Ford
címke rss- kapcsolódó címkék:
- autós hír
- amerikai autó
- Ford Motor Company
- Ford Focus
- rali
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Rali-finálé Walesben
Bár a fõbb kérdések eldõltek, Loeb és a Citroën is megvédték címüket, maradt azért még nyitott kérdés a walesi szezonzáróra. A második helyért hárman is csatáznak, és az SWRC és a PWRC sorozat trónja is kiadó még.
Elektromos is lehet az Év autója
Megvan az idei Év autója-versengés hetesre szûkített listája, az elektromos Nissan Leaf is szerepel rajta.
Loeb nyerte a Spanyol-ralit
Világbajnokhoz méltó teljesítményt nyújva Loeb nyerte a Spanyol-ralit, mögötte Solberg végzett minimális elõnnyel Sordo elõtt. Turánék balesetet szenvedtek és kiestek, a JWRC év végi elsõsége drámai körülmények között dõlt el.
Továbbra is Loeb vezet Spanyolországban
Sébastien Loeb uralta a Spanyol-rali második napját is, Ogier hibázott, és visszaesett. Sordo már a harmadik, míg Turán remek napot zárt, és a hetedik pozícióba jött fel.
Loeb világbajnokként sem lassít
A hazai pálya dacára Sordónak nem ment jól a Spanyol-rali elsõ napján, Loeb viszont remekelt, és az élrõl várhatja az aszfaltos folytatást. Turánék a tizenegyedik helyen állnak.
Sordo nagy esélye Spanyolországban
Kivételesen nem Loeb, hanem Sordo a favorit a rali-világbajnokság utolsó elõtti, katalóniai futamán. A Turán/Zsíros kettõs egy gyári Focus WRC-vel áll rajthoz.
Új verzió az autókba szánt Windowsból
A jármûvek fedélzeti komputereire szánt Windows Embedded Automotive 7 szoftvert egy detroiti autóipari konferencián mutatta be a Microsoft. A szoftvercég platformját világszerte mintegy nyolcvan féle jármûben, például az új Fiat 500-ason, a Nissan Leafen, és a szoftver képezi alapján a Ford Sync nevû, utastérbe szánt szórakoztatórendszerének is.
Kakuszi nyerte a szezonzáró Mecsek-ralit
A Mecsek-ralival véget ért az idei bajnokság. Pályafutása elsõ abszolút futamgyõzelmét aratta a Kakuszi/Kakuszi kettõs, miután Herczigék az utolsó gyorsaságin kiestek. Eldõlt a bajnoki helyezések sorsa is.
Rali-finálé a Mecsekben
Bár a bajnoki cím sorsa már eldõlt, és többen is hiányoznak majd az élmezõnybõl, remek versenynek ígérkezik a szezonzáró Mecsek-rali.
Bemutatták az új Ford Rangert
Sydneyben bemutatták az új Ford Ranger kompakt pickupot, 180 országban kerül egyszerre piacra.
Készül a Ford Ka utódja
Már dolgoznak a nem túl sikeres Ka miniautó utódján a Fordnál, az új Focushoz és Mondeóhoz hasonlóan globális modell lesz.
Kilencféle motorral érkezik az új Ford Focus
Négy benzines és öt dízelmotorral indul az új Focus forgalmazása, a Ford elárulta a hivatalos adatokat.
Úttörõ lesz az új Ford Mondeo
A Mondeo következõ generációjával mutatkozik be a Ford új formanyelve.
A rövidebb a jobb - Ford C-Max-menetpróba
A következõ hónapokban a Ford nagyot robbant a kompakt szegmensben. A Focust megelõzve elsõként az egyterû újult meg, többnyire elõnyére. Már van hétüléses, hosszított verzió, és átdolgozták a motorokat is.
Loeb hetedszer világbajnok - helyszíni tudósítás a Francia-raliról
Futamgyõzelemmel ünnepelte Loeb saját maga és csapata címvédését. Sordo és Solberg végeztek a francia mögött, a bajnokot több tízezer szurkoló köszöntötte a célban. Helyszíni tudósítás.
