II. világháború
címke rss- kapcsolódó címkék:
- bomba
- történelem
- abszurd történelem
- Németország
- Japán
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Rosszul lehúzott vécé küldte hullámsírba a német tengeralattjárót
A második világháború talán legfélelmetesebb hadigépezetei a németek tengeralattjárói voltak, amikkel váratlanul, halálos precizitással tudták elsüllyeszteni a szövetségesek hajóit. Ezek a járművek valódi csúcstechnikával voltak ellátva, nem minden forradalminak gondolt fejlesztés bizonyult ugyanakkor sikeresnek. A mérnökök közül valószínűleg senki sem számított arra, hogy a fedélzet akkoriban modernnek számító vécéje lesz az egyik legfélelmetesebb búvárhajó végzete.
80 éve tört ki a II. vililágháború: íme 5 ingyenes háborús játék mobilra
A mostanra szürreálisan hatalmassá duzzadt mobilos játékkínálatban természetesen megtalálhatóak a II. világháborút feldolgozó, ebben a történelmi környezetben játszódó programok is. Ahogy az már lenni szokott, ezen appok legtöbbje katasztrofális fércmű, de azért szerencsére akad néhány remek stuff is a netszemét között. Ezekből válogattunk ki ötöt, így emlékezve az emberiség történelmének egyik sorsfordító időszakára. A játékok szomorú aktualitását az adja, hogy 80 éve tört ki a II. világháború.
- címkék:
- játék
- II. világháború
- mobil
- ingyen
- Címkefelhő »
A lengyel háborús menekülteket segítő magyarokról emlékezett meg a lengyel parlament
Határozatban emlékezett meg a lengyel menekülteket segítő magyarokról a lengyel parlament alsóháza pénteken, a második világháború kitörésének 80. évfordulója alkalmából. Kiemelték, hogy 1939 szeptemberétől több mint százezer lengyel menekült talált menedékre Magyarországon.
Elárulta a hajókatasztrófát túlélő férfi, hogyan élte meg, hogy társait felfalták a cápák
Megszólalt a férfi, aki egy hajókatasztrófa után maradt életben a II. világháború idején. Több száz társát cápák falták fel.
Második világháborús robbanótestek kerültek elő Budapest belvárosában
Második világháborús robbanótestek kerültek elő Budapest belvárosában, az Erzsébet téren – tájékoztatta a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje szerda délelőtt az MTI-t.
Először hozzáférhető a Molotov-Ribbentrop-paktum szovjet példánya
Nyilvánosan hozzáférhetővé tette a Molotov-Ribbentrop-paktumnak és titkos záradékának eredeti szovjet változatát teljes egészében a Történelmi Emlékezet nevű orosz alapítvány.
Soha nem látott fotók Hitler bizalmasának, Joachim von Ribbentropnak a fiától
Gyerekkori fotókat osztott meg a nagyvilággal a II. világháború idejéből Hitler bizalmasának, Joachim von Ribbentropnak a fia.
Soha nem látott fotók a normandiai partraszállásról
A normandiai partraszállás közelgő 75. évfordulója alkalmából hoztak nyilvánosságra néhány soha nem látott fotót.
Soha nem látott fotók a normandiai partraszállásról
Megtalálták a nőt, aki 75 évvel ezelőtt Raoul Wallenberg házában született
Kanadában megtalálták azt a nőt, aki 75 évvel ezelőtt Raoul Wallenberg házában látta meg a napvilágot, amikor a család bujkálni kényszerült a II. világháború idején.
Meghalt Raoul Wallenberg húga
Meghalt Nina Lagergren, Raoul Wallenberg II. világháborús svéd diplomata húga – jelentette be hétfőn az általa létrehozott Wallenberg Akadémia alapítvány.
250 kilós bombát találtak a Bozsik Stadionban
A Budapest Honvéd a hivatalos honlapján tudatta, hogy II. világháborús robbanószerkezetet találtak a Bozsik Stadionban.
Mindkét óriásbombát hatástalanították Budafokon
Legutóbb a 80-as években volt olyan nehéz dolga a tűzszerészeknek, mint most, amikor két, egyenként egytonnás, II. világháborús amerikai bombát kellett hatástalanítaniuk. Mindkettőt a Duna budafoki szakaszán találtak meg, az egyik elég közel volt a parthoz, ez jelentette a nagyobb veszélyt. 3.000 embernek kellett elhagynia az otthonát arra az időre, amíg a bombákat kiemelték és hatástalanították. Közben órákig a buszok és a vonatok sem jártak.
