elfogatóparancs
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Körözött férfit fogtak Nagykerekinél
A biharkeresztesi rendőrök börtönbe juttatták az ukrán férfit.
Hamis pénzzel vert át egy magyar valutaváltót egy román nyugdíjas
A rip deal nevű módszerrel elkövetett csalások felderítése során azonosították a rendőrök azt a férfit, aki több mint 14 millió forintos kárt okozott egy valutaváltónak.
Három körözött férfit is fogtak Nógrád megyében
A rendőrök Salgótarjánban, Zabarban és Pásztón igazoltattak három férfit, akik ellen elfogatóparancs volt érvényben.
Kőbányán terítették az új pszichoaktív anyagot
A kőbányai rendőrök befejezték a nyomozást azzal a két férfival szemben, akik egy X. kerületi társasházban új pszichoaktív anyagot árultak.
Élve égett bent a rákospalotai házban az idős házaspár - szándékos gyújtogatás volt
Szándékosan gyújtotta fel a garázst egy férfi másfél éve Rákospalotán. Bosszút akart állni, de nem későbbi áldozatain, egy idős házaspáron, hanem a főnökén. Ő azonban nem sérült meg, ahogy a nyugdíjasokkal lakó 12 éves fiú sem, akit nagyapja még utolsó erejével a tetőre menekített. A gyújtogató ellen napokon belül vádat emelhetnek.
Szlovéniáig menekült a rendőrök elől egy embercsempész
4200 euróért cserébe próbált Sárhátról Ausztriába juttatni hét szír migránst egy orosz férfi. Azonban röviddel elindulás után tetten érték a rendőrök, mire a férfi kiugrott a kocsiból, és Szlovéniáig menekült, ahol elfogatóparancs alapján fogták el. A férfi ellen embercsempészet miatt emelt vádat az ügyészség.
Toplistás bűnözőnőt fogtak Budapesten
A Nógrád megyei rendőrök január 30-án délután fél 2-kor Budapesten, a XVII. kerületi Kaszáló utcában ellenőriztek és fogtak el egy 44 éves nőt, aki ellen csalások miatt 11 elfogatóparancs volt érvényben.
Körözik a magyar youtubert: elfogató parancsot adtak ki ellene - Fotó
A Pesti Központi Kerületi Bíróság elrendelte a körözését annak a 22 éves Kiss József Viktornak, akit sokan a legnépszerűbb videómegosztó közösségi oldalról ismerhetnek.
Két körözött férfit fogtak három elfogatóparancs alapján
A pásztói és a szécsényi rendőrök igazoltattak és elfogtak egy jobbágyi és egy erdőtarcsai férfit.
Áldozatai véréből ivott a sorozatgyilkos kannibál
A 46 éves Djalma Campos Figueiredo-t szerdán fogták el a Mato Grosso-i Cuiaba nevű brazil városban. Áldozatainak száma egyelőre a rendőrök előtt sem ismert. A férfi négy hónapig sikeresen bujkált a rendőrök elől, most azonban nem úszta meg a börtönt. Mint kiderült, korábban ült már, de sikerült megszöknie.
Körözött bűnözőket fogtak el Tatabányán
A rendőrök igazoltattak egy autót Tatabányán. Az ellenőrzés közben kiderült, hogy a sofőr és az utasa ellen is elfogatóparancs van kiadva.
- címkék:
- Tatabánya
- elfogatóparancs
- elfogás
- Címkefelhő »
Körözött bűnözőt fogtak el Bagon
A rendőrök Bagon igazoltattak egy férfit az utcán. Az adatai ellenőrzése során kiderült, hogy több elfogatóparancs van érvényben ellene.
- címkék:
- Bag
- rendőrség
- elfogatóparancs
- elfogás
- Címkefelhő »
Rács mögött tölti a karácsonyt egy körözött bűnöző
Elrendelték a letartóztatását annak a gyöngyösi férfinak, aki néhány nap alatt többször visszament lopni ugyanarra a benzinkútra, meg egy telephelyre is betört.