Citroën-uralom a Francia-ralin
Ahogy várni lehetett, Loeb vezeti a mezõnyt a Francia-rali elsõ napja után. Csapattársai a nyomában, de Latvala is nyert szakaszokat. Turánék az elõkelõ nyolcadik helyrõl estek ki az utolsó gyorsaságin. Helyszíni tudósítás.
Nehéz körülmények, sok kiesõ a Francia-ralin
Esõ, sár, ittas nézõk, és csúszás az idõtervhez képest: ezek jellemezték a verseny második napját. Továbbra is Loeb vezet, a magyar csapat nem folytatta. Helyszíni beszámoló a Francia-raliról.
Új raliautó a Fordtól és a Minitõl
A Citroën DS3 WRC mellett Párizsban a Ford és a Mini is bemutatta saját WRC modelljét, a Fiesta és a Countryman raliautó változatát.
Párizsban debütált a 250 lóerõs Ford Focus
Csupán néhány karosszériaelemet cseréltek le, mégis teljesen megváltozott az új Focus megjelenése ST-ként. A 2012-ben érkezõ sportmodell 250 lóerõs, kétliteres turbómotort kap.
Loeb hazai pályán védheti meg címét
Hosszú idõ után nem Korzika szigetén, hanem Elzászban rendezik meg a francia vb-futamot. Ezúttal is Loeb a legnagyobb esélyes.
Kíméletesebb légzsákot fejlesztett ki a Ford
Több ötletes megoldással a Ford elérte, hogy a baleset esetén kinyíló légzsákok még kisebb ütést mérjenek az utasokra. Az újfajta légzsákok az új Focusban fognak elsõ ízben bemutatkozni.
Négyhengeres motor az új Ford Focus ST-ben
Öt- helyett négyhengeres motort kap a 2012-ben piacra kerülõ új Ford Focus ST, amely így is erõsebb lesz elõdjénél.
Ken Block újabb lélegzetelállító ámokfutása
Ken Block, az amerikai raliversenyzõ eddig leginkább lélegzetelállító Gymkhana videóiról vált ismertté. Most elkészítette a régóta várt Gymkhana 3-mat, amelyben az Olsberg által felkészített 650 lóerõs Ford Fiestával sokkolja a rajongókat.
Búcsú az öthengerestõl - Ford Mondeo-bemutató
A Ford Mondeo modellfrissítésén csak a két csúcsmotorral próbálhattuk ki a flottások kedvencét. Sem a Volvo-féle öthengerest váltó 240 lóerõs, négyhengeres turbómotor, sem a 200 lóerõs dízel nem lesz nálunk az eladások éllovasa, de a gyengébb verziók is elõnyükre változtak.
Sébastien Ogier nyerte a Japán-ralit
Solberget és Hirvonent is megelõzte Ogier a zárónapon, így megnyerte élete elsõ Japán-raliját.
Szoros az állás a Japán-ralin
A fordulatos második nap után továbbra is Petter Solberg vezeti a Japán-ralit, de nagyon szoros az élmezõny.
Petter Solberg vezeti a Japán-ralit
A Japán-rali elsõ, saras napján Petter Solbergnek ment a legjobban, Hirvonen és Ogier elõtt vezeti a versenyt.
Loeb már a hétvégén hétszeres világbajnok lehet
Aszfalt után ismét murván, Japában folytatódik a rali-vb. Ezúttal kivételesen nem Loeb az esélyes.
Crossover készül a Ford Fiestából
Összkerékhajtású változattal bõvül a Ford Fiesta kínálata, már tesztelik az emelt hasmagasságú modellt.
Illat-kommandót vet be a Ford
A Ford öt elképesztõen kifinomult szaglással rendelkezõ mérnököt alkalmaz, hogy kiszûrjék a kellemetlen szagú anyagokat és alkatrészeket egy-egy autó gyártása során.
