franchise
címke rss- kapcsolódó címkék:
- gazdaság
- étterem
- Pizza Hut
- McDonald's
- Spar
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Huszonötödik üzletét nyitotta meg az ötéves magyar cég
Kecskeméten nyílt meg a Bubbles, Magyarország első nonstop önkiszolgáló mosodaláncának 25. üzlete. A hálózat idén elsősorban a megyeszékhelyeken és a nagyobb vidéki városokban jelenik meg, a következő 3-4 évben azonban 70-100 egységgel rendelkező országos lefedettség elérése törekszik.
Tricepszre gyúrt a Fornetti
Féléves fejlesztési programot zárt le a Fornetti Csoport. A 600 millió forint első ütemében Kiskunfélegyházán építettek új bútorgyártó üzemet, majd a romániai pékáru gyártóüzem termelőkapacitásait fejlesztették, végül a vállalat csoportszinten 38 új jármű üzembe állításával modernizálta szállítókapacitásait. Eközben mintegy 200 fővel bővítette munkatársainak létszámát, ezek zömmel magyarországi munkahelyek, és a béreket is megemelték.
- címkék:
- franchise
- pékáru
- Fornetti
- Címkefelhő »
A jóga tényleg a megnyugvásról és az egyensúlyról szól? Íme, a kíméletlen igazság!
Ha bemész egy McDonald'sba, az azért jó, mert egy franchise-rendszerről van szó, ahol mindig, mindenhol, megbízható módon ugyanazt a minőséget kapod. A minőségről persze vitatkozhatunk, de abban az értelemben a McDonald's nagyon is minőségi, hogy profi. Tehát tényleg mindig ugyanazt az élményt nyújtja, amit megszoktál. Teljességgel középszerű. Semmi kilengés. Ezért profi. A probléma ott kezdődik, amikor a jóga is úgy kezd működni, mint egy profi franchise. Van egy elképzelés, egy koncepció, egy konszenzusos "minőség", amit valakik meghatároznak, és annak mentén alakul a vásárlói elvárás.
Testvérek, fiatalok, sikeresek, vállalkozók
A sikerhez vezető út fiatalos lendülettel, kreativitással és bátorsággal van kikövezve - a Szántó-testvérek esetében legalábbis mindenképpen. Kitti és Norbi két éve vágott bele a vállalkozói létbe, munkájukat pedig néhány hete a Magyar Franchise-szövetség az év franchise-vállalkozója díjjal tüntette ki. A testvérpárral az általuk vezetett budapesti, XVI. kerületi üzletben beszélgettünk.
A franchise üzletnek is kreatívnak kell lennie
A Magyar Franchise Szövetség az év franchise vállalkozója díjat idén a Borháló kereskedés sashalmi boltjának ítélte. Szántó Kitti és Szántó Norbert 2014-ben nyitotta meg a 49 üzlet egyikét Budapesten, a Veres Péter utcában.
A Fornetti lett az év franchise hálózata
Teljesítménye alapján a Fornettit választotta a tavalyi év franchise hálózatának a Magyar Franchise Szövetség, amely minden évben az országos lefedettséggel és szakmai ismertséggel, illetve legalább öt éve működő hálózattal bíró hazai vállalkozások közül választja ki a győztest.
- címkék:
- franchise
- díj
- Fornetti
- Címkefelhő »
Jennifer Lawrence igazi lázadóként harcol a mutánsokkal
A rajongónak nem kell sokat várniuk, hiszen egy hónap múlva a mozikba kerül a népszerű franchise sorozat, Az éhezők viadala legújabb, és egyben befejező része. A látottak alapján az utolsó rész döbbenetes lesz.
Franchise-osításon filózik a Metro
A vasárnapi boltzár nem jó senkinek a Metro-csoport vezérigazgatója szerint, de alkalmazkodnak a kialakult helyzethez. Olaf Koch a cégcsoport berlini stratégiai prezentációján újságírói kérdésekre válaszolva arról is beszélt, hogy Magyarország esetében is gondolkodnak a franchise-rendszer bevezetésén, de az online vásárlás kialakítását egyelőre nem tervezik a Metrónál.