5400 méter mélyen találták meg az eltűnt repülőgép-hordozót
Egy második világháborús amerikai repülőgép-hordozó hullámsírját fedezték fel idén januárban egy dél-csendes-óceáni expedíció keretében, amelyet a Microsoft cég néhai társalapítója, az októberben elhunyt Paul Allen Vulcan nevű cége finanszírozott.
A zsidókat belülről is megbélyegezték a sárga csillaggal
Felvillantott emlékképek, rövid történetek mutatnak be példákat Robert O. Fisch könyvében arról, hogy embertelen körülmények között is lehetséges embernek maradni. A magyarországi oktatási intézményekben is terjeszteni kívánt kötet a Sárga csillag fénye címet viseli. Legfontosabb tanulságairól hétfőn délután tartottak műhelybeszélgetést a Károli Gáspár Református Egyetemen.
Fegyver arzenált találtak a rendőrök egy kaposvári és egy bárdudvarnoki házban
Több száz illegálisan tartott második világháborús robbanószert, fegyvert, fegyveralkatrészt, és lőszert találtak a rendőrök Kaposváron és Bárdudvarnokon néhány napja. Két ember ellen indult eljárás.
- címkék:
- II. világháború
- fegyver
- Címkefelhő »
A világháborús bombák átmenetileg felmelegítették az atmoszférát
A második világháborúban a szövetségesek által ledobott bombák olyan erejűek voltak, hogy átmenetileg a Föld légkörének felső rétegét is felmelegítették - írja egy új kutatás nyomán a BBC News.
Újabb II. világháborús ronccsal gyarapszik a szolnoki RepTár
A Dunából került elő nemrég, a szokatlanul alacsony vízállás mellett.
Újraszentelték a II. világháborúban meghalt katonák síremlékét Csólyospáloson
A Magyarországon meghalt katonák emlékét mindenkor tiszteletben tartjuk, azokét is, akik egykor ellenünk harcoltak. Ezt mondta Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a Bács-Kiskun megyei Csólyospáloson, ahol újraszentelték a II. világháborúban ott életüket vesztett magyar és szovjet katonák felújított síremlékét a helyi köztemetőben.
- címkék:
- II. világháború
- síremlék
- katona
- Címkefelhő »
Meglepő dologra bukkant egy férfi kútja tisztítása közben
Egy második világháborús tüzérségi fegyver akadt a kezébe annak a férfinak, aki az udvarában lévő kutat tisztította ki az ukrajnai Királyházán.
A nagaszaki atomtámadásra emlékeztek Japánban
A nagaszaki atomtámadás áldozataira emlékeztek Japánban csütörtökön.
Azt hiszi, a mai bomba kiemelésével megszűnik a veszély? Téved!
A II világháború alatt rengeteg légitámadás érte Magyarországot. A történészek szerint csak Budapestet harminchét. De voltak bombatámadások Győrben, Szombathelyen, Szolnokon, Debrecenben és Szegeden is. Csak az amerikai hadsereg repülői több mint 25.000 tonna bombát dobtak le magyarországi célokra. Magyarországot először 1942. szeptember 4-én érte bombatámadás. Sok bomba pedig most a föl mélyén lapul.
- címkék:
- robbanás
- II. világháború
- bombázás
- Címkefelhő »
Himmler lánya a nyugat-német hírszerzésének dolgozott
Heinrich Himmler náci SS-vezér lánya a háború után egy ideig a nyugat-német hírszerzésnek (BND) dolgozott titkárnőként - jelentette pénteken a Bild című német tömeglap Bodo Hechelhammer történészre hivatkozva.
A fél Magyarország elveszett, magukért sem kár
Egy dunai stégen laktak Nemes Katalinék, 1944-ben leszakították a stéget a két fehér faépülettel együtt – amelyben a lakásuk volt –, és Bécsig vonszolták a többi magyar kikötővel. Onnan orosz katonák hajtották őket haza gyalog – többen meg is haltak egy fertőzésben, amelyet akkoriban csak „ukránkának” neveztek. Nemes Katalin ekkor 14 éves volt – az ő nagymamája is ebben a fertőzésben halt meg. 1956-ban pedig műtősnőként a Róbert Károly Kórházban dolgozott az akkor huszonéves Katalin. Tíz napig éjjel-nappal bent voltak, és folyamatosan műtötték a sérülteket. Többször jöttek a „Kádár-katonák”, és el akarták vinni az ellenállókat, de őők ...
