Fernando Alonso
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Forma-1-es hír
- Kimi Räikkönen
- Jenson Button
- Michael Schumacher
- David Coulthard
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Alonso nem csalódott a 4. hely miatt, és a dobogóra tör
Bár a szabadedzéseken a pole-ra is esélyesnek tűnt, de végül csak 4. lett, a spanyol azt állítja, a Ferrarinál előre tudták, hogy nem vehetik fel a harcot a Red Bull-lal. A McLaren a fő ellenfelük Valenciában.
Alonso szerint a Red Bull maradt a favorit
A Ferrari mindkét versenyzője elégedett az autójával, azonban Fernando Alonso szerint a pénteki eredményeknek nincs nagy jelentősége.
Alonso és Hamilton is megelőzte Vettelt délután
Az első négy helyen négy különböző csapat, a Ferrari, a McLaren, a Red Bull és a Mercedes autói végeztek, majd a következő négy helyen is ugyanilyen sorrendben követték egymást az Európa Nagydíj péntek délutáni szabadedzésén.
Alonso: Még soha nem vezettem ilyen jól
Fernando Alonso saját bevallása szerint élete legjobb formájában versenyez, és célja még mindig a bajnokság megnyerése.
Alonso a szerencsében bízik
Úgy érzi, Fortuna idén eddig nem fogadta kegyeibe a Ferrarit, de mivel a szerencse forgandó, előbb-utóbb az ő idejük is eljön. Remélhetőleg már most hétvégén, Valenciában.
Federer negyedmillió dollárral előzte meg Pacquiaót
A Sports Illustrated összeállítása szerint az elmúlt tizenkét hónapban Roger Federer kereste a legtöbb pénzt a nem amerikai sportolók közül. A svájci teniszező összesen 52,78 millió dollárral gazdagodott, alig negyedmillióval keresett csak többet, mint a fülöp-szigeteki bokszcsillag, Manny Pacquiao. A harmadik helyre a spanyol Forma-1-es pilóta, Fernando Alonso futott be, pár millióval megelőzve Lionel Messit és Cristiano Ronaldót.
A Ferrari "lottószámait" nem húzták ki
A maranellói istállónál úgy vélik, ami elromolhatott, az el is romlott Montrealban. A befújt diffúzorok silverstone-i betiltásától várják az igazi előrelépést.
Vitatott esetek a Kanadai Nagydíjról
A montreáli futam a biztonsági autós fázisok és a vezetői hibák versenye volt. Megnéztük, melyik ütközésért ki a felelős!
Whitmarsh: Alonso vágott be Button elé
Bár a montreali győztesre még vár egy sportfelügyelői kihallgatás, a McLaren főnöke szerint nem kell büntetésre számítania, mert nem ő volt a hibás, amikor kilökte Alonsót. Button elnézést kért Hamiltontól.
Alonso főleg a McLarenektől tart
Bizakodva várják a holnapi versenyt a Ferrari versenyzői, akik a Red Bull mellett az esős versenyre beállított McLarenektől tartanak leginkább.
Alonso nem bízza el magát pénteki idejétől
Fernando Alonso a monacói esetből kiindulva nem tulajdonít nagy jelentőséget pénteki edzéselsőségének, és számos vezetői hibát vár a hétvégén. Felipe Massa versenyképesnek érzi a Ferrarit.
Alonso szerint a Ferrarinak fekszik Montreal
A spanyol úgy véli, a kanadai pályán éppen az aerodinamika kevésbé fontos, amit a Ferrari Achilles-sarkaként tartanak számon.
Marc Gené szerint Alonso a legjobb
A Ferrari extesztpilótája, Marc Gené szerint Fernando Alonso a legjobb pilóta azok közül, akikkel eddig együtt dolgozott a Ferrarinál, beleértve Schumachert és Räikkönnent is.
