Győr

címke rss

Pornó ment a tévében a győri sétálóutca kirakatában

Archívum2014.05.08, 15:20

A Baross utca egyik pavilonjában kedden fényes nappal és késő este kemény pornó ment az egyik LCD-tévében. A készüléket minden bizonnyal meghackelték ismeretlenek - írja a kisalfold.hu. 

Megkérte Orbán Adrienn kezét focista barátja

Life.hu2014.05.06, 16:17

Orbán Adrienn a Papp László Budapest Sportarénában vasárnap lejátszott BL-finálé után csókkal köszöntötte szerelmét, majd ugyanitt bejelentették az eljegyzés tényét is – írja a Blikk.

Jaguár született a győri állatkertben

Travelo2017.10.04, 12:25

Először született jaguár a győri Xántus János Állatkertben; a keddi első orvosi vizsgálaton kiderült, hogy a két és fél kilós kicsi egészséges és nőstény.

Festett virágokkal szúrták ki a győri áfacsalást

Itthon2014.04.08, 17:19

Megkezdődött a többmilliárdos győri áfacsalás pere, amelynek olyan sok vádlottja van, hogy a bírónak is nehezére esik megjegyezni a nevüket. A CBA-hoz köthető első és másodrendű vádlott szerint nem tudtak arról, hogy éveken keresztül pörgették az árut a telephelyükön, pedig a vádirat szerint még a targoncások is jelezték, hogy ugyanaz a szállítmány tér vissza, aminek Szlovákiába kellett volna mennie.

A Püspökvártól a babakiállításig – kirándulj Győrbe!

Life.hu2014.03.24, 11:39

A turisztikai látnivalók számát tekintve Győr Budapestet és Sopront követve bronzérmes a magyar városok között. De nem csak ezért érdemes ellátogatni ebbe a szép nyugat-magyarországi városba.

Mellékszereplőből főszereplő - Audi TT bemutató

Auto2014.03.13, 10:08

Nemrég még azt hittük, az új TT csak egy lesz az Audi 2014-es újdonságai közül, de aztán úgy alakult, hogy idén ez lesz az egyetlen fontos bemutatója a márkának. Megnéztük a győri Audi-gyárban készülő sportautó új nemzedékét.

Büszkeség Győrben

Gazdaság2014.02.28, 10:51

Rangos szakképzési díjat nyert az Audi Hungaria Motor Kft.

Letiltották a buszokról az ellenzéki jelölt hirdetését

Itthon2014.02.13, 15:03

Hiába szólt márciusig a szerződése, mégis eltüntették a helyi Összefogás-jelölt könyvreklámjait a győri buszokról - tudta meg az Index. Fábián György a vallási krimijét és a Rába-gyár vezetőjéről szóló dokumentumkönyvét hirdette. Ugyanakkor a Kisalföld Volán Zrt. szerint ez politikai hirdetés volt, így nem lehet kint a buszon.

Malina Hedvig Győrbe költözött

Itthon2014.02.11, 13:24

A nő ellen éveken keresztül eljárást folytattak a szlovák hatóságok, mert szerintük hazudott, amikor azt mondta, hogy azért verték meg Nyitrán, mert magyarul beszélt. 

Eltéved a fővárosban A Dal énekesnője

Life.hu2014.02.11, 11:14

A fiatal, 16 éves győri gimnazista bejutott A Dal középdöntőjébe. A hatéves kora óta éneklő lány már tavaly is indult a versenyen, de akkor csak az elődöntőig jutott. Most itt áll előtte a nagy lehetőség, hogy kitörjön a videomegosztó zárt világából.

A legtutibb randihelyek

Travelo2017.12.12, 10:35

A Travelo belföldi tippjei Valentin napra. Keressék fel a Szerelem-sziget vízi labirintusát Veszprémben, ölelgessék együtt a Szerelemfát Miskolcon, vagy bizonyítsák hűségüket a soproni Tűztorony 200 lépcsőjének megmászásával. Meghitt összebújások és vibrálások természetközelben, várkapuk tövében és autóban.

Mérföldkőhöz ért a Rába

Archívum2014.02.05, 11:08

Európa egyik vezető építőipari-jármű gyártójával, a Joseph Vögele AG-vel írt alá 2016 végéig szóló szállítási megállapodást a Rába Jármű Kft., tájékoztatta a cég az MTI-t.