A világörökség része lehet a normandiai partraszállás helyszíne
A UNESCO világörökségi listájára jelöli a normandiai partraszállás helyszíneit Franciaország – erősítette meg szerdán az ENSZ kulturális szervezetének szóvivője.
Egy német apa petíciót indított a náci katonás játékfigurák miatt
Egy német apa petíciót nyújtott be, hogy az Amazon ne áruljon többé náci katonákat ábrázoló játékfigurákat – írja a BBC.
- címkék:
- nácizmus
- játék
- II. világháború
- Lego
- Címkefelhő »
Megtalálták a 72 éve elsüllyedt halálhajót, a USS Indianapolist
Hetvenkét évvel eltűnése után megtalálták a második világháború végén elsüllyedt USS Indianapolis amerikai hadihajó roncsait a Fülöp-szigetek közelében, a Csendes-óceán mélyén - számolt be róla vasárnap a BBC News.
Második világháborúban elesett katonák maradványai kerültek elő Nyíregyházán
A múlt héten megkezdett exhumálással 14 német és 15 szovjet katona földi maradványai kerültek elő a nyíregyházi Északi temetőben hétfő estig - írta a Honvédelmi Minisztérium (HM) Hadtörténeti Intézet és Múzeum keddi közleményében.
Előkerült az első videó a világháborús szexrabszolgákról
Előkerült az első videós bizonyíték arról, hogy a második világháborúban a japán katonák szexrabszolgának tartották a megszállt területeken élő nőket.
Német városok, amelyek megúszták a bombázásokat
A II. világháború során a legtöbb német város történelmi központját porig rombolták a szövetségesek. Néhányan azonban teljesen vagy kisebb károkkal megúszták a bombázásokat, közülük mutatunk most tizenötöt az Atlas of Wonders összeállítása alapján.
A Patriots főedzője alámerül a második világháborúba
Bill Belichick, a friss Super Bowl-győztes New England Patriots immár legendás főedzője narrátorként adja a hangját egy, a II. világháború talán legfontosabb napjáról szóló dokumentumfilmhez.
Elhunyt Az elit alakulat veteránja
Elhunyt 95 évesen Edward Tipper második világháborús amerikai ejtőernyős katona, akit Az elit alakulat című háborús tévésorozat is megörökített.
Bomba miatt evakuálnak 72 ezer embert Szalonikiban
Mintegy 72 000 embert költöztetnek ki otthonából ideiglenesen a hatóságok vasárnap a Görögország második legnagyobb városának számító Szalonikiben egy második világháborús bomba hatástalanítása és eltávolítása végett.
A bűvész, aki eltüntette Alexandriát a nácik elől
Számos bűvész van, aki nemcsak a színpadon ejtette ámulatba a nézőket, hanem a világtörténelem alakulásában is komoly szerepet játszott. A bűvészek segítettek már a történelem során hadseregeket, kémszervezeteket és rendőrséget is. Kelle Botond, az Illúzió Mesterei bűvészshow kreatív producere segítségével összegyűjtöttük a leghíresebb eseteket.
Japán miniszterelnöke részvétét fejezte ki Pearl Harbor miatt
Abe Sinzó japán miniszterelnök és Barack Obama amerikai elnök közösen emlékeztek Pearl Harbor áldozataira a helyszínen, egy elsüllyesztett hadihajó emlékhelyén. A két ország vezetői együtt még nem tettek hasonló gesztust.
Háborúban Brad Pitt csókja is forróbb
A Szövetségesek olyan, mintha egy negyvenes évekbeli Hitchcock-filmet néznénk, ez pedig nem kevés. Brad Pitt klasszikus hollywoodi filmsztárokat idézően forgolódik dohányfüstös báltermekben, és akár még sírni is lehet.
Így pusztult el a magyarok büszkesége
Áprily Zoltán tízperces animációs filmje, az Ungvár két napig látható. Az izgalmas, többféle filmtípust vegyítő kisfilm a magyar haditengerészet legkomolyabb tragédiájáról szól.
