fenyegetés

címke rss

Nem szabadulhat a borsodi férfi, aki gyújtogatott és robbantott, miután összeveszett feleségével

Itthon2021.03.17, 20:19

Letartóztatásban marad az a gyilkossági kísérlettel vádolt járdánházi férfi, aki miután összeveszett feleségével, bezárkózott a lakásba, felgyújtotta a berendezést, és kinyitotta a gázcsapot, ami robbanáshoz vezetett. Ezzel a szomszédok és a kiérkező rendőrök életét is veszélyeztette.

Karóval fenyegette meg a halőröket a tetten ért orvhalász

Itthon2021.03.16, 12:26

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt emeltek vádat egy engedély nélkül horgászó férfival szemben, aki, miután tetten érték a halőrök, menekülni próbált, és magához vett egy fakarót, majd hadonászva fenyegette vele őket.

Veréssel fenyegette osztálytársát egy csurgói diák

Itthon2021.03.13, 13:55

Egy 18 éves, csurgói diák többször is azzal fenyegette meg a nála évekkel fiatalabb osztálytársát, hogy megveri, ha beteszi a lábát az iskolába.

Lefejezéssel fenyegetik egy francia kisváros polgármesterét

Nagyvilág2021.02.25, 18:30

A Lyon melletti Bron város polgármesterét már halállal és lefejezéssel is megfenyegették, mielőtt szerda este megtámadták. Jérémie Bréaud-nak az autóját rongálták meg.

Fegyverrel, lövöldözve kergetett el egy kutyás férfit egy vadász Nagykónyinál - videó

Itthon2021.02.25, 16:03

Egy vadász és egy kutyasétáltató veszett össze tegnap délután Nagykónyiban. A vadász puskájával fenyegetve követelte a férfitól, hogy kösse meg a kutyáját, aztán a levegőbe lőtt. Szerinte a kutyás férfi a kutyájával vadászott.  

Halálos fenyegetést kapott a világhírű énekesnő: már nem meri elhagyni otthonát

Life.hu2021.02.21, 18:07

Ideiglenes távoltartási végzést kapott a 23 éves John Hearle, aki zaklatta Billie Eilish énkesnőt.

Késsel fenyegetőzött egy férfi egy szegedi büfé előtt

Itthon2021.02.19, 10:40

Az ügyészség javasolta a letartóztatását annak a férfinak, aki február 16-án, dél körül Szegeden egy büfé dolgozóival agresszíven viselkedett, és azzal fenyegetőzött, hogy leszúrja őket.

Fegyházra ítéltek egy férfit, mert megfenyegette az ügyészt

Itthon2021.02.17, 10:51

Hivatalos személy elleni erőszak kísérlete miatt nem jogerősen 1 év 10 hónap fegyházra ítéltek egy férfit, aki megfenyegetett az ügyében eljáró ügyésznőt.

Egy késsel a kezében mondta a feleségének: Most eljött a leszámolás órája

Itthon2021.02.11, 15:08

Egy kazincbarcikai férfi azt mondta feleségének, hogy „Most eljött a leszámolás órája!", közben pedig egy késsel a kezében hadonászott. Az ügyészség zaklatás miatt emelt vádat ellene.

Tíz évet kapott a lakótársát meggyilkoló kiskunfélegyházi férfi

Itthon2021.02.05, 14:29

Elsőfokon 10 év börtönre ítélte a Kecskeméti Törvényszék azt az 55 éves kiskunfélegyházi férfit, aki leszúrta lakótársát. Ezt közölte a bíróság szóvivője pénteken.

12 év börtönbüntetésre ítélték a törökszentmiklósi nagypapát, aki le akarta vágni az unokája fejét

Life.hu2021.02.03, 16:31

Ahogyan korábban mi is beszámoltunk, 2019-ben történt a szörnyű tragédia, amikor a törökszentmiklósi nagypapa halálosan megfenyegette unokáját, annak egyik barátját pedig hátba szúrta. 

Majdnem megölte cellatársát a börtönben két unokatestvér

Itthon2021.02.01, 17:08

A két férfi 2016. december 11-e és 2017. április 22-e között a Váci Fegyház és Börtönben töltötte büntetését közös cellában egy harmadik férfival. A férfit rendszeresen zaklatták és fenyegették, pénzt is követeltek tőle. Mivel nem érték el a céljukat, egy nap cipővűzővel akarták megfojtani.

Több emberre rátámadt egy gyerekotthonban élő kamasz

Itthon2021.02.01, 17:04

Pénteken tárgyalják annak a fiúnak az ügyét a Budapest Környéki Törvényszéken, aki nyáron egy gyerekotthonban rátámadt az egyik társára, és a nevelőire. Aztán, miután pszichiátriára került, az ott dolgozókat is bántalmazta.