Charlize Theron kopaszon és kar nélkül hódít a filmvásznon! Nézd meg a videót!
A poszt-apokaliptikus franchise legújabb része hamarosan megérkezik a mozikba. Charlize Theron megdöbbentő külsővel hódít a filmben.
Ez nem mázli, hanem piaci rés
Hat évvel ezelőtt a válságra kerestek gyors megoldást egy fodrászüzlet alapítói, de annál valami sokkal értékesebbre bukkantak.
- címkék:
- franchise
- fodrász
- BioHair
- Címkefelhő »
Felrázták a magyar borkereskedelmet
A Borháló Borkereskedést tavaly az év legdinamikusabban fejlődő franchise hálózatának választotta a Magyar Franchise Szövetség, idén a leginnovatívabbnak. Fiatal vállalkozásról van szó, de amit kitaláltak, megoldhatja a bormarketing elhúzódó problémáját.
Mi egy mekis család vagyunk
Tizenkilenc éve iskolapszichológusként nyitotta meg az első nyíregyházi McDonald’s-ot, amelyet idén az amerikai cégközpont a világ egyik legjobbjának választott. Szabó Gabriellával vállalkozásról, franchise-ról és a vidéki konyháról beszélgettünk.
Új mexikói gyorsétterem jön Budapestre
A nemzetközi „mexikói” gyorsétterem franchise márka hazai tulajdonosa ugyanaz a magyar kft., amelyik a Nordsee, és a Wienerwald jogaival is rendelkezik.
- címkék:
- franchise
- Címkefelhő »
A nyíregyházi McDonald's a világ egyik legjobbja
A két nyíregyházi McDonald’s éttermet üzemeltető Szabó Gabriella, nyerte idén a gyorsétterem-hálózat legrangosabb szakmai díját, a nemzetközi Golden Arch Awardot.
- címkék:
- franchise
- McDonald's
- Címkefelhő »
A CBA-nál nincs válság: a külföldi bővülésről egyeztet a cég
A közös fejlődés, bővülés érdekében találkozott a CBA külföldi franchise partnereivel szerdán Budapesten. A cél: tovább bővülni a régióban.
- címkék:
- kiskereskedelem
- franchise
- CBA
- Címkefelhő »
Nem abból élnek, amivel foglalkoznak
Vannak vállalkozások, amelyek fő bevételi forrása nem a fő tevékenységükből származik, de nem is abból, amihez a közvélekedés elsősorban köti őket. A gyorsétterem valójában egy ingatlanüzlet, a benzinkút üzleti értelemben egy kisbolt, a kisbolt viszont inkább egy kocsmára hasonlít.
421,5 milliárdot hagytunk tavaly a Sparnál
Nyolc százalékkal bővült tavaly a kereskedelmi lánc. Nyitnak a magánpartnerek felé.
- címkék:
- franchise
- Spar
- Címkefelhő »
Vegyen ön is SPAR-boltot!
A SPAR külföldön általában nem saját boltokat tart fenn, hanem franchise-partnerekkel működik együtt - ezalól csak Magyarország volt kivétel eddig. Most azonban az üzletlánc megkötötte az első hazai partner-együttműködést is.
- címkék:
- céghírek
- franchise
- Spar
- Címkefelhő »
Százmillióért vett pékséget a Starbucks
A kávézólánc a La Boulange nevű franchise felvásárlásával a saját kínálatát tervezi javítani.
Magyarországra jön a nagy mellű pincérlányokról híres bár
Várhatóan az év harmadik negyedében nyílik meg a csinos, telt idomú pincérlányairól ismert amerikai Hooters étteremlánc első magyarországi egysége.
- címkék:
- franchise
- vendéglátás
- étterem
- Címkefelhő »
Svájci cégek bukkantak fel a CBA mögött
A Népszabadság azt írja, hogy a vezetők többségének az érdekeltségi körében van olyan társaság, ahol a tulajdonosi lánc végén ismeretlen hátterű külföldi vállalkozás áll. A CBA-nál nem kommentálták, mi a szerepük a megszaporodott külföldi cégeknek, és azt közölték, hogy csak a franchise-tagok között találni kis számban külföldi befektetőket.