- címkék:
- autós hír
- autógyártás
- Ford
- Címkefelhõ »
Loeb nyolcadszor is gyõzött Németországban
Sorozatban nyolcadszor nyerte a Német-ralit Loeb, és mivel Hirvonen kiesett, bizonyossá vált, hogy a finn idén már nem lehet világbajnok. A dobogóra Sordo és Ogier állhatott még fel.
Ifj. Tóthék vezetik a Kazincbarcika-ralit
Nagyon hangulatos módon, de igen szerény látszámmal indult a hazai ralibajnokság utolsó elõtti futama. Az éjjeli szakaszok után ifj. Tóth vezet Aschenbrenner és Kakuszi elõtt, Herczig egy hiba miatt csak a hetedik.
Az Aschenbrenner/Pikó páros 2010 bajnoka
Az Aschenbrenner/Pikó páros nyerte a Kazincbarcika-ralit, és ezzel a 2010-es abszolút bajnokságot is.
Német-rali: érik Loeb újabb gyõzelme
Loeb okos versenyzéssel növelte elõnyét Sordo elõtt, a többiek már eléggé lemaradtak tõlük. Hirvonen autója elromlott, Duval verte a gyári Fordokat, majd felborult. Ifj. Érdiék autóztak kategória-elsõ idõt is, de õk is kiestek.
Rali-vb: Solberg peches elsõ napja
A papírforma érvényesült Németországban, a rali-vb futam elsõ napján. Loeb és Sordo vezetik a mezõnyt, Solberg két defektet is kapott, így csak a kilencedik.
Rali-ob: Titkos verseny Borsodban
Murva helyett aszfalton, új pályák helyett régieken, de lesz verseny Borsodban. Miskolchoz hasonlóan éjjel is rendeznek majd gyorsaságikat, szombat estére pedig eldõlhet az abszolút bajnoki cím sorsa is.
Rali-vb: Loeb nyolcadik németországi gyõzelmére tör
Ismét aszfalton a rali-vb mezõnye, Németországban folytatódik a sorozat. Itt eddig még mindig Loeb gyõzött, és idén is õ a favorit. A fordosok azonban nem adták fel, és a világbajnok saját csapattársai is nagyon elszántak.
Isachsen elõbb kiesett a versenybõl, majd megnyerte azt
Ennél izgalmasabban és drámaiabban nem is alakulhatott volna a 2010-es német ralikrossz Eb-futam végjátéka. Az A döntõkre leesett az esõ, a divízió 2-esek még slick gumikon rajtoltak el a nedves talajú pályán, a divízió 1/A-ban Timur Timerzsanov vezetõ helyrõl esett ki, így hazai gyõztest köszönthettek a nézõk, a divízió 1-ben pedig Sverre Isachsen az elsõ rajtot követõen a gumifalban végezte, az újraindítást követõen viszont végül mégis õ örülhetett.
Többre vágynak - Ford Galaxy és S-Max-menetpróba
A Ford két nagy egyterûje eddig uralta a kategóriát, de már többre vágynának. Ehhez talán ennél komolyabb frissítésre lenne szükség, bár a motorkínálat terén tényleg nagyot léptek elõre.
Ken Block, a Ford Fiesta és a házimunka
A Fiesta amerikai bevezetéshez készített látványos reklámfilmben Ken Block saját stílusában, a WRC Fiestájában végzi el a napi házimunkát.
- címkék:
- Ken Block
- Ford Fiesta
- autós videó
- Ford
- Címkefelhõ »
Finn-rali: Hirvonen óriásit esett, Latvala vezet
Felemás napot zárt a Ford pénteken, mivel Hirvonen vezetõ helyrõl esett ki, de Latvala átvette a helyét. Az ifjabbik Solberg üldözi õt, akinek bátyja szintén nagyot borult.
Rali-vb: hazai pályán a finnek
Finnországba érkezik a rali-vb mezõnye, ahol hatvanadszor rendezik meg a legendás futamot. A helyieknek itt van a legnagyobb esélyük arra, hogy legyõzzék Loeböt.