Több embert túszul ejtett, egyet megkéselt egy férfi Törökszentmiklóson

Itthon2021.02.01, 16:14

Életveszélyt okozó testi sértés, személyi szabadság megsértése és kiskorú veszélyeztetése miatt első fokon tíz év börtönre ítélt a Szolnoki Törvényszék egy büntetett előéletű, törökszentmiklósi férfit. Mivel az ügyész, a vádlott és az ügyvédje is fellebbeztek, az ügy a Szegedi Ítélőtáblára került.

Szerelme miatt fenyegetőzött robbantással egy budapesti férfi – videó

Itthon2021.02.01, 14:03

Egy férfi tett bejelentést a rendőrségen arról, hogy fel fog robbantani két érdi és egy százhalombattai épületet. A rendőrök 3 órán belül elfogták.

Rákosi-korszakot idézően fenyegeti a háziorvosokat Józsefváros baloldali polgármestere

Itthon2021.01.30, 16:04

Szerződésük felmondásával fenyegette meg a háziorvosokat a volt klubrádiós Pikó András, Józsefváros jelenlegi baloldali polgármestere. Tette mindezt egy olyan kioktató és fenyegető levélben, amely a Rákosi-korszak legsötétebb időszakaira emlékeztet. Az orvosok bocsánatkérést várnak.

Halálosan megfenyegették a magyar orvost

Life.hu2021.01.30, 16:03

Dr. Kőnig Róbert gyermeksebész a saját Facebook oldalán számolt be arról, hogy megfenyegették.

Részegen vezetett, majd a rendőrökre támadt egy férfi

Itthon2021.01.29, 17:34

Másfél év felfüggesztett börtönre ítélték elsőfokon azt a férfit, aki részegen megfenyegette, és rátámadt a rendőrökre, majd megrongálta az autójukat is.

Több százezret vett el és rettegésben tartotta cellatársait egy férfi a börtönben

Itthon2021.01.29, 10:31

A több éve a jogerős büntetését töltő 36 éves, többszörös visszaeső férfi cellájába 2019 decemberében két új elítélt, apa és fia került. A férfi hamarosan megtudta, hogy új cellatársai gazdagok. Azonnal zsarolni kezdtek őket, és több, mint háromszázezer forintot szerzett meg tőlük.

Lapáttal a kezében fenyegette volt szerelmét, hogy agyonveri, ha nem áll szóba vele

Itthon2021.01.29, 09:02

Otthon és a munkahelyén is folyamatosan zaklatta volt barátnőjét egy kiskunhalasi férfi, mert nem tudott beletörődni, hogy a nő 10 év együttélés után elhagyta őt. A férfi volt párja barátnőit és munkatársait is zaklatta, és megpróbálta elérni, hogy a gyámhivatal elvegye tőle a gyerekeit.

Halálos fenyegetések miatt rendőrök védik a horrorbukást okozó kerékpárost

Sport2021.01.26, 22:55

Halálos fenyegetések nyomán rendőri védelmet kapott egy időre a holland Dylan Groenewegen azt követően, hogy augusztusban a lengyel országúti kerékpáros körversenyen súlyos sérüléssel járó versenybalesetet okozott.

Többen támadtak rá egy polgárőrre Kunadacson

Itthon2021.01.26, 17:20

A kunszentmiklósi rendőrök május 7-én őrizetbe vettek egy 35 éves kunadacsi férfit, amiért rokonaival együtt a polgárőrre támadt. A férfi azóta letartóztatásban van, és kifosztással is gyanúsítják.

Életveszélyesen megfenyegette testvére feljelentőit egy férfi

Itthon2021.01.26, 15:21

Az ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki tavaly januárban erőszakkal akart kényszeríteni két nőt, hogy vonják vissza a feljelentést a testvére ellen.

Felháborító - Sirokai Diána, plus size modellt egy disznóhoz hasonlították, amit le kellene vágni

Life.hu2021.01.28, 05:41

A cyberbullying az ismert embereket sem kerüli el. A hozzászólásban "bátor" emberek gyűlölete bizony van, hogy tragédiával végződik. Az a komment, amit Sirokai Diána, az angliában élő plus size modell kapott, akár a halálos fenyegetés tényét is kimerítheti, amellett, hogy borzalmasan ízléstelen.

Késsel fenyegetett, és megütött kiskorúakat egy börtönből szabadult férfi Szombathelyen

Life.hu2021.01.22, 14:22

Két férfi támadt szombathelyi fiatalokra a főtéren. Késsel fenyegették őket, és elvették a pénzüket, telefonjukat. Az egyikük nemrég szabadult a börtönből.

Késsel raboltak ki négy gyereket az utcán Szombathelyen

Itthon2021.01.21, 11:35

Tavaly nyáron két férfi késsel fenyegetett és rabolt ki négy gyereket Szombathelyen. A egyiket meg is ütöttek, amiért ellenállt, és nem akarta odaadni a pénzét. Mielőtt elmentek a helyszínről, az egyik támadó még halálosan meg is fenyegette a gyerekeket.