Második világháborús bombára bukkantak Budapesten
Újabb háborús bombát találtak, a főváros forgalmának egy-egy részén lezárásokra számíthatunk.
- címkék:
- bomba
- II. világháború
- forgalom
- aktuális
- Címkefelhő »
Aki soha nem fogadott el díjat
Székely János A nyugati hadtest című könyvét sokat emlegetik, de alig olvassák. Ami azért is bántó, mivel irodalmunk kimondottan szegény a II. világháborúról szóló regényekben. És ami van, az is többnyire silány vagy hazug.
Keresztülfutott az Egyesült Államokon egy 93 éves veterán
Csaknem három évig tartott, de szombaton elérte az Atlanti-óceánt az a 93 éves, második világháborús amerikai veterán, aki keresztülfutott az Egyesült Államokon.
- címkék:
- USA
- futás
- II. világháború
- veterán
- Címkefelhő »
Hatalmas hiba: Bochkor Gábor helyeselt egy nácikat éltető hallgatói sms-re
A rádiós műsorvezető a legrosszabb módon reagált le egy hallgatói sms-t. Az illető sajnálatát fejezte ki, hogy a II. világháborúban nem a németek nyerte, Bochkor Gábor pedig helyeselt.
Obama szerint nem az ő dolga megkérdőjelezni Trumant
Barack Obama a Hirosima elleni atomtámadásról azt mondta, hogy a vezetőknek háború idején nehéz döntéseket kell hozniuk, a döntések vizsgálata és megkérdőjelezése a történészek feladata, ezért ő nem fog bocsánatot kérni Harry S. Truman elnök döntéséért, aki jóváhagyta az atombomba bevetését.
Így fojtson meg civil kezdeményezést! – Az orosz Halhatatlan Ezred története
Öt év alatt világhírnévre tett szert, de már úgy, hogy a politika teljesen elferdítette az eredeti szándékát. A civil mozgalomként indult, a II. világháborús szovjet katonák emlékét ápoló Halhatatlan Ezred egy elemi erejű polgári igényt elégített ki, miközben apolitikus és nonprofit volt. Ma viszont már bankok szponzorálják a lopott ötletként Vlagyimir Putyin tetszését is elnyerő rendezvényt. Valahogy így kell megfojtani egy alulról jövő szerveződést.
Putyin szerint a béke nem jön el magától
Moszkva kész együttműködni más nemzetekkel a terror elleni háborúban – monda Vlagyimir Putyin a „nagy honvédő háború” végét 71-edszerre ünneplő katonai parádén. Az idei győzelmi felvonulás méreteiben elmaradt a tavalyitól.
Kilencszer tudtak nyerni holokausztfilmmel
A Saul fia csak a második holokausztról szóló film, ami Golden Globe-díjat nyert 1945 óta, legjobb filmnek járó Oscart pedig csak egy ilyen témájú filmnek adtak. Igaz, a legjobb külföldi filmek kategóriában 5 ilyen témájú film kapta meg az amerikai szobrocskát 71 év alatt. Utánajártunk, igazuk van-e magyar film sikere miatt fanyalgóknak.
Soha nem látott fegyverek a pekingi parádén
A Kínai Népköztársaság történetének eddigi legnagyobb szabású katonai díszszemléje kezdődött meg csütörtökön Pekingben a második világháború ázsiai lezárásának 70. évfordulója alkalmából.
Hatalmas katonai parádéra készül Kína
Pekingben a végéhez közelítenek a szeptember 3-i győzelem napi katonai díszszemle előkészületei, az eseményen harminc külföldi állami vezető vesz részt, a vendéglátók fegyveres erejének több mint 10 ezer tagján kívül 17 ország csaknem ezer katonája fog felvonulni.
Negyven éve nem történt ilyesmi Kínában
Peking amnesztiát hirdetett a börtönbüntetésüket töltők négy csoportja számára a II. világháború végének 70. évfordulója, a közelgő kínai Győzelem Napja alkalmából.
- címkék:
- Kína
- II. világháború
- amnesztia
- Címkefelhő »
Dél-Morvaországban emlékművet kaptak a magyar hadifoglyok
Emlékművet állítottak Dél-Morvaországban azoknak a II. világháborús hadifoglyoknak az emlékére, akik hastífusz-járványban haltak meg.