Rekord a magyar Audi-gyártásban

Archívum2014.01.21, 12:11

Az Audi Hungaria Motor Kft. mesés számmal zárta a tavalyi évet: közel 2 millió (egészen pontosan 1 925 636) darab motor került le a futószalagról, derül ki a vállalat honlapján megjelent közleményből. Az évek óta jellemző növekedési tendencia 2013-ban abban tetőzött, hogy a magyar társaság eddigi valaha legmagasabb termelési volumenét érte el.

Vádat emeltek a győri kosarastragédia okozója ellen

Sport2014.01.20, 12:52

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt a győri nőikosárlabda-csapat tragikus balesetét okozó sofőr ellen.

Senkinek nem kell a győriek szemete

Archívum2014.01.14, 08:39

Nem érkezett érvényes ajánlat a Győr Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás nyílt közbeszerzésen, amin 111 település hulladékának elszállítására kerestek vállalkozót.

A motoros nekihajtott a rendőröknek, aztán el akart pucolni

Itthon2014.01.11, 22:34

Nem állt meg a rendőröknek a győri motoros, hanem előbb a járdákon igyekezett meglógni, aztán elütött egy biciklist, majd magával rántotta az egyik rendőrt. A menekülés oka nem derült ki, de a motor csomagtartójából előkerült egy kiskutya.

Vádemelés a balesetet okozó autós ellen

Life.hu2013.12.18, 19:26

Lezárta a vizsgálatot és vádemelést javasol a rendőrség az ellen az autós ellen, akit a Győr női kosárlabdacsapatát szállító busz balesetének okozásával gyanúsítanak. A busz tulajdonosa és sofőrje ellen szabálysértési eljárás indult.  

Győri kosaras baleset: lejárt jogsival és forgalmival vezették a buszt

Sport2013.12.18, 18:42

A győri női kosárcsapat balesete után indult vizsgálat lezárult, és kiderült többek között, hogy a buszvezető lejárt jogosítvánnyal és forgalmival vezette a járművet, illetve a megengedett sebességhatárt is túllépte. Így ellene szabálysértési eljárást kezdeményeztek – írja a Kisalföld. Azt az autóst, aki a balesetet okozta, tömegszerencsétlenséget előidéző közúti baleset gondatlan okozásával gyanúsítják. K. Mihály a felelősségét teljes mértékben elismerte, az ügy iratait vádemelési javaslattal küldték meg a Győri Járási Ügyészségnek. A balesetben az autóbusz utasai közül Tapodi Péter klubigazgató és Fűzy Ákos edző meghalt, heten ...

Maradnak a győri sebészek

Itthon2013.12.12, 14:09

Egyszerre akart fellállni az összes sebész a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház traumatológiáján. A lépésre ellátási nezézségek miatt szőámnták magukat, a Kisalföld-hu azt írta, sokallták a munkát, és kevesllték a bérüket.

Egyetlen csalás, amiben ott van az egész adóbotrány

Itthon2013.12.10, 07:14

Eltűnt milliárdok, papíron utaztatott áruk, nagy lábon élő vállalkozók. Az Origo új részleteket ásott elő abból a hatalmas áfacsalási ügyből, amelynek főszereplői az egyik nagy magyar áruházlánchoz, a CBA-hoz kötődnek.

Tábortűz és puncs a barokk kastélyudvaron

Travelo2017.12.07, 18:56

Győrben pöfékelő kisvonat, gyönyörűen kivilágított belváros és több vásár is fogadja az adventi időszakban érkezőket. A határ másik oldalán, Halbturnban egy romantikus kastély belső udvarán és termeiben válogathatunk az ajándékok között. Kipróbáltuk mindkettőt.

Újra tanul úszni Jakabos

Archívum2013.11.27, 19:43

Vállműtétje után különleges edzésprogram vár Jakabos Zsuzsára, sőt még úszni is újra kell tanulnia.

A hazai hotelek forró punccsal csalogatnak adventkor

Travelo2017.12.12, 11:19

Negyvenezerért harmadmagunkkal megúszhatunk egy bécsi shoppingolással egybekötött adventi wellness hétvégét, de vannak szállások, melyek jobban hisznek a termálvíz és az ingyenes masszázs hívószavaiban. Egy biztos, az idei adventi időszakban szinte minden hotel forralt borral, kaláccsal és a közelében pompás karácsonyi vásárral vár.