Massa szerint lendületben marad a Ferrari
Fernando Alonso Monacóban közel járt hozzá, hogy megszerezze a Ferrari idei első győzelmét, és csapattársa, Felipe Massa szerint az autójuk a következő két versenyen is hasonlóan gyors lesz.
Alonso: Silverstone-ban kiderül, mi vár a Ferrarira
Fernando Alonso szerint a júliusi Brit Nagydíjon elválik, hogy a Ferrarinak érdemes-e tovább kacérkodnia a világbajnoki győzelem gondolatával.
A Ferrari még hisz a vb-címben
A Ferrari csapatvezetője, Stefano Domenicali szerint a csapatának még hinnie kell abban, hogy megfordíthatja a vb-címért folytatott küzdelem állását. Még akkor is, ha Fernando Alonso azt állította, hogy a vb-cím lassan látótávolságon kívülre kerül, mivel Vettelnek Monaco után már 74 pont az előnye a spanyol pilóta előtt.
Alonso villogott, Schumacher beragadt - Monacói Nagydíj-rajtelemzés
Egyedül Michael Schumacher beragadása kavarta meg a sorrendet a Monacói Nagydíj rajtjánál. A legjobban Fernando Alonso és Nico Rosberg kapta el az indulást.
Alonso: Ha ütközünk, hát ütközünk!
A spanyol akár az ütközést is kockáztatva támadta volna Vettelt Monacóban. A Ferrari kezd lemondani arról, hogy utolérhetik az éllovasokat.
Alonso: Hamilton esélyes lett volna a pole-ra
A Ferrari spanyol pilótája meg van győződve arról, hogy az időmérő végeredménye nem tükrözi hűen az erőviszonyokat.
Alonso nem bízta el magát az első helytől
Hiába volt ő a leggyorsabb pénteken, Alonso szerint továbbra is a Red Bull a legnagyobb esélyes Monacóban.
Alonso megelőzte Hamiltont Monacóban
A csütörtök délutáni szabadedzésen Fernando Alonso vette át a vezetést, néhány tizedmásodperccel utasítva maga mögé Lewis Hamiltont és Nico Rosberget. A szuperlágy gumi meglepően tartósnak bizonyult.
Alonso 15,5 milliárd forintnyi adót fizetett Spanyolországban
A Ferrari pilótája úgy döntött, hazaköltözik Spanyolországba, hogy többet lehessen együtt rokonaival és barátaival. Döntése mintegy 15,5 milliárd forintba került, hazájában ugyanis ennyivel több adót kellett befizetnie, mint eddig Svájcban.
Alonso az év rajtját mutatta be Barcelonában - Forma-1 Spanyol Nagydíj rajtelemzés
Fernando Alonso egy szempillantás alatt talpra állította a Spanyol Nagydíj közönségét, amikor zseniális húzásaival a negyedik helyről beugrott az elsőre. Michael Schumacher ismét régi önmagát idézte a rajtnál.
Alonso: A Ferrari nem való az első helyre
Fernando Alonso a rajt után egy időre átvette a vezetést a Spanyol Nagydíjon, azonban úgy érzi, az első hely jelenleg nem illeti meg a Ferrarit.
Alonso szenzációsan rajtolt a Spanyol Nagydíjon - videó
A kétszeres spanyol világbajnok a 4. helyről, azaz a második sorból indult, de elsőként fordult a Spanyol Nagydíj rajtja után.
A Ferrari a kemény gumikra fogja a nagy lemaradást
A Ferrari versenyzői a leszorítóerő hiányával és a kemény gumik rossz működésével magyarázzák, hogy körhátrányba kerültek a Spanyol Nagydíjon. A csapat vezetői Fernando Alonso teljesítményéről áradoznak.
Alonso eksztázisba került saját körétől
A gyorsan betiltott új hátsó szárny hiánya ellenére idén először indulhat a második sorból Ferrari. A csapat is elismeri, hogy nem az autó, hanem Alonso tudása miatt sikerült a negyedik helyet elcsípni.
