!
- címkék:
- Norvégia
- Iroda
- építészet
- épület
- fotósorozat
- fotós
- Címkefelhõ »
Tekintélyt parancsoló és letisztult irodaépületek Norvégiában – Fotók
- címkék:
- Norvégia
- Iroda
- építészet
- épület
- fotósorozat
- fotós
- Címkefelhõ »
Óriásberuházást hajt végre nálunk a világ legnagyobb irodabútor-gyártója
A német Bock csoport magyarországi vállalata, a Bock Hungária Kft. 3,8 milliárd forintból bõvíti gyártókapacitását Ajkán és Noszlopon, 60 új munkahelyet hozva létre a fejlesztéssel a Veszprém megyei településeken.
5-bõl 1 irodai bögrén ürülék is található, de ez elkerülhetõ
Felmérések szerint az emberek negyede nem mos kezet mosdóhasználat után, így 5 irodai bögrébõl 1-en találhatók székletnyomok. A szakértõ szerint elkerülhetjük a fertõzött területeket, ha csak a sajátunkat használjuk.
Elégedetlenség: meddig normális, és honnantól káros?
Nem volt az olyan rossz iroda. Jobban járt, mint a többiek, akiknek csak munkaállomásuk volt. Közös légtérben, egymás szájában ülve dolgoztak. Mindent láttak, hallottak, amit a másik csinált, sõt, egy idõ után a gondolataikat is olvasták.
Itt az új trend, az iroda, ami olyan mint egy lószállító
Nem mindennapi újdonságot mutatott be egy cég azoknak a vállalkozóknak, akik fizikailag kötött helyen végeznek irodai munkát, de mindig is arról ábrándoztak, hogy digitális nomádként, egy szál laptoppal a hónuk alatt, a világ szebbnél szebb tájait járva dolgozhassanak.
Mutatjuk az év legjobb hazai irodáit!
Munkahelyi ebéd: a házi koszt a nyerõ, de sok a saláta és a pizza is
Az irodai dolgozók többsége a munkahelyén fogyasztja el ebédjét, amit jellemzõen otthonról visz magával. Különösen igaz mindez a 18 és 30 év közöttiekre, hiszen ennek a korcsoportnak a háromnegyede fogyasztja délben a magával hozott ételeket – ez derül ki a felnõtt magyar internetezõk munkahelyi étkezési szokásairól szóló - a Profession.hu és a Wolt Magyarország közös - reprezentatív felmérésbõl.
- címkék:
- Iroda
- munka
- saláta
- tészta
- pizza
- ebédszünet
- Címkefelhõ »
Gigantikus felhõkarcoló épülhet Londonban, irodák nélkül
Új felhõkarcoló épülhet Londonban, amely a város szívének legmagasabb épülete lehet, ha a projekt megkapja az építési engedélyt, írja a BBC.
- címkék:
- London
- City
- Iroda
- felhõkarcoló
- gazdaság
- épület
- Címkefelhõ »
Világszerte hódítanak a többgenerációs munkahelyek
A Randstad Workmonitor második negyedéves jelentése alapján nehézséget elsõsorban a korosztályok közötti kommunikáció okoz, a magyar munkavállalók ugyanakkor könnyebben megtalálják a közös hangot. Felettesünk életkorával kapcsolatban egyébként rugalmasak vagyunk, csakúgy, mint az online térbe átnyúló munkahelyi kapcsolatokkal.
- címkék:
- Iroda
- munka
- alkalmazott
- dolgozó
- generáció
- Címkefelhõ »
Ilyen 20 év után visszaállni a munkába!
Nyilván vagyunk jó néhányan, akik valamilyen okból hosszú ideig arra kényszerültek, hogy otthonuk négy fala közt, viszonylagos elszigeteltségben töltsünk akár tíz-tizenöt évet. Lehet, hogy fõállású anyaként, lehet, hogy távmunka miatt, vagy éppen háztartásbeli feleségként.
Szállodát nyit az IKEA
A híres építész, Marcel Breuer által tervezett New Haven-i irodaház már több mint egy évtizede üresen áll, azonban ez nem sokáig marad így, hiszen az IKEA szállodát szeretne csinálni az elhagyatott épületbõl.