Vékonyan esélytelen az olimpián Jakabos Zsuzsa

Archívum2013.11.15, 16:24

Az egyik legszebb magyar sportolót hízókúrára fogta edzője.

Vujity Tvrtko: Menekülés a győzelembe

Life.hu2013.11.13, 21:18

Vannak pillanatok, amikor eldől, hogy győztesek vagyunk-e, vagy vesztesek. Amikor hatalmat kap az erő, a kitartás, a küzdelem. Vannak idők, amikor meg kell harcolnunk az álmainkért. A holnapért, az életért. Vujity Tvrtko, a Life.hu sztárszerzője a győri női kosárcsapat legnagyobb hőséről mesél.

Győr ismét fényben úszik advent idején

Travelo2017.12.05, 09:33

A győri utcákon advent idején nemcsak a forralt bor és a sült gesztenye illat árad, de a gyönyörű fények is felejthetetlen hangulatot ígérnek. Mint minden évben idén is mangalica kóstolóval, beigli sütéssel és fényjátékkal várják a látogatókat. Programajánló nem csak győrieknek.

A Kiev City Balett ismét nálunk turnézik

Travelo2017.12.08, 16:16

Hattyúvá változtatott királylány és az életre kelt karácsonyi ajándékok történetét idén is mese-balettként láthatjuk újra a színpadon. A legendás Kiev City Balett ezúttal nemcsak a Diótörő, de a Hattyúk tava világába is elkalauzolja a nézőket. Két klasszikus családi program világhírű művészek előadásában.

Orosz turistákra gyúr Győr

Travelo2017.10.09, 16:48

Orosz turistákra gyúr Győr

Életfogytiglanit kapott a győri presszós

Itthon2013.10.24, 13:05

Egy vita miatt sörétes vadászpuskával lelőtt két embert tavaly áprilisban.

Kolbász, könyvek, oldtimerek hétvégéje jön

Travelo2017.12.11, 12:06

Épp hogy túl vagyunk egy napsütéses szabadnapon, és már közeleg is a hétvége remek programokkal kolbászfesztiváltól dizájnvásáron át oldtimer kiállításig. Válasszon kedvencet közülük!

Elkapták a két győri rémet

Itthon2013.10.23, 14:31

Elfogtak a győri rendőrök két férfit, aki több betörést, rablást követett el a napokban a városban - közölte a megyei főkapitányság.

Borkai Zsolt polgármester maradna

Itthon2013.10.18, 14:26

Se egyéni körzetben, se listán nem indul a 2014-es országgyűlési választásokon Borkai Zsolt. A Fidesz képviselője polgármester szeretne maradni, és a MOB elnöke, mert szerinte ez a két tisztség jól kiegészíti egymást. Azt könnyebbségnek tartja, hogy nem kell majd a parlamentbe járnia.

Már gyártják az új magyar luxusautót

Auto2013.10.17, 13:01

Az Audi győri üzemében elkezdődött az új A3 kabrió sorozatgyártása.

Retrobüfében kapott munkát Szebeni

Life.hu2013.10.07, 17:47

Különleges állásinterjúja volt Szebeni Istvánnak. A győri tévé tulajdonosa egy parkoló retrobüféjében ajánlott munkát a volt híradósnak.

Nem segített a csődvédelem a Raabvill Kft.-n

Archívum2013.09.30, 12:15

Határidőre nincs egyezség a győri Raabvill és a beszállítói között.

Hagyományok és helyi borászok ünnepei

Gazdaság2013.09.20, 11:55

Két fesztivál is nyílik ma este: Pécsett a Pécsi Pezsgő Borfesztivál, Győrben a Magyar hagyományok és pálinka ünnepe gazdagítja a hétvégét.

Magdi néni karja eltűnt

Itthon2013.09.19, 11:57

Az egyik karja nélkül vittek be egy 86 éves nőt a győri kórházba. Nem tudni, hogyan vesztette el, és nem is találják a végtagot. Az orvosok még nem találkoztak ilyen esettel, a rendőrség vizsgálja az ügyet, írja a Kisalföld.hu.