Rátámadt egy kutyatenyésztő a vevőjére, meg akarta tartani az eladott kutyát

Itthon2021.01.18, 17:22

Egy férfi egy kutyát vett a szigetszentmiklósi házaspártól, majd megkérte őket, hogy vigyázzanak az ebre egy ideig. A férj idő közben annyira megszerette a kutyát, hogy amikor a gazdája elvitte, kérte tőle, hogy vigye vissza. A későbbiekben a vita elmérgesedett kettejük között.

Minden nap fenyegette volt barátnőjét és annak új barátját egy férfi

Itthon2021.01.16, 11:03

Zaklatással és magánlaksértéssel gyanúsítanak egy férfit.

Késsel kezében kiabálta a feleségének, hogy megöli és anyja mellé temeti

Itthon2021.01.15, 11:56

A férfi és felesége viszonya már jó ideje megromlott, ennek ellenére továbbra is együtt éltek. Közben gyakoran veszekedtek. Egy ilyen alkalommal a férfi 2019 nyarán kétszer is azzal fenyegette meg az asszonyt, hogy elvágja a torkát és oda fogja eltemetni, ahol az ő édesanyja nyugszik.

Fenyegető üzeneteket kap Alekosz, mióta taxisnak állt: "El akarnak kapni, meg akarnak verni"

Life.hu2021.01.12, 07:21

Alekosz azóta kap fenyegető üzeneteket, mióta taxisnak állt, de ez nem riasztja vissza küldetésétől.

Többször megfenyegették, majd kirabolták a megfélemlített ercsi férfit

Itthon2021.01.09, 08:52

Ötfős banda tartott rettegésben egy ecseri férfit, akitől többször megfenyegettek, pénzt követeltek, de amikor ez sem volt elég, megpróbálták kirabolni. A rendőrök akkor fogták el őket, amikor egy játékkonzollal, egy tévével és tárgyakkal sétáltak ki a férfi házából. 

Késsel raboltak ki egy dohányboltot Komáromban

Itthon2021.01.08, 15:24

A Komáromi Járási Ügyészség fegyveres rablás és a rongálás miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki egy komáromi dohányboltban késsel fenyegete meg az eladót, hogy átadja neki a kasszában lévő pénzt.

Vadászpuskával célzott rá, fenyegette, zaklatta az élettársát egy férfi

Itthon2021.01.05, 11:57

A Kecskeméti Törvényszék végzésének megváltoztatását és a vádlott ismételt letartóztatását javasolta Szegedi Fellebbviteli Főügyészség annak a Bács-Kiskun megyei férfinak az ügyében, aki rendszeresen zaklatta, és fenyegette korábbi élettársát, egyszer pedig vadászpuskával célzott rá.

Prostitúcióra kényszerítette, megverte és fenyegette a férfi a fiatal magyar nőt: elfogták

Life.hu2020.12.29, 17:00

Letartóztatta egy hónapra a Budai Központi Kerületi Bíróság azt a férfit, akit még karácsony előtt fogtak el a rendőrök és azzal gyanúsítanak, hogy prostitúcióra kényszerített egy nőt Budapesten - közölte a Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya kedden az MTI-vel.

Meg akarták szabadítani a démonoktól, ezért halálra verték szomszédai a négyéves kislányt

Nagyvilág2020.12.24, 14:16

Holtan találtak egy négyéves kislányt vasárnap délután 1-kor Missouriban. Mint kiderült, szomszédai verték agyon, állításuk szerint azért, hogy kiűzzék belőle és családjából a démonokat. A 35 éves Ethan Mast és a 21 éves Kourtney Aumen ellen gyilkosság és súlyos testi sértés miatt vádat emeltek.

Életveszélyesen fenyegette volt élettársát egy férfi Marcaliban

Itthon2020.12.20, 16:45

Tegnap reggel kért segítséget a rendőröktől egy nő, mert a volt párja életveszélyesen fenyegette. A rendőrök hamar elfogták a férfit.

Késsel fenyegetőzve próbált kirabolni egy idős házaspárt egy nő Mezőtúron

Itthon2020.12.15, 16:45

Az ügyészség letartóztatást javasolt egy 29 éves kunszentmártoni nővel szemben, aki betört egy idős házaspár lakásába, és ki akarta őket rabolni, miközben késsel a kezében fenyegetőzött, hogy megöli őket.