Buttont meglepte Alonso szerződéshosszabbítása
Jenson Buttont meglepte az, hogy Alonso milyen hosszú időszakra írt alá a Ferrarihoz. Schumacher ugyanakkor nem csodálkozott a döntésen.
Alonso a frászt hozta egy újságíróra
A kétszeres spanyol világbajnok egy Ferrari 458 Italiával és egy újságíróval autózott.
Alonso a dobogóra esélyesnek érzi a Ferrarit
A Ferrarinak a sok újdonság tesztelése miatt pénteken nem maradt ideje a beállításokkal foglalkozni, de a csapatnál úgy érzik, előreléptek.
Alonso, az aszfalt hercege
A hét végén szülőföldjén, Spanyolországban versenyez a Ferrari pilótája, Fernando Alonso.
Alonso 2016-ig hosszabbított a Ferrarival
A Ferrari spanyol pilótája 2016-ig meghosszabbította szerződését az olaszokkal. Az idén harmincéves versenyző azt reméli, hogy a Ferraritól mehet "nyugdíjba".
Alonso hisz a világbajnoki címben
Fernando Alonso úgy véli, hogy harcban lehet a világbajnoki címért, ha a Ferrari a folytatásban is olyan teljesítményt nyújt, mint Törökországban.
Schumacher és a Pirelli bakizott - Török Nagydíj, elemzés
Ennyi előzést rég láthattunk, de az isztambuli verseny inkább a túl keveset bíró gumik, Petrov és Heidfeld kemény csatája és Schumacher újabb botlása miatt lesz emlékezetes.
Alonso: Végre élveztem a versenyt
Idén először ért el dobogós helyezést a Ferrari: Fernando Alonso sokáig a második helyen autózott, a futam végén azonban visszacsúszott a harmadik helyre Webber előzése után. Az eddigi eredmények után a Ferrarinak mégis előrelépést jelent a törökországi verseny.
Alonso már látja a fényt az alagút végén
Fernando Alonso ismét az ötödik helyről rajtolhat vasárnap a Török Nagydíjon, míg csapattársa, Felipe Massa a tizedik pozícióból vághat neki a versenynek. A Ferrari spanyol pilótája ugyan nem örül az ötödik rajtkockának, de már érzi a fejlődést az autóján.
Alonsóé az első szabadedzés Isztambulban
A spanyol ferraris a két Mercedest előzte meg a Török Nagydíj első, esős szabadedzésén.
Alonso nem vár forradalmat a Ferraritól Isztambulban
Fernando Alonso nem vár csodát a Ferrari törökországi fejlesztéseitől, a spanyol lassú felzárkózásra számít.
Hamilton és Alonso hazájuk legjobban kereső sportolói
Az ESPN Magazine összesítése szerint tavaly Lewis Hamilton volt Anglia, Fernando Alonso pedig Spanyolország legjobban kereső sportolója.
Alonso szerint összekapja magát a Ferrari
Fernando Alonso a rosszul sikerült szezonkezdet ellenére is bízik benne, hogy a Ferrari harcban lesz a világbajnoki címért.
A gumik háborúja - Forma-1 Kínai Nagydíj-elemzés
Egy látványos és izgalmas verseny végén az nyert, aki a legbátrabban előzött, de Mark Webber példája rámutatott arra, hogy az idei év a gumispórolásról fog szólni. Működő KERS-szel a Red Bullnak most sem lett volna gondja.
Alonso: Még mindig a Red Bull a legjobb
Fernando Alonso pihenésre használja fel a Török Nagydíj előtti háromhetes szünetet. A spanyol szerint Isztambulban sem várható változás az erőviszonyokban.
Briatore: Alonsónak az autója a baja
Fernando Alonso azért nem tud komoly eredményeket elérni a Ferrarival, mert gondjai vannak a versenyautóval - nyilatkozta Flavio Briatore, a Renault volt csapatfőnöke.