Búcsú a győri kosarasok klubigazgatójától

Life.hu2013.09.12, 12:31

Tapodi Péter klubigazgató búcsúztatója pénteken lesz a győr-szabadhegyi köztemetőben. Jövő szombaton pedig Fűzy Ákos vezetőedzőt temetik el. Ők a hétvégi, Kapuvárnál történt buszbaleset során vesztették életüket.

Itt a legújabb győri Audi

Auto2013.09.09, 14:22

A Frankfurti Autószalonon mutatkozik be az A3 kabrió új generációja. Ez is az Audi győri üzemében készül.

Őrizetbe veszik a kapuvári buszbaleset okozóját

Itthon2013.09.07, 18:30

A rendőrség kezdeményezi annak a sofőrnek az őrizetbe vételét, aki a Kapuvár és Vitnyéd között történt, két halálos áldozatot követelő karambol okozásával gyanúsítható.

Egy dolgozót gyanúsít a rendőrség a győri savömlés ügyében

Itthon2013.09.06, 08:07

Nyomoz a rendőrség a győri élményfürdőben történt savszivárgással kapcsolatban, a strand egyik alkalmazottját gyanúsítottként hallgatták ki - közölte a megyei főkapitányság.

Veszélyes anyagok ömlöttek ki a győri élményfürdőben

Itthon2013.09.05, 17:03

Veszélyes anyagok kiömlése miatt kiürítették a győri élményfürdőt. A rendőrség szerint kénsav és sósav gőze szivárgott fel a mintegy száz fürdőző közé. Tizennégyen kerültek a kórház sürgősségi osztályára - köztük gyerekek -, három gyereket 24 órás megfigyelésre benntartanak.

Tűz miatt kiköltöztettek 12 embert Győrben

Itthon2013.08.26, 10:15

Teljesen kiégett egy társasházi lakás az éjjel Győrben, az eset miatt 12 embernek kellett elhagynia otthonát.

Csokiszobrok, borlovagok és jelmezesek hétvégéje

Travelo2017.12.11, 12:07

Annak ellenére, hogy augusztus 24-én, szombaton elvileg mindenkinek munkában a helye, a közelgő hétvége jobbnál jobb programokat tartogat csokifesztiváltól történelmi felvonulásig. Szabadnapot vett ki hogy ne legyen csonka a hétvége? Vasárnap takarítás helyett kikapcsolódna valamerre? Mutatjuk merre induljon.

Százmillióért eladjuk, de a papa még leszedné a körtét

Gazdaság2013.08.21, 16:13

Bár az ország nagy részén tovább zuhannak az ingatlanárak, van néhány sziget Magyarországon, amely dacol a negatív trenddel. Az árakat az autóipar, a nyugati határ közelsége, az idegenforgalom, de egyszerűen egy jó panoráma is felhúzhatja.

Újra bezárt a győri csirkefeldolgozó

Archívum2013.08.21, 10:21

Tavaly már kétszer bezárt az Imperial Best Kft. 

A dohánybolt felmászott a KRESZ-táblára

Itthon2013.08.01, 15:37

Győrben a KRESZ táblán hirdetik az egyik dohányboltot a Kisalföld szerint.

Munkához állhat a Közgép Győrben

Gazdaság2013.07.30, 10:42

A megyei kormányhivatal elutasította az egyik környezetvédelmi szervezet fellebbezését, így két héten belül elkezdődhet a győri Dunakapu téren a rendezvénytér kialakítása - írja keddi számában a Kisalföld.

A vonat 200 méteren át tolta az autót

Itthon2013.07.21, 16:26

200 méteren át tolta a vonat azt az autót, amelynek utasai figyelmen kívül hagyva a tilos jelzést, a sínekre hajtottak. Mindketten szörnyethaltak.

Elütötték a győri járdán, és azonnal meghalt

Itthon2013.07.16, 08:36

Egy járdán sétáló ember meghalt, hárman megsérültek kedden reggel egy Győr belvárosában történt balesetben - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóreferense.

Papírraktár ég Győr mellett

Itthon2013.07.13, 21:42

Tűz ütött ki egy 1000 négyzetméteres győr-sashegyi papírraktárban szombaton kora este.