Bocskor Andrea nyílt és durva megfenyegetése miatt levelet írt az Európai Parlament elnökének a Fidesz-KDNP képviselőcsoportja

Itthon2020.12.13, 18:20

A Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációja levélben fordult David Sassolihoz, az Európai Parlament (EP) elnökéhez annak kapcsán, hogy Bocskor Andrea fideszes EP-képviselő is felkerült az „Ukrajna ellenségeit" listázó szélsőséges jobboldali csoportosulás, a Mirotvorec (Béketeremtő) "halállistájára". A képviselőcsoport azt kéri, hogy az EP fejezze ki szolidaritását a megtámadott képviselővel, illetve szólítsa fel Ukrajnát, hogy az ukrán hatóságok akadályozzanak meg minden ilyen fenyegetést, uszítást és gyűlöletkeltést az európai parlamenti képviselők, valamint az ukrajnai magyar közösség tagjai ellen - írják közleményükben.

Ki akartak rabolni egy szegedi üzletet

Itthon2020.12.11, 15:35

Egy fiatal ki akart rabolni egy üzletet Újszegeden. Azzal fenyegette meg az alkalmazottat és a tulajdonost, hogy megöli őket, ha nem adják oda neki a bevételt.

Zsarolásra használta a börtönben az illegálisan tartott telefont egy férfi

Itthon2020.12.09, 18:33

A börtönben lévő férfi úgy szerzett pénzt egy másik férfitól, hogy telefonon végrehajtónak adta ki magát, majd fenyegetéssel kényszerítette, hogy még aznap fizesse be az általa követelt összeget a megadott számlaszámra. A pénzt a számláról a vádlott nőismerőse vette fel.

Két nap alatt kétszer is verekedett, és késsel fenyegetőzött egy várvölgyi férfi

Itthon2020.12.09, 15:57

Őrizetbe vették, és javasolták a letartóztatását annak a férfinak, aki két nap alatt kétszer verekedett a testvérével együtt. 

Késsel fenyegetett meg szociális dolgozókat egy szentesi férfi

Itthon2020.12.09, 12:43

Egy szentesi férfi a helyi családsegítő központban fenyegetett meg két dolgozót, mert a beszélgetésük során szóbahozták, hogy elveszik tőle a gyerekét.

Késsel fenyegette, megverte volt élettársát, és új párját egy tűzoltó

Itthon2020.12.07, 17:22

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség súlyos testi sértés, kényszerítés, illetve erőszakkal, felfegyverkezve elkövetett magánlaksértés, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított nyomozást egy tűzoltó ellen.

Kárpátaljai magyar külképviseletek, szervezetek kaptak fenyegető üzenetet

Nagyvilág2020.12.04, 14:07

Durva hangvételű fenyegető üzenetet kaptak pénteken kárpátaljai magyar külképviseletek, szervezetek, sajtóorgánumok és magánszemélyek - adták hírül helyi magyar nyelvű hírportálok.

Meg akarták ölni Steven Spielberget

Life.hu2020.12.02, 15:40

Egy őrült nő keserítette meg az Oscar-díjas filmrendező Steven Spielberg mindennapjait. Többször kapott tőle halálos fenyegetést és ha ez még nem lenne elég, a fegyvervásárláson gondolkozó nő meg is akarta ölni Spielberget. 

Még azután is zaklatott egy iskolás kislányt egy férfi, hogy már nyomoztak ellene

Nagyvilág2020.12.01, 22:39

A 45 éves, teherautósofőrként dolgozó David Rowlinsont 8 év börtönre ítélték egy kamaszlány szexuális bántalmazása miatt, mert, ahogyan a bíró is fogalmazott, tönkretette a lány gyerekkorát. A férfi még azután is zaklatta a lányt, hogy már eljárás indult ellene a lány szexuális zaklatása miatt.

Ukrán szélsőjobboldali fenyegeti a kárpátaljai magyarokat egy videóban

Nagyvilág2020.11.30, 11:09

Halálosan megfenyegette a kárpátaljai magyarságot egy ukrán szélsőjobboldali csoport aktivistája egy YouTube-videóban, amit Beregszásznál rögzítettek. A felvételt azóta törölték.

Azzal fenyegette a rendőrt egy férfi, hogy elüti és agyonveri a gyerekeit

Itthon2020.11.27, 09:37

Gyorsított eljárásban állították bíróság elé a férfit, aki próbaideje alatt vezetett jogosítvány nélkül, majd amikor a rendőrök bevitték a kapitányságra, mert kiderült az igazoltatásakor, hogy körözik is, halálosan fenyegette az egyik rendőrt és a családját - írja közleményében a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.

Megerőszakoltak és megöltek egy fiatal anyát Brazíliában, lányát a holtteste mellé kötözték

Nagyvilág2020.11.26, 10:51

Élete legsokkolóbb élményét kellett átélnie annak a 11 éves lánynak, akit anyja holtteste mellé kötözött ki az a férfi, aki betört a 30 éves, egyedülálló anya lakására, megerőszakolta és halálra kínozta a nőt.