Schumacher parádésan kezdett - Kínai Nagydíj rajtelemzés
Button nagy lehetőséget kapott, Vettel és Alonso viszont sokat vesztett a Kínai Nagydíj rajtjánál. Elemzésünk szerint Hamilton, Sutil és Schumacher helyezkedett a legjobban.
Alonso nem trükközött a hátsó szárnnyal
A Kínai Nagydíjon Fernando Alonso autóján egy alkalommal tiltott helyen működött az állítható hátsó szárny. David Coulthard szerint szó sincs csalásról, elektronikai hiba történt.
Alonso: Az aerodinamika a Ferrari Achillesz-sarka
Fernando Alonso szerint a Ferrari három kiállásos taktikával sem végzett volna előrébb a Kínai Nagydíjon. Felipe Massa örül saját eredményének.
Alonso tiltott helyen használta a hátsó szárnyat - videó
A kétszeres világbajnok spanyol a Schumacherrel folyó csata hevében olyan helyen aktiválta a Ferrarijának állítható hátsó szárnyát, ahol a szabályok nem engedik.
Alonso: Ez a maximum, amire jelenleg képesek vagyunk
Fernando Alonso az ötödik, míg csapattársa Felipe Massa a hatodik rajtkockát szerezte meg a szombati időmérőn, így mindketten a harmadik sorból vághatnak neki vasárnap a Kínai Nagydíjnak.
Összekeverték Vettelt Alonsóval
Kínos bakit követett el a sanghaji repülőtéren az egyik kínai határőr. Fernando Alonsónak nézte Sebastian Vettelt.
Alonso szerint Vettel utolérhetetlen
Fernando Alonso úgy véli, hogy a világbajnoki címvédő Sebastian Vettel és a Red Bull jelenleg messze a mezőny előtt jár.
Montezemolo: Alonso jó miniszterelnök lenne
A hírek szerint Luca di Montezemolo hamarosan otthagyja Marinellót, és politikai karrierbe kezd. A Ferrari elnöke megerősítette a hírt, és ennek kapcsán megnevezte a saját F1-es "kabinetjét" is.
Alonsót feltüzelte a Ferrari tempója
Fernando Alonso szerint a Ferrarinak minden oka megvan az elégedettségre a múlt heti Maláj Nagydíjon elért eredmény alapján.
Hamilton számított a büntetésre
Lewis Hamilton és Fernando Alonso is elfogadta a Maláj Nagydíjon kapott húsz-húsz másodperces büntetését.
A Ferrarinak jobb autóra lenne szüksége
Felipe Massa és Fernando Alonso is jobban teljesített a futamon, mint az időmérőn, mégsem lehetnek elégedettek az 5. és a 6. helyezéssel.
Megbüntették Alonsót és Hamiltont is
A két világbajnok emlékezetes csatát vívott a Maláj Nagydíjon, de a versenybírák különböző okokkal 20-20 másodperc büntetést róttak ki rájuk. Ez az jelenti, hogy Hamilton hetedikből nyolcadik lett, Alonso viszont maradt hatodik.
Alonso ütközése Hamiltonnal - videó
Fernando Alonso olyan lendülettel akarta megelőzni Lewis Hamilton a Maláj Nagydíjon, hogy a spanyol nekiment a McLaren hátsó gumijának.
Alonso: Nem vagyunk elég gyorsak
A Ferrari spanyol pilótája szerint elsősorban az autójuk aerodinamikáját kell fejleszteniük, hogy felvegyék a tempót a leggyorsabbakkal.
Alonso: Gyorsan kopnak a gumik
A Ferrarinál kiábrándultan vették tudomásul, hogy nem kerültek közelebb Malajziában sem az éllovas Red Bullhoz. Több mint egy másodperc a hátrányuk.
Alonso: Sok van még a Ferrariban
Fernando Alonso szerint a lassú ausztráliai szezonkezdet ellenére bőven van még tartalék a Ferrariban.