Bankautomaták feltörésére szakosodott moldáv bűnbanda tagjait keresik a rendőrök
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőrök lopás miatt folytattak büntetőeljárást négy moldáv férfi ellen. A külföldi férfiak 2019-ben négy, 2020-ban további egy alkalommal több városban - Nyírbátorban, Jászberényben, Debrecenben, Berettyóújfaluban, és Marcaliban - lévő bevásárlóközpontokba törtek be nyitvatartási időn kívül, majd az ott lévő pénzkiadó bankautomatákat felfeszítették, és a pénzes rekeszeket a bennük lévő pénzzel együtt magukkal vitték.
Négy elfogatóparancs is volt ellene, saját maga sétált be a rendőrségre
Négy elfogatóparancs volt érvényben az ellen a nő ellen, aki besétált a kapitányságra, miután a fiát bevitték.
- címkék:
- Szekszárd
- elfogatóparancs
- körözés
- Címkefelhő »
Körözött bűnözőt fogtak Nagykerekinél
A biharkeresztesi rendőrök elfogták azt a fiatal, román férfit, aki ellen elfogatóparancs volt érvényben.
Évekig bujkált a többszörösen körözött férfi - videó
A Fővárosi Törvényszék, a Miskolci Járásbíróság és a NAV is kereste már az 53 éves férfit, akinek a családja segített elrejtőzni a hatóságok elől.
Magyarországon is bujkálhat a lengyel családirtó: senki ne próbálja meg feltartóztatni
Hajtóvadászatot indítottak a lengyel családirtó után. Az 52 éves Jacek Jaworek akár hazánkban is bujkálhat.
Leitattak, bedrogoztattak, majd félholtra vertek egy kamaszlányt egy házibulin
Borzalmas állapotban rohant segítséget kérni egy fiatal lány egy idegen asszony lakásába az angliai Accringtonban: félmeztelen volt, testén pedig több, kék-zöld, illetve vérző sérülés is éktelenkedett. Mint kiderült, három másik, nála idősebb lány 20 percen keresztül ütötte-verte, rugdosta, és egyéb, válogatott kegyetlenségekkel kínozta, miután egyikük lakásán közösen iszogattak és drogoztak.
Több mint három év nyomozás után felszámoltak egy Dominikáról irányított, ingatlancsalásokra szakosodott bűnszervezet
A budapesti rendőrök rács mögé juttatták azt a férfit, aki egy csalásokra szakosodott szervezet irányítója volt. A férfi a Dominikai Köztársaságban élt, és évekig fantomként tevékenykedett, még bűntársai számára is ismeretlen volt, közel 500 áldozatától 1,2 milliárd forintot csalt ki. Három év nyomozás és nemzetközi együttműködés után szeptember 28-án repülővel érkezett Budapestre az évekig Dominik C. fedőnéven tevékeykedő T. Alexszel. A 30 éves férfi elfogásakor nem véletlenül próbálta titkolni valódi személyét: most 487 bűncselekmény miatt kell felelnie.
Háromszázezer forintot fizet a rendőrség annak, aki segít megtalálni az orgazdát
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság 300 ezer forintos nyomravezetői díjat tűzött ki a Szalai András elfogásának elősegítése érdekében.
Elfogták a Top 50-es listás magyar bűnözőt, aki ellen 21 elfogatóparancsot adtak ki
Elfogtak egy több éve bujkáló férfit, aki ellen már huszonegy elfogatóparancs volt érvényben - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda csütörtökön a police.hu oldalon.
Körözött bűnözőt fogtak el az ártándi határon
Egy férfi akart bejutni az országba az ártándi határon. Az ellenőrzés során azonban kiderült, hogy csalás miatt elítélte a bíróság, de a börtönbüntetését nem kezdte meg.
- címkék:
- Ártánd
- rendőrség
- csalás
- elfogatóparancs
- Címkefelhő »
Sorozatbetörőt fogtak Budán
A büntetett előeletű férfi nemrég szökött meg egy korábban kiszabott bűnügyi felügyeletből, és két elfogatóparancs is érvényben volt ellene.