Bemutatkozott az új Ford Explorer
Alvázas helyett önhordó karosszériát kapott a Ford népszerû amerikai terepjárója. Kisebb károsanyag-kibocsátását alacsonyabb tömeggel és korszerûbb, turbómotort is tartalmazó motorpalettával érték el. Világújdonságként felfúvódó biztonsági övekkel és egy újfajta, kanyarodást segítõ rendszerrel is felszerelték.
Még nem kapott zöld utat a hibrid Ford Focus RS
Hivatalosan még nem hagyta jóvá a Ford az új Focus RS fejlesztését, de tartják magukat azok a hírek, hogy hibrid hajtáslánc kerül az autóba.
Új Ford Focus ST Párizsban
Õsszel, a Párizsi Autószalonon nemcsak az új Ford Focus alapváltozatait, hanem az ST-t is kiállítják.
Ifj. Tóth nyerte a Veszprém-ralit
Ifj. Tóth János gyõzelmével végzõdött a Veszprém-rali. Herczig kiesett, Turi az utolsó gyorsaságin hibázott, így Aschenbrenner lett a második.
Veszprém-rali: Aschenbrenner kezdett a legjobban
Óriási hõségben kezdõdött meg szombat délután a Veszprém-rali. Két gyorsasági után Aschenbrenner vezet Turi elõtt.
Rali-ob: a veszprémi futam következik
Ismét murvás versennyel folytatódik a bajnokság, a hírhedten kemény Veszprém-ralival. A lõtér ezúttal nem szerepel a pályák között, de így sem ígérkezik könnyûnek a szokatlanul rövid futam.
Lelépett az új Ford Focus fõmérnöke
Elhagyta a Fordot Jens Ludmann, az új Focus fejlesztési programjáért felelõs fõmérnök.
Loeb-gyõzelem, magyar pontok a Bulgária-ralin
Rajt-cél gyõzelmet aratott a Loeb/Elena páros Bulgáriában, és megerõsítették vezetõ helyüket a tabellán is. A vb-k történetében elõször szereztek magyarok abszolútban pontot, a Turán/Zsíros duó a nyolcadik helyre hozta be a Peugeot 307 WRC-t.
Bulgária-rali: Loeb továbbra is vezet
A verseny második napját a gumiválasztás nehezítette meg, a fordosok húzták a rövidebbet. Loeb magabiztosan áll az élen, Turán stabilan a nyolcadik.
Bulgária-rali: Räikkönen kiesett a nyitó napon
Sébastien Loeb mestermunkájával, és Kimi Räikkönen balesetével indult a Bulgária-rali. A magyarok jól szerepelnek, Turán a nyolcadik helyen áll.
Bulgáriában a rali-vb mezõnye
A rövid nyári szünet után féltávhoz érkezik a 2010-es rali-világbajnokság, vadonatúj helyszín, Bulgária várja a mezõnyt.
Képeken a felfrissített Ford Mondeo
Újabb, hivatalos fotókon látható a megújult Mondeo. A hivatalos bemutató az augusztusi Moszkvai Autószalonon lesz.
Videón a limitált szériás Focus RS Le Mans-változatok
A Ford öt különbözõ egyedi autóval ünnepli korábbi Le Mans-i sikereit. A speciális kocsik elõször a Le Mans Classic versenyen lesznek láthatók.
Hetvenéves autómárkától búcsúzik a Ford
Az év végén véget ér a hetvenéves múltra visszatkientõ Mercury pályafutása. A tulajdonos Ford hivatalosan is közölte, megszünteti a márkát, és a jövõben a luxusmárkájára, a Lincolnra koncentrál.
- címkék:
- autópiac
- autómárka
- Ford
- Címkefelhõ »
Beragadhat 250 ezer Ford gázpedálja
Vizsgálatot indított az amerikai közlekedésbiztonsági szervezet a Ford két modelljével kapcsolatban. Kínában 236 ezer Focust hívnak vissza.