Veréssel zsaroltak egy kisbéri fiút azért, hogy rendeljen pizzát

Itthon2020.11.24, 12:11

Egy kisbéri férfi többször is veréssel fenyegetett meg egy kisfiút, hogy rendeljen nekik a sportpályára pizzát és üdítőt.

Akár 15 év börtönt is kaphat az álruhás, késes dohánybolti rabló

Itthon2020.11.20, 17:28

Elrendelték a letartóztatását annak a férfinak, aki maszkban, álruhában, késsel támadt a pénztárosra egy férfi egy ózdi dohányboltban. A döntés azonban nem végleges, mivel a férfi fellebbezett ellene.

Megkötözte feleségét hogy megfélemlítse egy férfi és a fia Tamásiban

Itthon2020.11.20, 16:03

Nem csak a feleségét fenyegette a 44 éves férfi, hanem annak korábbi pincehelyi szeretőjét is. Fél év után jelentette fel a zaklatóját a pincehelyi férfi, ekkor derült ki a rendőrség számára, hogy a 44 éves férfi a feleségét azzal fenyegette, hogy megöli.

Késes rablót köröznek a rendőrök Pécsett

Itthon2020.11.17, 13:52

A pécsi rendőrök fegyveres rablás ügyében nyomoznak egy 21 éves, helyi férfi ellen.

Gyerekeket raboltak ki Lajosmizsén

Itthon2020.11.11, 14:58

A fiú 400 forintot, és egy zacskó dohányt szerzett meg erőszakkal nála fiatalabb ismerőseitől. A rendőrök rablás miatt vették őrizetbe.

Megfenyegette a rendőrséget a férfi, fel akart robbantani egy budapesti boltot

Life.hu2020.11.11, 08:18

Döbbenetes eset részletei kerültek nyilvánosságra: egy 54 éves férfi fel akart robbantani egy budapesti szupermarketet.

Gyerekei szeme láttára raboltak ki egy ózdi nőt

Itthon2020.11.10, 16:59

„Tedd ki a pénzedet, ha nem akarod, hogy a gyerekeidet megöljem" felkiáltással tört rá egy férfi és egy nő egy családra Ózdon november 7-én.

Három rabló megkötözött és megkéselt egy gazdag magyar vállalkozót

Itthon2020.11.09, 16:42

Egy többszörösen büntetett előéletű férfi, a szintén büntetett előéletű társa és egy mostanáig ismeretlen ember elhatározta, hogy kirabol egy gazdag férfit. Az akció sikeres volt, egy vállalkozót megkéseltek és kiraboltak. Két tettest azóta elfogták, már ítélet is született, a másodfokú tárgyalás kedden lesz Pécsett.

Gyilkossággal fenyegetőzött egy ceglédi férfi

Itthon2020.11.09, 11:16

Egy ceglédi férfit nagyon zavarta, hogy a szemközti óvoda miatt a szülők gyakran a háza előtt parkoltak le. Végül már gyilkossággal fenyegette meg az egyik helyi képviselőt.

Letartóztatták az iszlamista fenyegetés miatt rejtőzködni kényszerülő holland tanár megfenyegetőjét

Nagyvilág2020.11.06, 13:40

A rotterdami rendőrség péntek reggel letartóztatott egy 18 éves nőt, akit erőszakra való felbujtással gyanúsítanak az iszlamista terrort kifigurázó karikatúrát tanterme falán tartó holland tanár ellen - jelentette a hollandiai témákra szakosodott NL Times című internetes hírportál.

Rettegnek a helyiek a pisztollyal fenyegetőző idős férfitől

Life.hu2020.11.06, 09:29

A 70 éves K. Misi bácsi egy férfira fogta forgótáras gázpisztolyát, majd közölte vele, hogy akkor fog megnyugodni, ha kivégezte. A helyiek rettegnek a nyugdíjastól.

Több embert is pisztollyal fenyegetett egy nyugdíjas Veszprémben

Itthon2020.11.06, 07:55

Egy nyugdíjas tartotta rettegésben Veszprémet, aki több embert is lelövéssel fenyegetett. Korábban már elfogták, de egyből ki is engedték, így igen nagy a felháborodás a városban. 

Bujkálnia kell egy holland tanárnak az iszlamista terrort kifigurázó karikatúra miatt

Nagyvilág2020.11.05, 15:11

Egy rotterdami katolikus középiskola tanára bujkálni kényszerül, mivel fenyegetéseket kapott az osztályában kifüggesztett, az iszlamista terrort kifigurázó karikatúra miatt - közölte kedden a NRC Handelsblad című holland napilap.

Gyilkossággal fenyegette ismerőse családját egy Csongrád-Csanád megyei férfi

Itthon2020.11.05, 14:18

A férfi részegen sétált haza, amikor útközben berontott az ismerőséhez, dulakodni kezdtek, majd azzal fenyegette, hogy megöli, később pedig az autóját is megrongálta. Ezek után az ismerőse feleségével is összetalálkozott, akit szintén gyilkossággal fenyegetett.