Tagadja a CBA a svájci adótrükköket
Az üzletlánc kommunikációs vezetője szerint csak azért szaporodtak meg a svájci cégek a magyar hálózat mögött, mert azt akarták, hogy külföldre is eljussanak a magyar termékek.
Tavaly tízmilliárddal nőtt a CBA forgalma
A CBA hálózatának összforgalma 565 milliárd forint volt tavaly, az üzletszám érdemben nem változott. Több száz CBA megszűnt ugyan, de a társaság a CBA Príma és Cent nyitásokkal ellensúlyozni tudta a bezárásokat.
- címkék:
- kereskedelem
- céghírek
- franchise
- CBA
- Címkefelhő »
Elakadhat a világmárkák betelepülése
A válság hatására egyre kevesebb új világmárka betelepedésére lehet számítani Magyarországon, a franchise-átvétel iránti érdeklődés közel 50 százalékkal csökkent. A láncok egy része ugyanakkor töretlenül terjeszkedik, a magyar piacon már jelenlévők újabb és újabb üzleteket nyitnak. A válság mellett a hasonló termékkörű boltoknak egymással is meg kell küzdeniük a vásárlókért.
Új ingatlanközvetítők dacolnak a válsággal
Miközben a legnagyobb hazai ingatlanközvetítő láncok többsége a forgalom érezhető csökkenéséről számol be, sőt némelyikük a rendszerének átmeneti zsugorodását sem zárja ki, mások szerint ez a megfelelő pillanat az indulásra. Az [origo] úgy tudja, három új országos hálózat rajtol, merőben eltérő tulajdonosi háttérrel.
A válság átírja az ingatlanforgalmazók terveit
Az ingatlanértékesítéssel foglalkozó franchise-hálózatok az elmúlt években szépen híztak, sorra nyíltak az irodák, és elvileg lenne még tér a bővülésre. A válság azonban többségüknél átírja a terveket, rosszabb esetben a zsugorodás sem kizárt. Akad már bezárt iroda, és valószínűleg lesz is még, egy hálózat pedig már tönkre is ment.
Extra akciókkal híznának a hálózatok
A franchise-szektor sem tudja kivonni magát a válság hatásai alól. Visszakozás vagy előremenekülés? - teszik fel a kérdést az errefelé kacsingató külföldi láncok, míg a megállapodott nagyok a bajból is próbálnak tőkét kovácsolni.
- címkék:
- franchise
- Pizza Hut
- lánc
- Címkefelhő »
Terjeszkedik a Europcar
A Europcar Autókölcsönző (EUrent Kft.) tulajdonába kerül szeptember elsejével - a Europcar kizárólagos magyarországi képviselete megtartásával - a National és Alamo márka belföldi franchise joga is - tájékoztatta a társaság az MTI-hétfőn.
A BBC megvette a Lonely Planetet
A BBC Worldwide mintegy 350 millió fonttért megvásárolta a leghíresebb útikönyvsorozat kiadóját, a Lonely Planet-et. A céget franchise rendszerben szeretnék működtetni új tulajdonosai világszerte -írja a Breakingtravelnews.com.
Fapados hotel nyílik Budapesten
London és Basel után Budapesten nyílik meg a harmadik easyHotel tavasszal, a franchise rendszerben működő szálloda szobáit kizárólag az interneten lehet majd lefoglalni.
Magyarországon is dívik a franchise-mánia
City Grill, McDonald's, Főzelékfaló, Subway, Yogen Früz - franchise-rendszerek világszerte és Magyarországon. Megéri csatlakozni, de nem árt szakértővel egyeztetni és a magyar ízlést is figyelembe venni.
Franchise-ra vált a Mareco is
Újabb cég lép be a magyarországi franchise-rendszerű ingatlanközvetítők piacára. A már tíz éve működő Mareco Ingatlan Zrt. mostantól országos hálózat építésébe kezd.
- címkék:
- piac
- franchise
- Pizza Hut
- Címkefelhő »
- 1