Vonat gázolt halálra egy asszonyt Győrnél

Itthon2013.07.13, 17:12

Elgázolt egy nőt szombat délután Győrnél a Szombathely felől Győrbe tartó gyorsvonat, az asszony a helyszínen meghalt.

A hétvégén Győr belvárosa óriás játszótérré alakul

Travelo2017.12.08, 13:28

Győr belvárosa három napra alaposan felfordul: a Széchenyi tér csónakázótóvá alakul, egy teljes utcába gyümölcsöst és vurslit telepítenek, a programdömpingben elszédülők pedig óriás hencsergőben pihenhetik ki a látottakat. Hétvégén Győrkőcfesztivál.

Két embert megöltek Levélen

Itthon2013.06.20, 10:13

Megöltek egy nőt és egy férfit Levélen.

Gumigátat építene Győr

Itthon2013.06.19, 08:57

Akár saját költségén is hajlandó a gátat megépíteni a város, mert előrébb akarnak lépni a turizmusban.

A halak nem a réten legelnek

Itthon2013.06.15, 11:22

A Szigetközben és a Dunakanyarban is kezd visszatalálni a medrébe a folyó, de a bűz és a több tízezer homokzsák jelzi, messze még a helyreállítás vége. Az Origo újabb Duna-túráján pörköltös hasonlatot hallottunk egy vízügyi szakembertől, megismertük egy dunaszentpáli asszony sztoriját Orbán Viktorról, és Pilismarótnál a folyón is átgázoltunk.

Orbán: Van még feljebb

Gazdaság2013.06.12, 17:34

Megkezdődött a sorozatgyártás az Audi új, 900 millió eurós győri járműgyárában. A megnyitón Orbán Viktor az Audi szerepét méltatta abban, hogy Magyarország járműipari központtá válhasson, a konszern vezérigazgatója pedig a győri gyárat az Audi egyik növekedési motorjának nevezte.

Orbán az árvízről: jók vagyunk, de most jön a neheze

Itthon2013.06.08, 11:55

Szombaton is több oldalról értékelte az árvízhelyzetet Orbán Viktor. Reggeli győri sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a védekezés neheze csak most jön, a 24 Óra napilap szombati számában megjelent interjújában viszont hangsúlyozta, hogy Magyarország veszélyhelyzetekben is jobban teljesít, mint eddig bármikor.

A Boeing-737-esek Péren is leszállhatnak

Gazdaság2013.05.31, 11:07

Jelentős részben az Audi beruházásában elkészült a Győr melletti reptér fejlesztése.

Június közepén avatják az Audi új gyárát Győrben

Gazdaság2013.05.29, 12:58

Június 12-én avatják az Audi új, mintegy 900 millió euróból felépült gyárát Győrben - erősítette meg az MTI értesülését a járműgyár magyarországi cége szerdán.

Aki ugrál, büszke magyar

Vélemény2013.05.28, 17:08

Hogyan válik egyik pillanatról a másikra normálissá az abnormális? Lengethet-e magyar ember román zászlót?

Pannonhalmi bencés lakoma likőrökkel, csokikkal

Travelo2017.12.05, 16:14

A Pannonhalmi Főapátságban ne tervezzünk fél napra. Az apátsági épületeket, és felújított bazilikában tavasztól audio guide-dal járhatjuk végig. A könyvár alagsorában időszaki kiállítást találunk. Aztán sétálhatunk a gyógynövénykertben, lehet borozni, likőrözni, csokoládét kóstolni, de ha a bencés rend alapítójának ajánlását komolyan vesszük, akkor csak annyit iszunk, amennyi még közelebb visz a teremtőhöz.

Megszűnik a Győr-Budapest buszjárat

Itthon2013.05.14, 10:46

Júniustól már csak vonat köti össze Győrt Budapesttel. A busz eddig is csak napi egyszer járt.

Részeg cseh vert németet tévedésből egy győri szállóban

Itthon2013.05.14, 09:22

Azt hitte, elfoglalta a szobáját, rárúgta az ajtót és elagyabugyálta. Valójában annyira részeg volt, hogy nem a saját szobájába ment be.

Halálra verte a munkatársát egy férfi Győrben

Itthon2013.05.13, 11:19

A győri férfi megvárta kollégáját a munkahelyük előtt, és az utcán verte halálra.