Öt körözöttet fogtak két nap alatt
Egy nőről és négy férfiról derült ki két nap alatt az igazoltatásuk során, hogy elfogatóparancs van érvényben ellenük. A salgótarjáni, a balassagyarmati és a pásztói rendőrök mind az öt embert elfogták.
Kétszázezer forintot fizetnek annak, aki tudja, hol van Sztojka Gyuláné
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője 200 ezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki annak, aki tudja, hol van a képen látható nő.
Újra ölt, majd megszökött a gyerekgyilkos szörnyeteg
A dél-amerikai Pedro Lopezt a 80-as években ítélték el, miután 350 ember ölt meg, ebből a legtöbb gyerek volt. A férfi azonban 1998-ban abszurd módon szabadlábra került jó magaviselet miatt, ám 2002-ben egy újabb gyilkossággal gyanúsították meg, és körözést adtak ki ellene. Azóta is hiába keresik - írja a DailyStar.
Megtámadtak egy férfit egy budapesti erdőben
Elfogatóparancs alapján fogták el azt a két kamaszt, akik rátámadtak egy férfira Budapesten, egy XVI. kerületi erdős területen és kirabolták. Javasolták a letartóztatásukat.
Körözést adtak ki Marylin Manson ellen: ezzel vádolják az énekest
Az amerikai New Hampshire állam rendőrsége elfogatóparancsot adott ki Marilyn Manson énekes ellen. A vád szerint az énekes még két évvel ezelőtt bántalmazott a koncertjén egy videóst.
Megvan a férfi, aki arcon lőtte ismerősét a Corvin-negyedben
Egy 25 éves férfi kedden este egy vita után arcon lőtte az ismerősét egy gumilövedékes fegyverrel Budapest VIII. kerületében. A rendőrség elfogatóparancsot adott ki ellene, de mostanra feladta magát.
Körözik a TNT zenészét: fotója ott van a rendőrség oldalán
A TNT Intije, azaz Zuber Krisztián Felicián ellen elfogatóparancsot adtak ki.
Elfogatóparancsot adtak ki a TNT zenésze ellen
Ittas vezetés miatt elfogatóparancsot adott ki a rendőrség a TNT zenekar egyik frontembere, Inti ellen.
Spanyolországba menekült a rendőrök elől egy bűnügyi őrizetben lévő férfi
Az ügyészség fogolyszökés miatt vádat emelt az ellen a férfi ellen, aki 2019 februárjában egy Kiskőrös melletti községben bűnügyi felügyelet alatt állt kábítószer birtoklása miatt, de leszedte magáról a nyomkövetőt, és Spanyolországba szökött.
Vesztegetés miatt körözi a rendőrség a volt NB I-es focistát
A Fővárosi Törvényszék büntetés-végrehajtási csoportja elfogatóparancsot adott ki a korábbi élvonalbeli labdarúgó, Kenesei Zoltán ellen vesztegetési vétség miatt, derül ki a Police.hu felhívásából.
Emberrablás miatt köröznek egy magyar anyát
Viktória azért menekült haza Magyarországra Svédországból, mert a volt férje rendszeresen verte, a végén pedig már a kislányukkal is erőszakos volt. A svéd hatóságok elfogatóparancsot adtak ki ellene, mert elszakította az apjától a gyereket – írja a Blikk.
Megölte barátnője kétéves kisfiát egy amerikai férfi, majd a kukába dobta a holttestét
Gyilkosság gyanújával vették őrizetbe a 27 éves, Cheyenne-ben élő Wyatt Lambet, miután élettársa kétéves kisfiának holttestére egy szemetesben találtak rá. A halál körülményeit még vizsgálják a rendőrök.
Elfogatóparancs van érvényben a DVSC egykori focistájája ellen
Nem mindennapi hír látott napvilágot a Debreceni VSC egyik egykori focistájáról.
Három körözött bűnözőt fogtak el két nap alatt
Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak, illetve a rájuk kiszabott büntetés elkerülése miatt adtak ki elfogatóparancsot három férfi ellen.
Börtönben tölthette a Valentin-napot egy többszörösen körözött bűnöző
Több szabályszegés, rongálás, és drogozás miatt is adtak ki ellene elfogatóparancsot.