Gyerekeket fenyegetett és zsarolt egy férfi Pécsen: megkapta a büntetését

Life.hu2020.11.03, 16:27

Öt év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Pécsi Törvényszék azt a fiatal férfit, aki az utcán kiskorúakat szólított le és fenyegetett meg pénzt követelve tőlük a baranyai megyeszékhelyen 2018 szeptemberében.

Felgyújtotta a volt barátnője lakásának ajtaját egy férfi

Itthon2020.11.02, 08:31

A Tatabányai Járási Ügyészség indítványára a nyomozási bíró újabb két hónappal meghosszabbította a letartóztatását annak a férfinak, aki volt barátnője lakásának bejárati ajtajához papírtörlőt tett és meggyújtotta - olvasható a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség közleményében.

Óvodás gyerekeket fenyegetett egy 38 éves nő Taktaharkányban

Itthon2020.10.28, 15:53

A 38 éves nő azt mondta a gyerekeknek az óvodában, hogy őket is és a szüleiket is bántani fogja. A gyerekek anyjának máskor azt kiabálta, hogy ha elkapja, eltöri a nyakát. A fenyegetőző nővel szemben többek között agressziókezelő tréninget javasol az ügyészség.

Yvonne Dederick megrázó vallomása: halálosan megfenyegette volt férje

Life.hu2020.10.28, 12:56

Yvonne Dederick Kadarkai Endre Youtube-csatornáján beszélt volt férjéről, aki egy amerikai férfi volt. A luxus feleség elmesélte, hogyan próbált kilépni a házasságból, és félelmeiről is beszámolt.

Nemiszervénél fogva rángatta el fürdeni testvérét egy dühös férfi Kadarkúton

Itthon2020.10.28, 11:43

Egy 43 éves férfi az élettársával a testvérével közös házukba költözött. Az együttélés során sokat veszekedtek. A pár többször megfenyegette és bántotta is a férfit, akinek maradandó sérülései lettek. 

A rendőrség előtt verte meg, hogy ne jelentse fel, amiért korábban is megverte

Itthon2020.10.26, 09:29

A Kiskunhalasi Járási Ügyészség kényszerítés hatósági eljárásban bűntette miatt vádat emelt egy tompai férfi ellen, aki 2018 szeptemberében a Tompai Rendőrőrs épülete előtt azért vert meg, lökdösött egy férfit, hogy ne tegyen feljelentést ellene.

Megfenyegették MC Hawert: "Te anti alkesz b*zi!"

Life.hu2020.10.26, 07:23

MC Hawer közösségi oldalán adott hangot nemtetszésének, mire egy kommentelő csúnyán nekiugrott, és meg is fenyegette. 

Otthonaik felgyújtásával fenyegetik Donald Trump szavazóit

Nagyvilág2020.10.22, 10:01

Egy szervezet listázza Donald Trump szavazóit, és az otthonaik felgyújtásával fenyegetik őket, amennyiben az amerikai elnök nem hajlandó elismerni, ha vereséget szenved a novemberi elnökválasztáson - írja a Ripost.

Megfenyegették a Dancing with the Stars zsűritagját: "Volt, aki elátkozott"

Life.hu2020.10.19, 07:12

Schiffer Miklós szavai komoly indulatokat váltott ki a rajongókban: a Dancing With the Stars zsűrije Gabriela Spanic táncát bírálta: „Nem elég világsztárnak lenni, jól is kell táncolni" - mondta.

Hatezer halálos fenyegetés, haza kellett menekíteni az olimpia bajnok magyar sportolót

Sport2020.10.18, 13:15

A rövidpályás gyorskorcsolyázó-válogatott szakvezetője, Bánhidi Ákos közel egy évvel ezelőtt került edzői pályafutása legnehezebb helyzetébe. Akkor Kínát sértő posztja után Burján Csabát a titkosszolgálat ügynökei kísérték ki a repülőtérre, az ázsiai országba való visszatérés lehetősége a mai napig tisztázatlan. Ezzel kapcsolatban Bánhidi többek között elmondta, hogy egy óra alatt hatezer halálos fenyegetést kaptak.

Troli megállóban támadtak meg egy nőt Szegeden

Itthon2020.10.16, 15:10

Egy férfi cigarettát akart kérni az egyik troli megállóban várokozó nőtől Szegeden. A nőnél nem volt cigi, ezért a férfi ideges lett, többször megfenyegette majd rá is támadt.