Őz ment be egy győri porcelánboltba

Itthon2013.04.30, 17:44

Az állat a fejével belökte az ajtót, körbejárt a boltban, majd kiszaladt.

Életfogytiglanit kapott a gyilkos győri presszós

Itthon2013.04.17, 18:58

Első fokon, nem jogerősen életfogytig tartó börtönre ítélte szerdán a Győri Törvényszék azt a helyi presszóst, aki tavaly áprilisban egy vita után sörétes vadászpuskával lelőtt két férfit. A legkorábban harminc év múlva szabadulhat.

Önvédelemre hivatkozik a gyilkos presszós

Itthon2013.04.17, 15:14

Halálfélelme volt, ezért várta puskával a vitapartnereit az a győri presszós, aki tavaly lelőtt két embert.

Agresszív teknős bujkált a győri csatornában

Itthon2013.04.16, 11:02

Egy közel tízkilós aligátorteknőst emeltek ki hétfőn az adyvárosi tó csatornájából Győrben. Az aligátorteknős rendkívül veszélyes állat, akár az ember ujját is leharaphatja.

Hamis tízezressel akartak fizetni Győrben

Itthon2013.04.06, 12:03

Egy győri büfés értesítette a rendőröket, hogy hamis tízezressel akartak fizetni nála. Két férfit előállítottak.

Stresszkezelő módszerek a hétvégére

Travelo2017.10.19, 13:26

Stresszkezelő módszerek a hétvégére

Beszakadt az M1-es burkolata Győrnél

Itthon2013.03.18, 22:48

Torlódik az M1-es autópálya országhatár felé tartó forgalma Győrnél, mert beszakadt az útpálya. Egy sávon lehet közlekedni.

Elvették az anyjától a győri tigriskölyköt

Tudomány2013.03.15, 10:29

Bemutatták az egy hónapja született tigriskölyköt Győrben. Testvére a születést követően elpusztult, az életben maradt kölyöktigris egészséges, de el kellett venni az anyjától, mert nem táplálta. A kisállatot a látogatók is megtekinthetik. Győrben először született tigris.

Győrben lapátol tovább Douchev-Janics Natasa

Life.hu2013.03.12, 22:36

Újabb fordulat a Janics-ügyben. A háromszoros olimpiai bajnok Szeged helyett Győrben kajakozik tovább. Natasa hétvégén levelet küldött a hazai szövetségnek, hogy mégsem külföldön, hanem Magyarországon folytatná pályafutását. Nagy kérdés, hogyan fogadják majd sporttársai.

Egy győri képviselő kilépett a Jobbikból

Itthon2013.03.06, 10:38

Függetlenként politizál tovább Vörös Gyula, a Jobbik győri önkormányzati képviselője, miután kilépett a pártból és a frakcióból. Megromlott a viszonya a Jobbik megyei vezetésével.

Vesztegetéssel gyanúsítanak két győri ügyvédet

Itthon2013.03.02, 11:59

Az egyik ügyvédnek a közeli hozzátartozója érintett a győri színesfémügyben folyó eljárásban. Az ügyvédek a gyanú szerint pénzért vettek információt egy hatósági tiszttől.

Fél méter hó is eshet szerda éjfélig

Időjárás2013.02.12, 14:22

Vas, Zala és Veszprém megyében szerda éjfélig még nagy mennyiségű hó eshet. Győrben átlagosan 25 centi hó várható, de lesz, ahol akár fél méter hó is hullhat.

Júniusban már nagygépeket is fogadhat a péri repülőtér

Travelo2017.10.10, 10:47

Júniusban már nagygépeket is fogadhat a péri repülőtér

A magyar Camino is beavatással kezdődik

Travelo2017.12.05, 17:30

A minden elképzelést felülmúló jelentkezői létszám ráébresztett minket, hogy küldetést kaptunk - Dukát Csilla alternatív gyógyítással is foglalkozó reklámszövegíró kétszer járt a Caminón, majd baráti társaságával együtt, néhány éve létrehozta a magyarországi Szent Jakab-utat Budapest és Wolfsthal között, ahonnan a Camino hivatalos, ausztriai szakasza kezdődik. Önkéntes munkájukkal alakították és fejlesztették a zarándokutat, és ahogyan kiderült, az út menti falvakban imádják a zarándokokat. Interjú a magyar Camino egyik megálmodójával.