- címkék:
- Iroda
- szálloda
- épület
- Ikea
- Címkefelhõ »
Így dobd fel az irodai asztalodat – Ezekre minden nõnek szüksége van a munkahelyén
Az irodai asztalod milyensége erõs hatással bír a munkamorálodra. A steril közeget csak igen kevesen viselik jól, így érdemes némiképp feldobnod a saját asztalodat, hiszen napjaid egyharmadát a munkahelyeden töltöd. Mutatjuk a legmenõbb nõcis irodai kiegészítõket.
Eldõlt a régi vita, kiderült mennyi az ideális hõmérséklet az irodákban
A többség már találkozott a munkahelyi hõmérséklet problémájával. Egyeseket ez hidegen hagy, míg mások frászt kapnak a legnagyobb hidegben is rövidnadrágban érkezõ vagy a kánikulában is kötött pulcsiban üldögélõ kollégák látványától is. Ez az érzés csak fokozódik, ha õk még panaszkodnak is a hõmérséklet miatt. Ilyenkor általában elõkerül az aduász, hogy felöltözni fel lehet, levetkõzni viszont nem, de vajon meghatározható-e pontosan egy iroda ideális hõmérséklete, és ha igen, akkor mennyi az?
- címkék:
- munkahely
- Iroda
- vita
- hõmérséklet
- Címkefelhõ »
Ebben a városban a legdrágább az irodabérlés
A hétmillió lakosú Hongkong korlátozott nagyságú területtel rendelkezik, és ez tette a várost a legdrágább ingatlanpiaci hellyé. Ráadásul most számos kínai cég is irodát keres a különleges közigazgatású városállamban.
- címkék:
- Hongkong
- irodabérlés
- ingatlanpiac
- Iroda
- Címkefelhõ »
Bajban vannak a kis területigényû bérlõk
A már megkötött elõbérleti szerzõdések csupán 2,5 százaléka érint ezer négyzetméter alatti területet, de kiutat jelenthetnek a már meglévõ irodaházak, ahol több mint 40 ezer négyzetméter várja az ezer négyzetméter alatti bérlõket.
- címkék:
- irodaház
- Iroda
- bérlõ
- Címkefelhõ »
Ezekre kell odafigyelni a PC elõtti munka közben
Fontos a megfelelõ testtartás, és az ezt támogatni képes irodai bútor.
- címkék:
- Iroda
- testtartás
- Címkefelhõ »
Miért lopunk apróságokat az irodából?
A Papermate közelmúltban végzett névtelen felmérése alapján az irodai dolgozók száz százaléka elismerte, hogy lopott már tollat munkahelyérõl. További felmérések is errõl számoltak be: az alkalmazottak több mint háromnegyede elismerte, hogy vitt már haza irodaszert az elmúlt egy évben.
- címkék:
- lopás
- munkahely
- Iroda
- Címkefelhõ »
A jó munkatársak, fõnök és környezet aranyat ér – Ilyen egy szuper munkahely
A jó munkahely sokféle lehet, attól függõen, hogy milyen a személyiséged, valamint milyen a munkaköröd. Csend és béke, vagy épp pezsgõ, kreatív környezet kell-e ahhoz, hogy a legjobb tudásod szerint elvégezd a feladatodat. Vannak azonban egyetemes jó munkahelyjellemzõk, ezeket vesszük most sorra.
Mindentõl messze dolgozni szuper!
Valamilyen oknál fogva mindenki ódzkodik attól, hogy a városon kívül, netán peremkerületben dolgozzon. Én nem is értem, miért... Pedig vannak ám ennek elõnyei is - feltéve, hogy egy antiszociális mizantróp vagy.
Így tedd hangulatosabbá az irodád
A munkahelyeden töltöd a heted közel ¼-t, ami rengeteg idõ. Természetesen nem kell, hogy túl otthonosan berendezkedj, de érdemes olyanná varázsolnod, amiben abszolút kellemesen érzed magad.
Hazahozták a magyar aranytartalékot, elõre dolgozott a NAV
A héten kiderült, hogy milyen õrült összeesküvés-elméletet gyártottak az internetezõk az egyik népszerû matracáruházzal kapcsolatban, valamint az is, hogy a nyitott légterû irodák miért nem megfelelõek a munkához. Magyarország hazahozta az aranytartalékait, Varga Mihály pedig bejelentette, hogy az adóhivatal két héttel a határidõ elõtt elkészült az szja-bevallási tervezetek kitöltésével.