Kína bocsánatkérést vár a II. világháborúért
- címkék:
- Kína
- Japán
- II. világháború
- Címkefelhő »
Magyar vezetőt nem hívtak Kínába
Magyar állami vezetőt egyelőre nem hívtak meg a második világháború befejezésének alkalmából rendezendő pekingi ünnepségre. Az Európai Unió bojkottálná az eseményt, de Csehország megvétózta a javaslatot.
Egy II. világháború előtti luxushajó roncsaira bukkantak
Hajóroncsot fedeztek fel Varsóban az utóbbi hetekben folyamatosan apadó Visztula medrében, szakértők szerint egy második világháború előtti híres varsói luxus sétahajó maradványairól van szó.
Az okinavai csata 70 éve ért véget
Hetven éve, 1945. június 23-án ért véget a második világháború utolsó, egyik legvéresebb csatája, az Okinaváért vívott két és fél hónapos ütközet a japán és az amerikai hadsereg között. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának összeállítása.
- címkék:
- Okinava
- II. világháború
- Címkefelhő »
Húszmillió dollárt fizetett volt náciknak az amerikai társadalombiztosítás
Több mint 130 feltételezett náci háborús bűnösnek összesen 20,2 millió dollárt fizetett ki az amerikai társadalombiztosítás 1962 februárja és 2015 januárja között – derült ki egy átfogó jelentésből. Az összeg sokkal nagyobb, mint feltételezték.
Húszezer embert evakuáltak Kölnben
A II. világháború óta nem volt ilyen mértékű evakuálás Németországban: egy bomba miatt 20 ezer ember kényszerült elhagyni az otthonát Kölnben.
Megemlékeztek a mauthauseni koncentrációs tábor felszabadulásáról
Csaknem huszonkétezren emlékeztek meg vasárnap a felső-ausztriai Mauthausenben az egykori koncentrációs tábor felszabadulásának hetvenedik évfordulójáról.
Angela Merkel a németek különleges felelősségéről
Néhány nappal a második világháború befejeződésének 70. évfordulója előtt a német kancellár óvott attól, hogy pontot tegyenek a történtek végére.
Áder János nem megy a moszkvai ünnepségre
Áder János köztársasági elnök nem megy el a május 9-i moszkvai győzelmi napi ünnepségre – tudta meg az Origo.
- címkék:
- Áder János
- Moszkva
- II. világháború
- Címkefelhő »
Különleges második világháborús kiállítás nyílik
Rendhagyó, különleges kiállítás nyílik Felcsúton "Az utolsó töltényig" címmel, ahol a huszárok harctéri naplói alapján ismerhetjük meg a Vértesben harcoló 1. huszárhadosztály történetét, csatáit, áldozatait.
- címkék:
- kiállítás
- II. világháború
- Napló
- huszár
- Címkefelhő »
Megtaláltak egy híres, japán csatahajó roncsait
Megtalálta egy híres japán csatahajó, a II. világháború legnagyobb tengeri ütközetében elsüllyedt Muszasi roncsát a Sibuyan-tenger mélyén Paul Allen amerikai milliárdos.
- címkék:
- II. világháború
- Japán
- Csatahajó
- Muszasi
- Címkefelhő »
Nem tudnak a Holokausztról az auschwitzi turisták
Előkerült Raul Wallenberg titkos német kapcsolata
Raul Wallenberg kapcsolatban volt egy dán származású hamburgi üzletemberrel. Az üzletember egy SS-tábornok védelme alatt állt. Mindez felkelthette a szovjetek gyanúját, és részben magyarázhatja Wallenberg rejtélyes eltűnését.
Hadifogoly agyak érkeztek az Egyesült Államokba
69 éve, 1945 november 16-án érkezett meg az Amerikai Egyesült Államokba az a 88 német rakétatudósból álló első fogolycsoport,- köztük Werner von Braun is -, akik később komoly szerepet játszottak az amerikai hadászati rakéták, illetve űrprogram kifejlesztésében.