Megfagyott egy beteg a győri kórház parkjában

Itthon2013.01.29, 14:31

A győri Petz-kórház udvarán fagyott meg egy idős beteg. Az intézmény belső vizsgálatot rendelt el. A rendőrség közigazgatási eljárást indított.

Mégsem önvédelemből lőtt tavaly a győri presszós

Itthon2013.01.29, 08:50

Vádemelést javasol a rendőrség az ellen a győri presszós ellen, aki tavaly áprilisban lelőtte két korábbi vendégét - olvasható a megyei rendőr-főkapitányság internetes oldalán. A rendőrség szerint egyértelműen sikerült cáfolni, hogy önvédelemből lőtt volna a férfi.

Győrnél már épülnek a hótorlaszok

Itthon2013.01.22, 13:31

A szél felkapja az út menti 25-50 centis havat, de járhatatlan út egyelőre nincs.

Mérgezett lakáshitelek bukkannak elő mindenfelől

Gazdaság2013.01.28, 08:48

Nincsenek egyedül annak az angyalföldi társasháznak a lakói, akiknek gyakorlatilag újra meg kellene vásárolniuk az egyszer már kifizetett lakásukat, mert átverte őket a kivitelező. Az ügyről szóló cikkünk megjelenése óta fél tucat hasonló esetről értesültünk. Makón, Szegeden, Kalocsán, Debrecenben, Győrben, Miskolcon és a főváros 17. kerületében is akadnak olyanok, akiket önhibájukon kívül kilakoltatás fenyeget.

Előzetesbe helyezték a győri gyilkost

Itthon2013.01.18, 16:58

A Győri Járásbíróság nyomozati bírója előzetes letartóztatásba helyezte pénteken azt a győri hajléktalant, aki a rendőrségen beismerte, hogy a múlt hétvégén, egy konyhakéssel megölt egy nyugdíjas férfit - közölte a Győri Törvényszék szóvivő bírája.

Szalonnázókéssel ölt a győri gyilkos

Itthon2013.01.18, 12:04

Ivócimboráját ölte meg 29 késszúrással. Aztán elvette mindenét.

Lovas kocsin kezdték a Ferrarival száguldozó győri csalók

Itthon2013.01.17, 17:06

Milliárdokat sikkasztottak el annak a győrszentiváni bűnszervezetnek a tagjai, akik kacsalábon forgó palotákban éltek, Ferrarival száguldoztak, és még egyházat is létre akartak hozni. A hangos bulikról a rendőrségnek is szóltak, mindenki tudta, hogy adócsalásból élnek, a helyiek mégis jól kijöttek velük. A legjobban az zavarta őket, hogy a családnak munka nélkül is több jutott, mint nekik.

Milliós jutalmakat zsebeltek be az eladósodott városok vezetői

Itthon2013.01.17, 20:21

Több súlyosan eladósodott település legfőbb vezetői is többhavi bérüknek megfelelő jutalomhoz jutott az év végén - írja a Blikk. Volt, aki hathavi illetményét kapta kézhez.

Bentleyt, Maseratit, aranyat foglaltak le

Itthon2013.01.11, 16:29

Egy győri család irányította azt a bűnszervezetet, amely körhintamódszerrel csalta el a fémhulladék áfáját.

Szén-monoxid ölt meg egy fiatal lányt

Itthon2013.01.10, 09:56

Szén-monoxid-mérgezés miatt vesztette életét egy 18 éves győri lány. 21 éves barátját kórházba szállították.

Elszórta gyilkosa pénzét a győri menyasszony

Itthon2012.12.27, 15:53

A férfi október végén fojtotta meg 23 éves áldozatát, akire a vallomás szerint több millió forintot költött. A lány ennek ellenére szakított vele.

Elfogták a győri menyasszony gyilkosát

Itthon2012.12.25, 14:47

Két hónapig menekült a rendőrök elől annak a győri fiatal nőnek a feltételezett gyilkosa, akit kedden fogták el.

Célegyenesben az új magyar Audi

Gazdaság2012.12.19, 18:40

Elkészült az Audi A3-as szedánja, amelyet jövőre kezdenek gyártani Győrben, a cég új üzemében.