Ötven új munkahelyet teremt az Aldi
Önálló cégbe szervezi és Pécsen új irodával bõvíti a Magyarországon elhelyezett informatikai támogatási központját az Aldi. A cég közleménye szerint az új szolgáltató központ ötven új munkahelyet fog teremteni.
- címkék:
- Pécs
- Iroda
- munkahely-teremtés
- Aldi
- Címkefelhõ »
Kiderült, hogy a nyitott terû iroda pocsék az alkalmazottak számára
Évekkel ezelõtt Chris Nagele olyan döntést hozott, amit elõtte már sokan. Az alkalmazottai addig otthonról dolgoztak, de úgy gondolta, hogy sokkal jobb lenne számukra és a vállalatnak is, ha közös irodába költöznének. Gyorsan kiderült, hogy ez óriási hiba volt, az alkalmazottak és õ is boldogtalanok voltak, a teljesítményük pedig romlott. De mi állhat ennek a hátterében?
- címkék:
- Iroda
- munka
- gazdaság
- open office
- Címkefelhõ »
Óriási nagyságú irodaterületek épülnek jövõre
2017-ben fõként lengyelországi fejlesztésekkel ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját a TriGranit, Közép-Európa egyik jelentõs ingatlanplatformja, miközben számos régiós projekt elõkészítésére, valamint széleskörû bérbeadási tevékenységére is fókuszált - írja a vállalat közleményében. A cég közép-európai, vezetõ irodafejlesztési projektjei meghaladják a 140 ezer négyzetmétert a ténylegesen bérlõ által használt terület (GLA) tekintetében. Ebbõl 80 ezer négyzetméter iroda kivitelezése már 2018-ban elkezdõdik.
- címkék:
- Krakkó
- irodaház
- Iroda
- TriGránit
- soltut2017
- Címkefelhõ »
A közösségi vélemény is számít a díjnyertes irodák versenyében
Rekordszámú nevezés gyûlt össze az idei Év Irodája Versenyen, ami már nyolcadik éve mutatja be az irodapiac és munkahelyi környezet legfrissebb trendjeit - írja közleményében az ingatlan.com. A közösség véleménye is komoly hangsúlyt kap a díjnyertes irodák és fejlesztések kiválasztásában.
- címkék:
- Iroda
- díj
- verseny
- soltut2017
- Címkefelhõ »
Ezekben a városokban vannak a világ legdrágább irodái
A világon egyre drágábbak az irodák, globálisan 1,5 százalékkal kerül többe egy munkaállomás idén, mint egy évvel korábban. 2013 óta a legdrágább irodai város London volt, azonban most az élrõl letaszította Hongkong.
- címkék:
- London
- Hongkong
- Iroda
- Címkefelhõ »
Öreg irodát is megéri felújítani Bel-Budán
Nincs egyszerû dolga annak a cégnek, amely Bel-Budán szeretne irodát bérelni, itt ugyanis jelenleg csupán egy irodaház épül és a negyed irodáinak kevesebb, mint öt százaléka áll csak üresen. Mindezek miatt felértékelõdik a már meglévõ épületek felújítása és modernizálása. – összegzi a CA Immo ingatlanbefektetõ.
- címkék:
- fejlesztés
- irodaház
- Iroda
- ingatlancpiac
- Címkefelhõ »
Lehet, hogy Róna Péternek köze van a Momentum titkolt irodájához
Nyugalmat biztosít az irodai dolgozósátor
Elfér egy kisebb asztal és egy irodai forgószék a furcsa találmányban.
- címkék:
- Iroda
- sátor
- Címkefelhõ »
Ki dolgozik az év irodájában?
A munkavállalók számára fontos a munkahely megközelíthetõsége, a közösségi terek és programok, valamint az egészséges környezet - derül ki az iroda.hu kutatásából. Magyarország nincs lemaradva a nemzetközi irodatrendekben, és a vállalkozások igényes munkahelyek kialakításával tudják vonzóvá tenni magukat a munkavállalókért folytatott harcban. Az idei Év Irodája Versenyre november 30-ig lehet nevezni.
- címkék:
- munkahely
- Iroda
- munkavállaló
- Címkefelhõ »
Már nem szexi a multitasking
Hosszú éveken át a multitasking volt a legmenõbb dolog, amit ember csinálhatott. Ma már ez nem számít túl innovatívnak, egyre inkább a flow és a mindfulness válik menõvé, sorra indulnak a tréningek, a filozófiagyártás. De mirõl is van szó?