A legkeresettebb bűnözők közé került a XIII. kerületi akcióból elmenekült drogkereskedő
Bekerült a TOP körözöttek közé Grubacs Igor, aki ellen a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda adott ki elfogatóparancsot. A férfi volt annak a drogügyletnek a vezetője, aminél rajtaütöttek két emberen a múlt héten. Ő a távolból figyelte az adásvételt, így tudott elmenekülni a január 29-i akcióban részt vevő rendőrök elől. Baranya megyéig követték a nyomát, ott viszont kiszállt az autóból, amivel menekült. Most is bujkál a rendőrök elől.
Szekrényben próbált elbújni a rendőrök elől egy körözött bűnöző
Tegnap két férfit is elfogtak és a rendőrök elfogatóparancs alapján. Az egyiküket egy parkolóban, a másik férfit pedig egy szekrényben találták meg. Mindkettőjüket őrizetbe vették.
Egymillió forintot fizetnek annak, aki tudja, hol van ez a székesfehérvári rabló
A 33 éves Tóth Lajos ellen 2013-ban nemzetközi, 2014-ben pedig európai elfogatóparancsot adott ki a Székesfehérvári Törvényszék. Azóta sem találják. 1 millió forintos nyomravezetői díjat fizetnek annak, aki segít a rendőröknek kézre keríteni.
Vastolvajokat értek tetten Papkeszinél
A balatonalmádi rendőrök lopás miatt hallgattak ki egy 51 éves berhidai és a 39 éves várpalotai férfit.
Kikukucskált az ablakon, megdöbbent, hogy rendőröket lát a körözött férfi, majd az ajtó mögé bújt el
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Célkörözési Csoportjának munkatársai kapták el a két körözött férfit szombaton. Az egyik férfi azt hitte, hogy pár kopogás után feladják a rendőrök és elmennek. A másik férfi azon lepődött meg, hogy szombaton is ilyen nagy energiával dolgoznak az egyenruhások.
Az ágy alá bújt a rendőrök elől a hatszorosan körözött bűnöző - videó
Csalás és sikkasztás miatt hat kapitányság is elfogatóparancsot adott ki az ellen a tarnaszentmiklósi férfi ellen, akit tegnap fogtak el a rendőrök egy összehangolt akcióban.
Elfogatóparancsot adtak ki a magyar valóságshow játékosa ellen - Már reagált is a hírekre
Elfogatóparancsot adtak ki Keller Genovéva, azaz VV Ginu ellen - írja a Blikk a police.hu-ra hivatkozva. Kábítószerbirtoklás miatt keresik.
Körözi a rendőrség az RTL Klub sztárját
Drogbirtoklás miatt körözi a rendőrség a Való Világ egykori játékosát, a VV Ginu néven ismert Keller Genovévát.
Üldözőbe vette a rendőr a körözött férfit a Blaha Lujza téren – Videó!
Egy rendőr és honvéd társa a Blaha Lujza téren az aluljáróban járőröztek, amikor egy férfi meglátta őket, majd menekülőre fogta. A József körúton sikerült utolérniük őt, kiderült három elfogató parancs is érvényben volt ellene.
- címkék:
- rendőrség
- elfogatóparancs
- üldözés
- Címkefelhő »
Meglátta a rendőrt, azonnal menekülni kezdett, ez buktatta le a körözött bűnözőt - videó
Feltűnően kerülte a szemkontaktust egy férfi a Blaha Lujza téri aluljáróban, ez lett gyanús a mellette elsétáló rendőrnek és katonának. Amikor a férfi észrevette, hogy figyelik, azonnal futásnak eredt. Kiderült, hogy többszörösen körözött bűnöző, akit többek között kábítószer-birtoklás miatt kerestek.
Ököllel és bottal esett anyja férjének egy Fejér megyei férfi
A Fejér Megyei Főügyészség életveszélyes testi sértés miatt javasolta a letartóztatását annak a férfinak, aki kétszer ütötte meg anyja 95 éves férjét. A nyugdíjas életveszélyesen megsérült.