A kiugrás lehetett volna Horthy utolsó nagy húzása
1944. október 16-án egy huszonnégy éves korszak ért véget: lemondott hivataláról Horthy Miklós kormányzó. Távozása bonyolult belpolitikai játszmák és diplomáciai folyamatok eredményeként, drámai körülmények között zajlott le, majd Szálasi Ferenc és a nyilasok uralma következett. Kétrészes írásunk első részében a Horthy-korszak utolsó hónapjának legfontosabb eseményét, az előzetes fegyverszüneti egyezmény megkötését mutatjuk be.
Tízezrével mentettük a lengyeleket a német támadás után
Az ezeréves lengyel-magyar történelmi kapcsolatok különösen szép fejezete az a gondoskodás, ahogy a magyar állam fogadta a lengyel menekülteket 1939 őszén, Lengyelország összeomlása után.
Olvasztókemencében végezték a kínai bányászok
Vasércolvasztó kemencébe dobva ölték meg a második világháborúban a japánok a beteg kínai bányászokat - derül ki a japán háborús bűnösök vallomásainak Kínában nyilvánosságra hozott dokumentumaiból.
- címkék:
- II. világháború
- Címkefelhő »
Meghalt a férfi, aki megmentette John F. Kennedy életét
Meghalt annak a két férfinak az egyike, akik a Salamon-szigeteken megmentették John F. Kennedy életét. Eroni Kumana soha nem felejtette el a későbbi amerikai elnököt, akit haláláig „tiszteletbeli törzsfőnökének” tekintett.
Sztálin nem küldött erősítést a varsói felkelőknek
1944. augusztus 1-jén, majdnem öt évig tartó német megszállás után tört ki a varsói felkelés. A szovjet csapatok segítségére várva hatvanhárom napig tartottak ki rosszul felfegyverzett felkelők. A felkelés során 170 ezer civil halt meg, elpusztult a teljes Óváros és Varsó nyolcvanöt százaléka.
A normandiai partraszállás helyszínei akkor és most
Képpárokon mutatjuk meg, mi változott az elmúlt hét évtized alatt a második világháború kimenetelét alapjaiban meghatározó hadművelet helyszínein. A történelmi és a mostani képek között az alaphelyzetben a képek közepén található csúszka jobbra-balra húzásával tud váltani.
- címkék:
- II. világháború
- partraszállás
- Címkefelhő »
Meghalt a II. világháború ikonikus katonája
86 évesen meghalt az az amerikai egykori tengerész, aki a II. világháború lezárásakor készült híres fotón megcsókol egy ápolónőt New Yorkban.
Csak arra várnak, hogy meghaljunk
A nyolcvanas éveikben járnak azok a nők, akiket a második világháború idején kényszerprostituálttá tett a japán hadsereg, és egyre kevesebb az esély arra, hogy megkapják azt a kiengesztelést, amelyre várnak. Történészek becslése szerint 200 ezer szexrabszolga dolgozott a japán katonai bordélyházakban. A korabeli érvelés szerint azért volt szükség rájuk, hogy némi rekreációs szexszel segítsék a katonák morálját.
- címkék:
- Japán
- Korea
- prostitúció
- II. világháború
- Címkefelhő »
Mit művelt a magyarokkal a Vörös Hadsereg?
Két hadsereg is megszállta Magyarországot 1944 márciusa és 1945 márciusa között. A német csapatok 1944. március 19-én hivatalosan szövetségesként, lényegében puskalövés nélkül érkeztek. A szovjetek viszont az országot meghódító győztes hadseregként vonultak be 1944–1945 fordulóján, és annak megfelelően is viselkedtek.
Pearl Harborra emlékeztek a túlélők
A csendes-óceáni támaszpontot 72 éve bombázták porig a japánok, mire válaszul Amerika beszállt a II. világháborúba. Veteránok részvételével idézték fel a "gyalázat napját" egy ceremónián.
Száz embert evakuáltak egy világháborús rakéta miatt
- címkék:
- Káva
- II. világháború
- tűzszerészek
- Címkefelhő »
Óriási dugó lesz a fővárosban egy bomba miatt
Több kisebb utca és a Hegyalja út forgalmát is korlátozzák az I. kerületben a szerdán délelőtt talált bomba miatt. A lezárás miatt néhány autóbuszjáratot is korlátoznak.