- címkék:
- munkahely
- Iroda
- környezet
- Címkefelhõ »
Rétvári Bence: milliárdok jutnak egészségfejlesztési irodák építésére
A következõ hónapokban több milliárd forintot fordítanak majd az egészségfejlesztési irodák létrehozására - mondta az Emberi Erõforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, Rétvári Bence.
Mit viseljek az irodában, ha kitört a kánikula?
Már hajnalban 20 fokot mutat az idõjárás app a telefonon, a lakásból kilépve viszont azt tapasztalod, hogy ez a te biológiai hõmérõdön kb. 2000 foknak felel meg. Mire elsétálsz a kocsihoz/kisétálsz a megállóba, már talpig leizzadtál, és alig várod, hogy elérje kishazánkat az a bizonyos front.
- címkék:
- Iroda
- meleg
- kánikula
- öltözék
- mit viseljünk
- Címkefelhõ »
Lassan kiürülnek a londoni irodaházak
Bajba kerülnek az irodaházak tulajdonosai London belsõ részein, ahogy egyre több vállalat keresett magának új helyet az elmúlt 12 hónapban. Ráadásul igen nehéz új bérlõket találni a helyükre.
- címkék:
- London
- ingatlan
- Iroda
- Brexit
- Címkefelhõ »
Dömsödi Gábort támadják a felújított irodája miatt
Dömsödi Gábor visszavonult a tévézéstõl, jelenleg Pásztó polgármestereként tevékenykedik. Ellenlábasai azzal vádolják, hogy felesleges felújításra pazarolja a pénzt, szerintük fényûzõ irodát csináltatott magának.
- címkék:
- Dömsödi Gábor
- Iroda
- felújítás
- Címkefelhõ »
Egeret és billentyûzetet ad az Intel automatája
Ugyan a kisértékû kütyüket kiadó automatáját még 2013-ban installálta az egyik kutatással és fejlesztéssel foglalkozó kaliforniai irodájában az Intel, azonban komoly nyilvánosságot csak most, egy reddites bejegyzés (via The Verge) hatására kapott az eszköz.
- címkék:
- Iroda
- automata
- Intel
- Címkefelhõ »
Korszerûtlen irodákban dolgoznak a budapesti cégek
Elöregedett a budapesti irodaházak többsége, mivel az épületek nagy része még a válság elõtti években készült el - tájékoztat a keddi Világgazdaság.
- címkék:
- Iroda
- Címkefelhõ »
Fordulat: káros a nyitott iroda
Elsõ pillanatban a nyitott irodák menõnek tûnnek, hiszen a hatalmas pezsgésben pörög a kommunikáció, gördülékeny az együttmûködés és az innováció, minden monitor elõtt fejhallgatós figurák ülnek. Egy másik pillanatban azonban a nyitott iroda a leghangosabb, legbosszantóbb, legzavaróbb és legkevésbé hatékony környezet, ami csak létezhet.
- címkék:
- munkahely
- Iroda
- környezet
- Címkefelhõ »
Csak pozitívan - Így õrizd meg jó hangulatodat a munkahelyeden
Egyáltalán nem mindegy, milyen hangulat fogad a munkahelyeden. Ez ugyanis alapvetõen meghatározza a munkakedvedet, a kreativitásodat, így a teljesítményedet is. Mutatjuk, hogyan tehetsz te magad azért, hogy munka közben is meg tudd õrizni jó hangulatodat.
Irodákká alakulnak át a legendás brit telefonfülkék
Mini irodákká alakítják át az okostelefonok korában immár idejétmúltnak számító, legendás piros telefonfülkéket Nagy-Britanniában. Havi 25 centért wifit, és komplett munkaállomást vehetnek igénybe a felhasználók.
- címkék:
- Nagy-Briannia
- Iroda
- telefon
- tea
- fülke
- Címkefelhõ »
Az IT-szektor letarolta Budapestet
A gazdasági világválság elõtt a pénzügyi szektor uralta a budapesti irodapiacot, a bankok bérelték a legtöbb új irodát, számukra épültek új, impozáns székházak, írja közleményében a CBRE. A tanácsadó cég szerint mára a helyzet megváltozott: Budapesten a legnagyobb szereplõk, az infokommunikációs szektor vezetõ vállalatai építenek új székházakat, a világpiacon is jelentõs magyar cégek pedig egyre nagyobb irodába költöznek.