WRC: Ogier megszerezte élete elsõ gyõzelmét
Nem remegett meg Ogier keze a Portugál-rali záró napján, és megnyerte a futamot. Teljesítménye elõtt az ezúttal csak második Loeb is elismeréssel adózott, Sordo tette tökéletessé a Citroën csapat hétvégéjét.
WRC: továbbra is Ogier vezet Portugáliában
Remek teljesítményével megtartotta elsõ helyét Ogier a Portugál-rali második napja után is. Loeb már a második, Latvala kiesett.
Portugál-rali: Ogier vezet, a többiek taktikáznak
A futam elsõ napja alaposan megrostálta a mezõnyt, de az élmenõk mindegyike versenyben van még. Ogier áll az élen, Sordo a nyomában, a többiek a jobb szombati rajtpozíció érdekében csak egymásra figyeltek - a magyarok kiestek.
Újabb autómárkától szabadulna a Ford
Hetvenéves autómárkáját számolná fel a Ford; barátkoznak a görög államcsõd gondolatával az elemzõk; egyelõre távoli az egységes nemzetközi pénzügyi szabályozás álma; szabályellenesnek nevezte az uniós mentõcsomagot egy francia miniszter; elkapta az amerikai rendõrség Sylvester Stallone befektetési tanácsadóját. Külföldi gazdasági lapszemle.
Fotókon a frissített Ford Mondeo
Álcázás nélküli fotók jelentek meg a frissített Ford Mondeo kombiról. Ugyanilyen arca lesz a négy- és ötajtósnak is.
Hirvonen-Loeb, Turán-Räikkönen párharc Portugáliában
Az új-zélandi kitérõ után ismét Európában van a rali-vb mezõnye. Portugáliában többen is esélyesek, és lesz magyar résztvevõ is, ráadásul a csúcskategóriában.
Milyen kocsikkal érkeztek a parlamenti nyitásra a politikusok?
Hogyan ügyetlenkedtek az újonc képviselõk a parlamenti sorompónál? Miért mindig fekete, fehér és szürke autókkal járnak a politikusok? És hogy került egy Mercedes SLK a sok unalmas autó közé? Körbenéztünk a Parlament parkolójában az új ciklus elsõ napján.
2013-ban jönnek a hibrid Ford C-Maxok
2013-ban hagyományos és konnektoros hibrid hajtáslánccal is piacra kerül a Ford C-Max Európában.
Õrült finálé az Új-Zéland Ralin
A sportág minden szépségét felvonultatta a verseny zárónapja. Loeb hibája után Latvala az utolsó métereken elõzte meg Ogiert, és gyõzött.
Hihetetlen Loeb-parádé Új-Zélandon
Átlépte a mezõnyt Loeb, és már az elsõ hely közelében autózik az Új-Zéland Rali második napja után. A többiek - Hirvonennel együtt - más dimenzióban autóztak, egyelõre még Ogier vezet.
Szoros az állás az Új-Zéland Ralin
Szinte minden gyorsasági után változott, hogy éppen ki vezeti az Új-Zéland Ralit. Loeb hibázott, és csak a hetedik, az élen Solberg, nyomában Latvalával.
Déli féltekén a rali-vb
Egy év kihagyás után tér vissza a szigetországba a rali-vb mezõnye. Loeb megállíthatatlannak tûnik, de Hirvonenen kívül immár Solberg is feni rá a fogát.
Miskolc-rali: nappal Asi a leggyorsabb
Az országos bajnokság második fordulója úgy kezdõdött, ahogy az elsõ végzõdött: Asi vezet Turi és Janika elõtt.
Pofás miniautó a Fordtól
Start néven városi miniautó-tanulmányt mutatott be a Ford a Pekingi Autószalonon, meghajtásáról egy szériaközelinek nevezett, egyliteres turbómotor gondoskodik.
WRC: ismét Loeb gyõzött
A Török-rali záró napja sárban zajlott. Loeb simán gyõzött, s ezzel alaposan elhúzott a többiektõl összetettben.