Addig ütlek, amíg mozogsz - hónapokig rettegésben tartotta volt szerelmét a férfi

Itthon2020.10.16, 11:11

Tavaly októberben hagyta el élettársát egy nagykanizsai nő. Közös gyereküket is vitte magával. A férfi ezt nem tudta elfogadni, és nyolc hónapon keresztül zaklatta feleségét. Többször is azt írta neki, hogy meg fogja verni, de előfordult olyan is, hogy azt, hogy megöli. De azt is írta, hogy nő új szerelmével is végezni fog.

Az utcán őrjöngött egy mezőkeresztesi fiatal

Itthon2020.10.12, 12:40

Egy 21 éves férfi részegen pénzt követelt a testvérétől a háza előtt. Annak ellenére, hogy megkapta, megrongálta sógora autóját. Egy 17 éves fiút pedig egy korábbi konfliktus miatt támadott meg a mezőkeresztesi utcán.

Egyre több volt alkalmazottja bizonyítja: a baloldal borsodi jelöltje nem fizette ki a neki dolgozó varrónőket

Itthon2020.10.09, 15:04

Ahogy arról már többször beszámoltunk, Bíró László, a baloldali pártok szerencsi-tiszaújvárosi jelöltje annak ellenére nem fizette ki alkalmazottait, hogy több tízmilliós állami támogatást kapott éppen erre.  A cégét 2016 környékén gyanús körülmények között csődközelbe vitte, majd átadta egy strómannak. Az elmúlt hetekben az egykori alkalmazottak közül többen is kiálltak a nyilvánosság elé, és tanúsították, hogy Bíró nemcsak a fizetésüket nem adta oda, de fegyverrel is fenyegetőzött, amikor a pénzt kérték. Bíró László ügye azért is fontos, mert most a koronavírus-járvány idején rendkívüli jelentőségű, hogy olyan képviselő jusson a pparlamentbe ...

Halálos fenyegetést kapott Lékai-Kiss Ramóna - ez volt az oka

Life.hu2020.10.09, 07:07

A közelmúltban váltott csatornát Lékai-Kiss Ramóna, ami sokaknál kiverte a biztosítékot: halálos fenyegetést kapott érte.

Fantomkép alapján keres a rendőrség két férfit

Itthon2020.10.08, 13:42

A rendőrség a fantomképek alapján keresi a két feltételezett rablót, akik három napja késsel megfenyegettek és kiraboltak egy nőt az utcán.

Halálosan megfenyegették a Liga politikusát, mert ellenzi egy mecset felépítését

Nagyvilág2020.10.06, 13:26

A Matteo Salvini vezette olasz Liga európai parlamenti képviselője durva üzeneteket kap az interneten azért, mert egy mecset felépítését ellenzi. A többek között külföldi profilokról érkező fenyegetések között több életveszélyes is van, de olyan is akad, amiben a politikusnőt nemi erőszakkal riogatják.

Gyálon bújt el az a férfi, aki eszméletlenre verte az élettársát - videó

Itthon2020.09.30, 16:12

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Bevetési Osztálya és a kőbányai rendőrök szeptember 28-án hajnalban kerítettek körbe egy családi házat Gyálon. Ott bújt el az a 32 éves férfi, aki ellen személyi szabadság megsértése miatt adtak ki elfogatóparancsot, miután a testvérével együtt kocsiba tuszkolta, és bántotta a barátnőjét.

Nem rendelt prostit, mégis kifizettették vele a szexet

Itthon2020.09.25, 15:59

A három pacsai fiatal, köztük egy kiskorú fiú tavaly májusban előre kitervelt módon, hamis szexuális ígéretre hivatkozva, erőszakkal követelt pénzt egy Bocföldén élő egyedülálló férfitól.

Asztallábbal akart véget vetni a veszekedésnek egy miskolci férfi

Itthon2020.09.15, 17:06

Garázdaság, fenyegetés és zaklatás miatt emeltek vádat egy 49 éves, miskolci férfi ellen, aki az egyik ismerősét asztallábbal akarta lerendezni.

Súlyosabb büntetést kaphat a marcali késelő férfi és fia

Itthon2020.09.15, 17:07

Az Somogy Megyei Főügyészség életveszélyes sértés kísérlete, míg a Marcali Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetése miatt tavaly év végén vádat emelt egy 46 éves marcali férfi és 63 éves apja ellen. Az ügyben a napokban hirdetett ítéletet a Kaposvári Törvényszék.

Lányokat kényszerített prostitúcióra egy magyar bűnbanda

Itthon2020.09.14, 16:42

A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség javasolta annak a két férfinek és nőnek a letartóztatását, akik erőszakkal és fenyegetésekkel vettek rá több lányt és nőt szexuális szolgáltatásokra.

Robbantással fenyegetőzött egy férfi egy pesti plázában, börtönbe kerülhet

Itthon2020.09.10, 11:16

Egy férfi azért hívta fel a rendőrséget még áprilisban, mert szerinte az egyik XIII. kerületi áruházban túl sokan vannak bent, és ez veszélyes a koronavírus miatt. Azzal fenyegetőzött, hogy a hatóságok nem intézkednek, akkor robbantani fog.