Alonso: Javulnia kell a Ferrarinak
Fernando Alonso nem volt túlságosan elégedett az Ausztrál Nagydíjon szerzett negyedik helyével. A spanyol szerint javulnia kell a Ferrarinak.
Massa: Bosszús vagyok a hétvége miatt
Nem sikerült a várakozásoknak megfelelően a hétvégi melbourne-i futam a Ferrari számára: Fernando Alonso negyedik, míg csapattársa, Felipe Massa - a két Sauber utólagos kizárásának köszönhetően - csak a hetedik lett.
Alonso szerint bosszantó a lemaradásuk
A Ferrari spanyol pilótája nem hiszi, hogy a szombati időmérőn elért ötödik helye az autója valós tudását fejezi ki. Azt viszont aggasztónak találja, hogy 1,4 másodpercre vannak lemaradva a pole pozíciót megszerző Sebastien Vetteltől.
Alonso: Sok csapat nyerhet vasárnap
A Ferrari-pilóták közül Alonso kezdte jobban az Ausztrál Nagydíjat, miután mindkét szabadedzésen harmadikként végzett. Massa először a 11., utána a hetedik lett.
Alonso teljesen új Forma-1-re számít
Fernando Alonso szerint a gyorsan kopó Pirelli gumik miatt idén teljesen más jellegű versenyekre lehet számítani, mint tavaly.
Alonso: Schumacher a mezőny egyik legjobbja
Fernando Alonso a 2011-es szezonnyitó előtt megerősítette korábbi nyilatkozatát, amelyben Michael Scumachert a mezőny egyik legjobbjának nevezte.
Baumgartner újra kétüléses Forma-1-es autóba ül
Kubica balesete a legnagyobb hiba volt, Schumacher a pályán kívül barát, Massa viszont nem passzol a fociban. Interjú a Forma-1-es szezonkezdet előtt Baumgartner Zsolttal, aki azt is elárulja, miként fog a pályán körözni az ausztrál nyitófutam előtt.
Magáról nevezte el új gokartpályáját Alonso
Oviedóban, Spanyolország Asztúria tartományának fővárosában nyitotta meg négyezer vendég előtt vadonatúj gokartpályáját a kétszeres világbajnok pilóta.
Alonso szerint csak trükközik a McLaren
Fernando Alonso szerint a McLaren nem olyan gyenge, mint amilyennek mondja és mutatja magát.
Alonso szerint a Ferrari a legmegbízhatóbb
A legtöbb teszt és a legkevesebb hiba - így összegezte csapata szezon előtti munkáját Fernando Alonso.
Rosberg úszott a leggyorsabban az utolsó teszten
Elmosta az eső a szezon előtti utolsó tesztnapot Barcelonában. Négy csapat öt versenyzője próbálta pályán tartani a járművét, de csak hárman futottak mért kört. Végül a Rosberg, Maldonado, Hamilton sorrend alakult ki.
Alonso csak a kormány mögött érzi jól magát
A spanyol pilóta ma biztosan elutasítana egy csapatfőnöki felkérést, mert csak az autóvezetés érdekli a Forma-1-ből.
Vettelnek problémái voltak Alonsóval
Hűvös volt a viszony a Forma-1 aktuális világbajnoka és legnagyobb riválisa, a spanyol Fernando Alonso között 2010-ben.
Pofozkodás, kamubaleset, kémkedés - Forma-1-botrányok
Olykor életveszélyesen kakaskodnak a pályán a versenyzők, majd dulakodnak a bokszban, a főnökeik pedig időnként csalnak és kémkednek. A szezonkezdet előtt összeszedtünk néhányat a legérdekesebb Forma-1-es botrányok közül.
Barrichello a ketchupot, Webber a tejet szereti - reklámok F1-pilótával
Schumacher reklámszerepei után jöjjön a kollégák közlekedési, étkezési és kommunikációs szokásainak bemutatása.