- címkék:
- II. világháború
- robbanótest
- Címkefelhő »
Briteké a második világháború első mészárlása
Nem szívesen és alig emlékeznek a britek arra, mit műveltek házi kedvenceikkel a második világháború előestéjén. Egy új könyv azonban feleleveníti a háború első jeleire egy hét alatt lemészárolt 750 ezer kis kedvenc sorsát.
Ott hibáztunk, hogy nem néztünk elég gyakran a térképre
Hetven évvel ezelőtt Magyarország előzetes egyezményt kötött Angliával és a szövetséges hatalmakkal a feltétel nélküli megadásról. Az egyezmény kémregénybe illő módon, a legnagyobb titokban jött létre, mégsem lehetett sikeres.
A háború elszakította őket, 70 év után egybekeltek
A II. világháború miatt elszakadt egymástól egy brit szerelmespár. Csak most, 70 évvel később tudtak összeházasodni. Igazán megható történet.
Hatástalanították a bombát a Pala utcában
Megszüntették a terület lezárását szerda délután, nem sokkal három óra előtt Budapesten, a Vízivárosban, miután a tűzszerészek hatástalanították a Pala utcában előkerült bombát - tájékoztatta az MH Tűzszerész és Hadihajós Ezred kommunikációs tisztje az MTI-t.
Nincstelenül távoztak a svábok Magyarországról
1945. december 22-én - bő másfél évvel a magyarországi zsidóság deportálása után - a magyar minisztertanács rendeletet alkotott arról, hogy a 300-400 ezer fős magyarországi németségnek el kell hagynia Magyarországot, vagyonuk pedig a magyar államra száll. Az első vonat 1946. január 19-én indult Budaörsről.
Csúrog
Ha létezik szerb-magyar megbékélés, akkor az a szerb nacionalistáknak köszönhető. Szörnyű, mi?
Áder János bocsánatot kért a szerbektől
A köztársasági elnök Szerbiában azt mondta:bocsánatot kér, amiért a II. világháború alatt magyarok vétettek ártatlan szerbek ellen.
65 éve kezdődött a berlini blokád
1948. június 25-én a szovjet csapatok körülzárták a szövetséges csapatok által felügyelt Nyugat-Berlint, így akarván kényszeríteni őket, hogy az élelmet és üzemanyagot a szovjet hadsereg biztosítsa a számukra is, evvel tulajdonképpen átvéve Berlin teljes irányítását. Ám a szövetségesek közel egy évig kitartottak, az utánpótlást repülők szállították.
Máig pusztítanak Hitler U-bootjai
Hetven év után olyannyira elrozsdásodtak a 2. világháborúban elsüllyesztett hajók, hogy a strandolók egészségét is fenyegetik. A tankerekből olaj szivároghat, a csatahajók muníciója mérgező vegyület alkot a tengervízzel.
Ritka képek a normandiai partraszállásról
1944. június 6-án kezdődött a második világháború egyik sorsfordító eseménye, a normandiai partraszállás. Több mint 3 millió szövetséges katona lépett partra a németek által megszállt Franciaországban. Az amerikai Nemzeti Archívum képein bepillanthatunk a partraszállás előzményeibe és a hadműveletet követő napok eseményeibe is.
Holttestek a Parlamentnél
Második világháborúban harcolt katonák földi maradványait találták meg a fővárosban, az átépítés alatt levő Kossuth téren.
Elkapták a negyedik legkeresettebb nácit
Egy 93 éves volt nácit fogtak el a hatóságok Németországban. A férfi egykor az auschwitzi haláltáborban dolgozott, a gyanú szerint őrként, de ő azt állítja, hogy csupán szakács volt. Hans Lipschis a Wiesenthal Központ nácivadász listáján a negyedik helyen áll.
Athén háborús kártérítést kér Berlintől
Görögország arra készül, hogy bejelentse kártérítési igényét Németországnak a második világháborúban okozott károkért. A lépés kiélezheti a feszültséget Berlinnel, amely az Athénnak nyújott 240 milliárd eurós mentőcsomag nagy részét állja.
Száz náci tisztet lőtt le a világ legjobb mesterlövésznője
309 ellenséges katonát, köztük száz német tisztet és 36 mesterlövészt lőtt le a világ legeredményesebb mesterlövésznője, a szovjet Ljudmila Pavlicsenko. 1942-ben az USA-ba utazott, ahol például azt kérdezték tőle, festik-e magukat az orosz nők a fronton. Erre zavarba jött, azt viszont magabiztosan állította: "A halott németek ártalmatlanok. Ezért, ha megölök egy németet, életeket mentek meg."