Török-rali: Latvala felborult, Loeb az élre állt
Mint általában, ezúttal is bejött Loeb számítása, és átvette a vezetést a verseny második napján. Mögötte nagy a csata, Latvala felborult.
Ogier vezet a Török-ralin
Idei szereplésének fényében nem is meglepõ, hogy az elsõ nap után Ogier vezeti a Török-ralit. A francia mögött szoros a mezõny, míg többen már kiestek a küzdelmekbõl.
Loeb Törökországban is gyõzne
Mesterhármasra tör Sébastien Loeb, Mexikó és Jordánia után Törökországban is nyerni akar. Ebben Hirvonen akadályozhatja meg, számára immár létkérdés a francia legyõzése.
Pitiáner banda fosztogatja a Fordokat
Számos Ford Focust törtek fel az elmúlt egy-két hónapban Budapesten. A rendõrség szerint nem ritka, hogy a bûnözõk idõnként rászállnak egy-egy típusra. A védelem - mint a megszólaltatott szakértõk elmondják - sokkal egyszerûbb, mint azt sokan gondolnák. A Ford hazai importõre szerint nem márkajellemzõ a könnyû feltörhetõség.
Utólag is elkészítik a 350 lóerõs Focus RS-t
A nagy sikerre tekintettel a Ford bejelentette, hogy utólagos csomagként is rendelhetõ lesz a Focus RS500.
Bombasiker a Ford Focus RS500
Leleplezése után 12 órával elkelt a Ford Focus RS500 különkiadás összes, Nagy-Britanniának szánt példánya.
Loeb nyerte a Jordán-ralit
Sébastien Loeb hibátlan autózással újabb gyõzelmet szerzett, és alaposan elhúzott a többiektól a tabellán. A csapatok ismét alaposan megkavarták a rajtsorrendet, Räikkönen megszerezte elsõ vb-pontjait.
Loeb átvette a vezetést a Jordán-ralin
Már az elsõ szakaszon kiesett Mikko Hirvonen, míg Sébastien Loeb a nap során bedarálta ellenfeleit, és az élre állt. Räikkönen tartja magát, a nyolcadik hely az övé.
Latvala vezet Jordániában
Ahogy várható volt, nem a Loebé vagy Hirvonené volt a fõszerep a Jordán-rali nyitó napján. Hét szakasz után Latvala vezet Ogier elõtt.
Összefog a Microsoft a Forddal - lapszemle
Microsoft-szoftvert használna a Ford hibrid és elektromos meghajtású autóiban; hamarosan ismét kutathatnak olaj után az amerikai vizeken; keveslik az állami támogatást a brit kocsmatulajdonosok; valószínûleg közelebb került a csõdhöz az EMi kiadó; a tavalyinál nagyobb kedvvel vásárolják fel egymást a világ cégei. Gazdasági lapszemle.
Hirvonen visszavágásra készül Jordániában
A Citroën mexikói hármas gyõzelme után Jordániában vághat vissza a Ford csapat. Amennyiben itt is Loeb gyõz, Hirvonen komoly hátrányba kerülhet.
Bemutatkozott a Ford Focus RS500
Limitált szériát készített a Ford a Focus RS-bõl, az RS500 pontosan ötszáz példányban készül.
Új tanulmány a Fordtól
Tanulmányautóval lepi meg a Pekingi Autószalon közönségét a Ford, Ázsiában kerülhet piacra az új modell.
A kínai Geelyé lett a Volvo, a BYD a Maybachra hajt
Vasárnap aláírták azt a megállapodást, amelynek értelmében 1,8 milliárd dollárért a kínai Geely autógyártóé lett a Volvo.
- címkék:
- autós hír
- svéd autó
- kínai autó
- Ford
- Volvo
- Geely
- Címkefelhõ »
Egyetemisták készítette Ford Focus RS a nürbugringi 24 órás versenyen
Idén május közepén rendezik meg a legendás Nürburgringen a 24 órás versenyt, ahol ismét elindul majd a BMW Team Hungary csapata. A verseny elõtti felhajtás már elkezdõdött, sorra jelentkeznek a neves, vagy éppen érdekes csapatoktól a nevezések. Ez utóbbira jó példa a kölni egyetem mérnöki csapata, akik egy a hallgatók által felkészített Ford Focus RS-sel fognak rajthoz állni.