- címkék:
- Jenson Button
- Niki Lauda
- Michael Schumacher
- Mika Häkkinen
- Kimi Räikkönen
- Rubens Barrichello
- Fernando Alonso
- David Coulthard
- Lewis Hamilton
- Sebastian Vettel
- Giancarlo Fisichella
- Mark Webber
- Nico Rosberg
- Heikki Kovalainen
- Damon Hill
- autós videó
- Mercedes-Benz A osztály
- Mercedes-Benz C osztály
- reklámfilm
- Forma-1-es bulvárhír
- Forma-1-es videó
- reklám
- Vodafone
- Shell
- Allianz
- Red Bull Mobile
- Johnny Walker
- Mercedes-Benz
- Renault
- Címkefelhő »
Barrichello orrműtétet, Vettel takarékosságot javasol Kubicának
Közös videóüzenetben kívántak jobbulást pilótatársai Robert Kubicának.
A Red Bull-főnök Alonsót tartja a legnagyobb riválisnak
Christian Horner, a Red Bull csapat vezetője szerint a spanyol pilóta idén folytatni fogja tavalyi jó szereplését, és a világbajnok Milton Keynes-i alakulat fő kihívója lesz a szezonban.
Alonso: Nem csoda, ha Vettel a Ferrariról álmodik
Mióta tavaly megnyerte a Forma-1-es világbajnoki címet, Sebastian Vettelt időről időre kapcsolatba hozzák a Ferrarival, igaz, a jelenleg a Red Bull Racingnél versenyző német maga sem titkolja, egy napon szeretne a Ferrarihoz igazolni. Az olaszok pilótája, Fernando Alonso ezen egyáltalán nem lepődött meg.
Alonso: Négy csapat is veszélyes lehet a Red Bullra
Az idei szezonra való felkészülés során eddig végig megbízhatóan teljesítő Ferrari munkáját több műszaki probléma is hátráltatta a második barcelonai tesztnapon. A szombati hibák miatt Fernando Alonso nem tudta teljes mértékben végigcsinálni az előre eltervezett programot, de a megtett kilencven kör során így is sok hasznos adattal gazdagodott a csapat, főleg a Pirelli különböző keverékű abroncsainak működésével kapcsolatban.
Öltöny a szekrényből - Mercedes-Benz W136 IV 170 S (1951)
A Mercedes-Benz 170-es sorozata nem csupán a háború utáni újrakezdést jelentette, a Ponton előtti korszaknak meghatározó szereplője volt a kusza történetű modellcsalád. Bemutatjuk a luxusváltozatot.
Mercedes SLR McLaren Moss emlékére
A Mercedes-Benz különleges McLaren SLR-t készít, amelyet Sir Stirling Mossnak ajánl a gyár. Az utolsó utcai McLaren-Mercedes modell jövő januárban, a Detroiti Autószalonon mutatkozik be.
Cicomázott kiscsillag - Mercedes-Benz CLC 180 Kompressor teszt
Ötletesen oldotta meg a Mercedes-Benz, hogy ne kelljen új modellt fejlesztenie, de mégis előrukkolhasson egy új osztállyal: kicsit felfrissítették a régi Sportcoupét, majd új nevet adtak neki.
Örömautózás Ferrari módra
Eljött a hét és a Ferrari-fieszta utolsó napja a mugellói versenypályán. Vasárnap az összes résztvevő szerepet kapott, de délután két órától már külön koreográfia alapján folytak az események.
Csillag vagy, Fecske - Mercedes-Benz 220 SEb
A fecskéről több dolog is eszünkbe juthat a madáron kívül: a markáns ízű cigaretta, a férfi-úszódressz és persze a Mercedes-Benz. A felsorolt kultikus tárgyak közül a német márka hathengeres motorú változatát próbáltuk ki.
Ámító gépek - Oldtimer Show 2008
Négy napra birtokba vették a Syma csarnokot a veterán autók és motorok, valamint egyéb különlegességek. A kétszáznál is több járművet felvonultató rendezvényre az első napon látogattunk ki.