Egy hétig hallgattak a doni katasztrófáról
Letargiába esett az ország hetven évvel ezelőtt, amikor kiderültek a Don-kanyarban elszenvedett veszteségek. A 2. magyar hadsereg összeomlása után egy vezérkari alezredes csak annyit tudott mondani a cenzúrázott sajtónak, hogy "a hősi halál mindenesetre dicsőségesebb formája a végnek, mint például az érelmeszesedés".
Tudni lehetett, hogy elpusztul a doni hadsereg
A második világháború menetét megfordító, pusztító erejű szovjet offenzíváknak még hírük-hamvuk sem volt 1942 októberében, ám az új magyar honvédelmi miniszter mintha megsejtett volna valamit a közelgő doni katasztrófáról.
Bomba miatt lezárták az amszterdami repteret
Késésekre kell számítani az amszterdami reptéren, miután egy közelben talált második világháborús bomba miatt lezárták az egyik forgalmas terminált.
Megsemmisült lőszerszállítót találtak Örményesnél
Nagy mennyiségű, egymás mellett sűrűn álló gránátokat találtak a Szajol-Kisújszállás vasútvonal építésén a múlt héten. Feltehetőleg a második világháborúban egy lőszerszállító vonat semmisült meg a környéken.
- címkék:
- Örményes
- II. világháború
- vonat
- gránát
- Címkefelhő »
Bombázók és vadászgépek is lehetnek a Balatonban
Az idei nyári szezonban szinte minden héten előkerült egy bomba vagy gránát a Balaton mélyéről. Hangodi László történész szerint a tó medrében azonban II. világháborús bombázók, vadászgépek, felderítőgépek maradványai is hevernek. A szigligeti nádas még ma is egy román Messerschmitt (Bf) Me-109-est rejt a pilótájával együtt.
A magyar katonát dicsérték a németek 1942-ben
Hetven évvel ezelőtt, 1942. június 28-án indult meg az a német offenzíva, amely sorsdöntőnek bizonyult a 2. világháború kimenetelében. A Sztálingrádnál kifulladó, majd katasztrófába torkolló támadásról van szó, amelyben iszonyatos veszteségeket szenvedtek a magyar csapatok is.
Száz éve született Alan Turing
Fiatal tudomány a számítástechnika, még akkor is ha a terület "ókori görögjeinek" számító, mechanikus számítógépeket tervezgető viktoriánus úriemberektől számítjuk a kezdetét. Mégis vannak már a területnek olyan nagy alakjai, mint Claude Shannon, aki kidolgozta az információelméletet 1948-ban és mint a brit Alan Turing, aki ma lenne százéves, és aki nélkül talán a számítógépeink sem léteznének.
Kéttonnás bomba miatt lakoltatnak ki egy fél német várost
A második világháború utáni időszak legnagyobb - bomba miatti - kitelepítése zajlik a hétvégén a németországi Koblenz városában. A feltehetően a brit légierő által ledobott bombát a novemberi szárazság miatt rendkívül alacsony vízszintű Rajna folyó medrében találták meg a hét elején.
Anna Frank a sötét oldalon
Angol nyelvterületen pár éve nagy könyvsiker volt a fiatal ausztrál író, Markus Zusak A könyvtolvaj című regénye, nálunk az Ulpius adta ki november elején. A könyv az Anna Frank naplójára hasonlít leginkább, annyi a különbség, hogy itt a főhős nem egy holland zsidó kislány, hanem egy szőke német árva, aki könyvek mögé bújva éli át a második világháborút. Az ötlet jobb, mint az elbeszélés; túl sok gyermeteg mondaton és idegesítő írói trükkön kell átverekedni magunkat az igazán fontos részekig.
Online katalógusban lehet keresni a nácik által elrabolt műkincseket
Tegnaptól elérhető az az adatbázis, amelyben több mint 20 ezer, a nácik által a második világháború alatt zsákmányolt műtárgy adatait tették közzé. Az online katalógus a Franciaországban és Belgiumban elrabolt műkincsek adatait tartalmazza. A leltár célja, hogy nyomon követhetőek legyenek a náci rablás áldozatául esett művészeti alkotások.