Izraeli katona meggyilkolásával fenyegetőzött a Hezbollah vezetője

Nagyvilág2020.08.30, 17:24

Egy izraeli katona megölésével fogja megtorolni egyik katonája halálát a Hezbollah - fenyegetőzött a libanoni síita terrorszervezet vezetője, Haszan Naszrallah sejk Bejrútban.

Késsel fenyegette ismerősét egy füzesabonyi férfi

Itthon2020.08.27, 14:41

A férfi bement az ismerősei füzesabonyi kertjébe, majd megütötte és megfenyegette egy tapétavágó késsel.

Életveszélyesen megfenyegette az unokahúgát egy csongrádi férfi

Itthon2020.08.19, 16:52

Az ügyészség vádat emelt az ellen a férfi ellen, aki a megromlott családi viszonyok miatt a vízvezeték felrobbantásával fenyegette meg a szomszédjában lakó unokahúgát.

Késsel fenyegette meg ismerőseit egy szekszárdi férfi

Itthon2020.08.17, 11:54

A 25 éves férfi előbb megszorongatta az egyik ismerőse nyakát, majd késsel fenyegette a baráti társasága többi tagját.

Mentálisan beteg fiatalt fiatal lányt kényszerített prostitúcióra egy miskolci házaspár

Itthon2020.08.14, 15:34

A  bíróság emberkereskedelem miatt 4-4 év fegyházra ítélte azt a házaspárt, akik fenyegettek, és szexuálisan kizsákmányoltak egy gondnokság alatt álló, fiatal lányt.

Bottal esett neki egy férfinak az utcán, majd életveszélyesen megfenyegette

Itthon2020.08.14, 16:14

Az ügyészség fegyveres garázdaság és zaklatás miatt emelt vádat egy 47 éves férfi ellen, aki június 19-én reggel egy üvegszálas bottal támadt rá egy másik férfira.

"Kiverem a fogad és mosolyt vágok az arcodba" - ezzel fenyegette barátnőjét a lábatlani férfi

Itthon2020.08.11, 11:06

Az ügyészség súlyos testi sértés kísérlete, illetve zaklatás miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki hónapokig rettegésben tartotta élettársát, és megfenyegette, hogy megöli, ha szakítani mer vele. A más ügyek miatt jelenleg is letartóztatásban lévő férfi akár 9 év fegyházat is kaphat.

Arcon köpött egy kisfiút egy férfi az étteremben, mert maszkot viselt

Nagyvilág2020.08.06, 19:20

Egy mezítlábas, részeg férfi provokálni kezdett egy gyereket egy floridai étteremben. Az zavarta, hogy a gyereken maszk volt, ezért leköpte, azután pedig az étterem dolgozóival veszekedett.

A baloldal félti monopolisztikus hatalmát, ezért kommunista módszerekkel támad

Itthon2020.08.06, 14:04

Amint arról az Origo is beszámolt, amint kinevezték Vidnyánszky Attilát a Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának élére, Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke még önmagához képest is durva hangnemet ütött meg, gyakorlatilag azzal fenyegetve meg az új elnököt, hogy elveszi mindenét, egészen pontosan földönfutóvá teszi. Utóbbival kapcsolatban ifj. Lomnici Zoltán korábban azt mondta lapunknak, hogy ez a politikusbűnözés minősített esete. A Magyar Nemzet megszólaltatta az ügyben a kuratórium egyik tagját, Lajos Tamás operatőrt, producert, valamint Szánthó Miklós jogászt, az Alapjogokért Központt ...

Gyurcsány Ferenc fenyegetőzése a politikusbűnözés minősített esete

Itthon2020.08.02, 11:35

A Demokratikus Koalíció vezetői megrögzött fenyegetőzők, ráadásul Gyurcsány Ferenc legutóbbi kirohanása a politikusbűnözés minősített esete - mondta az Origónak ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég jogi szakértője. Boros Bánk Levente, a Médianéző Központ igazgatója pedig azt emelte ki, hogy a bukott miniszterelnök nemcsak Vidnyánszky Attilát fenyegette meg, hanem gyakorlatilag mindenkit, aki őket támogatja. Mint korábban írtuk, a baloldal jelenlegi vezetője, Gyurcsány Ferenc azt írta közösségi oldalán, hogy földönfutóvá teszi a Kossuth-díjas Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház igazgatóját. Azért, mert őt nevezték ki aa ...

Letartóztatták a hatástalan drog miatt önbíráskodó komáromi társaságot

Itthon2020.07.31, 16:04

Kiderült, hogy kábítószer helyett kénport adott el a társaságnak a díler, akit emiatt megvertek és megfenyegettek.