Kémfotón a Ford Fiesta ST
A Ford detroiti központjának közelében kapták lencsevégre a régóta várt Fiesta ST egy álcázás nélküli tesztpéldányát.
- címkék:
- kisautó
- Ford Fiesta
- Ford
- Címkefelhõ »
Sportváltozat készült a Ford Fiestából
Sport+ néven új felszereltségi változatot dob piacra a Ford a Fiestából, az átalakítások csak optikaiak.
Már az amerikai pickupok is diétáznak
A Ford több fronton is nagy hangsúlyt fektet a fogyasztáscsökkentésre. Eddig már számos Econetic modellel találkozhatunk, de most már az amerikai nagy pickupok fogyasztását is csökkentik.
Ford hibridek és elektromos autók Európának
Tervei szerint öt új, elektromos és hibrid modellt mutat be 2013-ig Ford. Ezek az autók már az Európára is kiterjesztett globális elektromos autó projekt részeként valósulnak meg.
Loeb Mexikó királya
Okosan beosztotta szombaton összeszedett elõnyét, így Loeb megnyerte a Mexikó-ralit. Solberg és Ogier az utolsó pillanatig csatáztak a második helyért, Hirvonen csak a negyedik.
Mexikó-rali: Loeb átvette a vezetést
A második nap végére helyreállt a rend a Mexikó-ralin, Sébastien Loeb az élre tört, sõt, jelentõs elõnyt gyûjtött vasárnapra. Sokan kiestek, alig két tucatnyi autó maradt versenyben.
Rali-vb: Citroën 1-2-3-4
Meglepetésre nem Loeb vagy Hirvonen, hanem Petter Solberg vezet a Mexikó-rali elsõ napja után. A norvég tarolt, az elsõ négy helyen Citroën áll.
Rali-vb: télbõl a nyárba
Három héttel a Hirvonen gyõzelmével végzõdõ Svéd-rali után Mexikóban próbál szerencsét a rali-vb mezõnye. Ismét nagy csata várható a finn és Loeb, valamint csapattársaik között.
Sorosék üzleteit vizsgálná az USA és az EU
A világ vezetõ gazdasági lapjainál a görög válság a fõ téma: újabb leminõsítés jöhet, miközben az USA kormánya és az Európai Bizottság az euró ellen spekuláló befektetõk körmére nézne.
Reklámrobot Timberlake és zöld Ferrari - tudósítás Genfbõl
Dübörgött az új Ford Focus, lerepült a színpadról a fõszereplõ táncoslány a Hondánál, miközben Justin Timberlake is az égbõl a föld felé tartott, csak az már betervezett show-elem volt a Genfi Autószalonon. Érkezésekor a hoszteszek ujjongtak, fotóztak, majd leléptek. Voltak õsrégi sztárok is: Luis Mandoki például elárulta az [origo]-nak, hogy milyen luxusautót rendelt, Luca di Montezemolo pedig megvillantotta tízenmilliós karóráját, majd bemutatta a szerinte gazdaságos Ferrarit. Tudósítás Svájcból.
Bemutatták a Ford Focus kombit, jön az új ST és RS
A sajtónapokkal kedden hivatalosan is elkezdõdött a Genfi Autószalon, a Ford a Focus kombi leleplezésével kezdte programját. Már fejlesztik az új ST-t és RS-t is.
Megnéztük az új Ford Focust
Testközelbõl is megnéztük a 80. Genfi Autószalon sztárjaként emlegetett Ford Focust. Délelõtt 11-kor gördült ki egy oválpályán a mintegy félezer újságíró és egymást könyékkel finoman lökdösõ fotós elé a világ egyik legnépszerûbb kompaktjának következõ generációja. Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!