Válint Tibor ötödik a Nürburgringen
Kicsit rövidebbre sikerült a Ferrari Racing Days nürburgringi versenyhétvégéjének vasárnapja: délután megérkezett a pályára a hétszeres világbajnok, Michael Schumacher, onnan kezdve róla szóltak az események.
- címkék:
- Válint Tibor
- Michael Schumacher
- Mika Häkkinen
- Kimi Räikkönen
- Rubens Barrichello
- Fernando Alonso
- David Coulthard
- Schumacher
- Eddie Irvine
- Juan Pablo Montoya
- Jenson Button
- Ferrari Challenge
- Forma-1
- Nürburgring
- verseny
- Giancarlo Fisichella
- Challenge Európai Shell Kupa
- Heinz-Harald Frentzen
- Ralf Schumacher
- Jordan Grand Prix
- Jacques Villeneuve
- olasz autó
- Sauber
- Ferrari Racing Days
- Ferrari
- Címkefelhő »
"Nem egyszerű a többieknél gyorsabbnak lenni"
Fiat 500-assal autózik, Ferrarival versenyez. Legyőzte Michael Schumachert, most a Warm Up Racing legsikeresebb pilótája. A Ferrari Challenge Olasz Pirelli Kupájában szereplő, olasz Andrea Gilardit kérdeztük.
- címkék:
- Michael Schumacher
- Mika Häkkinen
- Kimi Räikkönen
- Rubens Barrichello
- Fernando Alonso
- David Coulthard
- Eddie Irvine
- Juan Pablo Montoya
- Andrea Gilardi
- Jenson Button
- Hungaroring
- Európa
- versenyautó
- Magyarország
- verseny
- Kupa
- A rajongó
- Giancarlo Fisichella
- Heinz-Harald Frentzen
- Ralf Schumacher
- Jordan Grand Prix
- Jacques Villeneuve
- Forma-1-es hír
- Warm Up Racing
- Sauber
- Ferrari Challenge
- Fiat
- Címkefelhő »
Bemutatta első hibridjét a Mercedes
A Mercedes-Benz elkészült első hibrid modelljével, amely valószínűleg a világ első sorozatgyártású lítiumionos hibridje is lesz.
Újoncok és újdonságok - Bosch-toborzónap
Sűrített levegővel működő gépjárművek, automatikusan parkoló Mercedes-Benz, állandóan "lefulladó" BMW - csupán néhány a Bosch idei toborzónapján bemutatott érdekességek közül. A "Tiéd a pálya!" elnevezésű eseményen mi is részt vettünk.
Szupertakarékos dízelt mutat be a Mercedes
A Mercedes-Benz a Párizsi Autószalonon, egy limitált C osztállyal mutatja be új, erőforrását, amelyben a teljesítmény és nyomaték mellé alacsony fogyasztás társul.
Zöldülő csillag - Mercedes-Benz E300 Bluetec teszt
Ami a kilencvenes években a biztonság volt, az ma a környezetvédelem az autógyártásban. Erről szólnak a fejlesztések - így teljesíthetők az egyre szigorúbb normák, így lesznek jobban eladhatók a típusok. A Mercedes-Benz kevésbé környezetterhelő modelljeit Bluetecnek hívják. Az E-osztály járt nálunk.
Romáriót és Schumachert BL-csapat csábítja
Elképesztő tervekkel vág neki a labdarúgó Bajnokok Ligája 2008-2009-es szezonjának San Marino bajnokcsapata, az SS Murata. Massimo Agostini vezetőedző ugyanis már rábírta a világbajnok brazil védőt, Aldairt a visszatérésre, jelenleg pedig azért küzd, hogy a közelmúltban visszavonuló csatárzseni, Romário, illetve a hétszeres Forma-1-es világbajnok Michael Schumacher is aláírja szerződését.
- címkék:
- Michael Schumacher
- Aldair
- Schumacher
- Romário
- Giancarlo Fisichella
- Heinz-Harald Frentzen
- Ralf Schumacher
- Jordan Grand Prix
- Jacques Villeneuve
- Kimi Räikkönen
- Eddie Irvine
- Mika Häkkinen
- Fernando Alonso
- Sauber
- David Coulthard
- Juan Pablo Montoya
- Jenson Button
- Rubens Barrichello
- Bajnokok Ligája
- átigazolás
- San Marino
- Labdarúgó Bajnokok Ligája
- Címkefelhő »
Eco-lázban az autóipar
Az autógyártók napjainkban egyre-másra mutatják be környezetbarát modelljeiket, bár már ez a kifejezés is sántít. Évtizedes fejlesztések, vagy csak nagy maszlag a mostanában kialakult "zöldautó"-őrület? Erre próbáltunk választ kapni a jelenlegi kínálatból.
A dízelek hajnala
Kockázatos dolog volna megnevezni az első dízelmotoros személyautó-típust, a jelöltek és a hőskor bemutatására viszont vállalkozunk.
445 lóerős SLK a Brabustól
A Mercedes-Benz csak néhány hónapja jelentette be a ráncfelvarrt SLK-t, a Brabus máris elkészült saját, 445 lóerős változatával.
Még több infó a felfrissített Mercedes SL-ről
A korábbi kiszivárgott gyári fotók után a Mercedes hivatalosan is leleplezte a nyitott tetős SL ráncfelvarráson átesett változatát. A már ismert és jól látható változtatások mellett fény derült a kocsi motorválasztékára is.
Az első kép a Mercedes-Benz CLC-ről
A Mercedes-Benz hivatalosan ugyan csak január végén mutatja be a C Sportcoupé utódját, de azért az érdeklődés felkeltése érdekében megszelőztettek két képet, ami nem éppen szokványos módon mutatja be az autót.
Ahonen beugrott a sítörténelembe
Megdöntve a legendás német Jens Weissflog rekordját a finn Janne Ahonen ötödik alkalommal nyerte meg a Négysáncversenyt, azaz az 56. alkalommal kiírt, két-két németországi és osztrák állomásból álló sorozatot. Ismerkedjünk meg minden idők egyik legjobb síugrójával, akit nem véletlenül hívnak a sportág Michael Schumacherének.
- címkék:
- Michael Schumacher
- Janne Ahonen
- Giancarlo Fisichella
- Heinz-Harald Frentzen
- Ralf Schumacher
- Jordan Grand Prix
- Jacques Villeneuve
- Kimi Räikkönen
- Eddie Irvine
- Mika Häkkinen
- Fernando Alonso
- Sauber
- David Coulthard
- Juan Pablo Montoya
- Jenson Button
- Rubens Barrichello
- Adam Małysz
- Matti Hautamäki
- síugrás
- sport
- Címkefelhő »
Új pápamobilt kapott XVI. Benedek
Új autót kapott XVI. Benedek pápa, aki ezentúl egy fehér nyitott Mercedes-Benz G-osztállyal érkezik a szerdánként esedékes nyilvános audienciáira a Szent Péter téren összesereglő hívőkhöz. A Mercedes - a Vatikánnal szorosan együttműködve - közel két év alatt készítette el az új pápamobilt.
B mint Mercedes - Mercedes-Benz B 200 CDI Special Edition teszt
Akik azt hitték, a tömzsi, buszlimuzinos Mercik halálra vannak ítélve, azoknak alapos szívfájdalmat jelenthet, hogy immár nem egy, hanem két ilyen modell létezik. A B-osztály egyszerre tágas és kényelmes, és az év végére még egy Special Edition csomag is vonzhatja vevőit.
A-ból A-ba - Mercedes-Benz A 150 Free Edition teszt
Az elbaltázott kikerülési manőverrel elhíresült, de jó tulajdonságainak köszönhetően népszerűvé vált Mercedes A-osztályról nehéz elhinni, hogy valamikor felborult. A tervezők a hiba felbukkanásakor gyorsan eljutottak A-ból A-ba.